friss műút

Hírek

Legfrissebb hozzászólások

Versmalom

nem géppuska. valaki klopfol odakinn.
szép karaj. egy tökéletes párkapcsolat.
ilyen lehet a heroin is, ha abdem
lakásán veszed. abdem jemenből jött és

nagy szüksége volt a pénzre. rendszerint a
parlamenti belépőjével mérte ki
a szinte mindig tökéletes pakkokat.
végtelen ták, és sehol az apró titik.
Rendrakás

Az após garázst épített
az udvarban;
ki kellett vágni az öreg füzet.

Hegesztett vasrudakból
az alapszerkezet, fehér
lécek tartják a hullámos tetőt.

Egy reggel aranyló
pecsétek borították a kocsi
kék karosszériáját.
Gyanta

fénycsóvák, egymásba ölelkező autók sora.
ez is addig tiszta, amíg nem beszél,
csak a cigifüst, a vágóhíd melege.
apára várok, mocskos éjszakák jönnek,
anyára várok, lépcsőházban vacogok,
a levegőben arzén, túlélem, még azért is.
tiszteld a fára kötött tetemet, a tied.
Soulbitch

mióta szeretlek sokszor kérdezed hittem-e hogy mással lesz az ami veled
számon kéred tőlem a múltat hányszor tagadjam meg érted
vallom versben vég nélküli vágyban anyám előtt tagadva apám előtt szégyellve
szívömleny szívokádék szívöklend cet köpi jónást régi köpi a régit mióta szeretlek
m10

Hazamész oda, ahonnan sokszor el.
Felülvizsgálod a tájat, ahol annyi tűz
Égett az ősz beálltával, hogy nem maradhatott
Sok szín. Senki sem kérdezte legyen-e
Fekete-fehér a kép, mégis egyszerre megérkeznek
A régi érzelmek, a fáradt földművesek.
És ami egyszer eltűnt, újra felszínre ér
Az örökös emésztésben. De már nem lesz könnyebb
A sűrűség, selymekről meg nem kell álmodni.

Egy táj felülvizsgálata

megtörik fölöttem az ékezet,
vesszőt kell raknom magam mögé;
bután, akár a parancsszavak utáni
kérlek, himbálódzik
a vég- és utószó közt.
és

Üres országút, roncstemető a szélén,
Egy fiú a volánnál, a kormányt
Rángatja, a kerekeket elgurítja a többi,
Nincs más, játszhatnak autópályásat.

Nem szól rájuk senki, a vidék kihalt,
A napsütés csak néma tátogás, nem
Táplál semmit, azt a néhány kórót
Lent a porban estig eltiporják.
(Üres országút)

Az építőmunkásra gondolok,
aki a legfelső emelettel kezdi
és onnan halad sorjában lefelé
— egész a pincéig.
A házépítés következő szintje

Carmene kezet csókolt. Tiszta vér volt
a két hernyója, ő úgy mondta: a szája.
Menthette a vagyonát, sok-sok tonnát,
meg utolsó, életben maradt fiát.
Az arcán végig ott ült a látszat.
Ütném szét a szemét, kurva szádat.
LORENZO RIBEIRA — A két hernyó

Pár nap múlva, mikor nap váltotta az esőt,
teljesen másmilyennek hatott,
semmit sem láttam rajta abból
a kozmikus magányból és földi porból,
melyről azon az esős éjjelen gondolkodtam.
Itt állt, egyre több és több napfényben fürödve,
a járókelők pedig úgy haladtak el mellette,
mintha nem is lenne, valószínűleg már teljesen megszokták
a közelségét.
Baranya, téli vadászat — Kopernikusz szobra Varsóban

Hatalmas, súlyos ezüst lufik
szálltak a szobában.
Utánuk ugrált, azt játszva,
hogy teste van és neme,
és hogy mindez számít.
Fekete-fehér

tegnap a metróban egy srác fölszáll a kálvinon rám néz
kezébe veszi az okostelefonját a deáknál odanyomja az orrom alá
egy nyitva hagyott facebook-oldalnál születésem óta
nem néztem ilyen ostobán ő is elég idióta
fejet vág míg meglazítja világosszürke szövetkabátját
a nyakánál „be bright, beautiful and happy” ráng a monitoron
baromira nem értem mindezt miért kapom
teljes hold

Azért ez a félszázad úgy tűnik fel most már,
mint földi életünkben átszakítható
célszalag (bár vannak fájó kivételeink, akiknek
nem sikerülhetett), még én is számítok a nagy pillanatra.
Most megnézem, te hogy csinálod, aztán rövid idő múlva
megnézhetem magam. Nem lesz ugyanolyan.
Van egy ötvenesed?

Üres a Margit néni melletti ágy,
nem tudni, az alzheimeres
tornatanárnő szökött-e ki újra
a kórteremből, vagy ma ő lett az
egyike annak a két-háromnak,
akit naponta tolnak ki az elfekvőről...
Kérem a következőt

Hát íme, megöregedett, hogy elmesélhesse
az életét, az életet, ami végül nem lett az övé,
és azt, amelyik igen, amit megkapott,
mert azt akarta, hogy legyen egy élete,
amit majd elmesélhet, és egy másik,
amiről hallgathat, de íme, megöregedett,
és elmeséli azt is, mert csak arra nem figyelt,
hogy majd ha odaér, hogy elmesélheti,
már nem köti semmi az élethez, az életéhez
, annyit kell beszélni róla, hogy immár szabad legyen,
annyit kell beszélni a megéltről és a meg nem éltről,
hogy ne kössön tovább, hogy szabad legyen...
És akkor rendel kettő rigójancsit

