friss műút

Legfrissebb

Kritika

Nagygéci Kovács József: A múlt elsajátítása

…Az emlékezet eltűnésének megakadályozása, azaz a nagyon is éber tudat kondicionálása, munkáltatása írástudói feladat. Negligálása, de még áthárítása is beláthatatlan következményekkel járhat, erre találhatunk elrettentő példát a magyar (irodalom)történetben (is). A jelenkori magyar irodalom számos jelentős eredménnyel járul hozzá ahhoz, hogy a fent idézettek ne, illetve másképp valósuljanak meg. Szabó Róbert Csaba Alakváltók című regénye ehhez a folyamathoz komoly irodalmi teljesítménnyel társul.

Tovább »
Förköli Gábor: A besúgás szaknyelve

…minden egyes ügynöktörténet — függetlenül attól, hogy mennyire segít megérteni a rendszer történelmi léptékkel mért lényegét — a szégyen, a titok és a bizalom fogalmának megrendítő újragondolására késztet. Emberi szerepek átértékelésére, történetek szétszálazására és friss szempontú újramesélésére. És innentől kezdve mindez már művészi, irodalmi ügy. Forgách András Élő kötet nem marad című könyve nem kíván ezekben a kérdésekben igazságot tenni.

Tovább »
Balajthy Ágnes: Korszerűtlen elmélkedések

Knausgård prózája, ellentétben mondjuk Michel Houellebecq írásaival, nem a tabudöntögetés, a pornográfia vagy a politikai korrektség normáinak megszegése (habár mindegyik mozzanatra számos példát találhatunk a kötetekben) miatt került a figyelem középpontjába, sokkal inkább azért, mert radikális módon éleszti újra azt a műfaji tendenciát, melynek az Augustinus-féle Vallomások jelölte ki a kezdetét. A Halál egy olyan önéletrajzi mű, melynek szerzője — látszólag — szinte semmilyen erőfeszítést nem tett arra, hogy eltávolítsa a megírtakat életének külső valóságától. Így például nemhogy jól beazonosíthatóak, de egyeznek a személynevek, a helyszínek, az alapvető történések, rágalmazási pert és megrázott volt barátnők felháborodott nyilatkozatait eredményezve — na meg rajongók sokaságát, akik szerint a Harcom-sorozat azért újszerű, mert olyasvalamit hozott vissza az irodalomba, ami már régóta eltűnt belőle.

Tovább »
Ureczky Eszter: A jóllét és jólét szigetei

A gyermektörvény hamar eloszlatja az esetleges olvasói gyanakvást, mert egyszerre képes életszerűen ábrázolni az ötvenkilenc éves Fiona Maye egymásba fonódó szakmai és magánéleti válságait, színvonalasan mutatva fel a szerző stílusát fémjelző látszólagos nyelvi egyszerűséget, alapos szakmai kutatómunkát és pszichológiai kiélezettséget. Akár az író ars poeticájaként vagy a regény kicsinyítő tükreként is olvasható a bírónő precízen megfogalmazott ítéleteinek jellemzése, melyet egyik nagyra becsült kollégája fogalmaz meg, amennyiben bennük „szépséggé egyesül az isteni távolságtartás és az ördögi megértés” (20).

Tovább »
Szolcsányi Ákos: Rendezett visszavonulás

A pontos adatok ismerete nélkül is kijelenthető, hogy az olvasóközönség figyelmét világirodalmi jelenségekre irányítani szép és hasznos feladat — nehéz is, amennyiben „a perui József Attila”-féle analógiákat a lehetőségig kerülve a szövegeknek kell megteremteniük saját kontextusukat. A FISZ és a Jelenkor közös vállalkozása, a Horizontok ezt a terepet igyekszik feltárni, a teljesség lehetetlen igénye helyett a szakszerű alaposság jegyében. Ennek megfelelően az itt tárgyalt kötet, Seamus Heaney Élőlánca sem reprezentatív, szintetikus célú válogatás az ír költő életművéből, hanem utolsó kötetének — a Nobel-díj átvételekor mondott beszédével kiegészített — magyar fordítása.

