friss műút

Hírek

Legfrissebb hozzászólások

Versmalom

Ki vett rólad mértéket
Számba véve minden testrészed
Tudod jól
Vett cipőt, új ruhát
Írt könyvet, s te még csak meg sem nézted
Tudod jól
Dögösek vagyunk, drágám

Végül a boncasztalon végzed,
a kés könyörtelensége emlékeztet,
értelmetlen az egész.
Apádtól örökölt megfelelési kényszer
üldöz, kimondatja veled:
Játsszunk ismerkedőset?
A fal felé fordulva rám hagyod
a boncmester szerepét.szekunder

Figyelj, mert könnyen beleeshetsz
abba, hogy bizonyos részleteket
önkényesen pakolsz halomra, mintha
jelentéssé állhatna össze bármi. Napi-
lapokból, rutinból aprított kollázs,
hunyorgó szemmel a szemcsés szöveg.
Jóslat, vakfolt

Egy szúnyog, amely vért szívott,
most repül tovább. A virágok
parkolóhelyek, egy szirmos bárnál
fel lehet szedni a pasikat.
Csak a vér

hintázó kopasz nyárfa
kéményekből a satnya füstöt szél ráncigálja
ezek már nem azok az évek
fekete gomolygása az ócska szén füstjének
kazánok sunyi konvektorok
huszonegyedik századi január
s még itt vagyok
Havatlan januárfényben

a székemen ül és felnevet
én persze nem vagyok szerelmes
nem is tudom, hogyan kell azzá válni
vagy hogy milyen szálak fűznek a nőhöz
akinek mellét most blúzából kicsomagoltam
és tartom a kezemben, hogy csodálhassam még egy darabig
Eső utánig

Kiedy się rodziłem, nad Caesars Palace
w Las Vegas, świeciło jasne słońce.
Ray „Boom-boom” Mancini, mistrz świata
wagi lekkiej, bronił właśnie tytułu,
z Południowokoreańczykiem.
Duk Koo Kim trafił na ring
jako nieznany pucybut i jeden po drugim
wygrywał azjatyckie mecze. Kim walczył tak,
jakby był lustrzanym odbiciem Manciniego.
Mecz

álmomban a láp fölött
gőz száll, városok vesznek bele,
s én sárember vagyok.
otthon is lehetnék, mondhatnám
annak ezt a tüdőtépő sétát,
ahol a bokrok horzsolása,
a pernye tapadása
sejtekben elnyúlva
bölcsőként ringat el.
egy pont

Ne várj nagy dolgot, írta emlékkönyvembe, az életedbe, apai nagyanyám.
Apró kis hópelyhek, pontatlanul, emlékezetből írhatta, az örömök.
Szitáló, halk sziromcsodák.
Mint a zsizsikes liszt, három pár cipő tizenkét gyereklábra, vagy a bombák a pesti égen?
Ha rá gondolok, az a reggele jut eszembe, amikor egy vadonatúj fényképezőgépet talál
nagyapám holmijai közt, gondosan elcsomagolva.
Ilona, Mária

az éjszakába kavicsokat dobálok
figyelem ahogy a zavar
egyre táguló
körökben terjed
ameddig várlak

Hogy hogy csak ez az egy nap az övék
száznyolcvankét és fél az járna ki
vagy minden napból minden éjszaka
vagy minden másnap a nappal s az éj
szökőnapok múlt századok miatt
vagy nincs tovább nem nem nem felezünk
ők mi vagyunk mi ők a rettenet
ez a megosztás ez a felezés
a véglényektől föl az emberig
vagy le mert végül mi is a különbség
bélflóra nélkül kihagy ez az agy
Nőnap

Milyen lehet nőként
hallgatózni a sötétben? A csend fekete palástja kifeszült köztük,
akár a geotermikus nyomás.
Az erőszaktevő oly lassan kúszik fel a lépcsőn, mint a láva. A nő hallgatja,
hogy mozdul felé az üres tér
a férfi öntudatával. A láva van, hogy kilenc óra alatt
tesz meg egy hüvelyknyi távolságot.
XII. Láva

Ezt a nevet adták a lánynak. Anyja döntötte el.
Mások előtt nem szólította így, magában dédelgette a szót: Kivérzik.
A lányról többet nem tudott senki. (Talán most is várakozik,
vagy buszra ül valahol.)
A fiút Boldizsárnak hívták. Dolgozott bőgésig, kifulladásig.
Mivel ostoba volt, egy szót sem értett semmiből.
Mondják, hogy esténként, amikor hazatért,
az anyját bámulta szótlanul.
Amaz a tükörben nézegette magát, és rövid fohászokat mormolt.
Kivérzik, Boldizsár, mentsetek meg, mielőtt elpusztulok.
Kivérzik

Upadła w pokoju dziecięcym.
Czuła tylko, że się w niej nie rusza.
Ze szpitala odesłali ją już następnego dnia, potrzebowali miejsca dla innego chorego.
Po trzecim
chciała urodzić pod gołym niebem,
żeby zwierzęta wylizały jej ranę.
Macica perłowa

szürkületkor végül
elhullanak a madarak,
lassú dermedésbe merednek,
mint elhasznált percek
a fölösleges térben.
nyikorog, majd megáll a
huzatban egy villanykörte.
zúg egy vezeték.
ficam