Historia est magistra vitae,
a történelem az élet tanítómestere,
tanultuk hajdan az iskolában,
ahol — ez rögtön a háború után volt —
még rágógumit és ami csokit lehetett kapni,
és mikor beállt a fagy az udvaron,
kórusban tüntettünk szénszünetért.
Történelmi dilemma

Lebegve lépek, hogy hozzád szegődjem észrevétlen
te jössz puha léptekkel,
fekete haj, szivar, rózsaszín angóra pulóver:
a rózsaszín párduc és a porcica —
karmolászom a torkodat.
Rózsaszín párduc

cipellek magamban hónapok terhe.
zárványidőbe kövült szerelemmel.
üres hasam falán az izmok
gyantaszoborba temetnek.
kiolvasom mindig minden irányba
imaként apró rezzenéseid nyomát.
talán mert féltél világra jönni
csak ezt a pár remegést küldted át.
fosszília

hintázó kopasz nyárfa
kéményekből a satnya füstöt szél ráncigálja
ezek már nem azok az évek
fekete gomolygása az ócska szén füstjének
kazánok sunyi konvektorok
huszonegyedik századi január
s még itt vagyok
Havatlan januárfényben

végy pár hetes malacot,
a néhány malacot aprítsd
kanál zsírban, zsírban
pirítsd, ahol túl piros, ha
a bőr piros, vizes kendővel
borogasd, lázad enyhítsd.
éhségtől haloványak

mam chyba wyszkolenie, niech się dzieje, co chce
pozostało tylko oczekiwanie, nawet wspomnienie to luksus;
może rozpacz jest aktualna, ale unaocznienie stało się archaiczne,
sfruwają w cichą noc i obsrywają mi oczy.
Teraz okazuje się, że całe życie zmagałem się z niczym,
świat jest pusty jak serce, a jednak słyszę sztuczne satelity,
zajmuję się zniechęcaniem, chociaż to raczej psy.
ty śpij, ja później przeklnę boga,
już żałujesz, że to nie mnie chcesz opowiedzieć wszystko,
tylko zupełnie nieznajomemu nic;
Niebo jest usrane

Az esetlegesség jelöli ki útjukat
olyan biztos kézzel, mint ahogy
sebbe fut a kés másodszor is.

Mindegy, milyen irányból hívja fel
magára a lesújtó pillanatot
a figyelem.
A császárné panasza

Mikor megérzem a nyakadon
a halottaim kiguberált kölnijét,
kedvem támad üveget fújni a tüdőbe,
majd gyöngyöző tenyérrel tudni, hogy
összetöröm, amikor már a hullámok
alján nézed, ahogy a levegő és a víz
érintésén lebegek.
(családillat)

Nosztalgiakerek szemek. Így nosztalgiázni nem is merek.
Az arcporcelán felett alig hullámos, hátranyalt, sárga haj.
Szicíliai citrom. A szája meg málna, harapott málna.
Sárgahajú, fehérbőrű: a villamos színei ezek.
De nincsen remíz: ízlelgetem a szót, mint egy habrolót;
akarom mondani, eddig nem volt.
LORENZO RIBEIRA — Martina mondja

gyere, gyere.
csak ennyit küldött?
na jól van. csak az ott, a polcon
hatvanöt, a számlák.
hétfőn kell fizetni az ebédet is,
az is tizenhárom, ez még arra se elég.
majd mondd meg neki,
mindig így cseszik ki velem.
most nincs otthon?
mondd meg neki, hogy száznegyvenet
küldjön, csak a számla ötvenöt.
nem kell, maradj a seggeden, már
volt, aki szokott, sajátjából. majd megadom.
Apák

Szar a járdán.

Balkáni gerlék
fészkelődnek a padláson.

A szellőzőablakokon
jutottak be.

Egész nap hallani az ideg-
tépő sipítozást.

Padláscsend

Nagysám, ne hagyjon itt; itt lelegelnek csorda-népek!
Óh, hadd kísérjem el, ha aerobikra megy.
Hadd szolgáljam, miként költőt ceruzahegy;
Másként megfúlok itt, s a szemem borba réved…
Fohászfenyegetés

Akkor már régóta az óriásokkal álmodtam.
Minden éjjel jöttek, vertek és rugdostak,
át akarták vágni a torkomat.
Meghaltak, azt hittem, a rémálmoknak vége van,
az óriások összementek, nőttek helyettük férfiak.
Új óriások, nem hiányoztatok, de azért jó, hogy jöttetek,
A büntetés már hiányzott, kérlek, fegyelmezzetek.
Megijedtek maguktól, azt mondták, óriások nincsenek,
Hazudtok-hazudok harc volt, s én túlnőttem mindegyiken.
Ringató

Ha sohasem vágytál rá, legalább egy másodpercig,
hogy Tarr Béla filmjeinek hőse legyél,
sohasem fogsz egyet sem
megérteni közülük.
Baranya, téli vadászat — Tarr Béla

A látómezőben egy látható mező.
A mezőn két láthatatlan állat legel.
Az egész mögött tudni vélünk egy pásztort.
Akiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni.
Hiszen nem látjuk az állatait sem.
Horizont

azt mondd meg nekem, ati, mondtam.
a tabánnál ültünk valahol, egy éjszakai buszra várva,
98 novembere.
hogy van az, hogy körülöttem mindenki beteg,
én meg az evésről gyakorlatilag lemondtam,
viszont éjjel-nappal iszom,
és vigyorogva rohangálok.
megálló

Mint régről fojtott irtózat
attól, ami zárt.

