friss műút

Hírek

Legfrissebb hozzászólások

  • Zsiga négy - Zöme: Gyaaa, Ember, mi van veled? Beszéljünk!!!!!! (2017-01-18)
  • Ezüst nyár - Zöme: 🙂 (2017-02-22)
  • Ezüst nyár - Csendes Attila: Zöme ! igazi pillanatkép a gyermek korunkból ! és a Dzsuginadza ! minden... (2017-02-22)
  • Mikor van vége - elmoro: lászlónak: mondhatnám, hogy ebben minden benne van, vagy hogy ehhez nincs mit... (2014-03-14)
  • Tenger - András László: !!! (2017-02-17)

Versmalom

Te nem jöttél olyan messziről, hogy
elítélj, hiába hasonlítok arra,
aki elől menekülsz. Konfettiként
ragadtak hajadba a zajok, a sáladdal
takartad, hogy csak fázni tudsz. Amiket
akkor mondtál, nem szavak voltak,
szájpadlásig felcipelt kacatok,
gondatlanság milligrammról
milligrammra. Ahogyan a poharadat
fogtad, abból jöttem rá, hogy
mindkettőnknek mást jelent eltörni.Ahogy a poharadat

Üres országút, roncstemető a szélén,
Egy fiú a volánnál, a kormányt
Rángatja, a kerekeket elgurítja a többi,
Nincs más, játszhatnak autópályásat.

Nem szól rájuk senki, a vidék kihalt,
A napsütés csak néma tátogás, nem
Táplál semmit, azt a néhány kórót
Lent a porban estig eltiporják.
(Üres országút)

néha megijeszt, hogy a zártságban
milyen sűrű a végtelen. a test köteg,
vakon kezdődő fémcsövek. befalazott
ösztönök kongása vagyok, rozsdásodó
vértestek. a keringés ellehetetlenít, egy
pillanatra együttállnak a szervek, a távolodás
első mozzanataként megérintik egymást a
vérkörök. mint üres üzemanyagtartály, a
nyújtózkodó végtagoktól elszakad, hazahull a törzs.
függő teher

Holdludakat láttam éjjel. Fehér folt, keresztutak a szárnyak mögött. Az erdő felett zuhan alá a rézfény, lábnyomok a betonon. Csak két karom van, lomha vállaim beleolvadnak az ágyba. Földhöz kötött fekete testemnek színtelen az árnya. Nézem őket. Kecses alakjuk átsiklik a pasztellre kent álmon, karcolják az eget, a horizontot.Varratok

nem tudom, hogy ez most már ősz,
vagy csak a nyár vége. az ágak
ropognak a lítiummal töltött
gesztenyehéjak súlyától. egyszer
majd én is alaktalanná öregszem,
eltörlöm a poharakat, a bögrét
nem, mert kávézni még fogok
aznap. egyszer majd mindenki
elalszik, és ha senki nem lesz ébren,
véget ér a világ.
a végén

tegnap egy indiai srác odaáll hozzám az utcán hogy
which part is the best of budapest kérdezem mit keres
egy városrészt egy fancy éttermet a fekete arcával betemet
míg megtalálom az ideillő szabatos kifejezéseket
azt mondja délután fél háromkor nekem
which party is the best ne mondjam
hogy a városliget az valami félreértés lehet és egyébként is ott a helyem
délután fél háromkor abban a nem létező buliban
olvadáspont

Nincs az a sebesség,
hogy elérjelek,
nincs az a rövid tető, kerülőút,
hogy elébed vágjak,
hogy újra beleugorjak az öledbe,
és simogattassam magam.
Gazdátlanul

Ha ölembe ülsz, máris rebben ujjam,
érinti állad dacos vonalát,
pittyes szádon, nózidon vonul át.
Persze fölösleges, hogy megtanuljam.
Va ka pád — Arról, hogy nem látlak

A félelem, hogy elfelejtem, jól vagyok,
számba kúszik, mint egy szó,
ami megbánta, hogy kimondták;
keserű mondatokat szorít
fogamhoz, nyelvemhez, ínyemhez.
Hagyja abba, azt akarom,
mert jól vagyok,
mert vérem a vérem.
Vannak ilyen reggelek

Hiába nyit a gazda napi ötször ajtót,
Istennek ez nem elég: szerepelni vágyik.
Ilyenkor, mint hűséges, szomorú feleség,
teszi a dolgát: világít. A gazda nem hisz benne,
a technika vívmányának gondolja őt.
Múltkor is hogy jött haza! — Isten elszörnyedve néz.
Nem írja alá

Eljátszom egy haldokló szerepét,
és hogy hitelesebb legyen,
egy tölcsérben szűröm le
a megfáradt szív lepedékét.
Bedörgölöm vele az összes szavam.
Ezt elvadult körökben úgy hívják:
mimikri.
Az is egy álca, ahogy magamra húzom
a takarót.
Igazából fázni akarok.
Meghasonlás

János éppen a számítógép előtt
ücsörgött, mikor úgy félvállról apja
megkérdezte tőle, hogy hány kiló is
valójában, nem tudott hazudni, így
egyenes választ adott, mire apja
ráfelelte, milyen kicsi a világ...
Cölöpök

A szavakat szótári alakban tanulom sorra,
ismertem valaha valamennyit,
csak elfeledtem,
mint felejti az ember a születését.

