friss műút

Legfrissebb

Próza

Szerkesztői visszautasító levél

A 2017-es Szöveggyárban Horváth Lajos Bevezetés a (szép)irodalom(történet)be(ba) című szövegkollázsának (H. L.: Olasz csizma, Vörösmarty Társaság, Székesfehérvár, 1993, 7–26) felolvasása után azt a feladatot adtam a táborozóknak, hogy írjanak saját verseiket visszautasító szerkesztői levelet maguknak — egy rövidebb, „megúszós”jellegűt, valamint egy hosszabb, elemző típusút is.

Tovább »
Potozky László: Égéstermék

Egy hete vagyunk együtt, és Nikka minden kocsmázásnak álcázott értelmiségi beszélgetésre magával visz. Mindenki nagyon okos és egyedi a társaságában, ha meg nem, akkor tesznek róla, hogy azok legyenek, egytől egyig Kagim seggéből bújtak elő, vagy legalábbis szeretnének. Szinte mind esztétikából doktorálnak, akárcsak ő, Nikkával az alapképzés óta ismerik egymást, közösen alapították a szakkollégiumot, aminek Nikka a titkára, Kagim pedig az elnöke. Úgy néz ki, mint egy szakállas Harry Potter, még a szemüveg is megvan hozzá, csak a sebhely hiányzik a homlokáról, de biztosan akadnak páran, akik szívesen odavésnék neki, szerintem a hangja miatt, mintha mindig száraz lenne a torka, annyira magas és rekedtes.

Tovább »
Harag Anita: A csalánevő

Gyakran járok ki a zuhogóhoz, amikor a mamáéknál töltöm a nyarat. Ezt a helyet mindenki ismeri, csak már senki nem kíváncsi rá. Egyidős a Rákos-patakkal, az elsekélyesedő víz belezuhan a pár négyzetméteres medencébe, és folyik tovább. Ami egyszer oda belemegy, onnan többet ki nem jön, mondja a mama, hogy megijesszen, hogy ne menjek bele. A fertőzések miatt, vallja be, meg a piócák, csíborgok nagyon tudnak csípni.

Tovább »
Petrik Iván: Nővérsérülések

Mia Enem és Cranky Quore, Mélisse és Ben és még páran közülük mások is meglátogattak egy fülledt délután a még csak félig elkészült, de már félig elfelejtett, és végeredményben elhagyhatatlan házamban. Sürögtünk-forogtunk, mintha ezerszer elpróbáltuk volna, hogy ez egyszer minden felszabadultnak és kikezdhetetlennek tűnjön. És kiderüljön: a barátságunk teszi kikezdhetetlenné. Még úgy is, hogy páran nem jöttek el. Olyanok, akikre nagyon számítottam, és olyanok is, akikre te hívtad fel a figyelmem, mert megfeledkeztem róluk.

Tovább »
Totth Benedek: FF

Lehúzom a fejemről a bohócmaszkot, és belépek a dagadt fickó kúrókérójába. A homlokomról csorog a veríték. Nem szellőzik rendesen az álarc, gumiból van, valami kínai fos. Rotkó a hálószobában térdel az ágy mellett, és a karórát próbálja lerángatni a zsírtartály szétroncsolódott csuklójáról, nekem meg elborul az agyam, és ugatni kezdek, hogy a fasznak szarozol, bazmeg!?, pedig indulás előtt megfogadtam, hogy akkor se fogok káromkodni, ha kurva nagy gebasz lesz.

Tovább »
Nyerges Gábor Ádám: A világ még nem érett meg ezekre az igazságokra

Pedig ha bárki is tudná, hányszor tervezte megbeszélni a dolgot Sziránóval. De hát hogy kell egyáltalán elkezdeni egy ilyen beszélgetést? Oké, félrehívja, lehetőleg minél diszkrétebben, mikor viszonylag kevesen vannak épp a közelben. Szeretne beszélni vele, oké, ezt mondaná. És utána? Bocsánatot kér? Nem is csak az, hogy rögtön, hogy ezzel kezdje-e, hanem hogy… Hát, hogy egyáltalán. Kell ezért bocsánatot kérni?

Tovább »
Vági János: Rutinlátogatásnak indult

Feltehetően elhasalt volna, ha nincs a konyhapult, annyira szédült, hogy meg kellett támassza, idáig bírta, gondoltam, a közértben még uralkodott magán, de amint belépett a lakásba, egyszerre elhagyta minden ereje, a kupakot is csak harmadszorra sikerült lepattintania, egy másikról még több próbálkozás után, így majd’ negyed órába telt, míg mindegyiket kinyitotta és a lefolyóba öntötte, ugyanis egy rekesznyi üveg tartalmát semmisítette meg szemrebbenés nélkül, miközben egész testében remegett…

Tovább »
Krusovszky Dénes: Bazalt

Magamtól talán észre sem vettem volna, hogy a kezemben tartott fémdobozt pattogtatom, ha a padon mellettem ülő nő rám nem szól: — Ne haragudj, tényleg, de ezt most muszáj? — Nem volt agresszió a hangjában, inkább mintha valami finom pironkodás keveredett volna a szavai közé, amiért nem bírja ennél tovább elviselni; de hát erről volt szó, tennie kellett valamit. — Elnézést — motyogtam, és ránéztem az össze-vissza horpadt félliteres dobozra, amit görcsösen megfeszülő ujjaim még mindig úgy szorítottak, ahogy ragadozó madarak szokták a zsákmányállatot, aztán zavartan kiittam az utolsó kortyot belőle.

Tovább »
Balogh Robert: Fehércsoki

A Vár egy ottfelejtett díszlet. Az amerikai filmesek egykori díszlete. Történelem, dicső múlt, táblák és turisták… Azon tűnődtem, hogy mit keresek ott. Bibi lakásában minden varázslatosnak tűnt. Rendet láttam mindenhol, olyan lányféle rendet. Kis mütyürök, képecskék, csengettyűk harmonikus együttese mintázatot alkotott, látszott, hogy ott kezdett önálló életet, túl cirádás lett, néhol túlságosan kamaszosan művészieskedő, néhol meg túl puha rózsaszínű volt a lakás. Az előszobában kiléptem a cipőmből és élveztem süppedős szőnyeget. Kaptam egy papucsot. Még új szaga volt. Puha, meleg, angolkockás, nem tucatáru. Tudtam, ha felhúzom, azzal elfogadom a helyzetet, ez aztán a csapdahelyzet.

Tovább »
Murányi Sándor Olivér: Vine ursul!

— Jön a medve! — kiabálják a gyerekek. Először azt hiszem, csak viccelnek a Siriu-tó partján, ahol Larával, a csinos ügyvédnővel napozunk. Ő ezúttal hamarabb reagál a történésekre. Felugrik a pokrócról. Ekkor egy barna test érkezik mögülem, elhalad a lábamtól mintegy fél méterre, és megáll Lara pokrócánál. A tavat őrző terepszínű ruhás fiú mondta, hogy rendszeresen idejárnak, és ma is jönnek, de nem tudtam elképzelni, hogy csak úgy besétálnak az emberek közé.

Tovább »