Miként az elemi paplan lett hirtelen
koporsó, akár a pánik,
gabalyodott a szájra, a lábon.

Belépsz, szellemszemmel a konyhád,
valami poharat veszel.
Lázár

Akkor van vége, amikor vége van.
És nem akkor van vége, amikor befejeződik, mert ha vége van, akkor még folytatódhat ugyan, de ez nem jelent semmit.
És nem akkor van vége, amikor másutt (máskor, mással etc.) basznak, hanem amikor vége van.
És nem akkor van vége, amikor észreveszik, hanem amikor vége van, és nem is akkor, mikor kimondják vagy kigondolják vagy elhiszik vagy meglátják, hanem amikor vége van.
Mikor van vége

Habár nem tudod felidézni, az indulás
a szertartásos mozdulatsorának egyetlen
eleme sem hiányzott. A kapu felé tartasz
a száraz tenyeredben minden lépésre
megcsörrenő kulcscsomóval, széttaposott
papucsodban a zoknin keresztül lábujjaid
a beton illesztések között áttört fűszálakat
tapogatják.
Az utolsó lakó

lengethettem volna
vakmerő,
csipkés kompromisszumot
ráhajolva egy hajnali légre
az ismeretlenségig húzva, míg
szétszakad az anyag.
de mennyi
az annyi? csak
pucér tények
vagyunk.bolyongó

Belülről puhább lehetett.
Finomabb, hiszen a füstölőszag is benne aludt el.
De a természete olyan volt, mint a gyermekbénulás.
Torzult.
A gondnok felesége

Fél évet bepótolni
és úgy csinálni, hogy
az a pár százezer perc
belesűríthető egyetlen napba.
Egy reggelbe, egy ebédbe, délutánba,
vacsorába, estébe.
Egy gyertya fényébe az ünnepek,
egyszerre négy vagy hat.
Majdnem

Kék ér
a hófehér, telt,
gazdag mellen:
mondat a papíron,
egészen tapintatlanul
vad ártatlanság.
Kunstkamera

Először a fotókat mutattad ebédnél,
ahogy érdes nyelvével az ablakot
nyalja, később súlytalan lábnyomait
követtük a friss hóban. Éjjel jött újra,
körmeit fenni az álom kérgén, hogy
hajnalig a szűnni nem akaró kaparászást
figyelhesd. Valósága bekúszott minden
résbe, minden hézagot kitöltött a födém
és az üveggyapot között.Nyest

ha a szerelem lángos, akkor
menjünk a balatonra,
de ne várd, hogy ott bármit
is könnyebben levetkőzhetünk.

látod, azok, ott, mintha jobb ötlet híján
feküdtek volna a partra lemeztelenedni,
és semmiképp sem egymáshoz.
Balaton

Mellé feküdtem, átkaroltam,
forgatni próbáltam, ölelkezve
gurulni vele a betonon.
Nehézkes volt,
tudattalanul visszautasító.
Akarta, hogy mozgassam,
de nem őszintén.
Az arcomat a kéregbe nyomtam.
Fájt. Üreget nem találtam a testén.
Akkor döntöttem úgy,
inkább csak
melléfekszem.
Hajnalban a fával

Összeraktam magamnak egy nőt
a pincében lévő kacatokból.
Egész nap csak
vágtam, szegecseltem a fémet,
forrasztottam az áramköröket,
mint egy kis labirintust.

Estére kész is lettem.
Mintha az alvilágból hoztam volna fel,
vissza se néztem, hogy ég-e a villany,
épp duruzsolt fülemben a walkman.
Pügmalión

írtam egy verset gondolatban,
de reggelre nem maradt más,
csak egy asztal.

Hiába próbáltam visszaidézni
képeket és szavakat:
szoba nőtt az asztal köré,
ablakok, és egy másik Nap fénye
nálam is erőszakosabbnak bizonyult
— ragyogott.

Porcelán teáskannák, gyertyát tartó gyertyatartók
sorakoztak már az asztalon.
De ez nem az én versem volt,
hanem az egyik első kalotípia:
William Henry Fox Talbot
reggelizőasztala.
Elalvás előtt

einstein nagy tömegű csillagokról beszél
hogy hogyan görnyed köréjük a tér
eddig azt hittem nincs is ennél szebb
összeroskadás
de te két napja nem eszel
és még mindig lázas vagy
Catullus csókjaira

Emberek indulnak a ház felé szamárral,
ahogy kirohan a kutya, visszafordulnak,
jönnek felénk a köves úton,
kendős nők és alacsony, fekete férfiak,
életükben először látnak autót,
és rám nevet egy lány foghíjasan.
Látva megsejt valamit

Gyermeket szerettem volna tőled.
Csillogó szemű, tündérhajú lánygyermeket,
akinek a szíve tiszta és folyton kacag,
akit nem lehet bántani,
aki nem bánthat senkit sem.
Pont olyan gyermeket, amilyen te vagy.
Ha belenézhetnék, most is őt
látnám tenger-vörös szemedben.
Mikor már nem

kettészakadnak az árnyékok,
egymásra fekve vetik hullámaikat
a sötétségben.
miért e tompa sietség? kinyílnak
majd a kapuk, eléd jönnek a kutyák;
néha kilép egy-egy tétova alak, elnyeli
a köd, ahogy célja felé halad
felhúzott vállakkal, a kiszámított lépések
biztonságával.
El a köd

Haljunk meg együtt mondta szó szerint
érteni véltem tudtam hogy miért
kibúvó nem volt de a habozást
nem titkolhattam
ha lezuhannánk mondta de sosem
azért vettünk jegyet és amikor
közel voltunk hozzá elfelejtettük
halálközeli volt mégis az évszak
Haljunk meg együtt

Mennyi idő múlik el,
a konyhakövön állok mezítláb,
lekvárt eszem csavaros üvegből,
nézem az utcát,
nézem az utcát.
Délután kutyával

Nem kellene vele többet beszélned.
Igaz.

