friss műút

Hírek

Legfrissebb hozzászólások

Versmalom

a szüleim esküvőjéről
videófelvétel készült.

a lagzit egy káposztásmegyeri
iskolában tartották.
a kamera tulajdonosa
a család közeli barátja
volt, ezért egy időre
nem félt kölcsönadni a
kamerát unokabátyámnak,
aki értelmes gyereknek
látszott.

nagyanyámé

Tárkány, az Elvis-frizurás főpolgármester
Megnézte az óráját: már öt is elmúlt.
Késik a vásárból, de úgyse kezdik nélküle
A gyertyagyújtó ceremóniát, igaz?
Az önkormányzat mutatós párkányzatán
Fölgyulladt a színes lámpasor:
Hókristályfüggöny, koronával ráadásul!
Hópaplanos fenyődísz és világító pehely!
Ízléses fénypalást meg lampion!
Vásárban

Ha mindez nem történt volna meg velem
egyszer már, ha vérre nem láttam volna
rá életet, földre vizet, égre mindent, amit
lehet, egy individuális mitológia
nevében azt, ami tán ott se volt,
nem tudom már, menedéktelen
csöndeket, tértelen, sötét, hibás,
zuhanytalan lelkű házak bánatát, pirosra
zöldet, zöldre mindig kéket, kékre sárgát,
szemeim fülnél fontosabb tanúk lennének.
Hullám, mollban

Ezt a nevet adták a lánynak. Anyja döntötte el.
Mások előtt nem szólította így, magában dédelgette a szót: Kivérzik.
A lányról többet nem tudott senki. (Talán most is várakozik,
vagy buszra ül valahol.)
A fiút Boldizsárnak hívták. Dolgozott bőgésig, kifulladásig.
Mivel ostoba volt, egy szót sem értett semmiből.
Mondják, hogy esténként, amikor hazatért,
az anyját bámulta szótlanul.
Amaz a tükörben nézegette magát, és rövid fohászokat mormolt.
Kivérzik, Boldizsár, mentsetek meg, mielőtt elpusztulok.
Kivérzik

elaludt hajjal indulsz el egy alkalmi otthonról,
délebben van, de a szél miatt kurva hideg,
szádon hirtelen kibújt minden benned lappangó szörny,
leginkább valaki más ujjaival nyomnád vissza.
Francia

Hatkor keltünk fel, mert a srác azt mondta,
akkor jönnek a villába a burkolók.
Egy évig élt itt mint építésvezető és főkertész.
Addig én vittem a közös lakásunkat Pesten.
Tehát fél hétkor már a strandon feküdtünk,
hálózsákban, hárman egymás mellett,
mint a csigákban alvó remeterákok.
Szép volt a világ.
Verybestof

Folytonos morálcsőszködés,
megint porig aláztak valakit,
ez megy, kérem, hogy ne jöjjön
vissza. Mert közéjük tartozom
én is, dérrel-dúrral belököm
az ajtót, nyakon vizelem őket.
Ettől a megaláztatástól néha.

Űr-be-utazások

hintázó kopasz nyárfa
kéményekből a satnya füstöt szél ráncigálja
ezek már nem azok az évek
fekete gomolygása az ócska szén füstjének
kazánok sunyi konvektorok
huszonegyedik századi január
s még itt vagyok
Havatlan januárfényben

éjjelente szaggatott kép vagyok melletted
ahogy a sziluetted pontjait összekötve nézem
hullámzó mellkasodon a tengert
és amikor nem figyelsz lebukom a bordáid mögé
mellkasodon a tengert

Ahogy falaidhoz közeledek,
úgy tűnnek egyre nagyobbnak.
Ez természetes, gondolom.
A perspektíva egy vonal,
előre-hátra mozgok rajta,
de a távlat ugyanakkora marad.
Arcod még csak egy pont.
Pixelfal

fénycsóvák, egymásba ölelkező autók sora.
ez is addig tiszta, amíg nem beszél,
csak a cigifüst, a vágóhíd melege.
apára várok, mocskos éjszakák jönnek,
anyára várok, lépcsőházban vacogok,
a levegőben arzén, túlélem, még azért is.
tiszteld a fára kötött tetemet, a tied.
Soulbitch

Miért iszunk? Azért iszunk,
mert szomorúak vagyunk,
gyönyörű állat piros ruhában,
önző állat kapucniban.
A létnek végül egy lényege van,
néha kettő, én is jártam ott,
de végül egy, én is odaértem,
sohase három, de erre nem térek ki.
Miért iszunk?

Magyarázatok, mesék, rossz szokások,
a lehetséges irányok mérlegelése,
elmaradó barátok és szemrehányásaik,
amik nem tudni, kinek az érdekeit szolgálják.
Elnyűtt test az unalmas napokban,
idegenek, akikhez semmi közöm, mégis megszólítanak.
Estenként alakom önmaga lesz,
a szobában tátog körben tipodva.
A dúvad éjszakája

Sörhasú, elvált apa a múlt,
akinek minden második hét-
végén van láthatási joga,
aztán csak elráncigál ide-
oda, igazi vasárnapi
apuka, a lehetőséget,
a trolijegyet átlyukasztja,
ellenben kérkedni, felvágni
szeretne inkább, pontosan az
ellenkezőjét cselekedni,
hadd bámulják a szarháziak,
mily vakmerő és hogy baromi
jó fej, nem mint a sunyi jelen,
kinek be kell kötni a szemét,
hogy megláthassa az éjszakát.
Fényrosta

Hány szerzőt is átültettem,
"kit-mit-valamit,
százával, emlék megretten,
jut félezerig.

