friss műút

Hírek

Legfrissebb hozzászólások

Versmalom

Mert sosem kedvelte a középutat,
vonzódott a szélsőségekhez, a fent
és a lent kettőssége hívta megmártózni
a mocsokban, ápolatlanul fetrengeni a
kocsmai mámor alkoholbűzös fertőiben,
máskor pedig borotvált orcával, illatosan,
elegáns öltözékben forgolódni tárlatok
megnyitóin, színházi premiereken...
Kentaur, a menekülő

Ma ötvenéves a legnagyobb diákkori szerelmem,
aki már korántsem tekinthető plátóinak,
az első vers, ami illett hozzá,
amit neki ajánlottam,
tulajdonképpen nem is róla íródott.
Csipkebogyók

Kiedy się rodziłem, nad Caesars Palace
w Las Vegas, świeciło jasne słońce.
Ray „Boom-boom” Mancini, mistrz świata
wagi lekkiej, bronił właśnie tytułu,
z Południowokoreańczykiem.
Duk Koo Kim trafił na ring
jako nieznany pucybut i jeden po drugim
wygrywał azjatyckie mecze. Kim walczył tak,
jakby był lustrzanym odbiciem Manciniego.
Mecz

először
bújj ki bőrödből,
nyúzd le a világot
másodszor
és harmadszor
előttem és előttünk
leheld azt, hogy power off
láthatatlan huipil

Esténként meglátogat
az origami ember.
Kisimít és összegyűr.
A kezével barkóbázik:
kő, papír, olló,
állat vagy növény?

Ökölbe szorítva hallgatok,
de nem érdekli. Így figyel.
Ahogy a kezével játszik:
precíz mozdulatokkal,
feszes élekkel
hajtogat.
Origami ember

tudod, a félelmeink közösek.
hogy elvirágzás után mi történik velünk,
még hányan nem pillantanak hátra távozáskor.
együtt reménykedünk, hogy a viasz lassan szilárdul meg,
mert közben egyre barázdáltabbá válunk.
el is engedném a bütykös ujjaidat, de szánlak —
túlságosan elmélyült köztünk a kimondatlan.
szőranya

Egy négyszög lehetőségeit számba véve
a tökéletes megismerésig juthatunk.
Egy négyszög körülírható, mérhető,
mint a világ. Egy menetoszlop
legvédettebb helye, kegyhely nélküli
zarándoklat. Egy értéktelen terület a sivatagban.
Egy négyszög határai

A krematórium felett mindig szürke az ég.Időjárás

Ha kimozdulna, éppen esni fog,
nem is nagyon, ez most csak kismosás,
csodálnám (hogyha élne), hogy mozog,
csodálnám érte; mennyi változás!

Szeretne otthon lenni ott, ha nem
piszkálnák érte, miért épp van, és
nem mondanák meg, mi miként legyen.
Ha lehető lehetne a levés.
Ha kimozdulna

írtam egy verset gondolatban,
de reggelre nem maradt más,
csak egy asztal.

Hiába próbáltam visszaidézni
képeket és szavakat:
szoba nőtt az asztal köré,
ablakok, és egy másik Nap fénye
nálam is erőszakosabbnak bizonyult
— ragyogott.

Porcelán teáskannák, gyertyát tartó gyertyatartók
sorakoztak már az asztalon.
De ez nem az én versem volt,
hanem az egyik első kalotípia:
William Henry Fox Talbot
reggelizőasztala.
Elalvás előtt

még nincs eldöntve semmi
lógok a levegőben
mint a halhatatlanok
belém szorulnak a szavak
kicsapódnak homlokomon
a csönd szétfeszíti a falakat
megpattan egy ér a halántékodon
egyedül
meghalni sem tudok
segítened kell
Limbus puerorum

amikor pedig meglátlak még nem szeretlek
kíváncsiságfoszlányok lógnak a vágy szárítókötelén
feltétlen reflexes figyelmetlenségek májusi
rügyrongyok virágcafrangok horizontot hullámverő
tengerek reminiszcencia ingvállak újjászerveződő
évszakok
katedrálisszöveg

amikor van alátét, direkt túltöltöm, hogy
a habból valamennyi kifolyjon körbe,
mint a péterfyben, ami a kacsa után maradt,
háton fekve pisilni nem lehet, de ez senkit
sem érdekelt, nem betegség, ezt mondta
az orvos, hanem hajlam, elmondva nem nagy dolog,
ráadásul nagyon gyakori, erre gondolok pár
órával a műtét után...
sárga

Végül a boncasztalon végzed,
a kés könyörtelensége emlékeztet,
értelmetlen az egész.
Apádtól örökölt megfelelési kényszer
üldöz, kimondatja veled:
Játsszunk ismerkedőset?
A fal felé fordulva rám hagyod
a boncmester szerepét.szekunder

mint egy kései.
magányos.
megfáradt.
hajnali.
merevedés.

szép.
hiába. valóság.

