friss műút

Hírek

Legfrissebb hozzászólások

Versmalom

Éjlidérc emeli balját:
éjfélt dobban így az ország.

Tátott szájjal hallgat a tó.
Halk kutyahörgés hallható.

Madár nyújtózik a nádban.
Béka kémlel lent a lápban.

Csiga fülel a házában,
s krumpliföldi egér, párban.
Az Éjlidérc

Nyárdelen érik a mák
rásüt a napszagú fény,
nehéz a csillagos ég-
válladon véres ruhák;

kalászba gyűlik a rozs
szerelmes pillangó száll
szellőnyi, suhanó táj:
kőhideg áldozat most.Nyárdelen érik

Mint régről fojtott irtózat
attól, ami zárt.

Miként az elemi paplan lett hirtelen
koporsó, akár a pánik,
gabalyodott a szájra, a lábon.

Belépsz, szellemszemmel a konyhád,
valami poharat veszel.
Lázár

Így augusztus, hogy ősz se.
A kék
a koppanó május, s a téli nád tatár magánya
között. E nyári hosszon

delel, de már nem a déli éj,
el-elhajlik a fürdő
gesztenyén, egyenként tükröz meg
minden levelet.Így augusztus

két kezem és két lábam van, ami nem furcsa,
de csak egy fejem és az se furcsa mégse,
mert a többieknek is két kezük meg két lábuk van,
és nekik is csak egy fejük van hozzá,

de ha csak egy kezem és egy lábam lenne,
akkor furcsa lennék a két kezekhez
meg a két lábakhoz képest, és ha két fejem is lenne,
akkor a furcsábbnál is furcsább lennék...
Két kezem

Nem beszélünk egymással,
Már hónapok óta.
Idült kór
A szánkon, túlzó egyszerűség,
Megsemmisítő erejű
Gyaloglás külön-csöndjeinkben,
Legyen, mi egymástól
Távol tart mindörökké, ámen.
A dadogók

Ezek a színek könnyűek
és késve hűtik a tavaszt
. Estére vihar készül, aztán mégsem
és így könnyű beleszeretni bárkibe.
Könnyű fenntartani az emlékezést,
ha csak játék az egész, titok
és valóságos történetek nincsenek.
(De vannak, mondanám erre, pont ezek.)
Óvakodva vagy nem, de milyen finoman
terülnek szét, fordulnak meg, bomlanak ki.
Egyéb dolgom nincs is, csak ülni csendben
és néha mondani valami mocskosat.
Ha kell, könnyed mozdulattal
elhalasztani. Kivenni a kezem
egy bugyiból és csak úgy megindulni
hazafelé, a világnak neki.
A tetszőleges part

nyárszagú pocsolyagőzöket inhalálok,
hogy legalább emlékezzem. de nem megy.
se születésre, se halálra,
se halálra, se a határra,
se a határra, se a tengerre,
se a tengerre, se érkezésre,
se érkezésre, se eltűnésre,
se eltűnésre és se korán,
se korán, se nagy késésben,
se késésben, se időben.
mégis belezuhanok

ahogy téged csípővel tollak,
majd térdekkel, talppal,
amikor egy miérted
sem érdekel
és messze vagy, unásig ismételt
szöveg és dallam,
villamoszörej az éjszakában
— túl csendben, hogy érezzem,
túl hangosan, hogy ne halljam.
ambivalencia

Tegnap tudtam meg, hogy meghalt.
Szerveit szétette a füst.
Persze hazudok, hogy tegnap,
a szavak nem voltak együtt
még akkor. Eltelt egy hét, és
a temetés is megvolt már.
Bent tisztasági meszelés,
kívül a nyár nyúlik tovább.
harmadik emelet

Mivel egy társalgási téma éppen egy pitch,
Fogásonként negyvenszer zsilipelnek át.
Időben föl kell venni ezt a ritmikát,
Mert bármi itt akár egy perc alatt lehet giccs.
Szonett a Francia Nemzeti Frontnak a helyhatósági választásokon aratott nagy arányú győzelme után

Szabályosan keresztbe szelt hang
ütközik meg egy zongora áramvonalán,
és köré máris hálót sző az előszivárgó
sötétség. A tér első pillanatában

fekete szálak törlik el egy steril táj
tisztaságát — miként kozmosz méretű
papírlapot az ősrobbanás után, teleírják.
Sodrás

nem ugyanúgy telt a te időd is? ahogy azoké,
akiknek a fenyőgyanta illata tömjén volt,
a tűlevelek karcolása pedig figyelmeztetés:
soha meg ne feledkezzetek a halálról.

nem ugyanúgy telt a te időd is? ahogy azoké,
akiknek nem volt több lapos kavics a zsebükben,
és tétlenségükért a tenger olyan csúnyán gúnyolta ki
őket, hogy most korallá változva lengetik tagjaikat a vízben,
mintha zászló lehetne a test, és rajta címer az értelem.
Egy ikon alá

Vasárnap a kislányok felsorakoztak egymás mellé,
a várkertben, a domboldalon.
Esténként lovakért sírtak,
és féltek, hogy ha lefekszenek,
nem kelnek fel soha többé.
Most szoborszerűen emelkedő ruhákba bújva
mosolyogtak, csupasz testű öregasszonyok.
A fotós egy utolsó pillantást vetett
ködlő hajukra.
A sétánnyá változott kislányok

én néha nem tudok mit szólni.
olyankor mintha nem lenne holnap
úgy lopdosom vissza a csuklódról
magam. sóhajtok és megmarkollak.