De fogtok még kávézni.
Igaz.
Hazugságvizsgáló

azt mondják, bátyám húzta a nyakamra a kis wc-ülőkét.
ám a szar hogyan kenődött az arcomra,
senki nem emlékszik már.
nem mondják, de úgy sejtik, attól
a szartól lettem ilyen rohadt mázlista.
a kis felkent, szinte hallom.
nagyítás

és ellovagolt a cool punk, a jó punk,
a rossz punk is, iggy pop öreg lett,
mégse csúf, itt vagyunk.
szürke gandalf eljött értem,
hogy elvigyen a dombon túl.
Bruthalia blues

az otthon az ahová betettek mikor megszülettél
mert az anyád lemondott rólad az otthon az ahol
nevelőd van és mostohád az otthon az egy intézet
ahol árva vagy ahol a nagyobbak mondják meg
mit lehet és mit nem szabad az otthon az ahonnan
szabadulnál egy családba ahol van saját gyerekkorod
az otthon az egy kicsi kép a szívedben plakát a falakon
az újságokban az otthon az amit majd megcsinálsz magadnak
négy gyereked lesz és soha nem fogod beadni őket otthonba
Kötések

Ha nagyon akar az ember. Tényleg tud
repülni. Ha nagyon akar. Akár. Nézheti

a világot felülről. Folyókat. Mezőket.
Dombtetőn templomot. Napfény széttört

tükörszilánkjait a vízen. Hangyaembereket
levéltutajon. Sajnos nem ez a természetes

állapota. Ezért lezuhan folyton. És ebben semmi
szimbolikusság nincs. Angyal akartál lenni.
behunyt szemmel

nem vagyok túl optimista
mindig másé a jövő
legalább végy szelvényt
mondta a szent
ha a lottón nyerni akarsz
rajtam ne múljon
utol ne érjen a vád
ha kérni akartál
mért nem nyitottad ki a pofád

megértem sokezer holnapot
ékesít két méternyi vágás
itt vagyok majd hetven éve
minek a rinyálás
Pályázatot írt ki a kardiológián

a szüleim esküvőjéről
videófelvétel készült.

a lagzit egy káposztásmegyeri
iskolában tartották.
a kamera tulajdonosa
a család közeli barátja
volt, ezért egy időre
nem félt kölcsönadni a
kamerát unokabátyámnak,
aki értelmes gyereknek
látszott.

nagyanyámé

Teljes díszben mintha
randevúra készen
mintha arra mennék
figyelmez az észen-
lét nem baj ha késem
megvár az a nem-lét
Évforduló

Prérifarkasok a táblahegyen,
a holdra vonítanak.
Csillagszórás, fagyban.
Antilop legel a kiapadt patakparton.
A farönkök mély
álomban az alföldön.
Megtettünk mindent
a bánatért, sikertelenül, újra.

Szerelmes vers

Apám helyett apám vagyok,
megütöm és fegyelmezem magam.
Nem szeretem a jámborságomat.
Az iskolában kicsúfolnak, a fiúk
nem barátkoznak velem, a lányokkal
én nem barátkozok.
Apám helyett

Nem magamat, őt védtem, amikor megpróbáltam
elrángatni magam, zsinóron lógó, szomorú
tört könyök, a helyzet élessége marasztalt,
hegyesszögű asztal.
Botlott a tánc mikor, erőt véve magamon
(vagy teremtett bábomon) felhívtalak,
igazoltam az ő veszteségét, akire különben valahol,
rajtad keresztül vigyázni akartam.
Hazafelé

Hátul
a nyerőgépek mögött
a budi előtti síkos kövezeten
térdeltek egymással szemben
láthatták —
nem lehet segíteni rajtuk
mindenki kikerüli őket
a részegek mentegetőzve motyognak
valamit a fal mellett elsurranva
A budinál

landol. a fénypontok várost alkotnak, a homokszemek
a repülőtér színkörét. szintje van, padlója,
melyre két gyertyát helyez egy srác éppen,

hogy a légiforgalmat irányítsa. ma este sikerül is, az engedelmes
levegő oszloppá nő, megtartja a szárnyakat,
melyek megfeszítve éneklik: „alija, alija”...
ide írd a szín nevét, ide a melléknevet

Apám tanított meg horgászni, persze halat biz’ sose fogtunk, ideje nem volt rá, hogy igazi horgot vegyen, mert akkor nem tudott volna kivinni a közeli kavicstóhoz, ezért aztán meghajlított nekünk egy gombostűtSárfoltok

Ott, a bárban, arcát eltakarva, orrát tenyerébe rejtve
Egy fiú alszik. Vékony, mint egy hadifogoly, szakadt farmerben.
Ebben a városban a nyári viharoktól is csak elfárad az ember.
Bár lenne Isten könyörületes és locsolna inkább maltert.
Adj össze, Misa. Engem és az én átmeneti,
De lényeges,
Virradat előtti,
Részeges
Neurózisom.
Adj össze, Misa

mindegyik fényképen látom
magam mindentől messze,
a szívhez közel.
ami esedékes

Állok az ablakban, kurvahidegben, minden cigaretta felesleges.
Visszasétálok az időben régi, rossz napokba, mint aki ezredszer
izgulja végig ugyanazt a filmet, a minden kisgyerekbe belenevelt
katonadolog reflexével leplezve a reszketést, hogy milyen apró
nüanszok menthetnek meg egész életeket...Ilyesmik történnek

jó edzőként fokozatosan terheltél.
mindenhova magammal cipeltem a körülöttem épülő falakat.
a tieid már az égig értek, szemeid előtt vékony tejüveg:
nem láthattad, ahogy a napfényt megtörik a levegőben szálló porszemek,
s én ezen keresztül láttalak bátornak, erősnek.
tégla

