friss műút

Legfrissebb

Kritika

Visy Beatrix: Visy Beatrix: „nincsekből él a nincstelen”

Az Üdvözlet a kontinens belsejéből olyan kötetcím, ami nem hagy nyugodni. Első mondatom megfogalmazásáig napról napra, óráról órára viaskodtam, hogy a cím melyik komponensével nyissam írásomat, melyik vezethet be a legeredményesebben a kötet belsejébe.

Tovább »
Lapis József: Lapis József: Közelítések a magányhoz

Bedecs László kritikusi érdemei elvitathatatlanok. Mindenekelőtt azt kell említenünk, hogy sokat és megbízhatóan dolgozik — ez önmagában sem lebecsülendő akkor, amikor lasszóval kell fogni az érthetően író, erőteljes ízléssel, valamint az ízlést megalapozó olvasottsággal és műveltséggel rendelkező, a nagy lózungokat kerülő, ám a határozott vélemény előadását nem hanyagoló lírakritikust. Bedecs megteszi nekünk azt a szívességet, […]

Tovább »
Sebesi Viktória: Young prisoners — Spenót, Snoopy, Lópata és Toll (majdnem) lázadása

A címben felbukkanó nevek alapján akár egy mesekönyv szereplőit is magunk elé képzelhetnénk. Ám ha elkötelezzük magunkat Orcsik Roland első regényének olvasása mellett, éppen az ehhez hasonló prekoncepciókról és az olvasói elvárásainkkal megegyező narratív sémákról kell lemondanunk.

Tovább »
Mohácsi Balázs: Csalogányt boncolni

Kezdődjék ez az írás egy evidens kijelentéssel: Parti Nagy Lajos költő. Most pedig hadd túlozzak: pedig lassan több prózát, publicisztikát írt, több színdarabot „fordított le”, írt át (stb.), mint ahány verse összesen van. De költő, hiszen ha PNL-re gondolunk, alighanem a nyelvére, nyelvhúsára gondolunk — amit pedig a költészetében kezdett kidolgozni. Új verseskötete az Angyalstop (1982), a Csuklógyakorlat (1986), a Szódalovaglás (1990) és a Grafitnesz (2003) után viszont bizony még csak az ötödik (nem számolom tehát az 1995-ös, az első kötet anyagát megválogató, a második és a harmadik kötetet egészben tartalmazó, és néhány újabb, később részben átdolgozva a Grafitneszbe bekerülő verset összegyűjtő Esti krétát). Bár a szerzőnek folyamatosan jelentek meg különböző, általában alkalmi versei, sokan talán nem is számítottak már rá, hogy lesz még PNL-verseskötet, hiszen a Létbüfé tizennégy (14!) év (kihagyás? várakozás? készülődés?) után jelent meg.

Tovább »
Krupp József: A Faust mint tragédia: a belső forma, avagy „az értelem önszerveződése”

David Wellbery munkásságának magyarországi befogadása 2017-ben nagy és igen szerencsés fordulatot vett. A Chicagói Egyetem germanisztikaprofesszorától, aki tudományszakának határain messze túl is jelentős ismertséget és tudományos tekintélyt mondhat magáénak, már korábban is megjelent három tanulmány magyar fordításban. Ez év nyarán azonban Kelemen Pál és Tóth-Czifra Júlia szerkesztésében a Kalligram folyóirat egész összeállítást szentelt a szerzőnek, mely kitűnő bevezetést nyújt munkásságába, öt fontos írása és a blokk szerkesztőinek bevezetője révén. 2017 szeptemberében Wellbery mesterkurzust tartott az ELTE-n, s budapesti tartózkodása során közös interjút adott a Faust-fordító Márton Lászlóval; ebben a Goethe-kutató szót ejt a most bemutatandó, Goethe: Faust I. A tragikus forma reflexiója című könyvéről is.

