friss műút

Legfrissebb

Vers

Bíró József: C’est la vie

rámosolygott  az opusaimra
sőt
rögvest elkérte az @mail – címemet
kíváncsi lettem ki is lehet Ő

Tovább »
Kántor Zsolt: Leberknödelsuppé

Irgalmatlanul sűrűre főzöd, kelbimbóval.
Takarékosan felhasználsz mindent.
A csimbókot levágod. A mócsingos okoskodást.
S összegyúrod a liszttel a darált szubsztanciát.
S hálásan egyesülnek ujjaid között a nyűgös anyagok.

Tovább »
András László: Folyamatábra

Nem csináltam semmit, itt vagyok,
nézz rám.
Hazudsz. Minden szavad hasznavehetetlen
gyémánt.
Boldogok voltunk egykor, de már nem
vagyunk.
Azért egy-két évig még lesz egymáshoz egy-két
szavunk.
Ezeket el fogjuk mondani. Mondjuk, hogy
érdekellek.

Tovább »
Tatár Sándor: Föltunningolt dalocska

Hej, csodaország, örvendj, hogy itt élsz
Már mért is csengne úgy ez most, mint élc?!
Van szilvapárlat, van aranyalma
Mit kormánypárt ad — érte Hozsanna!
Télapó itt van, bíbor az orra;
Prédára mozdul, cimboraszóra.

Tovább »
Tatár Sándor: Ábrándkergetés (helyett)

Hogy megtarthatnék bármit is; na azt (pedig
jó lenne egy s mást) nem hiszem.
S hogy politikai sarzsit viselők elűzik valaha
rosszkedvünk leginkább általuk ránk hozott telét,
azt már nagyon-nagyon rég nem hiszem.
(ha nem hangzana ellenőrizhetetlen dicsekvésnek,
hozzátenném bizonnyal: Nem tudom, hittem-e valaha.)

Tovább »
A hegylakó meséje

Felföld fenevadja
dúlja fel a földet;
ősöreg óriásnak
otthon nincsen nyugta;
dombok szíve dobban
dörgő lépte mentén;
harsog a hó háta,
ha elindul Hallmund,
ha elindul Hallmund.

Tovább »
Dunajcsik Mátyás: Krizantém, avagy a költészetről

„Elkezdtem végre új verseket írni, tényleg újakat és tényleg írni”, mondta,
és nem sokkal később a postaládámban landolt néhány új szöveg:
csendes megfigyelések a plakátmagányban ázó plázazombik
mindennapi életéről, amikbe néha-néha, mint tévés interferencia
egy másik világból, kásásan bezavar a huszonegyedik század —
egy elhagyott mobiltelefon üzenetei és a mondatainkat katatón
papagájként megtanuló és visszaböfögő billentyűzetek.

Tovább »
Sajó László: Rövid nap el

Már nem vagyok, már nem vagyok sesemmi, már nem sosemmikor,
már volt vagyok, már volttalan, már majdtalan, már nincsem.
Ki volnék én, ha akkor ott vagyok, ki most vagyok, csak emléke
vagyok annak, ki volna most, ha nincsen emlék.
Ahogy közöttünk van egy testhiány.
Megtörténtem maradványa fájni fog másoknak.
Miközben mindez nem jelentett semmit.

Tovább »
Birtalan Ferenc: Mielőtt este elhunyok

amikor nincs irány hogy merre menjek
eltűnnek a kényszerképzetek
az évszakok jelentősége megsemmisül
kifejezhetném vulgárisan
de egy ideje visszazökkentem a polgári etikettbe
aminek nincs túlzott jelentősége
és érdektelen a vallásos álszemérem

Tovább »
Balaskó Ákos: Született özvegy

Évek teltek el, mire torok alá bírtuk fojtani a
félelmeinket, hogy átmásszunk azon a düledező
kerítésen egy esőáztatta szürkületben.
Borostyánok pikkelybőre fedte a házát
saroktól sarokig, terméskőalaptól födémig.
A kertje maradékvízben rohadó parabolatányér,
drótbogok, egy lánc leszúrt vége.

Tovább »