friss műút

Hírek

Legfrissebb hozzászólások

  • Ma megint - Istvan: Ilyen nyakatekert izet kozolni… Oriasi a szinvonal. (2016-04-25)
  • Deákpoézis 2016 — végeredmény - Müller Henriette Annemarie: csak egy annyit szeretnék, hogy a nevem... (2016-04-08)
  • Hazudj, ha tudsz! - eszesb: Három megjegyzés: 1. szerintem Rogán nyilatkozata helyesen értve nem... (2016-04-17)
  • Az útról - kzsT: Most akadtam rá Tóth Ákos Tiszatáj-beli tanulmányára, mert TD-vel foglalkozom. Egy... (2013-12-08)
  • Hazudj, ha tudsz! - Koós István: Jó alapos, érdekes írás! Egyébként mintha Derrida is mondott volna... (2016-04-17)

Versmalom

109 éves lettem én
belefér néhány rémregény
meglepett? és?
mi van akkor
ha meglepem e kávéházi szegleten
szögletes arcú emberem,
kevély, kevély
lehettem volna
de nem lettem,
mert eltanácsolt a
jánusz arcú pannóniusz
egyetemlegesen
fura ura intelme
villámlassan, hogy alázhasson,
mint szokott, hogy mért?
Szárszónak is egy…

Mivel a fej kevésbé érdekes, nézzük nyaktól lefelé:
a vállak finomak, puhák, a kar vékony, bőr hamvas lefelé,
a bimbók pontos tükrössége, ahogy a novemberi dérben előbújnak,
drágakövek, miken nem látszik a véső nyoma,
az időé, a forma homokóra, a csípőnél szűkül,
a láb között tágul a látótér.
Jamie Cromwell a testről

Magyarázatok, mesék, rossz szokások,
a lehetséges irányok mérlegelése,
elmaradó barátok és szemrehányásaik,
amik nem tudni, kinek az érdekeit szolgálják.
Elnyűtt test az unalmas napokban,
idegenek, akikhez semmi közöm, mégis megszólítanak.
Estenként alakom önmaga lesz,
a szobában tátog körben tipodva.
A dúvad éjszakája

Ha ezt olvasod, már azt is tudod, hogy költő vagyok.
Ha ezt olvasod, költő vagyok.
Mert a megjelenés előtt bizony nincs élet:
az UFO is az észleléstől lesz UFO.
…Most épp arra gondolok, hogy csinálok egy kötetet,
Az ismerőseim — ez lesz a címe,
de ha nem, majd átírom ebben a versben is.
Téged zavar a kikacsintás?Purosz Leonidasz

A cserkészkunyhó előtti udvaron
mindig egyszerre egy lány volt
az amőba, és vezette a többieket.
Nem tudtuk, mik azok az amőbák,
csak hogy nem emberek, nem is állatok,
és ezer vak lábként taposnak
át a melaszon.
Az amőba

Te Varjú és te Mérnök utca!
Te Fehérvári és Bécsi út!
Titkos központ, Ezüstfenyő tér!
Áldott Kosztolányi Dezső tér!
S drága Móricz Zsigmond, te Körtér!
Beszélő nevek

November végi, enyhe ősz, nem érzem jól magam, fáradt
vagyok, sétálok egyet a faluban, ki a Táncsicson, el a
park mellett, be az olajosházak közé, odaérek a régi
házunkhoz a Zsigmondy utcában, szolgálatinak kapta
meg apa, születésemtől az iskolakezdésemig laktunk
itt, most látom csak, hogy a temető mellett van, bemegyek,
a golf egyes a bejáróban, a disznóólakhoz vezető útnál ott
az elvadult facsoport, szegény Bodri a láncon, bemegyek...
Ház

Landolás után érintkező síkok
és városi vetemények hálózatába
érkezik. Belakja a földi alakzatokat,
behatol a kontinentális
felületek láthatatlan vonalaiba.
Darth Vader, set me free

A fecskendőtűben az egész lét elfér,
E játszmában nincsen kezdet, nincsen vég.
Az ablakrepedésbe hullott tegnap egy légy,
Felfordult és átigazolt a holtak közé.

Hány napom, hány éjjelem van hátra?
Tudom rég, nincs helyem a világban.
Ma én, holnap te, aztán mind, aki van.
Ki éli itt túl a másikat?
Ki éli, ki éli, ki éli itt túl a másikat?

A légy dala

Haragszom rád,
mert itt hagytál minket, asszonyt,
gyerekeket, tanítványokat, a temetésedre
sem mentem ki a csepegő esőben, csak
hónapok múlva, kerékpárral, virágot
vittem neked a napsütésben.
Haragszom rád

Egy svájci irodalmi összeállításból
egyelőre csak a címeket olvasom,
megpróbálom azok alapján elképzelni a verseket.
„Ha”, „Emlékül”, „A kis Eloisának” —
hát, nem kecsegtetnek túl sok sikerrel.

De Giorgio Orelli utolsó versének címe ez:
A bruderholzi forzíciák.
A Bruderholzhoz jegyzet is tartozik,
bár az rögtön nyilvánvaló, hogy földrajzi név,
feltehetően valamelyik német kantonból.
Le forsizie del Bruderholz

bárcsak tiszta szerelmet érezhetnék feléd, kitti.
örökké elhagynálak, egy szót se szólnék hozzád.
elfelejtenélek, lezárnálak.
ehelyett folyvást visszatérek fájó lényedhez
és ugyanott találom már megint magam;
a kiürült testközelség érzetében
és semmitmondó szavaid tükrében.
töredék a mellkasomra

Nyugtalanul ébredtem.
Különös álmom volt,
de nem emlékeztem semmire,
csak arra, hogy különös volt,
és te sem tudtál segíteni.