Tovább »
Szabó Gábor: Zápország zápvitéze

Spiró Györgyről hitelt érdemlően aligha állítható, hogy legvidámabb íróink egyike lenne; némi parafrázissal élve, szövegvilágát sokkal inkább egyfajta ontológiai ború jellemzi, amely rendre a groteszk, a szatíra, az abszurdba hajló keserű irónia stíluseszközein keresztül manifesztálódik. Az antropológiai pesszimizmus és a ― finoman szólva — illúziómentes történelem- és társadalomszemlélet keretei közé illeszkedik új regénye, a Kőbéka is, amely sok tekintetben a szerző Feleségverseny című 2009-es művéhez kapcsolódik.

Tovább »
Szabó Gábor: Két példázat a valóságtermelésről

Az irodalmi műfajok elrendeződésének tekintetében a hetvenes évtized a próza prosperálásának időszaka volt. A hatvanas évek lírai dominanciájához képest „mélyrehatóan átalakult a műfaji-poétikai értékhierarchia”, melynek az epika vált a főszereplőjévé. Az irodalmi térbe lépő fiatal szerzők — Bereményi, Csaplár, Spiró, Dobai, Hajnóczy, Nádas, Esterházy — poétikája már nehezen volt leírható az abszolútumok által meghatározott, azonosuláson és/vagy tagadáson nyugvó értékvilág, és az ezt közvetítő viszonylag homogén poétikai rend keretein belül.

Tovább »
Csehy Zoltán: Aki a zongorából jött haza

Az egykori híd nem csak a valóságreferencia és a nyelvi tárgy anyaga közti retorikai távolságban/felett/on át feszült ki, hanem azt a folyamatos terheléspróbát is szimbolizálta, melynek e telített versnyelv mindenkori élvezője ki van szolgáltatva. Teherből most sincs kevesebb: ráadásul az architektúra egzaktságát az álom és ébrenlét közt lebegő nyelv bizonytalansága váltja fel. Térkép helyett marad a költői diagnózis, jobban mondva a nyelv mozgásait a kifejezés szenvedélye mentén dokumentáló kedélypartitúra.

Tovább »
Gilbert Edit: A dimenziódoboz mélysége

Havasréti József második regényében a kritikám címébe emelt motívum foglalkoztatott a legjobban, amit spoilerezés nélkül nem tudok megmagyarázni. A homályos célú kísérlet egyik szereplője, Szaszkó egy ismeretlen rovart tartogat sokáig a konyhájában, amit végül elpusztít és berak indigókék könyvébe. Bepréseli valamiképp, bár addig úgy tűnt, nagyobb annál, hogy beleférjen egy könyvbe. Bármilyen nagy is az a könyv, amit egy még nagyobb bőröndben lehet hordozni. Ugyan korábban sem kapunk még megközelítőleges méretleírást sem a rovarról; lehet, hogy rútsága, visszataszító mivolta olyan mértékű, hogy hosszát és szélességét is tetemesnek véltük. Nem beszélve teljes térfogatáról, ami nem fér azóta sem a fejembe: hogy lehet egy dobozt, ami az állat koporsója, egy könyvbe tenni, amibe addig csak feljegyzéseit, lázálmait, fantáziáit, látomásait dokumentálta, és aminek oldalaira képeket ragasztott a szerző. Valami különös történik itt a mélységgel. „[…] precízen kivájt üregben roppant méretű ocsmány rovar feküdt, odaragasztva”. (253)

Tovább »
Keresztesi József: Az „Omerta” margójára

Az Omerta négy könyvében négy szereplő beszéli el a saját életét: a férjétől megszökött, majd szolgálónak álló parasztasszony, Szabó Ződ Kali, a rózsanemesítő Décsi Vilmos, a félárva parasztlány, Butyka Annuska, valamint a nővére, a ferences rendi szerzetesnő Róza (szerzetesi nevén Eleonóra). Az elbeszélések itt már összekapcsolódnak, kiegészítik vagy átértelmezik egymást, és ennek folytán egy-egy alak új és új fénytörésben képes megjelenni — nem csupán a gesztusai, a reakciói, de maga a figura egészében is.

Tovább »