Fogta magát Jancsi, azt elindult vissza. De amikor meg indult volna vissza, elkezdett esni a kénköves eső. Mondá magában, hát akkor hadd maradok még. Így hát újfent kinyitotta a nagy fehér jobbkezes szekrénynek az ajtaját, ami belül úgy világított, mint a lelkiismeret, de hideg volt az, akár a kiskonyhánk falun reggelente, amikor télvíz idején beléfagyott a moslékos vödörbe a víz. Nagy hatalmú szekrény lehet ez, nem csak egy egyszerű szekrény, mert minden hajnalban ott áll ez a Jancsi vagy egy órahosszat. És zabál.
Közben az asszonyt benn eszi a fene az ágyban. Össze van aszódva. Ez a Jancsi meg áll a világítós szekrény előtt, és csak pakolja ki belőle a retyerutyát, amit a Teszkóék boltjában vettek. Nagy földesúri birtokuk lehet ezeknek a Teszkóéknak, mert akkora a boltjuk, mint nálunk egy fél falu. Mit tudom én, mért éjszaka közepén szanálja a nagyszekrényt a Jancsi. Ráadásul olyan erősen szedi ki a mindeneket, mintha három napja nem evett volna egy falást se. Nem is értem, miket meg nem eszik ez. Nem úgy néznek ki, mint a rendes elemózsia, mindegyikre rá van hajtva a fényes batyu, két kézzel tépi, miközben a batyu zörög mint a haraszt — na azt nem eszi meg, hanem kidobja.
Másik ilyen világító dobozuk is van, azt tévének hívják, abba is a falból megy bele a fény egy fekete kötél által. Lefekvés előtt mindig ott ülnek előtte, azt nézik. Egymást nem nézik, inkább ezt a dobozt.
Na elég az hozzá, hogy ezeknek az élete is olyan szomorú, mint az esős idő, akár Vanesszáéknál, csak azok még nem tudnak róla, ezek meg már most úgy élnek, mint a halottak. Mondtam is magamban, hogy nem kéne nekem sose egy ilyen ember, bármit is igérne. Lóg a hasa rá a micsodájára, tudják, arra. Azt hozzá se nyúl a dunyha alatt az asszonyhoz, de jártába-keltébe csak nézdegéli a szépasszonyokat. Ha énvelem is így tett volna az uram, én bizony lúgot ittam volna. Iszik a Juliska is, de nem lúgot, gondolom, mert azt csak egyszer issza meg az ember, hanem keserűt, azt a kisüvegeset. Minden reggel, munka előtt a kisboltba megy érte. Egyszer. Aztán ebédszünetben még egyszer, meg a hazaút előtt is térül-fordul egyet.
Ahogy mendegéltem itt, ebben a nagy faluban — közben hallottam, hogy mondják, ez itt a Pest — láttam egy helyet, ahol sok fene nagy ház van, de minden ház szakasztott egyforma, úgy hívják, hogy lakótelep. Minden házon van elűlről sok kicsi veranda, ők úgy mondják erkély, meg azt is beszélik, hogy francia, akkora, mint egy vályú. Aztán látom, hogy ott áll kint ez a Jancsi a fehér trikóban, kezében egy vasdoboz. Azt issza. Ha kiitta, bent a konyhában rátapos és beléhajítja egy vödörbe, ami ott van a fali lavór alatt, és büdös, mint a disznóól otthon. Aztán kivesz egy másikat a világító szekrényből, és ez így megy minden este. Kifigyeltem lentről ezt a Jancsit, mekkora egy állat, gondoltam, megnézem közelebbről. Így költöztem be hozzájuk egy kis időre.
