friss műút

Hírek

Legfrissebb hozzászólások

  • Gyertya - Léner Csicsó: Nagyon jó, tetszik ahogy el és visszakanyarodsz, mintha nem ugyanaz a téma lenne... (2016-09-25)
  • Reflektorhalál - Turányi Renáta: Nagyon szép vers!Imádom!A stílusa hibátlan!!Még,még!!! 🙂 (2016-09-24)
  • Ma nyár van, ma ősz van - Koós István: Baudelaire verse nekem is a legnagyobb kedvencem, de mondjuk... (2016-09-18)
  • Hajnalban a fával - psy: Péter, kedves, ha valami furcsa véletlen folytán üresedés támadna, és senki se... (2016-09-10)
  • zúgás - Diószegi Bertalan: Ez kajak szar. Olvasni sokkal jobbakat hasonló korú íróktól. Azokat miért nem... (2016-09-10)

Versmalom

A kép égéstermék — a széleket szavak perzselik.
Kifényesedik a szén, az ellenállás rajzolata a felejtés rendje ellen.
Az egyiket nézem, a másik a tarkómat szúrja.
Nemesfémmé hevíti a nyelvet a látás, gyerekek játszanak így nagyítóval,
kikerekedett szemekkel néznek a göndör füst után.
Szögletes

Mit mondjak, fiam, méhemnek gyermeke, akiért fogadalmat tettem?

Ne vesztegesd erődet nőkre, ne járj azokhoz, akik királyokat rontanak meg, amiképpen én tettem, amikor még sudár termetem fényei sötétségbe borították a palotát és foglyul ejtették erényességéről híres apádat, akinek az én karjaim között kellett kilehelnie önbecsülése utolsó páráját.Betsabé anyakirálynő hiábavaló intelmei fiához, Salamonhoz,

felkészülni a télre, aztán nagykabátban
állni a napon. ez az izzadságszagú
várakozás közös bennünk. amikor meg-
unod, a törölköződ az árnyékba teríted,
oda fekszel. mert te is úgy szeretsz fázni,
ha kitakarózol, vagy nyitott ajtóból
integetsz. a vacogást ilyenkor felváltja
a tisztaság érzete. a többi csak hideg.
nem vettük észre

Nem sok,
kis kevés.
Konyhakerti növényen
az első penész-
folt is lassan terjed
szét, mondhatni: még
majdnem ép, csak
épp van az a kevés,
ha kivágod,
hiányos lesz az egész.
Bagatell

Menjek má’ el anyámba. De előbb
borotválkozzak meg. Nem? Akkor keressek
mást. Büdös vagyok, zuhanyozzak le.
Egyek máskor nemfokhagymásat.
Ne horkoljak má’. Hallom? Forduljak el,
ha lehet. Ne nyúlkáljak sehova. Vagy
előbb fürödjek meg. Vegyek másik
pizsamanadrágot, mert így, ebben,
biztos nem. Meg ne próbáljam.
Akkor meg igyekezzek. Hallom?
Mrs. Cabdriver

Szellőztetem a szívem, és visszafelé
mozgok ezen az úton, ami persze nem
hibás. Mi rontottuk el. A rosszul odatett
evőeszközök nem adhattak táplálékot ebbe
a köldökzsinórba. Elvágtuk, lengjen
körülöttünk, mint néhány fa körül a gyökerek,
sehol nem lesz földjük. Ha összekapaszkodunk,
segíthetett volna, de a fantomkezek csak
gondolatban mozdultak. Ezért mindig éjjel,
a sötétben ébresztettük fel egymás mellkasában
a kis zenélő dobozokat, melyek már évek óta
hallgattak...Üres doboz, ennyi maradt

Célirányos mozdulattal törlöm le
az ablakpárkányról a lenyomatodat.

A tűzifát utoljára még kupacokba raktad,
tekinteted elárulta, hogy a fejsze helye
nem a legfelső rönkben van.

Kezed nyomát otthagytad a lambérián,
csak úgy, mint az arcomon.
Lenyomat

A sötét és a fényes között
annál a vastagnak tűnő falnál
folyamatosak a kivégzések
és biztos a másik oldalon is
odaállítják azokat, akik
a másik oldalra gondolnak
A remény beköti a szemeket
a fényes és a sötét között
mozdulatlan aggodalmakon
lassan elfogynak a magunkfajták
Körbeforgók

Barátom viccből a sínre fekszik,
vagy hősködésből vagy szánalomkeltés végett.

Még látszólag együtt vagyunk,
oda kell figyelni az ágyválasztásra, mondom,
ahol fekszel, fontosabb, mint a fogmosás.

Mától semmilyen befolyással nem bírunk arra,
ami velünk történik, egymással is leszámoltunk,
azért ez a leküzdhetetlen kimerültség,
hogy csak vánszorgunk a porban.
Fekszel, fontosabb

egy tízéves
kislány cipeli
részeg édesapját
és a biciklit
a térdig érő hóban
nincs semmi

Könyörögj Guiterriez-ért, kapzsin siet hatalomért,
Boudinért, szétszakadt cafatokra,
Ezért, ki megcsinálta saját szerencséjét,
És azért, ki saját útját járta.
Könyörögj Floret-ért, egy nagy dög tépte szét a tiszafák alatt,
Könyörögj érettünk most és születésünk óráján.
Animula