A műfordulás

ez ugyanaz, mint a múltkor
vagy mint azelőtt
vagy mint máskor.
itt egy fasz
és itt egy pina
és itt a baj.

csak te gondolod
mindig, hogy
most végre megtanultam:
hagyom hadd csinálja,
én majd mást csinálok,
én már nem erre vágyom,
csak egy kis kényelem
és egy kis szex
és csak egy kevéske
szerelem.
Akkor ez

mostanában sokat gondolok magára.
kezdem belátni, hogy hiába futok,
magam elől nem fogok elmenekülni sehogyan.
a vérnyomásom csak nő,
és már nem fogom elhinni,
hogy meg bírok élni a a rossz szokásaim nélkül.
szeretem az elbaszott életemet,
arra is rájöttem. szeretem, hogy így el van baszva.
Kedves Irén!

Mit mondjak, fiam, méhemnek gyermeke, akiért fogadalmat tettem?

Ne vesztegesd erődet nőkre, ne járj azokhoz, akik királyokat rontanak meg, amiképpen én tettem, amikor még sudár termetem fényei sötétségbe borították a palotát és foglyul ejtették erényességéről híres apádat, akinek az én karjaim között kellett kilehelnie önbecsülése utolsó páráját.Betsabé anyakirálynő hiábavaló intelmei fiához, Salamonhoz,

felkészülni a télre, aztán nagykabátban
állni a napon. ez az izzadságszagú
várakozás közös bennünk. amikor meg-
unod, a törölköződ az árnyékba teríted,
oda fekszel. mert te is úgy szeretsz fázni,
ha kitakarózol, vagy nyitott ajtóból
integetsz. a vacogást ilyenkor felváltja
a tisztaság érzete. a többi csak hideg.
nem vettük észre

néha megijeszt, hogy a zártságban
milyen sűrű a végtelen. a test köteg,
vakon kezdődő fémcsövek. befalazott
ösztönök kongása vagyok, rozsdásodó
vértestek. a keringés ellehetetlenít, egy
pillanatra együttállnak a szervek, a távolodás
első mozzanataként megérintik egymást a
vérkörök. mint üres üzemanyagtartály, a
nyújtózkodó végtagoktól elszakad, hazahull a törzs.
függő teher

Ha nagyon akar az ember. Tényleg tud
repülni. Ha nagyon akar. Akár. Nézheti

a világot felülről. Folyókat. Mezőket.
Dombtetőn templomot. Napfény széttört

tükörszilánkjait a vízen. Hangyaembereket
levéltutajon. Sajnos nem ez a természetes

állapota. Ezért lezuhan folyton. És ebben semmi
szimbolikusság nincs. Angyal akartál lenni.
behunyt szemmel

a háromféle könnyből az úgynevezett
érzelmi könnyek tartalmazzák a legtöbb hormont,
és a tehetetlenség törvénye ereszti meg a csapokat
a balansz helyreállását elősegítvén.
gyerekként elhúztam a függönyt közvetlen
a legszebb történetek előtt,
így a varázs tovább lebeghetett, kiiktatván a felismerést,
hogy a boldog élet közel sem biztos,
viszont a halálban a vallások java és a tudomány is
egyetért.
tudom

Belülről puhább lehetett.
Finomabb, hiszen a füstölőszag is benne aludt el.
De a természete olyan volt, mint a gyermekbénulás.
Torzult.
A gondnok felesége

Föllázadt a nyár, de nem volt rózsája, se indulója.
Októberben esőkbe bújtunk, az út mentén
elgázolt kutyák feküdtek. Kifordult belek,
vér és szőr. Az autóban a boldogtalanság
maratonfutóiról beszéltünk, akik, három évnyi
szerelmük kizöldült egét nikotinsárgára festve,
most öblös, öreg fotelban ülnek, és azt ismételgetik,
„itt legalább otthon vagyunk”...
A vaskorszak után

az a tenyér amit rád eresztek másé is lehetne erre gondolsz
miközben lefelé haladok a hasadon mindjárt felhúzom az óvszert
meg foglak kérni rá azt mondod soha nem kaptál törődést
azok a szemét férfiak aranyhallá akarok változni ami fel-alá úszkál
menetirány

helyesen kivételből eredetszakasz
különös szerephangulat kénytelen
varázsválaszhoz vél ereszalj lékez
dobásából hálósa ismeretfölösleg
beáll angyalfiamagányt némasánc
pereme egyszerűnek verve szerint
szorongásalakos ízek zár végképp
Hat vers

Sárcsótány, a be- és leszakadt szakadt város.
Be- és leszakadt mentálisan, történelmileg,
beszakadt hamisan, meg valódian,
de erkölcsileg mindenképp. Hiszen ő volt
egykoron egy feslett régió legmagasabbra
szögelt büszke csillaga. Kis Moszkva, hívták
és ő jött, polkázott az ideológia közepén,
Kis Moszkva egymaga hatvanezer lakos.
Kolónia

Ezeket a száraz vacsorákat kellene
megszeretni, hogy azt együk,
amire igazán éhesek vagyunk,
ne csak a morzsálódó és ne csak
a karikára vágott anyagot,
mely telített gyomorral ültet aztán
a tévé elé, elégedettséget színlelni.
A közös dolgok tőkéje

Gyermeket szerettem volna tőled.
Csillogó szemű, tündérhajú lánygyermeket,
akinek a szíve tiszta és folyton kacag,
akit nem lehet bántani,
aki nem bánthat senkit sem.
Pont olyan gyermeket, amilyen te vagy.
Ha belenézhetnék, most is őt
látnám tenger-vörös szemedben.
Mikor már nem

ha teljesen önkéntelenül és előzetes indok
nélkül képes vagyok a rettenetes napoknak —
munkahelyi elidegenedés, általános boldog-
talanság, anyám, anyám — ellentmondani,
az általános leépülés helyett visszapillantani,
csupán a kényszer kedvéért, az érdemem
nélküli hajnalokért, akkor érezni fogom, hogy
nem volt hiábavaló a hosszas időzés az ágyam
mellett, ülve és gondolkodva, miképpen
a hangszóróból Chopin prelűdje hullámzik,
minden egyszeri hang leüt bennem egy újat
Chopin Prelude

Apa, apa, a csontjaid. A csontjaid fölöttem,
A mellemen. A fűben. Azt mondtam, nem.
Megint csak nem; erre te fölémhajolsz,
Csont és fa, zöldellés sehol sem.