A hold a láthatatlan vak óriás
feje, akinek csak a csupasz teste
láthatatlan, a feje nem, az bizony
világít egészen, egész a világ
végéig, ahogy elnézem, reggelre
lefejezi privát büszkeségem, majd
jól kivehető egy krumplisveremből,
ahová a rossz gyerekeket zárják...Látszatra

Igen, most az ígéretre várnék, hogy majd jössz,
látlak, beszélünk, de nem ma, így, hanem akkor,
ha egyszer még újra lehetünk együtt úgy, ahogy.
Másképp, mint amit most egymásra kényszerítünk.
Ölelést, csendes odafordulást, önfeledt nyugalmat
és beteljesülő ígéreteket várnék — de nincs mire,
mert rád telepszik és megrémiszt vágyakozásom,
ami, érzed, valamit megint követelni kezd.
Körkörös romok

csak mész én meg
csak utánad

csak viszem és közben
arra gondolok
hogy a méltóságot
nem méterben mérik
ha majd

János szerint egy szülés előtt álló
asszonyszobor a vers, a benne meg-
búvó csecsemő azonban tisztában
van azzal a biztos ténnyel, hogy annak
a szobornak meg üres a belseje,
mint a legtöbb csokoládényuszinak...
Gólyamese

Végre a tenger ma tökéletes,
Összes sátrát lebontotta már.
Érkezik a nappali sirály
Szótlan, éjszakás nővére helyett.

Rejtegetve az ébrenlétemet,
A házban ne jöjjön senki rá,
Kába lépteimbe gyűjtök át
Mindent, ami már táncol vagy rezeg.
Reggel

Az éhségtől részegen tántorgott a képek között
a zsigereiből felszakadó nedves zajban,
és saját magát átölelve feszült be a torzók és aktok közé.
Kimerevítve halt el az idő, amibe tíz körmével kapaszkodott,
felsértve utolsó esélyét, hogy dohányszagún elérjen a szabad levegőre.
Az utcán fetrengve pár pocsolyán még feltörte a jeget az öklével.
Faun

Kimenni a földekre, nézni az
embereket, ahogy hajlonganak.
Ha emberek. Nézni a kukoricát is,
meg a távoli hegyhátat, ahogy
éppen megtörik rajta a végtelen.
Hamvas Béla/film/nap/vízöntő/háború

ha a szívet felhangosítaná valami,
befogott füllel menekülne a város,
ketten fognak eltévedni a széttépett,
újraragasztott térképen, a fényes ragasztócsíkok
és a perforációtól alig elváló utak között,
ketten fognak beleveszni a fonódásba,
de a ruha pántja még a helyén, alatta a járatlan út
és az ujjbegyek, sőt az egész tenyér belekövül a pillanatba,
ahogy a váll is, ez a gömbölyű gomb, késleltet, kívánja a hosszú záridőt,
Pastorale

És mondá az Úr: Eltörlöm az embert, a kit teremtettem, a földnek színéről; az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég madarait; mert bánom, hogy azokat teremtettem. És mondá az Úr: Ímé e nép egy, s az egésznek egy a nyelve, és munkájának ez a kezdete; és bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne vigyenek mindent, a mit elgondolnak magukban.Turbo folk

Évek teltek el, mire torok alá bírtuk fojtani a
félelmeinket, hogy átmásszunk azon a düledező
kerítésen egy esőáztatta szürkületben.
Borostyánok pikkelybőre fedte a házát
saroktól sarokig, terméskőalaptól födémig.
A kertje maradékvízben rohadó parabolatányér,
drótbogok, egy lánc leszúrt vége.
Született özvegy

Talán nem komor ez a húsvét hétfő
a Schwesterek fehér rajának,
akik a koranyári napmelegben, ártó
szilfek váratlan fuvallatai közt
a kórházudvaron üldögélnek
délben, s beburkolóznak szinte
a forzíciák példás rigók tompította
sárga derűjébe.
A bruderholzi forzíciák

Apám rendelt neki egy pikolót, magának
egy korsóval, én meg egy málnaszörpöt
kértem, mert olyan szép habja volt
a mellettünk álló férfi poharában,
amilyet a konyhánkban álmodtam a
szörpöm tetejére, de valahogy soha
nem sikerült ilyen keményre,
pedig túl is nyomtam a szódát,
hátha azon múlik.
Sörhabos égbolt

Te nem jöttél olyan messziről, hogy
elítélj, hiába hasonlítok arra,
aki elől menekülsz. Konfettiként
ragadtak hajadba a zajok, a sáladdal
takartad, hogy csak fázni tudsz. Amiket
akkor mondtál, nem szavak voltak,
szájpadlásig felcipelt kacatok,
gondatlanság milligrammról
milligrammra. Ahogyan a poharadat
fogtad, abból jöttem rá, hogy
mindkettőnknek mást jelent eltörni.Ahogy a poharadat

Mert úgy tudsz szólni hozzám
ha semmit akkor is
korábban senki semmi
de te már akkor is
a teljesség ilyen lett
ketten így létezünk
drámai végkifejlet
foglalkozik velünk
Viszonos

Ha nagyon akar az ember. Tényleg tud
repülni. Ha nagyon akar. Akár. Nézheti

a világot felülről. Folyókat. Mezőket.
Dombtetőn templomot. Napfény széttört

tükörszilánkjait a vízen. Hangyaembereket
levéltutajon. Sajnos nem ez a természetes

