friss műút

Legfrissebb

Nőtérfél

Somogyi Aranka: Buszon

A Fazekas utcánál szállok fel a tizenegyes buszra. Üres helyet keresek, életveszélyes trip a Mechwart ligetig, vad kanyarok, fékezések, csak két megálló, vidámparki érzés, nehéz állva túlélni. Nincs szabad ülőhely, a másfélszeres méretű, hátrányos helyzetűeknek fenntartott székeket már elfoglalták a kifestett, öreg nyanyák a Batthyány téren, szemben, balra elöl egy kétszemélyes belső székén egy sovány férfi, ölében piros szatyor, hajléktalan. Mindegy. Nincs választás, melléülök, nem tudok állni. A

Tovább »
Hegedűs Ágota: Mőbiusz

Misi csak addig kellett, amíg tejelt. Míg húzta a multinál az igát, a menő háeressel lehetett dicsekedni, bár az oviban csak egyszer látták, este hatkor még fogta az asztal szélét, és a szeme sarkából leste, ki mer fölállni előbb, mert a főnök strigulázta. Misi egy kedd délután fél négykor fölállt, és elment a fia elé az oviba. A gyerek a mászóka tetejéről vette észre, fülig szaladó szájjal, hangosan vijjogva érkezett az udvar túlfeléről, széttárt karokkal, apucikámat ordítva. Misi szorítást érzett mellkas tájon, és érzékenységét tekintve azt gondolta, hogy simán infarktusa van, ezért többé nem mert a gyerek elé menni.

Tovább »
Györe Gabriella: Hogyan lettem férjes asszony

Pár kilométernyire vagyunk a belvárostól. Az épület egyik felében egy nagy építőipari cég székháza rendezkedett be, a másik felében a nemzetközi hotellánc helyi egysége. Az utcafront földig érő ablakai mögött csorgatott műanyaglapokból összeállított design térelválasztó. A központi hallra néző, üvegezett folyosókon pasztellszínű, patchwork jellegű, szőttest utánozó végtelen futószőnyeg, a két üvegezett lift hangtalan jön-megy a kis újságolvasó-társalgó mellett fel-alá, ahol egy hatalmas fekete ló is helyet kapott, fülein lámpaburával. A kilógó fémhuzalban végződő vezeték bal mellső lábára tekerve, így a valaha majdnem-funkcionális dísztárgy térelemmé minősül át.

Tovább »
Vécsei Rita Andrea: A Politzer méteráruja

Nepomuki Szent János a faluszélen állt. Oldalra billentette fejét, csípőjét másfelé. Volt ebben a mozdulatban valami oda nem illően kacér. Kacér és mégis óvatos, ilyenek a bájolgó, szende fiatalasszonyok. Akár egy szoknya, lebben az alba a vádlija körül. Gyöngéd tekintettel öleli a keresztet, mint egy kisbabát. Mintha épp saját egyszülött fiát.

Tovább »
Palágyi Ildikó Brigitta: [ki vagy és miért jöttél]

Még hányszor bírok meghalni úgy, hogy közben élek, ezen gondolkozom. Már világosodik, de én nem világosodom. Felejtsd el, hogy voltam, vagyok, leszek. Nem én teremtek neked lélegzetet. Ez most nem tudom, hogy jött, nem is én voltam, mert hogy ebbeja szerelembe, bele lehet… — és itt a következő szó elején a hát mindig eszre cserélem.

Tovább »
Győrfi Kata: Lakásgyakorlatok 14.