A fejem alatt. Átkéklik a szemem
A téli éjszakán, a rögökön.
Nem tudom, melyikünk kerekedett
Felül, apa, apa, hallasz? Azonnal
Mondd meg, melyikünk volt előbb
A földben. Pedig nem is kék a szemem,
Csak már nem tudom, hol kezdődsz te,
Hol végződöm én.
A tizenhatodik óta pontosan

Hosszú verset varr magának a szükség,
meg ne fázzanak a szerelem csonka rímei.
Szárnyas angyal ma az ég,
vagy ez is csak egy bolond látomás,
halvány kondenzcsík a ködös éj ölén,
fényt fakaszt, csillagba harap,
bőrőd selymébe tekernéd a napot,
csomagolópapírt képzelsz az öleléshez,
tartós sztaniolt a törékeny pillanatra,
csókok illóolajából krémet képzelsz a bőrre,
mosolyt smink helyett az arcra,
mi feloldaná a szikár január szarkazmusát,
beszakíthatná a fagyott tavak tükrét,
a hahotázó februárban a szélnek útját állná.
Szárnyas angyal az ég

Ezek a színek könnyűek
és késve hűtik a tavaszt
. Estére vihar készül, aztán mégsem
és így könnyű beleszeretni bárkibe.
Könnyű fenntartani az emlékezést,
ha csak játék az egész, titok
és valóságos történetek nincsenek.
(De vannak, mondanám erre, pont ezek.)
Óvakodva vagy nem, de milyen finoman
terülnek szét, fordulnak meg, bomlanak ki.
Egyéb dolgom nincs is, csak ülni csendben
és néha mondani valami mocskosat.
Ha kell, könnyed mozdulattal
elhalasztani. Kivenni a kezem
egy bugyiból és csak úgy megindulni
hazafelé, a világnak neki.
A tetszőleges part

Ez a vonat nem visz utasokat,
azaz csak utasokat visz,
csak József Attilákat, csak Öcsiket,
csak az ágyam, ahova fekszel.
És egy ideje nem tudod kialudni magad.

A leghosszabb kapcsolatom
egy szó lesz húsz év múlva, és.
Nő és férfi, ülnek fenn a várban.
És ülnek Kolozsváron, egy padon
a Matyitéren. És magányos vagyok.
És magányos vagy. És ez a
közös magány kávét főz reggel,
takarít az unalomig. És ősz.

Vér

bárcsak tiszta szerelmet érezhetnék feléd, kitti.
örökké elhagynálak, egy szót se szólnék hozzád.
elfelejtenélek, lezárnálak.
ehelyett folyvást visszatérek fájó lényedhez
és ugyanott találom már megint magam;
a kiürült testközelség érzetében
és semmitmondó szavaid tükrében.
töredék a mellkasomra

Az emberek végül gőgössé váltak, fel akartak
érni az égig, meghúzni az Isten szakállát.
Ezért elkezdtek angyalokat ölni, szárnyaikat
pedig a habarcsba keverték. Olyan anyagot
senki nem látott: izzott, mint a fény és magától
emelkedett. Esténként dalolt is, szantál illata
burkolta be. Ez az éber rosszakarat szülte meg
az Istent, aki az emberek felét vakká, felét
süketté ijesztette rögtön...
Kijárat

Öblöket kerestem, hátha kitapinthatnak. Öblöket kerestem, hátha kitapinthatnak.
Gomb. Lassú korsó. Vagy üveggolyó méhe.
Hajnalra lettem védtelen,
mikor a lift húzódzkodni kezdett.
Forgó

Apám rendelt neki egy pikolót, magának
egy korsóval, én meg egy málnaszörpöt
kértem, mert olyan szép habja volt
a mellettünk álló férfi poharában,
amilyet a konyhánkban álmodtam a
szörpöm tetejére, de valahogy soha
nem sikerült ilyen keményre,
pedig túl is nyomtam a szódát,
hátha azon múlik.
Sörhabos égbolt

Elhajítani, mintha szabad lenne,
nem lenne benne semmi súly, se fék,
üres testét dobni bele a végtelenbe,
aprózza majd a vízmérték,
a lágyan ringó fejből kisimogatni
az űröket, álmában vetni el,
akár egy kósza ötletet,
és megállni.
Merülő kő

az est kivirul. mint langyos csillag
forog vagy kering. lustán vonszoljuk
valami köldökeinken áthaladó, merev
tengely körül. végpontok vagyunk, így
születtünk s körré vágyunk, ahogy minden
alakzat gömbölyödni kíván, s minden
sík csak félmegoldás. létezésünk a másikhoz
simul, akár egymásba írt testek, összes
mozdulatomban téged kereslek, ahogy egy
egyenes keresi merőlegesét.
egymásba írt testek

Mosolygó anyát láttam
magam fölött megrepedni.
Szépen születtem.
Komilfócsecsemő.

