friss műút

Legfrissebb

Próza

Nyerges Gábor Ádám: A világ még nem érett meg ezekre az igazságokra

Pedig ha bárki is tudná, hányszor tervezte megbeszélni a dolgot Sziránóval. De hát hogy kell egyáltalán elkezdeni egy ilyen beszélgetést? Oké, félrehívja, lehetőleg minél diszkrétebben, mikor viszonylag kevesen vannak épp a közelben. Szeretne beszélni vele, oké, ezt mondaná. És utána? Bocsánatot kér? Nem is csak az, hogy rögtön, hogy ezzel kezdje-e, hanem hogy… Hát, hogy egyáltalán. Kell ezért bocsánatot kérni?

Tovább »
Vági János: Rutinlátogatásnak indult

Feltehetően elhasalt volna, ha nincs a konyhapult, annyira szédült, hogy meg kellett támassza, idáig bírta, gondoltam, a közértben még uralkodott magán, de amint belépett a lakásba, egyszerre elhagyta minden ereje, a kupakot is csak harmadszorra sikerült lepattintania, egy másikról még több próbálkozás után, így majd’ negyed órába telt, míg mindegyiket kinyitotta és a lefolyóba öntötte, ugyanis egy rekesznyi üveg tartalmát semmisítette meg szemrebbenés nélkül, miközben egész testében remegett…

Tovább »
Krusovszky Dénes: Bazalt

Magamtól talán észre sem vettem volna, hogy a kezemben tartott fémdobozt pattogtatom, ha a padon mellettem ülő nő rám nem szól: — Ne haragudj, tényleg, de ezt most muszáj? — Nem volt agresszió a hangjában, inkább mintha valami finom pironkodás keveredett volna a szavai közé, amiért nem bírja ennél tovább elviselni; de hát erről volt szó, tennie kellett valamit. — Elnézést — motyogtam, és ránéztem az össze-vissza horpadt félliteres dobozra, amit görcsösen megfeszülő ujjaim még mindig úgy szorítottak, ahogy ragadozó madarak szokták a zsákmányállatot, aztán zavartan kiittam az utolsó kortyot belőle.

Tovább »
Balogh Robert: Fehércsoki

A Vár egy ottfelejtett díszlet. Az amerikai filmesek egykori díszlete. Történelem, dicső múlt, táblák és turisták… Azon tűnődtem, hogy mit keresek ott. Bibi lakásában minden varázslatosnak tűnt. Rendet láttam mindenhol, olyan lányféle rendet. Kis mütyürök, képecskék, csengettyűk harmonikus együttese mintázatot alkotott, látszott, hogy ott kezdett önálló életet, túl cirádás lett, néhol túlságosan kamaszosan művészieskedő, néhol meg túl puha rózsaszínű volt a lakás. Az előszobában kiléptem a cipőmből és élveztem süppedős szőnyeget. Kaptam egy papucsot. Még új szaga volt. Puha, meleg, angolkockás, nem tucatáru. Tudtam, ha felhúzom, azzal elfogadom a helyzetet, ez aztán a csapdahelyzet.

Tovább »
Murányi Sándor Olivér: Vine ursul!

— Jön a medve! — kiabálják a gyerekek. Először azt hiszem, csak viccelnek a Siriu-tó partján, ahol Larával, a csinos ügyvédnővel napozunk. Ő ezúttal hamarabb reagál a történésekre. Felugrik a pokrócról. Ekkor egy barna test érkezik mögülem, elhalad a lábamtól mintegy fél méterre, és megáll Lara pokrócánál. A tavat őrző terepszínű ruhás fiú mondta, hogy rendszeresen idejárnak, és ma is jönnek, de nem tudtam elképzelni, hogy csak úgy besétálnak az emberek közé.

Tovább »
Győrfi Kata: Lakásgyakorlatok 13.

