az ember picinyke játékos
rezgő falevél
négy erőtlen
vézna kocsány
kezei lábai
velük kapaszkodik
kétségbeesetten
mindenbe
amit csak elér
amije van
még annyit sem ér
röpkeség
egy szárnycsapás
villanásnyi birtoklás
elfújja aprócska
szellő
elhullott veréb lesz
a dicső főnixmadárból
a játszótér homokozójában
bottal piszkálják
szemeteslapátra
senkinek sincs senkije
ki emlegetné
a régi szárnyalást
célba köpnek
merev testére
szotyolával
harmadosztályú
csibészek
sehol sincsenek
a jóságos óriások
széplelkű törpék
akikben valaha hitt
Megjelent a Műút 2015052-es számában