friss műút

Hírek

Legfrissebb hozzászólások

  • Requies - Somorčík Sz. Rozália: végtelenül szép és naturalista. vajon hogy ellenőrzi le a... (2014-12-16)
  • Önetető - Julika: Az csak jó lehet, ha valaki képes önmagát jóízzel fogyasztni. Kiváncsi lennék mit... (2014-05-02)
  • Kommentárok meg nem írt versekhez V. - gsamsa: van értelme: eltávolítani a világot a létezés(em)ből. a... (2014-12-04)
  • egymásba írt testek - Kocsy Eszter: Zseniális vers! Pontosan leírja a mostani érzéseimet. Köszönöm, hogy... (2014-04-26)
  • Ottlik Géza manapság - Dr. Lampé László: Nem lévén irodalmár (nyugdíjas orvos vagyok), szakmai... (2014-10-30)

Versmalom

két kezem és két lábam van, ami nem furcsa,
de csak egy fejem és az se furcsa mégse,
mert a többieknek is két kezük meg két lábuk van,
és nekik is csak egy fejük van hozzá,

de ha csak egy kezem és egy lábam lenne,
akkor furcsa lennék a két kezekhez
meg a két lábakhoz képest, és ha két fejem is lenne,
akkor a furcsábbnál is furcsább lennék...
Két kezem

Isten megbocsát a bestiának bennem,
és Isten megbocsát a baromnak.

Soha nem terveztem így.

Isten megsegíti, akiket bántottam,
és a halott madarakat a parton.

Soha nem terveztem így,
ámbár a madárügyhöz
nincs közöm.

Megbocsátás

látod, hogy mélyül köztünk a
tudodmi, és nem lehet megtörni
finoman vagy szépen.
ma nagy itt a tömeg, de
mégis félek, hogy elfutsz,
és te is félsz, pedig szinte

egyszerre mozdulunk, csak
egy félmosoly a spion.
(nevetsz; tudod, hogy már értem.)
pepita ofélia

Előbb üres kráter:
bemélyedés, kapocs a
látható és mondhatatlan
között. Úgy fedi fel
otthonát, mi előbb a kráterben
pusztulásra vágyott:
a város partjain apró,
metszésnyi gázlángok gyúlnak.

Amiről nincs idő

Amikor az első jött, a szoba üres volt.
Úgyhogy az első csak bement, körülnézett, és már ment is kifelé.
De a szobának emlékezete volt.
Úgyhogy a második láthatta, amint az első bemegy, körülnéz, majd kimegy.
Ezért a második valamivel több időt töltött a szobában.
A sorra következők egyre több időt töltöttek odabenn, végignézték, mi történt, aztán
hozzáképzeltek még ezt-azt, és távoztak.
A szoba

Nyárdelen érik a mák
rásüt a napszagú fény,
nehéz a csillagos ég-
válladon véres ruhák;

kalászba gyűlik a rozs
szerelmes pillangó száll
szellőnyi, suhanó táj:
kőhideg áldozat most.Nyárdelen érik

Ez vagyok én, ez itt a Rottenbiller utca,
április van, hajnali öt óra kettő.
Eszembe jut, egy versben valahol itt
dobott pénzt az éjszaka vízébe egy nő,
és fogadkozott, hogy nem jön ide vissza.

Előre dőlök, egy vers címére gondolok:
Fogadkozás a Rottenbiller utcában.
Ez a cím mennyire jó már.

Erről a Peer jut az eszembe, ahogy magyarázza,
hogy mennyire jó már a Nihil
című verse Karinthynak,
és idéz is belőle néhány versszakot,
hogy higgyem el neki.
Három vers

anyu hogyan mondjam hát nem látod nem én vagyok ott az a
fiú ki megjön lopva lefekszik anyu ne mondd hogy ismered
anyu hagyjál le tudok vetkőzni már nem vagyok kisgyerek
már nagy vagyok már nem vagyok levágják rólam a pizsamát
anyu most hol vagy mindig azt mondtad csak ezt az éjszakát izzadd át
körülöttem vödörvizek már semmi sincs én sem de víz az van
már el se férek anyu dicsérj meg egyedül húztam föl én izzadtam
Vödörvizek a múltkútból

A halál uszálya úgy lobog,
mint a habzó fekete tej.
A tengert mozgatja maga után.
Fekete rúzs tapad fogai közé,
megbillen a pillanat, mikor a mellkasomra lép.
Halálhölgy

minden naprakész
soha nem voltunk többen
ez a világ rendje
ez a kevés változás a fölkelő nap azonosságában
mikor a hideg megül a völgyben és elkülönül
el innen, nem leszek szomszéd
jöttment leszek
a fejéből kinéző ember

utolsó nap a városban

Ha nagyon akar az ember. Tényleg tud
repülni. Ha nagyon akar. Akár. Nézheti

a világot felülről. Folyókat. Mezőket.
Dombtetőn templomot. Napfény széttört

tükörszilánkjait a vízen. Hangyaembereket
levéltutajon. Sajnos nem ez a természetes

állapota. Ezért lezuhan folyton. És ebben semmi
szimbolikusság nincs. Angyal akartál lenni.
behunyt szemmel

A hetvenötösség a
hetvenöttelenség!
Minden a
hetvenöttelenségig
hetvenöt!
(seventy-side)

miből lesznek emlékek? buta kérdés. mindenből, amit megélünk, ami nem hal túl minket. és kezdünk kutakodni. sokasodnak, tágulnak a fehér foltok. eltűnik egy arcél, egy illat, ami hozzá tartozott, a hangok. előgurul egy szivárványos üveggolyó, hatalmas, gyönyörű. belobbannak a fények, fölcsendülnek a rég űrbeszaladt hangok, nevetések. érezni a készülő vasárnapi ebédek konyhaablakon át udvarra úszó illatát.California Blues