állapota. Ezért lezuhan folyton. És ebben semmi
szimbolikusság nincs. Angyal akartál lenni.
behunyt szemmel

fénycsóvák, egymásba ölelkező autók sora.
ez is addig tiszta, amíg nem beszél,
csak a cigifüst, a vágóhíd melege.
apára várok, mocskos éjszakák jönnek,
anyára várok, lépcsőházban vacogok,
a levegőben arzén, túlélem, még azért is.
tiszteld a fára kötött tetemet, a tied.
Soulbitch

ahogy téged csípővel tollak,
majd térdekkel, talppal,
amikor egy miérted
sem érdekel
és messze vagy, unásig ismételt
szöveg és dallam,
villamoszörej az éjszakában
— túl csendben, hogy érezzem,
túl hangosan, hogy ne halljam.
ambivalencia

A megbánás toronyterhét
pakolod fejemre, cipeljem,
amíg meglátom
a mondatot szemedben: Combok itt ki
nem fehérednek,
ha szúr a Nap. Esőerdő képű
sivatagban
összeégni nem szokás.
Látószög

Elvégezni a feladatot. Ez minden.
A sorrend és az arányok. Az összeg
tekintetében talán mindegy ugyan
a betűk, szavak mennyisége, ám
nem moshatod meg a fogad előre
egy életre, és pelenkát is kell cserélni
néha éjszaka. A körülmények, akár
egy szerteágazó fa koronája, a közeli
ág mindig jelentősebb.
Mantra

húsz év múlva a karodba csíptél és fájt.
ráeszméltél, hogy végig statiszta voltál a darabban
(álmodban forgatókönyvíró — valójában még rendezőfeleség se.)
az elejétől fogva vártad, hogy titokban átírhasd a szövegkönyvet,
és sokáig észre se vetted, hogy végig a párnád alatt hevert,
mint régen a füzetek, amikor még gimnáziumba jártál.
balra el, függöny (taps nem)

Éjféli percben folyót képzelek,
hallod a buffanó hangot, Buffon?
Más is él itt, működik ezen az árva órán,
— éjjeli setét hullámok alatt —,
mint zavaros fejem, képzeletem magánya.

Felhős az élet, csillagtalan sors, zümmög,
tétova ujj matat a pucér klaviatúrán.
Loccsanó partitúrából játszik remegve.
A gondolat-harcsa

Nyüszítenél, mint egy kutya.
De a kísértetcsend kígyói nyakad körül.
Nem félsz a fulladásos haláltól,
se a viperák méregfogától.
A kígyóbőr jó meleg, mint egy nagykabát.
Évvég

Gőz sistergett. Valaki torkát köszörülte.
Senki sem szállt le és nem volt ott
Egy lélek sem a kihalt állomáson.
Csak a nevet láttam — Adlestrop.

És fűzfák, füvek, füzikék,
És bakszakáll és szénakazlak,
Éppoly csöndes-magányosak,
Mint bárányfelhők fönn, a magasban.
Adlestrop

Apám listát hagyott anyámnak:
hol kell fizetni a cascót,
mikor újítsa meg a személyijét,
melyik könyvet ne olvassa a gyászév alatt.
Soha ne hízz el, ezt írta végül.
Nyers

hadd higgyenek halottnak
végül mindenki otthagy
ha halott vagy poshadj
te meg narancsleved
virágföldbe rothadt
hitreményszeretet
(narancslé)

Levetett szkafanderrel, mezítláb járkálsz
egy őserdő nedves belei között,
a föld virágzó, meleg gyomrát taposod,
mint ki megszületésére várva
feszíti szét a bíborszín ölet, ahova
aztán mégis repülőjegyet vált,
és most körédborul megint egészen,
és telve lesz azzal az éjszakai erdő,
ami bennem csak kép, csak volt talán,
most levedlett szkafander vagyok.
Hol nem vagy

fészekaljnyi csibe úgy tud csipogni, hogy az szinte
fáj a fülnek. tavasz lesz csorgó eresszel, bent még
melegít a kályha — vagy nem is! áprilisibb idő az,
mikor a kamrában a kotlós költi majd a kiscsirkéket.
a kotlós teste forró, és csőrével kezemre csap,
ha feléje nyúlok. nagyanyám néha meglámpázza
a tojásokat. nézi, lesz-e belőlük valami, vagy
elzápultak. a csirkéknek, amíg meg nem erősödnek,
a konyhában kerítünk zugot.Tyúkszaros

Fogai nem voltak hozzá ugyan,
de így is kislányos mosoly terült szét
az öregasszony barázdált arcán,
a könnye is kicsordult,
amikor az új hallókészüléket
feltette neki a fia.
Csont és csőr

Te már otthont érzel a vonatútban,
én még csak hangosodó fékeket
a vállaimban. Mindketten évekre
csomagoltunk, és csak hagyjuk, hogy pár
kopott községtábla döntsön helyettünk.
Azt mondod, itt tisztább a levegő,
de szerintem a legtöbb tüdőlebeny
ugyanúgy tűpárna, mint otthon volt.
És ez is egy pontosan olyan város,
ami a halottairól lett híres.
Eldorádó ostroma

