Rasszista utazások 3.

erősen a bennszülött szemébe nézett, megragadta a karját, és azt mondta: — Menjünk! Aztán jött a révész, és én is földrészt váltottam, mint az egyszeri próféta.

erősen a bennszülött szemébe nézett, megragadta a karját, és azt mondta:
— Menjünk!
Aztán jött a révész, és én is földrészt váltottam, mint az egyszeri próféta.

210 lépés
Hosszú évszak százötvenharmadika
Krementz mindig hangsúlyozta, hogy a megfigyelései csak azokra a medvékre érvényesek, amelyekről tapasztalatokat szerzett, és mindig is óvott az általánosítástól. Ennek ellenére amikor közzétette bizonyos feljegyzéseit, azokat némely természettudósok, állatrendszertannal foglalkozó és más egyéb tudósok átvették, és vagy megemlítették ezt a fontos kitételt, vagy nem. Ezért később már nem is igen tett közzé semmit, mert belátta, hogy amit ír vagy mond, azt könnyen félreérthetik, sőt, akár szándékosan is félremagyarázhatják, úgyhogy jobban teszi, ha hallgat. Persze ekkor meg a hallgatását kezdték magyarázni, miszerint belátta tévedéseit, vagy röstelkedik, mert hazudott, vagy egyszerűen már semmi sem jut az eszébe. Ezekre a vádakra sem válaszolt, úgyhogy végül elfelejtették, mert mindig történik valami, ami új, izgalmas, gyönyörködtető vagy éppen felháborító, úgyhogy akik korábban a beszélő vagy éppen hallgató Krementzzel foglalkoztak, más elfoglaltságot kerestek maguknak, ő meg nyugodtan dolgozhatott tovább, és csak a kollégákkal osztotta meg megfigyelései[1] eredményét.
Legkedvesebb medvéi megfigyelése során tett szert az alábbi tapasztalatokra, amikkel kapcsolatban megjegyeztem, hogy Erwin, ugye tudod, hogy a medvéid is szeretnek téged, és ha kísérletezel velük, ők is szeretnék, hogy örülj, mert sikerült a kísérlet — ezt vedd figyelembe. Azt írta, figyelembe veszi, de akkor sem jegyezhet föl mást. A téli szállásán levő medve 210 lépésről vett észre, amikor hócipőben szél ellen igen óvatosan közeledtem — írta. Ezt hogy számoltad ki, Erwin, kérdeztem. Hát úgy, hogy odamentem hozzá, felelte. Nyilván, válaszoltam. És arra nem gondoltál, hogy egyszerűen várt téged, és te vetted észre 210 lépésről, hogy feléd fordult? Lehet, válaszolta Krementz, de a 210 lépés akkor is 210 lépés — és ebben megint csak neki van igaza.
Amikor Rokitnóban kitavaszodott, azt írta két másik állatról, hogy a fűbe tett mézes kenyeret 30 lépésről megszimatolták, ha pedig mélyen bedugta a vakondtúrásba, akkor 20 lépésről. Krementzről tudni kell, hogy szikár, hórihorgas fickó, és igen hosszúakat lép. Írtam neki, hogy amerre én járok, még mindig hosszú évszak van, amire csak hümmögött — legalábbis erre következtetek abból, hogy egy darabig nem válaszolt. Végül annyit írt vissza, hogy ezen az évszakproblémán dolgozzak, ő is gondolkodik rajta. De addig is a Gergely-féle naptárat használja, nehogy úgy járjon, mint egy másik kollégánk.[2] Annyit még hozzátett, hogy az az idő, amikor a mocsár újra gőzölögni kezd, és nem borítja többmázsás állatok számára is biztonsággal járható jégkéreg, a szél pedig lecsillapul annyira, hogy erőfeszítés nélkül meg lehet állni egyenes derékkal, csak igen távolról emlékeztet arra, amit Gergely úgy nevezett: tavasz.

________________________________

[1] A megfigyelési állandó: A tapasztalatok összegzését követően levonjuk a konzekvenciákat. A kapott érték a megfigyelési állandó. A megfigyelés akkor minősül eredményesnek, ha a megfigyelési állandó nullánál nagyobb. Ha a megfigyelési állandó kisebb egyenlő nulla, a megfigyelés eredménytelen. Kezdők könnyen beleesnek ebbe a hibába, vagyis hogy jóval több konzekvenciát vonnak le, mint amennyi tapasztalatuk van. A hétköznapi életben, civilek közötti beszélgetésekben ez esetleg szórakoztató is lehet, de medvész számára haszontalan.
A megfigyelési állandó akkor a legmagasabb, ha olyasmit tapasztalunk, amiből az égvilágon semmilyen konzekvenciát nem lehet vagy nem akarunk levonni. A megfigyelés bonyolultságát mi sem mutatja jobban, hogy alapértéke, a megfigyelési állandó is szüntelenül változik. (Egy medvekutató feljegyzései)

[2] Egy kollégám viszont, ahogy ment felfelé a hegyekben, egyre újabb és újabb bennszülött törzsekkel találkozott, egyre egyszerűbb jelekkel rögzítette a beszámolóit. Egyre pontosabban értette a hegyi emberek nyelvét, meg azt, amiről beszéltek, meg azt is, amit mutattak neki. Ahogy feljebb, egyre feljebb hatolt a hegyekben, egyre pontosabban és tömörebben tudta megfogalmazni gondolatait, ugyanakkor egyre kevesebb jelet használt a munkanaplójában. Végül már csak igen rövid vízszintes és függőleges vonalakat húzott, és nem az ő tiszte lett lefordítani azokat, mert erre semmi szüksége sem volt. (i. m.)