Vizet forraltam, ahogy minden
reggel, s míg fortyogott a víz a fém-
edényben, rájöttem, hogy nincsen
időm olvasni, így aztán zenét

A forrásponton túl

Magyarázatok, mesék, rossz szokások,
a lehetséges irányok mérlegelése,
elmaradó barátok és szemrehányásaik,
amik nem tudni, kinek az érdekeit szolgálják.
Elnyűtt test az unalmas napokban,
idegenek, akikhez semmi közöm, mégis megszólítanak.
Estenként alakom önmaga lesz,
a szobában tátog körben tipodva.
A dúvad éjszakája

Nem beszélünk egymással,
Már hónapok óta.
Idült kór
A szánkon, túlzó egyszerűség,
Megsemmisítő erejű
Gyaloglás külön-csöndjeinkben,
Legyen, mi egymástól
Távol tart mindörökké, ámen.
A dadogók

Lelkemmel jártuk Párizst,
otthon is voltunk márist
– olyan ez csak, mint Pécses „tt”,
vagy Székesfehérvár is „tt”.

Párizsi mindenszentek

Fölényes hangú vezércikkeikben
Évekkel később sokan úgy vélték,
Hogy a több hónapos európai légtérzár
Indokolatlan volt, afféle pániktünet:
A forgalomirányítók attól tartottak,
Hogy a vulkáni por összekarcolná
A pilótafülkék szélvédőjét, s a hamufelhőtől
Elhomályosulna a táj a pilóta szeme előtt;
A turbina pengéi erodálódnának, végül lassulna a gép,
A hamu ráolvadna a forró hajtóműre,
És eltömítve azt, sunyi keramittá kövesedne…
Légtérzár idején

reggelente, összefüggésekből ébredünk,
mert álmunkban, egy gyűszűnyi mozsárban
összetörtük a hangszigetelő sövényt, Melkig.
s most reszket, mint egy sereg kiéheztetett zebrapinty,
a testünk. nem ülepszik le bennünk a járás.
csupa sebességváltás a nyelvünk. őrségváltás
egy másik nyelv előtt. mindig hozzáadunk, mikor
elveszünk tőle. a hullámzás szúrópróbái a parton:
a parton szobatiszta kastélyt árvereznek: a láng
ornamentikája a lekvárrá puhuló kerten: avar-
verejték csillog. reggel összefüggésre ébredünk —
sokáig a peremen vár és nem avatkozik be. kilépek
belőle, mielőtt tanulságra lelnénk.
Metapillanat XVI.

Mire jössz, kiürítem a kertet.
A szőke lonc közt elgereblyézem
az árvahajat és tövig a zavaros
zöldeket. Felhizlalok minden
lombot, hogy árnyékuk a húsba,
mint köröm, nőjön be szótlan.
Kicsontozom rendre a fákat,
legyen mit enned. A vizet
elzárom, a falban hűs csövek
pulzálása testedbe ne zavarjon.
A varázsló kertje

írtam egy verset gondolatban,
de reggelre nem maradt más,
csak egy asztal.

Hiába próbáltam visszaidézni
képeket és szavakat:
szoba nőtt az asztal köré,
ablakok, és egy másik Nap fénye
nálam is erőszakosabbnak bizonyult
— ragyogott.

Porcelán teáskannák, gyertyát tartó gyertyatartók
sorakoztak már az asztalon.
De ez nem az én versem volt,
hanem az egyik első kalotípia:
William Henry Fox Talbot
reggelizőasztala.
Elalvás előtt

Hogy jussak ki ebből a házból
a mész beszivárog a bőröm alá
arcom, mint vakolat pereg.
A hajamat húzza le a lefolyó,
a konyha léket kapott és süllyed.

Próbálok kimászni az ablakon,
de az ablakok valójában tükrök,
miken át önmagába néz a táj.
Minden éjszakán a kockakő
sakktábláján a saját kísértetem áll.
Kőművesfeleség

laknak bennem mindenféle lények,
papucsállatkák, férgek, bacilusok,
olyan vagyok, mint egy zsúfolt indiai vonat,
vagy a csuklós busz délben,
amikor anya lábához nyomnak a büdös kabátok...
Laknak bennem

valamilepukkantbudaikocsma
ezerkilencszázhetvennyolcősz
: zene / füstköd / zene
esztendőkkelkésőbbesőstél
versekremosolygótelihold
: bor / pálinka / bor
újabbévtizedekmúltán
meghittbeszélgetésutolszor
: szívütés / imacsend / szívütés
gyászsutagyávasutagyász
nemelőttesemnemazótasem
: ésnincs / ésésés / nincsés


Nappalvanéj

épp egy előrajzolt kiscsibét és három tojást
színeztem zsírkrétával mikor leült mellém
az óvónéni
rám nézett és mélyet sóhajtott és a körömlakott kapargatta az ujjairól
akkor még azt hittem hogy kimegyek a vonalból
és az a baj
egy másik húsvét előtt

Hát íme, megöregedett, hogy elmesélhesse
az életét, az életet, ami végül nem lett az övé,
és azt, amelyik igen, amit megkapott,
mert azt akarta, hogy legyen egy élete,
amit majd elmesélhet, és egy másik,
amiről hallgathat, de íme, megöregedett,
és elmeséli azt is, mert csak arra nem figyelt,
hogy majd ha odaér, hogy elmesélheti,
már nem köti semmi az élethez, az életéhez
, annyit kell beszélni róla, hogy immár szabad legyen,
annyit kell beszélni a megéltről és a meg nem éltről,
hogy ne kössön tovább, hogy szabad legyen...
És akkor rendel kettő rigójancsit

Sokszor hiányzik még az a móló,
a széles kagylók, az üres térképek,
a partra vetett fiú és a hideg víztől lila ajka.

