javasoltam: Lenni vagy nem lenni mire
Fortinbras: milyen hülye kérdés ez öreg
jó gyerek van benne tisztelet
katonai rend szerint temettetett el
csak azt kellene megtanulnia
kinek mennyi jár
Horatio feljegyzései

nos, remélem, hogy én nem esem beléd
mert attól úgy lelombozódom én
a zene szól, s feltárod itt
legmélyebb titkaid
sört rendeltem, s most hallgatom,
hogy hívnál valakit
s remélem, hogy én nem esem beléd
Remélem, hogy nem esem beléd

Nie ufam obcym,
ale kosmitów, jeśli mają ręce,
chętnie przytuliłbym do piersi.
Lepiej, żeby obcy nie mieszkali
w sąsiedztwie. Skośnoocy —
tych nie cierpię najbardziej.
Wstają wcześnie i późno
wieczorem cicho zamykają drzwi.
Cztery, trzy, dwa

amikor pedig meglátlak még nem szeretlek
kíváncsiságfoszlányok lógnak a vágy szárítókötelén
feltétlen reflexes figyelmetlenségek májusi
rügyrongyok virágcafrangok horizontot hullámverő
tengerek reminiszcencia ingvállak újjászerveződő
évszakok
katedrálisszöveg

Nem sok,
kis kevés.
Konyhakerti növényen
az első penész-
folt is lassan terjed
szét, mondhatni: még
majdnem ép, csak
épp van az a kevés,
ha kivágod,
hiányos lesz az egész.
Bagatell

sokkal később természetesen megtudtam a mese végét,
és már hallgatózni sem akartam.
hiányoztak a barátnőim, akiket régen mindig át tudtam hívni,
népszavazásost játszani a barbie-jaimmal.
anyám kertészkedés közben titokban egy százszorszép szirmait tépkedte,
és zokogott; koalíció, szuverenitás, koalíció, szuverenitás.
lakosság

Egy, megérett a meggy,
kettő, kisült a tepertő,
három, éber álom,
négy, zümmög a légy,
öt, tejfehér köd,
hat, add meg magad,
hét, nem fog a fék,
nyolc, koppan a porc...
Számoló

És lehet, hogy épp most utoljára.
Túl könnyen, nem is hinnéd.
Elviselhetetlen beosztani patikamérlegen azt,
aminek sosem láttuk a végét.
Csak ott van valahol, mint a társasházak pincéjében
sarokba támasztott tartalék parketták.
Biztosan ez is jó lesz valamire.
Aztán, lehet, hogy épp most.
Mire leérünk

Stílszerűen (ami a piát illeti) egy kocsmában ért a hír.
Meghalt az atyám. Valami
cigicsutkába, sörbe morogtam negyedhangosan, a héten
harmadik ízben már, szerdán, hogy mert fiatal, túl fiatal vagyok
alkoholistának: a törzshelyemen töltött időt, otthon inkább, amikor
hívott a nagynénikém, hogy „Szia”, hogy „Nem zavarlak?”, hogy „Tata
meghalt”, hogy csak „Gondoltam, akarod tudni”, hogy „Mindegy is”.
Tata

Mint régről fojtott irtózat
attól, ami zárt.

Miként az elemi paplan lett hirtelen
koporsó, akár a pánik,
gabalyodott a szájra, a lábon.

Belépsz, szellemszemmel a konyhád,
valami poharat veszel.
Lázár

olyan vagy, mint a jó helyen
kimondott szó. ott van valami
véletlen okból, mintha nem is
létezne, ha én nem ejteném ki
a számon, de ahogy van, az nem
miattam olyan, hanem mert magával
hozza az összes olyan helyet,
ahol már jó volt kimondani.
dor

Forró teát ittam. Mostam (kétszer).
Fáradtnak és öregnek éreztem magam. Még a másnap is gyötört.
Nyugalomról álmodtam — legyen, aki leviszi a szemetet,
és valaki, akivel beszélgetnék és dugnék egyet.
Egészen komolytalan öngyilkossági gondolataim voltak,
de elmúltak valahogy.
Április elseje

Amit szívedbe rejtesz, belül szorítasz,
szorongatsz - arca szorongatott, csüggedt,
maró világos, nejlonreggel, csupasz
plafon, szagos, salakos szél-, elment
vöröses hajával, salakos szél leheletével,
szemeddel, az éggel. Ott állsz, vagy fekszel,
kimeredsz magadból, mint akit
meglegyintettek. Mit kezdesz ezzel?
Let your heart

kockákba száradt sár, andezitzónák, a kő
lúgos illata. a fák dőlésszöge, hátadba ta-
padt mélység. balra duna, jobbra duna, az
ösvény körbeér. helyetted folyik össze az
alig könyéknyi csúcsig...
világos_tér

