friss műút

-ról, -ről

Patak Márta

Patak Márta

(Kaposvár, 1960) prózaíró, műfordító, a Patak Könyvek Spanyol Elbeszélők sorozatának egyszemélyes kiadója. Leányfalun él, novellái folyóiratokban, valamint a Körkép és Az Év Novellái antológiákban jelentek meg.

-tól, -től

A rovatból ajánljuk még

Legfrissebb

Esszé

Patak Márta: Kisfaludy kontra Czuczor

2015. december 11.

Gyanútlan, ámde gyanakvó ember vagyok, és ahogy korosodom, észreveszem, hogy egyre gyanakvóbb leszek. Persze nem másokkal, magammal szemben inkább. A legelképesztőbb helyzetekben ellenőrzöm magam naponta többször is akár, még olyankor is, amikor tudva tudom, hogy igen, bepakoltam a kesztyűt, határozottan emlékszem a mozdulatra, ahogy a bőröndöm aljába tettem, még a vadonatúj kesztyű szagát is érzem, és amikor rendeltetési helyemre megérkezvén nekiállok keresni, nem találom. Kesztyű pedig kell, mert fázós a kezem. Hét euróm bánja, mert miután beszereztem az M-es méretű bélelt kesztyűt, mondanom sem kell, hogy nem a bőrönd mélyén, hanem a hátizsákom első zsebében megtaláltam, ugyanis a bőröndből végül áthelyeztem, hogy könnyebben hozzáférjek. Most vigasztalhat a tudat, hogy a kesztyű meleg, és mindössze 6 grammot nyom.

Ez kesztyűs eset a legutóbbiak egyike, ilyeneket napi rendszerességgel produkálok, többet is akár. De ami ma történt velem, az minden képzelőerőmet felülmúlta.

Balatonfüred, második otthonaim egyike, munka után rovom szokásos köreimet, délelőtt a Fordítóház és a Koloska-völgy, este pedig a Kiserdő meg a sétány között. Utóbbit már sötétben, a vadkacsáknak szánt száraz pékáruval meg a savanyúvízvételre szolgáló palackokkal felszerelkezve. Gondolataimba mélyedve bandukolok, a sétány üres, a kacsák is a semmiből teremnek elő, mikor közelebb megyek a parthoz. Minden olyan valószínűtlen, megint olyan érzésem támad, mintha én sem én lennék, hanem valaki más, de csak egy pillanatra, mert miután az utolsó morzsáig kiszórom a zacskó tartalmát, elindulok, és egyszer csak ott terem előttem egy emléktábla, amire legutóbbi füredi sétámról nem emlékszem. Vagy nem vettem észre októberben, vagy nem is volt még itt, nem tudom, mindenesetre fura, vissza is köszön az iménti érzés, hogy lehet, hogy az egészet csak álmodom.

Hogyan, hogy nem, ha betűt látok, muszáj elolvasnom, mindegy, micsoda, a legelképesztőbb írott dolgok vonzzák a tekintetemet, mint a mágnes, pláne egy ilyen emléktáblaszerűségen, mint ami most előttem áll. „Lelked szép erejét a sors hullámai edzik, / E tó testednek nyújt vidor életerőt.” (Kisfaludy Sándor [1772–1844]). Ennyit tudok elolvasni, az alatta álló szöveg egy darabig még rejtély marad előttem, mert ma már nem megyek vissza még egyszer, holnap pedig nem lesz időm rá, meg talán nem is érdemes.

Tovább ballagtam a partról, mivel inkább szomorkás voltam, mint vidám, gondoltam, végiglátogatom a szálló árkádjai alatt sorakozó barátaimat, úgyis régen időztem náluk, pedig régebben sose hagytam ki, ide betérve minden emléktábla szövegét az utolsó betűig elolvastam.

Megállapítom magamban, hogy a sarkon kifüggesztették ugyan a táblát, hogy dohányzásra kijelölt hely, de hamutálat elfelejtettek kitenni, és elindulok fejcsóválva, hogy mi az ördögnek kell nekem mindent észrevenni, olvassam inkább az emléktáblákat, az legalább pozitív. És ahogy Czuczor Gergelyhez érek, megáll a szívverésem, azt hiszem, menten elájulok. „…Lelked szép erejét a sors hullámai…”

Nem akarok hinni a szememnek. Mondom, azzal is kezdtem, hogy nem bízom magamban, de itt most azt hittem, elhagyott a józan ítélőképességem. Ennek fele se tréfa, pillanatnyi habozás után irány vissza a partra, merthogy ennyire azért mégsem lehetek hülye, az előbb láttam, hogy Kisfaludy… Igen? Na de Károly volt vagy Sándor? Most meg Czuczor? Szóval bizonytalankodunk? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáznak bennem, csak a szokásos szóváltás azzal a másikkal, aki a fejemben beszél, és legtöbbször palira vesz, de most nem hagyom magam. Megyek, és lefényképezem azt a nyomorult táblát, visszajövök a fotóval, összehasonlítom a Czuczor-idézettel, és majd kiderül, hogy nem én vagyok a ludas ebben a történetben.