Vacsora után
hársfateát főztünk
a Mamával,
hogy megidézzük
az éjszakát,
amikor utoljára
az anyanyelvén álmodott,
és a falut,
ahol mindenkinek
volt valami különös neve...
Családfakutatás

beraktam valamit a mikróba,
három percre, hogy jelezze,
meddig kell várni.

persze kár érte.
ami kihűlt, az rosszabb,
mint ami eleve hideg.
kihűlt

Lemegy a nap és a gyárak rámerednek az estre.
Csak a legnagyobb pontosság tartja ilyenkor egyben a szerkezeteket.
A műhelyek is ekkor éberek. Kohóikban, a fémek izzása nyomán
nagy tartályokba ömlik a salak. Éjjel még pezseg, hajnalra kihűl, megfeketedik.
Eltanulja az égbolttól a sötétséget. Ez a két éjszaka váltakozik.
Két éjszaka

Most már minden mozgásnak ki tudjuk következtetni
a lehetséges eredményét, mint egy nagyívű kanyar elején,
hogy az árnyékok hogyan vetülnek majd a busz ülésére,
ha a végén irányba áll.
Összehangoljuk izmaink nyúlásának, összehúzódásának erősségét,
ha egy pohár vízért nyúlunk, karlendítések, térhajlatok szögét
az árok túlpartjának távolságával.
Szinkron

A felszín alatt egyre mélyebb szakadékok nyílnak.
Nincs távolság, mi áthidalható. A részvétlenség
állatai beköltöztek a kertekbe. Sötétedés után
merészkednek elő, lehullott diók között neszeznek.
Egyre közelebb osonnak a fényes ablakokhoz,
és meglesik a gyerekkort.
Felszámolás

titokban a szellem irányít mindent a test semmire se jó
ezt ösztönösen
tudod tizennégy évesen, és tizenhat évesen, ha poklot is idéz,
még emlékszel rá. Ezt az igazságot festették
a gimnázium hosszanti falára éjszaka, mielőtt elindultak Hádész felé.
XI. Hádész

a kövekre ráomlott tavasz
forgácsol, omlaszt
és keresztbe fúj a délelőtti héven
mikor a Duna keskeny a hullámhoz
szemet szűkít, könnyet présel
és hordja az elmúlt évek hiábavalóságát
de érzed azért, hogy élni
fontosabb másnak, hogy aztán a szél
mint homokszemet hordjon szét

eltolódás

Carmene kezet csókolt. Tiszta vér volt
a két hernyója, ő úgy mondta: a szája.
Menthette a vagyonát, sok-sok tonnát,
meg utolsó, életben maradt fiát.
Az arcán végig ott ült a látszat.
Ütném szét a szemét, kurva szádat.
LORENZO RIBEIRA — A két hernyó

Tompával nem a gólyát szólítom meg
csak Attilát akit két évtizede
valahogy majdnem fiunkká fogadtunk
Zsóka kezdte de végül átragadt
rám testálódott ez a hihetetlen
megnevezetlen szótlan apaság
belénk hasított akkor az a kéthazás lét
két városos mert Miskolc és Fülek
ekkor került szoros társas viszonyba
a tudatunkban egy valódi sors
folytán
Neked két hazát…

A súlyosabb fronémofóbiást iszony és remegés, szorongás,
pánikroham kínozza akkor, hogyha a gondolatokra gondol.
Szeretne állandóan aktív lenni, tevékenyen élni: fél a
gondolkodástól, fél, ha gondolkodnia kell, ha a gondolattal
magára kényszerül maradni. Kényszeresen cseverészgetünk, hogy
belső beszédünket ne halljuk. Olykor erős lalofóbiánk is
van, és iszonytatóan egymagunk maradunk tudatunkban élő
öntükröző gondolkodásunk gondolatával.Phronemophóbia

Zuhogott az eső mindkét nap.
És hónapok, vagy talán évek óta
nem éreztem magam annyira
boldognak, mint épp a Sóstó környékén,
ahol hat-nyolc éve
utoljára láttam anyát.
Égszakadás

Nem kellett ez a reggel ez az ébredés
Mit kezdjek egy nappal
Ha olyan éjszakát álmot arcot hord magában
Ami rég a föld alatt pihen
Elástalak
Hideg kétméteres tömb fölötted
Betont döngöltem rád
Nem mintha bármit is
Nem az az arc

Azt álmodtam, hogy a világ fából volt,
és te is ott voltál.
Fából voltak a tárgyak, fából a táj —
minden, ameddig a szem ellát, fából.
— Nem hiszem el! — mondtam.
— Látod, milyen vagy — mondtad.
Nem láttam, de téged láttalak, és te is
fából voltál.
Félreértés

galléros sárkány
őrzi a barlang
száját meghalt
az összes legkisebb
királyfi benn
a barlang mélyén
a sok csontváz egy
kupacba halmolta
elég gonosz megesz
téged is de egyet
a végén beenged
Zsúr

Most is csak a víz simogat.
Túl rég óta nem ért már hozzám senki,
és ez már így marad.
Fél éve kényszerítetted rám
ezt a kínos szabadságot.
Hiányod kiszorít valamennyi
vizet a kádból — a sötétség ott kezdődik,
ahol már behunyt szemmel sem látlak.
A fürdőzők