Ezek a sziluettek Európa-szerte
Leszedték, majd újra feltették egymásnak
a rögtönzött szemkötéseket,
hogy óvjanak a füsttől és a tűzörvényektől,
melyek egyszerre lángoltak
földön is, égen is.
Baranya, téli vadászat — Angelus Novus

Ideje, azt hiszem, nincs semminek,
teste van, és tömege van,
kering bele a messzeségbe,
egy óvóhely, annyi sincs,
csak más testek és felfoghatatlan
súlyok, oldják és törik
a mozdulatlant, az egyhelyben állót.
térélmény

Nem beszélünk egymással,
Már hónapok óta.
Idült kór
A szánkon, túlzó egyszerűség,
Megsemmisítő erejű
Gyaloglás külön-csöndjeinkben,
Legyen, mi egymástól
Távol tart mindörökké, ámen.
A dadogók

Most már minden mozgásnak ki tudjuk következtetni
a lehetséges eredményét, mint egy nagyívű kanyar elején,
hogy az árnyékok hogyan vetülnek majd a busz ülésére,
ha a végén irányba áll.
Összehangoljuk izmaink nyúlásának, összehúzódásának erősségét,
ha egy pohár vízért nyúlunk, karlendítések, térhajlatok szögét
az árok túlpartjának távolságával.
Szinkron

épp egy előrajzolt kiscsibét és három tojást
színeztem zsírkrétával mikor leült mellém
az óvónéni
rám nézett és mélyet sóhajtott és a körömlakott kapargatta az ujjairól
akkor még azt hittem hogy kimegyek a vonalból
és az a baj
egy másik húsvét előtt

Egy horpadás látszódott az arcon.
Vérző fűszálakkal varrva rá a sötét.
Követné még egy mondat. Azon
már látni lehetne nevét.
Együtt él vele

Ne várj nagy dolgot, írta emlékkönyvembe, az életedbe, apai nagyanyám.
Apró kis hópelyhek, pontatlanul, emlékezetből írhatta, az örömök.
Szitáló, halk sziromcsodák.
Mint a zsizsikes liszt, három pár cipő tizenkét gyereklábra, vagy a bombák a pesti égen?
Ha rá gondolok, az a reggele jut eszembe, amikor egy vadonatúj fényképezőgépet talál
nagyapám holmijai közt, gondosan elcsomagolva.
Ilona, Mária

hintázó kopasz nyárfa
kéményekből a satnya füstöt szél ráncigálja
ezek már nem azok az évek
fekete gomolygása az ócska szén füstjének
kazánok sunyi konvektorok
huszonegyedik századi január
s még itt vagyok
Havatlan januárfényben

nyárszagú pocsolyagőzöket inhalálok,
hogy legalább emlékezzem. de nem megy.
se születésre, se halálra,
se halálra, se a határra,
se a határra, se a tengerre,
se a tengerre, se érkezésre,
se érkezésre, se eltűnésre,
se eltűnésre és se korán,
se korán, se nagy késésben,
se késésben, se időben.
mégis belezuhanok

Ha maholnap jóízűen elfogyasztom magam,
vajon duplámra növök, vagy eltűnök örökre?
Agyam újfent tréfás oroszrulettet játszik.
A tárban csupán túlélési ösztönöm — csörögve.
Önetető

A cigányok már kiskorukban
megtanulták a lóval való bánásmódot.
Ereje és tanulékonysága miatt ez volt
a legbecsesebb jószág, a sörény meg a szőr
fényessége a tulajdonost is minősítette.
Babonagond

Ötvenéves elmúltam.
Apám ennyi idősen már bácsi volt.
Amit most nem teszünk meg egymással,
sosem fogjuk. Amit nem adunk oda,
azt magunkkal visszük.
Amit most nem mondunk ki,
az nem hangzik el.
Ötvenéves elmúltam

nem élem meg
hogy úgy haljak meg

ahogy szeretnéktökmindegyómen

Hogy remegek, hogy fázom,
neked nem róhattam fel.
Pedig akkor is éppen kabátért
meg valami koptatható íróeszközért indultam.