Azt mondtad, beszéltem álmomban,
és — ha jól értetted —, azt ismételgettem
hogy „az esetet jelenteni kell”.
„De hát miféle esetet?
És kinek?” — kérdeztem tanácstalanul,
mire megvontad a vállad,
„azt hittem, innen már tudni fogod”.
Az esetet jelenteni kell

ez a kulcs nem nyit semmit
nincs ajtó mi innen elvezet
mégis megremegtetett
honnan tudja mi van a tenyeremben
egy kulcs az ő nevével
honnan tudja
Balogné

Az erőszak ma
új arcát mutatja
beletanulok
simulékonyan
alárendeződöm
mire megszokom
változik megint
a tegnapi pofon
arcról a köpet
hiányozni fog.
Fúga

És a krónikus lalofóbiás irtózik a néma
olvasástól, mert a torok részei úgy is
mozgolódnak. Retteg az állapottól, melyben a közlő
már nem egy szelf, mert a tudattalanjában gyökeret vert,
hogy nekünk folyton rohamunk van, és hogy a beszéd már
mindig is halálba vezet.
Lalophóbia

először
bújj ki bőrödből,
nyúzd le a világot
másodszor
és harmadszor
előttem és előttünk
leheld azt, hogy power off
láthatatlan huipil

mikor a lámpa zöldre vált
egy pillanatra összeállunk
egy közös lélegzetvétellé
az agyunkból eljut az információ a lábunkig
egyszerre lépünk le a járdáról
ebben a rövid együttgondolkodásban
ikon

a házat erdő veszi körül. nem kerek,
amolyan térképforma erdő. a boldog
ország látképe, téli anziksz. egy fehér
körvonal, kiegyensúlyozott tisztások.

valaki még magaslesekről is beszél,
ami jó, mert úgy könnyebb figyelni. fentről.
heten vagyunk, az tizennégy szemet jelent.
ölni jöttünk, illetve én még csak azt sem.

Rendrakás

én néha nem tudok mit szólni.
olyankor mintha nem lenne holnap
úgy lopdosom vissza a csuklódról
magam. sóhajtok és megmarkollak.

és te nagyon próbálsz nem észrevenni,
kiserkenő véred némán nyalod fel,
aztán csak hunyorgod a pernyét előttünk;
nem vagyunk se távol, se elég közel.
augusztus

és akkor
bepárásodott az üvegtest
hogy elolvadhasson
a hó
a Csomolungmáról

aztán megfeszültek
az ér-vitorlák
hogy elszabaduljon
az agyamban
a neveda Csomolungmáról

Egy szúnyog, amely vért szívott,
most repül tovább. A virágok
parkolóhelyek, egy szirmos bárnál
fel lehet szedni a pasikat.
Csak a vér

Aztán a Teniszkébe mentünk.
Emlékezni tulajdonképpen,
de ezt csak később vettem észre.
Egy jelentéktelen estére mentünk emlékezni,
amikor először ültünk ott,
amikor másokkal beszélgettünk
egymás helyett.
Teniszke

Hogy hogy csak ez az egy nap az övék
száznyolcvankét és fél az járna ki
vagy minden napból minden éjszaka
vagy minden másnap a nappal s az éj
szökőnapok múlt századok miatt
vagy nincs tovább nem nem nem felezünk
ők mi vagyunk mi ők a rettenet
ez a megosztás ez a felezés
a véglényektől föl az emberig
vagy le mert végül mi is a különbség
bélflóra nélkül kihagy ez az agy
Nőnap

Az orvosoknak csak egy szám
vagyok a kórlapon.

9 karakterből álló kód ez
az egész purgatóriumi lét.
Kihúzom a katétert a
hasamból, félrecsúsztak
a szótagok, gyors pittyegés.
9 karakter

Nyüszítenél, mint egy kutya.
De a kísértetcsend kígyói nyakad körül.
Nem félsz a fulladásos haláltól,
se a viperák méregfogától.
A kígyóbőr jó meleg, mint egy nagykabát.
Évvég

azt mondd meg nekem, ati, mondtam.
a tabánnál ültünk valahol, egy éjszakai buszra várva,
98 novembere.
hogy van az, hogy körülöttem mindenki beteg,
én meg az evésről gyakorlatilag lemondtam,
viszont éjjel-nappal iszom,
és vigyorogva rohangálok.
megálló

Két híres fa állott a Paradicsom közepén:
a keserű gyökerű tudás- és a halhatatlanságé.
Onnan széledtek szét az emberek,
hogy más tájakat is megismerjenek.
És ahol sok gyümölcsöt találtak vadon,
azt elkerítették, hogy legyen otthonuk,
legyen kert a Paradicsomkert emlékére.
Kis mese gyümölcsökről

Visszajött a városba, talált
albérletet és állást,
munkahelyi íróasztalát rendben
tartotta, számlák balra,
levelek jobbra. Bár a dohányzóban
mindenkit megkínált, a kapcsolatépítő
takarításban nem vett részt, ezért
a közösség bomlasztása miatt
elbocsátották.Értékrend

Ez vagyok én, ez itt a Rottenbiller utca,
április van, hajnali öt óra kettő.
Eszembe jut, egy versben valahol itt
dobott pénzt az éjszaka vízébe egy nő,
és fogadkozott, hogy nem jön ide vissza.

Előre dőlök, egy vers címére gondolok:
Fogadkozás a Rottenbiller utcában.
Ez a cím mennyire jó már.