Jelen lenni úgy, ahogyan a régi naplóban
a lapok papírja teleírva
s amikor az írás értelme
semmit sem jelent.
…mutatásra.

micsoda idők voltak
nagy volt a nagy
nagyon nagy
mondhatni nagyszerű

kifürkészhetetlen
bámulatos
felmérhetetlen
rettentő
nagyság

Hatkor keltünk fel, mert a srác azt mondta,
akkor jönnek a villába a burkolók.
Egy évig élt itt mint építésvezető és főkertész.
Addig én vittem a közös lakásunkat Pesten.
Tehát fél hétkor már a strandon feküdtünk,
hálózsákban, hárman egymás mellett,
mint a csigákban alvó remeterákok.
Szép volt a világ.
Verybestof

Eltűntek azok a távolságok (se távol, se közel) ahová
az utazó élesen ellátna; amit látott, a torz homályt,
a megzápult tojásgörbületet, amelyben élt és
mozgott, pontosan látta, és pontosan mozgott benne —
és ráeszmél újfent, soha nem volt ez másképpen;
vagy nem látsz, és mozogsz, vagy látsz, és nem mozogsz.
A fájdalmak teste voltam születésem óta, a fájdalomnak
adatott testet adni nekem a Rózsafüzér Királynőjétől.
A Rózsafüzér Királynője avagy egy utazó napjai — [Petőfi Sándor út, Szelevény, H]

helyesen kivételből eredetszakasz
különös szerephangulat kénytelen
varázsválaszhoz vél ereszalj lékez
dobásából hálósa ismeretfölösleg
beáll angyalfiamagányt némasánc
pereme egyszerűnek verve szerint
szorongásalakos ízek zár végképp
Hat vers

valamilepukkantbudaikocsma
ezerkilencszázhetvennyolcősz
: zene / füstköd / zene
esztendőkkelkésőbbesőstél
versekremosolygótelihold
: bor / pálinka / bor
újabbévtizedekmúltán
meghittbeszélgetésutolszor
: szívütés / imacsend / szívütés
gyászsutagyávasutagyász
nemelőttesemnemazótasem
: ésnincs / ésésés / nincsés


Nappalvanéj

Kitépett csend.
Jött vele az ablakkeret is.
Én meg ott ültem a bezacskózott szennyeseid közt.
Közben arra gondoltam, hogy milyen lehet
páraként megjelenni egy olyan kisfiú szemüveglencséjén,
kinek tegnap haltak meg a szülei.
Gondolom, ugyanolyan rossz, mint látnod engem megborotváltan.
Hiányzik, hogy azt mondd: „mintha ezer darázs
költözött volna az arcodra… úgy szúrsz”.
Telítetlen

Rakéta indul a bolygóról el,
hosszú órákon keresztül csak
számoltak, mértek, minden panel,
mint ajkak vonala, összeillik. Űrt csak
a hasfalakként találkozó ablaküvegek
hagynak.
Tűzijáték, giccs

Az időutazás
lehetséges.
Látom az embereken.
A mellékhatása
a test öregedése.
Mennyi idegen,
elromlott időgép,
letakarva az agyunk
árnyas fészereiben.
Időutazás, fényképek

kiállítottak a százemberes
emeleteságyas terem közepére
az ifivezetők
mert suttyomban
sutyorogtam
a csendespihenő alatt
ilyenaboksz

Magától felgyulladt a villany
ahogy kialudni szokott
míg aludtam talált magának
egy téli sötét napszakot
valami töprengésbe kezdtem
de félálomban megszakadt
s a halálról kezdtem tűnődni
hogy itt koslat de elkerül
vagy épp így kerít be egészen
előbb kívül aztán belül
Villany

hazabotorkálni nehéz
meg nehéz nem fürödni de mosdatlan meztelenül
neveket sorolni a párnába már könnyebb
fiúnak hívni a huzatot
takaró alatt a lábamra azt mondani hogy a lábad
játszani bambán szalondrámát
hogy az a bizonyos hüvelykujjad az én
augusztus 20.

a radiátor váltott lágékban nevetett,
a száraz ködön át tisztán láttam
a beton ablakos csillanását.
üres voltam, mint a markom és
mustársárga, mint az erkély
diszkószín, fényorgonáló
drótüvege. villogtak a város
szemei, akár a furcsa fények.
mustársárga

Magyarázatok, mesék, rossz szokások,
a lehetséges irányok mérlegelése,
elmaradó barátok és szemrehányásaik,
amik nem tudni, kinek az érdekeit szolgálják.
Elnyűtt test az unalmas napokban,
idegenek, akikhez semmi közöm, mégis megszólítanak.
Estenként alakom önmaga lesz,
a szobában tátog körben tipodva.
A dúvad éjszakája

Persze önző vagyok, miért is tagadnám.
Semmilyen közösség ne köszönjön nekem
semmit: a sikerbe, ha rángattam, a magam
kedvéért rángattam őket. Szükségem volt rájuk,
ahogy szükség van statisztákra egy filmben.
Önazonosság

ma felsértem magam
hogy lássam, érzek-e még
most nézd a fájdalmam
az a legőszintébb
a szög szakít egy rést
egy régi meghitt hős
én mindet megölném
de minden túl jó ismerős
Sértések

Ebben a színben, a tiszta ultramarinban
fürödjön meg a tengered,
amikor kisimulnak az álmaidat fröcskölő,
mérgezett hullámok.

