friss műút

Legfrissebb

Kiskáté

Mátyási Róbert: Egyenes beszéd, rakoncátlan szavakkal

Első ránézésre az egyenes beszéd egyértelműen jobb, mint a bizonytalanság, utalgatás, homályosság vagy a kétértelműség. Aki tisztán fogalmaz, az érthető — mindenki más érthetetlen, vagy elsődlegesen nem is kommunikációs szándékkal beszél. A demagóg közszereplőnek vagy a manipulatív sajtóterméknek hasznos a nyelvi tisztázatlanság; a jószándékú hétköznapi beszélő tisztán fogalmaz.

Tovább »
Bernáth László: Dönts szabadon: megcáfolta-e a tudomány a szabadságot?

épzeld el, hogy kedves fehérköpenyes úriemberek megkérnek arra: kényelmesen helyezkedj el egy sci-fibe illő, cső alakú készülékben, fogj meg bal és jobb kezeddel egy-egy botkormányt. Koncentrálj az eléd vetített képekre, és spontán módon, mindenféle előzetes terv nélkül döntsd el, melyik gombot nyomod meg: a jobb vagy a bal botkormány gombját. Majd nyomd meg a gombot, és jelentsd, mi szerepelt a vetített képen, amikor meghoztad a döntésed. Ezt a folyamatod meg kell ismételned újra és újra.

Tovább »
Kajtár László: Az életem én vagyok?

„Identitás” — ez a fogalom nemcsak a filozófusokat foglalkoztatja az analitikus és a kontinentális hagyományon belül egyaránt, de központi jelentőségű a pszichológiában, szociológiában és még sok más tudományterületen is. Sőt tudományos és diszciplináris határokat átlépve gyakorlatilag a mindennapi diskurzus része — mutatja ezt számos művészeti és popkulturális alkotás is. De mit jelent az identitás tulajdonképpen? A személyes identitás elsősorban válasz a „ki vagyok én?” kérdésére. Az én identitásom az, aki én vagyok. Meghatározhatja a nemzetiségem, a szexuális orientációm, vallási és politikai nézeteim és még sok egyéb tényező. Ilyen értelemben szokás azt mondani, hogy a fiatal felnőttkor az „identitáskeresés” kora, az az időszak, amikor a „ki vagyok én?” kérdésére választ keresünk.

Tovább »
Zemplén Gábor: Most akkor vannak sötétségsugarak? Az aluldeterminált elméletek drámájának új felvonásáról

Olaf Müller, a berlini Humboldt Egyetem professzora írt egy igen provokatív (és 2015-ös megjelenése óta folyamatosan vitákat generáló) könyvet. A munka részben tudománytörténeti, Newton és Goethe számos színkísérletét vizsgálja a szerző, de elsősorban filozófiai babérokra tör, hiszen a prizmatikus ekvivalencia részletes kidolgozásával célja egy, Quine-i értelemben aluldeterminált elmélet kidolgozása, amely nem a fénysugarak megszokott heterogenitásával magyarázza a szép színjelenségeket, hanem az elméleti terminusok tükrözésével előállított „sötétségsugár” fogalommal. (Hamarosan mindezt elmagyarázom.) Érdekes végiggondolni, hogy egy sor kísérlet, amellyel hagyományosan a fénysugarak létét bizonyították, egy alternatív elméletet is alátámaszthatnak-e.

Tovább »
Bárány Tibor: Ízlésviták — mi végre?

Miért érzünk rá vágyat, hogy esztétikai értékítéleteinket, illetve értelmezéseinket megosszuk egymással? Miért akarjuk a többieket meggyőzni arról, hogy nincs igazuk egy-egy regénnyel, filmmel vagy színházi előadással kapcsolatban? Miért szeretnénk lebeszélni őket olyan művekről, amelyek élvezetet okoznak nekik, és rábeszélni őket olyanokra, amelyek nem? Miért vitatkozunk ízlésbeli dolgokról, miközben mindnyájan jól tudjuk: de gustibus non est disputandum?

