friss műút

Legfrissebb

Esszé

Urs Marti: Nietzsche mint a Francia Forradalom kritikusa

A Francia Forradalom kritikusaként Nietzsche eddig még alig kapott méltatást. Ez pedig nem is csoda. A szakadék, amely őt elválasztja a FF eszményeinek értékképzeteitől, áthidalhatatlannak tűnik. Ha egy gondolkodó egészen a dionüszoszi igent mondásig küzdötte fel magát, aztán egy történelmi eseményt utólag teljességgel megtagad, mintegy meg nem történtté tesz, akkor ez a tény megmutatja, milyen mélységesen gyűlölte ezt az eseményt. Hasonlóképpen helyénvalónak látszik N nihilizmus-diagnózisát azzal az összeomlással kapcsolatba hozni, amely Isten halálával, a nihilizmus megjelenésével volt egyenértékű.

Tovább »
Hannes Böhringer: A sarkon túl

Minden zavaros. Magam zavaros vagyok. Mit tegyek? Mi helyes, mi hamis? Minek van értelme, mi butaság? Össze kell szednem magam. Körülöttem vagy bennem túl sok minden gyűlt össze. Ki vagy mi vagyok egyáltalán? Zűrzavarban élek, és nem tudom, mit keresek. Bár tudnám, valójában mit is keresek. Nyomokat keresek, amelyek arra kellene emlékeztessenek, mit is keresek. A keresés egyre hosszasabbá válik. Nem jövök rá az alapjára, és közben elvesztettem a fonalat.

Tovább »
Tillmann J. A.: A zene „mágiája”

A Yello számomra a nyolcvanas évek elejétől kezdődően az évtized egyik legkarakteresebb alakzata volt. Zenéiket egészen különös hangszínek és hangzásterek jellemezték; olykor a gregoriántól a táncos rockig terjedő elemekből kevertek példátlan akusztikus kollázsokat, de képesek voltak a könnyű zene különféle korábbi stílusaihoz szinte korhű, de új kompozíciókkal előállni, vagy különféle fiktív filmek zenés hangsávjait előadni. (Az inspirációt főként a film noir adta számukra, de olykor Fellini filmjeinek hatása is jól kivehető.)

Tovább »
Weeber Luca Borbála: Titkos napló a 2017-es Szöveggyárból

Hatkor kelni akkor is nehéz, ha épp nem iskolába készül az ember — ennek megfelelően kellően álmos fejjel érkezem meg a pályaudvarra, ahol rögtön kiszúrom Körösztös Gergő haját. A társaság hamar összeverődik, mind ismerjük egymást előző táborokból, így a vonaton már magasröptű témákról folyik az értekezés, kitárgyaljuk Kamilla szokatlan alvási szokásait és mind egyetértünk abban, hogy Esterházy Péter lett volna a tökéletes köztársasági elnök.

Tovább »
Sipos Balázs: Esterházy, a programozó

A digitális olvasás oktatásának utópiájáról fogok beszélni. Állításom, hogy ennek a — remélhetőleg — eljövendő oktatásnak a bázisa az Esterházy Péter Bevezetés a szépirodalomba című művében reprezentált, annak alapján (is) tanítható nyelv- és igazságmodell lehet. Ezért most ezt a művet fogom körülbeszélni.

Tovább »
Kabai Zoltán: Nincs kész

Miért írsz verseket? — kérdezte tőlem egy kívülálló, az élet más területén egyébként sikeres ember egy alkalommal. Miért írunk verseket? A fű zöld, az ég kék.

Van-e a versnek haszna? Reviczky Gyula már a tizenkilencedik században azt írta: „Nálunk a versnél úgysincs ártalmatlanabb portéka: olvasatlanul marad.”

Na, ez nem változott. Miért hát ez a versírási düh? Honnan ez a rengeteg értékes anyag? Miért gondolja ma egy fiatalember, hogy versben kell megszólalnia?

