Az ingek

Abban az időben vászoningeket hordtam, csöves farmert és ócska ballonkabátot. Ezúttal azonban Mamika kérésére tweedzakót vettem föl, és begyűrtem a nadrágba az inget. Így talán már nem is hasonlítottam annyira a megboldogulthoz. Bár ezt nem tudom biztosan, mert sosem találkoztam vele. Ahogy a Kató néniéknél se jártam többet.

— A te öltözködésed hasonlít leginkább a megboldogult öltözködéséhez, Lacika — mondta váratlanul Kató néni, és biztatóan rám mosolygott.

Abban az időben vászoningeket hordtam, csöves farmert és ócska ballonkabátot. Ezúttal azonban Mamika kérésére tweedzakót vettem föl, és begyűrtem a nadrágba az inget. Így talán már nem is hasonlítottam annyira a megboldogulthoz. Bár ezt nem tudom biztosan, mert sosem találkoztam vele. Ahogy a Kató néniéknél se jártam többet.

Ezúttal azonban ott ültem Mamikával az Andrássy úti lakás nappalijában a második emeleten, a barna virágmintás védőhuzattal letakart kanapén. A dohányzóasztalt és a magas támlájú foteleket is ugyanez az anyag borította. Olyan lett ettől a védőhuzattól az egész nappali, mintha elköltöztek vagy kihaltak volna a lakásból, és mi az elköltözöttek kísértetei lennénk.

Tudtuk, Jóska bácsi fia nem sokkal azelőtt halt — akarom mondani boldogult — meg. Bár szerintem ha valaki leveti magát a negyedikről, az nem megboldogul, mikor leérkezik a járdára. Elhívtak bennünket, engem is, és noha eleinte vonakodtam, Mamika kedvéért elmentem vele a legjobb barátnőjéhez, akit ki nem állhattam, de erről már meséltem.

Ott ültünk tehát, empátiánk teljes fegyverzetében, készen arra, hogy vigaszt nyújtsunk az ittmaradóknak, de nem úgy tűntek föl, mint akik vigaszra szorulnak.

Idegesítő beszélgetést folytattunk az időjárásról. Közben lehetetlenül kicsike csészéből rossz kávét ittunk. Aztán Kató néni szóba hozta az öltözködést. Megborzongtam, és letettem a csészét. Hozzákoccant a tányérkához.

— Herendi — mondta Kató néni felszisszenve a csörrenésre.

Jóska bácsi zavartalanul folytatta.

— Az alsóneműt is odaadnánk, de kissé ódivatú a szabása.

A férfi alsók szabása tekintetében alapvetően két iskola van: szorít / nem szorít. Pász. De azért halott fasza, hát mégiscsak, szóval inkább ne, tényleg, kissé ódivatúak, bólogattam, noha még nem láttam a beszéd tárgyát képező ruhadarabokat. „Elküldöm hozzátok a vigasztalás lelkét, ő majd magára ölti a halott alsóneműjét. Vagy mégsem.”

— Akkor talán átmehetnénk, megnézni a ruhákat! — mondta Jóska bácsi. Felállt, mi is felálltunk. — Fogadd el — súgta Mamika, és belém karolt, én meg bólintottam, persze, rendben, aztán megindultunk a háziak után a másik szobába.

A faragott támlás franciaágyat padlóig borította valami bordó, aranyozott anyagból készült takaró, s rajta szépen sorban kirakva fehér gatyák, szürke ingek, egy-két sötétebb szövetnadrág és egy kabát. Jóska bácsi összedörzsölte a két tenyerét, majd széttárta a karját: Parancsoljatok!

Mamika tétován odalépett az ágyhoz, és megtapintotta az egyik nadrágot.

— Príma szövet! — mondta a Jóska bácsi, Kató néni meg bólogatott.

Kézbe vettem egy inget.

— Válogassatok csak nyugodtan! — kiáltotta Jóska bácsi, és visszavonultak a nappaliba.
— Nem sérthetjük meg őket — mondta Mamika, én meg úgy voltam vele, hogy válasszunk valamit, aztán tűnjünk el innen.

Három inggel és a kabáttal léptünk ki a nappaliba. Jóska bácsi odaugrott hozzánk, és kikapta a kezünkből a ruhákat. — Nézzük csak! Szóval, három ing és egy kabát! Biztosan nem lesz más?

— Köszönjük, nem — mondta Mamika.
— Hát akkor talán beszéljünk az üzletről! — kiáltotta Jóska bácsi és összedörzsölte a kezét. A három ing darabja nyolcvan, az kettőnegyven, meg a kabát háromszáz, de az egészet odaadom ötszázért. Nem sok, ugye?

Nem szóltam semmit, ezt most a nagyanyámnak kellett végigcsinálnia. A Jóska bácsi bütykös, szőrös ujjain csillogó aranygyűrűkre koncentráltam, hallani véltem a koccanásukat, amint átvette a pénzt.

— Akkor talán igyunk valamit!
— Nem, köszönjük, mennünk kell — hallottam Mamikát halkan és messziről.

Mentünk hazafelé csöndesen. Már a Damjanich utcánál jártunk, de még mindig égett az arcunk.