És az igazmondó szájak.
Baranya, téli vadászat — Lapis Lazuli

Távol az éjjeltől, a nap közepén a tükrök és ablakok közötti
különbségről beszélgettünk. Én azt akartam (értsd: „úgy döntöttem”),
hogy a műalkotás ablak legyen egyik világból a másikba,
de te azt mondtad, nem, a műalkotás — éppúgy, mint a másik
ember — tükör. És hogy ez elég. De hát úgy csak azt látod,
amit eddig is láttál, mondtam én. Hogyan lehetne ezen
javítani?
Ablakok és tükrök

Az ágy négy sarkához rögzített,
frissen mosott lepedőn elég volt
egyetlen apró ránc,
hogy végül képtelen legyek
elaludni rajta.

Ebből az elviselhetetlen zajból,
hogy mindenről folyton eszembe jutsz,
kimenekültem inkább
az éjszaka parkjába.
Elégiazaj

látod, hogy mélyül köztünk a
tudodmi, és nem lehet megtörni
finoman vagy szépen.
ma nagy itt a tömeg, de
mégis félek, hogy elfutsz,
és te is félsz, pedig szinte

egyszerre mozdulunk, csak
egy félmosoly a spion.
(nevetsz; tudod, hogy már értem.)
pepita ofélia

mindenkivel szemben ül, sosem suttog,
beszéde, mint egy kád meleg víz — mire
összeesne rajta a hab, már úgyis kihűlt
(ugyanakkor a sör felmelegedett a
szóbuborékok pattogása alatt:
így érkeztünk végül mindannyian
egy langyos hullámhosszra).
Társasági lény

Apám tanított meg horgászni, persze halat biz’ sose fogtunk, ideje nem volt rá, hogy igazi horgot vegyen, mert akkor nem tudott volna kivinni a közeli kavicstóhoz, ezért aztán meghajlított nekünk egy gombostűtSárfoltok

Prérifarkasok a táblahegyen,
a holdra vonítanak.
Csillagszórás, fagyban.
Antilop legel a kiapadt patakparton.
A farönkök mély
álomban az alföldön.
Megtettünk mindent
a bánatért, sikertelenül, újra.

Szerelmes vers

lassan eltűnsz mindenhonnan,
ezzel erősödik az érzés, hogy nem
te tehetsz róla. ettől felgyorsul az eltűnésed, egyre
szélsőségesebb leszel.
mérgeket és ellenmérgeket keversz magadban.
rájössz, a lassú halál
kitesz egy hosszú életet. aztán
a fordítottjában reménykedsz.
önnekrológ, hogy újrakezdhesse

Tudom én, hogy ez nem így megy,
hogy az ember csak úgy kér valamit.
Valami bármily kicsi apróságot is, ami egy
— tegyük föl — létező istennek, egyébként,
kis jószándékkal és minimális erőbefektetéssel
könnyűszerrel elintézhető lenne.
Föltevés ide vagy oda.
Tudom én, hogy

vettem virágmagokat
de nem vetettem el őket
azt mondtad lusta vagyok
azt feleltem mi van ha nem nőnek ki
azt mondtad csak képzelődöm
de nekem
elég ha a valóságot
lehetővé teszem
a józan ész virágzik majd
a hátad mögött
A látvány

5 perc alatt elélveztél. a visszapillantóban számoltam,
hányszor vált pirosra a lámpa. elromlott az ülésfűtés,
kint sötét, mégis bent a hideg. két gyerek nem várta
meg a zöldet, és a zebrára hánytak. ennyi marad a
boldogságból, a végét erőlködve sem látni. az aszfalt
felszárad. legközelebb abba a lyukba tedd illedelmesen a farkad,
ahova a kést szúrtad. sok van, bármelyiket használhatod,
az se baj, ha nekem fáj. neked csak olyan, mintha 30 évet
öregednél. nem bírok a szemedbe nézni.
tiszavirágok az éjszakában

A szemedbe akarok nézni
és csak azt látni,
és nem látni magamat, ahogyan benne tükröződöm.

A szemedbe akarok nézni
anélkül, hogy közben magamat nézném.
Zsoltár

Ülök szokott zugomban.
Nem kocsma, hisz lány vagyok,
a kanapé sarokban.
Lankás párnám dűnéin
dűlt boroknak bíbora,
enyhül tünde, búgó kéj,
disznó szóid dallama,
s hónaljad sós illata.
Kerge Mancika verseiből

eleinte azt hittem, ismerni fogsz,
úgy ismerni, ahogyan szétoszlik a tekintetem,
ahogyan felolvad a körülötted vibráló
elektromosságban, a hétköznapi csapadékban,
meg ebben a remegő láthatatlanban,
amely beborítja az egész bolygót...
mint a patakok, a folyók

Tojáshéj-tengerről írtam egy novellában
tíz évvel ezelőtt. Konyhai jelenet, két szereplő.
Az egyik mosogat és sír, a másik ezt nem veszi észre.
Úgy tűnhet, hogy férfi és nő a két szereplő,
pedig egy gyerekről és az anyjáról van szó.
A bántalmazó párkapcsolatban az áldozat úgy
érzi, tojáshéjon kell járnia mindennap — ezt olvastam
a könyvben, amit a pszichológusom ajánlott.
Levél a pszichológusomnak

A színes széncinegéket nézem, amint
megszokott időben ellepik a balkont,
esznek-isznak, fürgén tovaröppennek
a szemközti fák csupasz ágaira, újabban
verebek is csapódnak hozzájuk, s ha
olykor ismeretlen okból elmaradnak,
szinte hiányoznak.
Már nem