A fotó minősége nem túl jó, a sötétben nem tudom megállapítani, milyen színű a plexi jellegű emléktábla, kicsit be is csillog a felvételen a vaku, de a szöveg egyezik. Miután a fotóval felvértezve visszaérek Czuczorhoz, felhívom a barátnőmet, akivel nem sokkal előtte beszéltem, mert ilyen helyzetben szeretem, ha van fültanúja az esetnek, ugyanis tényleg annyira nem bízom magamban, hogy azt hiszem, megint valami gonosz tréfa áldozata vagyok.

Beolvasom neki, ami Czuczor Gergely neve alatt az emléktáblán áll, „Lelked szép erejét a sors hullámai edzik, / E tó testednek nyújt vidor életerőt.” Barátnőm nem hisz nekem, azt mondja, biztos én tévedek, ő még nálam is gyanakvóbb, nem csak magával, másokkal, így velem szemben is.  Ott van a Google a keze ügyében, rögtön be is üti, kijön emléktáblástul Czuczor Gergely, amin én nem is csodálkozom, mert előtte már megjegyeztem, akárhogy van is, de én mégiscsak jobban bízom az 58-as keltezésű emléktábla szövegében, mint ebben az újban, amit októberben észre se vettem, ha egyáltalán már ott volt, ahol most áll.

Gondolom, nem árulok el titkot, ha azt mondom, jobban örültem volna, ha én tévedek, és nem azon kell most törnöm a fejemet, hogy mi áll Kisfaludy Sándor neve alatt azon az áttetsző emléktáblán, mert hátha az rejti a magyarázatot erre a fura talányra, vagy hogy vajon Czuczor Gergely űzött-e tréfát Kisfaludyból, mert még mindig szeretném azt hinni, hogy az egybeesésnek valamelyest magasztosabb oka van, semmint hogy puszta hanyagságból, figyelmetlenségből, ne adjisten magabiztosságból valaki elkövette azt a hibát, hogy az emlékezetére hagyatkozva gravíroztatta azt a  két Czuczor-verssort Kisfaludy neve alatt az emléktáblára.

Már magyar szakos egyetemista koromban is tudtam, hogy nem nekem való a filoszlét, most se fogok utánajárni, életrajzi adatok közt kutatni, hogy vajon volt-e köze egymáshoz s ha igen, milyen szoros szálakkal kötődött Czuczor Kisfaludy Sándorhoz, mert még mindig felmenteni szeretném az elkövetőt, mint a gyilkos novellahőseimet, inkább csak reménykedem, hogy én már legalább a századik vagyok, ha nem a százötvenedik, akinek feltűnt Balatonfüreden ez az egybeesés. Mert röpke kaposvári könyvtároskodásom idejéből pontosan emlékszem, igaz, hogy jó harminc éve volt, de bízom benne, hogy még ma is vannak olyan megszállott, többnyire amatőr helytörténészek, akik elképesztő dolgokat tudnak a városukról, minden apróságot észrevesznek és szóvá tesznek, olyasmit is, amit a gyanútlan látogató figyelmét elkerüli. Egy mentséget tudok az elkövető védelmére, mégpedig azt, hogy szándékosan, az én megtévesztésemre helyezte ki erre az egy estére oda a sétányra azt a sötét színű, plexi jellegű anyagból készült emlékművet, és hiába fényképeztem le, aki holnap reggel arra jár, már csak hűlt helyét találja.

+1Oszd meg!Oszd meg!Oszd meg te is!

Hozzászólások, visszajelzések

Hozzászólás küldője: Rácz János
Ideje: 2016-01-27, 17:02

Kedves Asszonyom!
Az üveghez hasonlító parti tábla tavaly tavasz óta van ott, a sétány felújításakor helyezték oda. Önnek teljesen igaza van, hogy szóvá tette a tévedést. Én már kétszer a Balatonfüredi Naplóban (tavaly májusban, még egyszer ősszel, és még egyszer a Füredi Históriában. Nem akarják meghallani (olvasni) illetékesek, még kevésbé javítani. De megírom újra majd idén is.
Tisztelettel üdvözli:
Rácz János

Hozzászólás küldője: Tóth-Bencze Tamás
Ideje: 2016-10-26, 14:22

Egyértelműen Czuczor Gergely.
Mangold Henrik 1866-os könyvében már a „vidor” jelzővel szerepel, de tévesen jelöli Kisfaludyt a szerzőnek.
Czuczor Gergely összes költeményei 1. kötet (1899) 233. oldalán pedig ott az eredeti változat az „üde” jelzővel. A kétsoros versike feltehetően 1858 és 1863 között keletkezhetett, mert az 1858-as 3 kötetes Czuczor kiadásban én nem találtam meg.
2016. október 27-én kaptam azt a tájékoztatást telefonon, hogy a táblát a lehető leghamarabb ki fogják cserélni.
(Bízom benne, hogy tényleg így lesz.)