A hajnali vonat ablakából
láttam tegnap magunk:
az épp kelő nap
vércsíkot húzott arcodon.
Milyen jól áll neked a piros, mondtam,
és hányinger fogott el.
Magaddal cipelt felesleges burok,
nem is vettem eddig észre,
hogy ennyire mély benned a seb.
Mitózis

Ha valakinek túl sokáig szorítod a kezét,
elhúzza. Így lesz vége. Tuják tisztelegnek.
Kinyújtott, kifeszített mozdulattal az égnek.
De ez nem szerencsétlenség. Kapitulál egy napszak.

Ahogy a fényt meg tudják festeni. Az árnyékot.
A visszafordulást. Úgy kellene nekem is.
Szemben a mólón egy férfi alszik.
Ujjbegyére damil kötve. Így akarok érzékelni.
Kapitulál egy napszak

meglep e tétova mérték: lépve az őszi határban,
távol opálos a kékség, karnyújtásnyira még nyár van,
s messzire már az Egésztől. tájakká lett, ami távlat
— fények, a légi derengés —, válladdá váltak a szárnyak.
addig a táj, puha háttér, évei szín-vonulása,
egy, egyenetlen vakhossz, de egy snitt: ez lényegi bája.
zebegény, szeptemberi snitt

Nie ufam obcym,
ale kosmitów, jeśli mają ręce,
chętnie przytuliłbym do piersi.
Lepiej, żeby obcy nie mieszkali
w sąsiedztwie. Skośnoocy —
tych nie cierpię najbardziej.
Wstają wcześnie i późno
wieczorem cicho zamykają drzwi.
Cztery, trzy, dwa

szatyrom a biciklikormányon,
tej, kenyér, karfiol, alma,
nézem az utat,
rázkódnak bennem a szavak,
szépek, frissek, üdék,
mint a zellerlevelek,
mégsem állnak össze,
mint zöldséglevesem.
piacról haza

Ha ölembe ülsz, máris rebben ujjam,
érinti állad dacos vonalát,
pittyes szádon, nózidon vonul át.
Persze fölösleges, hogy megtanuljam.
Va ka pád — Arról, hogy nem látlak

Így koslattam a fesztiválra össze-
gyűltek közt. Heteró közegben. Ésszel
feltört kódok ezek, tudom, de villám-
gyors már minden. Akár az óceánban.

Arcjáték, feromonjelek, mosolygás —
felsejlik, mikor iskolásfiúként
kényszerből elemezni kezdtem. Érzék-
szerv sosem alakult ki egy csapásra.
Delfin

Végül is tényleg elég lusta vagyok. Persze
diszgráfia, meg a többi kifogás. Azért
a házak között az utcákat jól ismerem,
harminc éve járok rajtuk. Láttam már őket
hóban lehugyozva gőzölögni, véresen,
láttam, ahogy forró sínek emelkednek ki
az aszfaltból, mint bálnák a jégtáblák közül
és láttam tízezreket ünnepelni repedt
hátukon.
cselekvésképtelen

Három órán át feszített tüdőből
hogy jön ki hang végül a negyedik
óra határán nem tudom s hogy ebben
lehet-e még valami isteni
vagy ő se tudta mire volt a zsoltár
a kérdés hogy micsoda becsapás
mi csoda fogytán s mire az egész ha
a semmi jön víz- és vércsapolás
Huszonkettedik zsoltár

Délután lementem a vízhez. Vittem
törülközőt a szúnyogok miatt. Eltörölni és
legyűrni. És tizennyolc percig egyedül voltam, de
akkor odatelepedett egy nő, és kisvártatva
elkezdett csapkodni. Nagyokat csapott magára, mert,
úgy látszik, megszállták a szúnyogok...
Én igazítom el

kiállítottak a százemberes
emeleteságyas terem közepére
az ifivezetők
mert suttyomban
sutyorogtam
a csendespihenő alatt
ilyenaboksz


Az első képkivágás: egyenlő oldalú, négyzetes puszta.
Szakadt függöny mögött a főszerepben nyikorogva fordul
a zsinórpadlásról belógó homokóra: két végénél belapított nyolcas.
A lepergő fekete homok helyére fehér homok csurog alulról felfelé.

A második képen egy fehér hattyú és egy másik, fekete.
Egymással tökéletes szinkronban, apránként falják föl egymást.
Gömbölyű, szürke madár lesz kettejük góleméből. Gömböc,
vagy padlásra lógatott zsák, tenyérnyi, foltozatlan lyukakkal.
Animált szárnyasoltár

madarak leszünk mind,
rigók vagy varjak. mikor
a sarokba gyűlnek a fények,
egymás mögött kialszanak
a lámpák és eltűnnek az
árnyékok is, csak a szárny-
csapások maradnak, az
üreges csontok, amiken sípol
a szél, kifesti még egyszer az
éjszakát, felragyog, megijeszt,
egymáshoz bújunk, becsukom
a szemem és átölelem, akire
gondolok.
madarak leszünk mind

állunk a hegyen
szemedből nézem a tájat
bárcsak beleillenék
s arcom átúszik nagytotálba
tisztán értjük

