friss műút

Legfrissebb

Képzőművészet

Láng Eszter: A táj redukált szépsége

A tavaly Mazsaroff-díjban részesített miskolci grafikusművész, Horváth Kinga kiállítását láthattuk a Miskolci Galériában 2016. január 21-től március 19-ig, elsősorban tusrajzokat és néhány míves aquatintát, valamint pár fotót és akvarellt is. Noha a Látható és láthatatlan című tárlaton a fókusz a rajzokra irányult, munkássága továbbra is több területet ölel fel. A művész nem kalandozik el a divatos irányzatok világába, nem oly módon akar „korszerű” lenni, hogy feltétlenül korunk modern technikai lehetőségeiben és megformálási módjaiban keresi az új, újszerű lehetőségét. „Valami belső igényesség konok kényszere a rajzolás és a sokszorosított grafika tisztes hagyományai mellett tartják” — mondhatjuk Dobrik Istvánnal. Nem mindennapi munkák az övéi, bár látszólag az egyszerűség jellemzi őket.

Tovább »
Horváth Kinga: Művek

Grafikai lapjaimon, rajzaimon, fotóimon — lassan két évtizede — létező, vagy mára már csak létezett kapuk, lépcsők, kőfallal határolt utak, sajátos történetű és atmoszférájú terek, természeti képződmények jelennek meg eredeti környezetükből kiragadva, a kifejezés érdekében leegyszerűsítve, hogy a jelképek világába vezetve személyes gondolatok, érzések közvetítőivé válhassanak. Olykor tudatosan keresett, olykor pedig véletlenül megpillantott téri szituációk, motívumok ezek, amelyek önálló múlttal, kulturális vonatkozással, közeggel rendelkeznek. Szeretném, ha mindebből számos vonást megőrizve, a rézlemezbe maratott felületek változatossága és a papírra közvetlenül húzott vonal tiszta dinamikája által munkáim révén barangolásra, felfedezésre, elmélkedésre, döntések meghozatalára késztetnének és mesélnének az emberről, életének állomásairól, környezetéhez való viszonyáról, valamint beszélnének felelősségéről.

Tovább »
Bujdos Attila: Sajáthatár

Rakd össze a saját világod, ennyiből. Hogy akkor te ki vagy. És ki leszel. Egek! Ki beszél a száddal? Máris ezek a te szavaid is? Ezek rögzülnek? Viszed tovább ezeket a hangsúlyokat? A hangerőt? Amíg világ a világ. És még egy nap. Vagy találsz jobb szavakat, legalább is pontosabbakat ebben az otthonosságban való elveszettségedre? Ha legalább magadnak fogalmaznál, ha legalább magadnak részleteznéd a magány unalmát, a változatlanságot szétfeszíteni igyekvő szorongást. Ha tudnád, hogy ez a nevük az érzéseknek.

Tovább »
A képtelen test

Amedeo Modigliani Fekvő akt című műve 170 millió dollár (nagyjából 47 356 050 000 forint) értékben kelt el egy 2015 őszén tartott aukción. A kép ezáltal a világ második legdrágább műtárgyaként rangsorolható — jelenleg egyedül Pablo Picasso Algériai nők című képe bír nagyobb értékkel a piacon. A Fek akt elképesztő sikere mégsem az ára miatt vált hírhedtté a nemzetközi sajtóban. A Bloomsberg hírügynökség az aukció élő közvetítésében ugyanis kicenzúrázta a Modigliani-kép eladását tartalmazó részt. A műsor szerkesztőinek érvelése szerint ugyanis az 1919-ben készített, fedetlen női testet ábrázoló mű „túlzottan buja” — írja Katherine Brooks a The Huffington Post honlapján.

Tovább »
„… ezt a kutyát is elvette tőle.”

Rengeteg hatás ért. A legnagyobb áttörés nyilván az volt, amikor Pestre kerültem, és akkor ebből a perspektívából kicsit sokkolóbban és sokkal határozottabban is lehetett látni ezt a provinciajelleget, amit Miskolcon láttam. Aztán később persze megtapasztaltam, hogy ez a provinciaszerűség azért megvan Budapestben is. A mai napig. Ahogy Magyarország is egyfajta provinciája ennek a világnak. A kérdés csak az, hogy milyen léptékben vizsgáljuk ezt a történetet.