Erről a Peer jut az eszembe, ahogy magyarázza,
hogy mennyire jó már a Nihil
című verse Karinthynak,
és idéz is belőle néhány versszakot,
hogy higgyem el neki.
Három vers

a székemen ül és felnevet
én persze nem vagyok szerelmes
nem is tudom, hogyan kell azzá válni
vagy hogy milyen szálak fűznek a nőhöz
akinek mellét most blúzából kicsomagoltam
és tartom a kezemben, hogy csodálhassam még egy darabig
Eső utánig

építkezzünk, mondja, és szamárhátíves ablakot akar,
meg magasgerincű tetőt,
gyűjtsük alá a gabonát és gondjainkat és pótalkatrészt mindenhez, mint nagyapám,
hátha hozzánk is megjönnek lesöpörni,
akkor meglesz nekünk is a legvidámabb világ.
fogunkon korcsolyázik

Ahogy a színek kavalkádjába visszatért a szellem,
A világi tapasztalatok már nem segítenek.
Megterhel a tanúság,
Hogy minden irreálissá változott;
A fantázia most minden képzeletet éltre kelt
— És persze ezt senki sem várta.
Irrealitás

Előbb üres kráter:
bemélyedés, kapocs a
látható és mondhatatlan
között. Úgy fedi fel
otthonát, mi előbb a kráterben
pusztulásra vágyott:
a város partjain apró,
metszésnyi gázlángok gyúlnak.

Amiről nincs idő

Vasárnap a kislányok felsorakoztak egymás mellé,
a várkertben, a domboldalon.
Esténként lovakért sírtak,
és féltek, hogy ha lefekszenek,
nem kelnek fel soha többé.
Most szoborszerűen emelkedő ruhákba bújva
mosolyogtak, csupasz testű öregasszonyok.
A fotós egy utolsó pillantást vetett
ködlő hajukra.
A sétánnyá változott kislányok

a csésze jobbról álljon
reggel nyitott ablak mögött
kimosdva ürítés után
autózaj vagy kutya nem zavar
a papíron könnyen járjon a toll
legyen a levegő kemény
és készséges a homloklebeny
májusi capriccio

nincsen bennem érzés vagy nem tudok róla
lelkem mint avarban meglapuló róka
levél alatt alszik belefagy az álom
ülünk egy ideje mindketten az ágyon
elhallgattál te is én sem jutok szóhoz
egyikünk sem talál el az utolsóhoz

mehetsz előre nézhetsz hátra
beváltható vagyok de látra
nemversek

micsoda idők voltak
nagy volt a nagy
nagyon nagy
mondhatni nagyszerű

kifürkészhetetlen
bámulatos
felmérhetetlen
rettentő
nagyság

Lelkemmel jártuk Párizst,
otthon is voltunk márist
– olyan ez csak, mint Pécses „tt”,
vagy Székesfehérvár is „tt”.

Párizsi mindenszentek

A vécésnéni beszélt néhány másodpercet
a hírekben, azt mondta, látszott rajta,
hogy maga alatt van. Állítása szerint földig
ereszkedtek a vállai, és mikor utána szólt,
hogy fizetni is kellene, a férfi kelletlenül
fordult vissza. Aztán a kamera a sárga szalaggal
lezárt vécé bejáratát mutatta, a háttérben toporgó
utasok, szinte minden hímnek dolga lenne itt,
látszik az arcukon, nem érdekli őket,
csak hugyozhassanak a pesti busz előtt.
Illemhely

Ha lefelé indulsz, önmagadba érkezel. Ennyi hát az elmerülés:
a damilt elengedi egy rosszul rögzített ólomgolyó.
Újra horgászni kellene. Várni a mozdulást, a lehetőséget, az épp megfelelőt.
Azt, amelyiktől egy gyermek arca felragyog.
Villanyoltás után

Fölényes hangú vezércikkeikben
Évekkel később sokan úgy vélték,
Hogy a több hónapos európai légtérzár
Indokolatlan volt, afféle pániktünet:
A forgalomirányítók attól tartottak,
Hogy a vulkáni por összekarcolná
A pilótafülkék szélvédőjét, s a hamufelhőtől
Elhomályosulna a táj a pilóta szeme előtt;
A turbina pengéi erodálódnának, végül lassulna a gép,
A hamu ráolvadna a forró hajtóműre,
És eltömítve azt, sunyi keramittá kövesedne…
Légtérzár idején

Már megint akkor hívtál, mikor
vert az éhség, kivételesen hagytalak,
hadd mesélj arról, ahogy beleharaptál
tegnapodba, kétségeket tépve ki
fogaiddal.
Sznekkbár

Gyermeket szerettem volna tőled.
Csillogó szemű, tündérhajú lánygyermeket,
akinek a szíve tiszta és folyton kacag,
akit nem lehet bántani,
aki nem bánthat senkit sem.
Pont olyan gyermeket, amilyen te vagy.
Ha belenézhetnék, most is őt
látnám tenger-vörös szemedben.
Mikor már nem

fény szője át a langyos kisszobát
huzat legyen gépzaj tavaszi röntgen
mindenik porszem lészen túlexponált
ha betűz a fehér fény olvasson engem
legyek az ágyneműn kócos kis kokszinell
hasamon feküdjek csillogjon verniszázs
Nuvel vaque

A lázadómesternek, Oszip
Mandelstamnak ajánlott
zsoltár, aki a maga Sztálinját
gúnyversbe száműzte, nem is
várt már rá semmi: börtön,
száműzetés, kitelepítés, Gulag.
Nem tudom, Dávid király kire gondolt,
amikor ezt a zsoltárt írta, köztünk
szólva maga is nagy zsarnok volt.
CXL. zsoltár

Akkor van vége, amikor vége van.
És nem akkor van vége, amikor befejeződik, mert ha vége van, akkor még folytatódhat ugyan, de ez nem jelent semmit.
És nem akkor van vége, amikor másutt (máskor, mással etc.) basznak, hanem amikor vége van.
És nem akkor van vége, amikor észreveszik, hanem amikor vége van, és nem is akkor, mikor kimondják vagy kigondolják vagy elhiszik vagy meglátják, hanem amikor vége van.
Mikor van vége