Háttal a konyhaablaknak megcsillan
a reggeli napfény kávéscsészéden, csak
szemedben ül a másnap étcsoki színű
bánata, s vállad lejtői a csüggedést
sugallják...
Tiltott zóna

Vörösek vagyunk és
savasan marók,
ha tekintetünk egymást keresztezi.
Kémiailag misztikusak,
ahogy saccolom,
a hetest-nyolcast
megütjük egymáson
pH-skálán mérve.
Mákverés idején

Ezt a nőt nem kedveltem.
Bántott, hogy kizárólag szépen lenne ábrázolható a csúnyasága.
Kínzott, hogy nem tudta, mekkora különbség van az alma
és az almát képviselő fonéma között.
Bosszantott, a méreg anyanyelvét úgy beszéli,
ahogyan a szelencében függ a nyakából az arany fondorlat.
2015.

Tudom én, hogy ez nem így megy,
hogy az ember csak úgy kér valamit.
Valami bármily kicsi apróságot is, ami egy
— tegyük föl — létező istennek, egyébként,
kis jószándékkal és minimális erőbefektetéssel
könnyűszerrel elintézhető lenne.
Föltevés ide vagy oda.
Tudom én, hogy

Mint szerenádkor diáknak dobott borosüveg
A kifeszített pokrócot,
Úgy görbíted meg bennem a teret.
Egyre kisebb leszek.

Mint egymásnak csapódó elemi részecskék,
Véletlen ütközünk.
Üveg nem tört soha,
Mi hullunk darabokra.
Atomok tánca

Ki ez a jóasszony? Hamut visz
Egyenes derékkal, mint egy körmenetben,
Két kézre fogja a serpenyőt

Csurig tele a sparhelt platnija
Alól kiszedett friss, súlyos parázzsal,
Fehér tűzporral, még izzik a pernye,
Páratlan

Hatkor keltünk fel, mert a srác azt mondta,
akkor jönnek a villába a burkolók.
Egy évig élt itt mint építésvezető és főkertész.
Addig én vittem a közös lakásunkat Pesten.
Tehát fél hétkor már a strandon feküdtünk,
hálózsákban, hárman egymás mellett,
mint a csigákban alvó remeterákok.
Szép volt a világ.
Verybestof

Erre a világra nem érdemes…
Szád csak vékony csík — börtönablak
Magányába mártod
Karcsú cigarettád.

Ez az én döntésem is kellene hogy…
Pillantásod beleolvad
A virrasztó alkony fényébe.
Elvetéltek vágyaink.
Parfüm

helyesen kivételből eredetszakasz
különös szerephangulat kénytelen
varázsválaszhoz vél ereszalj lékez
dobásából hálósa ismeretfölösleg
beáll angyalfiamagányt némasánc
pereme egyszerűnek verve szerint
szorongásalakos ízek zár végképp
Hat vers

Nem tudom lehet-e kezdete egy pillanatnak,
de ha igen, ez most az. Kezdek elveszíteni
valamit. Egy ideje kevesebbet képzelgek
a saját halálomról. Korábban egész gyakran
eszembe jutott valami jópofa halálnem,
ahogy az ötös busz ablakán csorgott az eső
egy korán sötétedő késő őszi délután,
fülemben a dead kennedys vagy nomeansno talán
és meghaltam a balesetben.
feldolgozható veszteség

A súlyosabb fronémofóbiást iszony és remegés, szorongás,
pánikroham kínozza akkor, hogyha a gondolatokra gondol.
Szeretne állandóan aktív lenni, tevékenyen élni: fél a
gondolkodástól, fél, ha gondolkodnia kell, ha a gondolattal
magára kényszerül maradni. Kényszeresen cseverészgetünk, hogy
belső beszédünket ne halljuk. Olykor erős lalofóbiánk is
van, és iszonytatóan egymagunk maradunk tudatunkban élő
öntükröző gondolkodásunk gondolatával.Phronemophóbia

Úgy látszik, egyetlen dolog ragadt rád a kollégiumban,
hogy hogyan kell lustának lenni, mondta apám.
Mert otthon nem erre neveltünk, az egyszer biztos.
Ha tanultál volna amerikai történelmet,
bizonyára feltűnt volna, hogy az alapító atyáink
egyetlen helyen sem hivatkoznak rá az alkotmányban.
Sehol sincs leírva, hogy jogod van lustának lenni...
A lustaság művészete

azonos magával. tovább’. azonos val. azonos valval.
no persze. tehát az árnyék. az viszont. kitüremkedik.
ím. árnyéka. merthogy az is van. neki is van. szóval.
valamiért eltér. eltérő. pedig olyan ő. szó – mi – szó.
kicsinyt más. eltérő. jó szókkal szólván. ’más – más.
Szócikk

szürkületkor végül
elhullanak a madarak,
lassú dermedésbe merednek,
mint elhasznált percek
a fölösleges térben.
nyikorog, majd megáll a
huzatban egy villanykörte.
zúg egy vezeték.
ficam

az éjszakába kavicsokat dobálok
figyelem ahogy a zavar
egyre táguló
körökben terjed
ameddig várlak

Múlt kedden felkeltem és elhatároztam, hogy levágom a kezem. Tisztán láttam magam előtt az egészet, és amikor én tisztán látok valamit magam előtt, akkor egy percig sem habozok. A végső műalkotás vagy valami ilyesmi, habár azt hiszem, úgy gondoltam, visszanő majd, mint a haj. A bal kezem gyűrűsujjával kezdtem. Pontosan az ujjpercek alatt vágtam el, behajlítva az ujjamat, hogy jobban lássam, hol kezdjek neki. Olyan ez, mint egy csirkét vágni le. Nem fröcsköl a vér. A kés recés volt és nem túl éles, de nem is kellett annak lennie. Aztán a középső ujj. Aztán a kicsi.Félkézzel