és te nagyon próbálsz nem észrevenni,
kiserkenő véred némán nyalod fel,
aztán csak hunyorgod a pernyét előttünk;
nem vagyunk se távol, se elég közel.
augusztus

Te, aki letéped a csillagokat, szomorú ember,
Lángnyelvekkel övezett a fejed,
Borzas krizantém, szára egy tetemben,
Kiontotta vérét, az ősz összes színét.

Te, aki letéped és felfalod a csillagokat,
És tovább foltozod az eget — helyüket —
Éjszakával, a legtéliesebbel,
Akár az utcák, amelyeken át
Szöktünk és róttuk át a januárt, februárt,
Hogy a diadal tavaszra pocsolyába hulljon.
Újpalotai elégia

Azt álmodtam, hogy rájöttek,
hogy figyeljük őket, úgyhogy
a nő nem jött el. Egy másik nő
jött helyette, és ő várt a férfira.
A férfi végül meg is érkezett,
pontosabban megérkezett egy
férfi, de ő sem az volt, akire
számítottunk, hanem egy másik.Csere

Börtönből szabadulhat az ember így,
ahogyan én utaztam vissza hozzád.
Amiből csak a térkép hátuljára írt,
később elvesztett vers maradt,
meg a frissen nyírt fű szaga,
amit Bristol egyik parkjában éreztem.
És a vonaton hallgatott rádióadás,
és a két engem útbaigazító walesi lány.
Meg a szűnni nem tudó bőrönd-zakatolás, persze.
Vissza

csak fehér melltartóddal harangoz
szobámban karácsonyt a pillanat
nélküled lassan térek magamhoz
jeges ünnep ragyog a szív alatt

lelkem lombjaira fagy a magány
melegséget nyúz a hiány kése
temetőben pihen apám anyám
csak a fenyőt csomagolom fénybe
Karácsonyi hiányok

Sokszor hiányzik még az a móló,
a széles kagylók, az üres térképek,
a partra vetett fiú és a hideg víztől lila ajka.

Tenyeremben tengernyi bőrök, teleírt füzetek,
iránytű helyett a neonfénnyel zizegő csillagok.

Mögöttem a tengereim, előttem az óceán,
az út mentén hídpillérek, teleírt oszlopok
— képzelt híd a cetek és a parfümszag között.
Ámbra

kiállítottak a százemberes
emeleteságyas terem közepére
az ifivezetők
mert suttyomban
sutyorogtam
a csendespihenő alatt
ilyenaboksz

én szeretem, ha megbolondul
a szöveg. verbálisan basztam
már kutyát, lovat, kecskét,
és orálisan szüzet. nem hiszem,
hogy bárki nálam, vagy
bárkinél vagyok én bűnösebb
Beatcore

Gőz sistergett. Valaki torkát köszörülte.
Senki sem szállt le és nem volt ott
Egy lélek sem a kihalt állomáson.
Csak a nevet láttam — Adlestrop.

És fűzfák, füvek, füzikék,
És bakszakáll és szénakazlak,
Éppoly csöndes-magányosak,
Mint bárányfelhők fönn, a magasban.
Adlestrop

Füvet nem nyírtak többé.
Fogytak a zajok, muszáj volt felébredni
a harkályra, amit egyikünk sem látott,
de reméljük, az kopogtatott
a szobánk falán éjszakánként.
Évszakváltás

a beteljesült természetességgel
figyeli a gólyák párzását, ahogy
Juli is kezd újra hinni a gólya-
mesében, pont amikor elfolyott a
magzatvize, amikor Jánosban el-
törik valami, aminek esélye
sincs az újjászületésre...Te atyaég, János

Az egész környéket lezárták. Más nem
maradt állva, csak a rendőrség
kordonjai, a szeretők
szobáikba zárkóztak,
a bárpultos közönyös és kopasz,
a tetőablakban világít a hold.
Egy hétvége

Egyszerre nyúltunk a kilincshez
ajtót nyitott valamelyikünk
hiába szeretném felfogni
Van, mihez nem találsz foghatót
és van, mit többé nem foghatsz már
Azt hittem, hogy nem alku tárgya
ha te felsegítesz a földről
én felsegítem a kabátod
s többé nem zárunk kulcsra ajtót
Jobban szeretlek, mint szeretnéd
de azt hittem, hogy ez nem nagy bűn
Kiírom, kihúzom, átírom
áthúzom — kezdem megérteni
Legalább majdnem megpróbáltuk
megpróbálta valamelyikünk
S bár nem vagy itt, de ajtóidat
nyitva tartod a szemeimen
Valamelyikünk

Ha nagyon akar az ember. Tényleg tud
repülni. Ha nagyon akar. Akár. Nézheti

a világot felülről. Folyókat. Mezőket.
Dombtetőn templomot. Napfény széttört

tükörszilánkjait a vízen. Hangyaembereket
levéltutajon. Sajnos nem ez a természetes

állapota. Ezért lezuhan folyton. És ebben semmi
szimbolikusság nincs. Angyal akartál lenni.
behunyt szemmel

madarak leszünk mind,
rigók vagy varjak. mikor
a sarokba gyűlnek a fények,
egymás mögött kialszanak
a lámpák és eltűnnek az
árnyékok is, csak a szárny-
csapások maradnak, az
üreges csontok, amiken sípol
a szél, kifesti még egyszer az
éjszakát, felragyog, megijeszt,
egymáshoz bújunk, becsukom
a szemem és átölelem, akire
gondolok.
madarak leszünk mind

Látom, ahogy tömpe, dohánytól barna ujjaiddal
Dallamot faragsz.
Mert együgyűn hiszed, mesterségedbe olvadhatsz.
De nem mesterember vagy!
Csak mesterkélten éled álhitét mesterien
Űzött szakmádnak.
S mégis belőlem hangszert faragsz.Basszuskulcs.