Tenyeremben tengernyi bőrök, teleírt füzetek,
iránytű helyett a neonfénnyel zizegő csillagok.

Mögöttem a tengereim, előttem az óceán,
az út mentén hídpillérek, teleírt oszlopok
— képzelt híd a cetek és a parfümszag között.
Ámbra

Kék ér
a hófehér, telt,
gazdag mellen:
mondat a papíron,
egészen tapintatlanul
vad ártatlanság.
Kunstkamera

Még a hegyeket is hallom, ahogy
elkékült oldalukat fogják
kárörvendve és nevetségesek lesznek
és lent a vízben
a halak sírnak
és a víz
az ő könnyükből van.
Beteljesült Bánat

eleinte azt hittem, ismerni fogsz,
úgy ismerni, ahogyan szétoszlik a tekintetem,
ahogyan felolvad a körülötted vibráló
elektromosságban, a hétköznapi csapadékban,
meg ebben a remegő láthatatlanban,
amely beborítja az egész bolygót...
mint a patakok, a folyók

Erre vonul a kísérleti hadsereg,
karneváli páncélosok a folyó medrében,
egy esetlegességi forradalom felé,
sziklasírokat és lampionokat hagyva hátra.

Újpalotánál füstcsík szúrja át az eget,
ott a front, oda kell eljutni cikk-cakkban,
üldözésnek álcázva ravasz időhúzást.
Ha mindez

reggel felé esni kezd,
derengenek a kikötő fényei,
víz hull a vízbe,

közelebb hajózva kirajzolódik az írás,
elmész, visszajössz, nem halsz meg soha,

partot ért, lába a pallón megremeg,
ahogy lüktetni kezd benne
valami lassú, nehéz anyag biztonsága
Hullámtörő

— Számozhatnánk, dátumozhatnánk…
talán a legegyszerűbb, ha számozzuk.
— Jó, de milyen számrendszerben?
Bináris, oktális?

— A kettest nem ajánlom, mert az hosszú lenne.
Mint az ETA Nulladalában:
„Néha nulla vagyok, / Néha meg egy,
Nem osztok, nem szorzok, / Nekem egyre megy”...
Hexa

az est kivirul. mint langyos csillag
forog vagy kering. lustán vonszoljuk
valami köldökeinken áthaladó, merev
tengely körül. végpontok vagyunk, így
születtünk s körré vágyunk, ahogy minden
alakzat gömbölyödni kíván, s minden
sík csak félmegoldás. létezésünk a másikhoz
simul, akár egymásba írt testek, összes
mozdulatomban téged kereslek, ahogy egy
egyenes keresi merőlegesét.
egymásba írt testek

Te nem jöttél olyan messziről, hogy
elítélj, hiába hasonlítok arra,
aki elől menekülsz. Konfettiként
ragadtak hajadba a zajok, a sáladdal
takartad, hogy csak fázni tudsz. Amiket
akkor mondtál, nem szavak voltak,
szájpadlásig felcipelt kacatok,
gondatlanság milligrammról
milligrammra. Ahogyan a poharadat
fogtad, abból jöttem rá, hogy
mindkettőnknek mást jelent eltörni.Ahogy a poharadat

Azt álmodtam, hogy a világ fából volt,
és te is ott voltál.
Fából voltak a tárgyak, fából a táj —
minden, ameddig a szem ellát, fából.
— Nem hiszem el! — mondtam.
— Látod, milyen vagy — mondtad.
Nem láttam, de téged láttalak, és te is
fából voltál.
Félreértés

Föllázadt a nyár, de nem volt rózsája, se indulója.
Októberben esőkbe bújtunk, az út mentén
elgázolt kutyák feküdtek. Kifordult belek,
vér és szőr. Az autóban a boldogtalanság
maratonfutóiról beszéltünk, akik, három évnyi
szerelmük kizöldült egét nikotinsárgára festve,
most öblös, öreg fotelban ülnek, és azt ismételgetik,
„itt legalább otthon vagyunk”...
A vaskorszak után

Ha valakinek túl sokáig szorítod a kezét,
elhúzza. Így lesz vége. Tuják tisztelegnek.
Kinyújtott, kifeszített mozdulattal az égnek.
De ez nem szerencsétlenség. Kapitulál egy napszak.

Ahogy a fényt meg tudják festeni. Az árnyékot.
A visszafordulást. Úgy kellene nekem is.
Szemben a mólón egy férfi alszik.
Ujjbegyére damil kötve. Így akarok érzékelni.
Kapitulál egy napszak

— én vagyok Czinki Feri legaktívabb instagramos ismerőse
— Zolika, aki belőtte magát a buzibárban (a Hír24 kommentelője szerint)
— volt csajom szerint „téma”, akiről azt beszélik, hogy kicsi a farka („de én megvédtelek”), ójee
— én vagyok az Árgus utolsó főszerkesztője
Hogy ki vagyok én?

A lányok olyanok,
mint a villámhárító,
ügyesen hárítják el
a fiúk bókjait, dicsérő
szavaik elől kitérnek, akár
egy éles kanyarban az autó-
versenyző az akadályok elől,
s a lányok néha maguk is
villámként viselkednek, megcsíp
a fiúkra szórt gúnyos megjegyzésük,
hogy ennek nagy a hasa,
az túl ronda,
az ott béna,
ez itt unalmas...
Lányok

A lázadómesternek, Oszip
Mandelstamnak ajánlott
zsoltár, aki a maga Sztálinját
gúnyversbe száműzte, nem is
várt már rá semmi: börtön,
száműzetés, kitelepítés, Gulag.
Nem tudom, Dávid király kire gondolt,
amikor ezt a zsoltárt írta, köztünk
szólva maga is nagy zsarnok volt.
CXL. zsoltár

Ha méreggel is elmúltál egy reggel
és ki is fosod mind az összeset,
megénekled, hogy ennyi volt az éjjel
és hálás vagy, hogy újrakezdheted,
hogy élhettél itt kávéval, befőttel,
hogy éltél bőven — gyomrodban remeg,
hogy amfetamin nincsen és egy nő kell,
a változásban jó lesz majd neked.
A kolozsvári váltás

A sértettségtől ments meg
Most és mindörökké, Uram.
Inkább borral hígítom a vizet.
Az ereket bal kézfejemen kék tollal kirajzolom,
Vénámat addig követem,
Amíg el nem nyeli a felkarom
Barátaim!