Apámtól meghalni tanultam.
A végén felült az ágyon,
keresztet vetett,
és visszahanyatlott.
Holtidő

szűkre vagy bőre hangoljam
váratlanul ért ez a kérdés
ennyi év alatt
a sok Debussy, Bach, Chopin után
egy hangoló sem tette még föl soha sem
és már mutatta is
fényes akkordokon
hogy mit jelent
szűkre, bőre
közben mesélt mellékesen
hogy a Steinway sem ugyanaz
mióta leégett a régi gyár
a fát nem két év
hanem egy nap alatt
szárítják ki különleges
körülmények között
Zongoralecke

Ha valakinek túl sokáig szorítod a kezét,
elhúzza. Így lesz vége. Tuják tisztelegnek.
Kinyújtott, kifeszített mozdulattal az égnek.
De ez nem szerencsétlenség. Kapitulál egy napszak.

Ahogy a fényt meg tudják festeni. Az árnyékot.
A visszafordulást. Úgy kellene nekem is.
Szemben a mólón egy férfi alszik.
Ujjbegyére damil kötve. Így akarok érzékelni.
Kapitulál egy napszak

Állok az ablakban, kurvahidegben, minden cigaretta felesleges.
Visszasétálok az időben régi, rossz napokba, mint aki ezredszer
izgulja végig ugyanazt a filmet, a minden kisgyerekbe belenevelt
katonadolog reflexével leplezve a reszketést, hogy milyen apró
nüanszok menthetnek meg egész életeket...Ilyesmik történnek

Éjlidérc emeli balját:
éjfélt dobban így az ország.

Tátott szájjal hallgat a tó.
Halk kutyahörgés hallható.

Madár nyújtózik a nádban.
Béka kémlel lent a lápban.

Csiga fülel a házában,
s krumpliföldi egér, párban.
Az Éjlidérc

a csészédben kávé van, és egy kanál.
az ablakon kívül örvénylik a köd,
ellopták a víztornyokat. az
utca nem kopog. nem remegnek, alszanak
a tócsák, lábtörlőkön hasal a sár.
porcelán

Hazamész oda, ahonnan sokszor el.
Felülvizsgálod a tájat, ahol annyi tűz
Égett az ősz beálltával, hogy nem maradhatott
Sok szín. Senki sem kérdezte legyen-e
Fekete-fehér a kép, mégis egyszerre megérkeznek
A régi érzelmek, a fáradt földművesek.
És ami egyszer eltűnt, újra felszínre ér
Az örökös emésztésben. De már nem lesz könnyebb
A sűrűség, selymekről meg nem kell álmodni.

Egy táj felülvizsgálata

ma felsértem magam
hogy lássam, érzek-e még
most nézd a fájdalmam
az a legőszintébb
a szög szakít egy rést
egy régi meghitt hős
én mindet megölném
de minden túl jó ismerős
Sértések

Erre vonul a kísérleti hadsereg,
karneváli páncélosok a folyó medrében,
egy esetlegességi forradalom felé,
sziklasírokat és lampionokat hagyva hátra.

Újpalotánál füstcsík szúrja át az eget,
ott a front, oda kell eljutni cikk-cakkban,
üldözésnek álcázva ravasz időhúzást.
Ha mindez

A fesztivál első napja törvényszerű csalódás.
Épphogy leverjük a sátrakat, máris elered az eső.
Egy fedett standnál kikérjük az első kört,
és levetett széldzsekikkel pótoljuk ki az egymás közti teret.
Két húszévesforma srác barátkozni próbál a lányokkal,
azok elnézően nevetnek a vicceiken. Nem kellenek ide:
közepesen jóképű borostásoknak itt vagyunk mi;
ilyenekből kár megismerni újakat. Második kör?
A fesztivál…

Szabályosan keresztbe szelt hang
ütközik meg egy zongora áramvonalán,
és köré máris hálót sző az előszivárgó
sötétség. A tér első pillanatában

fekete szálak törlik el egy steril táj
tisztaságát — miként kozmosz méretű
papírlapot az ősrobbanás után, teleírják.
Sodrás

A lányok olyanok,
mint a villámhárító,
ügyesen hárítják el
a fiúk bókjait, dicsérő
szavaik elől kitérnek, akár
egy éles kanyarban az autó-
versenyző az akadályok elől,
s a lányok néha maguk is
villámként viselkednek, megcsíp
a fiúkra szórt gúnyos megjegyzésük,
hogy ennek nagy a hasa,
az túl ronda,
az ott béna,
ez itt unalmas...
Lányok

Eljátszom egy haldokló szerepét,
és hogy hitelesebb legyen,
egy tölcsérben szűröm le
a megfáradt szív lepedékét.
Bedörgölöm vele az összes szavam.
Ezt elvadult körökben úgy hívják:
mimikri.
Az is egy álca, ahogy magamra húzom
a takarót.
Igazából fázni akarok.
Meghasonlás

szemétkosár mellett papírgolyók.
nem bírták el a nevek súlyát vagy az
ürességet. ahogy a csikkekből
rakott kazal. összegyűrt szárnyaim.
papírcsónak merül pocsolyába.
funkciótlan két íve összering.
mintha-jelentéses mozdulatokba
kapaszkodom. felveszem gesztusaid
tartályát. hagyni könnyebb.
bukás

akit csókolunk megigazítja toalettjét
visszaszólna de mi tovább érdeklődünk
hogy ki nemzett minket
táskák vagyunk a csomagtartóban
nem lopunk szaporodunk
és gyanútlan átutazókat fosztunk ki
várjuk hogy az úr ebédet hozzon dolgozóinak
Tegnapelőtt

Emberek indulnak a ház felé szamárral,
ahogy kirohan a kutya, visszafordulnak,
jönnek felénk a köves úton,
kendős nők és alacsony, fekete férfiak,
életükben először látnak autót,
és rám nevet egy lány foghíjasan.
Látva megsejt valamit

Jövőből érkezett miskolci lány.
Oroszfejű, szöghaja kontyban.
Szemében viszi a kéket, sok lopott
tengeri mélyet.
Az álmok menyecskék, súgja,
valaki elveszi őket.
Ezer a valóság