Az asztalon felfordult
lapok, a visszavonuló
idő csapta le.
A hűtőben az üres
üvegekre
Vadász árnya hull:
íját feszítve, söröskupakkal
lő át az űrödön.
Véletlen ez.
Holt tér

én nem kívánok csak betontörmeléket.
csak sót szopni és kiköpni egy tengert.
én nem emlékszem, csak visszanézek,
mit lophatnék magamból, amit az én magában elnyelt.
ha voltam, ha leszek

Az ősrobbanás számukra tölcsér-veszély alakját ölti magára,
mesterségünk a kavargó,
fosszilis fény feltárása.
Hagyd nyitva az ajtót, kérlek.
Az elemi ég bináris, harcban áll.
Egy fal fele

megtörik fölöttem az ékezet,
vesszőt kell raknom magam mögé;
bután, akár a parancsszavak utáni
kérlek, himbálódzik
a vég- és utószó közt.
és

csak eggyel és önmagukkal oszthatók
mindig ezt halljuk
szegény prímszámok valószínűtlen
hogy magányosak lennének
végtelenül sokan vannak
akkor és csak akkor

Groteszk leszel, mint egy rosszul preparált állat.
Próbálok erre nem gondolni.
Sokáig fekszünk mozdulatlanul,
mint a kutyák, ha
párzás után összeragadva maradnak egy ideig.
Valahol most épp egy beszédhibással
gyakoroltatják a taxidermia szó kiejtését.
Nekem meg a te neved miatt kellene
logopédushoz járnom.Taxidermia

a fiókok tartalma kiselejtezve
az emlékezet kukába vetve
útra készen a kidobásra szánt
dobozok ám akad még néhány
selejtezésre váró darab
Naplóversek

visszafordulok az almához, belemagyarázok
mindent a fognyomodba. magunkat magyarázom
bele, vagyis leginkább magamat, nem vagyok
tisztában az alma viszonyrendszerével, hogyan
oszlunk meg benne. szeretnék nagyon szárazon
beszélni róla, az almafa termése botanikailag
csoportos tüszőtermés, valahogy így, sokáig.
fognyom

jó edzőként fokozatosan terheltél.
mindenhova magammal cipeltem a körülöttem épülő falakat.
a tieid már az égig értek, szemeid előtt vékony tejüveg:
nem láthattad, ahogy a napfényt megtörik a levegőben szálló porszemek,
s én ezen keresztül láttalak bátornak, erősnek.
tégla

Egy alak, nem sokkal naplemente előtt, odafönt az égen,
elfekszik, lassan, kockavállai nyomulnak a majdnem
teljesen szétfeslett hamuszürke kabátbélésébe srégen;
ez az opálkék emberforma, vagy inkább a Cassius
bíbora zárja, öleli magához a (mozdulat) borulat utáni és
a felhőszakadást megelőző pillanatban a várost, a Titanic
Quartert közelebbről.
Rózsafüzér Királynője avagy egy utazó napjai — [Dokkok, Titanic Múzeum, Belfast, NI (GB)]

minden széttörik millió darabra
s úgy tűnünk el a roppant egészben
ahogy csillagparányok a tejútködökbe
hűl a reggeli nyárfény
csak a pillanat létező
az mindenünk örökje
Kínvokáció

cipellek magamban hónapok terhe.
zárványidőbe kövült szerelemmel.
üres hasam falán az izmok
gyantaszoborba temetnek.
kiolvasom mindig minden irányba
imaként apró rezzenéseid nyomát.
talán mert féltél világra jönni
csak ezt a pár remegést küldted át.
fosszília

Nem kellett ez a reggel ez az ébredés
Mit kezdjek egy nappal
Ha olyan éjszakát álmot arcot hord magában
Ami rég a föld alatt pihen
Elástalak
Hideg kétméteres tömb fölötted
Betont döngöltem rád
Nem mintha bármit is
Nem az az arc

Citrom- és narancsillat. Szicíliai minőség.
A csendéletbe belép: tervet hoz üvegtálon.
Nem mondtam, hogy olajvászon,
száz meg száz meg száz kéz festette.
Mokkacukrokkal kockázik.
Nem mondanám koffeinmentesnek.
A kávé maga Szervezet?
LORENZO RIBEIRA — A hó bódító vaníliája

Az asztalodon rend lakik, szívem.
Mint egy naptárban, elválasztva a hetek, az órák.
A pontosságod híre New Yorkig elér.
A pisszenést megtiltod nekem, ha dolgozol.
A morzsa is elfut előled a klaviatúrán.
Olyan vagy, mint a negatív logaritmus.
Nélkülözhetően badar. De kunszt.
Id küldi Sz.-nek

Mert nem hagytam hogy elégessenek
az alakod féltettem csontjaid
ott voltak mindig ők voltak a váz
mozdulataid moccanásaid
hordozták rejtetten de mindig is
ők legyenek tanúk hogy volt ilyen
hogy minden lehettél szerves egész
voltod pazar tündérjátékai
Requies

ha lecsúszik egy sorom a papírról,
visszasimítod, mint azt a hajtincset,
ami tizennégy éves koromig
a szemembe lógott — most átlóg az álmaimba.

nehéz észrevenni, mert nekem természetes,
hogy ugyanaz az angyal ül a homlokodon,
mint aki azelőtt altatott.
nagy kő ült a lelkén, énekelt, mikor legördült róla.
támasz