Transzvesztita lennék New Yorkban,
de szerv híján nem megy.
Üres a park.
És mi itt állunk, két pionír ló,
taorminai fiúkat szeretve,
élő torzókként,
antik istenek testébe zárva,
jéghideg katlanban.
Kentaur

anyu hogyan mondjam hát nem látod nem én vagyok ott az a
fiú ki megjön lopva lefekszik anyu ne mondd hogy ismered
anyu hagyjál le tudok vetkőzni már nem vagyok kisgyerek
már nagy vagyok már nem vagyok levágják rólam a pizsamát
anyu most hol vagy mindig azt mondtad csak ezt az éjszakát izzadd át
körülöttem vödörvizek már semmi sincs én sem de víz az van
már el se férek anyu dicsérj meg egyedül húztam föl én izzadtam
Vödörvizek a múltkútból

állunk a hegyen
szemedből nézem a tájat
bárcsak beleillenék
s arcom átúszik nagytotálba
tisztán értjük

Miért nem néztem a vattacukrokat az égen?
Miért imádkoznak hozzám, hogy lehet,
hogy egy másik században is segíthetek?
Miért neveznek el verset rólam?
Miért száll annyi veréb fölébem?
Miért tagadják, hogy voltam?
LORENZO RIBEIRA — Posztmortem nevetek

Hátul
a nyerőgépek mögött
a budi előtti síkos kövezeten
térdeltek egymással szemben
láthatták —
nem lehet segíteni rajtuk
mindenki kikerüli őket
a részegek mentegetőzve motyognak
valamit a fal mellett elsurranva
A budinál

Ha maholnap jóízűen elfogyasztom magam,
vajon duplámra növök, vagy eltűnök örökre?
Agyam újfent tréfás oroszrulettet játszik.
A tárban csupán túlélési ösztönöm — csörögve.
Önetető

Az emberek végül gőgössé váltak, fel akartak
érni az égig, meghúzni az Isten szakállát.
Ezért elkezdtek angyalokat ölni, szárnyaikat
pedig a habarcsba keverték. Olyan anyagot
senki nem látott: izzott, mint a fény és magától
emelkedett. Esténként dalolt is, szantál illata
burkolta be. Ez az éber rosszakarat szülte meg
az Istent, aki az emberek felét vakká, felét
süketté ijesztette rögtön...
Kijárat

Hosszú séták este —
ez, ez jót tesz a léleknek:
belesni az ablakokon,
a megfáradt feleségeket nézni,
ahogy próbálják
sörtől tajtékzó férjüket leküzdeni.
És A Hold És A Csillagok És A Világ

November végi, enyhe ősz, nem érzem jól magam, fáradt
vagyok, sétálok egyet a faluban, ki a Táncsicson, el a
park mellett, be az olajosházak közé, odaérek a régi
házunkhoz a Zsigmondy utcában, szolgálatinak kapta
meg apa, születésemtől az iskolakezdésemig laktunk
itt, most látom csak, hogy a temető mellett van, bemegyek,
a golf egyes a bejáróban, a disznóólakhoz vezető útnál ott
az elvadult facsoport, szegény Bodri a láncon, bemegyek...
Ház

minden naprakész
soha nem voltunk többen
ez a világ rendje
ez a kevés változás a fölkelő nap azonosságában
mikor a hideg megül a völgyben és elkülönül
el innen, nem leszek szomszéd
jöttment leszek
a fejéből kinéző ember

utolsó nap a városban

Elhajítani, mintha szabad lenne,
nem lenne benne semmi súly, se fék,
üres testét dobni bele a végtelenbe,
aprózza majd a vízmérték,
a lágyan ringó fejből kisimogatni
az űröket, álmában vetni el,
akár egy kósza ötletet,
és megállni.
Merülő kő

Magától felgyulladt a villany
ahogy kialudni szokott
míg aludtam talált magának
egy téli sötét napszakot
valami töprengésbe kezdtem
de félálomban megszakadt
s a halálról kezdtem tűnődni
hogy itt koslat de elkerül
vagy épp így kerít be egészen
előbb kívül aztán belül
Villany

Hosszú kötelet kell fonnia képzeletben
annak, aki igyekszik nem gondolni
saját köldökére. Aki tenyerét hasán pihentetve
inkább gondolna megbűvölt állatokra.

A festő ecsettel hímezi az abroszba saját nevét,
mintha. Aztán megfesti a lakomát
döglött nyúllal, üres kehellyel, narancshéjjal.
Mintha

Napok óta nem vagyok magamnál.
A fejemben lakó aranyásó
kedd óta egyetlen nevet hoz fel
a vízbe mártott szitáján,
s a név hallatán, mintha áramütés érne,
összeszorul a gyomrom, s a szívem liftje
megőrül és fel le jár,
a gyomromtól a torkomig,
a torkomtól a gyomromig szalad...Szerelem

Betekerni a fantáziát: bepólyálni az embert:
hogy folyamatosan lehessen: újszülött: veréb-
függő: akut medvemániás: lélekből brummogó
költőparádé a gangon: eseti párbeszéd Istennel:

Kosztondori bácsi szár nélküli szemüvege

Leszeded a deszkákat.
Benézel.
A pusztaságon fekvő telek körül kerítés,
te nem ebben a világban élsz.
Benézel az elme fekete házába,
és nem bírod tovább.
Kitöltés