Ridley Scott a filmes tájlíra egyik
legnagyobb alakja. Ott van például
a Szárnyas fejvadász nyitóképe
ezerkilencszáznyolcvankettőből,
az eljövendő poszt-Los Angeles
olajmezőként lángoló, sötét és
beláthatatlan víziója, melynek
külön neve van a filmtörténetben:
The Hades Landscape, vagyis hádészi
látkép. De eszünkbe juthat mondjuk a
hetvenkilences Alien-film éppúgy,
mint legújabb előzménye is, a nem
kevésbé mitikus Prometheus.
Ridley Scott tévedése

mint amikor meg akarom nézni neten
a kedvenc csapatom meccsét pedig tudom
hogy vírusos az oldal aztán mégis rákattintok
ilyen mikor itt fekszel mellettem nekem meg
már a szuszogásodtól feláll
nincs kedved hozzám bújni? kérdezed
szerinted nincs? szorítom össze a fogam
aztán meggyőzöm magam ráfogom az udvariasságra
Kimegy belőlem

Napok óta nem vagyok magamnál.
A fejemben lakó aranyásó
kedd óta egyetlen nevet hoz fel
a vízbe mártott szitáján,
s a név hallatán, mintha áramütés érne,
összeszorul a gyomrom, s a szívem liftje
megőrül és fel le jár,
a gyomromtól a torkomig,
a torkomtól a gyomromig szalad...Szerelem

Hozzád képest férfi lesz,
velem néha férfi, néha nő,
aminek látni akarom.

Néha kihozza belőlem a nőt,
mire én kétségbeesetten
keresem magamban a férfit.
Mint egy nőt

Megebédelni ezen az ötödosztályú helyen
— még jó, hogy rosszabbat, mint főz a feleségem —,
panel aljában, véglények között
— ami nem jelenti azt, hogy én nem az vagyok, sőt —,
rálátással a saját házunkra,
játszótérre, ahol hintázni szoktak,
és a szánkózódombra, ahonnan csaknem idáig csúsztunk —
amit úgy fedeztem föl, hogy a télen
(vagy tán az előzőn) betértünk ide
egy teára: szinte illetlenség.

Egynyári jegyzetek (2013)

Újpesten már sötét van.
A beton nem akar tőlem semmit,
gyűlöli az idegen anyagot.
Aszfalt-mezőkön nem szedek virágot.
Már Nietzsche is halott.
himnusz

most megy vele az este
az utcán. elhagyott lámpafény
csillog az átázott csizmán.
fogatlan járdaszegélyen műanyagpohár.
forralt bor volt benne, talán
betakarja a hó.

megbotlik.
a kirakat közepén mikulásvirág.
épp lehull róla egy levél.
huszonnegyedikén

Amíg nem épült ki az autópálya,
választásunk sem volt.
Most viszont néha a régi utakat használjuk,
hogy ne csak névről ismerd a köztünk lévő városokat.
Naponta van az a húsz perc, amikor már alig látunk,
és a lámpák még semmit nem érnek.
Amíg nem

aznap beülsz egy moziba és megnézed
háromdés felbontásban a múltadat
azt a hatvannyolcas koncertet
amiről hatvannyolcban nem is hallottál
másról sem ami azt illeti pedig
hatvannyolcban történt egy s más
amiről később épp eleget beszéltek ahhoz
hogy akkor is kissrác maradj amikor
az én már nem volt kissrác valaki más
mert az én az mindig valaki más
és ma beültök ketten moziba háromdében
adják a múltat persze le is töltheted
ezen vagy már rég letöltötted és töltöd
csak töltöd és töltöd nincs feltételes
csak megállóban lehet szabadulás
torz vigasz hogy ezt már nem seedeled
Classic Rock 1–6. track

tejszínhabos volt a szád széle
és valahogy nem zavart ez a tömény cukor
a szenvedélyek meg a ragacs egybeturmixolva
van a szerelemben néhány olyan óra
amikor egy naplementés festmény
amit a józsefvárosi piacon árulnak
az is elsodró és eredeti és dinamikus
vagy tudod olyan szóval hogy
gyönyörű
tiszta

azt hittem nem maradt több kétely
s hogy magamból örökre kiírtalak
kikoptak mellőlem a barátok is
elfogytak a bűvös koccintások
s végül a poharakat is összetörtem
de az önzés labirintusában sem találtam a lényeget
lapos lettem és öntelt mint a plakátok
melyek felkúsznak a falra
s már nem számolom
hány álmot aludtam át nélküled
mióta csak halott emlékeket tudok szeretni…
csak azt számolom

Az egész környéket lezárták. Más nem
maradt állva, csak a rendőrség
kordonjai, a szeretők
szobáikba zárkóztak,
a bárpultos közönyös és kopasz,
a tetőablakban világít a hold.
Egy hétvége

Ha méreggel is elmúltál egy reggel
és ki is fosod mind az összeset,
megénekled, hogy ennyi volt az éjjel
és hálás vagy, hogy újrakezdheted,
hogy élhettél itt kávéval, befőttel,
hogy éltél bőven — gyomrodban remeg,
hogy amfetamin nincsen és egy nő kell,
a változásban jó lesz majd neked.
A kolozsvári váltás

hogy legalább emlékétől ne fossz meg
a negatívot lenyelem mire indulsz.
vetítőgép-tartozék minden szervem.
szédülésig kergetőzünk. farkaskölykök.