Apa, apa, a csontjaid. A csontjaid fölöttem,
A mellemen. A fűben. Azt mondtam, nem.
Megint csak nem; erre te fölémhajolsz,
Csont és fa, zöldellés sehol sem.

A fejem alatt. Átkéklik a szemem
A téli éjszakán, a rögökön.
Nem tudom, melyikünk kerekedett
Felül, apa, apa, hallasz? Azonnal
Mondd meg, melyikünk volt előbb
A földben. Pedig nem is kék a szemem,
Csak már nem tudom, hol kezdődsz te,
Hol végződöm én.
A tizenhatodik óta pontosan

Nem hívtam föl sosem nemhogy az Elnökét, de
a Főigazgatóét és az Adminiszt
-ratív Igazgató-helyettesét se, mint
ahogy a Rektorét, a Tárnokmesterét se.

Tíz éve mindnek itt az elérhetősége,
a hatalom kísértő képeként, amit
lenéztem, félve, hogy mit szólnak majd, akik —
vagy erényből netán? Hogy nagy lehessek végre.
Pakli

kinyitja az ablakot.
karja vékony, rajta kék foltok.

vár.
szikraeső hull.

lent valaki kiált.
himnusz után

Hosszú séták este —
ez, ez jót tesz a léleknek:
belesni az ablakokon,
a megfáradt feleségeket nézni,
ahogy próbálják
sörtől tajtékzó férjüket leküzdeni.
És A Hold És A Csillagok És A Világ

Gőz sistergett. Valaki torkát köszörülte.
Senki sem szállt le és nem volt ott
Egy lélek sem a kihalt állomáson.
Csak a nevet láttam — Adlestrop.

És fűzfák, füvek, füzikék,
És bakszakáll és szénakazlak,
Éppoly csöndes-magányosak,
Mint bárányfelhők fönn, a magasban.
Adlestrop

Gyűlöletével szemben csak jól vasalt ingem van,
és a morzsákat lesöprő mozdulat a mellényemen.
Minden, ami van, kiegészítésre szorul.
Továbbra sem hallgat szavaimra.
A falak összenyomnak vele egyetlen tányérra,
ahol az utolsó menedék kilétem tagadása,
minden eszközzel.

A pusztulás szervezettana

olyan vagy, mint a jó helyen
kimondott szó. ott van valami
véletlen okból, mintha nem is
létezne, ha én nem ejteném ki
a számon, de ahogy van, az nem
miattam olyan, hanem mert magával
hozza az összes olyan helyet,
ahol már jó volt kimondani.
dor

Akkor kettőnknek Sète volt a Tető
Gibraltár sírbolt védműveivel
minden kilátás a tengerre nyílt
fénybő tengerre s galambok galambok
szemfényvesztés a tündöklet vakít
de semmi bú csak hosszú keresés
Sète: a Tengerparti temető

Nagyné azt mondja, ez a máriaüveg.
Oroszországból hozzák.
Nem vissza, olyat már a férjével sem csináltak.
Vékony és át lehet rajta látni,
legalábbis ha ránézünk, látunk valamit,
ami akár a túloldal is lehet.
Ilyenkor hiszünk.
Jobb híján.
Muszkovit

Igen, most az ígéretre várnék, hogy majd jössz,
látlak, beszélünk, de nem ma, így, hanem akkor,
ha egyszer még újra lehetünk együtt úgy, ahogy.
Másképp, mint amit most egymásra kényszerítünk.
Ölelést, csendes odafordulást, önfeledt nyugalmat
és beteljesülő ígéreteket várnék — de nincs mire,
mert rád telepszik és megrémiszt vágyakozásom,
ami, érzed, valamit megint követelni kezd.
Körkörös romok

Nincs más irány, csak követni, amit tudsz,
Nincs más irány, csak bízni a döntésében,
Nincs más irány, csak ne harcolj az árral,
Nincs más irány, csak hinni a végső úticélban.
Idegen vagy, míg nem súgja, maradhatsz.
Idegen vagy, míg nem súgja, az utadnak vége.
Zöld Völgy

Valaki mindent lát —
nem gondolod?
Lebuk, megijed, kacsint.
Messzi testek —
melyek mi vagyunk,

épít, helyrehoz, Florida,
vacsora a tengernél.
Nézz magadra.
A hullámok sebesen
elhagyják a láthatárt...
Peep Show

ötvenhat éves lettem én ebből
nem lesz se jambikus se virtuóz
költemény s nem is meglepetés:
naplóvers csupán egy a sok közül
a sorban a krisztusi élet-
évekhez pedig már rég nincs közöm
legfeljebb annyi hogy túléltem
mint téged s azóta mennyi mindent
Naplóversek

Esténként meglátogat
az origami ember.
Kisimít és összegyűr.
A kezével barkóbázik:
kő, papír, olló,
állat vagy növény?