Sárcsótány, a be- és leszakadt szakadt város.
Be- és leszakadt mentálisan, történelmileg,
beszakadt hamisan, meg valódian,
de erkölcsileg mindenképp. Hiszen ő volt
egykoron egy feslett régió legmagasabbra
szögelt büszke csillaga. Kis Moszkva, hívták
és ő jött, polkázott az ideológia közepén,
Kis Moszkva egymaga hatvanezer lakos.
Kolónia

helyesen kivételből eredetszakasz
különös szerephangulat kénytelen
varázsválaszhoz vél ereszalj lékez
dobásából hálósa ismeretfölösleg
beáll angyalfiamagányt némasánc
pereme egyszerűnek verve szerint
szorongásalakos ízek zár végképp
Hat vers

Ahogyan kérész súrolja a víztükröt,
nem is sejtve, hogy talán hamarabb
elhal, mint az általa gerjesztett hullám,
úgy szívtájékon sem lehet biztosan tudni,
hogy a felgerjedt fájdalom, vagy maga
a szív hal el hamarabb.
Érintő

(Mintha csak egyetlen egy
létezne az összes szóból, és
aki azt használja, elhasználná).
Az első

Így koslattam a fesztiválra össze-
gyűltek közt. Heteró közegben. Ésszel
feltört kódok ezek, tudom, de villám-
gyors már minden. Akár az óceánban.

Arcjáték, feromonjelek, mosolygás —
felsejlik, mikor iskolásfiúként
kényszerből elemezni kezdtem. Érzék-
szerv sosem alakult ki egy csapásra.
Delfin

hintázó kopasz nyárfa
kéményekből a satnya füstöt szél ráncigálja
ezek már nem azok az évek
fekete gomolygása az ócska szén füstjének
kazánok sunyi konvektorok
huszonegyedik századi január
s még itt vagyok
Havatlan januárfényben

Mert nem hagytam hogy elégessenek
az alakod féltettem csontjaid
ott voltak mindig ők voltak a váz
mozdulataid moccanásaid
hordozták rejtetten de mindig is
ők legyenek tanúk hogy volt ilyen
hogy minden lehettél szerves egész
voltod pazar tündérjátékai
Requies

Hajnalodott, a váróterem kéklő falai
akváriumot vetítettek köré.
Fuldoklott, de már megszokta.
Alkalmazkodik, ahogy a szülei nem,
az épülő szocializmus féltéglái alatt.
Várakozott, a mosdóban egy
apját feljelentő kétéltű pislogott rá.
A kopoltyúk eleven fésűi
vörös nedvet eregettek.Nekropolisz

Rawa Rawa Rawa királynak építek üvegpiramist.
És flottaépítés és hódítás. Bő búzatermés, két
bronzszobor. Diplomáciai diskurzus a szomszéd királlyal.
Adsz utat és boldog leszel, két körig kapsz hatvan tallért.
De vidd odébb a munkásodat a területemről. Kaphatok
Right of Passage Agreementet? Ezért a lóért? Nem!
Conquest

A fémlény feje ipari gyémánt,
szándéka pedig meginni bennünket
bármiféle indok és cukor nélkül.

Hétrét görnyed, füst dől a szeméből,
hasra fektetted, vonszolja magát,
az olajszúnyogot nem lehet csak úgy,
örvénylánggal, földgázkitöréssel
elintézni.
Olajszúnyog

földbecsapódást,
porfelhőt,
lángoló szérűt
mutat
a vágytalan
mozdulatlan
keresője...
A lebegés

most megy vele az este
az utcán. elhagyott lámpafény
csillog az átázott csizmán.
fogatlan járdaszegélyen műanyagpohár.
forralt bor volt benne, talán
betakarja a hó.

megbotlik.
a kirakat közepén mikulásvirág.
épp lehull róla egy levél.
huszonnegyedikén

Emberek másznak elő a házból,
a kerítés mögötti bokrok közül,
csíkos kabátjukat széttárva
testüket az izzó korongnak kínálják.

És a négy felnőtt a két gyerekkel a járdán:
a srácok sikítva kergetik a varjakat,
a fekete árnyak újra és újra leereszkednek,
mint beteg lelkek a kórházból.
Mint beteg

Harminc kilométerre van innen a város.
Elhagyott faházat találtunk itt.
Lányommal maradtunk,
amikor feleségem meghalt AIDS-ben.
Az országút mellett eldobott holmikat gyűjtöm,
néha pénzt adnak értük.
Marihuánát termesztek, a füst öli a szorongást.
Ha dühös vagyok, pisztollyal lövök palackokra,
van, hogy Elizára hasonlít, van, hogy rám.
Jason dala

úgyhogy ne add oda magad hogy elhagyhassalak
hogy beleengedhesselek a téli kába
szélbe hogy emlékezzek arra ami nem volt
hogy alaktalan felhők nőjenek a pupillákba
és tömör hullámok a fülüregekbe
Elhagyni

Scully ügynök, ne engedj így fájni!
Legyek, mint te vagy, hűvös ballonkabát,
konok koponya, ne bánjam, akárki
alakítja bennem idegenné magát.