Elbúcsúztunk, mondtam, hogy
nincsen.
Fogta a kezem, és jött
utánam.
Mondta, hogy igazán
sajnálja.
Mondtam, hogy vége, de
tudta ő is.
Az ateista első napja

onnantól csak ült egy szobában
amit neki rendeztek be
nem beszélt
nem mosolygott
nem énekelt
nem evett
nagyanyám

Azóta nem zavarnak téged,
amióta rájöttél, hogy
a kertben bolyongó állatok
hasán egy egész élővilág van.
Miközben figyeled az élősködőket,
amik a drótszőrű mellső lábak
közelében lapulnak,
én olyan menhelyekről mesélek,
ahol a kérdések válaszokat fogadnak be.
Befogadva

Galéria

A diavetítéshez telepítsd a Flash Lejátszó bővítményt.

Műút a Facebookon is!

Szépírás

Medvészet

Webképregény

Kikötői hírek

Kiskáté

Esszé

Kollegiális napló

Nőtérfél

Kritika

Bihary Gábor

Bihary Gábor kritikája Németh Zoltán Állati férj c. kötetéről

Mátyási Róbert

Mátyási Róbert írása Diana Raffman könyvéről a kiskátéban

A hegylakó meséje— középkori izlandi történet Dunajcsik Mátyás fordításában és bevezetőjével

Sipos Balázs: Esterházy, a programozó

A digitális olvasás oktatásának utópiájáról fogok beszélni. Állításom, hogy ennek a — remélhetőleg — eljövendő oktatásnak a bázisa az Esterházy Péter Bevezetés a szépirodalomba című művében reprezentált, annak alapján (is) tanítható nyelv- és igazságmodell lehet. Ezért most ezt a művet fogom körülbeszélni.

Tovább »
Koska Zoltán: Zsarnokok és áldozataik

A friss Műút képregény-rovatából.

Tovább »
Bódi Katalin: „Szintetikus művalóság”

Megpróbálom pátosz és irónia nélkül leírni, hogy látványosan erősödik a Debrecen-mítosz a kortárs magyar irodalomban, és a kijelentésem uralhatatlansága fölötti félelmem természetesen abból adódik, hogy a város (kis túlzással) egy olyan heterotópia (Borbély Szilárd például egy időben Dogville helyszínnel dedikálta köteteit), amelynek jelentésrétegei a beszélőtől függetlenül is mindig mozgásban vannak.

Tovább »
Kovács Bálint: Az álom közös, a párna nem

Enyedi Ildikó mindezek kifejezésére nemcsak a tökéletes metaforákat és szimbólumokat találta meg, de annak a módját is, hogyan maradjon egyszerre a majdnem-realizmus talaján, és csupaszítsa le mégis a magjukig az emberi érzéseket: a film két főszereplője egy introvertált, magának való vágóhídi gazdasági igazgató és egy autisztikus személyiségjegyeket mutató fiatal nő. Akikről véletlenül kiderül, hogy egy ideje pont ugyanazokat álmodják — álmukban szarvasokként egy párt alkotnak —, de ébren már nem nagyon találják egymással a hangot.

Tovább »
Dunajcsik Mátyás: Krizantém, avagy a költészetről

„Elkezdtem végre új verseket írni, tényleg újakat és tényleg írni”, mondta,
és nem sokkal később a postaládámban landolt néhány új szöveg:
csendes megfigyelések a plakátmagányban ázó plázazombik
mindennapi életéről, amikbe néha-néha, mint tévés interferencia
egy másik világból, kásásan bezavar a huszonegyedik század —
egy elhagyott mobiltelefon üzenetei és a mondatainkat katatón
papagájként megtanuló és visszaböfögő billentyűzetek.

Tovább »
Lapis József: Az ének nem dal, a szív nem állat, a bálna nem játék

Megveszekedett versolvasóként nagy örömmel fogadtam a Magvető kiadó új, filigrán, kemény borítású sorozatát, az Időmértéket, amelytől a friss, nívós, unikális lírai anyagellátás állandósulását remél(t)em. Kíváncsian vártam, hogy az idei költészetnapra időzített újabb öt opus miképpen illeszkedik egyfelől a kissé ingatagnak tetsző sorozatkoncepcióba, másfelől pedig, hogy a már sokkötetes Turi Tímea és Bognár Péter mellett a fiatal szerzők (Pál Sándor Attila 1989-ben, Zilahi Anna és Hevesi Judit 1990-ben született) könyvei miképpen érzik jól magukat olyan húzóanyagok közösségében, mint Sebald, Al Berto vagy Halasi Zoltán könyvei. Ha az Időmértékben való megjelenés valóban mérceként szolgál, bizony nem mindegy, mennyire különleges az a költészet, amely itt nyomtatásra kerül. Ha őszinte akarok lenni, sajnos azt kell mondjam, hogy a most recenzeált kötetek közül nem mindegyik állja ki a közeg-összehasonlítás próbáját.

