Nőtérfél — új szerzőkkel

Holnaputántól ismét új szerzőgárda jegyzi a Nőtérfél rovatot: fél éven keresztül csütörtökönként Deres Kornélia, Füle Ágnes, Györe Bori, Mán-Várhegyi Réka és Palágyi Ildikó Brigitta írásait olvashatják majd, akik az alábbiakban mutatkoznak be.

Holnaputántól ismét új szerzőgárda jegyzi a Nőtérfél rovatot: fél éven keresztül csütörtökönként Deres Kornélia, Füle Ágnes, Györe Bori, Mán-Várhegyi Réka és Palágyi Ildikó Brigitta írásait olvashatják majd, akik az alábbiakban mutatkoznak be.

Deres Kornélia1987-ben születtem Miskolcon. Írok verset, kritikát, tanulmányt, disszertációt, és most már tárcát is. Az ELTE BTK magyar és angol szakjain végeztem, 2011-től ugyanitt az Irodalomtudományi Doktori Iskola ösztöndíjas hallgatója voltam, jelenleg pedig doktorjelölt vagyok. Kutatási területem a színházi intermedialitás. 2003 óta publikálok. Verseimet eddig cseh, német, szerb, szlovén és bolgár nyelvekre fordították le. Első kötetem: Szőrapa (JAK–Prae.hu, 2011). 2011-től a JAK felolvasó-színházi sorozatának (Add ide a drámád 1–2 és Reaktív) egyik gazdája vagyok. Az utóbbi években késtem le repülőt, hirdettem igét esküvőn, éltem Kölnben és Prágában. Díjak, ösztöndíjak: Móricz Zsigmond-ösztöndíj (2011), Makói Medáliák-díj (2012), NKA-ösztöndíj (2012), DAAD fiatal kutatói ösztöndíj (2013), Visegrád Irodalmi ösztöndíj (2014).
(Deres Kornélia)

Füle Ágneskomáromi pisti kiugrott rendőrkapitány, mulatós zenész bemutatkozását vallom ars poeticámnak: kemény fegyelem és nagy líra. nagyon fontos, hogy az életem tűpontosan meg legyen fogalmazva. többnyire piacképtelen dolgokért lelkesedem: kortárs magyar líra, elméleti nyelvészet, egyházi komolyzene.
csak sport meg fiúk miatt vagyok képes reggel 6-kor kelni.
budapesten élek, két jó helyen dolgozom, rengeteg jó embert ismerek. tíz éve írok blogot: agnus.co. nagyon fiatal vagyok, de már nem sokáig.
(Füle Ágnes)

Györe Bori1981-ben születtem Budapesten. Voltam gyerekszínész, önpusztító kamasz egészen 25 éves koromig, jártam angol szakra (épp csak elkezdtem), dolgoztam kocsmában, teaházban, ügyfélszolgálaton, tanultam grafológiát (nem fejeztem be), és 26 évesen kezdtem újra az egyetemet. Magyar alapszakra, aztán irodalom- és kultúratudomány mesterszakra jártam, a gendertudomány érdekelt leginkább. Verseket 1998, prózát 2012 óta publikálok, 2014-ben Móricz-ösztöndíjat kaptam. Mostanában mininovellákat írok, női történeteket. Egy könyvkiadónál dolgozom, és nagyon szeretek énekelni.
(Györe Bori)

Mán-Várhegyi RékaSzászrégenben születtem, ott rendelt ugyanis a nőgyógyász, akinél a családunknak volt egy kis protekciója. Egyébként Marosvásárhelyen éltünk 1990 nyaráig. Utána jött egy év Berettyóújfalu, három év Kőbánya, néhány év Békásmegyer, majd különböző pesti albérletek, melyekben, ha anyám időnként megfordult, nem mulasztotta el megjegyezni, hogy ekkora belmagasságot nagyon nehéz lehet befűteni.
1998-ban kezdtem a magyar szakot az ELTE-n, és mivel abban az időben divatos volt a szakhalmozás, ezért a következő években nekifogtam még hat másiknak is. Végül az esztétikát és a szociológiát fejeztem be.
Az egyetemi éveim elején a Huszonegy folyóirat holdudvarában írtam a novelláimat, és még egy feminista posztmodern regényt is Turista címmel, melyet büszkén besüllyesztettem az íróasztalfiókba. Később egyre többet foglalkoztam a szociológiával, kisebbségszociológiára specializálódtam, interjúztam és terepmunkát végeztem. De mire befejeztem a szakot, már el is hagytam a pályát. Észrevétlenül váltam szerkesztővé, időről időre megtaláltak a szerkesztői munkák, és azon kaptam magam, hogy ezen a területen van a legtöbb tapasztalatom. Jelenleg a Tessloff Babilon gyerekkönyvkiadó felelős szerkesztője vagyok.
Gyerekkorom óta írok, de csak a húszas éveim végén határoztam el, hogy ezentúl befejezem a szövegeimet.
2008-ban jelent meg az első novellám a Lettre-ben, 2014-ben pedig az első kötetem a JAK-füzetek sorozatában. 2013-ban JAKkendő-díjat, 2014-ben Móricz Zsigmond-ösztöndíjat és Horváth Péter-ösztöndíjat kaptam.
(Mán-Várhegyi Réka)

Palágyi Ildikó BrigittaPalágyi Ildikó Brigitta vagyok és viharban születtem, de tényleg. Március vége, nem várt ítéletidő, villámlás, és egy óriási mennydörgéstől anyám úgy megijedt, hogy megindult nála a szülés. Ez 1976-ban történt, komplikáció is volt, de megúsztuk. Egyelőre. Így kezdtem. Azóta történt ez-az.