Hangyák raktak fészket nálunk,
és mintha ugyanolyan lenne minden:
konyha, folyosó, fürdő,
de most már tudom,
hogy valahol itt, a lakásban,
királynő rejtőzik,
és a korhadt
fában vak lárvái
tekergnek.
***

Láttam, ahogy Majka szemét kiégeti
egy XI. kerületi punk.
Negyvennek néztem, lehet húsz.
Egy pizzát tartott kezében rendületlenül a pizza- és smúz-
király. Büszke volt és boldog. De nem volt őszinte
akkorra a mosolya már, amikor a szemén keresztül
lehetett látni az éjszakát.
Majka, pizza

Ezek a sziluettek Európa-szerte
Leszedték, majd újra feltették egymásnak
a rögtönzött szemkötéseket,
hogy óvjanak a füsttől és a tűzörvényektől,
melyek egyszerre lángoltak
földön is, égen is.
Baranya, téli vadászat — Angelus Novus

Mi volt a legnagyobb a szerelemben
az az őrület mint az állatok
ahogy bennük is égig csap a láng
ahogy villámként sújt le hirtelen
ahogy a csúcs a megsemmisülés
rövid álom jótét elgyöngülés
s a figyelem ami már fegyelem
A legnagyobb

Harmaton halkan angyal vetél el.
Darabja atomra hull.
Sörszagú szél fújja ajkad,
szád szélén ragad a só.
Vénasszonyok nyara

Nem hívtam föl sosem nemhogy az Elnökét, de
a Főigazgatóét és az Adminiszt
-ratív Igazgató-helyettesét se, mint
ahogy a Rektorét, a Tárnokmesterét se.

Tíz éve mindnek itt az elérhetősége,
a hatalom kísértő képeként, amit
lenéztem, félve, hogy mit szólnak majd, akik —
vagy erényből netán? Hogy nagy lehessek végre.
Pakli

Nincs más irány, csak követni, amit tudsz,
Nincs más irány, csak bízni a döntésében,
Nincs más irány, csak ne harcolj az árral,
Nincs más irány, csak hinni a végső úticélban.
Idegen vagy, míg nem súgja, maradhatsz.
Idegen vagy, míg nem súgja, az utadnak vége.
Zöld Völgy

a csésze jobbról álljon
reggel nyitott ablak mögött
kimosdva ürítés után
autózaj vagy kutya nem zavar
a papíron könnyen járjon a toll
legyen a levegő kemény
és készséges a homloklebeny
májusi capriccio

Ketten vagyunk. A földön a hamvas szilvák
csendje, és rajtuk két emberi rovar. A termés
ritka, súlyos esőként potyog. Kézzel megsérteni
minden szem érintetlenségét. Némelyikből
arany lé, vörös belsőség csorog.
Munkadal

akit csókolunk megigazítja toalettjét
visszaszólna de mi tovább érdeklődünk
hogy ki nemzett minket
táskák vagyunk a csomagtartóban
nem lopunk szaporodunk
és gyanútlan átutazókat fosztunk ki
várjuk hogy az úr ebédet hozzon dolgozóinak
Tegnapelőtt

Miért oly sok a szertartás, ránk erőltetve,
Alattomos döfések, luxuskiadások,
Füstfüggöny vagy a mocsok takar el,
Egy lecsupaszított mondat: Én nem látom,
Vagy ki nem állhatom.
Az udvariasság kézikönyve

valamilepukkantbudaikocsma
ezerkilencszázhetvennyolcősz
: zene / füstköd / zene
esztendőkkelkésőbbesőstél
versekremosolygótelihold
: bor / pálinka / bor
újabbévtizedekmúltán
meghittbeszélgetésutolszor
: szívütés / imacsend / szívütés
gyászsutagyávasutagyász
nemelőttesemnemazótasem
: ésnincs / ésésés / nincsés


Nappalvanéj

A sötét és a fényes között
annál a vastagnak tűnő falnál
folyamatosak a kivégzések
és biztos a másik oldalon is
odaállítják azokat, akik
a másik oldalra gondolnak
A remény beköti a szemeket
a fényes és a sötét között
mozdulatlan aggodalmakon
lassan elfogynak a magunkfajták
Körbeforgók

hogy merre jársz, én is tudni akarom,
megolvasnám ősz hajszálaid,
szemed körüli ráncokat,
ha véletlenül velem szembem ülnél le
a vonaton...
Hamlet

Prérifarkasok a táblahegyen,
a holdra vonítanak.
Csillagszórás, fagyban.
Antilop legel a kiapadt patakparton.
A farönkök mély
álomban az alföldön.
Megtettünk mindent
a bánatért, sikertelenül, újra.

Szerelmes vers

Tegnap tudtam meg, hogy meghalt.
Szerveit szétette a füst.
Persze hazudok, hogy tegnap,
a szavak nem voltak együtt
még akkor. Eltelt egy hét, és
a temetés is megvolt már.
Bent tisztasági meszelés,
kívül a nyár nyúlik tovább.
harmadik emelet

ha úgy vesszük, te azzal a történettel vagy egyenlő, amit majd elmesélek másoknak rólad.
például azt az esti veszekedést. te szexelni akartál, én meg nyomtatni.
kifogyott a patron, a kérdés így hamar eldőlt.
szóval ezek a történetek színekké és szavakká tömöríthetőek és
rájöttem, hogy az is lefesthető és az is kimondható, ami nem létezik.
kereszthuzat

I.
Kirántom, mi helyett?

II.
Kés. Magyar. Zsoltár.
Két konan

A fémlény feje ipari gyémánt,
szándéka pedig meginni bennünket
bármiféle indok és cukor nélkül.