Tovább »
Bedi Kata: Fények, képekben

Képek, melyeken absztrakt terekben láthatóak az odafestett alakok: éles, földöntúli fénybe burkoltak; titokzatos figurák; valamit csinálnak, de az meghatározhatatlan. Képek, amelyeken minden idegen, pedig ismerős elemekből áll. A Szűcs Attila-képek kietlen tájai ezek, ahol a figurák az őket körülvevő éteri fény révén kapják meg jelentőségüket, s hatnak szuggesztív erővel a nézőre. Szűcs korai munkásságától meghatározó motívuma festészetének a fény.

Tovább »
Csabai Renátó: Művek

Megjelentek a Műút 2016057-es számában

Tovább »
Nónay Gábor: Nem ez hangzott el

Nem jó kiállítást megnyitni. Az embert felkérik, mert azt hiszik, hogy ért hozzá, vagy ha nem, akkor is jó lesz, vagy más nem ért rá, aztán mondania kellene valami okosat, megkérdezi a művészt, hogy mégis mit jelentenek a szemek, erre vonogatja a vállát, nem mond semmit, találd ki, bazmeg, én sem tudom. És tényleg nem, de őt nem is kérdezik, te meg állj ki, és közben néznek azok a csodálatos szemek. Sajnos nem csak a festmények vannak, eljöttek mindenféle emberek, Renátó rokonai, barátai, meg az enyémek, meg egy csomóan még, de egynek sincs ilyen gyönyörű, sötét szeme, apró csúcsfényekkel. Hallgatnak, néha nevetnek, a megnyitó hosszú, már pezsgőzne mindenki. Aztán vége, valahogy. Renátónak is szar, percekig áll középen, de mit lehet csinálni ilyenkor, bólogasson?

Tovább »
Áfra János: A szférák zenéje

Egy a helyszín által legitimált kis méretű rézkarc, a Miskolc (1970), számos élénk színkontrasztokra épülő pasztellkép, néhány olajfestmény és tusrajz, valamint egy faliszőnyeg is helyet kapott a Miskolci Galéria Torok Sándor (1936–2006) életművéből különösebb koncepció nélkül válogató, de szép anyagot felvonultató kiállításán. A Vajdaságból Debrecenbe áttelepült képzőművész munkásságával kapcsolatban inkább csak kérdéseket tesz fel és hagy nyitva a tárlat, mintsem válaszokat keresne a vizuális anyag részletesebb elemzésén, kontextusba helyezésén keresztül. Érezhetően nem voltak ilyen ambíciói a szervezőknek, így értelmező szövegek nem kísérik a képeket, nem magyarázzák a formanyelvi sajátságokat, s ennek alakulási folyamatát az elrendezés meg sem próbálja érzékeltetni, pedig ez a lezárult és a kiérdemeltnél kevesebb figyelmet kapó életmű minden bizonnyal megérett már egy komolyabb újragondolásra.

Tovább »
Kőrösi Boglárka: Hétköznapi észrevételek gyűjteménye

Érdeklődése fókuszába az utóbbi időben az öltözködéskultúra és az ehhez fűződő előítéletek kerültek. Social Results (2016) című munkájában a keleti és a nyugati nők sztereotipikus viseletét állítja szembe két elkülönülő képegységben. Ha az így létrejött középtengelytől indítjuk szemlélődésünket, megfigyelhetjük, hogy mind a két oldalon az anyaszereptől jutunk el nyugaton az egyre többet mutató ruhadarabokat viselő nőalakokig, míg keleten a mind nagyobb mértékű beburkolózásig. További ellentétekre bukkanhatunk a megjelenített környezetben is, ami egyúttal az ábrázolt nőket alakító (vagy épp általuk alakított?) társadalmi és kulturális jellegzetességekre is példákat hoz.

Tovább »