Elbúcsúztunk, mondtam, hogy
nincsen.
Fogta a kezem, és jött
utánam.
Mondta, hogy igazán
sajnálja.
Mondtam, hogy vége, de
tudta ő is.
Elengedett, megállt
a sarkon.
Nézett utánam, tudtam,
mert én is
megálltam, és vissza-
fordultam.
Csak hogy még egyszer
lássam, és ő
integetett, és persze
én is.
Mert szerettem, és tudtam,
ő sem
volt közömbös irántam,
habár
értette, hogy mennem kell,
de
egyikünknek sem volt
könnyű,
hogy tudtuk, többé nem látjuk
egymást.
Megjelent a Műút 2015050-es számában