I.
anyám megmondta
gyúrta a tésztát a kakaós csigához
vasárnap volt a haja a szemébe lógott
hogy művészekkel soha az életbe ne
és hogy ezt nem azért mondja mert olvassa
a nők lapja pszichét
hanem ugye a tapasztalat
hogy tulajdonképpen mind ugyanolyan büdös paraszt
és hogy az már gyanús hogy engem az a fiú rögtön
a műcsarnokba visz
és akinek biztosan csak simán guszti
(az aki olyan furákat fest)
még akkor sem izgatott amit mond mikor felhagyott a kakaós csigákkal
és pogácsára váltott (intő jel volt pedig)
és már sírva könyörgött hogy akkor inkább legyen egy
zenész
II.
sokat festettünk együtt délutánonként
egy parkban ülve
én is kaptam tőle festékeket
öblös üvegtégelyekben
és megszerettem ezt az egészet
az elméleteit hogy a világ egy hatalmas lap
meg a mi szerelmünk is
és hogy együtt mindennel telefesthetjük
és hogy ez a lényeg
a fröccsenő színek
kontúrok
fény–árnyék-hatás
de aztán egyszer mondta hogy
hiányzik valami a kompozíciónkból
és a lap csücskébe egy apró pontot mázolt
és akkor én azt a sarkot letéptem
a kukába dobtam
de mindig új csücsköt keresett
és egyre nagyobb lett a pont
apró emberkének tűnt a vége felé
de én újra letéptem mert nem tetszett hogy ilyeneket fest oda
olyan hús-vér volt az egész
lüktető
és verejtékszagú
és csak egy darabka maradt a papírból de akkor már
nem tudtam úgy leszakítani hogy maradjon üres rész
akkora lett a kisember
hát tépés nélkül a szemetesbe hajítottam a lapot rajta a babával
pár nappal később rájöttünk hogy már nincs mire festeni
kétségbe esve kezdtünk turkálni a színes cafatokért a kukában
de csak a reggeli kefires doboz bűzölgött
III.
hiába
anyám olyan nő volt aki mindig kivitte a
szemetet