friss műút

Legfrissebb

Kritika

Szabó Gábor: Szemben a Medúzával

Mindezért tehát Bán kötete — jóllehet legszűkebben vett tárgya az idő — alapvetően térképzeteken, jelesül különböző mélységmetaforákon keresztül argumentál.

Tovább »
Pataki Viktor: Héjak helyzete

Ez persze nem zárná ki teljesen a „személytelenség” általános megnyilvánulási formáit, azonban mindenképpen túlmutat azon, hogy a kötet költészettörténeti helyét kizárólag a „hermetikus” líra felől lehetne elgondolni.

Tovább »
Csehy Zoltán: Kritikus tanulságok 10. Hozzászólás a Mohácsi–Lapis-vitához

Az ablakom előtt két, egymás mellett álló, rozzant, furcsa módon szinte egymásba görbülő, szeméttel megrakott kuka. Ha egy múzeumban állnának, és az lenne melléjük írva, hogy Hektor és Andromakhé, mindez máris művészetté emelked(het)ne.

Tovább »
Lapis József: Mire jó a disztópia?

Mindkét könyv igyekszik ütős, meglepő mondatokat elhelyezni, afféléket, mint amilyeneket a Sorstalanság Köves Gyurijának szájából hallunk: „még Auschwitzban is lehet, úgy látszik, unatkozni”.

Tovább »
Kulcsár-Szabó Zoltán: Kritikus tanulságok 9. Hozzászólás a Mohácsi–Lapis-vitához

Nagyon úgy tűnik, hogy Lapis József jó érzékkel szemelte ki Mohácsi Balázs Parti Nagy-kritikáját egy olyan vita apropójául, amely a hazai kritikai életben mind tartalmát, mind modalitását tekintve üdítőnek nevezhető.

Tovább »
Falvai Mátyás: Művészet/keresés mint napi praxis

Ezek a tusképek ráadásul olyan széles — bármilyen furcsa is ezt így leírni, még sincs pontosabb szó rá — érzelmi amplitúdón mozognak, hogy egy Fukui Yusuke-tárlat végigjárása, legyen e festészet mégoly visszafogott és látszólag eszköztelen, felkavaró intellektuális és emocionális élmény.

Tovább »
Dunai Tamás: Sötét mesék

A kortárs magyar képregény köszöni szépen, jól van, mégis kevés az eseménynek számító megjelenés, ami a viszonylag szűk honi képregényes közegen kívül is képes hullámokat kelteni. Lakatos István 2010-es képregényalbuma, a Lencsilány óta ez talán csak Szűcs Gyula és Budai Dénes Café Postnuclearjának, illetve Csepella Olivér Nyugat + Zombikjának sikerült. Pedig akadtak próbálkozók és remek […]

Tovább »
Krupp József: Szelíd monstrum

Sokszor leírták már, hogy a világlíra, különösen a kortárs költészet köréből rendkívül kevés magyar fordításkötet jelenik meg. A helyzet különösen olyan korszakokkal összevetve sanyarú, mint például a Lyra Mundi sorozatának két erős évtizede, a hetvenes és a nyolcvanas évek. Aligha tévednek nagyot, akik az elsődleges okok között gazdasági szempontokat sejtenek. Hiszen egész seregnyi magyar költő […]

Tovább »
Németh Zoltán: Kritikus tanulságok 8. Hozzászólás a Mohácsi–Lapis-vitához

Viszont az az igazság, hogy a Létbüfé irodalmi értéke minden bizonnyal nem attól függ, hogy az utóbbi másfél évtizedben uralkodó antropológiai posztmodern előtti, ún. areferenciális posztmodern szövegalkotás megoldásai figyelhetők meg benne. Vörösmarty Mihály remekműve, az Előszó például a Petőfi és Arany által diadalra vitt népiesség után íródott, egy korábbi lírai nyelvfelfogást megjelenítve.

Tovább »
Kerber Balázs: Testföldrajz

Egy klasszikusabb, „érzelemtelítettebb” versvilághoz való vonzódás is összeköti a három kötet beszédmódját, amit jeleznek az erősebben vagy bújtatottabban jelenlévő párkapcsolati témák, illetve olyan kedvelt, és Závada által revitalizált toposzok, mint a melankolikus elmúlás vagy az évszakok váltakozása.

Tovább »