Könyörögj Guiterriez-ért, kapzsin siet hatalomért,
Boudinért, szétszakadt cafatokra,
Ezért, ki megcsinálta saját szerencséjét,
És azért, ki saját útját járta.
Könyörögj Floret-ért, egy nagy dög tépte szét a tiszafák alatt,
Könyörögj érettünk most és születésünk óráján.
Animula

ritmikusan mozgó állkapocs
ütemre, kiszámítható
elfáradtál s észre sem veszed
aludni mész
kiharapsz egy darab életet
gömböt fújsz
arcodra ragad. vagy kiharapsz egy darab életet de nem lesz gömb csak nyálas cafat az íze se jó lassan elnyom az álom valami a szádban ott maradt: a kiharapott darab élet. álmodban félrenyelsz. te magad.halálra rágva

Trója költői
Semmi ami a tiétek lehetett volna
Nem létezik többé

Se templomok se kertek
Se költészet

Szabadok vagytok
Trója nagyszerű költői
A legyek között

Amikor az első jött, a szoba üres volt.
Úgyhogy az első csak bement, körülnézett, és már ment is kifelé.
De a szobának emlékezete volt.
Úgyhogy a második láthatta, amint az első bemegy, körülnéz, majd kimegy.
Ezért a második valamivel több időt töltött a szobában.
A sorra következők egyre több időt töltöttek odabenn, végignézték, mi történt, aztán
hozzáképzeltek még ezt-azt, és távoztak.
A szoba

gyere, gyere.
csak ennyit küldött?
na jól van. csak az ott, a polcon
hatvanöt, a számlák.
hétfőn kell fizetni az ebédet is,
az is tizenhárom, ez még arra se elég.
majd mondd meg neki,
mindig így cseszik ki velem.
most nincs otthon?
mondd meg neki, hogy száznegyvenet
küldjön, csak a számla ötvenöt.
nem kell, maradj a seggeden, már
volt, aki szokott, sajátjából. majd megadom.
Apák

amint leért a gép kereke a kifutóra,
a nehézkedéssel te is a
tüdőmre térdeltél, vagy lehet, hogy
még beljebb, lélekebb.
soha. többé. nélküled.
Lisszaboni esemesek

Az egész környéket lezárták. Más nem
maradt állva, csak a rendőrség
kordonjai, a szeretők
szobáikba zárkóztak,
a bárpultos közönyös és kopasz,
a tetőablakban világít a hold.
Egy hétvége

Ítéletidő: ha ideér, ez lesz az utolsó.
Nem maradt semmink, a megmaradt szó
a körívbe rendezett vérlemezkéink
kiugró vastartalmát illeti. Boltíves
erővonalak hordozzák el a terület
nehézkes terhét. Mágnes vagy,
állítom egy üveglemezre szórva.
Fejem fölött az ég, akár az érc,
alattam a föld, akár a fém.
Körkörös erőterek

Ezeket a száraz vacsorákat kellene
megszeretni, hogy azt együk,
amire igazán éhesek vagyunk,
ne csak a morzsálódó és ne csak
a karikára vágott anyagot,
mely telített gyomorral ültet aztán
a tévé elé, elégedettséget színlelni.
A közös dolgok tőkéje

Mennyi idő múlik el,
a konyhakövön állok mezítláb,
lekvárt eszem csavaros üvegből,
nézem az utcát,
nézem az utcát.
Délután kutyával

ahogy egy anya hallgatja kétéves
gyerekének szabályos levegővételét
és kifújását, amint az mászik
fel egy három méter magas
csúszdára a létra túl szellős fokai
között, úgy hallgatok én is minden
megérkezett üzeneted előtt, amint
féllábon egyensúlyozva egyre
magasabbra mászol a facebook chat-
listámon.
csúszda

A sarokban fehér liliomok
Állnak. Egészen
Idegenek. A szobát
Belepik. A porzókról a virágpor
Tapad — összemázolt a tenyér, a tüdő,
Lemoshatatlan, csak elkenhető
Közhelyesség. Minden eleme
Vádol. A szimbólum egésze
Zaklat. A jelentés miérteket
Maszatol. A fehér liliomok
Rémületesek. Egészen
Fehér

azt hiszem, hatéves
lehettem, ott
álltam a kapu előtt,
vákuumszerű a látás,
mintha egy kútból
néznék ki: csak a mentőautó,
a zöld színű kapu, egy fehér
ház, egy árok
és egy képzelt
betegágy rozoga emléke
él még — nagyapámbólgyógyíthatatlan kép

mint aki halálára készül, rám jött a
rendrakhatnék, kipakoltam a komódot,
selejteztem és kimostam a felfedezett
fehér ágyneműhuzatokat, melyek
évtizedek óta elfeledve aludtak
a sötétben, szépen összehajtva, mert egy
időben csak a színes dolgokat szerettük...
mint aki…

Minthogy pedig a redőnyön is Isten
Napja sugárzik át, megszorongatnak
ezek a szavak: van és nincsen

is Ő. Minthogy pedig a redőnyön át
kapni onnan a fény-beoltást, kopik
még, mert használtatik a lélek, nohát.
Lélekzet

Mint akire nem kevesebbet bíztak,
mint a világegyetem titkait. Úgy ülsz
előttem, az illatod betölti a nappalit.
Azon aggódsz, hogy elszaladnak
a percek, amiket csak nekem
tettél félre. Kitöltöd az életem.
Mint én a vizet néha a pohárba,
ha engeded, csak azt iszol, a többi
drága, mondod. Majd aztán azt
közlöd velem, hogy én meg a tiédet,
de teljesen, mosolygás a képeken.
Valaki

én szeretem, ha megbolondul
a szöveg. verbálisan basztam
már kutyát, lovat, kecskét,
és orálisan szüzet. nem hiszem,
hogy bárki nálam, vagy
bárkinél vagyok én bűnösebb
Beatcore

az egész csak igeidők kérdése
minek aggódni mikor lesz vége
vagy miért történt meg
nem a cselekvés a lényeg
ami a múltban kezdődik
az a jelenben ért véget
befejezett jelen

Nem hívtam föl sosem nemhogy az Elnökét, de
a Főigazgatóét és az Adminiszt
-ratív Igazgató-helyettesét se, mint
ahogy a Rektorét, a Tárnokmesterét se.

