előredőlve

négyen vagyunk. egyikünk éppen mesél.
mi hárman a székeinkben előredőlve várjuk,
hogy mondjon valami ostobaságot. és akkor nevethetnénk rajta.
de most épp nem mond semmi ilyet. most a világ úgy-jön megy
körülöttünk, mintha kezdeni akarna velünk valamit.
ahogy öregszünk, egyre többször ül be közénk. olyankor elhitetjük vele,
hogy szívesen látjuk, nevetünk a poénjain, ha néha kérdez,
nagy szavakkal válaszolunk. a székében előredőlve várja, hogy hibázzunk.
most épp túl sokáig bírja, aztán egyszer felpattan mégis, a kezével mutatja, hogy menne,
várják máshol. mi mondjuk, hogy sajnáljuk. előbb magunkban, majd később együtt is
összeszámoljuk, ezúttal mit és mennyit vitt belőlünk magával.
indulni csak akkor indulunk, ha biztosan tudjuk, hogy
messze jár, mert hazafelé egyikünk összefutna vele
a kihalt utcán. de még nem indulunk. most mindenki magában
számolja a kérdéseit. és akkor valamelyikünk mond valami ostobaságot.
mi négyen pedig, a székeinkben hátradőlve, elkezdünk nevetni.