Közben megvilágosodtam, hogy valami ellenőrző ember lehet ez a Jancsi, királyi bérenc, mert bejár egy hivatalba. Valami bankárféle, aki ad is, meg nem is. De inkább nem. Lóg a nyakában valami címke, hogy adóellenőr, azt nyomogatja mindég az ajtókhoz kulcs helyett. Szóval szerintem a tizedet ellenőrzi. Számtanol álló nap, oszt és szoroz. Nagyon szorgalmas. Amúgy rendes ember, napközben például sosem iszik, a följebbvalói szeretik. Nem is lop, nem is hazudik. Így hát vagyona sincs. De mindenki fél tőle. Van ez a híd, tudják, az Árpádé, a plébános bácsi mesélt róla nekünk otthon a hittan óra után — már az Árpádról. Na szóval az Árpád hídjának ott a töviben van ez a böhöm nagy istálló, csak ablakai vannak, meg alulról ajtajai. Ki még lehet látni az ablakokon, de be már nem. Ott aztán minden szobában ugyanolyan bútorok vannak, meg ugyanolyan emberek, ugyanazt csinálják ezek egész álló nap. Nálunk otthon falun seggen ülve legföljebb borsót lehetett fejteni, de itten minden munkát ülve csinálnak. Ülnek egy asztalnál, mindenfélét írogatnak meg hallóznak valami dologba, amivel hívni lehet a többieket. Azt nem tudom, hová hívják egymást, mert végül mégis minden nap egyedül mennek haza.
Na elég az hozzá, hogy ez a Jancsi minden reggel izzad, mint a ló, fújtat, mint egy gebe, úgyhogy még szerencse, hogy van az a vasszekrény, ami fölviszi a szintjére, úgy hívják, hogy lift. Magától megy föl meg le. Nemsoká nyugdíjjazzák a Jancsit, addig is bért kap érte, hogy revizorkodik, meg mindenki gyűlöli. Nálunk is voltak ilyenfélék, mi úgy hívtuk: behajtó. És abban nagyon hasonlítottak ezekre, hogy azokat is mindenki gyűlölte. Még a feleségeik is.
Nem is csodálkozom, hogy az asszony iszik, se azon, hogy így össze van aszódva. Bejár valami szállodába takarítani, de közben százaléka is van az államtól. Meg papírja róla, hogy le van. Ideggyöngeségéből fakadóan kapja a gyógyszereket, arra issza a keserűt. Én nem tudom megérteni, miért nem vesznek ezek állatokat, hogy gazdálkodjanak. Legalább lenne mivel foglalkozni, ha már a gyerek úgyis megszökött otthonról. Biztos egy jobb vidéken telepedett le a Ribike, az egyszem lányuk, mert hát övé volt az a fél szoba. Nem kis szoba, hanem csak egy fél. Nem fér a fejembe, mitől fél egy szoba. Meg hogy az a két szoba, a nagyobb meg a kisebb, az összesen hogyan lesz végül másfél. Nálunk vályogból rakták a házakat, ez itt állítólag valami modern, aminek könnyebb a szerkezete, panelnek mondják. Mi falun azt szerettük, ha télen meleg a ház, nyáron meg hideg, de itt épp fordítva szeretik, biztos erre okumulálták ki ezt a panelt. Szavamat ne feledjem, az a félszoba most ott áll, de nem üresen, hanem a plafonig teli van rakva minden nyavajával. Gondolom a Ribikének gyűjtik a dobozokat meg üvegeket. Egyszer még nagy szüksége lehet rá. Mert most ott él egy férfiembernél, aki kamionozik, és csak havonta egyszer jön haza a messziből, és akivel nem esküdtek meg ugyan, de Ribike évek óta arról álmodik, hogy az ember megkéri a kezét. Hát mostmár így gyerekestül, ugye, mert Ribike fiatal kora ellenére időközben megesett egy bácsitól, aki azt találta neki mondani, hogy: ha hozol nekem egy olyan gyolcsot, aminek széle-hossza száz rőf, és a pecsétgyűrűmön mégis keresztülhúzhatom, akkor odaadom a vagyonom felét. És Ribike vitt neki egy ilyen gyolcsot.