Aztán a Teniszkébe mentünk.
Emlékezni tulajdonképpen,
de ezt csak később vettem észre.
Egy jelentéktelen estére mentünk emlékezni,
amikor először ültünk ott,
amikor másokkal beszélgettünk
egymás helyett.
Teniszke

egyszer majdnem tagja lettem egy színjátszókörnek
a kései siratót bízták rám
és annyira megviselt a harminchat fokos láz
hogy sokáig nem mentem a szilágyi dezső tér környékére sem
évtizedek múlva is azok a sorok szakadtak föl
ha néztem az erkély mögötti ablakokat
cigány vagy mondtam az utolsó órán
köpök a legendára
káromkodni kél kedvem
de mi az az átok amit utánad kiáltsak
Egy színjátszókör emlékére

mióta szeretlek sokszor kérdezed hittem-e hogy mással lesz az ami veled
számon kéred tőlem a múltat hányszor tagadjam meg érted
vallom versben vég nélküli vágyban anyám előtt tagadva apám előtt szégyellve
szívömleny szívokádék szívöklend cet köpi jónást régi köpi a régit mióta szeretlek
m10

Látom, ahogy tömpe, dohánytól barna ujjaiddal
Dallamot faragsz.
Mert együgyűn hiszed, mesterségedbe olvadhatsz.
De nem mesterember vagy!
Csak mesterkélten éled álhitét mesterien
Űzött szakmádnak.
S mégis belőlem hangszert faragsz.Basszuskulcs.

az otthon az ahová betettek mikor megszülettél
mert az anyád lemondott rólad az otthon az ahol
nevelőd van és mostohád az otthon az egy intézet
ahol árva vagy ahol a nagyobbak mondják meg
mit lehet és mit nem szabad az otthon az ahonnan
szabadulnál egy családba ahol van saját gyerekkorod
az otthon az egy kicsi kép a szívedben plakát a falakon
az újságokban az otthon az amit majd megcsinálsz magadnak
négy gyereked lesz és soha nem fogod beadni őket otthonba
Kötések

Hétéves lehettem, amikor az apám elővett egy kazettát.
Ez a változás szele, ez rap, súgta,
mert akkor a változásról csak suttogva lehetett,
és nekem akkor mindegy volt, hogy mi, de változás kellett,
mert már kínos volt a család előtt a Modern Talkingra ugrálni.
Végre férfi akartam lenni, nem aranyos.
Vanília égbolt

ha a szerelem lángos, akkor
menjünk a balatonra,
de ne várd, hogy ott bármit
is könnyebben levetkőzhetünk.

látod, azok, ott, mintha jobb ötlet híján
feküdtek volna a partra lemeztelenedni,
és semmiképp sem egymáshoz.
Balaton

és ellovagolt a cool punk, a jó punk,
a rossz punk is, iggy pop öreg lett,
mégse csúf, itt vagyunk.
szürke gandalf eljött értem,
hogy elvigyen a dombon túl.
Bruthalia blues

Odakint ömlik az eső,
csak hallgatom,
úgyse láthatom a szmogtól.
Kövekről álmodom.
Becsukom a szemem és köveket cipelek,
örökké, egyik sarokból a másikba.
Aztán mindet vissza egyesével.
Másra gondolok.
Palakék

Ez vagyok én, ez itt a Rottenbiller utca,
április van, hajnali öt óra kettő.
Eszembe jut, egy versben valahol itt
dobott pénzt az éjszaka vízébe egy nő,
és fogadkozott, hogy nem jön ide vissza.

Előre dőlök, egy vers címére gondolok:
Fogadkozás a Rottenbiller utcában.
Ez a cím mennyire jó már.

Erről a Peer jut az eszembe, ahogy magyarázza,
hogy mennyire jó már a Nihil
című verse Karinthynak,
és idéz is belőle néhány versszakot,
hogy higgyem el neki.
Három vers

Stílszerűen (ami a piát illeti) egy kocsmában ért a hír.
Meghalt az atyám. Valami
cigicsutkába, sörbe morogtam negyedhangosan, a héten
harmadik ízben már, szerdán, hogy mert fiatal, túl fiatal vagyok
alkoholistának: a törzshelyemen töltött időt, otthon inkább, amikor
hívott a nagynénikém, hogy „Szia”, hogy „Nem zavarlak?”, hogy „Tata
meghalt”, hogy csak „Gondoltam, akarod tudni”, hogy „Mindegy is”.
Tata

izzad a busz apád helyett
én ülök rajta hozzád
visz
letesz
ház előtt
lépcsőn fel
elmagyarázni neked
a meneküljbazdmeg
értelmes magyar szó
a harminckettesek terét is rólunk

az est kivirul. mint langyos csillag
forog vagy kering. lustán vonszoljuk
valami köldökeinken áthaladó, merev
tengely körül. végpontok vagyunk, így
születtünk s körré vágyunk, ahogy minden
alakzat gömbölyödni kíván, s minden
sík csak félmegoldás. létezésünk a másikhoz
simul, akár egymásba írt testek, összes
mozdulatomban téged kereslek, ahogy egy
egyenes keresi merőlegesét.
egymásba írt testek

futás közben
cipőtalpad surrogása
barlangi csend-zörej

dühös az ég
mert nem ér utol
billiónyi éves trükkjeivel
pusztán

Az a horogként a homlokodba lógó,
fekete tincs — ott sincs, míg ki nem nyitod
az angol–román szótárt,
hogy kikeresd az alapvető igéket,
és ahogy a lapra nézel, a hajszálak
csigavonala árnyékot vet a szó
fordítására: kell.
Vágy

Csillagokból iszom, szomjam
óriási, és hosszú a testem, mint
az ég kígyói, az égitestek lánca,
sápadt az arcom, de nyúlánk
a nyelvem, a nyak és a nyelések
íve, otromba kőfalak szelídülése.
Idegen ég