Szívem bodzavirág, párolgó
szerelemtányérnak ha érzem,
törj le, kérlek, egészen.Könyörgés Scully ügynökhöz

pár éve kibővítettük a konyhát:
a helyet addig a fürdőszoba vette
el. apám döntött falakat, levert
pár csempét, a maradékot letakarta
lambériával. az új fürdőszoba ennek
került a másik oldalára. nemrég anyám észrevette,
hogy vizesedik a lambéria.
ápol s eltakar

amint leért a gép kereke a kifutóra,
a nehézkedéssel te is a
tüdőmre térdeltél, vagy lehet, hogy
még beljebb, lélekebb.
soha. többé. nélküled.
Lisszaboni esemesek

Hatalmas, súlyos ezüst lufik
szálltak a szobában.
Utánuk ugrált, azt játszva,
hogy teste van és neme,
és hogy mindez számít.
Fekete-fehér

Van egy pagodám.
Állok a pagodám előterében,
és várok egy járműre,
amely majd elém kanyarodik.
Lehet, nem is pagoda ez,

pláne nem az enyém,
de jogom van itt állni,
és jogom lesz felszállni arra a járműre,
amely majd idekanyarodik.
A pagoda

szörnyeteggé lett az a reggel
s már csöppet sem mulatságos két
kérdés közt a folytonos áramszünet
eltanulható a csönd — s hogy a békesség
néha többet ér mint az igazság
hogy lehettél ennyire hazug
elloptad tőlem az arcodat
csak gipsz vagy és márvány
mégis téged kereslek szakadatlanul
pedig már rég háttal állunk egymásnak
áramszünet

A régi hálózatok még mindég élnek.
Sorompóikat sosem törjük át,
csapdáikba újból és újból belehullunk.
Módszerváltás ez, nem lakosságcsere.
Na meg a temetők gyűlölettöbblete.
LORENZO RIBEIRA — 1992

rögzítettük a felületeket
ne zörögjön a kilincs az ajtót rázza a szél
látszatai a rendnek
csavarodunk a menetbe szótlanul

poharamból kiürül a beszéd

ezt a várost a testemmel ismerem meg
tudod mint a gyermek mikor még
olyanokat tesz
másra igazán

Mint régről fojtott irtózat
attól, ami zárt.

Miként az elemi paplan lett hirtelen
koporsó, akár a pánik,
gabalyodott a szájra, a lábon.

Belépsz, szellemszemmel a konyhád,
valami poharat veszel.
Lázár

Mióta Szalay Lajos újra hazát fogott magának
itthon, hazaköltözött a nagyvilágból, napjai
ugyanannak a városnak füstös zajából rebbenek el,
amelyben magam is fogyasztom az életem.
Nem tudják

célba köpnek
merev testére
szotyolával
harmadosztályú
csibészekfőnixveréb

Egy, megérett a meggy,
kettő, kisült a tepertő,
három, éber álom,
négy, zümmög a légy,
öt, tejfehér köd,
hat, add meg magad,
hét, nem fog a fék,
nyolc, koppan a porc...
Számoló

ők ketten — ron és hermione — most fiúkba szerelmesek az egyetemeikről,
egymásnak nem hiányoznak és ez mégiscsak engem zavar.
utolsó üzenetemben erőtlen próbálkozásként még „minden jót,
granger” formulával köszöntem el a lánytól, de akkor már nem pisiltem állva én sem
és nem karcoltam faággal sebhelyet a homlokomra. ha bemutatkozom,
ezt az idegen, anyakönyvezett nevem mondom, a füzeteim címkéjén is ez áll,
— bár a pizzát még mindig potter névre kérem.
nem csak a hetedik

Reggelenként a kertben levelek hullanak
a fákról, ellepik a földet,
ellepik a lépcsőket,
ellepik a verandát,
ellepik az ablakokat,
ellepik a házat,
azután eső hull az opál égből.Egyiptom

Hosszú verset varr magának a szükség,
meg ne fázzanak a szerelem csonka rímei.
Szárnyas angyal ma az ég,
vagy ez is csak egy bolond látomás,
halvány kondenzcsík a ködös éj ölén,
fényt fakaszt, csillagba harap,
bőrőd selymébe tekernéd a napot,
csomagolópapírt képzelsz az öleléshez,
tartós sztaniolt a törékeny pillanatra,
csókok illóolajából krémet képzelsz a bőrre,
mosolyt smink helyett az arcra,
mi feloldaná a szikár január szarkazmusát,
beszakíthatná a fagyott tavak tükrét,
a hahotázó februárban a szélnek útját állná.
Szárnyas angyal az ég

Az apró öklökre támasztott szemekben
egyszer csak megláttam az Istent.
Különös nap volt, a házak mögötti
szeméttelep felett izgatott alakzatokban
repkedtek a varjak, talán a közelgő
vihart érezték, amely később bekáromkodott
a tetőkön és acsarkodva szaggatta le
az ajtónyílásokat fedő takarókat.
Legkisebb

Mint aláaknázott tavaszi mező, virágfakadásban,
vagyok szeretetlen szerető, örök cicomában,
üres tollbetét meg karcolás, levélnyi,
macskában halk dorombolás, egérnyi,
vessző és pont, pont, pont három,
a hitem a tagadásban sem találom.
Éva

Egy hímoroszlán, követem a
hiénákat. Állkapcsom egyre
lassabban jár.
Óvatosan körbezárnak.
Préda

A sarokban fehér liliomok
Állnak. Egészen
Idegenek. A szobát
Belepik. A porzókról a virágpor
Tapad — összemázolt a tenyér, a tüdő,
Lemoshatatlan, csak elkenhető
Közhelyesség. Minden eleme
Vádol. A szimbólum egésze
Zaklat. A jelentés miérteket
Maszatol. A fehér liliomok
Rémületesek. Egészen
Fehér