Tovább »
Bencsik Orsolya: A nullásba írt, üvöltő Tolnai-vízjel

Tolnai Ottó 1980-ban megjelent Világporának 2016-os magyarországi kiadása nemcsak azért különleges esemény és az egyetemes magyar irodalmunk ünnepi pillanata, mert az egységes külsőbe (a Tolnai-versek, -prózák, -esszék visszatérő belgrádi festőbarátjának, Bojan Bemnek a borítói köré) szerkesztett életműsorozat első és gyönyörű, türkizkék, szinte világló darabja (melyet egyébként maga Tolnai is az egyik legmeghatározóbb kötetének tart), hanem azért is, mert a szerző 2015-ben írt utószavával kiegészülve (jelentős időbeli távolságból) újrainterpretálja önmagát.

Tovább »
Bedecs László: Kötélen táncol

Kántor költészete régóta a körül a kérdés körül forog, miként lehetne megteremteni az egyes versekben „békének”, máshol „nyugalomnak”, de legtöbbször mégis egyenesen „boldogságnak” nevezett állapotot, mely egy kicsit elviselhetőbbé tenné a gyakran üresnek és unalmasnak érzett hétköznapokat. Vagyis: hogyan lehetne megtanulni élni? Kántor nem az ünnepekről beszél, hiszen tudja, egy utazás, egy társasági esemény, egy színházi este önmagában is tartalmat tud adni egy-egy napnak, hanem a mindennapokról gondolkodik, azokat kéne mindnyájunknak tartalommal és értelemmel megtölteni. Nem lehet mindig utazni, nem lehet mindig családi vagy baráti társaságban, netán az ebédlőasztal körül tölteni az időt, nem lehet rendezvényekre járni — de akkor mit csináljunk a kieső, arányaiban sokkal több időben?

Tovább »
Bazsányi Sándor: Antropológiai orgia — ideológiai piac

Két nagyon közeli téma. Két nagyon eltérő írói eljárás. Az egyik szerző színvonalas mesét mondott nekünk egy adott történelmi pillanat felfűtött ideológiai piacának finomszerkezetéről, a másik pedig iszonyatos antropológiai orgiát festve szembesített minket azzal, hogy milyenek vagyunk.

Tovább »
Lapis József: A tükrön túl

Az utóbbi hozzávetőlegesen két év gyerekirodalmi termésének a teljesség igényével történő áttekintését adni (az elsősorban a kisebb korosztályokat érintő kiadványok nagy száma miatt) szinte lehetetlen volna, így jelen írásban ez nem is lehet vállalt cél. Néhány tendencia, illetve izgalmasabbnak, különlegesnek vagy fontosabbnak tűnő mű kiemelésével igyekszem tehát valamiféle összegzést nyújtani, a felső határt ezúttal nagyjából a tízéves korosztálynál húzva meg. A gyerekirodalomnak mindig is különböző, nem szükségképp összeillő szükségleteket kellett egyszerre kielégítenie: a könyvpiac igényeit, a tartalmi és értékszempontú elvárásokat, a fiatal korosztályok szórakoztatásának követelményét. S nem túlzás kijelenteni, hogy vélhetően épp a célközönségnek, a gyerekeknek van a legkisebb befolyásuk a felnőttek által működtetett és szabályozott gyerekkönyvpiacra.

Tovább »
Vásári Melinda: A jelenlét drámája — avagy az intenzitás pillanatai

Az olvasó első benyomása, hogy valódi könyvtárgyat tart a kezében. Ez a benyomás a könyvet olvasva végig megmarad, hiszen ezzel a könyvvel „bánni kell”, forgatni, nézni, tapintani. A borító puha, fekete, érdes anyag, minimalista, rajta egyszerű, fehér betűk, a ’70-es évek nyugatnémet könyvdizájnját idézi. Emellett már az előlap felborítja a megszokott elrendezést: nem a cím van a legnagyobb betűkkel szedve, hanem egyfajta rendezői utasítást olvashatunk a helyén: „[Az emberek elhelyezkednek.]” „[Két kanapé egy kandalló előtt. Dada viseletében Hugo Ball híres fényképe a falon.]”

Tovább »