Valaki megkarcolta az eget. Az aszfalton
fekszem és úgy nézem, ahogy a hiátusokban
átszivárog a mindenség, de közben
puha fűről álmodom, meg arról, hogy velem
van egy macska, akit rólad neveznék el, ha
valódi lenne. Talán akkor valamelyikünket szeretni
tudnám...Jövőkép

Ez a kiterjedt dolgok
rendeltetése. Közömbösíteni
a felülről érkező káros hatásokat,
formát adni annak, ami
egyébként elpusztítana. Minden,
ami felülettel és térfogattal
rendelkezik, immunrendszerként
működik.
Az eső ellen

Lapzárta után érkezett a hír,
hogy megkezdődött a hanyatlás.
A hanyatlásügyi minisztert
azonnal kinevezték
miniszterelnök-helyettesnek.
Aznap több bolt ki sem nyitott.
A gazdák aratás helyett
felgyújtották az érett gabonát.
Összeomlás

Elképzelem legelső éjszakánk.
Világos délután, három körül.
Te munkahelyről jössz, ebéd után.
Akták hideg nyugalma leng körül.
A kulcscsomó nehézkesen kerül
elő a farmered hátsó zsebéből,
tekinteted leszegve nyúlsz a zár
után, talán még biztonságot ad.
Értelek

Diktátor, az illempropaganda híve.
Én, mint Berlin, központod, irányításod szíve.
Eszméiddel bombáztál, s kitartottál mellettük.
Növekedésem után lettem bukásod íve.
Hát én temettelek el.
Éreztem, szavaid emelnek bennem falat.
Két égtájra szakadtam,
Mire felfogtam.
De lényed ismeretlen maradt.
1945

Velem szemben ült le a buszon.
Azt mondom neki:
„A fák sokkal zöldebbnek tűnnek
az országnak ezen a tájékán. New
Yorkban minden halványabb.”
Végül sikerült megszólítanom

itt szélesül el minden.
felénk füstöl az avar és
két part közt reng a föld.
fátyolt köhög a völgy ilyenkor,
hogy ne kérdezd,
mit ér háton a tekintet.
felező

Olykor energia a beszéd. A száj izgalomba jön. A nyelv életbe lép. Ahogy fogy a lélegzet, a szó is kevesebb. Bárcsak a nyelv mozgatná az egeket! A hit pedig csinálná a helyet. Képezné a tereket. A tiszta ész sem lenne ennyire jeges. A belátás pedig kikezdhetetlen volna. Szinte nemes. Mint a mű, mint a legjobb forma. Akár sós emlékfoszlányokra tapadva könnyes szemek.A füzetben alvó nyelv

A netről térképeket tölt, a forrást keresi,
embereket, akik már hallottak róla.
Ha úgy teszel, érted, miről beszél,
akkor kérdez és jegyzetel, hogy közelebb
kerüljön, de ha bevallod az igazat,
szóba se áll veled. Ölni tudna érte,
ha lenne kit, de nincs más, aki ennyire
egyedül lenne. Bejárja a távoli hegyeket,
mert a kincs mindig messze van.Gyűjtő

Ha mindez nem történt volna meg velem
egyszer már, ha vérre nem láttam volna
rá életet, földre vizet, égre mindent, amit
lehet, egy individuális mitológia
nevében azt, ami tán ott se volt,
nem tudom már, menedéktelen
csöndeket, tértelen, sötét, hibás,
zuhanytalan lelkű házak bánatát, pirosra
zöldet, zöldre mindig kéket, kékre sárgát,
szemeim fülnél fontosabb tanúk lennének.
Hullám, mollban

a nők szíve, akár egy pörgő kerék
egy recsegő íj, egy halódó láng
és a visszahúzódó hullám,
mely rázza a ficánkoló hajót, alá
csusszan, majd kirántja a talajt,
aztán visszahull rá.
R. Lothbrook intelmei fiainak

Trója költői
Semmi ami a tiétek lehetett volna
Nem létezik többé

Se templomok se kertek
Se költészet

Szabadok vagytok
Trója nagyszerű költői
A legyek között

Keresztanyám lehetett az első.
Szegénynek túl jó szíve volt,
vett nekünk lakást, nyaralót,
míg végül a vérét is kiszívtuk,
legalábbis ezt mondta férje,
apám meg azt, hogy szívroham.
Szerettem őt, illik sírni ilyenkor,
de én csak benyálaztam az arcom,
és gombócba gyűrtem az öklöm.
Anyám látott, és szégyenkezett.
Játszani akartam

Azt álmodtam, hogy rájöttek,
hogy figyeljük őket, úgyhogy
a nő nem jött el. Egy másik nő
jött helyette, és ő várt a férfira.
A férfi végül meg is érkezett,
pontosabban megérkezett egy
férfi, de ő sem az volt, akire
számítottunk, hanem egy másik.Csere

Egy égre kent kis zsírpaca a hold ma.
Hatalmas, hozzá mérem öklömet.
Közben a láthatatlan égi cérna
lezárt szememre fátylat öltöget.
Reggel talán majd rántottát sütünk,
tenyérnyi éjszakába: serpenyőbe.
Dinner for two

Ilyenkor reggel tényleg az enyém vagy,
leszöszölöm az arcod, kipihézem a tüdőd,
mint egy anya, hozok helyetted
döntéseket. A kontaktlencsém helyett —
eltűnt a szem álommozgásában —
újat teszek be, elválasztja a tekintetem,
lesimítok egy ráncot, nem berendezni
próbállak, csak kiélvezem a halk kudarcot.
Határ

