friss műút

Legfrissebb

Kritika

Bihary Gábor: Emberségek, állatságok

A nyolc, azonos című, hosszú szabadvers az állatok és a beszélő(k) között kibontakozó szerelmet és szexuális aktust részletezi, ami az olvasás perverzitását intencionálja, hiszen a szövegek zárójelbe teszik a zoofília tabuját, vagyis megsértik a kultúra alapvető tiltásait. Az állatokkal (barna medve, kékbálna, éti csiga stb.) létesített kapcsolatok verbalizálása azonban nem ér nyugvópontra egy kényelmetlen, feszengésre késztető befogadási helyzet kimunkálásában (ebben az esetben a könyv a polgárpukkasztás talán látványos, ám gyorsan inflálódó kölcsönével tudna hozzájárulni az olvasó esztétikai „gyarapodásához”), az Állati férj ennél nagyobb kihívás elé állít, hiszen a poszthumanizmus talaján állva vet számot a conditio humana-val, így a kötet olvasása elsősorban intellektuális természetű bevonódásra késztet.

Tovább »
Bódi Katalin: „Szintetikus művalóság”

Megpróbálom pátosz és irónia nélkül leírni, hogy látványosan erősödik a Debrecen-mítosz a kortárs magyar irodalomban, és a kijelentésem uralhatatlansága fölötti félelmem természetesen abból adódik, hogy a város (kis túlzással) egy olyan heterotópia (Borbély Szilárd például egy időben Dogville helyszínnel dedikálta köteteit), amelynek jelentésrétegei a beszélőtől függetlenül is mindig mozgásban vannak.

Tovább »
Lapis József: Az ének nem dal, a szív nem állat, a bálna nem játék

Megveszekedett versolvasóként nagy örömmel fogadtam a Magvető kiadó új, filigrán, kemény borítású sorozatát, az Időmértéket, amelytől a friss, nívós, unikális lírai anyagellátás állandósulását remél(t)em. Kíváncsian vártam, hogy az idei költészetnapra időzített újabb öt opus miképpen illeszkedik egyfelől a kissé ingatagnak tetsző sorozatkoncepcióba, másfelől pedig, hogy a már sokkötetes Turi Tímea és Bognár Péter mellett a fiatal szerzők (Pál Sándor Attila 1989-ben, Zilahi Anna és Hevesi Judit 1990-ben született) könyvei miképpen érzik jól magukat olyan húzóanyagok közösségében, mint Sebald, Al Berto vagy Halasi Zoltán könyvei. Ha az Időmértékben való megjelenés valóban mérceként szolgál, bizony nem mindegy, mennyire különleges az a költészet, amely itt nyomtatásra kerül. Ha őszinte akarok lenni, sajnos azt kell mondjam, hogy a most recenzeált kötetek közül nem mindegyik állja ki a közeg-összehasonlítás próbáját.

Tovább »
Mészáros Gábor: Mit számít, ki beszél?

Az emberi cselekvésről aligha lehet időbeli beágyazottság nélkül beszélni, noha a megértés valójában abból áll, hogy az eseményeket a megelőző és az elkövetkező események kontextusába helyezzük. Szilasi is hasonló dolgot tesz három kisregényében. Szereplőinek egy adott pillanatban alakuló szemléletét összekapcsolja egy másikkal, egy olyannal, amit jobban ismerünk olvasmányélményeinkből vagy az irodalomtankönyvekből.

Tovább »
Szentesi Zsolt: Modernitás a posztmodern felől

Két választott könyvünk Magyarországon az évezredforduló tájékán meghonosodó posztmodern szemléletmódok, elsősorban a recepciósztétika, valamint a kultúratudományok és a medialitáselmélet felől tekint vissza a XIX–XX. század fordulójának, a XX. század első felének néhány történésére, alkotójára és művére.

Tovább »
Sepsi László: Az „ilyen kis izék” éjszakája

A hangsávon az esőerdő atmoszférikus zörejeit lassan elnyomja a horrorfilmeket idéző disszonáns muzsika: egy gallyon ülő hangyát látunk, felhúzott potrohával görcsös félkört alkot, miközben lábaival mintha fejét és csápjait próbálná megtisztítani. Beteg hangyának tűnik, rovaroktól akkor szoktunk hasonló mozdulatsort látni, ha lefújtuk őket Chemotoxszal, és a konyha padlóján agonizálva végzik utolsó automatikus mozgásaikat.