Állok az ablakban, kurvahidegben, minden cigaretta felesleges.
Visszasétálok az időben régi, rossz napokba, mint aki ezredszer
izgulja végig ugyanazt a filmet, a minden kisgyerekbe belenevelt
katonadolog reflexével leplezve a reszketést, hogy milyen apró
nüanszok menthetnek meg egész életeket...Ilyesmik történnek

szörnyeteggé lett az a reggel
s már csöppet sem mulatságos két
kérdés közt a folytonos áramszünet
eltanulható a csönd — s hogy a békesség
néha többet ér mint az igazság
hogy lehettél ennyire hazug
elloptad tőlem az arcodat
csak gipsz vagy és márvány
mégis téged kereslek szakadatlanul
pedig már rég háttal állunk egymásnak
áramszünet

Hazamész oda, ahonnan sokszor el.
Felülvizsgálod a tájat, ahol annyi tűz
Égett az ősz beálltával, hogy nem maradhatott
Sok szín. Senki sem kérdezte legyen-e
Fekete-fehér a kép, mégis egyszerre megérkeznek
A régi érzelmek, a fáradt földművesek.
És ami egyszer eltűnt, újra felszínre ér
Az örökös emésztésben. De már nem lesz könnyebb
A sűrűség, selymekről meg nem kell álmodni.

Egy táj felülvizsgálata

Hozunk csokoládét, dobozos üdítőt,
lehet, valami játék is belefér, mondták, mielőtt
elindultak, de engem csak az új tévénk érdekelt,
nagymamámat pedig az, hogy mit kezd majd egy
hatéves gyerekkel, ha nem jön vissza a lánya és a
veje Bécsből, hiszen pár éve is csak kevésen múlt,
hogy a vasfüggönytől nem hogy felnőni,
megszületni sem látja az unokáját...Blaupunkt

Ez nem az a kert.
Gyümölcsei rohadnak.
Az utcalányok szemei sikamlósak.
Lámpasor szegélyezi az utat
és figyelnek a térkamerák szemei.
Most légy fegyelmezett,
ha nem is annyira nehéz —
próba ez, a tiéd —
hiába rohadnak a gyümölcsök,
az utcalányok érted is sírnak.
Bevonulás

Úgy nőtt ki a földből, akár a gaz:
elég gyorsan, csak úgy magától.
Öt éve lehetett ez.
Akkor apám nem élt már velünk.
Egyszer csak ott állt a medence mellett.
Nem akartuk kivágni,
de nem is locsoltuk.
Nem beszéltünk róla,
mintha nem is lenne.
Az ecetfa

a házat erdő veszi körül. nem kerek,
amolyan térképforma erdő. a boldog
ország látképe, téli anziksz. egy fehér
körvonal, kiegyensúlyozott tisztások.

valaki még magaslesekről is beszél,
ami jó, mert úgy könnyebb figyelni. fentről.
heten vagyunk, az tizennégy szemet jelent.
ölni jöttünk, illetve én még csak azt sem.

Rendrakás

mint egy kései.
magányos.
megfáradt.
hajnali.
merevedés.

szép.
hiába. valóság.

Megebédelni ezen az ötödosztályú helyen
— még jó, hogy rosszabbat, mint főz a feleségem —,
panel aljában, véglények között
— ami nem jelenti azt, hogy én nem az vagyok, sőt —,
rálátással a saját házunkra,
játszótérre, ahol hintázni szoktak,
és a szánkózódombra, ahonnan csaknem idáig csúsztunk —
amit úgy fedeztem föl, hogy a télen
(vagy tán az előzőn) betértünk ide
egy teára: szinte illetlenség.

Egynyári jegyzetek (2013)

Zuhogott az eső mindkét nap.
És hónapok, vagy talán évek óta
nem éreztem magam annyira
boldognak, mint épp a Sóstó környékén,
ahol hat-nyolc éve
utoljára láttam anyát.
Égszakadás

Elképzelem legelső éjszakánk.
Világos délután, három körül.
Te munkahelyről jössz, ebéd után.
Akták hideg nyugalma leng körül.
A kulcscsomó nehézkesen kerül
elő a farmered hátsó zsebéből,
tekinteted leszegve nyúlsz a zár
után, talán még biztonságot ad.
Értelek

Akkor kettőnknek Sète volt a Tető
Gibraltár sírbolt védműveivel
minden kilátás a tengerre nyílt
fénybő tengerre s galambok galambok
szemfényvesztés a tündöklet vakít
de semmi bú csak hosszú keresés
Sète: a Tengerparti temető

Amíg nem épült ki az autópálya,
választásunk sem volt.
Most viszont néha a régi utakat használjuk,
hogy ne csak névről ismerd a köztünk lévő városokat.
Naponta van az a húsz perc, amikor már alig látunk,
és a lámpák még semmit nem érnek.
Amíg nem

Csak a kezére emlékszem
kemény durva
kérges keze volt
hüvelykujján ezernyi
fekete csík vagy metszet
mintha mindig darabolt volna
(nagyanyám simogató keze)

einstein nagy tömegű csillagokról beszél
hogy hogyan görnyed köréjük a tér
eddig azt hittem nincs is ennél szebb
összeroskadás
de te két napja nem eszel
és még mindig lázas vagy
Catullus csókjaira

Hogy remegek, hogy fázom,
neked nem róhattam fel.
Pedig akkor is éppen kabátért
meg valami koptatható íróeszközért indultam.