az a nap mikor megszülettem.
az a nap mikor belédhaltam.
az a nap mikor megszültelek.
az a nap mikor meghaltalak.
elengedő

négyen vagyunk. egyikünk éppen mesél.
mi hárman a székeinkben előredőlve várjuk,
hogy mondjon valami ostobaságot. és akkor nevethetnénk rajta.
de most épp nem mond semmi ilyet. most a világ úgy-jön megy
körülöttünk, mintha kezdeni akarna velünk valamit.
ahogy öregszünk, egyre többször ül be közénk. olyankor elhitetjük vele,
hogy szívesen látjuk, nevetünk a poénjain, ha néha kérdez,
nagy szavakkal válaszolunk. a székében előredőlve várja, hogy hibázzunk.
előredőlve

Szellőztetem a szívem, és visszafelé
mozgok ezen az úton, ami persze nem
hibás. Mi rontottuk el. A rosszul odatett
evőeszközök nem adhattak táplálékot ebbe
a köldökzsinórba. Elvágtuk, lengjen
körülöttünk, mint néhány fa körül a gyökerek,
sehol nem lesz földjük. Ha összekapaszkodunk,
segíthetett volna, de a fantomkezek csak
gondolatban mozdultak. Ezért mindig éjjel,
a sötétben ébresztettük fel egymás mellkasában
a kis zenélő dobozokat, melyek már évek óta
hallgattak...Üres doboz, ennyi maradt

— én vagyok Czinki Feri legaktívabb instagramos ismerőse
— Zolika, aki belőtte magát a buzibárban (a Hír24 kommentelője szerint)
— volt csajom szerint „téma”, akiről azt beszélik, hogy kicsi a farka („de én megvédtelek”), ójee
— én vagyok az Árgus utolsó főszerkesztője
Hogy ki vagyok én?

ahogy a mosógépbe tömöd a szennyes
ruháid, kihangosított suttogásomból is csak
egy-egy szót értesz. éssel fejezem be
a mondataim, te igenekkel kötöd magadhoz őket.
azt mesélem, mi megy a tévében, amikor
füledhez emeled a kagylót. a tenger artikulálatlan
zúgása értelemmel töltődik fel. itt vagy, kérdezed,
s a hajózható horizont a zuhanyrózsák csöpögésére
szűkül.
a halász munka után

szürkületkor végül
elhullanak a madarak,
lassú dermedésbe merednek,
mint elhasznált percek
a fölösleges térben.
nyikorog, majd megáll a
huzatban egy villanykörte.
zúg egy vezeték.
ficam

ezt a délutánt latyakos undor emelte karjára
és ringatja mint egy Szamosz felé tartó bárka
a legénységét akik épp kifogtak egy aranygyűrűt
és nem tudják
hogy épp ezt a smaragdköves kincset
kellett volna Polükratész szakácsának megtalálnia
egy hal gyomrában
hogy ez az istenek üzenete a türannosznak
aki így nem tudja meg az istenek haragszanak-e még
és talán nem mer majd elmenni Lüdiába
lemond inkább a perzsa kincsekről úgy is van neki elég
kb. i. e. 538–522

én nem kívánok csak betontörmeléket.
csak sót szopni és kiköpni egy tengert.
én nem emlékszem, csak visszanézek,
mit lophatnék magamból, amit az én magában elnyelt.
ha voltam, ha leszek

én szeretem, ha megbolondul
a szöveg. verbálisan basztam
már kutyát, lovat, kecskét,
és orálisan szüzet. nem hiszem,
hogy bárki nálam, vagy
bárkinél vagyok én bűnösebb
Beatcore

belédhalál. puha törzsed elomlik.
vörös agyag amivel barlangrajzot.
belédtalál a szemcsék nyoma. lándzsa
repedés-falak közt szanaszét pattog.
mindent a kettőnk számrendszere mozdít.
minket otthon-szagú amőbatábla.
binárisan berovátkázott meder.
lassan átfolyunk óceánegymásba.
egyensúly

nem ölelhet az anyaföld —
elrejtőztél inkább hogy ne kényszerítsd
hazugságra a maradókat
s hogy megkíméld őket a hamis
gyász iszonytató próbatételétől
menedék

Úgy nőtt ki a földből, akár a gaz:
elég gyorsan, csak úgy magától.
Öt éve lehetett ez.
Akkor apám nem élt már velünk.
Egyszer csak ott állt a medence mellett.
Nem akartuk kivágni,
de nem is locsoltuk.
Nem beszéltünk róla,
mintha nem is lenne.
Az ecetfa

ha a szerelem lángos, akkor
menjünk a balatonra,
de ne várd, hogy ott bármit
is könnyebben levetkőzhetünk.

látod, azok, ott, mintha jobb ötlet híján
feküdtek volna a partra lemeztelenedni,
és semmiképp sem egymáshoz.
Balaton

kiállítottak a százemberes
emeleteságyas terem közepére
az ifivezetők
mert suttyomban
sutyorogtam
a csendespihenő alatt
ilyenaboksz

Tördelem a sorsot, forgatom így és forgatom úgy is,
lehet jobbrazárt, balra, no meg középre.
Zárom hol erre, hol arra, azon könyörgök:
Istenem, ne add, hogy legyek sorskizárt!
Vers a wordról

Van egy pagodám.
Állok a pagodám előterében,
és várok egy járműre,
amely majd elém kanyarodik.
Lehet, nem is pagoda ez,

pláne nem az enyém,
de jogom van itt állni,
és jogom lesz felszállni arra a járműre,
amely majd idekanyarodik.
A pagoda

Hogy jussak ki ebből a házból
a mész beszivárog a bőröm alá
arcom, mint vakolat pereg.
A hajamat húzza le a lefolyó,
a konyha léket kapott és süllyed.