Az asztal sarkánál, a függöny mögött
sosem porszívózok, itt elrejtőzhetsz.
Kifordított lényed már örökre
a házhoz tartozik. Senki másnak
nem kell tudnia rólad.
Hálót fonok én

Ha mindez nem történt volna meg velem
egyszer már, ha vérre nem láttam volna
rá életet, földre vizet, égre mindent, amit
lehet, egy individuális mitológia
nevében azt, ami tán ott se volt,
nem tudom már, menedéktelen
csöndeket, tértelen, sötét, hibás,
zuhanytalan lelkű házak bánatát, pirosra
zöldet, zöldre mindig kéket, kékre sárgát,
szemeim fülnél fontosabb tanúk lennének.
Hullám, mollban

Tompával nem a gólyát szólítom meg
csak Attilát akit két évtizede
valahogy majdnem fiunkká fogadtunk
Zsóka kezdte de végül átragadt
rám testálódott ez a hihetetlen
megnevezetlen szótlan apaság
belénk hasított akkor az a kéthazás lét
két városos mert Miskolc és Fülek
ekkor került szoros társas viszonyba
a tudatunkban egy valódi sors
folytán
Neked két hazát…

Mert lehet az inget gombról gombra, óvatosan,
mint a találkozás első napján a szavakkal,
és lehet cafatokban is, mint jóval azután.
A nedvesség lecsapódik, mint a pára az éjjel kint felejtett ruhára.

Egészen más lesz az illatod, ahogy megkapod, amit akarsz.
Azt hinnéd, könnyebb így, de egészen elnehezít.
Ujjaid vattaként simítanak végig, mintha csak le akarnál mosni
valamit, ami nem illik hozzád.
Szavak nélkül

Isten megbocsát a bestiának bennem,
és Isten megbocsát a baromnak.

Soha nem terveztem így.

Isten megsegíti, akiket bántottam,
és a halott madarakat a parton.

Soha nem terveztem így,
ámbár a madárügyhöz
nincs közöm.

Megbocsátás

Habár nem tudod felidézni, az indulás
a szertartásos mozdulatsorának egyetlen
eleme sem hiányzott. A kapu felé tartasz
a száraz tenyeredben minden lépésre
megcsörrenő kulcscsomóval, széttaposott
papucsodban a zoknin keresztül lábujjaid
a beton illesztések között áttört fűszálakat
tapogatják.
Az utolsó lakó

dicsérjen Téged a mindörökké ámen és az itt és most is
dicsérjen a szanatórium a kórház az elfekvő a hospis
Te vagy az Alfa és Omega Mindenek Ura
dicsérjen az újszülöttosztály és a proszektúra
dicsérjen az urna a koporsó és persze a halott is benne
a nővérek kórusa az orvosi kar dicséreted zengje
a gyógyíthatatlan halálos betegek
utolsó erejükkel Téged dicsérjenek
mert Nagy Vagy Te a Legesleg s még annál is Nagyobb
dicsérjen a kómában fekvő a szív- és agyhalott

Nagyhimnusz

Végre a tenger ma tökéletes,
Összes sátrát lebontotta már.
Érkezik a nappali sirály
Szótlan, éjszakás nővére helyett.

Rejtegetve az ébrenlétemet,
A házban ne jöjjön senki rá,
Kába lépteimbe gyűjtök át
Mindent, ami már táncol vagy rezeg.
Reggel

Állsz a bizonytalan körülmények
egyre hosszabbra nyúló árnyékában,
visszavonhatatlanul sötétedik,
és a betonszürke ég, vagy amit annak
neveznek, idézőjelbe teszi a nyár
minden addigi gesztusát.
Mozgó szabály

amit mondtál bár igaznak tűnt
és szépnek is főleg szépnek talán
nem kellett volna mondanod
mert így más mederbe terelted
ezt az egészet pedig nyilvánvaló
a természet vájta meder az igazi
szabad folyást enged a dolgoknak
és én most bizonytalan vagyok nagyon
bizonyos mértékben szomorú is
Másik meder

A cserkészkunyhó előtti udvaron
mindig egyszerre egy lány volt
az amőba, és vezette a többieket.
Nem tudtuk, mik azok az amőbák,
csak hogy nem emberek, nem is állatok,
és ezer vak lábként taposnak
át a melaszon.
Az amőba

Nie ufam obcym,
ale kosmitów, jeśli mają ręce,
chętnie przytuliłbym do piersi.
Lepiej, żeby obcy nie mieszkali
w sąsiedztwie. Skośnoocy —
tych nie cierpię najbardziej.
Wstają wcześnie i późno
wieczorem cicho zamykają drzwi.
Cztery, trzy, dwa

Az vagy nekem, ami lehettél volna másnak,
A volna az élet örökös megrontója,
Ellenpróba nélkül fogjuk egymást szeretni,
Kapunk hideget-meleget, amíg a szív dobog,

Megosztunk egymással ágyat és ágytálat,
Kaparós sorsjegyekre kuporgatunk,
Ha lenne vidámpark, nem ülnénk otthon este,
Tudod mit, feküdj rám és aludjunk.
Az vagy