Hozzászólás küldője: Tóth-Bencze Tamás
Ideje: 2017-07-31, 10:08

Ha jól számolom, mintegy 9 hónapja – egy idő alatt egy gyereket is ki lehet hordani és megszülni – írtam az utolsó bejegyzést a témában. Azonban az ígéret ellenére nem történt semmi. Ma 2017. július 31. van, közben lezajlott a FINA vizes VB, megtartották az idei Anna-bált, jönnek a augusztusi soros rendezvények, Master VB, borhetek, … hadd ne folytassam a listát. Mondhatni, szerencsére a sétány folyamatosan kordonokkal, állandóan járőröző biztonsági őrökkel van elzárva, így csak az olvashatja a táblát, aki úgymond „kivételezettként” bejuthat a lezárt területre. Fényképezni ugyan nem tudtam, engem sem engedtek be, de a biztonsági őr elmondása szerint, (gondolom, azért olvasni csak tud) a tábla szövege, egész pontosan a versike szerzőjének megnevezése jelenleg is változatlan. Hozzáértő (pártatlan) szakember szerint a tábla szövegének javítását pár tízezer Ft-ból meg lehetne oldani. Ehhez képest az önkormányzattól kapott tájékoztatás szerint ennek költsége tavaly októberben még 300-400 ezer Ft volt, idén márciusban ugyanezen forrás már arról beszélt, hogy ez meghaladja az egymillió Ft-ot. Hogy most hol tarthat, már meg sem kérdezem. Bár, ha jól belegondolok, végül is érthető a dolog. Táblacsere bizottságot állítanak fel,az ilyenhez természetesen dukáló létrehozott külön, csak erre a célra felállítandó apparátussal, az új szöveg lektorálására országos (vagy talán nemzetközi hírű) szakembereket kérnek fel, és ezek bizony súlyos pénzekbe kerülnek. Megjegyzem, a tábla állítását megelőzően a felelős döntéshozó személy szintén egy (legalábbis általa) komoly szaktekintélynek tartott személy (az illető akkortájt éppen államtitkár volt) szakvéleményére alapozva hozta meg döntését, aki mellesleg személyes jóbarátja, és nem mellesleg eredetileg is ő jelölte meg (javasolta) szerzőként Kisfaludyt. Tekintsünk most el annak a részletezésétől, hogy a felelős döntéshozó személy az ügy kipattanásakor megpróbálta a Balatonfüredi Városi Helytörténeti Gyűjteményre hárítani a felelősséget. Mindegy, annak ellenére sem, lett kijavítva a tábla szövege, hogy erről 2016 áprilisában már képviselő-testületi határozat született, 2016 decemberében pedig tudomásom szerint az új(!!!) tábla kivitelezésére kiírt pályázat elbírálása is lezárult. Annak ellenére sem jutott erre idő és pénz, hogy közel másfél milliárdot költöttek a vizes vb előkészületei kapcsán a sétány feltúrására, majd átmeneti rendbehozatalára. (Merthogy újból fel lesz túrva, az bizonyos, az építményeket el is kell majd távolítani egyszer.) Hogy a tábla ki lesz-e javítva valamikor? Most már erősen kétlem. Addig legalábbis nem, amíg valaki – feltehetően személyes presztízstől indíttatva – foggal-körömmel ragaszkodik a szerinte Balatonfüred image-jéhoz jobban illeszkedő verzióhoz. Bár fel nem foghatom, miért, a városban majd minden harmadik intézmény amúgy is Kisfaludy Sándorról van elnevezve, kis túlzással azt lehetne mondani, hogy a csapból is az folyik víz helyett. Attól tartok néhány évnek bizony még el kell majd telnie ahhoz, hogy szóban forgó táblának végre véget érjenek „keserves viszontagságai”. Vagy ki tudja, talán arra is kiírnak majd egy pályázatot, nem kevés pénzt ráfordítva, hogy tudományosan bebizonyítsák, mégis Kisfaludy a szerző. Horribile dictu: esetleg gyártatnak (elnézést, szalonképesebben megfogalmazva: megtalálnak) egy eddig ismeretlen Kisfaludy kiadást, amelyben már szerepel a kérdéses epigramma is. Az utóbbi két verzió, a füredi Anna-bálok valódi történetét ismerve, talán nem is olyan idegenek Balatonfüred hagyományaitól. …

Hozzászólás küldője: Tóth-Bencze Tamás
Ideje: 2017-07-31, 10:37

Kiegészítve az előbbit:
Hogy Kisfaludy Sándor egyáltalán nem is írt epigrammát?
Apró, lényegtelen, elhanyagolható momentum, mellékes tényező.

Szólj hozzá!