Mivel arányos az, hogy mekkora térben lakunk. Úgy értem, mitől függ, és ha már nem függ semmitől, akkor, na akkor mitől függ. Vagyis ha már mindegy, ha már nem kell elég olcsó, elég közeli vagy távoli legyen, mert nem múlik ezen semmi. Mint reggelek, hétvégi reggelek otthon, a szüleid, vagy az egyik szülőd házában, ahol tudod, hogy senki nem figyel arra, hogy hogy nézel ki, hogy ki van-e fésülve a hajad s hogy talál-e a mackónadrágod a pólóval, amit tíz éve hagytál ott. Egyszercsak megjelensz a konyhában, és nem kérdezi meg senki, hogy miért azt és azt választottad. Azt kérdezik, hogy húztál-e zoknit, és hogy hidegen iszod-e még a kávét. Az a baj, tudod, hogy nem tudom eldönteni, hogy ez valami temporális vagy regionális. Hogy ez itt tíz éve is ilyen lett volna, vagy most bárhol ilyen lenne. Otthon lenni, mackónadrágban szürcsölni hideg kávét egy régi délelőttön, amikor ezzel a nyárral együtt mindent fel próbálsz idézni, ami, tudod, soha nem lesz ugyanolyan. Ez mindig is így volt, mindig ugyanott, és mindig ilyen is marad.

Tovább »
Molnár T. Eszter: Elérhetetlenek

Soha nem láttam még ilyen magasról a várost. Innen nézve meztelenek a kertek, kinyílnak előttem a teraszok, a vékony függönyökön átsejlik az ebédlőasztal és a szobapálma. A törpe bicikliket figyelem, hogyan csúszkálnak a síkos úton. Ljudmilla hangja betölti a szobát. Ha kinyithatnám az ablakot, történetei kihullanának a havas háztetőkre. Én nem tudok beszélni, de Ljudmilla nem vár választ, elég, ha bólintok néha.

Tovább »
Magyari Andrea: Napló vendégeimről

A háromnapos ünnep azzal telik, hogy végigtakarítjuk a házat, hétfőn éjfélig sikálunk. Kedden reggel fél 8-ra érkezik a gyermekvédelmis ügyintézőnk, hogy újra megnézze, hol lakunk, ezt időnként megteszik, amióta örökbefogadásra várakozunk. Hátha szétvertük időközben a lakást, vagy megbolondultunk, esetleg mindkettő, nem lehet elég óvatos az ember. A harmincas éveiben járó, elkínzott arcú (gondolom, szociológia szakon végzett) férfi zavarát szigorú álcával leplezi. A gyermekvédelemben mindenkinek ilyen arca lesz rövid idő után. A zavar onnan látszik, hogy bekukkantva apró fürdőszobánkba kijelenti: —Tágas! A kutyánkra, nézve pedig megkérdezi: — Ő is itt lakik? Nem, csak felugrott munka előtt, mondanám, de persze csak mosolygok.

Tovább »
Istók Anna: Francia konyak

Az elveit anyám sose magyarázta, egyébként is keveset beszélt az érzéseiről, hiába, hogy a szavak fertőző világában nőttem fel, toldifejből, adyösszes, ószövetség és nagyapamunkái voltak otthon a közös étkezések és családi beszélgetések témái, áhítatos és átszellemült arccal kellett ilyenkor hallgatnom, s hallgattam is egy idő után, mikor már mindegy volt, szólok-e vagy sem, mert az igazán fontos dolgokról beszélni otthon nem tudtunk.

Tovább »
Ferencz Mónika: A hazugság képviseletében

Aki irodalmat csinál vagy olvas, az egész biztosan értené, ha arról kezdenék beszélni, egy-egy fogalom milyen gyorsan elhasználódhat és évekig tiltólistára, vagy még legjobb esetben is várólistára kerülhet. Aki pedig nap mint nap használja a nyelvet, annak is fel kell tűnnie, hogy milyen illékony és kimerítő feladat árnyalni a fogalmait, még akkor is, ha elvileg a világ egyik legbonyolultabb nyelveként mindenre létezik legalább öt-hat szavunk. És akkor még nem is beszéltünk a politikai, filozófiai, pszichológiai vagy akár jogi fogalmainkról, melyeket az emberek annyit forgattak a fogaik között a hétköznapi beszélgetéseik, veszekedéseik vagy internetes kommentháborúk során, hogy még ha nem is roncsolódtak teljesen felismerhetetlenné, akkor is lepattogott róluk a zománc az évek alatt, mely valódi jelentésüket volt hivatott kifejezni.

Tovább »