Tíz éve mindnek itt az elérhetősége,
a hatalom kísértő képeként, amit
lenéztem, félve, hogy mit szólnak majd, akik —
vagy erényből netán? Hogy nagy lehessek végre.
Pakli

mindegyik fényképen látom
magam mindentől messze,
a szívhez közel.
ami esedékes

A fájdalomnak nincsenek tájai.
Te jó szobrász vagy.
Hétfő szajhaság, kedden vagy másé,
szerdára elveszítelek.
A halál rám adja nászruháját,
csöndbe öltöztet, nem rám szabták.
Csontig vetkőzöm, vacogok,
mint a csempepadlón, háttal
míg te a forró vizet szeretgetted.
Hétköznapok

ahogy a mosógépbe tömöd a szennyes
ruháid, kihangosított suttogásomból is csak
egy-egy szót értesz. éssel fejezem be
a mondataim, te igenekkel kötöd magadhoz őket.
azt mesélem, mi megy a tévében, amikor
füledhez emeled a kagylót. a tenger artikulálatlan
zúgása értelemmel töltődik fel. itt vagy, kérdezed,
s a hajózható horizont a zuhanyrózsák csöpögésére
szűkül.
a halász munka után

hazabotorkálni nehéz
meg nehéz nem fürödni de mosdatlan meztelenül
neveket sorolni a párnába már könnyebb
fiúnak hívni a huzatot
takaró alatt a lábamra azt mondani hogy a lábad
játszani bambán szalondrámát
hogy az a bizonyos hüvelykujjad az én
augusztus 20.

Apa, apa, a csontjaid. A csontjaid fölöttem,
A mellemen. A fűben. Azt mondtam, nem.
Megint csak nem; erre te fölémhajolsz,
Csont és fa, zöldellés sehol sem.

A fejem alatt. Átkéklik a szemem
A téli éjszakán, a rögökön.
Nem tudom, melyikünk kerekedett
Felül, apa, apa, hallasz? Azonnal
Mondd meg, melyikünk volt előbb
A földben. Pedig nem is kék a szemem,
Csak már nem tudom, hol kezdődsz te,
Hol végződöm én.
A tizenhatodik óta pontosan

én nem kívánok csak betontörmeléket.
csak sót szopni és kiköpni egy tengert.
én nem emlékszem, csak visszanézek,
mit lophatnék magamból, amit az én magában elnyelt.
ha voltam, ha leszek

Nyárdelen érik a mák
rásüt a napszagú fény,
nehéz a csillagos ég-
válladon véres ruhák;

kalászba gyűlik a rozs
szerelmes pillangó száll
szellőnyi, suhanó táj:
kőhideg áldozat most.Nyárdelen érik

Kék ér
a hófehér, telt,
gazdag mellen:
mondat a papíron,
egészen tapintatlanul
vad ártatlanság.
Kunstkamera

lámpafény egy keskeny ajtón,
keresztülhasít a repedéseken, ahogy
kitalált fegyencek bújnak
rácsok között át. motyognak
celláikban a zakkantak, önmagukat
rángatják végig az akaraton,
körkörös folyosón...
kongás

Az vagy nekem, ami lehettél volna másnak,
A volna az élet örökös megrontója,
Ellenpróba nélkül fogjuk egymást szeretni,
Kapunk hideget-meleget, amíg a szív dobog,

Megosztunk egymással ágyat és ágytálat,
Kaparós sorsjegyekre kuporgatunk,
Ha lenne vidámpark, nem ülnénk otthon este,
Tudod mit, feküdj rám és aludjunk.
Az vagy

Föllázadt a nyár, de nem volt rózsája, se indulója.
Októberben esőkbe bújtunk, az út mentén
elgázolt kutyák feküdtek. Kifordult belek,
vér és szőr. Az autóban a boldogtalanság
maratonfutóiról beszéltünk, akik, három évnyi
szerelmük kizöldült egét nikotinsárgára festve,
most öblös, öreg fotelban ülnek, és azt ismételgetik,
„itt legalább otthon vagyunk”...
A vaskorszak után

Te már otthont érzel a vonatútban,
én még csak hangosodó fékeket
a vállaimban. Mindketten évekre
csomagoltunk, és csak hagyjuk, hogy pár
kopott községtábla döntsön helyettünk.
Azt mondod, itt tisztább a levegő,
de szerintem a legtöbb tüdőlebeny
ugyanúgy tűpárna, mint otthon volt.
És ez is egy pontosan olyan város,
ami a halottairól lett híres.
Eldorádó ostroma

Ahogyan kérész súrolja a víztükröt,
nem is sejtve, hogy talán hamarabb
elhal, mint az általa gerjesztett hullám,
úgy szívtájékon sem lehet biztosan tudni,
hogy a felgerjedt fájdalom, vagy maga
a szív hal el hamarabb.
Érintő

mostanában sokat gondolok magára.
kezdem belátni, hogy hiába futok,
magam elől nem fogok elmenekülni sehogyan.
a vérnyomásom csak nő,
és már nem fogom elhinni,
hogy meg bírok élni a a rossz szokásaim nélkül.
szeretem az elbaszott életemet,
arra is rájöttem. szeretem, hogy így el van baszva.
Kedves Irén!

Ha valakinek túl sokáig szorítod a kezét,
elhúzza. Így lesz vége. Tuják tisztelegnek.
Kinyújtott, kifeszített mozdulattal az égnek.
De ez nem szerencsétlenség. Kapitulál egy napszak.