Tovább »
Pikó András Gáspár: Test-kultúra a Pokol tornácán

Nagyszabású vállalkozás, nehéz, megterhelő olvasmány, talányos, enigmatikus szöveg — ilyen és ehhez hasonló szavak, kategóriák jutnak először eszébe az egyszeri olvasónak Szabó Marcell új, második kötetébe történő első beleolvasáskor. Ezek aztán ki is tartanak, a könyvbe ugyanis jóformán értelmetlen „beleolvasni”: precízen összpontosított figyelmet, koncentrációt követel meg. Ez már a legelemibb szinten feltűnik: az első, A képek ellen című rész (ciklusokról nem igazán beszélhetünk) verseiben javarészt bonyolult, nehezen felfejthető értelmű mondatok, egy erősen intellektualizáló versbeszéd van jelen. Nem könnyít a dolgon a tagolás sem: noha szabadversekből áll, egy egységesen négysoros strófákba tördelt, sorozatos enjambement-okkal operáló szövegkép vonul végig a teljes első részen. A második, címadó rész pedig egyetlen, monolitikus, képekkel és rajzokkal tűzdelt szövegmontázs, mely két párhuzamos oszlopban fut. Kihívás már ránézésre is.

Tovább »
Sipos Balázs: Felületek, perverzió, derű

Valószínűsíthető, hogy a Szabó Marcell-i írásmód sokakat elriaszt, bosszant vagy provokál. A szerzőtől távol áll, hogy a lírára privát sóvárgások lenyomataként, kamaszkori vagy a szerelmi anekdoták nyelvileg kidíszített archívumaként tekintsen. Csak a legritkább esetben él csinos metaforákkal és finom szimbólumokkal, konvencionális szóképekkel — az első ciklus címe: A képek ellen. A költői nyelvet nem érdekes emlékek vagy megőrzésre méltó életesemények — a hétköznapi kommunikáció mintájára fölfogott, akadálytalan — közlésére használja, hanem nyelvi fenomének (jelentések és szóképek) megképződése terepének tekinti. Reflexiója nem egy figura (legyen az maga a versbeszélő vagy az elbeszélt Én) egzisztenciális problémáira, hanem médiuma teljesítőképességére irányul. Írásmódja ettől még nagyon is érzéki. Csak épp érzékiség alatt a nyelv és a világ anyagiságát, a költői kifejezés materiális felszínét érti — azaz valami egészen mást, mint a szóképeket variáló költők.

Tovább »
Vásári Melinda: Utazás időben és térben — egy műfaj nyomában

Szirák Péter érdekfeszítő és élvezetes áttekintést nyújt a magyar irodalmi útirajz történetéről, fejlődéséről és különféle válfajairól. A régi utazási irodalomtól, a 16–17. századtól egészen a 20. század második feléig követi a műfaj alakulását neves magyar szerzők írásainak érzékeny és alapos elemzésével. Olvashatunk többek közt Szenci Molnár Albert, Bethlen Miklós, Kazinczy Ferenc, Széchenyi István, Illyés Gyula, Németh László, sőt Szabó Lőrinc és Kosztolányi Dezső vagy Márai Sándor műveiről is. Ennek során nemcsak könyvének főszereplőjéről, az útirajzról kapunk igen árnyalt képet, de a bemutatott műveken keresztül a történelem is folyamatosan beszűrődik az elbeszélésbe, így a kötet történeti szempontból is jelentőséggel bír.

Tovább »
Zelei Dávid: Tiszaeszlár’

Azt mondta Márton László 2008-ban a Magyar Narancsnak adott interjújában, hogy ha egy író „elmulasztja azt a lehetőséget, hogy fiatalon meghaljon, és tragikusan félbeszakítva hagyja életművét, akkor életében különböző korszakok következnek egymás után. Az én esetemben ez konkrétan azt jelenti, hogy az indulásom esztendei után volt egy színházi időszak, ami nagyjából a 90-es évek közepéig tartott, azután pedig egy […] történelmi regényírói korszak következett. Ez az elmúlt években nagyon határozottan lezárult. Egy idő után rájöttem, hogy ez nekem már nem annyira fontos: amit el tudtam mondani, annak a nagyját már elmondtam.”

Tovább »