Hétrét görnyed, füst dől a szeméből,
hasra fektetted, vonszolja magát,
az olajszúnyogot nem lehet csak úgy,
örvénylánggal, földgázkitöréssel
elintézni.
Olajszúnyog

ma felsértem magam
hogy lássam, érzek-e még
most nézd a fájdalmam
az a legőszintébb
a szög szakít egy rést
egy régi meghitt hős
én mindet megölném
de minden túl jó ismerős
Sértések

az ember vagyok
kinek szíve kőből
örökre mégis síkon
egyenes réten cipelem bűneim
bámulom a magasságot
egyszer még avar halom leszek
erdő élettel teli
ha ősszel tarra kopaszodom
ráhullok a tavaszra
megtelek fák szívdobogásával
feléled

Nem esik nehezemre elképzelni,
hogy világinak neveznek a hátam mögött,
mert olyan lehetek nekik,
akár egy farfekvéses gyerek:

most születne meg, seggel a fény felé.
Szerintük egy igaz vallás van,
minden más tévútra visz,
vagyis a gyehennába.Őrtorony

Jól funkcionál a kínai napágy.
Nekem legyen mondva, én így szeretnék élni.
Dehát így is élsz — mondom magamnak,
amit egyszer tündöklő napsütésben
már mondtak nekem.
De ezt meséltem.
Boldog magány

Mérni a mérhetetlent. Az ember gyakran úgy érzi, hogy
képességei kevésnek bizonyulnak a mindennapok során. Ha
akarjuk, ha nem — szembesülünk a földi élet nehézségeivel és
végével. Sokszor rácsodálkozunk, hogy a technika segítségével
egyre részletesebben ismerhetjük meg a bennünket körülvevő
világot. Mind zeneelméleti beállítottságú, mind gyakorló
muzsikusként hosszú idő óta szorosan kapcsolódom Mozart
egyházi műveihez.
Feszültségszámítások anizotróp alapon

Anyámmal végigjártam a temetőt,
senkivel sem találkoztunk,
a szívem olyan volt, mint a
félreállított, kiselejtezett
utasszállító repülőgép,
aminek nem adták meg az esélyt,
hogy lezuhanjon,
legalább véletlenül...
Másolat

írtam egy verset gondolatban,
de reggelre nem maradt más,
csak egy asztal.

Hiába próbáltam visszaidézni
képeket és szavakat:
szoba nőtt az asztal köré,
ablakok, és egy másik Nap fénye
nálam is erőszakosabbnak bizonyult
— ragyogott.

Porcelán teáskannák, gyertyát tartó gyertyatartók
sorakoztak már az asztalon.
De ez nem az én versem volt,
hanem az egyik első kalotípia:
William Henry Fox Talbot
reggelizőasztala.
Elalvás előtt

lámpafény egy keskeny ajtón,
keresztülhasít a repedéseken, ahogy
kitalált fegyencek bújnak
rácsok között át. motyognak
celláikban a zakkantak, önmagukat
rángatják végig az akaraton,
körkörös folyosón...
kongás

Ridley Scott a filmes tájlíra egyik
legnagyobb alakja. Ott van például
a Szárnyas fejvadász nyitóképe
ezerkilencszáznyolcvankettőből,
az eljövendő poszt-Los Angeles
olajmezőként lángoló, sötét és
beláthatatlan víziója, melynek
külön neve van a filmtörténetben:
The Hades Landscape, vagyis hádészi
látkép. De eszünkbe juthat mondjuk a
hetvenkilences Alien-film éppúgy,
mint legújabb előzménye is, a nem
kevésbé mitikus Prometheus.
Ridley Scott tévedése

5 perc alatt elélveztél. a visszapillantóban számoltam,
hányszor vált pirosra a lámpa. elromlott az ülésfűtés,
kint sötét, mégis bent a hideg. két gyerek nem várta
meg a zöldet, és a zebrára hánytak. ennyi marad a
boldogságból, a végét erőlködve sem látni. az aszfalt
felszárad. legközelebb abba a lyukba tedd illedelmesen a farkad,
ahova a kést szúrtad. sok van, bármelyiket használhatod,
az se baj, ha nekem fáj. neked csak olyan, mintha 30 évet
öregednél. nem bírok a szemedbe nézni.
tiszavirágok az éjszakában

Amikor az első jött, a szoba üres volt.
Úgyhogy az első csak bement, körülnézett, és már ment is kifelé.
De a szobának emlékezete volt.
Úgyhogy a második láthatta, amint az első bemegy, körülnéz, majd kimegy.
Ezért a második valamivel több időt töltött a szobában.
A sorra következők egyre több időt töltöttek odabenn, végignézték, mi történt, aztán
hozzáképzeltek még ezt-azt, és távoztak.
A szoba