Ahogy a fényt meg tudják festeni. Az árnyékot.
A visszafordulást. Úgy kellene nekem is.
Szemben a mólón egy férfi alszik.
Ujjbegyére damil kötve. Így akarok érzékelni.
Kapitulál egy napszak

szürkületkor végül
elhullanak a madarak,
lassú dermedésbe merednek,
mint elhasznált percek
a fölösleges térben.
nyikorog, majd megáll a
huzatban egy villanykörte.
zúg egy vezeték.
ficam

rajtad minden elindulás eltévedés
is egyben. köldöködből kiinduló
labirintusaidban bolygómozgás vagyok,
puszta egyensúlyozás céltalan sodródás
és világgámenés között. lábnyomaink
hóba taposott galaxisok, testeink összes
rángása kagylóba szorult tengerdorombolás.
anyajegyeink

Talán nem komor ez a húsvét hétfő
a Schwesterek fehér rajának,
akik a koranyári napmelegben, ártó
szilfek váratlan fuvallatai közt
a kórházudvaron üldögélnek
délben, s beburkolóznak szinte
a forzíciák példás rigók tompította
sárga derűjébe.
A bruderholzi forzíciák

fészekaljnyi csibe úgy tud csipogni, hogy az szinte
fáj a fülnek. tavasz lesz csorgó eresszel, bent még
melegít a kályha — vagy nem is! áprilisibb idő az,
mikor a kamrában a kotlós költi majd a kiscsirkéket.
a kotlós teste forró, és csőrével kezemre csap,
ha feléje nyúlok. nagyanyám néha meglámpázza
a tojásokat. nézi, lesz-e belőlük valami, vagy
elzápultak. a csirkéknek, amíg meg nem erősödnek,
a konyhában kerítünk zugot.Tyúkszaros

melankóliát formál a jobb kéz
balkézben dübörgő szívverés
mesél kezedben az üveg
csak egy üres háromnegyedes
ütem az ember
felütés feszültség
nocturne

ROVIGO Állomás. Halvány asszociációk. Goethe
drámája, vagy valami Byronból. X-szer utaztam át Rovigón
és ezért ikszszer értettem meg
hogy az én belső földrajzomban ez különleges
helyet foglal el bár biztosan nem annyira mint
Firenze. Sohasem léptem életemben e város köveire
és Rovigo mindig közeledett vagy éppen hátramaradt mögöttem
ROVIGO

...Úgy mosott

el, mint a tavaszi ár, kiöntött, dehát
miféle anyag vagyok én, és miféle
anyag az áradás készülő némasága. Egyedül

sötétedik. Gázlómadár röpte, szépséged
irtózatos közönye. Ág a vízhez. Így sodort
el.

A víznél

Most magasan lebeg, húz, megfordul, keresztbe
leereszkedik, felemeli magát, együtt száll
a széllel, amíg hangosan elsüvít felettünk.
Papírsárkány Aibhínnak

Az ihlet spirituális, olykor mégis: akár egy kanális. Átszabja az ember, felismerés után máris. Az intuíció csillag az égen. Most parázslik a cigarettavégen. Az inspiráció a motívumot kinyírja épp. Az inger emlékműve kész. Le lehet szívni róla a vizet és a zsírt. Majd kijön a papírhalmaz alól a hír. Párizsban szétlőtték a termet. Kétszáz halott. Sok szép gyermek. Az idő szaván fogja a nyelvet. A pillanat a tervet. A baj lerázta az elvet. Elegem van, herceg!Az idő szaván fogja a nyelvet

A titok szegregátuma.
Előlép a rengeteg (pénz) mögül.
Lefújja a cukrot. Én meg nézem.

A fájdalom fruttijából kétszer kapott. Vagy kétszer kétszer.
S mindig volt is nála, ott zörgött hófehér hosszúkabátjában,
szépfehér felöltőjében, jegesmedvés, kapucnis köntösében.
LORENZO RIBEIRA — A fájdalom fruttijából

Folyton rágta a ceruza végét. Ezt akkor is lehetett tudni,
ha épp nem volt a szájában semmi. Úgy tartotta az ajkait.
A grafit, mert amúgy mindig csak ceruzával írt,
a tinta ízét nem szerette, sötétszürkére színezte a szegletet,
ahol normálisan mosoly szokott bujkálni a nőknél.

Függő

a kövekre ráomlott tavasz
forgácsol, omlaszt
és keresztbe fúj a délelőtti héven
mikor a Duna keskeny a hullámhoz
szemet szűkít, könnyet présel
és hordja az elmúlt évek hiábavalóságát
de érzed azért, hogy élni
fontosabb másnak, hogy aztán a szél
mint homokszemet hordjon szét

eltolódás

miből lesznek emlékek? buta kérdés. mindenből, amit megélünk, ami nem hal túl minket. és kezdünk kutakodni. sokasodnak, tágulnak a fehér foltok. eltűnik egy arcél, egy illat, ami hozzá tartozott, a hangok. előgurul egy szivárványos üveggolyó, hatalmas, gyönyörű. belobbannak a fények, fölcsendülnek a rég űrbeszaladt hangok, nevetések. érezni a készülő vasárnapi ebédek konyhaablakon át udvarra úszó illatát.California Blues

Isten megbocsát a bestiának bennem,
és Isten megbocsát a baromnak.

Soha nem terveztem így.

Isten megsegíti, akiket bántottam,
és a halott madarakat a parton.

Soha nem terveztem így,
ámbár a madárügyhöz
nincs közöm.