Miért nem néztem a vattacukrokat az égen?
Miért imádkoznak hozzám, hogy lehet,
hogy egy másik században is segíthetek?
Miért neveznek el verset rólam?
Miért száll annyi veréb fölébem?
Miért tagadják, hogy voltam?
LORENZO RIBEIRA — Posztmortem nevetek

Az apró öklökre támasztott szemekben
egyszer csak megláttam az Istent.
Különös nap volt, a házak mögötti
szeméttelep felett izgatott alakzatokban
repkedtek a varjak, talán a közelgő
vihart érezték, amely később bekáromkodott
a tetőkön és acsarkodva szaggatta le
az ajtónyílásokat fedő takarókat.
Legkisebb

A családot a nők intézik.
Leszarom, ha lekéssük a buszt.
Gyűlölöm az utazást,
mint apám és nagyapám,
kérdés, hogy kerültünk ilyen távol egymástól.
Zsidók és elvált apák party

Vizet forraltam, ahogy minden
reggel, s míg fortyogott a víz a fém-
edényben, rájöttem, hogy nincsen
időm olvasni, így aztán zenét

A forrásponton túl

12 másodperccel mélyebben egy
nagybőgő szólal meg. A két sötét,
mégis öntudatos hang között
vonal képződik. Aztán egyszerre
egy brácsa és egy hegedű kezd
szintén C-t, oktávnyival magasabban.
Egy szimfónia tervezete

Teletölteni a vödröt vízzel. Azt a vödröt.
Azzal a vízzel. Tiszta forrás értelmező
cseppjeivel mosni az arcot, mosakodni
meg; először félmeztelenre vetkőzni,
és úgy. Félénk háborús sebeket simogatni
vele. Majd a fészer mögött építeni új
jövőt, legalább belegondolni, mitől
távolodik az ember. Ha ember.
Hamvas Béla/film/nap/kert/vödör

Születésed után valószínűleg
nem haltál meg majdnem, mint én.
Talán elég anyatejet kaptál ahhoz,
hogy aztán később már
ne okozzon örömöt az evés...Anyatej

Erre vonul a kísérleti hadsereg,
karneváli páncélosok a folyó medrében,
egy esetlegességi forradalom felé,
sziklasírokat és lampionokat hagyva hátra.

Újpalotánál füstcsík szúrja át az eget,
ott a front, oda kell eljutni cikk-cakkban,
üldözésnek álcázva ravasz időhúzást.
Ha mindez

Nem esik nehezemre elképzelni,
hogy világinak neveznek a hátam mögött,
mert olyan lehetek nekik,
akár egy farfekvéses gyerek:

most születne meg, seggel a fény felé.
Szerintük egy igaz vallás van,
minden más tévútra visz,
vagyis a gyehennába.Őrtorony

alig vártad a hajnalhasadást, hogy végleg kiléphess ebből
az ördögi körből, lemenj cigiért és ásványvízért a kisüzletbe.
fagyjon össze orrlyukad a hidegtől. mártsd bele a kezed a tűzhóba,
hogy aztán vörösre karcolja a bőröd.
mindegy, hogyan, csak szellőzzön már ki belőled
ez a konzervált kényszermosoly.
újév reggele

Ahogy a színek kavalkádjába visszatért a szellem,
A világi tapasztalatok már nem segítenek.
Megterhel a tanúság,
Hogy minden irreálissá változott;
A fantázia most minden képzeletet éltre kelt
— És persze ezt senki sem várta.
Irrealitás

Néha véletlenül végignézem,
hogy lövik agyon
az embereket.
Olyankor annyira félek,
hogy nem tudom becsukni
a szemem.
Ha el tudnék aludni,
biztosan rosszat álmodnék.
Maja

Úgy nőtt ki a földből, akár a gaz:
elég gyorsan, csak úgy magától.
Öt éve lehetett ez.
Akkor apám nem élt már velünk.
Egyszer csak ott állt a medence mellett.
Nem akartuk kivágni,
de nem is locsoltuk.
Nem beszéltünk róla,
mintha nem is lenne.
Az ecetfa

a csészédben kávé van, és egy kanál.
az ablakon kívül örvénylik a köd,
ellopták a víztornyokat. az
utca nem kopog. nem remegnek, alszanak
a tócsák, lábtörlőkön hasal a sár.
porcelán

A varjak nem alszanak ma
éjjel sem, felszállnak,
ellepik a teliholdat,
kimetszeni a krátereket,
mint visszanövő daganatot
a koponyacsont alól,
de nem enged, áttétről jelent
minden holdtöltekor.Fekete zaj

Az orvosoknak csak egy szám
vagyok a kórlapon.