Hatalmas, súlyos ezüst lufik
szálltak a szobában.
Utánuk ugrált, azt játszva,
hogy teste van és neme,
és hogy mindez számít.
Fekete-fehér

Ez itt a várunk. Deszkából épült. Meg pár lopott tégla is van benne. Lopott műfű van a földre borítva is. Az ott kávéfolt. Nem az enyém, tudod, hogy nem kávézom. Azt ott kiégettük, amikor egyszer főztünk. Ez itt vér, igen, az én vérem. Nekem Norbika volt az első.Várunk

Úgy nőtt ki a földből, akár a gaz:
elég gyorsan, csak úgy magától.
Öt éve lehetett ez.
Akkor apám nem élt már velünk.
Egyszer csak ott állt a medence mellett.
Nem akartuk kivágni,
de nem is locsoltuk.
Nem beszéltünk róla,
mintha nem is lenne.
Az ecetfa

Mereven nézek egy bokrot,
különféle sárga széleket,
itt-ott előtűnik a zöld is,
levelek rejtett címere,
s egy másik látvány emögött:
összehajló fák tövében
drótkerítésbe fut
eperbokor-övezte fehér.
Visszaszámolás

volt itt egy kaland
felhívás keringőre, vagy mi a kő
elterülök a vízesés alatt
mint egy kőbéka
és múlatom a hullást
mint a létezés háttérfolyamatát
ami nem idegesítő
nem örömkeltő
vagyogatásával viszont kitölti
a rendelkezésre álló teret
eltelik újabb ezer év
békaland

Citrom- és narancsillat. Szicíliai minőség.
A csendéletbe belép: tervet hoz üvegtálon.
Nem mondtam, hogy olajvászon,
száz meg száz meg száz kéz festette.
Mokkacukrokkal kockázik.
Nem mondanám koffeinmentesnek.
A kávé maga Szervezet?
LORENZO RIBEIRA — A hó bódító vaníliája

a tengeren kezdtek el zavarni a hegyek
— tört kagylót forgattam ujjaim között —,
amelyekre mindig büszke voltam,
s amelyek tempóját magukba itták a lábizmaim,
egész természetem,
s úgy tűnt (lebontott horizontnál,
aprócska, csonka kagylótükörben), a pupillám is
Hab

Összeraktam magamnak egy nőt
a pincében lévő kacatokból.
Egész nap csak
vágtam, szegecseltem a fémet,
forrasztottam az áramköröket,
mint egy kis labirintust.

Estére kész is lettem.
Mintha az alvilágból hoztam volna fel,
vissza se néztem, hogy ég-e a villany,
épp duruzsolt fülemben a walkman.
Pügmalión

És a krónikus lalofóbiás irtózik a néma
olvasástól, mert a torok részei úgy is
mozgolódnak. Retteg az állapottól, melyben a közlő
már nem egy szelf, mert a tudattalanjában gyökeret vert,
hogy nekünk folyton rohamunk van, és hogy a beszéd már
mindig is halálba vezet.
Lalophóbia

alig vártad a hajnalhasadást, hogy végleg kiléphess ebből
az ördögi körből, lemenj cigiért és ásványvízért a kisüzletbe.
fagyjon össze orrlyukad a hidegtől. mártsd bele a kezed a tűzhóba,
hogy aztán vörösre karcolja a bőröd.
mindegy, hogyan, csak szellőzzön már ki belőled
ez a konzervált kényszermosoly.
újév reggele

Hogy épp ez az indulat,
ez a vetemedés, ami nyikorogva
kulcsolja karját körém,
pont az egyedüllét álljon közénk,
mint egy harmadik,
gondolni se mertem volna korábban,
pedig mennyire kézenfekvő.
Rétegeink között

kutatni rohadó csokrok között
a régi cipősdoboz se ajánlott a szürke képeken
prédára leselkedők a szürke emberek
elmaszkírozottak
pedig köztük sok van ki ringatott mesélt
és ne találd meg kiknek a matériája megváltozott
de olyanok mintha el sose mentek volna
Ilyenkor

Apám rendelt neki egy pikolót, magának
egy korsóval, én meg egy málnaszörpöt
kértem, mert olyan szép habja volt
a mellettünk álló férfi poharában,
amilyet a konyhánkban álmodtam a
szörpöm tetejére, de valahogy soha
nem sikerült ilyen keményre,
pedig túl is nyomtam a szódát,
hátha azon múlik.
Sörhabos égbolt

Három órán át feszített tüdőből
hogy jön ki hang végül a negyedik
óra határán nem tudom s hogy ebben
lehet-e még valami isteni
vagy ő se tudta mire volt a zsoltár
a kérdés hogy micsoda becsapás
mi csoda fogytán s mire az egész ha
a semmi jön víz- és vércsapolás
Huszonkettedik zsoltár

felkészülni a télre, aztán nagykabátban
állni a napon. ez az izzadságszagú
várakozás közös bennünk. amikor meg-
unod, a törölköződ az árnyékba teríted,
oda fekszel. mert te is úgy szeretsz fázni,
ha kitakarózol, vagy nyitott ajtóból
integetsz. a vacogást ilyenkor felváltja
a tisztaság érzete. a többi csak hideg.
nem vettük észre

fény szője át a langyos kisszobát
huzat legyen gépzaj tavaszi röntgen
mindenik porszem lészen túlexponált
ha betűz a fehér fény olvasson engem
legyek az ágyneműn kócos kis kokszinell
hasamon feküdjek csillogjon verniszázs
Nuvel vaque

a házat erdő veszi körül. nem kerek,
amolyan térképforma erdő. a boldog
ország látképe, téli anziksz. egy fehér
körvonal, kiegyensúlyozott tisztások.

valaki még magaslesekről is beszél,
ami jó, mert úgy könnyebb figyelni. fentről.
heten vagyunk, az tizennégy szemet jelent.
ölni jöttünk, illetve én még csak azt sem.