Megbocsátás

A varjak nem alszanak ma
éjjel sem, felszállnak,
ellepik a teliholdat,
kimetszeni a krátereket,
mint visszanövő daganatot
a koponyacsont alól,
de nem enged, áttétről jelent
minden holdtöltekor.Fekete zaj

madarak leszünk mind,
rigók vagy varjak. mikor
a sarokba gyűlnek a fények,
egymás mögött kialszanak
a lámpák és eltűnnek az
árnyékok is, csak a szárny-
csapások maradnak, az
üreges csontok, amiken sípol
a szél, kifesti még egyszer az
éjszakát, felragyog, megijeszt,
egymáshoz bújunk, becsukom
a szemem és átölelem, akire
gondolok.
madarak leszünk mind

Barátom viccből a sínre fekszik,
vagy hősködésből vagy szánalomkeltés végett.

Még látszólag együtt vagyunk,
oda kell figyelni az ágyválasztásra, mondom,
ahol fekszel, fontosabb, mint a fogmosás.

Mától semmilyen befolyással nem bírunk arra,
ami velünk történik, egymással is leszámoltunk,
azért ez a leküzdhetetlen kimerültség,
hogy csak vánszorgunk a porban.
Fekszel, fontosabb

A konyhádban láttalak utoljára.
Vártad, hogy kipattanjon egy
valószínűleg égett pirítós és
hogy az izzószálak felmelegítsék
az arcodat, ahogy föléjük hajolsz.
Szokatlan volt még ez az egész,
új lakás, költözés, a titkolózás,
meg hogy az a kigombolt ing rajtad
az enyém, de a friss barátod máris
odáig van érte, a balfasz.
Konyha

Végül is tényleg elég lusta vagyok. Persze
diszgráfia, meg a többi kifogás. Azért
a házak között az utcákat jól ismerem,
harminc éve járok rajtuk. Láttam már őket
hóban lehugyozva gőzölögni, véresen,
láttam, ahogy forró sínek emelkednek ki
az aszfaltból, mint bálnák a jégtáblák közül
és láttam tízezreket ünnepelni repedt
hátukon.
cselekvésképtelen

Galéria

A diavetítéshez telepítsd a Flash Lejátszó bővítményt.

Szépírás

Medvészet

Webképregény

Kikötői hírek

Kiskáté

Esszé

Kollegiális napló

Nőtérfél

Kritika

Mucha Dorka

Játszótér – Mucha Dorka prózája

Kollár Árpád

Részlet Kollár Árpád ünnepi könyvhétre megjelenő könyvéből

Hidas Judit

Hidas Judit írása a nőtérfélen

Antal Balázs: Elcserélt gépek
160426_ab_kolleg_slide1

De jó géped van!, mondta a bajuszos pali, aki a kisbolt eresze alatt ült a féldekásával meg a sörével meg a cigijével. Mert akkor még megvolt az a kisbolt itt az utca végén. De aztán a néni meghalt, én meg még csak nem is tudtam. Nem tudtam évekig, hogy azért zárt be a bolt, és akkor is csak azért tudtam meg, mert a kurva Orbán kurva haverjának a kurva iparkamarája még mindig küldte a több éve halott vállalkozónak a fizetési felszólítást a regisztrációs díjról. Ami ugyebár egyáltalán nem adó. Csak kötelező. Még az embernek a holtában is. Abban a boltban hallottam azt is, évekkel azelőtt, hogy milyen szar most a helyzet, és hogy bezzeg Kádár alatt milyen jó volt, és hogy Orbán alatt meg majd megint olyan jó lesz. Hát, olyannak még talán olyan, de hogy jó-e alatta nekik, nem mondják ma már.

Tovább »
András László: Száz év szegénység
16.04.26.Szaz ev szegenyseg_slide

Az elmúlt száz év valamennyi magyarországi társadalmi berendezkedése megbukott gazdaságilag, vagy megbukott volna, ha más okok nem buktatják meg még előbb. 1920-ban egyszerre törik meg egy szerves fejlődés (kapitalizálódás), és omlik össze egy életképtelen, halott rendszer (Nagymagyarország a Habsburg monarchiában). 1945 után a mégoly problematikus kapitalizálódás is összeomlik, csak a társadalmi feszültségek öröklődnek tovább. A Rákosi-korszak modellje sem tartható gazdaságilag (sem), noha alapvetően nem gazdasági szempontból bukik meg (mint ahogy elődje sem).

Tovább »
Mátyás Dénes: KH — olasz (2016. április 25.)
kh_lead

Umberto Eco számára megszűntek az értelmezés határai. Az író, irodalomtörténész, középkorkutató, szemiotikus, filozófus, esztéta, egyetemi professzor Eco február 19-én hunyt el milánói otthonában, a világ, a kortárs olasz és egyetemes kultúra pedig egyik legjelentősebb és legsokoldalúbb alakjával lett szegényebb.

Tovább »
Somogyi Gyula: A(z ön)csonkítás esztétikája

Nemrégiben érkezett a Libri és a JAK közös világirodalmi sorozatának harmadik darabjaként Clive Barker legfrissebb kötete, A vér evangéliuma (2015), amelyben a szerző továbbírja két, az 1980-as években megalkotott karakterének sorsát, így folytatva a korábban megkezdett, leginkább a horror és a dark fantasy műfajkategóriáival leírható fikciós világ építését.