Ökölbe szorítva hallgatok,
de nem érdekli. Így figyel.
Ahogy a kezével játszik:
precíz mozdulatokkal,
feszes élekkel
hajtogat.
Origami ember

Eljátszom egy haldokló szerepét,
és hogy hitelesebb legyen,
egy tölcsérben szűröm le
a megfáradt szív lepedékét.
Bedörgölöm vele az összes szavam.
Ezt elvadult körökben úgy hívják:
mimikri.
Az is egy álca, ahogy magamra húzom
a takarót.
Igazából fázni akarok.
Meghasonlás

a csészédben kávé van, és egy kanál.
az ablakon kívül örvénylik a köd,
ellopták a víztornyokat. az
utca nem kopog. nem remegnek, alszanak
a tócsák, lábtörlőkön hasal a sár.
porcelán

Boszorkányszombat a Faust Kettőből — a másik
Szombat, mely rendkívül ritmikus, igazán
Ritmikus. — Nézd csak, itt Lenôtre műkertje látszik,
Klasszikus Walpurgis-éjjel

Ha mögé ülök le,
hogy ne válaszoljon,
és lépteimmel elkerülöm,
az este az Ő színében
lesz felettem, és úgy
búcsúzom tőle, hogy
egyedül vagyok.
Még sosem

A sötét és a fényes között
annál a vastagnak tűnő falnál
folyamatosak a kivégzések
és biztos a másik oldalon is
odaállítják azokat, akik
a másik oldalra gondolnak
A remény beköti a szemeket
a fényes és a sötét között
mozdulatlan aggodalmakon
lassan elfogynak a magunkfajták
Körbeforgók

Öblöket kerestem, hátha kitapinthatnak. Öblöket kerestem, hátha kitapinthatnak.
Gomb. Lassú korsó. Vagy üveggolyó méhe.
Hajnalra lettem védtelen,
mikor a lift húzódzkodni kezdett.
Forgó

ahogy egy anya hallgatja kétéves
gyerekének szabályos levegővételét
és kifújását, amint az mászik
fel egy három méter magas
csúszdára a létra túl szellős fokai
között, úgy hallgatok én is minden
megérkezett üzeneted előtt, amint
féllábon egyensúlyozva egyre
magasabbra mászol a facebook chat-
listámon.
csúszda

a kövekre ráomlott tavasz
forgácsol, omlaszt
és keresztbe fúj a délelőtti héven
mikor a Duna keskeny a hullámhoz
szemet szűkít, könnyet présel
és hordja az elmúlt évek hiábavalóságát
de érzed azért, hogy élni
fontosabb másnak, hogy aztán a szél
mint homokszemet hordjon szét

eltolódás

Szabályosan keresztbe szelt hang
ütközik meg egy zongora áramvonalán,
és köré máris hálót sző az előszivárgó
sötétség. A tér első pillanatában

fekete szálak törlik el egy steril táj
tisztaságát — miként kozmosz méretű
papírlapot az ősrobbanás után, teleírják.
Sodrás

ritmikusan mozgó állkapocs
ütemre, kiszámítható
elfáradtál s észre sem veszed
aludni mész
kiharapsz egy darab életet
gömböt fújsz
arcodra ragad. vagy kiharapsz egy darab életet de nem lesz gömb csak nyálas cafat az íze se jó lassan elnyom az álom valami a szádban ott maradt: a kiharapott darab élet. álmodban félrenyelsz. te magad.halálra rágva

Historia est magistra vitae,
a történelem az élet tanítómestere,
tanultuk hajdan az iskolában,
ahol — ez rögtön a háború után volt —
még rágógumit és ami csokit lehetett kapni,
és mikor beállt a fagy az udvaron,
kórusban tüntettünk szénszünetért.
Történelmi dilemma

Ott, a bárban, arcát eltakarva, orrát tenyerébe rejtve
Egy fiú alszik. Vékony, mint egy hadifogoly, szakadt farmerben.
Ebben a városban a nyári viharoktól is csak elfárad az ember.
Bár lenne Isten könyörületes és locsolna inkább maltert.
Adj össze, Misa. Engem és az én átmeneti,
De lényeges,
Virradat előtti,
Részeges
Neurózisom.
Adj össze, Misa

Jövőből érkezett miskolci lány.
Oroszfejű, szöghaja kontyban.
Szemében viszi a kéket, sok lopott
tengeri mélyet.
Az álmok menyecskék, súgja,
valaki elveszi őket.
Ezer a valóság

tél van, egyszerre meghalt a beszéd,
itt hagyott, elsunnyogott, itt hagyott
a szöveggel, sír valami, talán a szék
alatt, vagy mögött, nézd meg felette
is, de nincs már: hang. tél van, zúgás.

beteg vagyok, szólok magamhoz és
fejemhez nyúlok, lábamhoz, újra
megfogom a kezemet, akkora most
a súlya, mint apró szívem, jaj fel-
adom, feladom magamra a kabátot...Kosztolányi Prelude

Látom, ahogy tömpe, dohánytól barna ujjaiddal
Dallamot faragsz.
Mert együgyűn hiszed, mesterségedbe olvadhatsz.
De nem mesterember vagy!
Csak mesterkélten éled álhitét mesterien
Űzött szakmádnak.
S mégis belőlem hangszert faragsz.Basszuskulcs.

Mikor a kabátom
szájamhoz
tapad,
pilláim csukom —
úgy húzom
a ravaszt,
hígítom
a kötelet,
nyakam köré fonott
lövegek:
kápráznak,
s minden szeret
egymásba,
villanás csorog
egy horpadt réz-
kádba.Koszos kabát miatt

Zuhogott az eső mindkét nap.
És hónapok, vagy talán évek óta
nem éreztem magam annyira
boldognak, mint épp a Sóstó környékén,
ahol hat-nyolc éve
utoljára láttam anyát.
Égszakadás

Barátom viccből a sínre fekszik,
vagy hősködésből vagy szánalomkeltés végett.

Még látszólag együtt vagyunk,
oda kell figyelni az ágyválasztásra, mondom,
ahol fekszel, fontosabb, mint a fogmosás.

