Mérnemírónőmárő, nyavalyog, már legalább egy éve írogat. Lépnék le mellőle, mennem kéne vissza a többiekhez, de valaki rám hagyta, vigyázzak rá, be van tépve a csaj, míg visszajönnek érte, addig fogjam már meg a kezét ennek a hülye luvnyának, nehogy elengedjem, este le kell adnia. Mi ez, ki ez, csomag?
A pólója koszos, melltartó nincs rajta, repedtsarok, tangapapucs. A repedtsarok veszélyes. Nem láthatod, elsőre nem, és ha sötétbe csináljátok, később sem. Nem is gondolnád. Szép vattacukorszőke, csupacsipke dupladekoltázs, a strandpapucsból meg kilóg a sarok, nem egynapos a kosz. Nem is kettő, nem itt szedte össze, még régebben, kérdezem, hol mászkált mezítláb, Dubaiban, ahová egy kedves ismerőse vitte el. Kedves ismerős, mi? Igenis, kicsit idősebb, mint ő, meséli, de nagyon cuki bácsi. Alkalomadtán ellépek a repedtsarok mellől. Jön utánam, hé, várjál már, és te micsinááászitt?
Én vagyok itt a főszervező. Jó, de egyébként? Olyan szép és izgalmas az arcod, az ilyen intellektuális fejűeket nagyon szeretik ám Dubaiban, és fordulj csak meg, a segged is tök jó, jövő hét pénteken repülök vissza, jöhetnél velem.
Legközelebbi őrizetbe vételem ma lesz, agyonütöm ezt a csajt, meg azt is, aki rám bízta. Pedig az meg a család barátja. Leülök, csukott szemmel napba nézek.
Ezek a legveszélyesebbek. A családbarát kifejezés nálam csak a mosóporoknál jön be, meg a munkahelyeknél. A házibarát pedig tuti rárepül a feleségre, és ráadásul büntetlenül, feltűnés nélkül járkál a házban. Ma pingpongozni jön, holnap a bodzaszörp receptjéért, holnapután borzas fejjel jön ki a fürdődből, és azt bírja mondani, hogy megnézte a vécétartályt, mert folyat. Elhiszed neki, pár év múlva meg fogod a fejed, rég beköltözött az életedbe, megosztottál vele mindent, na de a feleségedre nem gondoltál. Vagy gondoltál, voltak érzéseid, megérzések, amik visszatartottak. A cselekvés előtti bűntudatot erkölcsnek is csúfolhatod. Pihenek egy párnás karosszékben, a csaj mellém ül a földre.
Kezdi az oktatásomat. Miért nincs nekem a legújabb telefonból, ha már olyan menő vagyok. Miért nincs hálózatba kötve az otthoni három gép, ha mindegyiken dolgozom, és tudom, van az a szemüveg, amivel lehet netezni. Miért nincs, neki van, nézzem csak a telefonját, benne van a fél élete, fotók is, szürcsöl a fülembe, szívószállal issza a sört. Jajistenem, ez az a generáció, amelyik géppel megy a vécére, már csak tablettel megy a szarás. Nem akarom megnézni a fotóit. Ez nem „Y” vagy „Z”, ez valami olyasmi lény (lány), akire ráforgatták a klaviatúrát, verték vele, míg ki nem estek a billentyűk.
„QWERT” generáció, teljes természetességgel meséli, hogy az a legmenőbb, ha a pasi beöltözik nőnek, neki csak fölé kell hajolni, és ordítani vele, mint egy, tudom, az, akinek káromkodnia kell, na, tudom…
Tourette szindrómás, mondom. Nem, nem kell dugni vele, folytatja, és mást se kér. Csak az alázás. Azt szereti, és annyit fizet érte, amennyit ő meg nem tud elkölteni. Most hazajött pár napra, mert azért néha ki kell kapcsolni, és hogy én mennyire helyes vagyok, de tényleg, milyen izmos a lábam, menjek már közelebb, fogja a combomat, figyeljek már, mindenképp menjek ki vele, milyen jó, hogy összeismerkedtünk, írhatnánk együtt, vagy én olvassak fel, rám bízza, hogy mit, ő meg közben megmasszíroz, tud egy fantasztikusan finom ilang-ilang olajat, közben lentről felfelé néz rám, csillog a szeme, fénylik a bőre, repdes a vattahaja a feje körül, és a pupillája tág, óriási szembogár. Csodálatos vagyok, és nem beszélnék vele csúnyán, nagyon csúnyán, és hangosan ordítva? Aztán beájul a székem alá. Tudat nélkül nincs bűntudat. Kár, hogy soha nem bírtam a szőkéket.