A Ganümédész elrablását olvastam, Lajos és Wagner; kellett Visconti; a Ludwig 4. részében Wittelsbach Erzsébet végigjárja az őrület emlékezethelyeit, s amikor eljutva a Herrenchiemsee kastély tükörtermébe, a fennhéjázó hatalom revüszínpadára, olyan nevetőgörcsöt kap, hogy meg kell kapaszkodnia… Nos, ekkor, bensőmben valami tanácstalan forrósággal arra ocsúdtam, hogy becsap a szemem: percig azt hittem, a mi későbbi Sissink egy stadionba lépett. Meg kellett állítanom a filmet, olyan aranylónak tűnt az élet, és mélyeket tudtam lélegezni. Ezt a nevetést megnyugtatóan egészségesnek gondoltam.