Az egészet kívülről néztem.
Nem zavart a tekintete vagy a karja,
ahogy rám fonódott,
csak leültem magam mellé és bólogattam:
igen-igen, rám fonódott.
Bólogató

mostanában sokat gondolok magára.
kezdem belátni, hogy hiába futok,
magam elől nem fogok elmenekülni sehogyan.
a vérnyomásom csak nő,
és már nem fogom elhinni,
hogy meg bírok élni a a rossz szokásaim nélkül.
szeretem az elbaszott életemet,
arra is rájöttem. szeretem, hogy így el van baszva.
Kedves Irén!

Hogy hogy csak ez az egy nap az övék
száznyolcvankét és fél az járna ki
vagy minden napból minden éjszaka
vagy minden másnap a nappal s az éj
szökőnapok múlt századok miatt
vagy nincs tovább nem nem nem felezünk
ők mi vagyunk mi ők a rettenet
ez a megosztás ez a felezés
a véglényektől föl az emberig
vagy le mert végül mi is a különbség
bélflóra nélkül kihagy ez az agy
Nőnap

A költészet úgy csúszik az álmokba
akár egy búvár a tóba.
A költészet, bátrabban bárkinél,
belecsúszik és elmerül,
mint az ólom
egy tóba, mely végtelen, akár a Loch Ness,
vagy olyan tragikusan zavaros, mint a Balaton.
Feltámadás

Hatalmas, súlyos ezüst lufik
szálltak a szobában.
Utánuk ugrált, azt játszva,
hogy teste van és neme,
és hogy mindez számít.
Fekete-fehér

Menjek má’ el anyámba. De előbb
borotválkozzak meg. Nem? Akkor keressek
mást. Büdös vagyok, zuhanyozzak le.
Egyek máskor nemfokhagymásat.
Ne horkoljak má’. Hallom? Forduljak el,
ha lehet. Ne nyúlkáljak sehova. Vagy
előbb fürödjek meg. Vegyek másik
pizsamanadrágot, mert így, ebben,
biztos nem. Meg ne próbáljam.
Akkor meg igyekezzek. Hallom?
Mrs. Cabdriver

Ítéletidő: ha ideér, ez lesz az utolsó.
Nem maradt semmink, a megmaradt szó
a körívbe rendezett vérlemezkéink
kiugró vastartalmát illeti. Boltíves
erővonalak hordozzák el a terület
nehézkes terhét. Mágnes vagy,
állítom egy üveglemezre szórva.
Fejem fölött az ég, akár az érc,
alattam a föld, akár a fém.
Körkörös erőterek

Többet öntöttek a teájára,
mint amennyit elbírt a bögre,
de akkor nyúlt csak szivacsért,
amikor a forró víz a lábfejére folyt,
mert unta már a könnyeket,
Istennek semmi nem fáj.
A hanyagságról

tudod, a félelmeink közösek.
hogy elvirágzás után mi történik velünk,
még hányan nem pillantanak hátra távozáskor.
együtt reménykedünk, hogy a viasz lassan szilárdul meg,
mert közben egyre barázdáltabbá válunk.
el is engedném a bütykös ujjaidat, de szánlak —
túlságosan elmélyült köztünk a kimondatlan.
szőranya

homokos löszföld.
a felszínbe kerülő nedvesség
lassan szivárog be, a talajba
kerülve már gyorsabb. kevés a
pince az utcában. a helyi
plébánia alapítójáról nevezték el.
jobb oldalán sódergödör.
kocsmában, asztalon, cuccok

Emberek indulnak a ház felé szamárral,
ahogy kirohan a kutya, visszafordulnak,
jönnek felénk a köves úton,
kendős nők és alacsony, fekete férfiak,
életükben először látnak autót,
és rám nevet egy lány foghíjasan.
Látva megsejt valamit

Hosszú kötelet kell fonnia képzeletben
annak, aki igyekszik nem gondolni
saját köldökére. Aki tenyerét hasán pihentetve
inkább gondolna megbűvölt állatokra.