Rendrakás

Lelkemmel jártuk Párizst,
otthon is voltunk márist
– olyan ez csak, mint Pécses „tt”,
vagy Székesfehérvár is „tt”.

Párizsi mindenszentek

Ritkán ringatjuk egymást,
anyám már nem dúdol altatót.
Tabletták pattannak
zsugorfóliából.

Darabos mondat zörög lakatlan
párkányon. Súlyos kövek
dőlnek pillámra. El sem
alszom, fel sem ébredek.
Altató

mint hajamból a vörös
úgy koptál ki belőlem
nem festettem négy hete
lenövés a töveknél — ez vagy te
tincsekbe zárt nosztalgia
kádban narancsos csík
akciós termék a dm-ben
egy szenvedélytelen szín
a női lélekről

A kép égéstermék — a széleket szavak perzselik.
Kifényesedik a szén, az ellenállás rajzolata a felejtés rendje ellen.
Az egyiket nézem, a másik a tarkómat szúrja.
Nemesfémmé hevíti a nyelvet a látás, gyerekek játszanak így nagyítóval,
kikerekedett szemekkel néznek a göndör füst után.
Szögletes

Újpesten már sötét van.
A beton nem akar tőlem semmit,
gyűlöli az idegen anyagot.
Aszfalt-mezőkön nem szedek virágot.
Már Nietzsche is halott.
himnusz

Hogy jussak ki ebből a házból
a mész beszivárog a bőröm alá
arcom, mint vakolat pereg.
A hajamat húzza le a lefolyó,
a konyha léket kapott és süllyed.

Próbálok kimászni az ablakon,
de az ablakok valójában tükrök,
miken át önmagába néz a táj.
Minden éjszakán a kockakő
sakktábláján a saját kísértetem áll.
Kőművesfeleség

Te Varjú és te Mérnök utca!
Te Fehérvári és Bécsi út!
Titkos központ, Ezüstfenyő tér!
Áldott Kosztolányi Dezső tér!
S drága Móricz Zsigmond, te Körtér!
Beszélő nevek

Galéria

A diavetítéshez telepítsd a Flash Lejátszó bővítményt.

Szépírás

Medvészet

Webképregény

Kikötői hírek

Kiskáté

Esszé

Kollegiális napló

Nőtérfél

Kritika

Csombor Rita

Csombor Rita verse

Kishonthy Zsolt

Kishonthy Zsolt bejegyzése kollegiális naplónkban

Förköli Gábor

Förköli Gábor kritikája Forgách András könyvéről

András László: Örök visszatérés I. — A Serpenyő

Még csak szerda délután volt, de a doki már ekszkatedra itta magát. Ilyenkor nem lehetett közbeszólni — kérdéseket és észrevételeket az előadás végén tegyenek tisztelt kollégák, emelte föl a mutatóujját, mielőtt nekilendült —, de ezt valamelyest enyhítette, hogy mindenkinek kikért egy kört. Tehette, mert őt is beleértve összesen négyen ültünk a Serpenyőben.

Tovább »
Szabó Marcell: KH — francia (2017. február 27.)

Pierre Guyotat (1940) életművéből tudomásom szerint ezidáig egyetlen sor sem jelent meg magyar nyelven. Az internetes keresés alapján említése is csak egyetlen helyen fordul elő, Köpeczi Béla 1971-es kitekintőjében, az Irodalomelméleti viták Franciaországban című írásban olvashatunk a francia szerzőről. Köpeczi a Tel Quel irodalomfelfogása kapcsán jegyzi meg, hogy a folyóirat körül csoportosuló alkotóknál „az elméletieskedés veszélyes mozzanataira” lehetünk figyelmesek, illetve hogy a nyelvi kísérletezés a kérdéses íróknál gyakran hermetizmusba torkollik. Guyotat Éden, Éden, Éden című könyvének rövid ismertetése ugyanitt így hangzik: „nyomott gyarmati környezetben a szexuális aktusok rendkívül pontos, nyelvileg bravúros, de már olvashatatlan leírását nyújtja.” (Helikon 1971/2) Az Éden, Éden, Éden Guyotat második regénye, 1970-ben jelent meg, és valóban szüksége volt a Tel Quel folyóirat elméleti pártfogására, ugyanis a francia belügyminisztérium megtiltotta bárminemű reklámozását, terjesztését korlátozták, a szerzőt pedig perbe fogták. Guyotat ekkor már túl volt első regényén, az 1967-es Tombeau pour cinq cent mille soldats-on (Ötszázezer katona sírja). Az Éden, Éden, Éden végül egyszerre három előszóval jelent meg: Michel Leiris, Roland Barthes és Philippe Sollers vette védelmébe a könyvet.

