friss műút

-ról, -ről

Mezei Gábor

Mezei Gábor

(1982) költő, Budapesten él, az ELTE oktatója. Első lírakötete a L’Harmattan Kiadónál jelent meg függelék. címmel.

-tól, -től

A rovatból ajánljuk még

Legfrissebb

Vers

Mezei Gábor: éhségtől haloványak

2015. február 22.

hétfő 
végy pár hetes malacot,
a néhány malacot aprítsd
kanál zsírban, zsírban
pirítsd, ahol túl piros, ha
a bőr piros, vizes kendővel
borogasd, lázad enyhítsd.
enyhe nedveket megeresztvén
almát, veres hagymát, diót
tisztogass, szűrd kenyered
belén, légyen sűrűcske leved,
könnyű kiürülésed. cukrot,
gyömbért, borsot belé bőven
tégy. árnyas helyen tálald,
magad napra egy hétig ne
menj.

*

a görbe nyakú utcalámpa kiszívta a színt inged redői
közül. rázott a hideg, a horganyzott fém a bőrödhöz
ért, megremegtél. melleid emelkedtek, lapockáid
pengéin ezüst fény villant. levegődért kapkodtál.

kedd
a fűszerkerti munka használ
leginkább a léleknek. rostjait
simítja, s gócai oldódnak
köztük odabent, ahogy az
ásó mellett a sós, meleg
alaplé megbuggyan. végy
maréknyi kakukkfűt, forró,
száraz időben szúrós fű ez,
morzsold erősre, kövéren
vagdosott szárnyas bő hátát
bedörzsöld, véred megenyhíti.
hagyd azért fűben, vérben
pácolódni, hevítsd saját
bőrben, ízétől megfogysz
mély görcseidben, fűszeres
rostjától hegednek sajgása
mind sűrűn csillapul.

*

a két bábu teljesen egyforma volt. mindkettő szőrtelen,
gusztusos mosolyú. a kirakat tükrében a zilált ágynemű
szilánkos ráncai között naptól fakó, piros combok,
törékeny karok. ropogós, kéttenyérnyi nyakak. porosan
omló, opálos íz a szádban.

szerda
néhány erősebb csülök
perzselt oldalát késnek
vasával kapard, hornyolt
felével dörzsöld, füstös
ízét torokig beereszd.
főzd meg jól a tüdőt,
merítsd alá, és darab
cipót áztass a hússal,
füstölt tüdővel vagdald,
csípős paprika, kapor,
bors együtt, és vajban
rántsd meg. bort tégy
belé, fullasztó erejét
viseld, levegőd idefent
kiengedve, vissza
sekélyen szívd.

*

vállat vontál, kezed elhúzva tarkód tapogattad. az ing
vászna megmoccant a bőrön. nyakadba martál. arcod
torzult, pirosodott, leégtél, magyaráztad.

csütörtök
a rákokat meg kell vízben
főzni, apró lábaikat hajnalban
elszedni, nagy lábaiknak
kicsinyét szintúgy megtörni
mozsárban. a nagy lábakat
tőben bemetszed, a vörös
rákhajak alá, hol üresek, a
meleg, szemcsés port magad
betöltöd. a két rák egyik fejét
ide, másikat tova elhelyezed,
míg a nap nem delel, ebéded
megsütöd. ha van sós leved,
locsolgasd. ha izzadva fáradsz,
húsod összeesik, átlátszik a
vörös rákhaj, éles szemeiket
hátadban érzed.

