[pedig]

Az első kutyámat hétéves koromban kaptam. Apám egy fél napot kőműveskedett érte. Amikor nagy örömmel hazahozta, még az egyik tenyerében elfért, olyan kicsi volt. Anyámnak vegyes érzései voltak a kis korcs iránt. Egyrészt sokallta érte a félnapi jusst, másrészt pontosan tudta, hogy ettől kezdve az iskolán túli időt mind a kutyával fogom tölteni. Nem beszélve félelmeiről, a betegségekről, amit elkaphatok. Ez nem volt teljesen alaptalan, erről hamar meg is bizonyosodott, amikor észrevette az udvarunkon vidáman futkározó kiskutya seggéből kilógó cérnagilisztát. Hangos, apámnak szóló káromkodás közben elzárta a kiskutyát. Engem bevonszolt a fürdőszobába, hogy hipóval jó alaposan megmossa a kezem. Aztán készített egy koktélt, ami langyos tejből, és úgy nagyjából két egész fej fokhagymából állt. Miután ezt megitta a kutyával, az kihányta és kifosta az összes gilisztát, ami csak benne volt.

Az első kutyámat hétéves koromban kaptam. Apám egy fél napot kőműveskedett érte. Amikor nagy örömmel hazahozta, még az egyik tenyerében elfért, olyan kicsi volt. Anyámnak vegyes érzései voltak a kis korcs iránt. Egyrészt sokallta érte a félnapi jusst, másrészt pontosan tudta, hogy ettől kezdve az iskolán túli időt mind a kutyával fogom tölteni. Nem beszélve félelmeiről, a betegségekről, amit elkaphatok. Ez nem volt teljesen alaptalan, erről hamar meg is bizonyosodott, amikor észrevette az udvarunkon vidáman futkározó kiskutya seggéből kilógó cérnagilisztát. Hangos, apámnak szóló káromkodás közben elzárta a kiskutyát. Engem bevonszolt a fürdőszobába, hogy hipóval jó alaposan megmossa a kezem. Aztán készített egy koktélt, ami langyos tejből, és úgy nagyjából két egész fej fokhagymából állt. Miután ezt megitta a kutyával, az kihányta és kifosta az összes gilisztát, ami csak benne volt. A biztonság kedvéért anyu azért másnap elment az állatorvoshoz is, hogy felírasson neki gilisztahajtót. Nem indult túl jól köztük a viszony, de Asztorból jó kutya lett, így idővel megbarátkozott vele. Hűséggel szolgált minket, őrizte a házat, megfogta a határból feljövő valamennyi egeret, és az udvarunkon átmenő forgalmat bonyolító macskákat is. Esküdt ellenségei lettek a cicák, ez leginkább anyámnak volt köszönhető. Onnantól, hogy az egy kandúr ellopott három kiscsibét a kotló alól, mindent megtett, hogy a macskák ellen nevelje, sikerrel. Elég volt csak kimondania azt a szót, hogy macska a hozzá tartozó jellegzetes hangsúllyal, és az eb ész nélkül rohant, kergette az ellenséget a végsőkig.

Apám kisbárányt is hozott nekem, azt Miskának hívtam. Olyan fiatal volt még a kis kos, hogy hetekig kétóránként etettük cumisüvegből, hogy megmaradjon. Nagyon kezes lett. Imádta, amikor vakargattam a fejét, főleg, amikor elkezdtek nőni a szarvacskái. Féltékeny volt, a jelenlétében csak őt szerethettem. Bárki más hozzám ért, vagy csak a közelembe jött, lehajtotta a fejét, dobbantott az első lábaival, majd kapart kettőt, és nekiment az illetőnek, lehetett az akárki a családból. Ez lett a veszte. Egyébként sem volt neki örök élet szánva, de az egyik ilyen féltékenységi jelenete után apám hirtelen haragjában levágta. Nem mondom, hogy nem voltam szomorú akkor, de tudtam, így van jól. A kiscsirkéket, a kiskacsákat bármennyire aranyosak is, azért neveljük, a disznót és a bárányt is azért tartjuk, hogy megegyük, ennyi. Ez az élet rendje. Ha nem vagy vega. Gyerekkoromban nem tudtam, hogy létezik olyan, hogy valaki nem eszik húst. És a kutyának meg a macskának kint van a helye, az udvaron, nem a házban.

Boszorkányok pedig léteznek. Ebben szemernyi kétségem sem volt, hiszen papó mesélte nekünk, és papónak minden szava igaz. Azt mondta, hogy a boszorkányok bele tudnak bújni az állatok testébe. Rendszerint macska képében jelennek meg, de van, hogy béka bőrébe bújnak. A történet szerint egyik este, amikor lefekvés előtt még kiment az istállóba, hogy megnézze az állatokat, látja, hogy az egyik tehene tőgyén lóg egy macska, és szopja a tejét. Erre papó leakasztotta az istálló faláról az ostort, és úgy elverte a macskát, addig ütötte, ameddig csak érte. Az öregasszony, akit a faluban boszorkánynak gondoltak, három napig fel se kelt az ágyból, annyira beteg lett. Csak nagyapám tudta, hogy mitől. Többet nem látta azt a macskát az udvarán, az ostort továbbra is ott tartotta a falon. Azt beszélték, hogy amikor meghalt az öregasszony, persze sok évre a verés után, a lovas halottaskocsival nem tudták kivinni a temetőbe, mert amikor a koporsóját feltették a kocsira, a két ló úgy égnek ugrott, ágaskodott és nyerített, hogy se szép szóra, se szidalmazásra nem mozdultak a temető irányába. A gyásznép kénytelen volt a vállán kivinni a halottat. Azt is mesélte papó, hogy akkor támad fel a forgószél, ha az ördög táncra perdít egy boszorkányt. És ha aratás közben jött a forgószél, mindig belesuhintottak egyet a kaszával. Másnap lesték, hogy melyik vénasszony sántít. Ha forgószelet látok, én jól belerúgok egyet, biztos ami biztos.