Tovább »
Váró Kata Anna: Múltunk és jelenünk

Tavaly, a DESZKA fennállásának tizedik évfordulóján a szervezők részéről elhangzott, hogy az elmúlt évtized útkereséseiből leszűrt tapasztalatok alapján mérlegelik a fesztivál megújításának lehetőségeit, hogy az a továbbiakban egy letisztultabb irányvonalat mutató, kiegyensúlyozottan magas színvonalú előadásokat felvonultató és szakmai programokban is bővelkedő mustra legyen. Az idei, a színházi világnapon megnyitott DESZKA újítása leginkább abban mutatkozott meg, hogy az itt bemutatott 26 produkció döntő többsége magyarországi ősbemutatónak számított. A fesztivál programválogatói, a debreceni teátrum művészeti műhelyének a tagjai idén is bőséges kínálatból, több mint 120 előadásból válogathattak, ami azt mutatja, hogy évről évre egyre több hazai és határon túli színház vesz fel a repertoárjába kortárs magyar szerzőket.

Tovább »
Lenkey-Tóth Péter: Az eltűnt hiány nyomában

Régóta foglakoztat az, ami nincs a képen, ami nem látható, de jelenlevő. Az eltűnt hiány. Posztmodern eklektika. A galatinai freskók parafrázisai, középkori elemek átvétele, a perspektíva mindenhatóságának megkérdőjelezése, a formák kitakarása és elhagyása stb. Néhány konkrét példa. A Vatikáni Múzeumban látható néhány olyan, régi, szélein szakadt vászon, amelyen úgy tűnik, hogy nincsen semmi. Üveg alatt, előtte elhúzható függöny. Valaminek nyilván lennie kell rajta, valami dereng is. Ehhez hasonlót az orvietoi múzeumban látunk, a fehérre alapozott fatáblákról is lekopott már a kép. A nyomai mégis gyönyörűek. Az eltűnt kép hiánya magával ragadó, jelenléte még láthatatlanságában is olyan erős, hogy nem véletlen a kiállítása.

Tovább »
Sajó László: Rövid nap el

Már nem vagyok, már nem vagyok sesemmi, már nem sosemmikor,
már volt vagyok, már volttalan, már majdtalan, már nincsem.
Ki volnék én, ha akkor ott vagyok, ki most vagyok, csak emléke
vagyok annak, ki volna most, ha nincsen emlék.
Ahogy közöttünk van egy testhiány.
Megtörténtem maradványa fájni fog másoknak.
Miközben mindez nem jelentett semmit.

Tovább »
Bernáth László: Dönts szabadon: megcáfolta-e a tudomány a szabadságot?

épzeld el, hogy kedves fehérköpenyes úriemberek megkérnek arra: kényelmesen helyezkedj el egy sci-fibe illő, cső alakú készülékben, fogj meg bal és jobb kezeddel egy-egy botkormányt. Koncentrálj az eléd vetített képekre, és spontán módon, mindenféle előzetes terv nélkül döntsd el, melyik gombot nyomod meg: a jobb vagy a bal botkormány gombját. Majd nyomd meg a gombot, és jelentsd, mi szerepelt a vetített képen, amikor meghoztad a döntésed. Ezt a folyamatod meg kell ismételned újra és újra.

Tovább »
Szemes Botond: Az irodalom és tudományának gyakorlatai 3.0
Nicolas Pethes és Kelemen Pál

Mindig megörülök, hogy milyen összeszokottan és jól működik — amúgy folyton alakuló, újrarendeződő — közösségünk: immár másodjára utaztunk Kölnbe, hogy egy német–magyar kutatócsoport keretén belül a digitális kor írás- és olvasásgyakorlatait vizsgáljuk. A május 22–25. között rendezett, Philology in the Making. Theories, Materialities, and Media of Reading and Writing című konferencia is arra kereste a választ, hogy a digitális kutatási és kommunikációs infrastruktúra a szövegekkel való mindennapi és tudományos foglalatosság milyen új technikáit teszi lehetővé.

Tovább »
Birtalan Ferenc: Mielőtt este elhunyok

amikor nincs irány hogy merre menjek
eltűnnek a kényszerképzetek
az évszakok jelentősége megsemmisül
kifejezhetném vulgárisan
de egy ideje visszazökkentem a polgári etikettbe
aminek nincs túlzott jelentősége
és érdektelen a vallásos álszemérem

Tovább »
Balogh Robert: Fehércsoki

A Vár egy ottfelejtett díszlet. Az amerikai filmesek egykori díszlete. Történelem, dicső múlt, táblák és turisták… Azon tűnődtem, hogy mit keresek ott. Bibi lakásában minden varázslatosnak tűnt. Rendet láttam mindenhol, olyan lányféle rendet. Kis mütyürök, képecskék, csengettyűk harmonikus együttese mintázatot alkotott, látszott, hogy ott kezdett önálló életet, túl cirádás lett, néhol túlságosan kamaszosan művészieskedő, néhol meg túl puha rózsaszínű volt a lakás. Az előszobában kiléptem a cipőmből és élveztem süppedős szőnyeget. Kaptam egy papucsot. Még új szaga volt. Puha, meleg, angolkockás, nem tucatáru. Tudtam, ha felhúzom, azzal elfogadom a helyzetet, ez aztán a csapdahelyzet.

Tovább »
Murányi Sándor Olivér: Vine ursul!

— Jön a medve! — kiabálják a gyerekek. Először azt hiszem, csak viccelnek a Siriu-tó partján, ahol Larával, a csinos ügyvédnővel napozunk. Ő ezúttal hamarabb reagál a történésekre. Felugrik a pokrócról. Ekkor egy barna test érkezik mögülem, elhalad a lábamtól mintegy fél méterre, és megáll Lara pokrócánál. A tavat őrző terepszínű ruhás fiú mondta, hogy rendszeresen idejárnak, és ma is jönnek, de nem tudtam elképzelni, hogy csak úgy besétálnak az emberek közé.

Tovább »