*

lágy elágazás, az étterem felé két szűkülő utca. hogy
egyszerre lásd őket, hátraléptél. miután egy darabon
együtt futottak, elnyíltak a távolban. homlokod
mélyén párhuzamos ráncok, combod töve hasogatott,
felszisszentél. hosszúra nyúlt a séta. hasonlóak
a megszólalásig, suttogtad.

péntek
ha pedig levest akarsz,
hasát mosd, fürdesd,
kapkod ollójával. ha jobb
asszonyi szíved bírja,
elevenen rakd lázadozó
húsnak levébe, ha rosszabb,
végezz vele, az kicsinyekkel.
farkát kirántva múlhatatlan
halálát szerzed, a forró
levesben amúgy nélküled
elnyugszik, helyét foglalja,
szíved engedelmes. enyhül
a szúrós furdallás ilyenkor,
bármit megtehetsz, farkát,
ollóját tépheted, rakhatsz
belé sűrűn rizses kását.
kicsinyét főve levesben
megeszi elevenen.

*

két kitömött bőrönd a polírozott asztal helyett. beléptél,
inged nyakad körül, langyos szellő levegős hasadon. az
ebédlő képek, rozsdaszín szőnyegek, marokszerű csillár
nélkül. meleg vacsoramaradék, a földön feszülő penge.
nyele kezedben. rég jártál itt, a tálról vörös mártás cseppen.

szombat
bárány fejét vérből erősen
kimossad, lábával tiszta
vízben feltegyed, vízben
főzd, míg szőre el nem
megy. hogy elmenjen,
hideg vizet tölts rá mélyen,
mellyezd meg, állát metszd,
álla csontját kivessed,
nyelvét tisztítsd. metszett
zápfogait törd vágó késnek
fokával, zúzott orra lyukát
tiszta, szép vesszővel
szurkáld, hogy valami
rútság benne ne legyen,
száddal kifújd. rútságától
a bárány belét, annak
fodorját kihasogasd, aki
nem oda való, hányd el.

*

erős karok üreges torkod körül, ajkadon más vér.
kezed tenyérrel felfelé, meglátom, milyen könnyű,
mondtad. talán magadnak. az acél enyhén
megnyitotta ereid, sós lé spriccelt, ugrott hurokba.
szúrt, szorított, szédültél. a padlón zsíros tócsa,
a nap mélyebbre merült. tarkódon grízes zsibbadás
indult lefelé.

vasárnap
sültet pedig legjobb egyedül
fogyasztani. homályosan
izzó porcikáihoz, melyek
kóstolgatva kezdődnek,
a hideg ecetes torma sem
a legfontosabb társaság.
kopott, csontszín tányér,
többforma, metszett eszcájg.
halvány nyakánál kezdd
meg, marva kapargasd.
az első falatok kell, hogy
megmutassák, érdemes-e
mind beljebb hatolni a
bordák mélyen áttetsző
párhuzamosába. a színhúsig,
mely remegve, zaftosan és
forrón várja megmártását.
a dermedt bőr redői alatt
kásásan olvadó, lágy zsírok,
a fejen törékeny, torlódott
ráncok. a hát és a végtagok
félelmes üregei fölött fénylő
páncél, nézed rajta gyomrod
nyugtató, bennszorult ebéded.

*

a nap ébresztett, az ablak tábláin át nyakad melegítette.
rozsdaszín lett a tócsa, a két bőrönd feszesen, ugyanott,
a földön sistergő szilánkok. a sarokban átlátszó alak,
üvegfújó üres tüdővel. combod keményre hevült egy
hét alatt.

Megjelent a Műút 2015049-es számában

+1Oszd meg!Oszd meg!Oszd meg te is!

Hozzászólások, visszajelzések

Pingback küldője: KULTer.hu – 2015 KULTkölteményei (TOP10)
Ideje: 2016-01-09, 18:58

[…] Mezei Gábor: éhségtől haloványak – „fűszeres / rostjától hegednek sajgása” (Műút, […]

Pingback küldője: KULTer.hu – 2015 KULTkölteményei (TOP 10)
Ideje: 2016-01-09, 19:01

[…] Mezei Gábor: éhségtől haloványak – „fűszeres / rostjától hegednek sajgása” (Műút, […]

Szólj hozzá!