A festő ecsettel hímezi az abroszba saját nevét,
mintha. Aztán megfesti a lakomát
döglött nyúllal, üres kehellyel, narancshéjjal.
Mintha

A lombfúvó zajára ébredek.
Te még alszol. Nem akarom, hogy zavarjon,
és tudom, hogy a hangom megnyugtat,
ezért hosszasan mesélek a labdaszedők feladatairól
és a rovarbeporzású növényekről.
Meg hogy a galaxisok a namíbiai égbolton
ránézésre ugyanolyanok, mint a korallzátonyok csalánozói.
Holtág

az est kivirul. mint langyos csillag
forog vagy kering. lustán vonszoljuk
valami köldökeinken áthaladó, merev
tengely körül. végpontok vagyunk, így
születtünk s körré vágyunk, ahogy minden
alakzat gömbölyödni kíván, s minden
sík csak félmegoldás. létezésünk a másikhoz
simul, akár egymásba írt testek, összes
mozdulatomban téged kereslek, ahogy egy
egyenes keresi merőlegesét.
egymásba írt testek

A lakás látszólag tiszta.
Csak a falak mögött sistereg a kosz
Csak az arcok mögött lüktet
zsírosan és forrón a harag és a bánat
mélyen, vakon
mosolyognak megszokásból.Csontváz

fényesre nyalt eresztékeim újra és újra megnyalják
a permethideg hullámok, erőből körbemosnak,
kilúgoznak minden kapupántot, szívlakatot, ölelő
csavaranyát. vén kecske, sós lével folyik a rozsdás föld,
patakokban erózió, egyedül a kilátótorony
marad, kikezdhetetlen fémtest. mozdíthatatlan,
ledobták egyszer a horgonyt, és lenn maradt,
tapossa a tengerfenék homokját, ha tudnám, mi tartja ott.
a lélek kész, a test erőtelen. újra nekifut.
Belvedere

épp egy előrajzolt kiscsibét és három tojást
színeztem zsírkrétával mikor leült mellém
az óvónéni
rám nézett és mélyet sóhajtott és a körömlakott kapargatta az ujjairól
akkor még azt hittem hogy kimegyek a vonalból
és az a baj
egy másik húsvét előtt

Ahogy a színek kavalkádjába visszatért a szellem,
A világi tapasztalatok már nem segítenek.
Megterhel a tanúság,
Hogy minden irreálissá változott;
A fantázia most minden képzeletet éltre kelt
— És persze ezt senki sem várta.
Irrealitás

és akkor letakartuk a tükröket,
elmosogattuk és bedobozoltuk
az edényeket, feltekertük a sző-
nyeget, betűrendbe állítottuk a
könyveket, majd bepakoltunk mindent
a nagyszekrénybe és beragasztottuk
az ajtaját.
Visszavert sötét

Most már minden mozgásnak ki tudjuk következtetni
a lehetséges eredményét, mint egy nagyívű kanyar elején,
hogy az árnyékok hogyan vetülnek majd a busz ülésére,
ha a végén irányba áll.
Összehangoljuk izmaink nyúlásának, összehúzódásának erősségét,
ha egy pohár vízért nyúlunk, karlendítések, térhajlatok szögét
az árok túlpartjának távolságával.
Szinkron

lámpafény egy keskeny ajtón,
keresztülhasít a repedéseken, ahogy
kitalált fegyencek bújnak
rácsok között át. motyognak
celláikban a zakkantak, önmagukat
rángatják végig az akaraton,
körkörös folyosón...
kongás

Ha méreggel is elmúltál egy reggel
és ki is fosod mind az összeset,
megénekled, hogy ennyi volt az éjjel
és hálás vagy, hogy újrakezdheted,
hogy élhettél itt kávéval, befőttel,
hogy éltél bőven — gyomrodban remeg,
hogy amfetamin nincsen és egy nő kell,
a változásban jó lesz majd neked.
A kolozsvári váltás

akit csókolunk megigazítja toalettjét
visszaszólna de mi tovább érdeklődünk
hogy ki nemzett minket
táskák vagyunk a csomagtartóban
nem lopunk szaporodunk
és gyanútlan átutazókat fosztunk ki
várjuk hogy az úr ebédet hozzon dolgozóinak
Tegnapelőtt

Néha telefonált, recsegő, öregemberi hangon,
elmondta, hogy van, s mit evett aznap ebédre —
és már csak azt remélte, nem fog nagyon fájni,
ha csöndesen ajtót nyit utolsó látogatója, Mr. Death,
hogy elfújja az élet 97 éve égő, reszketeg lángú kanócát.
Egy sokakat túlélő ember halálára

én nem undorodom mások vérétől.
mégis, tudom, te láttad, amit láttál.
és azóta, mikor megnyalom a karom,
már én sem a tenger ízét érzem.
helyette égettszag dörzsöli az orrom.
szikes talajjá perzseltek a napszítta szemek.
roncsok és fuldoklók

Az asztalodon rend lakik, szívem.
Mint egy naptárban, elválasztva a hetek, az órák.
A pontosságod híre New Yorkig elér.
A pisszenést megtiltod nekem, ha dolgozol.
A morzsa is elfut előled a klaviatúrán.
Olyan vagy, mint a negatív logaritmus.
Nélkülözhetően badar. De kunszt.
Id küldi Sz.-nek

Folytonos morálcsőszködés,
megint porig aláztak valakit,
ez megy, kérem, hogy ne jöjjön
vissza. Mert közéjük tartozom
én is, dérrel-dúrral belököm
az ajtót, nyakon vizelem őket.
Ettől a megaláztatástól néha.