Próbálok kimászni az ablakon,
de az ablakok valójában tükrök,
miken át önmagába néz a táj.
Minden éjszakán a kockakő
sakktábláján a saját kísértetem áll.
Kőművesfeleség

Mire jössz, kiürítem a kertet.
A szőke lonc közt elgereblyézem
az árvahajat és tövig a zavaros
zöldeket. Felhizlalok minden
lombot, hogy árnyékuk a húsba,
mint köröm, nőjön be szótlan.
Kicsontozom rendre a fákat,
legyen mit enned. A vizet
elzárom, a falban hűs csövek
pulzálása testedbe ne zavarjon.
A varázsló kertje

— Számozhatnánk, dátumozhatnánk…
talán a legegyszerűbb, ha számozzuk.
— Jó, de milyen számrendszerben?
Bináris, oktális?

— A kettest nem ajánlom, mert az hosszú lenne.
Mint az ETA Nulladalában:
„Néha nulla vagyok, / Néha meg egy,
Nem osztok, nem szorzok, / Nekem egyre megy”...
Hexa

A sértettségtől ments meg
Most és mindörökké, Uram.
Inkább borral hígítom a vizet.
Az ereket bal kézfejemen kék tollal kirajzolom,
Vénámat addig követem,
Amíg el nem nyeli a felkarom
Barátaim!

Múlt éjjel álmomban véletlenül megetettelek
valamivel, amire allergiás voltál.

Azonnal meghaltál.

Pedig még allergiás sem vagy,
mégis. Az álom megreccsent...Reggeli szerelmes vers

Mennyi idő múlik el,
a konyhakövön állok mezítláb,
lekvárt eszem csavaros üvegből,
nézem az utcát,
nézem az utcát.
Délután kutyával

Három órán át feszített tüdőből
hogy jön ki hang végül a negyedik
óra határán nem tudom s hogy ebben
lehet-e még valami isteni
vagy ő se tudta mire volt a zsoltár
a kérdés hogy micsoda becsapás
mi csoda fogytán s mire az egész ha
a semmi jön víz- és vércsapolás
Huszonkettedik zsoltár

ez a cella az otthonod
ez a sötétség a tiéd
ebben eligazodsz ezt
ismered és voltaképp szereted is
ha ezen az elfogadást értjük
elfogadni azt ami csak most
van készülőben csak úgy mintha
szibériai messzeségből kéklene rád
egy ismeretlen szempár vagy egy barlang
némasága szólítana meg
Csak azért

Kék ér
a hófehér, telt,
gazdag mellen:
mondat a papíron,
egészen tapintatlanul
vad ártatlanság.
Kunstkamera

és ne engedje hogy megmondja
ne kövesse a szabályt a határ-
időnaplót a helyességet a
koponya köré fér a bicikli
és bármilyen firka
a monostorban is és
az összes kapcsos könyvben
12 fekszik 12 pálcával kaparták
a padlóba, amit a biciklis fúj:
írjatok mindenhova
Faliratok

Az após garázst épített
az udvarban;
ki kellett vágni az öreg füzet.

Hegesztett vasrudakból
az alapszerkezet, fehér
lécek tartják a hullámos tetőt.

Egy reggel aranyló
pecsétek borították a kocsi
kék karosszériáját.
Gyanta

Ki vett rólad mértéket
Számba véve minden testrészed
Tudod jól
Vett cipőt, új ruhát
Írt könyvet, s te még csak meg sem nézted
Tudod jól
Dögösek vagyunk, drágám

Végre a tenger ma tökéletes,
Összes sátrát lebontotta már.
Érkezik a nappali sirály
Szótlan, éjszakás nővére helyett.

Rejtegetve az ébrenlétemet,
A házban ne jöjjön senki rá,
Kába lépteimbe gyűjtök át
Mindent, ami már táncol vagy rezeg.
Reggel

ritmikusan mozgó állkapocs
ütemre, kiszámítható
elfáradtál s észre sem veszed
aludni mész
kiharapsz egy darab életet
gömböt fújsz
arcodra ragad. vagy kiharapsz egy darab életet de nem lesz gömb csak nyálas cafat az íze se jó lassan elnyom az álom valami a szádban ott maradt: a kiharapott darab élet. álmodban félrenyelsz. te magad.halálra rágva

Galéria

A diavetítéshez telepítsd a Flash Lejátszó bővítményt.

Szépírás

Kikötői hírek

Esszé

Kollegiális napló

Nőtérfél

Kritika

Tóth Kinga

A Holdvilágképűek – Tóth Kinga prózája

Mekis D. János

Mekis D. János kritikája Gintli Tibor tanulmánykötetéről

Lukács Flóra

Akartál valamit? Lukács Flóra verse

Pádár Ádám - Koska Zoltán: Valaki jár a fák hegyén

Képregény Kányádi Sándor versére

Tovább »
Tokos Bianka: Épül, omlik
Tokos Bianka

A lebontott ház, ami saját maga
takarítja el romjait.
Ami úgy tesz rendet, hogy maga
dönti el, mi volt jó és rossz benne,
és mit lehet még felhasználni belőle később.
Nekünk még soha nem volt.

Tovább »
Borda Réka: Taxisofőr-effektus
15.07.02.Borda Reka_slide

Néha megfordul a fejedben, hogy most lesz az, amikor valami pszichopatát kapsz, elfurikázik veled Csepelre, ott kirángat az autóból, a bugyidat le, ez, az, amaz, aztán felkap egy követ, durr a homlokodra, az agyad a betonra fröccsen. Még párszor ráhúz a fejedre, így kiélve a káráló asszony, a csalódást okozó évadzáró rész és az adók okozta stresszt. Beszél a munkáról is, pedig a szemeid megmerevedtek. Nem is munkának hívná, hanem melónak. Aztán ahogy végzett, elillan a dühe, a vágya, minden, amit az elmúlt húsz percben érzett irántad és felfogja tettének súlyát. Talán többször bazmegel, miközben végigpörget mindenféle lehetőséget, amivel elkerülhetné az elkövetkezendő húsz-hatvan évnyi börtönbüntetést.