9 karakterből álló kód ez
az egész purgatóriumi lét.
Kihúzom a katétert a
hasamból, félrecsúsztak
a szótagok, gyors pittyegés.
9 karakter

A hold a láthatatlan vak óriás
feje, akinek csak a csupasz teste
láthatatlan, a feje nem, az bizony
világít egészen, egész a világ
végéig, ahogy elnézem, reggelre
lefejezi privát büszkeségem, majd
jól kivehető egy krumplisveremből,
ahová a rossz gyerekeket zárják...Látszatra

a hadtörténetiben esett meg velem
sápkóros vitrinek között
hogy körbekorzóztak az egyenruhák
-ingek és -öltönyök
anyámmal voltam aki lemaradt
nem sokkal egy teremmel
apróság kötötte figyelmét
le rólam aki mentem
előre vagy hátra az időben
habár ez jelentéktelen
de végeredményként
a jelenbe érkeztem meg
vázlatvers

Nyüszítenél, mint egy kutya.
De a kísértetcsend kígyói nyakad körül.
Nem félsz a fulladásos haláltól,
se a viperák méregfogától.
A kígyóbőr jó meleg, mint egy nagykabát.
Évvég

Nyugtalanul ébredtem.
Különös álmom volt,
de nem emlékeztem semmire,
csak arra, hogy különös volt,
és te sem tudtál segíteni.

Azt mondtad, beszéltem álmomban,
és — ha jól értetted —, azt ismételgettem
hogy „az esetet jelenteni kell”.
„De hát miféle esetet?
És kinek?” — kérdeztem tanácstalanul,
mire megvontad a vállad,
„azt hittem, innen már tudni fogod”.
Az esetet jelenteni kell

Tudatlanok vagyunk, hogy egy nyelv
Tartományát félig is birtokoljuk,
Lehetetlen, hogy a szavak megmutassák,
A világ és a költészet lényegét.
Senkiföldje

Álltam a nyilvános WC-ben.
Csak kezet akartam mosni.
Szükségét éreztem,
mert aznap minden korlátot megérintettem.
Megengedtem a csapból a vizet,
a mosdókagyló sírni kezdett.
Aztán ránéztem a szappanra,
amibe ismeretlen férfiak szőrszálai ragadtak,
mint borostyánkőbe a bogarak lábai.
Megbánásba ragadtam

Iljics nagyon le volt törve
de hogy más dugta meg helyette Nagyezsda Krupszkaját
esetleg eltűnt a pártvagyon
vagy elfogyott volna a vodka a Kremlben
szobornak ez már mindegy lenne
orrát halott ilyenbe ne verje
Aznap 89 novemberében

ezt nem lehet ezt te
nem tudod hogy ne legyen
csak azért ha mégis
sikerül belekezdeni az jó
nagyon biztató ha úgy
marad félbe hogy rátapadt a
verítéked mégse volt hiába
Szerszám

Odakint ömlik az eső,
csak hallgatom,
úgyse láthatom a szmogtól.
Kövekről álmodom.
Becsukom a szemem és köveket cipelek,
örökké, egyik sarokból a másikba.
Aztán mindet vissza egyesével.
Másra gondolok.
Palakék

Nem épült itt semmi,
nincs mire letenni,
amit mutatnék neked.
Azok ott romok,
ezek itt sebek,
folyton nekiütődök valaminek.
Haraggal jöttem,
ne suttogj mögöttem.
Siva

A néma súgó mutogatása,
nem egyértelmű jelzései
összezavarják a színészeket,
estéről estére újraosztják
a szerepeket, de valaki
mindig önmaga marad.
A néma súgó

Az aszteroidák
zuhanása nem
saját

megnyugvás.
Ércek, jég és
energia.
Földi leletek

Folytonos morálcsőszködés,
megint porig aláztak valakit,
ez megy, kérem, hogy ne jöjjön
vissza. Mert közéjük tartozom
én is, dérrel-dúrral belököm
az ajtót, nyakon vizelem őket.
Ettől a megaláztatástól néha.

Űr-be-utazások

Azt mondja, ez a baj a tanárokkal:
„Mit fog egy gyerek tanulni valakitől,
aki úgy döntött, hogy a legjobb, amit az életével tehet,
az, ha tanárnak megy?”
Aztán emlékezteti a többi vacsoravendéget arra,
hogy milyen igaz, amit a tanárokról szoktak mondani:
„Aki tudja, csinálja; aki nem tudja, tanítja.”
Úgy döntök, hogy inkább megharapom a nyelvem (az övé helyett),
ellenállok a kísértésnek, és nem emlékeztetem a vacsoravendégeket
arra, hogy az is igaz, amit az ügyvédekről szoktak mondani.
Mert ugyebár mégiscsak eszünk, és ez egy udvarias beszélgetés.
Mit csinálnak a tanárok

Juj be szeretnék két helyen lenni
egyiken inni másikon enni
vagy mind a két helyen enni meg inni
úgy odamenni hogy máshol lenni

Juj be problémás lett ez a két hely
ha kételkedném elfog a kétely
e lelki két hely maga a métely
nem kéthelykedhetem egy az a két hely
Két hely-kétely