Hát íme, megöregedett, hogy elmesélhesse
az életét, az életet, ami végül nem lett az övé,
és azt, amelyik igen, amit megkapott,
mert azt akarta, hogy legyen egy élete,
amit majd elmesélhet, és egy másik,
amiről hallgathat, de íme, megöregedett,
és elmeséli azt is, mert csak arra nem figyelt,
hogy majd ha odaér, hogy elmesélheti,
már nem köti semmi az élethez, az életéhez
, annyit kell beszélni róla, hogy immár szabad legyen,
annyit kell beszélni a megéltről és a meg nem éltről,
hogy ne kössön tovább, hogy szabad legyen...
És akkor rendel kettő rigójancsit

azon az éjjelen
mindent összevissza nem az órák vertek
a holdból a padlón kis foltok hevertek
betakarva hideg vázacserepekkel
azt hittem már soha nem jön el a reggel
azon az éjjelen
felkelt mint akit a döbbenet lassan ér
erősebb volt, mint a rozoga vaszsanér
és jobban imbolygott, mint a lámpa fénye
mi részegen borult a fali gyékényre
Azon az éjjelen

a csészédben kávé van, és egy kanál.
az ablakon kívül örvénylik a köd,
ellopták a víztornyokat. az
utca nem kopog. nem remegnek, alszanak
a tócsák, lábtörlőkön hasal a sár.
porcelán

Egy svájci irodalmi összeállításból
egyelőre csak a címeket olvasom,
megpróbálom azok alapján elképzelni a verseket.
„Ha”, „Emlékül”, „A kis Eloisának” —
hát, nem kecsegtetnek túl sok sikerrel.

De Giorgio Orelli utolsó versének címe ez:
A bruderholzi forzíciák.
A Bruderholzhoz jegyzet is tartozik,
bár az rögtön nyilvánvaló, hogy földrajzi név,
feltehetően valamelyik német kantonból.
Le forsizie del Bruderholz

Egy szúnyog, amely vért szívott,
most repül tovább. A virágok
parkolóhelyek, egy szirmos bárnál
fel lehet szedni a pasikat.
Csak a vér

Az a horogként a homlokodba lógó,
fekete tincs — ott sincs, míg ki nem nyitod
az angol–román szótárt,
hogy kikeresd az alapvető igéket,
és ahogy a lapra nézel, a hajszálak
csigavonala árnyékot vet a szó
fordítására: kell.
Vágy

túl harmincon túl a pókok
lábát egyesével tépő
játszmákon néhány megoldás
birtokában válaszokról
tudva mint arról is mennyit
érnek férfi így dicsérnek
kiknek tetszem mind a négyen
fénykoromban vagyis ennél
önzőbb gyávább és silányabb
voltam leszek nemsokára
Hullik

odakozmált ég, sarkain zsemlemorzsa,
míg oszlopok gyöngysora alatt didereg,
a pékség felé meghűlt térdű nyáron át,
bérházakat számol, parkolók fészkeit.

a megállóban még kába, bódítják
a grafit égen poroszkáló műholdak,
a mellette ülőből áradó uszodaszag.
Pék

Az időutazás
lehetséges.
Látom az embereken.
A mellékhatása
a test öregedése.
Mennyi idegen,
elromlott időgép,
letakarva az agyunk
árnyas fészereiben.
Időutazás, fényképek

Közeledtek egy ideje, mire észrevettem.
Őket néztem, de a gyomromra figyeltem,
ugye nem? De igen, épphogy megéreztem,
jegyzetembe hajoltam a kezdődő félelemben.
Jelenés

Menekülök előled, el a tenger többszáz mérföldnyi
partjaitól, ami bennünket szétválaszt;
a kiloccsant kávé zuhanórepülése, a gyomor összerándul a
a fehér abrosz fölött;
futok a hangod irányába, ahol a remény van,
ahogy a jéghideg délutánokon a fülemhez
szorítom a telefonkagylót...
Zuhanórepülésben

mióta szeretlek szinesztézia a reggel
refrén a szombat fokozás az éj metafora a melled
enjambement a szád és én költő vagyok —

mióta szeretlek a kézírásom vagy memória sejtmembrán
idegpálya a szívem ujjlenyomata testem receptora a túlsó part
m9

izzad a busz apád helyett
én ülök rajta hozzád
visz
letesz
ház előtt
lépcsőn fel
elmagyarázni neked
a meneküljbazdmeg
értelmes magyar szó
a harminckettesek terét is rólunk

Valaki mindent lát —
nem gondolod?
Lebuk, megijed, kacsint.
Messzi testek —
melyek mi vagyunk,

épít, helyrehoz, Florida,
vacsora a tengernél.
Nézz magadra.
A hullámok sebesen
elhagyják a láthatárt...
Peep Show

A halál uszálya úgy lobog,
mint a habzó fekete tej.
A tengert mozgatja maga után.
Fekete rúzs tapad fogai közé,
megbillen a pillanat, mikor a mellkasomra lép.
Halálhölgy

I.
Kirántom, mi helyett?

II.
Kés. Magyar. Zsoltár.
Két konan

Az ágy négy sarkához rögzített,
frissen mosott lepedőn elég volt
egyetlen apró ránc,
hogy végül képtelen legyek
elaludni rajta.