Három dolgot soha nem fogok elfelejteni. A kereszteződés, az épület és az eperfák. A kereszteződés, amiben mindig balra tértünk, és annyira éles volt, akármilyen mélyen is aludtam a hátsóülésen, az a kanyar olyan volt, mint az alvásban beszívott és az ébrenlétben kifújt levegő. Az épület, ahol az első oltásomat kaptam, és ahol felálltam egy orvosi mérlegre, de meg voltam győződve, hogy ez csak kamu, mert egy mérleg nem így néz ki, velem ne szórakozzanak, és ez csak időhúzás, figyelemelterelés, mert azt hiszik, hogy ettől nem fogom érezni a rettenetes szeszszagot és kevésbé fogok félni.

Tovább »
Tamás Dénes: (szagok)

„Lábszag van” — bődül el Kápé a túlsó sarokban. Már le van oltva a villany, de ettől még ijesztőbb a hangja. Nincs mit tenni, jobban össze kell húzódni odafent az emeleten, kicsire kell zsugorodni a négy réteg pokróc alatt — nyikorog fel alól az ágy —, s reménykedni, ennyiben ki is merül a dolog, Kápé hamarosan visszaalszik, nem lesz ma este ellenőrzés.

Tovább »
Szvoren Edina: Arról, hogy miért nem lehet gyertyafénynél újságot olvasni egy Föld körül keringő űrhajón

Ismerek egy nőt, aki fizikát tanít egy középiskolában. Úgy negyvenéves lehet. Szabadidejében fizikai tárgyú szemléltető videókat készít, a szakmája tehát úgyszólván a szenvedélye. Engem nem igazán érdekelnek a tudományok, de valamiért felfigyeltem a dologra. Sok embernek megmutattam ezeket a nyilvánosan is elérhető videókat, és azt mondtam róluk, hogy bujkál valami kegyetlenség ebben a nőben. Nézzétek az arcát. Az ismerőseim azt mondták, nem értik, miről beszélek, mert ez a nő kedvesnek tűnik.

Tovább »
Tallér Edina: Megszállott szellem

Folyton meghal bennünk valami, erről szól az élet. Ez elég szomorú. Anyám agyának egy része, ami a beszédközpontot irányítja, az agyvérzése után elhalt. A világ tele van gyönyörű hangokkal, épp csak az anyámé hiányzik belőle, ez van. Meg kellett tanulnom szeretni az összes többit az övé helyett. Mi mást tehetnék? Mi mást tehettem volna? Élt betegen évekig, aztán élt még egy évet némán, aztán meghalt, aztán eltemettem, eladtam az állatokat, kimeszeltem a házat, felástam a kertet, elültettem a magokat. Hétvégenként bejártam a városba, esküvők után takarítani a mocskot. A faluban az egyik szomszéd esküvőszervezéssel foglalkozik, neki dolgoztam. Elkészíti, kiszállítja az ünnepi menüt a násznépnek, hús hús hátán. Én meg mosogatok utánuk. Így telt el a gyászév. Mindegy már, mi volt, elmúlt, hagyjuk, régi történet.

Tovább »
Szekrényes Miklós: Elveszítés

A vonaton mindig olvasott. Annak ellenére is, hogy többen figyelmeztették, emberi kapcsolatok lehetőségétől fosztja meg magát ezzel. Talán éppen ez volt a célja: az önmegfosztás általi gazdagodás. Egy majálisra tartott. A félkegyelműbe temetkezett. Szerette Dosztojevszkijt, mert regényei éles határokat húztak, s megóvták őt a senki sem ártatlan-féle mondatok következményeitől. Egyáltalán, maguktól a kimondott szavaktól kímélték meg. Egyszer egy neves szociológus azt mondta neki, sosem látott még ilyen szelíden hallgatag anarchistát. A helyi járaton, melyen a sofőr minden kanyar előtt a mikrofonba mondta, tessenek kapaszkodni, söndörödik a busz, már nem tudott olvasni, s míg az ismerős város ismeretlen része felé haladtak, arra gondolt, ami huszonöt év múlva biztosan nem lesz.

Tovább »