friss műút

Legfrissebb

Kritika–Esszé

Inzsöl Kata: Mélytengeri áramlatok

Legújabb könyvében a vad természet és a hangzó művészet rokonságával játszik, egyszerű leírás helyett zenei leírást alkalmaz, s így teremti meg e különös hangulatú fantáziavilágot, ahol az óceán hullámai Miles Davist és Chet Bakert játszanak. A zeneként érzékelt hullámzás egyfelől a mai kulturális tudat és a természet allegorikus értelmű találkozása egy világvégi világítótorony civilizációtól védett csendjében, másfelől visszavezet minket a természetnek mint a művészetet inspiráló, eredeti forrásnak a képzetéig.

Tovább »
Pataki Viktor: Az értelmezés dilemmái

Jean Grondin egy heidelbergi interjúban említi, hogy miért és milyen körülmények között látott hozzá egy szisztematikus, Hans-Georg Gadamer életét és munkásságát összefoglaló monográfia megírásához. A szóban forgó interjú 2012-ben, Gadamer halálának tizedik évfordulóján készült. Grondin, aki Gadamer mértékadó kommentátora és egyik legismertebb biográfusa, könyvével azon a helyzeten próbált meg változtatni, hogy a 20. század egyik legjelentősebb filozófusáról, a hermeneutika prominens képviselőjéről az 1990-es évek elejéig még nem született hasonló, monografikus igényű munka. Gadamer születésének századik évfordulója alkalmából, majd halálát követően azonban fokozatosan jelentek meg olyan szövegek, amelyek átrendezték az addigi Gadamer-recepciót: feltöltötték az addig „üresnek” vélt helyeket, értelmezték és magyarázták a hermeneutika vezérfogalmait, áthagyományozták a gadameri gondolkodást.

Tovább »
Sipos Balázs: A gonosz debanalizálása

Bolaño műve „az elnyomottak tradíciójára” tanító politikai regények sorába tartozik; azon művek közé, amelyekről Walter Benjamin emlékezetesen állította, hogy „arra tanít[anak], hogy a ››rendkívüli állapot‹‹, amelyben élünk, a dolgok rendje szerint való”, s melyek arra vezetnek rá, hogy eljussunk „a történelem ennek megfelelő fogalmához”. Mert, folytatja Benjamin, „akkor világosan látjuk majd, hogy mi a feladatunk: kiváltani az igazi rendkívüli állapotot, és ez javítani fogja pozíciónkat a fasizmus elleni harcban”.

Tovább »
Deczki Sarolta: A maradandóság városa

Furcsa történet ez. Zavarba ejti az olvasót, aki kapaszkodókat keresve a maga világához, a saját tapasztalataihoz folyamodik, és azt látja, hogy passzolnak is, meg nem is Ménes Attila könyvéhez, mely ismerős is, meg nem is. Így járt az egyszeri kritikus is, akinek „csupán” egy aprócska dolog kerülte el a figyelmét, amikor elkezdte olvasni a regényt, ez pedig nem más, mint a fülszöveg, melyben ott áll feketén-fehéren, hogy itt bizony egy jövőbeli negatív utópiáról van szó. A szóban forgó kritikus bizony kénytelen bevallani, hogy ő nem ilyen szemmel olvasta végig a három részt, vagyis nem jövőbeliként és nem utópiaként.

Tovább »
Bihary Gábor: Emberségek, állatságok

A nyolc, azonos című, hosszú szabadvers az állatok és a beszélő(k) között kibontakozó szerelmet és szexuális aktust részletezi, ami az olvasás perverzitását intencionálja, hiszen a szövegek zárójelbe teszik a zoofília tabuját, vagyis megsértik a kultúra alapvető tiltásait. Az állatokkal (barna medve, kékbálna, éti csiga stb.) létesített kapcsolatok verbalizálása azonban nem ér nyugvópontra egy kényelmetlen, feszengésre késztető befogadási helyzet kimunkálásában (ebben az esetben a könyv a polgárpukkasztás talán látványos, ám gyorsan inflálódó kölcsönével tudna hozzájárulni az olvasó esztétikai „gyarapodásához”), az Állati férj ennél nagyobb kihívás elé állít, hiszen a poszthumanizmus talaján állva vet számot a conditio humana-val, így a kötet olvasása elsősorban intellektuális természetű bevonódásra késztet.