Ebből az elviselhetetlen zajból,
hogy mindenről folyton eszembe jutsz,
kimenekültem inkább
az éjszaka parkjába.
Elégiazaj

Hétéves lehettem, amikor az apám elővett egy kazettát.
Ez a változás szele, ez rap, súgta,
mert akkor a változásról csak suttogva lehetett,
és nekem akkor mindegy volt, hogy mi, de változás kellett,
mert már kínos volt a család előtt a Modern Talkingra ugrálni.
Végre férfi akartam lenni, nem aranyos.
Vanília égbolt

Ha méreggel is elmúltál egy reggel
és ki is fosod mind az összeset,
megénekled, hogy ennyi volt az éjjel
és hálás vagy, hogy újrakezdheted,
hogy élhettél itt kávéval, befőttel,
hogy éltél bőven — gyomrodban remeg,
hogy amfetamin nincsen és egy nő kell,
a változásban jó lesz majd neked.
A kolozsvári váltás

A konyhádban láttalak utoljára.
Vártad, hogy kipattanjon egy
valószínűleg égett pirítós és
hogy az izzószálak felmelegítsék
az arcodat, ahogy föléjük hajolsz.
Szokatlan volt még ez az egész,
új lakás, költözés, a titkolózás,
meg hogy az a kigombolt ing rajtad
az enyém, de a friss barátod máris
odáig van érte, a balfasz.
Konyha

hadd higgyenek halottnak
végül mindenki otthagy
ha halott vagy poshadj
te meg narancsleved
virágföldbe rothadt
hitreményszeretet
(narancslé)

Akkor kettőnknek Sète volt a Tető
Gibraltár sírbolt védműveivel
minden kilátás a tengerre nyílt
fénybő tengerre s galambok galambok
szemfényvesztés a tündöklet vakít
de semmi bú csak hosszú keresés
Sète: a Tengerparti temető

Erre vonul a kísérleti hadsereg,
karneváli páncélosok a folyó medrében,
egy esetlegességi forradalom felé,
sziklasírokat és lampionokat hagyva hátra.

Újpalotánál füstcsík szúrja át az eget,
ott a front, oda kell eljutni cikk-cakkban,
üldözésnek álcázva ravasz időhúzást.
Ha mindez

át kell a boltba szaladni tejért,
zörög a kanna, a vázhoz ütöm,
ázott ruha, szétázott papiros,
itt lenni, nem, és nem tudni, miért,
itt én biciklizem, és nem tudom,
tej, föld, eper, szavak, víz, összemos.
Ha nem szabad

ahogy téged csípővel tollak,
majd térdekkel, talppal,
amikor egy miérted
sem érdekel
és messze vagy, unásig ismételt
szöveg és dallam,
villamoszörej az éjszakában
— túl csendben, hogy érezzem,
túl hangosan, hogy ne halljam.
ambivalencia

sokat festettünk együtt délutánonként
egy parkban ülve
én is kaptam tőle festékeket
öblös üvegtégelyekben
és megszerettem ezt az egészet
az elméleteit hogy a világ egy hatalmas lap
meg a mi szerelmünk is
és hogy együtt mindennel telefesthetjük
és hogy ez a lényeg
a fröccsenő színek
kontúrok
fény–árnyék-hatás
klimt: remény II.

„Ami elveszhet, az el is fog veszni.”
A barátunk egy szerelmi történetről mesélt,
amelynek egyik szereplője épp ő.
Arról, hogy a szerelem mindent legyőző ereje
mellette áll a körülményekkel szembeni harcban…
Micsoda önhittség, gondoltam, de nem mondtam semmit.
Ami elveszhet

húsz év múlva a karodba csíptél és fájt.
ráeszméltél, hogy végig statiszta voltál a darabban
(álmodban forgatókönyvíró — valójában még rendezőfeleség se.)
az elejétől fogva vártad, hogy titokban átírhasd a szövegkönyvet,
és sokáig észre se vetted, hogy végig a párnád alatt hevert,
mint régen a füzetek, amikor még gimnáziumba jártál.
balra el, függöny (taps nem)

a csésze jobbról álljon
reggel nyitott ablak mögött
kimosdva ürítés után
autózaj vagy kutya nem zavar
a papíron könnyen járjon a toll
legyen a levegő kemény
és készséges a homloklebeny
májusi capriccio

a szüleim esküvőjéről
videófelvétel készült.

a lagzit egy káposztásmegyeri
iskolában tartották.
a kamera tulajdonosa
a család közeli barátja
volt, ezért egy időre
nem félt kölcsönadni a
kamerát unokabátyámnak,
aki értelmes gyereknek
látszott.

nagyanyámé

Tudom, hogy hazudtál
Nem nekem, hanem csak
Magadat próbáltad
Becsapni, megértem
Nyakad köré fonta magát a múlt
S most kétségbeesetten
Beléd kapaszkodik
Szeszmefuttatás

Néha véletlenül végignézem,
hogy lövik agyon
az embereket.
Olyankor annyira félek,
hogy nem tudom becsukni
a szemem.
Ha el tudnék aludni,
biztosan rosszat álmodnék.
Maja

Az asztal sarkánál, a függöny mögött
sosem porszívózok, itt elrejtőzhetsz.
Kifordított lényed már örökre
a házhoz tartozik. Senki másnak
nem kell tudnia rólad.
Hálót fonok én

Ritkán ringatjuk egymást,
anyám már nem dúdol altatót.
Tabletták pattannak
zsugorfóliából.

Darabos mondat zörög lakatlan
párkányon. Súlyos kövek
dőlnek pillámra. El sem
alszom, fel sem ébredek.
Altató

Szar a járdán.

Balkáni gerlék
fészkelődnek a padláson.

A szellőzőablakokon
jutottak be.

Egész nap hallani az ideg-
tépő sipítozást.

