Ez nem az a kert.
Gyümölcsei rohadnak.
Az utcalányok szemei sikamlósak.
Lámpasor szegélyezi az utat
és figyelnek a térkamerák szemei.
Most légy fegyelmezett,
ha nem is annyira nehéz —
próba ez, a tiéd —
hiába rohadnak a gyümölcsök,
az utcalányok érted is sírnak.
Harmadnapra, remélve,
hogy minden eltűnt, térek vissza,
de megvan a kerület.
Kínálata széles és akciós.
Templom is van erre,
de Péter, János, Jakab
még mindig alszanak.
Azt hiszem, most már
nincs is értelme hozzákezdeni.
Bárányszemekkel néznek rám,
az utcaszél szaga lengi be a kérdéseiket.
Választ nem is sejtek,
megrettent saját tisztaságom,
és már az én hátam sem egyenes.
Követelőző tekintetek lándzsadöfései,
de ez nem az a kert, és ennyi áldozat,
egyre biztosabb, nem lesz elég.
Holnap is újra próbáljuk,
ma beszéljünk még egy utolsót.
A vége még bizonytalan,
így még igazán nem gyötör.
A hegy a horizonton értetlen koponya,
üres, tátongó szemgödör.