János éppen a számítógép előtt
ücsörgött, mikor úgy félvállról apja
megkérdezte tőle, hogy hány kiló is
valójában, nem tudott hazudni, így
egyenes választ adott, mire apja
ráfelelte, milyen kicsi a világ...
Cölöpök

nyaralásra menet minden évben
megálltunk egy pihenőhelyen. azóta
rájöttem, hogy azért, mert ott volt
legmélyebb a víz. a parton egy búvár a
korlátnak dőlt és az odaútra szóló jegyét
szorongatta.
korlát

itt szélesül el minden.
felénk füstöl az avar és
két part közt reng a föld.
fátyolt köhög a völgy ilyenkor,
hogy ne kérdezd,
mit ér háton a tekintet.
felező

nyári tábor épp éjfél után
hűvös éj a tűzmeleg kihűlt
kint sötét vacogtató hideg
ott ülünk az elhűlt tűz körül
akkor volt mikor még volt miről
volt miért beszélni lenni bárhogy
hittük van megoldás csak mi még
nem találtunk rá de ránkrohan
Tábori anzix, 1992

Ha végigmegyünk a híres emberek
listáján, az derül ki, hogy először
mindegyik dolgozott. Mondjuk George Bush
nem úgy néz ki, mint aki
bármit is csinált volna, viszont egy ideig ő volt az elnök.
Játék a hírnévvel

mindegyik fényképen látom
magam mindentől messze,
a szívhez közel.
ami esedékes

Mint mikor egy nagymama
eldobja gombolyagját,
már nem kötök többet, mondja,
a fal felé fordul,
és ahogy átkel a fonalak szőtte
sötétségen, egyre inkább
emlékké változik át.
Mentális okozás

Mereven nézek egy bokrot,
különféle sárga széleket,
itt-ott előtűnik a zöld is,
levelek rejtett címere,
s egy másik látvány emögött:
összehajló fák tövében
drótkerítésbe fut
eperbokor-övezte fehér.
Visszaszámolás

Mátéval van egy elméletünk,
ketten találtuk ki piros pólóban,
Mátén, azt hiszem, kék volt a póló,
de mindegy,
nem ez a fontos,
szóval
Máté és én azt gondoljuk,
a tökéletes apukák a mesében léteznek...
Valóság-keksz

isten sincs
itt lenn is-
tentelen

sötét van
legyetek
éberek
(mondóka)

Három vénasszony él együtt. Előttem ülnek egy kanapén,
közöttünk egy asztal. Még alig van tavasz, csak résnyire
nyitva az ablakok. „Mi újság errefelé?” „Nyomorúság
van, Petikém.” „Szánalmas szarok vagyunk mi már,
akire a légy se száll.” Hárman ülnek, kint a szélben,
a vezetéken a seregélyek, visszafütyülik, amit a házból
kivisz a szél.
Három vénasszony

ez ugyanaz, mint a múltkor
vagy mint azelőtt
vagy mint máskor.
itt egy fasz
és itt egy pina
és itt a baj.

csak te gondolod
mindig, hogy
most végre megtanultam:
hagyom hadd csinálja,
én majd mást csinálok,
én már nem erre vágyom,
csak egy kis kényelem
és egy kis szex
és csak egy kevéske
szerelem.
Akkor ez

Lopott pillantást vetek a képre:
háttal állsz a lencsének, karod széttárod,
mint egy női krisztus a levegő keresztjén.
Pocsolyák pompáznak a nyári verőfényben.

Az özönvízre gondolok.
Ha téged bízna meg az Isten bárkaépítéssel,
mi keresnivalóm lehetne
kihullott hajszálaid között.
Eső után

Ezeket a száraz vacsorákat kellene
megszeretni, hogy azt együk,
amire igazán éhesek vagyunk,
ne csak a morzsálódó és ne csak
a karikára vágott anyagot,
mely telített gyomorral ültet aztán
a tévé elé, elégedettséget színlelni.
A közös dolgok tőkéje

az egész csak igeidők kérdése
minek aggódni mikor lesz vége
vagy miért történt meg
nem a cselekvés a lényeg
ami a múltban kezdődik
az a jelenben ért véget
befejezett jelen

Valaki megkarcolta az eget. Az aszfalton
fekszem és úgy nézem, ahogy a hiátusokban
átszivárog a mindenség, de közben
puha fűről álmodom, meg arról, hogy velem
van egy macska, akit rólad neveznék el, ha
valódi lenne. Talán akkor valamelyikünket szeretni
tudnám...Jövőkép

Boszorkányszombat a Faust Kettőből — a másik
Szombat, mely rendkívül ritmikus, igazán
Ritmikus. — Nézd csak, itt Lenôtre műkertje látszik,
Klasszikus Walpurgis-éjjel

Sörhasú, elvált apa a múlt,
akinek minden második hét-
végén van láthatási joga,
aztán csak elráncigál ide-
oda, igazi vasárnapi
apuka, a lehetőséget,
a trolijegyet átlyukasztja,
ellenben kérkedni, felvágni
szeretne inkább, pontosan az
ellenkezőjét cselekedni,
hadd bámulják a szarháziak,
mily vakmerő és hogy baromi
jó fej, nem mint a sunyi jelen,
kinek be kell kötni a szemét,
hogy megláthassa az éjszakát.
Fényrosta

A villanypóznák
a villanypóznák az okai mindennek
az őket körülvevő mágneses tér
mint a narancs gerezdjei
közrefogják
mindig is szerettem volna
mágneses karkötőt
meg ágybetétet
tele apró mágneslapokkal
azt mondják jót tesz az idegeknek
A villanypóznák…

