Függöny!

A gonosz itt fortyog körülöttem, mérgezi a földet, felfalja testvéreimet az Úrban, a honfitársaimat, én meg ülök karba tett kézzel, mintha nehéz munka után volnék; ülök, nézek, hallgatok… huszonhét éves vagyok, és harmincévesen ugyanilyen leszek, aztán jön a hájas lomhaság, eltompulás, teljes egykedvűség minden iránt, kivéve ami a test igénye, és aztán a halál! Elment az élet! A hajam égnek áll, amikor erre a halálra gondolok!

KURFÜRST
Élni mennyi? Élni mennyi.
(Esterházy Péter: Daisy)

*

FESZTER
[…] Tényleg angyal akarok lenni, a Föld megmentő angyala. Mély fájdalmat éreztem és sokat néztem a diavetítőn Jónás történetét, aki egy bálna gyomrában hánykolódott a jeges és viharos tengeren. Kicsit fájt, hogy a lányok inkább főznek meg mosnak meg szülnek, és se Jónások, se angyalok nincsenek közöttük.
(Mikó Csaba: Apátlanok)

*

PLATONOV
Az iskolában a mai napig úgy érzem, mintha nem is én lennék, csak valaki, aki betölti a tanító szerepét… Hát, ez történt, miután elváltunk egymástól… (leülnek), de mit tettem, személy szerint önmagamért, nem is beszélve a többi emberről? Mit plántáltam el, mit neveltem, mit fejlesztettem ki magamban?… Most meg! Á! Gyalázat… Felháborító! A gonosz itt fortyog körülöttem, mérgezi a földet, felfalja testvéreimet az Úrban, a honfitársaimat, én meg ülök karba tett kézzel, mintha nehéz munka után volnék; ülök, nézek, hallgatok… huszonhét éves vagyok, és harmincévesen ugyanilyen leszek, aztán jön a hájas lomhaság, eltompulás, teljes egykedvűség minden iránt, kivéve ami a test igénye, és aztán a halál! Elment az élet! A hajam égnek áll, amikor erre a halálra gondolok!
(Anton Pavlovics Csehov: Apátlanul, Radnai Annamária fordítása)

*

PEER GYNT
Már említettem is talán:
autodidaktaként csupán,
soha semmit rendszeresen;
de gondolkodtam és tűnődtem,
s itt is, ott is gyűjtött eszem.
Idősebb életkorba léptem.
S akkor már nem volt könnyű éppen
betűért rágni könyvlapot,
s kiszedni ezt-azt, itt-amott.
Csak morzsákat szedtem históriából,
mert időmből többre sosem futotta.
S mert jó megfogódzni a hitben
a gondsújtotta és nehéz napokra,
tanultam olykor a vallás tanából,
s így, részletekben, többre vittem.
Betűt ne faljunk hatra-vakra,
nézzük a hasznost, válogatva —
(Ibsen: Peer Gynt, Áprily Lajos fordítása)

*

VÉNASSZONY
Végig nem volt semmi — és nem lehetett érteni semmit az egészből — hosszú volt és unalmas — mégis valahogy — csak egy-két perc volt — amikor álmodok — akkor látom — hogy mennyire most volt — sokszor álmodok — ott futkosok a kertbe — régen — ott az anyám — az apám — és akkor azt hiszem — még az álomba — hogy lehet még bármi — csak közben félek, félek, hogy meghalnak — az anyám az apám — és nézem, hogy beteg már az anyám — mer tudom, hogy az lesz — de még nem beteg — de nagyon félek, hogy az lesz — és az apám egész fiatal — nem is értem — még nem esett el — hogy erre én hogy emlékezhetek — lehettem mennyi — négyéves — de már tudom előre — amit nem szabad előre tudni — és akkor nem tudom — mikor felébredek — hogy örüljek, mer láttam őket — vagy hogy borzasztó az egész — (Vénasszony zokog…)
(Spiró György: Csirkefej)

*

KLÁRA
[…] Engem a piszok már egyáltalán nem zavar. Mire való itt ez a felfordulás? A piszok is szép. Az is szép, ami csúnya. Majd ha öreg lesz, akkor meg fogja érteni, hogy minden jó, ami van. Mi történt azzal a vízzel? Csak az a rossz, ami nincs. Az csúnya. Az nagyon csúnya.
(Nádas Péter: Takarítás)

*

ORBÁNNÉ
[…] Ez a pillanatkép 1918-ban vagy 1919-ben készült, a Szolnok megyei Létán, a Holt-Tisza partján, a cukorgyári lakótelep közelében. De hogy hajnalban-e vagy késő délután, azt csak találgatni lehet. Biztos csak az, hogy bennünket ábrázol, Szolnok megye szépeit, a Szkalla lányokat, habos tüllruhában, szélfútta hajjal, nevetve, integetve, egy domboldalról lefutva. De hogy ki elé, mi elé futottunk, kinek vagy minek örültünk, az most már örök talány marad. (Függöny)
(Örkény István: Macskajáték)

*

INÉS
[…] Vége. Nincs tovább: nem látok semmit, nem hallok semmit. Azt hiszem, végeztem a földdel. Nincs mentség. (Reszket) Üresnek érzem magam. Most már végleg meghaltam. Egészen itt vagyok.
(Jean-Paul Sartre: Zárt tárgyalás, Hegedűs Zoltán fordítása)

*

HORVÁTH (álmosan dúdol)
Törjünk ki végre már, szól a rablónak a bolond,
Itt minden összevissza van, minek itt maradni, mondd?
Az ügynökök megitták a bort, s eladták földemet,
Ha kérdem, mindez miért, mind rámnéz és nevet,
A rabló csak rálegyint, ezen aggódni kár,
Az élet egy vicc, ezt mindenki érzi már.
De én és te túlléptünk ezen, hisz minek a jóra
Rosszat szólni, kérdem én, ha üt az óra?
(Németh Ákos: Müller táncosai)