Tovább »
Sipos Balázs: Esterházy, a programozó

A digitális olvasás oktatásának utópiájáról fogok beszélni. Állításom, hogy ennek a — remélhetőleg — eljövendő oktatásnak a bázisa az Esterházy Péter Bevezetés a szépirodalomba című művében reprezentált, annak alapján (is) tanítható nyelv- és igazságmodell lehet. Ezért most ezt a művet fogom körülbeszélni.

Tovább »
Bódi Katalin: „Szintetikus művalóság”

Megpróbálom pátosz és irónia nélkül leírni, hogy látványosan erősödik a Debrecen-mítosz a kortárs magyar irodalomban, és a kijelentésem uralhatatlansága fölötti félelmem természetesen abból adódik, hogy a város (kis túlzással) egy olyan heterotópia (Borbély Szilárd például egy időben Dogville helyszínnel dedikálta köteteit), amelynek jelentésrétegei a beszélőtől függetlenül is mindig mozgásban vannak.

Tovább »
Lapis József: Az ének nem dal, a szív nem állat, a bálna nem játék

Megveszekedett versolvasóként nagy örömmel fogadtam a Magvető kiadó új, filigrán, kemény borítású sorozatát, az Időmértéket, amelytől a friss, nívós, unikális lírai anyagellátás állandósulását remél(t)em. Kíváncsian vártam, hogy az idei költészetnapra időzített újabb öt opus miképpen illeszkedik egyfelől a kissé ingatagnak tetsző sorozatkoncepcióba, másfelől pedig, hogy a már sokkötetes Turi Tímea és Bognár Péter mellett a fiatal szerzők (Pál Sándor Attila 1989-ben, Zilahi Anna és Hevesi Judit 1990-ben született) könyvei miképpen érzik jól magukat olyan húzóanyagok közösségében, mint Sebald, Al Berto vagy Halasi Zoltán könyvei. Ha az Időmértékben való megjelenés valóban mérceként szolgál, bizony nem mindegy, mennyire különleges az a költészet, amely itt nyomtatásra kerül. Ha őszinte akarok lenni, sajnos azt kell mondjam, hogy a most recenzeált kötetek közül nem mindegyik állja ki a közeg-összehasonlítás próbáját.

Tovább »
Kabai Zoltán: Nincs kész

Miért írsz verseket? — kérdezte tőlem egy kívülálló, az élet más területén egyébként sikeres ember egy alkalommal. Miért írunk verseket? A fű zöld, az ég kék.

Van-e a versnek haszna? Reviczky Gyula már a tizenkilencedik században azt írta: „Nálunk a versnél úgysincs ártalmatlanabb portéka: olvasatlanul marad.”

Na, ez nem változott. Miért hát ez a versírási düh? Honnan ez a rengeteg értékes anyag? Miért gondolja ma egy fiatalember, hogy versben kell megszólalnia?

Tovább »
Mészáros Gábor: Mit számít, ki beszél?

Az emberi cselekvésről aligha lehet időbeli beágyazottság nélkül beszélni, noha a megértés valójában abból áll, hogy az eseményeket a megelőző és az elkövetkező események kontextusába helyezzük. Szilasi is hasonló dolgot tesz három kisregényében. Szereplőinek egy adott pillanatban alakuló szemléletét összekapcsolja egy másikkal, egy olyannal, amit jobban ismerünk olvasmányélményeinkből vagy az irodalomtankönyvekből.

Tovább »