Padláscsend

Most magasan lebeg, húz, megfordul, keresztbe
leereszkedik, felemeli magát, együtt száll
a széllel, amíg hangosan elsüvít felettünk.
Papírsárkány Aibhínnak

Az út kikövezett szarvasbogár (fussunk neki még
egyszer, írom föl jegyzetfüzetembe) az út, ami nem
vezet sehová, és nem is repít innen el, mert annyira lassú
és nehéz és visszataszító, hogy azt hihetnénk, e helyt
a Magyar Nagy Alföldet vizionáljuk…, hogy e helyt
az embernek nincs is több gondolni valója; vagy nincs
tovább vagy nem halad vagy bogarászik.
A Rózsafüzér Királynője avagy egy utazó napjai — [Kurca, Kórházkert, Szentes, H]

A hajnali vonat ablakából
láttam tegnap magunk:
az épp kelő nap
vércsíkot húzott arcodon.
Milyen jól áll neked a piros, mondtam,
és hányinger fogott el.
Magaddal cipelt felesleges burok,
nem is vettem eddig észre,
hogy ennyire mély benned a seb.
Mitózis

csörög a telefonom, épp tésztát gyúrok,
az orrommal veszem fel, majd ugyanúgy
kihangosítalak, másodszor is meghívsz magadhoz,
áttörés, talán viszek pogácsát, de most valahogy
másra nem tudok gondolni, mint anyám
kérges tenyerére, a rászáradt rétegre
a tenyerem alján, egyforma a kettő, még a recept is,
de akkor nekem miért nem jön le a kézmosástól.
Három üledékes

Galéria

A diavetítéshez telepítsd a Flash Lejátszó bővítményt.

Csabai Renátó munkái a friss Műútból

További galériáink...

Szépírás

Medvészet

Webképregény

Kikötői hírek

Kiskáté

Esszé

Kollegiális napló

Nőtérfél

Kritika

Csabai Renátó

Csabai Renátó művei a friss Műút képzőművészeti anyagából

Nónay Gábor

Nónay Gábor írása Csabai Renátóról

Szili József

Szili József verse

Mráz Attila: A kizárás joga

Mikor zárhatunk ki bárkit is a választójogból? Demokráciákban, gondolhatnánk, a válasz egyszerű: soha. A XX. századi nyugati világ politikai intézménytörténete — kellő távolságból nézve — a választójog fokozatos kiterjesztéséről (is) szól. A nők, a nincstelenek, az aktuális politikai elit által elismert oktatásban nem részesült polgárok választójogosultságának elismerése óriási lépések a demokrácia fejlődéstörténetében, amelynek végét sokunk számára a mindenkit megkülönböztetés nélkül befogadó politikai közösség ideálja jelöli ki. Ez a felfelé ívelő pálya azonban kevésbé tűnik töretlennek, ha tudomást veszünk az általánosnak nevezett választójog nagyon is valóságos, ma is milliókat érintő korlátozásairól.

Tovább »
Kocsis Noémi: A tűz meséje
16-09-29-kocsis-noemi_slide

A kölyök lefeküdt, a füzetet kinyitva otthagyta a konyhaasztalon. Ő csak nézte, a sorok egyenetlenül dőltek, kisilabizálni lehetetlen, egyáltalán, mit tanulnak ezek az órán, írni nem tud, ez látszik. Megmosta a fogát, belebújt a dinós pizsamába, nem felejtette el betenni a fogszabályzót, pedig utálja, az ajtóból visszafordult: Akkor mi legyen ezzel a hülye fogalmazással? Befejezed? Persze, hogy befejezem, mondta ő, befejezem, csak menjen már lefeküdni, fél tizenegy elmúlt, majd én befejezem, mindent én befejezek be úgyis, tette hozzá, már csak úgy magának, házi feladatot, könyvek kiolvasását, marketingtanfolyamot, vacsorafőzést, házasságot. A gyerek magára húzta az ajtót, még kiszólt azért, hogy ma nincs mese, persze hogy nincs, ma fogalmazás van, szép álmokat.

Tovább »
Nyirán Ferenc: Az orvlövész
16-09-28-nyiran-ferenc_slide

Valamikor mesterlövész voltam. Nekem volt a legjobb szemem a csapatban. Türelem és megbízhatóság, ezeket az erényeket birtokoltam, ebben a szakmában nem is lehet másképp létezni. Nyugodt, lassú lélegzés és pontos célra tartás szükséges, ezeknek a hétköznapi életben is uralniuk kell minden percedet. Hogy e készségeket megtartsam, naponta szemtornát és transzcendes meditációt végeztem.

Tovább »
Zemlényi Attila: Apámnak hiányzik a víz
16-09-28-zemlenyi_slide

Ahogy az őszi surlófény az erdőbe betűz,
úgy hiányzik apámnak a víz.
Összegörgeti a csigaház-szíveket,
locsogja: lehet, hallgatja: nem lehet.
Messzelátó szemének szomjas állatok,
apám: Víz, olyan rég nem voltam nálatok.

Tovább »
Ádám Tamás: Átrepült
16-09-27-adam-tamas_thumb

Tölgyfaszekrény tetején rakott
fészket egy madár. Talán
agyagból készült, talán húst
húztak ritkuló csontokra.

Tovább »
András László: Saját patkány
16-09-27-sajat-patkany_slide

Kertes házakban elkerülhetetlen, hogy ősszel olykor beköltözzön valamiféle rágcsáló. Nyári szokásból nyitva felejtett ajtón besurran, elfészkel, családot alapít. Vagy csak elfészkel, és télire felhalmozásba kezd. Nyáron esze ágában sincsen bemenni a házba, persze, kitűnően érzi magát a kertben, az erdőn, a füves területen. Ott van a természetes élőhelye, ott vannak a barátai és a természetes ellenségei. Minek keresné a bajt, ha semmit sem nyerne vele? Nyári patkány a szabad ég alatt érzi jól magát, mint mindannyian. Nyári eső elől behúzódik, nyári eső elállta után megszárítkozik és továbbáll. Ahogy mi magunk is.

