A Harvard Egyetem által 2011 óta minden évben megrendezésre kerülő IWL (Institute of World Literature), azt gondolom, joggal tartható a nemzetközi irodalomtudományi berkekben az év legnagyobb horderejű eseményének. Négy héten át elismert tudósok vezetésével és részvételével zajló szemináriumok, előadások, kerekasztal-beszélgetések várják a hallgatókat a világ majd’ minden tájáról (idén 33 országból 157 hallgató érkezett). Talán mondanom sem kell, hogy az így megteremtett környezet intenzív eszmecséreknek, kultúrák és különböző érdeklődési területek találkozásának ad lehetőséget, ami remélhetőleg a jövőre nézve is jelentőséggel bír majd.
Nehéz összefoglalóan írni a rendkívül gazdag programról, ezért megpróbálom kiemelni a hangsúlyosabb eseményeket. Mindenképp érdemes a nyitó előadással kezdeni, melyet a rendezvény főszervezője, David Damrosch (Harvard, US) tartott meg Borges és Európa — A világ a nemzetben, nemzet a világban címmel. Bevezetésként a nemzet eltűnésének folyamatáról beszélt, melyet az összehasonlító irodalomtudomány állíthatna helyre. Magukat a nemzeteket pedig az odatartozás formáiként nevezte meg (forms of belonging). Fontos hangsúlyt helyezett arra a többirányú, kölcsönös folyamatra, melynek révén a világirodalom hatással van a nemzeti irodalmakra, s fordítva, ahogyan a nemzeti irodalom belép a világirodalmi „piacra”. Természetesen e folyamatnak központi motívuma a fordítás, ezért Borgeshez is efelől közelített, kinek esetében a fordítás összetett jelentőséggel bír.
Az előadásokon túl, azt hiszem, minden résztvevő számára a professzorok által tartott szemináriumok jelentették a legfontosabb eseményeket. E tekintetben két részre oszlott a négy hét, az első és a második két hétben 6-6 professzor és téma közül lehetett választani. Magam Franco Moretti (Stanford, US) és Galin Tihanov (Queen Mary, London) szemináriumán vettem részt, így csak ezekről tudok beszámolni, viszont talán ez is megmutathatja, milyen jellegűek voltak ezek az alkalmak. Franco Moretti sajnos az első héten nem tudott jelen lenni, ennek következtében az első három alkalmat más szemináriumvezetők tartották, melynek megvolt az az előnye, hogy további professzorokkal is találkozhattunk. Így beszélgethettünk a kijelölt szövegekről az Isztambuli Bilgi Egyetemen tanító, elbűvölő Jale Parlával, a Pennsylvaniai Egyetem halk szavú, ám annál alaposabb és figyelmesebb professzorával, Djelal Kadirral, végül pedig a már fentebb említett, lenyügöző David Damroschsal is.
A második héten megérkezett a már sokat emlegetett, s ily módon még inkább legendássá nőtt Franco Moretti, aki bár nem cáfolta meg a hozzá fűzött reményeket, sok meglepetést okozott — legalábbis nekem biztosan. Moretti leginkább a „távoli olvasás” (distant reading) fogalma, a hálózatelmélet és gráfjai révén híres itthon, s bár ezekről is esett szó, a szeminárium nagy részében mégis rendkívül izgalmas szoros olvasást gyakoroltunk. A téma a drámairodalom volt, ahogy azt a szeminárium címe is mutatja: Tragédia: konfliktus és forma. A görög drámától a 20. századig vizsgáltunk különböző műveket, melynek során konfliktus és forma szoros kapcsolatára figyeltünk. A hálózatelmélet csak az utolsó alkalmmal került középpontba, amikor Franco Moretti e módszert a tárgyalt drámákon is alkalmazta. Ennek során világossá vált, hogyan egészítheti ki a szoros olvasást egy ilyenfajta vizsgálat, melyek azok a jelenségek, amelyekre egyébként nem nyílna rálátásunk, mégis igen sokat elárulnak egy adott mű szerkezetéről, működésmódjáról (ilyen módszer például a kapcsolatok feltérképezése, mely felrajzolja az adott mű geometriáját).