Tovább »
Mohácsi Balázs: rekedten
150701_mohacsi_play

száll föl a szomorúság,
úgyhogy megpróbálom kivenni a számból,
mert ez olyan város, amin nem beszélhetek hozzád,
hiszen nem értenéd
a só,
a villám
szavát.

Tovább »
Zemlényi Attila: A gondolat-harcsa
15.07.01.Zemlenyi Attila_slide

Éjféli percben folyót képzelek,
hallod a buffanó hangot, Buffon?
Más is él itt, működik ezen az árva órán,
— éjjeli setét hullámok alatt —,
mint zavaros fejem, képzeletem magánya.

Tovább »
Fecske Csaba: Csak azért
Fecske Csaba

ez a cella az otthonod
ez a sötétség a tiéd
ebben eligazodsz ezt
ismered és voltaképp szereted is
ha ezen az elfogadást értjük

Tovább »
András László: A görögökrűl
15.06.30.A gorogokrul_slide

és más egyebekrűl. A múlt héten írtam ezt-azt, és azóta többször elbambultam azon, hogy milyen problémamentesen került egymás mellé, onnan, hogy „azért nem, mert hogy Orbán vissza ne jöjjön” odáig, hogy „ha nemet mondok, úgy éreztem volna, hogy itt most én írom alá Trianont”. És hogy abban az időben ez a két ember csak úgy egyszerűen egy társaságban beszélgetett, együtt itták egymás borát, sörét, pálinkáját, horribile dictuját etcetera single maltját — minő anakreonizmus („vérengző jámbussaid / daloljanak szerelmet”), az is bolond.

Tovább »
Henry David Thoreau: Élet elv nélkül
15.06.29.Henry David Thoreau_slide

Ez a világ — piactér! Micsoda sürgés-forgás! Majd minden reggel a vonat zakatolására kelek, megzavarja az álmomat. Nincs sabbath. Csoda lenne egyszer is pihenőn érni az emberiséget. Nincs más, csak munka, munka, munka. Nem egyszerű olyan füzetet szerezni, amit ne vonalaztak és rubrikáztak volna meg előre a dollároknak és a centeknek. A minap látott engem egy ír, amint a mezőn üldögélek: biztosra vette, hogy a béremet számolgatom. Ha valaki még csecsemőként kiesett az ablakból és egy életre lebénult, vagy épp az indiánok rémisztették kis híján halálra, az emberek az üzletre való képtelensége miatt sajnálják! Azt hiszem, semmi sem oly állandó, oly szakadatlan, sem a bűnözés, vagy a költészet, a filozófia, de mi!, az élet sem — mint az üzlet!

Tovább »
José Emilio Pacheco: Az udvariasság kézikönyve
Jose Emilio Pacheco

Miért oly sok a szertartás, ránk erőltetve,
Alattomos döfések, luxuskiadások,
Füstfüggöny vagy a mocsok takar el,
Egy lecsupaszított mondat: Én nem látom,
Vagy ki nem állhatom.

Tovább »
Immanuel Mifsud: Találkozó Mara Morbival
15.06.28.Immanuel Misfud_slide

Kiderült, a nő Gdańskból jött, 26 éves, egyedülálló, van egy nyolcéves lánya, Ania, a kislány a nagymamával él (Gdańskban), a nő a Mediterrán kultúra szakon tanul, három másik diákkal lakik albérletben, szabadon akar élni, szórakozni, valami más akar lenni, de már elfelejtettem, mi. Még néhány infó: a férfi Sliemából való (— Sliema, ahol a diszkók vannak, ugye? — Hát, az Paceville, de nagyon közel van, itt minden a közelben van. — Igen, ez egy kis ország, ugye? — Azt hiszem, túl kicsi), 49 éves, elvált, 2 gyerek apja — egy 17 éves lány, egy 14 éves fiú —, a gyerekek az anyjukkal élnek — ő pedig egy magáncégnél dolgozik, nagyon jó fizetésért…

Tovább »
Kántor Zsolt: A füzetben alvó nyelv
15.06.27.Kantor zsolt_slide

Olykor energia a beszéd. A száj izgalomba jön. A nyelv életbe lép. Ahogy fogy a lélegzet, a szó is kevesebb. Bárcsak a nyelv mozgatná az egeket! A hit pedig csinálná a helyet. Képezné a tereket. A tiszta ész sem lenne ennyire jeges. A belátás pedig kikezdhetetlen volna. Szinte nemes. Mint a mű, mint a legjobb forma. Akár sós emlékfoszlányokra tapadva könnyes szemek.

Tovább »
Váró Kata Anna: Komédia + filozófia
Tim McCullan, Indira Varma, Ralph Fiennes és Nicholas le Prevost - fotó: Johan Persson, National Theatre, London

A Man and Superman ősbemutatóját 1907-ben tartották Shaw rendezésében a kortárs drámák mellett elköteleződött Sloan Square-i Court Theatre-ben, mivel a National Theatre akkoriban kizárólag klasszikusokat játszott. Az ír drámaíró maga teremtett hagyományt azzal, hogy kihagyta hosszú prológusát és a harmadik felvonást, szétválasztva ezáltal „a komédiát és a filozófiát”. Simon Godwin rövidített, de mind a négy felvonást tartalmazó rendezése azért is figyelemreméltó vállalás, mert Nagy-Britanniában 1915-ben Edinburghban, a Lyceum Theatre-ben játszották először és utoljára együtt mind a négy felvonást.

Tovább »
Császár László: hiába. valóság.
15.06.26.Csaszar Laszlo_slide

mint egy kései.
magányos.
megfáradt.
hajnali.
merevedés.

szép.

Tovább »