Egyszerre nyúltunk a kilincshez
ajtót nyitott valamelyikünk
hiába szeretném felfogni
Van, mihez nem találsz foghatót
és van, mit többé nem foghatsz már
Azt hittem, hogy nem alku tárgya
ha te felsegítesz a földről
én felsegítem a kabátod
s többé nem zárunk kulcsra ajtót
Jobban szeretlek, mint szeretnéd
de azt hittem, hogy ez nem nagy bűn
Kiírom, kihúzom, átírom
áthúzom — kezdem megérteni
Legalább majdnem megpróbáltuk
megpróbálta valamelyikünk
S bár nem vagy itt, de ajtóidat
nyitva tartod a szemeimen
Valamelyikünk

fekete autóban ülök nem olvasok nehogy hányingerem legyen
könyvet égetek agatha christie holttest a könyvtárszobában fulladozok
pinokkió vagyok letörött az orrom vissza akarom növeszteni
ördög ügyvédje vagyok skizofrén perelte be én énIdea

szatyrom a biciklikormányon,
tej, kenyér, karfiol, alma,
nézem az utat,
rázkódnak bennem a szavak,
szépek, frissek, üdék,
mint a zellerlevelek,
mégsem állnak össze,
mint zöldséglevesem.
piacról haza

Ott volt benne még harminc éve a második háború furcsa vége,
ott volt benne még egy híján hússzal a szörnyű kincs is egybevéve,
ott bújt benne a hét esztendő, a nagy groteszket felmentendő,
ott volt benne a senki se látta tizennégy év múlva látomása,
ott volt benne, hogy fordul végre az ezerkilencszáz kétezrébe,
ott repültek már fent az égen a nagy tornyok ellen a nyilak régen,
és ott volt már, hogy rovancsolnak, milyen jövője lesz a múltnak.
1975

azt éreztem, hogy ha a nyelvet a megfelelő módon
használjuk,
akkor az lehet sziporkázó és gyönyörű,
de azt is éreztem, hogy vannak ennél fontosabb
dolgok, melyeket
meg kellene
tanulnom
előbb.
Homokvihar után

Galéria

A diavetítéshez telepítsd a Flash Lejátszó bővítményt.

Műút a Facebookon is!

Szépírás

Medvészet

Webképregény

Kikötői hírek

Kiskáté

Esszé

Kollegiális napló

Nőtérfél

Kritika

Koska Zoltán

Koska Zoltán nyolcadik egyoldalas képregénye

Mészáros Gábor

Mészáros Gábor kritikája Szilasi László könyvéről

Szentesi Zsolt

Szentesi Zsolt kritikája Bednanics Gábor és Bengi László könyveiről

Nyilas Atilla: A Kaspersky Virus

Az egyetlen HIV-vírus, a vírus meg kell
A név minden vírus:
A vírusok és a vírus
Azonban a vírus nem tud rajta.

Akkor azt gondolta: nincs vírus nem létezik
De még lehet, hogy egy vírus?
Lezárása a vakok Vírusként vírus
Bechettouirusu megundorodtan vár.

Tovább »
András László: Nem fontos

…Ha néha mégis
beszélgetsz velem, mert neked is
szükséged van beszélgetésre néha,
akkor is csak a fontos dolgaidról tudunk
beszélgetni, semmiségekről, melyek
nem fontosak, sohasem.

Tovább »
Kustos Júlia: gyermekláncfű

húszéves vagyok. ismerem a halált.
mégis, mint egy rossz gyerek,
guggolva egy omladékfal mellett,
ki tíz centi félelmet és rettegést talált,
gyomokat tépve túrom szét a

védtelen hangyák
védtelen hadát.

Tovább »
Hal Sirowitz: A lustaság művészete

Úgy látszik, egyetlen dolog ragadt rád a kollégiumban,
hogy hogyan kell lustának lenni, mondta apám.
Mert otthon nem erre neveltünk, az egyszer biztos.
Ha tanultál volna amerikai történelmet,
bizonyára feltűnt volna, hogy az alapító atyáink
egyetlen helyen sem hivatkoznak rá az alkotmányban.
Sehol sincs leírva, hogy jogod van lustának lenni…

Tovább »
Nyilas Atilla: Etűd

Ezek a drága gyerekek.
Ezek a drága, drága gyerekek —
csinálj rendet.

Ezek a drága gyerekek,
ezek a drágák —
fejezz be valamit.

Tovább »
Rőczei György: Sweet Brut

Képregény Barta Sándor 1917–1920 között írt szövegeinek és Bogdándy Zoltán Szultán munkáinak felhasználásával.

Tovább »
Kishonthy Zsolt: Kapcsolódások

Eszter. Valami furcsa és megmagyarázhatatlan ok miatt ez a név jutott eszembe, amikor vissza kellett emlékeznem, mi lehetett a Déry-regény főhősének, G. A. úr szerelmének a neve X-ben, a titokzatos városban. Az egész dolog egyáltalán onnan indult, hogy nemrégiben valaki egy este nekem szegezte a kérdést, mondanám el, eddigi életemben milyen zenei, filmes, vagy irodalmi művek voltak rám meghatározó hatással, fel tudnám-e sorolni őket.