Mától semmilyen befolyással nem bírunk arra,
ami velünk történik, egymással is leszámoltunk,
azért ez a leküzdhetetlen kimerültség,
hogy csak vánszorgunk a porban.
Fekszel, fontosabb

Hány szerzőt is átültettem,
"kit-mit-valamit,
százával, emlék megretten,
jut félezerig.

A műfordulás

Folytonos morálcsőszködés,
megint porig aláztak valakit,
ez megy, kérem, hogy ne jöjjön
vissza. Mert közéjük tartozom
én is, dérrel-dúrral belököm
az ajtót, nyakon vizelem őket.
Ettől a megaláztatástól néha.

Űr-be-utazások

Valaki megkarcolta az eget. Az aszfalton
fekszem és úgy nézem, ahogy a hiátusokban
átszivárog a mindenség, de közben
puha fűről álmodom, meg arról, hogy velem
van egy macska, akit rólad neveznék el, ha
valódi lenne. Talán akkor valamelyikünket szeretni
tudnám...Jövőkép

Mennyi idő múlik el,
a konyhakövön állok mezítláb,
lekvárt eszem csavaros üvegből,
nézem az utcát,
nézem az utcát.
Délután kutyával

A légcsavar még nyikorogva pörgött,
egy vonat állt meg a kapum előtt,
váratlanul betoppant vele a régi asszony.
Se szó, se beszéd az egész májust
bepakolta szarvasbőr retiküljébe.
Lesz, ami lesz.
(Csupán a kakukkórában elrejtett
cigaretta maradt rám.)
Köszönés helyett a hajamba túrt szemölcsös kezével,
az árbocokat felhúzni, hallottam kintről a pattogó parancsot,
az ég hirtelen kék lett.
A légcsavar még

Az ágy négy sarkához rögzített,
frissen mosott lepedőn elég volt
egyetlen apró ránc,
hogy végül képtelen legyek
elaludni rajta.

Ebből az elviselhetetlen zajból,
hogy mindenről folyton eszembe jutsz,
kimenekültem inkább
az éjszaka parkjába.
Elégiazaj

Néha telefonált, recsegő, öregemberi hangon,
elmondta, hogy van, s mit evett aznap ebédre —
és már csak azt remélte, nem fog nagyon fájni,
ha csöndesen ajtót nyit utolsó látogatója, Mr. Death,
hogy elfújja az élet 97 éve égő, reszketeg lángú kanócát.
Egy sokakat túlélő ember halálára

Hogy remegek, hogy fázom,
neked nem róhattam fel.
Pedig akkor is éppen kabátért
meg valami koptatható íróeszközért indultam.

Az egészet kívülről néztem.
Nem zavart a tekintete vagy a karja,
ahogy rám fonódott,
csak leültem magam mellé és bólogattam:
igen-igen, rám fonódott.
Bólogató

Szökőár előtt az óceán
több száz métert visszahúzódik.
Látni az algával benőtt sziklákat,
a sziklákra tekeredett halászhálót,
ahogy egy turistacsoport a tengerfenéken
a víz felé sétál, hogy az iszapba süppedt
jelzőbóják közt pózoljanak —
később közülük néhányat
csak a nyakukba akasztott fényképezőgépek
fotói alapján tudtak azonosítani.
A víz felé

Hogy hogy csak ez az egy nap az övék
száznyolcvankét és fél az járna ki
vagy minden napból minden éjszaka
vagy minden másnap a nappal s az éj
szökőnapok múlt századok miatt
vagy nincs tovább nem nem nem felezünk
ők mi vagyunk mi ők a rettenet
ez a megosztás ez a felezés
a véglényektől föl az emberig
vagy le mert végül mi is a különbség
bélflóra nélkül kihagy ez az agy
Nőnap

én néha nem tudok mit szólni.
olyankor mintha nem lenne holnap
úgy lopdosom vissza a csuklódról
magam. sóhajtok és megmarkollak.

és te nagyon próbálsz nem észrevenni,
kiserkenő véred némán nyalod fel,
aztán csak hunyorgod a pernyét előttünk;
nem vagyunk se távol, se elég közel.
augusztus

Mióta Szalay Lajos újra hazát fogott magának
itthon, hazaköltözött a nagyvilágból, napjai
ugyanannak a városnak füstös zajából rebbenek el,
amelyben magam is fogyasztom az életem.
Nem tudják

Ki vett rólad mértéket
Számba véve minden testrészed
Tudod jól
Vett cipőt, új ruhát
Írt könyvet, s te még csak meg sem nézted
Tudod jól
Dögösek vagyunk, drágám

Miért iszunk? Azért iszunk,
mert szomorúak vagyunk,
gyönyörű állat piros ruhában,
önző állat kapucniban.
A létnek végül egy lényege van,
néha kettő, én is jártam ott,
de végül egy, én is odaértem,
sohase három, de erre nem térek ki.
Miért iszunk?

aznap beülsz egy moziba és megnézed
háromdés felbontásban a múltadat
azt a hatvannyolcas koncertet
amiről hatvannyolcban nem is hallottál
másról sem ami azt illeti pedig
hatvannyolcban történt egy s más
amiről később épp eleget beszéltek ahhoz
hogy akkor is kissrác maradj amikor
az én már nem volt kissrác valaki más
mert az én az mindig valaki más
és ma beültök ketten moziba háromdében
adják a múltat persze le is töltheted
ezen vagy már rég letöltötted és töltöd
csak töltöd és töltöd nincs feltételes
csak megállóban lehet szabadulás
torz vigasz hogy ezt már nem seedeled
Classic Rock 1–6. track

Hozzád képest férfi lesz,
velem néha férfi, néha nő,
aminek látni akarom.