Tovább »
Kapelner Zsolt: Slavoj Žižek és a világmegváltó dialektika

A filozófus világsztár furcsa jelenség. Megszoktuk, hogy a filozófusok évszázadok távolából, vagy poros tantermek és dolgozószobák homályából pislognak ránk. Tévéműsorokban szerepelni, botrányhősnek lenni, popkulturális ikonná válni — mindez nemigen jellemző az átlagos filozófusra; ha mégis, az emberben önkéntelenül gyanú ébred: csakugyan komoly filozófusról van szó? Slavoj Žižek azon kevesek közé tartozik, akik ma joggal tarthatnak igényt a filozófus világsztár címre, és valóban, a szlovén Szókratész világsikereket arató könyveit olvasva — melyekből összesen kilencet adott ki az elmúlt két évben —, miközben kapkodjuk a fejünket a Lacan-idézetek, filmes utalások, Hegel-elemzések és macedónokról szóló szlovén disznó viccek között, sokunkban felmerül a kérdés: rejlik-e valódi tartalom a már-már bénító erejű Žižek-jelenség mögött? Találhatunk ezekben a könyvekben értékelhető — ne adj’ Isten: jelentős — filozófiai gondolatokat?

Tovább »
Szántó Veronika: A tudat, az agy és sok füstölgő filozófus

„Thomas Nagel nem hibbant meg” — igyekezett megnyugtatni a kedélyeket a Prospect Magazine kolumnistája a nagy felzúdulást kiváltó Nagel-könyvről szóló kritikájának címében. Nem sokkal korábban Steven Pinker, az ismert evolúciós pszichológus és nyelvész egy Twitter-bejegyzésben finoman kétségbe vonta Thomas Nagel elméjének épségét. Pinker ugyanebben a bejegyzésben terjedelmes könyvkritikát ajánlott követői figyelmébe, amelynek címe — Do you only have a brain? On Thomas Nagel — alighanem egyszerre utalás a Nagel által támadott materialista-redukcionista filozófiára, az Óz, a nagy varázsló agyatlan Madárijesztőjének filmbéli dalára és Nagel elmeállapotára. A könyvet neves filozófus kollégák nevezték felelőtlennek, veszélyesnek, egyikük pedig afelett sajnálkozott, hogy a mű egyáltalán megjelent.

Tovább »
Klein Dávid: Na, ide figyelj!

Bizonyára elfantáziálgattunk már arról, hogy két nagyfröccs után félrehívjuk Berkeleyt, és megkérdezzük tőle a csocsóasztal mellett, tényleg úgy hiszi-e, ha nem észlel senki, akkor nem is létezem… Sajnos a derék püspök 1753-ban elhunyt, magunkra hagyva minket mardosó kétségeinkkel. Susan Blackmore viszont felismerte az efféle beszélgetések, kérdések iránti vágyunk jelentőségét — a no nonsense kérdésfelvetés, oldott diskurzus lényegmegvilágító erejét —, és egy interjúkötetben összekapcsolta ezt az analitikus metafizika egyik legszexibb, legizgalmasabb témájával: a tudat problémájával.

Tovább »
Márton Miklós: Mi fán terem az intencionalitás?

filozófiai műszóval nagyjából azt szoktuk kifejezni, hogy ha valami intencionális, akkor (egy tőle különböző) valamire irányul, képes utalni rá, szólni róla. A jelenségek rendkívül széles köre eszünkbe juthat: egy nyelv mondatai éppúgy utalhatnak valamire, mint egy halom füstölgő fa (arra, hogy nemrég még tűz égett a helyén); a gondolataim éppúgy szólhatnak valamiről, mint a festett képek; az agyam egyik, bizonyos típusú információk feldolgozásáért felelős része pedig ugyanúgy irányulhat a szóban forgó információra (vagy annak forrására), mint egy gesztus valamilyen kommunikációs cél kifejezésére. Honnan ered e sokféle formában megmutatkozó jelenség? Visszavezethető-e egy közös eredetre? Uriah Kriegel könyve e nagyszabású kérdéssel foglalkozik, és dolgoz ki rá nem kevésbé nagyszabású választ.

Tovább »
Mráz Attila: A kizárás joga

Mikor zárhatunk ki bárkit is a választójogból? Demokráciákban, gondolhatnánk, a válasz egyszerű: soha. A XX. századi nyugati világ politikai intézménytörténete — kellő távolságból nézve — a választójog fokozatos kiterjesztéséről (is) szól. A nők, a nincstelenek, az aktuális politikai elit által elismert oktatásban nem részesült polgárok választójogosultságának elismerése óriási lépések a demokrácia fejlődéstörténetében, amelynek végét sokunk számára a mindenkit megkülönböztetés nélkül befogadó politikai közösség ideálja jelöli ki. Ez a felfelé ívelő pálya azonban kevésbé tűnik töretlennek, ha tudomást veszünk az általánosnak nevezett választójog nagyon is valóságos, ma is milliókat érintő korlátozásairól.

Tovább »