Tovább »
Paksy Tünde: KH — német (2016. szeptember 26.)
kh_lead

Október 17-én, a Frankfurti Könyvvásár nyitányaként kerül majd sor a Német Könyvdíj átadására. A húsztételes jelöltlista kapcsán olyan „kitűnő évjáratról” beszél a zsűri, amely a kortárs német irodalomban megjelenő témák és írásmódok széles spektrumát mutatja be. Az ismert szerzők — Ernst-Wilhelm Händler, Bodo Kirchhoff, Michael Kumpfmüller, Katja Lange-Müller, Sibylle Lewitscharoff, Thomas Melle, Arnold Stadler, Peter Stamm és Thomas von Steinaecker — mellett új témák és szerzők is megjelennek…

Tovább »
Juana Adcock: Ez a vers indokoltan provokatív, és nem reflektál a szerző nézőpontjaira
16-09-25-juana-adcock_thumb

Túl hosszú ideig voltam elnyomva a verbális nyelv zsarnoksága alatt, ami olyan, hogy nem képes másra, mint hogy tárgyiasítson és befűzzön minket az idő lineáris dimenziójába, aztán kialakítsa bennünk azt a téves elképzelést, hogy a dolgok vagy személyek kifejezhetőek tárgyi kifejezések használatával. Én most úgy döntöttem, hogy kilépek ebből civilizálatlan állapotból.

Tovább »
Rédl Zora: Gyertya
16-09-25-redl-zora_slide

Az emberek lábnyomai vizes foltokat hagynak a padlón. Sötét, de fénylik, mintha odafestették volna. Amikor felszárad, eltűnik az egész. Egy ideig látni csak, mindig rálép a következő, már nem tudni, ki volt ott előtte. A folyosó oszlopai alatt átlósan vannak elhelyezve a csempék, lépegetek egyikről a másikra. Vonalra nem szabad lépni. A felnőttek rálépnek. Fugának hívják a vonalat. Keresztben tíz darab vörös csempe, van köztük drapp színű, régebben lehet, hogy fehér volt. A vonal szürke. Ha lennének nálam kavicsok, akkor a metszéspontokra tenném, ahol összeér négy csempe. Nem tudom, mennyi kő kellene hozzá, hogy mindegyikre tegyek.

Tovább »
Závada Péter: A néma súgó
16-09-24-zavada-peter_thumb

A néma súgó mutogatása,
nem egyértelmű jelzései
összezavarják a színészeket,
estéről estére újraosztják
a szerepeket, de valaki
mindig önmaga marad.

Tovább »
Hirmann Blanka: Reflektorhalál
16-09-24-hirmann-blanka_thumb

Úgy három éve elromlott a december.
Csak jött és elment, félig letépett
Hideg neonfényeket hagyva
A villanypóznák betonállványain.
Zárlatot kapott valami bennem is,
Kiégett mindkét szemem fénye.

Tovább »
Nagy Márta Júlia: A kékharisnyaság természete
16-09-23-nagy-marta-julia_thumb

Tegyük fel, hogy dél lenne, az a rekkenő fajta,
legalábbis így hívják, hogy miért rekken,
azt nem tudom, nem ismerem a szavak eredetét.
És én ebben a rekkenő délben olyan volnék,
mint egy nyűgös, aszott, vánszorgó téldarabka,
öregasszon, manó, vagy életunt pénztáros
egy közepesen szerény választékkal
rendelkező szupermarketben, panelgyűrűbe zárva.

Tovább »
Siegfried Lenz: Az álarc
16-09-22-siegfried-lenz_slide

Mindig is így ment ez itt: alighogy elvonult a vihar, elősereglettek vityillóikból és házaikból, s a dűnék között leszállingóztak a partra, izgatott reménykedéssel, hogy szerencséjük lesz és találnak valami értékeset. Mintha valamilyen hívást követtek volna, egy felszólítást, úgy mozogtak; ha a vihar által partra sodort holmik közt valami rendkívülit fedeztek fel, meggyorsították a lépteiket. Elégszer megfigyeltem már.

Tovább »
Filó Mariann: Higanymérgezés
16-09-22-filo-mariann_slide

Nem túl sok mindenre emlékszem a gyermekkori éveimből, még azokra a tipikus epizódokra is alig, amikről az emberek általában beszámolni szoktak. Leggyakrabban nem a legmélyebb nyomot hagyó események derengenek, hanem a szinte semlegesek és lényegtelenek — például miért rajongtam azért, hogy a home made „joghurtból jégkrém” találmánynak fagyott fémíze van a beledöfött kanáltól, meg hogy mindenáron szerettem volna, ha egyszer eltörik a régi lázmérőnk a hónom alatt. Egyszerűen majdnem megölt a kíváncsiság, hogy a higanygolyók vajon milyen alakzatban gurulnának szét a padlón; láttam magam, ahogy megrészegülve az adrenalintól ugrálok fel-le a nyikorgó kanapénkon, miközben a szüleim pánikba esve igyekeznek alaposan összesöpörni, hogy ne kapjunk mérgezést a párolgó anyagtól, hiába vannak tisztában azzal, hogy nincs sok esély erre ilyen csekély mennyiség esetében.

Tovább »