Nyilvános, Minták (Patterns) címet viselő előadásában aktuális munkáját mutatta be: hogyan végezhetünk irodalmi elemzést algoritmusokkal, adatbányászat segítségével. Ennek révén ugyanis láthatóvá lehet tenni a formát, ki lehet mutatni az irodalom ismételhető elemeit, amennyiben az analízis a valós tapasztalatot absztrakt formákká alakítja, s ily módon „mérhetővé teszi a valóságot”. Mindezt többek között a 19. századi regények grafikus vizsgálatán keresztül szemléltette.
Galin Tihanov szemináriumának témája az emigráns irodalom vagy pontosabban az emigráns írás volt (Exilic Writing and the Making of World Literature). A számkivetettség fogalmát kiterjesztve tárgyaltuk az emigráció különböző formáit, s annak irodalmi vagy elméleti megnyilvánulásait, illetve ezek hatását az irodalomra, az irodalmi gondolkodásra. Tihanov rámutatott arra, milyen alapvető szerepet játszik az emigráns irodalom a világirodalom alakulásában, s hogy az milyen módokon kapcsolódhat szorosan össze a kozmopolitizmus jelenségével. Az identitást és a politikát érintő kérdéseken túl az emigráció nyelvi és kulturális vetületeit is vizsgáltuk a művekben. A tág kontextus érzékeltetéseképpen: a megvitatott művek szerzői között találjuk Ovidiust, Milan Kunderát, Eugène Ionescut, V. S. Naipault, Marc Chagallt, Krzysztof Kieślowskit, Vladimir Nabokovot, de Hannah Arendtet, Edward Saidot és Giorgio Agambent is. A különböző műfajú szépirodalmi művek és egyéb művészeti ágak alkotásai mellett így az elméleti diskurzus is hangsúlyt kapott, még ha az előbbiek maradtak is végig a figyelem középpontjában. Nyilvános előadásában Tihanov ugyanakkor az irodalomtörténet-írásra összpontosított, a címben is benne rejlő kérdés felől bontotta ki érvelését: Mi a világirodalom és hogyan írjuk meg a történetét? Válaszok szovjet Oroszországból.
A már említett három előadás mellett hallhattuk a költő és irodalomtudós Ana Luísa Amaral (University of Porto) előadását, majd Zhang Longxi (City University of Hong Kong) a fordítás és a kínai irodalom kapcsolatát tárgyalta. Filinto Elísio, a Zöld-foki Köztársaság és Portugália közt ingázó író, költő megosztotta tapasztalatait a kortárs irodalmi kontextusról, s fel is olvasott műveiből két nyelven. Lawrence Venuti (Temple University, Philadelphia, US) témája a fordítás gyakorlata volt The Strangeness of Minority címet viselő előadásában; fordítói elveit saját munkáján keresztül is szemléltette. Végül pedig Jérôme David (University of Genova) a világirodalom témája tekintetében a 20. század legtermékenyebb szerzőjét, Martin Bodmer munkásságát és hihetetlen gazdag, még szinte feltáratlan könyvtárát mutatta be.
Az előadások mellett kerekasztal-beszélgetésekre is sor került. Az első héten a „világregény” (World Novel) volt terítéken, melyet a szemináriumvezetők közelítettek meg különböző szempontok szerint. A második témája a különböző egyetemek programjai voltak, itt hallhattunk amerikai, francia, indiai és portugál egyetemekről, de Magyarország is képviseltette magát: az ELTE szervezetét Molnár Gábor Tamás mutatta be. Végül pedig a publikáció és a megjelenés folyamata került az asztalra, ahol a gyakorlati kérdéseket és lehetőségeket vitatták meg a résztvevők.
A hivatalos programok mellett ugyanolyan fontossá váltak a kevésbé formális és az informális beszélgetések is. A szemináriumok mellett műhelymunkára is volt lehetőség, ahol egymás projektjeit vitathatták meg a hallgatók. Nem meglepő, hogy további közös tervek és együttműködések körvonalazódtak keresztül-kasul átszelve a térképet. Az „akadémiai paradicsom” megteremtéséhez természetesen a portugál környezet is hozzájárult mediterrán klímájával, pálmafáival, leanderjeivel, az egyetem felett le- és felszálló repülőgépek zúgásával és a felejtehetetlen pastel de natával, a Fado érzelmes hangjairól nem is beszélve.
A részvételt az Általános irodalom- és kultúratudományi
doktori program (ELTE, Budapest) tette lehetővé.