friss műút

Legfrissebb

Vers

A hegylakó meséje

Felföld fenevadja
dúlja fel a földet;
ősöreg óriásnak
otthon nincsen nyugta;
dombok szíve dobban
dörgő lépte mentén;
harsog a hó háta,
ha elindul Hallmund,
ha elindul Hallmund.

Tovább »
Dunajcsik Mátyás: Krizantém, avagy a költészetről

„Elkezdtem végre új verseket írni, tényleg újakat és tényleg írni”, mondta,
és nem sokkal később a postaládámban landolt néhány új szöveg:
csendes megfigyelések a plakátmagányban ázó plázazombik
mindennapi életéről, amikbe néha-néha, mint tévés interferencia
egy másik világból, kásásan bezavar a huszonegyedik század —
egy elhagyott mobiltelefon üzenetei és a mondatainkat katatón
papagájként megtanuló és visszaböfögő billentyűzetek.

Tovább »
Sajó László: Rövid nap el

Már nem vagyok, már nem vagyok sesemmi, már nem sosemmikor,
már volt vagyok, már volttalan, már majdtalan, már nincsem.
Ki volnék én, ha akkor ott vagyok, ki most vagyok, csak emléke
vagyok annak, ki volna most, ha nincsen emlék.
Ahogy közöttünk van egy testhiány.
Megtörténtem maradványa fájni fog másoknak.
Miközben mindez nem jelentett semmit.

Tovább »
Birtalan Ferenc: Mielőtt este elhunyok

amikor nincs irány hogy merre menjek
eltűnnek a kényszerképzetek
az évszakok jelentősége megsemmisül
kifejezhetném vulgárisan
de egy ideje visszazökkentem a polgári etikettbe
aminek nincs túlzott jelentősége
és érdektelen a vallásos álszemérem

Tovább »
Balaskó Ákos: Született özvegy

Évek teltek el, mire torok alá bírtuk fojtani a
félelmeinket, hogy átmásszunk azon a düledező
kerítésen egy esőáztatta szürkületben.
Borostyánok pikkelybőre fedte a házát
saroktól sarokig, terméskőalaptól födémig.
A kertje maradékvízben rohadó parabolatányér,
drótbogok, egy lánc leszúrt vége.

Tovább »
Nyilas Atilla: Menüett

Ha készen állnék a halálra,
úgy minden rendben volna,
de minden rendben volna,
így készen állok a halálra.

Tovább »
Kovács Rita: Üvegház

Lankás domboldalon kanyargunk a tóhoz —
a télvégi bozótos tetszés szerinti virág rügyébe
kezdett. Ha most kiszállnánk, taposhatnánk
a levelekkel borzolt talajt, de — mint bálákba gyűrt
nyári selymet — ilyenkor még keresni kell,
mi minden jut eszünkbe a Napról.

Tovább »
András László: Sorompó

Kimentem veled az állomásra. Hűvös volt az idő.
A szokatlanul korán nyíló orgonavirágokon remegett
a harmat, nedves szél fújt. Megborzongtunk. Aztán
elbúcsúztunk, te felszálltál a vonatra, én autóba ültem.
Arra gondoltam, kár volt. Negyedóra múlva sorompót
kaptam. Talán te jössz — feldobogott a szívem.

Tovább »
Kiss Lóránt: A tökéletes hit évszaka

Addigra az őszológus már végleg háttérbe húzódik:
védőruháját vastagabbra cseréli, úgy merészkedik csak ki,
bár bosszúból élvezetet talál a beöltözésben,
sőt még a tél misztikumának is hajlandó örülni,
de persze ez csak még fájóbbá teszi a tényt, hogy ő a
ráció nyelvén képtelen megragadni ezt a bináris világot.

Tovább »
Miklya Csanád: Bújócska

Gyerekkorában nevezték el
Dávidnak a zsidót,
mert alacsony volt és vékony
és szerette az állatokat, az
eltévedteknek kitörte a nyakát,
irgalmasságot gyakorolva.

Tovább »