Tovább »
Sepsi László: Az „ilyen kis izék” éjszakája

A hangsávon az esőerdő atmoszférikus zörejeit lassan elnyomja a horrorfilmeket idéző disszonáns muzsika: egy gallyon ülő hangyát látunk, felhúzott potrohával görcsös félkört alkot, miközben lábaival mintha fejét és csápjait próbálná megtisztítani. Beteg hangyának tűnik, rovaroktól akkor szoktunk hasonló mozdulatsort látni, ha lefújtuk őket Chemotoxszal, és a konyha padlóján agonizálva végzik utolsó automatikus mozgásaikat.

Tovább »
Kustos Júlia: egy pont

álmomban a láp fölött
gőz száll, városok vesznek bele,
s én sárember vagyok.
otthon is lehetnék, mondhatnám
annak ezt a tüdőtépő sétát,
ahol a bokrok horzsolása,
a pernye tapadása
sejtekben elnyúlva
bölcsőként ringat el.

Tovább »
Pikó András Gáspár: Test-kultúra a Pokol tornácán

Nagyszabású vállalkozás, nehéz, megterhelő olvasmány, talányos, enigmatikus szöveg — ilyen és ehhez hasonló szavak, kategóriák jutnak először eszébe az egyszeri olvasónak Szabó Marcell új, második kötetébe történő első beleolvasáskor. Ezek aztán ki is tartanak, a könyvbe ugyanis jóformán értelmetlen „beleolvasni”: precízen összpontosított figyelmet, koncentrációt követel meg. Ez már a legelemibb szinten feltűnik: az első, A képek ellen című rész (ciklusokról nem igazán beszélhetünk) verseiben javarészt bonyolult, nehezen felfejthető értelmű mondatok, egy erősen intellektualizáló versbeszéd van jelen. Nem könnyít a dolgon a tagolás sem: noha szabadversekből áll, egy egységesen négysoros strófákba tördelt, sorozatos enjambement-okkal operáló szövegkép vonul végig a teljes első részen. A második, címadó rész pedig egyetlen, monolitikus, képekkel és rajzokkal tűzdelt szövegmontázs, mely két párhuzamos oszlopban fut. Kihívás már ránézésre is.

Tovább »
Sipos Balázs: Felületek, perverzió, derű

Valószínűsíthető, hogy a Szabó Marcell-i írásmód sokakat elriaszt, bosszant vagy provokál. A szerzőtől távol áll, hogy a lírára privát sóvárgások lenyomataként, kamaszkori vagy a szerelmi anekdoták nyelvileg kidíszített archívumaként tekintsen. Csak a legritkább esetben él csinos metaforákkal és finom szimbólumokkal, konvencionális szóképekkel — az első ciklus címe: A képek ellen. A költői nyelvet nem érdekes emlékek vagy megőrzésre méltó életesemények — a hétköznapi kommunikáció mintájára fölfogott, akadálytalan — közlésére használja, hanem nyelvi fenomének (jelentések és szóképek) megképződése terepének tekinti. Reflexiója nem egy figura (legyen az maga a versbeszélő vagy az elbeszélt Én) egzisztenciális problémáira, hanem médiuma teljesítőképességére irányul. Írásmódja ettől még nagyon is érzéki. Csak épp érzékiség alatt a nyelv és a világ anyagiságát, a költői kifejezés materiális felszínét érti — azaz valami egészen mást, mint a szóképeket variáló költők.

Tovább »
Magyari Andrea: Napló vendégeimről

A háromnapos ünnep azzal telik, hogy végigtakarítjuk a házat, hétfőn éjfélig sikálunk. Kedden reggel fél 8-ra érkezik a gyermekvédelmis ügyintézőnk, hogy újra megnézze, hol lakunk, ezt időnként megteszik, amióta örökbefogadásra várakozunk. Hátha szétvertük időközben a lakást, vagy megbolondultunk, esetleg mindkettő, nem lehet elég óvatos az ember. A harmincas éveiben járó, elkínzott arcú (gondolom, szociológia szakon végzett) férfi zavarát szigorú álcával leplezi. A gyermekvédelemben mindenkinek ilyen arca lesz rövid idő után. A zavar onnan látszik, hogy bekukkantva apró fürdőszobánkba kijelenti: —Tágas! A kutyánkra, nézve pedig megkérdezi: — Ő is itt lakik? Nem, csak felugrott munka előtt, mondanám, de persze csak mosolygok.

Tovább »
Koska Zoltán: Egyoldalasok az ágyban 7.

A hetedik egyoldalas

Tovább »
Can Togay János: Látogatóban Kantnál

Az ebédlő félhomálya. A mester az asztalfőnél.
Húga, akit magához fogadott, nem ülhet egyelőre
az asztalnál, csak a falhoz tolt széken foglal helyet.
A többi vendég: Wasianski, Green — Kant ez utóbbihoz
rendszerint délutánonként átjár — közé óvatosan
magam is odaletelepszem.

Tovább »