Tovább »
Michel Onfray: A Nyugat alkonyának szószólói

A század- vagy ezredfordulók mindig létrehoznak egyfajta dekadens áramlatot, amely általában ugyanabban a reakciós és konzervatív kesergésben tetőzik. Hangot kap benne az elmúlt évszázad gyűlölete, a korszak szidalmazása, a szóban forgó pillanat körülményeinek pocskondiázása és az egész a hajdani értékek és a régi szép idők magasztalásával párosul. Ez a séma egészen egyszerűen működik, nagyon könnyen alkalmazható és föllelhető a dekadencia minden gondolkodójánál, tegnapelőtt Joseph de Maistre-nél és Donoso Cortes-nél, tegnap Maurras-nál és Drumont-nál, Spenglernél és Rosenbergnél, ma pedig a nagy erények egészen apró dicsőítőinél, akik az avantgarde rekviemjét zengik, az űr korszakát emlegetik, a kultúra komédiáját, a gondolkodás vereségét és egyéb variációkat a Nyugat alkonya levitézlett témájára.

Tovább »
Csete Soma – Vida Kamilla: „[…] hol a ricin, picim?”

Bartók Imre és Trapp Dominika Goebbels című műve egy 36 oldalas, rövid, három színre osztott dráma. A kiadvány a József Attila Kör gondozásában jelent meg 2015-ben a Melting Books-sorozat második köteteként. A mű a Goebbels család utolsó néhány óráját dolgozza fel, melyben elsődlegesen felmerül ezen emberi helyzet nyelvi feldolgozhatóságának általános kérdése.

Tovább »
Szemes Botond: Az inkonzisztencia-vitához

Első ránézésre szinte érthetetlen a vita: mindkét fél tagadja, hogy doktríner filozófiai tételek mentén termékenyen olvasható lenne József Attila Eszmélet című verse. A válaszok és a viszontválasz alapján azonban úgy tűnik, hogy valójában nem JA verséről van szó (hiszen a vitaindító publicisztika is azt mutatja be, hogyan nem érdemes olvasni a szöveget), az csupán egy provokatív illusztrációként funkcionál. A vita sokkal inkább a művészet filozófiai megközelítésének lehetőségei, pontosabban annak stiláris vetületei körül forog (Tőzsér „önleleplező” válasza is erről tanúskodik), magyarán akörül, hogy milyen beszédmód alkalmas a költészet filozófiai megközelítésére. Az ellentétes álláspontok innen nézve (Varga Péter András is erre igyekszik irányítani a figyelmet) egy kontinentális-esztétizáló, valamint egy analitikus-szakmódszertani nyelv különbségei által határozhatóak meg.

Tovább »
Serge Toubiana: Foucault és a film

A Cahiers du Cinéma 1974. júliusi–augusztusi száma nyitányként hosszú beszélgetést közölt Michel Foucault-val Antiretro címmel. Már nem emlékszem rá, milyen körülmények között ismerkedtünk meg vele. Persze olvastuk a könyveit, de személyesen is kapcsolatot kellett teremtenünk, meg kellett nyernünk, hogy nyilvánosan is fejtse ki nézeteit a számára viszonylag ismeretlen területen, a filmén. Már arra sem emlékszem, hogyan létesítettünk vele kapcsolatot. Azt hiszem, írtam neki egy rövid feljegyzést, ő pedig nagyon kedvesen válaszolt, rovarcsápokhoz hasonló, apró betűivel. Bonitzer, Daney és én meglátogattuk őt Vaugirard utcai modern, fehér és világos lakásában. Ma is magam előtt látom Michel Foucault-t, törökülésben, oldottan, lazán, amint kíváncsian fordul látogatásunk célja felé. A szavak sisteregve hagyták el a száját, tekintete ragyogott apró, kerek, keret nélküli szemüvege mögött…

Tovább »