a turkálóban állsz, rövid, fekete pulóvert keresel, csak olajzölded és sárgád van, ez utóbbi egyébként is már elnyűtt és divatjamúlt. a kétezres évek elejének stílusa keveredik a gazdag hipsztergyerekek frissen levetett holmijaival, az üzlet egyik sarkában pöcegödörszag, valószínűleg ott bújik meg valahol a személyzeti vécé. szereted a használtruha-kereskedéseket, néha találsz egy-egy bevásárlási listát a nadrágzsebekben, ilyenkor kicsit úgy érzed magad, mintha mások bugyijába nyúlnál bele, a legutóbbi cetlin egy csomag óvszer, zsebkendő és fagylalt szerepelt, ebből például tudtad, hogy a nadrág nőé volt és szerelmi bánatban szenvedett.
az eladó emlékeztet a nyugati pályaudvar egyik bódés eladójára, akinek ha próbálod kitapintani a múltját, valamiért mindig arra jutsz, hogy kurválkodott, talán épp ott állt, ahol mostanában az a huszonkét év körüli utcasarki, és hogy rengeteget drogozott, sőt ahogy anyád mondaná: a rengeteg ahhoz képest kutya fasza. a heges arcú lédi, csak így hívod magadban, télen egész nap kint áll a hidegben, soha nem mosolyog, de a hajára mindig nagyon ügyel, ha férfi lennél, bókolnál neki, hogy otthon mégiscsak vidámabban vegyen zuhanyt lefekvés előtt.
találsz egy bolyhos pulóvert, ezer forint, kicsit húzod a szád, bezzeg otthon a kilós turkálóban kétszáz lenne, nyugtatod magad, most végre nem cigire meg piára költesz, egyébként is megérdemled, hetek óta nincs életed, és most már tényleg felnőttnek akarsz állni, ez stresszes dolog, rákgyanúval fenyeget, ezer forint nem sok ezért, a megkaparintási vágyat is kielégíti, egyszóval több legyet egy csapásra.
a kasszánál egy férfi foglalja le az eladót, százkilencven centi körüli, valami öreges napraforgómintás ruhát tart oda, segítene-e neki megvarrni, aztán elvinné, a feleségének lesz, ma van a születésnapja, nem tud tűvel-cérnával bánni, de a felesége örülne neki, évikének hívják, kedvesen ejti ki a nevét. végignézel rajta, nyomorultul érzed magad, itt az ország, ahol a férfiak övvel szorítják a hasukra a két számmal nagyobb koptatott farmert és négyszáz forintos szakadt ruhát guberálnak a feleségüknek, mert csak arra futja. te is simán válhatsz egy őszülő, gyermektelen általános iskolai tanárrá, aki boldogan veszi fel másnap a csúnya ruháját, miközben a lányok megjegyzik magukban, hogy ez a szokásosnál is ocsmányabb darab a tanár nénin.
a pultos felkapja a kis varródobozt, megdicséri a ruhaválasztást, most veszed csak észre magad, bámulod őket, persze mi más tehetnél, amíg nem fizetheted ki a pulóvered, kinézel gyorsan az utcára, meglátod magad a kirakatban, ahogy sötétedik, a karikás szemeid, a túl hosszú frufrud, a ronda arcod, amit mindig csak részegen találnak kellemesnek a férfiak, arra gondolsz, te is válhatsz egy ilyen feleséggé, meglepően könnyen megeshet, és majd minden este rizst eszel virslivel a televízió előtt ülve.
kifizeted az összeget, kilépsz az ajtón. elképzeled, hogy öngyilkos merénylők robbantják fel magukat a sarkon, a társaik fegyverrel lövik a járókelőket. arra gondolsz, hogy olyan semminek tűnik a gépfegyver, olyan lehetetlennek, hogy a belőle érkező pár centiméteres valamitől meghalhatnak emberek. meg hogy nincs olyan, hogy végzet, csak rossz helyen rossz időben. talán neked is meglövik a bal karod, és a penny meg a kínai között hasra esel, hogy halottnak tettesd magad. egyszer játszottál a barátoddal olyat, hogy etikátlan kérdéseket tettetek fel egymásnak. arra a kérdésre, hogy kivel találkoznál életed utolsó napján, a családodat mondtad a huszonnégy óra végén. most nekik is megköszönnél mindent, de a nap végén a barátod arcát látod magad előtt, ahogy feléd hajol és megmondod neki, hogy soha nem szerettél még senkit annyira, mint őt. aztán egészen melletted ismét felrobban valami.