Mert ez a vérengző szerelem keresztülhajt
úgyis, ha sántán lépek a nap végén. Keresztül-
hajt tekintet nélkül a viseltes ruhákra és
félbehagyott ebédekre, mert egy tóparti
stéggel hiteget, egy üveg sörrel, és
hogy nem volt hiábavaló,
és mindegy, a fogak mozognak-e majd,
ahogy a mozgólépcsőn dülöngélünk a kis
szatyrainkkal a piacról hazafelé.
kacsakövek

belédhalál. puha törzsed elomlik.
vörös agyag amivel barlangrajzot.
belédtalál a szemcsék nyoma. lándzsa
repedés-falak közt szanaszét pattog.
mindent a kettőnk számrendszere mozdít.
minket otthon-szagú amőbatábla.
binárisan berovátkázott meder.
lassan átfolyunk óceánegymásba.
egyensúly

Közeledtek egy ideje, mire észrevettem.
Őket néztem, de a gyomromra figyeltem,
ugye nem? De igen, épphogy megéreztem,
jegyzetembe hajoltam a kezdődő félelemben.
Jelenés

Ne válasszunk magunknak csillagot?

Kérdeztem talán tavaly,
akkor jegyeztem meg a neved —
nem a Vénuszra mutattál.

Két héttel később kiderült, hogy szűz vagy,
ennek pedig nem én tulajdonítottam
a nagyobb jelentőséget.
Adopt

Néha mikor felöltözöl, nem hiszem
el, hogy ez a szemed. Már itt se
vagy. Az utcán nem tudok lábnyomodba
lépni. Pedig mindenhol jártál már
te is. Egy öngyújtót forgatok ujjaim
között, mintha a kezemet fognád.
Eszembe jut, egyszer kivetted
cigidet a számból. Néha mondataink
összetalálkoznak mégis, olyankor
régóta hiányzom. Aztán elmész.
Most kérhetsz tüzet mástól.
Kivetted a számból

A kisgyerekek kövekkel dobálják őket,
és amelyik túléli, azt akváriumba teszik a mólón.
Nem szólnak hozzám, akár a süketekhez,
pedig esténként átöltözöm, kibontom a hajamat,
és hallom a kövek csattanását, az üvegen sercenő csontokat.
Szürkület előtt

Teletölteni a vödröt vízzel. Azt a vödröt.
Azzal a vízzel. Tiszta forrás értelmező
cseppjeivel mosni az arcot, mosakodni
meg; először félmeztelenre vetkőzni,
és úgy. Félénk háborús sebeket simogatni
vele. Majd a fészer mögött építeni új
jövőt, legalább belegondolni, mitől
távolodik az ember. Ha ember.
Hamvas Béla/film/nap/kert/vödör

ha a szerelem lángos, akkor
menjünk a balatonra,
de ne várd, hogy ott bármit
is könnyebben levetkőzhetünk.

látod, azok, ott, mintha jobb ötlet híján
feküdtek volna a partra lemeztelenedni,
és semmiképp sem egymáshoz.
Balaton

...Tudtam, hogy te is
arra gondolsz, milyen lenne, ha most felvenném,
és akkor egymásra nevettünk. Aztán arra gondoltam,
milyen lesz, ha majd egyedül ülök és várok,
hogy megszólaljon végre, de néma marad.
A telefon

volt egy hely amit vidámnak neveztek hajdanán
meg parknak is de röhejes csak annyira volt
amennyire egy barakk lehetett

akadtak ott furcsaságok
fából barkácsolt hullámvasút
ahol alkalom adódott hányni
büntetlenül
vidámpark

Talán minket is elbeszélnek
s nem mi leszünk azok
elvásnak szét a semmiben
ezek a pillanatok
semmiben semmivé
hiszed vagy nem hiszed
nincs se szó se beszéd
ami onnan kiszed
Talán minket is elbeszélnek

Galéria

A diavetítéshez telepítsd a Flash Lejátszó bővítményt.

Szanyi Borbála munkái a friss Műútból

További galériáink…

Műút a Facebookon is!

Szépírás

Medvészet

Webképregény

Kikötői hírek

Kiskáté

Esszé

Kollegiális napló

Nőtérfél

Kritika

Szanyai Borbála

Szanyi Borbála művei a friss Műút képzőművészeti rovatából

Birtalan Ferenc

Birtalan Ferenc verse

Szili József

Szili József verse

Lukács Flóra: Transz

Hirtelen némulni meg.
Három év után csak a csend.
Kínai majom leszel,
kövek és rácsok közt tomboló,
földszínű állat.

Tovább »
Bujdos Attila: Jó emberek

A majdnem-igazság kurta aranykora — az értékelést készen kapjuk Brechttől, magától. Azt kellene elfogadnunk tehát, hogy ezt a történetet láthattuk így és ilyennek. Hogy az útmutatás, a maga sajátos nézőpontjából szemlélve voltaképp helytálló, mert hát mégis valami tapasztalatot összegezve része a narratívának: mondta a nép, mondta az énekes, mondta Bertolt Brecht. Sehol sincs tagadás a hivatkozások szintjei között. Sehol nincs nyoma a kételynek, a megingásnak. Csak az egyetértés. Tévedést kizáró, magyarázatokat nem igénylő magabiztosság ez. Ez volt. Ilyennek látták. Így mesélik időtlen idők óta a bíró Acdak és a krétakör történetét. Ennyire kerekre csiszolva szolgál jog és erkölcs — máskülönben bonyolult viszonyát egyfajta helyes, az embert a vágyaiban, érzéseiben is felismerő és felmutató, és nem puszta jogalanyként azonosító — példázataként.