Néha kihozza belőlem a nőt,
mire én kétségbeesetten
keresem magamban a férfit.
Mint egy nőt

Szellőztetem a szívem, és visszafelé
mozgok ezen az úton, ami persze nem
hibás. Mi rontottuk el. A rosszul odatett
evőeszközök nem adhattak táplálékot ebbe
a köldökzsinórba. Elvágtuk, lengjen
körülöttünk, mint néhány fa körül a gyökerek,
sehol nem lesz földjük. Ha összekapaszkodunk,
segíthetett volna, de a fantomkezek csak
gondolatban mozdultak. Ezért mindig éjjel,
a sötétben ébresztettük fel egymás mellkasában
a kis zenélő dobozokat, melyek már évek óta
hallgattak...Üres doboz, ennyi maradt

Szar a járdán.

Balkáni gerlék
fészkelődnek a padláson.

A szellőzőablakokon
jutottak be.

Egész nap hallani az ideg-
tépő sipítozást.

Padláscsend

mársemnemtudom is
mársemnemértem is
— :
márdehogynemértem is
márdehogynemtudom is
Nemelégia is

Ha kimozdulna, éppen esni fog,
nem is nagyon, ez most csak kismosás,
csodálnám (hogyha élne), hogy mozog,
csodálnám érte; mennyi változás!

Szeretne otthon lenni ott, ha nem
piszkálnák érte, miért épp van, és
nem mondanák meg, mi miként legyen.
Ha lehető lehetne a levés.
Ha kimozdulna

Emberek indulnak a ház felé szamárral,
ahogy kirohan a kutya, visszafordulnak,
jönnek felénk a köves úton,
kendős nők és alacsony, fekete férfiak,
életükben először látnak autót,
és rám nevet egy lány foghíjasan.
Látva megsejt valamit

Ezeket a száraz vacsorákat kellene
megszeretni, hogy azt együk,
amire igazán éhesek vagyunk,
ne csak a morzsálódó és ne csak
a karikára vágott anyagot,
mely telített gyomorral ültet aztán
a tévé elé, elégedettséget színlelni.
A közös dolgok tőkéje

a fiókok tartalma kiselejtezve
az emlékezet kukába vetve
útra készen a kidobásra szánt
dobozok ám akad még néhány
selejtezésre váró darab
Naplóversek

Ezek a színek könnyűek
és késve hűtik a tavaszt
. Estére vihar készül, aztán mégsem
és így könnyű beleszeretni bárkibe.
Könnyű fenntartani az emlékezést,
ha csak játék az egész, titok
és valóságos történetek nincsenek.
(De vannak, mondanám erre, pont ezek.)
Óvakodva vagy nem, de milyen finoman
terülnek szét, fordulnak meg, bomlanak ki.
Egyéb dolgom nincs is, csak ülni csendben
és néha mondani valami mocskosat.
Ha kell, könnyed mozdulattal
elhalasztani. Kivenni a kezem
egy bugyiból és csak úgy megindulni
hazafelé, a világnak neki.
A tetszőleges part

Az első szál, amelyet az istenek a motólára
vetettek, a Hajnalvégen bomlott ki, ahol
a szegényebb istenek laktak, akiknek beljebb
nem jutott hely. Vagy máshonnan jöttek,
és itt találtak maguknak menedéket.
A paraszt Párkák

Galéria

A diavetítéshez telepítsd a Flash Lejátszó bővítményt.

Sütő Róbert munkái a friss Műútból

További galériáink...

Szépírás

Kikötői hírek

Esszé

Kollegiális napló

Nőtérfél

Kritika

Tanulmány

Lukácsi Margit

Lukácsi Margit kikötői hírei Olaszországból

Szabó Gábor

Szabó Gábor kritikája a Kitömött barbárról

Seamus Heaney

Seamus Heaney verse Nagypál István fordításában

Nemes Z. Márió: „Márpedig, ami nincs, az csak az ördög műve lehet.”

Péterfy Gergely új regényének egyik legizgalmasabb kérdése a nyelviség és a marginális „fekete test” fenyegető-idegen-ambivalens szenzualitása közti viszonyrendszer esztétikai színre vitele. Ennek a viszonyrendszernek a traumatikus jelenete Angelo Soliman preparációja (megnyúzása, kitömése és kiállítása a bécsi Természettudományi Múzeumban), mely a regény narratív tükörlabirintusának is a középpontját alkotja, hiszen a beszélő(k) — Török Sophie, illetve az ő szólama által közvetített Kazinczy — számára a preparátum mint „testet öltött botrány” képezi az (ellen)azonosulások legfőbb tárgyát.

Tovább »
Jassó Judit: A dadogók
14.12.20.Jasso Judit_thumb

Nem beszélünk egymással,
Már hónapok óta.
Idült kór
A szánkon, túlzó egyszerűség,
Megsemmisítő erejű
Gyaloglás külön-csöndjeinkben…

Tovább »
Németh Ákos: Csoportkép
14.12.19.Nemeth Akos_slide

A wiesbadeni (korábban bonni, filiáléival frankfurti, mainzi) biennálé lenyűgöző kísérlet volt, hogy képet készítsen egy igazán nagy családról, a színházi kontinensről. Büszkék vagyunk magunkra, földrészünk a kultúra gazdagságáról ismert, sőt e kultúrának bölcsője is, és máig legfőbb letéteményese. Íme, a büszkeségünk, gyakran ismételjük bárkinek, de magunknak is, magunknak talán még többet is. Meglehet, hogy a kínai ipar olcsóbban termel, lehet, hogy Amerika hatékonyabb, de a kultúra, az igazi kultúra csak itt virágzik. Készítsünk vidám portrét a családról, amely e kultúrát szülte és őrzi, és amit úgy hívnak, hogy Európa.