Űr-be-utazások

Magyarázatok, mesék, rossz szokások,
a lehetséges irányok mérlegelése,
elmaradó barátok és szemrehányásaik,
amik nem tudni, kinek az érdekeit szolgálják.
Elnyűtt test az unalmas napokban,
idegenek, akikhez semmi közöm, mégis megszólítanak.
Estenként alakom önmaga lesz,
a szobában tátog körben tipodva.
A dúvad éjszakája

eltévedek és soká nézem, ahogy lüktet a kupola.
ez valami élethez hasonló: kiszáradt ajakra a víz.
mint mikor felfeslettem a sziget sziklaszirtjére
és a hullám hozzácsapódott a fodrozott kőhöz.
most jó. keresztbe fekszem a szívdobogásodban.
a sziget

a csésze jobbról álljon
reggel nyitott ablak mögött
kimosdva ürítés után
autózaj vagy kutya nem zavar
a papíron könnyen járjon a toll
legyen a levegő kemény
és készséges a homloklebeny
májusi capriccio

Ablaktalan falak,
falhoz tapasztott fülek,
ablaktalan falak,
süket szerszámkaristolás.

Sötét épületek szabályai,
falhoz tapasztott fülek,
ablaktalan falak,
süket szerszámkaristolás.
Hallgatózás

Belülről puhább lehetett.
Finomabb, hiszen a füstölőszag is benne aludt el.
De a természete olyan volt, mint a gyermekbénulás.
Torzult.
A gondnok felesége

A sarokban fehér liliomok
Állnak. Egészen
Idegenek. A szobát
Belepik. A porzókról a virágpor
Tapad — összemázolt a tenyér, a tüdő,
Lemoshatatlan, csak elkenhető
Közhelyesség. Minden eleme
Vádol. A szimbólum egésze
Zaklat. A jelentés miérteket
Maszatol. A fehér liliomok
Rémületesek. Egészen
Fehér

A fémlény feje ipari gyémánt,
szándéka pedig meginni bennünket
bármiféle indok és cukor nélkül.

Hétrét görnyed, füst dől a szeméből,
hasra fektetted, vonszolja magát,
az olajszúnyogot nem lehet csak úgy,
örvénylánggal, földgázkitöréssel
elintézni.
Olajszúnyog

Annyit láttam csak.
A talpad alatt megolvadt linóleumot.
Te meg észre sem vetted. Ott álltál,
majd megindult alattad minden.

Nem mertem, pedig megérinthettelek volna.
Inkább csak néztem, ahogy
a kettőnk közti szintkülönbségtő
l felszökik benned a tériszony.
Elérni a szótlanságot

mársemnemtudom is
mársemnemértem is
— :
márdehogynemértem is
márdehogynemtudom is
Nemelégia is

Mosolygó anyát láttam
magam fölött megrepedni.
Szépen születtem.
Komilfócsecsemő.

Apámtól meghalni tanultam.
A végén felült az ágyon,
keresztet vetett,
és visszahanyatlott.
Holtidő

János éppen a számítógép előtt
ücsörgött, mikor úgy félvállról apja
megkérdezte tőle, hogy hány kiló is
valójában, nem tudott hazudni, így
egyenes választ adott, mire apja
ráfelelte, milyen kicsi a világ...
Cölöpök

Jövőből érkezett miskolci lány.
Oroszfejű, szöghaja kontyban.
Szemében viszi a kéket, sok lopott
tengeri mélyet.
Az álmok menyecskék, súgja,
valaki elveszi őket.
Ezer a valóság

Újpesten már sötét van.
A beton nem akar tőlem semmit,
gyűlöli az idegen anyagot.
Aszfalt-mezőkön nem szedek virágot.
Már Nietzsche is halott.
himnusz

cipellek magamban hónapok terhe.
zárványidőbe kövült szerelemmel.
üres hasam falán az izmok
gyantaszoborba temetnek.
kiolvasom mindig minden irányba
imaként apró rezzenéseid nyomát.
talán mert féltél világra jönni
csak ezt a pár remegést küldted át.
fosszília

Előbb üres kráter:
bemélyedés, kapocs a
látható és mondhatatlan
között. Úgy fedi fel
otthonát, mi előbb a kráterben
pusztulásra vágyott:
a város partjain apró,
metszésnyi gázlángok gyúlnak.

Amiről nincs idő

Anyám a kendő illata,
anyám a rántottleves íze,
anyám az, aki fiatal,
aki tudja, hogy mit akar,
és sosem hagyja el a hite.
Valami meghitt

Historia est magistra vitae,
a történelem az élet tanítómestere,
tanultuk hajdan az iskolában,
ahol — ez rögtön a háború után volt —
még rágógumit és ami csokit lehetett kapni,
és mikor beállt a fagy az udvaron,
kórusban tüntettünk szénszünetért.
Történelmi dilemma

Ha mindez nem történt volna meg velem
egyszer már, ha vérre nem láttam volna
rá életet, földre vizet, égre mindent, amit
lehet, egy individuális mitológia
nevében azt, ami tán ott se volt,
nem tudom már, menedéktelen
csöndeket, tértelen, sötét, hibás,
zuhanytalan lelkű házak bánatát, pirosra
zöldet, zöldre mindig kéket, kékre sárgát,
szemeim fülnél fontosabb tanúk lennének.
Hullám, mollban

Mások — ártatlanok vagy puhány figurák —
Az erdőn zsongító varázslatokra lelnek,
Friss légre, langymeleg szagokra. Boldog lelkek!
Misztikus rémület borzong másokon át.