Tovább »
Tóth Kinga: Kukoricadalok

az ajtóból a falból a radiátorból befagyott
sárgarépák kásás gyökerek riasztják a madarakat
az elágazásoknál riasztóvijjogás azt akarom
jöjjenek vissza a harkályok a mókuskok
csalják ki őket a rejtekhelyekről állítsák
le a szirénákat

Tovább »
Mészáros Flóra: Trauma és emlékezet: a művészet mint restauráció

Chilf egyfelől traumatikus események terápiás jellegű, vizuális megjelenítésével, másfelől újabban az ehhez köthető vagy ettől független személyes emlékezet, a családi és történeti emléktudat újraírásával kísérletezik. Az alkotó erőteljes kutatói attitűdje a témák szinte művészettörténeti-szociológiai háttérvizsgálatában, képi dokumentációiban és a konkrét téma legapróbb elemekre lebontott analizáló gesztusában, a világegyetem és belső történések viszonyrendszerének megjelenítésében is érvényre jut.

Tovább »
Vida Kamilla: Magyar álmok, magyar ébredések 6.

Október 21., a szakkollégium féléves konferenciáján elmaradt az Értelmes önzés alcímű előadás, már a mi kerületünkben sem árulnak alkoholt a boltban este tíz után, „szintet lépett Madrid és Barcelona konfliktusa”, lezuhant egy ló a budai várból, Kukorelly Endre nyerte az idei Litera-díjat.

Tovább »
Szili József: Álomszintek

Álmomban elaludtam a házunk mögött a kertben
közben megérkeztek akiket vártam
szégyelltem hogy elaludtam rohantam be a házba
háttal álltak némán pakoltak
azután megfordultak egyenként
apám anyám és egy nő akit nem ismertem
kontytalan sápadt viaszbábszerű
nem szóltak hozzám

Tovább »
Kishonthy Zsolt: Kenyérsütés Lövétén (Hargita megye), 2017. október

Kollegiális naplónkban.

Tovább »
András László: Porosz gyermekversek

Mikor gyermek voltam,
úgy gondolkoztam, mint a gyermek.
Mikor férfivá értem,
elhagytam a gyermek szokásait.
Már nem gondolkozom.

Tovább »
Babos Orsolya: Ha felforr az Ősi Vér

Andrzej Sapkowski műveinek világát teljességgel áthatja a fentebbi sorokban érzékelhető machiavellista attitűd. Az 1986-ban a Wiedźmin című novellával indult Vaják-sorozata az elmúlt három évtizedben komplex transzmédia-univerzummá nőtte ki magát, az ezredfordulón egészestés film és tévésorozat készült a könyvek alapján, majd 2007-ben egy mára már háromrészes videojáték-széria is indult a szerző munkái nyomán, amely jelentősen hozzájárult a franchise nemzetközi elismertségéhez. A játékok az írásművek szereplőit és egyes motívumait felhasználva önálló, a könyvek ismerete nélkül is élvezhető interaktív interpretációját nyújtják Ríviai Geralt kalandjainak. Azóta több, az univerzumban játszódó önálló képregény is napvilágot látott, továbbá készült a karakterek felhasználásával egy dobozos, valamint digitális társasjáték is, emellett a sorozatban megjelent Gwent kártyajátékának online, nyílt bétatesztje is folyamatban van.

Tovább »
Bereti Gábor: Együtt él vele

Egy horpadás látszódott az arcon.
Vérző fűszálakkal varrva rá a sötét.
Követné még egy mondat. Azon
már látni lehetne nevét.

Tovább »
Mohácsi Árpád: vicinális

látod, ami elmúlt, az mind vicinális.
apró lokációk,
tulipánnal és kiskerttel,
süvölvény dísztökkel,
és a kitépett dísztök hűlt helyével.
makrófelvételek vannak erről a szemedben.

Tovább »
Szántó Veronika: A filozófia kifehérítése

A filozófia a görögökkel kezdődött. Van-e ennél laposabb közhely? Még a laikusok is tisztában vannak vele; az elsőéves filozófia szakos hallgatókat pedig már életük első filozófiatörténeti előadásán megismertetik azokkal a Thalésznek tulajdonított mondatfoszlányokkal, amelyekben a filozófiai gondolkodás a világtörténelem során állítólag először kifejezésre jutott. Úgy tűnik, a konszenzus teljes és megbonthatatlan: a filozófia görög eredete olyasvalami, amiben még Bertrand Russell és Martin Heidegger is tökéletesen egyetértett, ezt pedig egészen nyugodtan vehetjük a teljes és megbonthatatlan konszenzus biztos jelének.

Tovább »
Juhász Tibor: Babonagond

A cigányok már kiskorukban
megtanulták a lóval való bánásmódot.
Ereje és tanulékonysága miatt ez volt
a legbecsesebb jószág, a sörény meg a szőr
fényessége a tulajdonost is minősítette.

Tovább »
Lukács Flóra: Fekete homok

Repülőroncs a homoksivatagban,
az ébredő testbe visszatér a fájdalom.
Kárókatonák köröznek felette.
Olyan, mint egy beteg kutya.
Az út messze visz tőle.

Tovább »