Tovább »
Török Panka: Avanti

Hullámokat keresve siklottam,
és most
békaülésbe csúsznak lábaim,

piruettet reméltem magamtól
hogy egyik él a másik után
gyengéden karcolja majd a jeget
a zene ritmusára…

Tovább »
Németh Gábor Dávid: karc

sosem gondoltam volna így magamra,
a függönyön túl kiabálta valaki alig érhetően
(a maszk miatt), hogy elő vagyok készítve.
a hordágy széléről lepattogzott a festék,
olyan volt, mint a liftajtóba karcolt nevek,
mindenki után, aki itt járt, lepattan egy darab.

Tovább »
Csete Soma – Vida Kamilla: „[…] hol a ricin, picim?”

Bartók Imre és Trapp Dominika Goebbels című műve egy 36 oldalas, rövid, három színre osztott dráma. A kiadvány a József Attila Kör gondozásában jelent meg 2015-ben a Melting Books-sorozat második köteteként. A mű a Goebbels család utolsó néhány óráját dolgozza fel, melyben elsődlegesen felmerül ezen emberi helyzet nyelvi feldolgozhatóságának általános kérdése.

Tovább »
Lénárd László: A padon 2.

Új csíkokkal!

Tovább »
Istók Anna: Möbiusz éjszakái

mindig csak az ígéretek mint most ez itt persze megírod őt is megígérted nem szabad kihagyni még akkor sem ha nem volt igazából jelentősége annak az éjszakának amikor tizenhat évesen lehánytad a metró falát a blahán pedig akkoriban a nagy jelentőségű éjszakák szinte egymást érték sőt voltak olyanok melyek maguk után vonzottak más éjszakákat melyek szintén nagy jelentőséggel bírtak kezdetben még azt hitted hogy minden éjszakának vége szakad a fáradt hajnallal amikor az első buszra várva apró fecnikre tépkeded zsebedben a csendet és az utolsó cigi füstjével együtt leheled ki a másnapos ígéreteket

Tovább »
Zemlényi Attila: Ezüst nyár

Szerencs, a gyermekkor merülő Atlantisza,
egy óra bringával a feneketlen Holt-Tisza, napszítta,
löszfalú utópisztikus álom-szocializmus.
A Hegyalja nyitánya, kakaómassza és szamorodni,
cukorsüveg a szájban, kakaóvaj a bőrön, áll alá
cseppen a nyár. A Kossuth téri allé, a vágányzár után,
hatévesen teresedő, ahol két bors, három emeletes ház
néz farkasszemet, erkélyekkel a hasán.

Tovább »
András László: Munkák és napok

A hét napjait elsősorban azért különböztetjük meg egymástól, mert máskülönben rémesen egyhangúak lennének, másrészt pedig az ügyfélfogadás miatt. Már az ókori görögöket is halálra idegesítette, ha bárki bármikor megpróbált elintézni valamit — ez egyrészt gyanúsan simává tette az ügyintézést, jóformán semmi szükség nem volt korrupcióra (jó, azért egy kicsi szükség volt, persze), másrészt folyamatosan dolgozni kellett az ügyintézőknek, ami viszont már közvetlenül a legrégibb államok megalkotását követően is tűrhetetlennek bizonyult a hivatalnokok számára.

Tovább »
Szekrényes Miklós: Hakni (4.)

Úgy tűnt, a szobában másképp telt az idő, mint a folyosón. Mire visszaértem, mindenki aludt. A székek mellett két kupac makukahéj magasodott remigyanús mozdulatlanságban. Az asztalon összekeveredve hevertek a sakkbábuk. Fekete parasztok a fehér királynőn. Gyűrött sörösdobozok mindenfelé, állott kocsmaszag, idegtépő belezős metál, békésen hortyogó abajdócok. Maldi még álmában is markolta féltabletnyi telóját.

Tovább »
Balogh Attila: Didajka

Jövőt látott maga előtt,
egy kockázatoktól mentes,
könnyű lélegzésű
jövőt.
Ő igazán nem akart
nagy dolgot,
csak egyszerűen feloldódni
egy olyan közegben,
ahol őt
senki nem veszi észre…

Tovább »
Farkas Arnold Levente: .testben a lélek.

első töredék. szentend
re tizenhat november h
uszonegy hétfő. élt egys
zer kínában egy ép lán
y. eddig a ritmus. szép
volt ő mint ősszel a sz
őlő. jézus is isten. bort
is ivott ő és kenyerébő
l tört a szegénynek.

Tovább »
Szerényi Szabolcs: Tenger

Apámnak ötvenéves korában kezdtek fájni az ízületei. Pályaellenőr volt a vasútnál, Nyíregyháza és Téglás, vagy Téglás és Debrecen között járta a síneket laza csavarok, korhadás után kutatva. Napi húsz kilométert gyalogolt, míg porcai és ízületei sorban fel nem mondták a szolgálatot, mint egy agyonhasznált, régi gép alkatrészei. Kopás, érelmeszesedés, csontritkulás — a papíron halmozódó latin neveket az orvos is nehezen bírta észben tartani.

Tovább »
Ferencz Mónika: Leáldozó február

Ha pedig február, akkor Valentin nap, ami azt jelenti, hogy előmásznak fénytelen, dohos lakás-üregeikből és minden frusztrációjukat beleölik a hőbörgésbe. Nem, nem a platóni másik fél után kutató, tévelygő emberekről beszélek, akik nem szeretnek semmit, ami egy percre is emlékezteti őket arra a tévképzetükre, hogy van valami űr az életükben, amit mindenáron be kell tölteni. Hanem azokról, akik egyszerűen csak szeretnek hátat fordítani az efféle őrültségeknek, mint a karácsony, a halloween vagy a Valentin nap, amiben csupán a multik és az utcai árusok kegyetlen marketingjátszmáját látják.

Tovább »