Tovább »
Nívódíjasaink laudációi
14.12.19.Nivodijasank_thumb

December 16-án adtuk át folyóiratunk és portálunk Nívódíjait a Rohamban. A méltatásokat itt közöljük.

Tovább »
Bazsányi Sándor – Térey János: Hippodrom Fanatic
14.12.19.Bazsanyi--Terey_slide

Ennyi kiszolgáltatottság még éppen belefér, mint nekem a macskákkal. Egyébként létezik néhány emberi lény is, aki hasonló érzésekre késztet, tegyem hozzá, tényleg nem seregnyi. És hát persze, hogy a debreceni Ady ugrott be, Melocco Miklóstól. De ott, a Nagyerdőn, a költő saját megkövült másával szembesül. Itt meg mintha a virtuális öregkor leskelődne a fiatalemberre a háta mögül. Vagy a lelkiismeret, mint mondod. Ifjú mártír, sorsa, mintha Gérecz Attiláé? Jan Palaché? Mindenesetre köszönet Turannak, hogy megőrizte titkát: hagyott minket saját magáról képzelődni.

Tovább »
Szihalmi Csilla: egyensúly
14.12.18.Szihalmi Csilla_thumb

belédhalál. puha törzsed elomlik.
vörös agyag amivel barlangrajzot.
belédtalál a szemcsék nyoma. lándzsa
repedés-falak közt szanaszét pattog.

Tovább »
Selyem Zsuzsa: Bechdel gyakorlatok 5.
14.12.18.selyem zsuzsa_thumb

Kertész Imréről, mezzoszopránra és altra   — Van néhány író, aki miatt az irodalom nagyszerű, örömteli, elegáns jelenség, s nem hatalomból-kiszorult nárcisztikus pszichopaták homokozója. — Egyáltalán, miért lesz valaki író?

Tovább »
Antal Balázs: levlap a tél szájából
141217_ab_kolleg_slide

Előbb még finomkodott a lejtő, aztán mikor beért a kertbe a szánkó, meredekre vált. Az aljban egy nagy huppanás dobott ki az utcába minket, néha egyből átröpített a kis tér felett egyenest az árokba, ám ha minden klappolt, egészen a műútig be lehetett csúszni. Percekig tartott az út lefelé, igaz utána még sokkal több percig tartott vissza föl megint. Ha az ember elunta, elég volt csak másfelé fordulnia, hogy új utakat törjön akármelyik lejtőn. Dehát senki nem unta el.

Tovább »
Szili József: Requies
14.12.16.Szili Jozsef_slide

Mert nem hagytam hogy elégessenek
az alakod féltettem csontjaid
ott voltak mindig ők voltak a váz
mozdulataid moccanásaid
hordozták rejtetten…

Tovább »
András László: Rasszista utazások 6.
14.12.16.Rasszista utazasok6._slide

Fekszem az ágyon tágra nyílt szemmel, és olyan erősen nézek, mintha lukat akarnék fúrni a sötétbe, belesajdul a homlokom. Végighúzom rajta az ujjaimat, izzad-e már, és tényleg nyirkos. A Két Medvéhez címzett fogadóban töltöm az éjszakát, jobbára hánykolódással — északi-nyugati álmoktól mentesen —, fel-felugorva és az ablakhoz lépve, majd újra végigdobva magam az ágyon. Mert jön a dagály, és valami távolodásérzést hoz magával: mintha megnyúlnának az utak, távolodnának a lakott települések, meg minden. Nem nagyon értem, mi történik, csak nyugtalan vagyok, de ezt már megszoktam, a saját nyugtalanságomat, és nem is fogom külső körülményekre, de azt nem szeretem, ha nem értem, mi történik körülöttem, esetleg bennem, vagy éppen velem.

Tovább »
Oláh András: csak azt számolom
14.12.15.Olah Andras_thumb

azt hittem nem maradt több kétely
s hogy magamból örökre kiírtalak
kikoptak mellőlem a barátok is
elfogytak a bűvös koccintások
s végül a poharakat is összetörtem

Tovább »
A tánc végigkíséri az életemet
14.12.15.Ertl Peter - thumb

A tánc meghatározza, végigkíséri az életemet, szerencsés vagyok, mert kezdettől fogva azzal tölthetem a mindennapjaimat, amit leginkább szeretek, megtalálom önmagam ebben a tevékenységben. Nagyon hamar, kisgyermekként kerültem kapcsolatba a tánccal. Még a balettintézet előtt jártam tánctanfolyamra a Néprajzi Intézetbe, ahol országos hírű mesterektől tanulhattam. A balettintézet akkor négyévente indított osztályt, és nagy szerencsém volt, mert éppen akkor fejeztem be az általános iskolát, amikor meghirdették a soron következő képzést, így jelentkezhettem az induló néptánc tagozatra. Több mint négyszázan jelentünk meg a felvételin, és mindössze negyvenen kerültünk be. Alkatilag és tánctudásom tekintetében egyaránt alkalmasnak talált a felvételi bizottság. Rendkívül intenzív, koncentrált tanulási folyamat részese lettem, hiszen délelőtt a gimnáziumi oktatás zajlott, délután és szombaton pedig a táncórákon vettünk részt.

Tovább »
Horváth Roland: Sütő Róbert képeihez
14.12.14.Horvath Roland_slide

A műteremben már nem érdekelte más, csak az izzók színeinek váltakozása és az épületet beölelő színek, a festékek hatása alá rendelte magát, és a színek között meglátott metálos, opálos disszonanciák hatására vágyott, meg akarta fogni és meg is fogta e fura, mindent felszabadító modern űrt, mely magával ragadta. Végül letette a pemzliket, elvégezte, amit elvégezhetett a műterem omló fényében, másnapra halasztotta a következő ütközeteket, most hívta a Lehel tér, főzni vágyott valamit, vagy dolga volt, ezért elsietett.

Tovább »