Boldog lelkek! Míg én, idegbeteg, kit folyton
Aggaszt és tébolyít homályos bűntudat,
Remegve kutatok az erdőn át utat,
S félő, hogy csapda les rám vagy holtakba botlom.

Az erdőben

Valaki megkarcolta az eget. Az aszfalton
fekszem és úgy nézem, ahogy a hiátusokban
átszivárog a mindenség, de közben
puha fűről álmodom, meg arról, hogy velem
van egy macska, akit rólad neveznék el, ha
valódi lenne. Talán akkor valamelyikünket szeretni
tudnám...Jövőkép

hamar fölénk nő a táj és
köd leszel — vakfoltot ölelő látás.
elfütyül mellettünk a szél.
aztán mind elfelejtünk újra
megszületni.
váróterem

ma felsértem magam
hogy lássam, érzek-e még
most nézd a fájdalmam
az a legőszintébb
a szög szakít egy rést
egy régi meghitt hős
én mindet megölném
de minden túl jó ismerős
Sértések

a háromféle könnyből az úgynevezett
érzelmi könnyek tartalmazzák a legtöbb hormont,
és a tehetetlenség törvénye ereszti meg a csapokat
a balansz helyreállását elősegítvén.
gyerekként elhúztam a függönyt közvetlen
a legszebb történetek előtt,
így a varázs tovább lebeghetett, kiiktatván a felismerést,
hogy a boldog élet közel sem biztos,
viszont a halálban a vallások java és a tudomány is
egyetért.
tudom

Azt álmodtam, hogy a világ fából volt,
és te is ott voltál.
Fából voltak a tárgyak, fából a táj —
minden, ameddig a szem ellát, fából.
— Nem hiszem el! — mondtam.
— Látod, milyen vagy — mondtad.
Nem láttam, de téged láttalak, és te is
fából voltál.
Félreértés

a radiátor váltott lágékban nevetett,
a száraz ködön át tisztán láttam
a beton ablakos csillanását.
üres voltam, mint a markom és
mustársárga, mint az erkély
diszkószín, fényorgonáló
drótüvege. villogtak a város
szemei, akár a furcsa fények.
mustársárga

Színében kék.
Szitáló lombokkal vetkezik,
előbb a nadrágot,
takargatná a mellkast.

A szív körüli hús egyre gyöngébb,
fedetlenség ellen majd vattára
mondja, túlsúly.
Nem figyel oda, megkeményedik.
A halál éve

Fölényes hangú vezércikkeikben
Évekkel később sokan úgy vélték,
Hogy a több hónapos európai légtérzár
Indokolatlan volt, afféle pániktünet:
A forgalomirányítók attól tartottak,
Hogy a vulkáni por összekarcolná
A pilótafülkék szélvédőjét, s a hamufelhőtől
Elhomályosulna a táj a pilóta szeme előtt;
A turbina pengéi erodálódnának, végül lassulna a gép,
A hamu ráolvadna a forró hajtóműre,
És eltömítve azt, sunyi keramittá kövesedne…
Légtérzár idején

nem géppuska. valaki klopfol odakinn.
szép karaj. egy tökéletes párkapcsolat.
ilyen lehet a heroin is, ha abdem
lakásán veszed. abdem jemenből jött és

nagy szüksége volt a pénzre. rendszerint a
parlamenti belépőjével mérte ki
a szinte mindig tökéletes pakkokat.
végtelen ták, és sehol az apró titik.
Rendrakás

Galéria

A diavetítéshez telepítsd a Flash Lejátszó bővítményt.

Szépírás

Kikötői hírek

Esszé

Kollegiális napló

Nőtérfél

Kritika

Stefano Benni

Stefano Benni prózája Kovács Rita fordításában

Istók Anna

Istók Anna verse a legutóbbi Műútból

Kupa Júlia

Kupa Júlia írása a Nőtérfélen

Balogh Ádám: Fekete zaj
15.09.02.Balogh Adam_thumb

A varjak nem alszanak ma
éjjel sem, felszállnak,
ellepik a teliholdat,
kimetszeni a krátereket,
mint visszanövő daganatot
a koponyacsont alól,
de nem enged, áttétről jelent
minden holdtöltekor.

Tovább »
kabai lóránt: hajnalban szóváltásba keveredem,
15.09.02.hajnalban szovaltasba keveredem

a második korsó közepén erős felhangok, igazad van, maradjunk a gyenge hazugságok elkerülőmezőjében, mostan éhes disznókkal álmodom, ennyi az én kis titkom, már csak dühös sem vagyok, legfeljebb hivatalból buta, de hát az én szívem sem habostorta, és ha nem veszed észre, akkor is él, mocorog, válaszol, bár épp nem csattog, aztán majd úgy beszél, tőled tanult, hogy nem mond semmit,

Tovább »
András László: Parasztok és urak
15.09.01.Parasztok es urak_slide

Ha nem vagy moszlim bevándorló, ha nem vagy zsidó vagy cigány holokauszt-túlélők leszármazottja, ha nem vagy nem magyar ajkú, ám keresztény polgárok utóda, ha nem vagy hajdani dzsentrik vagy arisztokraták sarja, akkor parasztok ivadéka vagy, mint minden tíz magyarból nyolc. Vagy kilenc.