Tovább »
Birtalan Ferenc: Balogné
16.04.23.Birtalan ferenc_slide

ez a kulcs nem nyit semmit
nincs ajtó mi innen elvezet
mégis megremegtetett
honnan tudja mi van a tenyeremben
egy kulcs az ő nevével
honnan tudja

Tovább »
Oravecz Gergely: Még alakul 8.
160422_oravecz_slide

A képregény nyolcadik oldala

Tovább »
Pálinkás Anna: Mindennap
16.04.21.Palinkas Anna_slide

Délelőtt van, a nagyelőadóhoz vezető folyosón ülünk, ahol állandóan elmegy mellettünk valaki, szóval nekem meg kell próbálnom épp annyira lehalkítani a hangom, hogy még ne tűnjön úgy, mintha szégyellném azt is, hogy beszélek, de azért ne is értse senki más, amit mondani készülök. A barátnőm kér tőlem tanácsot, vagy csak bátorítást, nem tudom, talán mindkettőt meg kéne próbálnom, mert most nehéz időszaka van, olyan, amiben nekem lehet tapasztalatom. A bátorításhoz meg is vannak a szavaim, nagyon gondolkodnom sem kell, magamnak is ezeket mondogatom mindennap. A tanáccsal vagyok bajban, hiszen az azt is jelenti, hogy van egy elképzelésem arról, milyen lehet a megfelelő viselkedés számára, én pedig csak annyit szeretnék kérni tőle, hogy ne legyen bátrabb, mint én.

Tovább »
Jenei László: Döntés előtt

„Akinek nincs legalább egy milliója […], az, bocsánat a szóért, semmirekellő” — mondta John úr Schlemihl Péternek. A sorsdöntő számadat kihirdetésére várva vannak ilyen különös, ki nem égő belső képeim. Mint ez a hamburgi, vagy például ez, melynek főszereplői: a dongalábú, a dadogós és az Aranytemplom schraderi víziója — főnixmadárral (!) a tetején.

Tovább »
András László: Száz év szabály
16.04.19.Szaz ev szabaly_slide

Általánosan jellemző az utóbbi száz évre, hogy míg Magyarországtól nyugatra a jogrend és a szabályok jobbára a társadalmi valóságot törekedtek leképezni, és akkor változtak, ha ez a valóság változott, Magyarországon — hogy messzebbre ne menjünk — a Horthy-korszaktól kezdve azt a szerepet szánta a jogrendnek és a szabályoknak a mindenkori elit vagy uralkodó réteg, hogy azáltal alakítsa olyanná a társadalmi valóságot, ami neki tetszik. Az 1945–48 közötti időszak, illetve az 1988–1992 (kb.) közötti időszakok csak véletlen pillanatnyi hibákként jelennek meg a mintában — és ma sem más a helyzet.

Tovább »
Szekrényes Miklós: Zivatar

Gyorsan összekaptam magam, és siettem eléjük a buszmegállóba. Tömött szatyrokkal érkeztek. Apám nem hagyta, hogy segítsek neki, túl a hetvenen is ruganyos léptekkel haladt előttünk, míg én a már akkor is óvatosan csoszogó anyám mellett küzdöttem a lekvárokkal, savanyúsággal, befőttekkel és süteményekkel teli hatalmas teszkós szatyrokkal. Fejünk felett magasra dobott lángoló palacsinta volt a nap.

Tovább »
Megyesi Dóra: „A változás szűk száján átcsúszni, az horzsolás”
Bende dedikál (Fotó: Gál Lívia)

Bende versei alapvetően mindig valamilyen típusú változásról szólnak, adott élethelyzetek jelennek meg bennük, óhatatlanul el kell gondolkoznunk azon, mennyire lehet, mennyire kell személyesnek lenni az alkotás során. Tamás elmondja, többször megkapta már a kérdést, nem veszélyes-e ez a fajta kitárulkozás, nem engedi-e túl közel az olvasót, és honnantól válik már öncélúvá a költészet. „Ezek nem naplóbejegyzések — mondja —, nyilván saját élményekből táplálkoznak a versek, arról tudok írni, amit megéltem. Ezektől azonban jelentősen eltávolodom írás közben, az alapélmény marad, és közben létrejön egy elkülönült alkotás.” Hozzáteszi, teljesen lényegtelen, hogy verseinek mennyi az igazságalapja: lehet, hogy van, de nem ez a fontos.

Tovább »
Bárány Tibor: Hazudj, ha tudsz!

„Politikusokat, kormánytagokat nem érint az amerikai beutazási tilalom”, nyilatkozta Rogán Antal 2014. szeptember 27-én, miután rövid megbeszélést folytatott M. André Goodfrienddel, az Egyesült Államok magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjével. Rogán a szó szigorú értelmében véve nem hazudott: kormánytag valóban nem található az Egyesült Államokból korrupciós vádak miatt kitiltott magyar állampolgárok listáján. Kormánytisztviselő annál inkább — mások közt az adóhivatal akkori elnöke. A frakcióvezető arra számított, hogy a „kormánytag” kifejezést az adott kontextusban tágan fogjuk érteni: úgy gondoljuk majd, hogy a kormányzat semmilyen módon sem érintett az ügyben, egyetlen kormányzati szervezet vagy állami hivatal vezetője sem szerepel a listán. Rogán tehát szándékosan valami megtévesztőt mondott; nem hazudott, de a megnyilatkozása félrevezető volt

Tovább »
Vécsei Rita Andrea: Egy reggel futni kezdek
16.04.16.Vecsei Rita Andrea_thumb

Mindig odajut,
milyen a másik, milyen ő,
mi történik közöttük,
vele és a másikkal,
és hogy aztán ezt
csak a vers képes elmondani.
De nem is baj ez.
És az sem, ha futni kezd
bármi elől vagy bármi után,
bizonyos szavak és
bizonyos mondatok
végül mindig utolérik, hogy aztán
egy papírzsebkendőből tekert tüskére,
mint holmi lepkéket,
rátűzze és fölmutassa őket.
Darvasi László

Tovább »
Birtalan Ferenc: A 17-es
16.04.16.Birtalan Ferenc_thumb

vasárnap az úr megpihent de azért hagyta járjon a hév meg a metró
kinyitva fekete ernyőm elindulok kies csepelről lágymányosra
kiengedett a tegnapi ónos eső maradéka
de óvatosan araszolva a csigolyatörés emléke meghatározó
odaérek tíz órára

Tovább »