Tovább »
Lukácsi Margit: KH — olasz (2015. augusztus 31.)
kh

Sorra mennek el a kortárs olasz irodalom nagyjai. A Nobel-díjra jelölt Antonio Tabucchi 2012-es halála után az idén nyáron ismét nagy veszteség érte az olasz és az európai irodalmat: július 26-án súlyos betegségben elhunyt Sebastiano Vassalli (1943–2015).

Tovább »
Császár László: főnixveréb
15.08.30.Csaszar Laszlo_thumb

célba köpnek
merev testére
szotyolával
harmadosztályú
csibészek

Tovább »
Filip Florian: Mindegyik bagoly
Filip Florian

A memóriám lassan rozsdásodik, és ez jó. Egyelőre jó. Nem érdekelnek a más emlékei, nem függök tőlük, és bármennyi pirulát szedek, legalább a lecitint nem kell bevennem. A hideg esőtől, mely nem is áll meg, de nem is kezdi rá jobban, a térdem tompán fáj, mintha meg akarná mutatni, mi azoknak a dolgoknak a sorsa, melyek teljesen berozsdálltak. Különös, vagy mégsem, inkább nem különös egyáltalán, a csupasz bükkök itt az ablakom alatt mintha mélységes egyetértésben lennének a térdemmel. Bambák és nedvesek, nem susognak, őket is utolérte az öregség. Szerencsére a kályha forró, végül is egy kába tüzet tartok életben, zöld fát teszek rá, ahogy november végén kell. És írok, mit tehetnék, írok anélkül, hogy a kenőcsöt használnám, anélkül, hogy bevenném a negyedik tablettát, és anélkül, hogy legyintenék az amerikai bombázásra. A Bukarestre zuhant borzalomra gondolok, főleg, mert itt a csésze és a teásibrik a közelemben. Kakukkfű. Cukor nélkül.

Tovább »
Nagy Csilla: Schrödinger macskája

A szerző eddigi válogatott verseskötetei (főleg az 1993-as Egy gyógynövény-kert, de a 2006-os Kukorelly Endre legszebb versei is) az új elrendezés és a versek bizonyos mértékű átírása következtében az életmű belső hangsúlyait is újragondolják, a Mind, átjavított, újabb, régiek című, impozáns terjedelmű gyűjteményes kötet pedig a szerző eddigi teljes életművére ad rálátást, elvetve a verseskötetek eredeti koncepcióját és a kronológiát, és ezúttal is felülírva a műalkotás változatlanságának alapelvét.

Tovább »
Jassó Judit: Az vagy
15.08.29.Jasso Judit_slide

Az vagy nekem, ami lehettél volna másnak,
A volna az élet örökös megrontója,
Ellenpróba nélkül fogjuk egymást szeretni,
Kapunk hideget-meleget, amíg a szív dobog,

Tovább »
Závada Péter: Nyest
15.08.28.Zavada Peter_thumb

Először a fotókat mutattad ebédnél,
ahogy érdes nyelvével az ablakot
nyalja, később súlytalan lábnyomait
követtük a friss hóban. Éjjel jött újra,
körmeit fenni az álom kérgén, hogy
hajnalig a szűnni nem akaró kaparászást
figyelhesd.

Tovább »
Freisinger Balázs: Pótlóbuszok
15.08.28.Freisinger Balazs_thumb

A villamosmegállóban tisztán szól a hangosbemondó. Új berendezés, az utastájékoztató ledfalból kis szünetekkel újra és újra bemondja egy férfihang: „Elnézésüket kérjük, türelmüket köszönjük!” Mást nem. Az utasok állnak és várják a villamost, érkeznek és indulnak. Közben újra és újra kéri elnézésüket és türelmüket. A hang nyugodt, az utasok többsége középbarna kötött pulóverre gondol, néhányan kicsit világosabbra. Két járat közös megállója, a ritkábbra váró utasok számítanak törzsközönségnek, hangjának tónusát az ő kegyeiket keresve alakítja. De a szövegen nem változtathat, a szoftver meghibásodott, végtelen ciklusba került a késésről szóló tájékoztatási blokkokat lezáró fájl.

Tovább »
Kardos Rozi: Az istenit.

Ne éld bele nagyon magad. Itt, a rács mögött pont annyi hely van, hogy ne férjenek el az érzéseid. És úgysem működne. Habár működhetne. De mivel csak úgy működhet, hogy abba minden nap megzuhan az ember, inkább ne is legyen. Mondta a narrátor. Magyar hangja Reviczky Gábor. Majd a negyvenes dizájner nő felállt a legkülönlegesebb növénye mellől — ami a vízparti hétvégi ház iszonyúan klassz hajópadlós teraszán élt egy itáliai cserépben —, ahol egész eddig a tökéletes lakberendezési címlapfotó különböző kombinációit élte át kétféle megvilágításban, egyszerű feketében. Azért kettőben, mert a címlap betűszíne még nem dőlt el. A grafikusnak így könnyebb. Lehet választani.

Tovább »
Balogh Ádám: A hanyagságról
15.08.26.Balogh Adam_thumb

Többet öntöttek a teájára,
mint amennyit elbírt a bögre,
de akkor nyúlt csak szivacsért,
amikor a forró víz a lábfejére folyt,
mert unta már a könnyeket,
Istennek semmi nem fáj.

Tovább »
Antal Balázs: Cetlik augusztusból
150826_ab_slide

…és ez jó nagyon, olyasmi jut eszembe, hogy ilyen élni.

Tovább »