Az egészet kívülről néztem.
Nem zavart a tekintete vagy a karja,
ahogy rám fonódott,
csak leültem magam mellé és bólogattam:
igen-igen, rám fonódott.
Bólogató

Akármilyen szép volt, nem tagadom, rút is,
pamacsos hópelyhek lassú olvadása,
sárral keveredtek, résekbe tapadtak,
gyom nőtt ki belőlük, nagyvárosi flóra.
Ha merném, letépném, ilyen virág jutott,
de miről álmodjon az, akit az út kísér haza,
szagoljon bokrokat az autópálya mentén,
zümmögjön fülébe a távollevők szava.
A keserű utóíz természete

Ridley Scott a filmes tájlíra egyik
legnagyobb alakja. Ott van például
a Szárnyas fejvadász nyitóképe
ezerkilencszáznyolcvankettőből,
az eljövendő poszt-Los Angeles
olajmezőként lángoló, sötét és
beláthatatlan víziója, melynek
külön neve van a filmtörténetben:
The Hades Landscape, vagyis hádészi
látkép. De eszünkbe juthat mondjuk a
hetvenkilences Alien-film éppúgy,
mint legújabb előzménye is, a nem
kevésbé mitikus Prometheus.
Ridley Scott tévedése

Ezt a nevet adták a lánynak. Anyja döntötte el.
Mások előtt nem szólította így, magában dédelgette a szót: Kivérzik.
A lányról többet nem tudott senki. (Talán most is várakozik,
vagy buszra ül valahol.)
A fiút Boldizsárnak hívták. Dolgozott bőgésig, kifulladásig.
Mivel ostoba volt, egy szót sem értett semmiből.
Mondják, hogy esténként, amikor hazatért,
az anyját bámulta szótlanul.
Amaz a tükörben nézegette magát, és rövid fohászokat mormolt.
Kivérzik, Boldizsár, mentsetek meg, mielőtt elpusztulok.
Kivérzik

Éjlidérc emeli balját:
éjfélt dobban így az ország.

Tátott szájjal hallgat a tó.
Halk kutyahörgés hallható.

Madár nyújtózik a nádban.
Béka kémlel lent a lápban.

Csiga fülel a házában,
s krumpliföldi egér, párban.
Az Éjlidérc

vasárnap az úr megpihent de azért hagyta járjon a hév meg a metró
kinyitva fekete ernyőm elindulok kies csepelről lágymányosra
kiengedett a tegnapi ónos eső maradéka
de óvatosan araszolva a csigolyatörés emléke meghatározó
odaérek tíz órára
nem tudom mióta nyomaszt a kényszer ne késsek el ha úgy ígértem
megérdemelne egy emlékmélyrétegi búvárkodást
A 17-es

Holdtalan éj a sziklaperemen, megfosztott minket
a tengertől. Ami zafír volt a durva kék mögött,

üvöltés csak: csukott szemhéjaknál sötétebb hullámok
rombolják a sziklákat, de ezt se látjuk. A napfény

itt felejtett kettőnket.Miután a nap lement

jó edzőként fokozatosan terheltél.
mindenhova magammal cipeltem a körülöttem épülő falakat.
a tieid már az égig értek, szemeid előtt vékony tejüveg:
nem láthattad, ahogy a napfényt megtörik a levegőben szálló porszemek,
s én ezen keresztül láttalak bátornak, erősnek.
tégla

Nagyné azt mondja, ez a máriaüveg.
Oroszországból hozzák.
Nem vissza, olyat már a férjével sem csináltak.
Vékony és át lehet rajta látni,
legalábbis ha ránézünk, látunk valamit,
ami akár a túloldal is lehet.
Ilyenkor hiszünk.
Jobb híján.
Muszkovit

Bágyadt a délutáni nap. Gyógyszer-
s hypószag. Az infúzió
apatikusan csöpög.
„Ne ezt az adót, keress másikat!”
Fél-rejtve ágytál, sárgult műanyag.
Úgy múlik az idő, hogy nem telik.
Istápolj, ispotály!

Halvány bőrrel születtem,
rajtad állt, mennyit barnulok,
te vittél játszani a napra.
Akkor szoktam meg,
hogy otthon vagyok.
Későn égtem le először,
végre nem védtem
a számat naptejjel,
próbáltam beszélni.
Fokozatosan

Fölényes hangú vezércikkeikben
Évekkel később sokan úgy vélték,
Hogy a több hónapos európai légtérzár
Indokolatlan volt, afféle pániktünet:
A forgalomirányítók attól tartottak,
Hogy a vulkáni por összekarcolná
A pilótafülkék szélvédőjét, s a hamufelhőtől
Elhomályosulna a táj a pilóta szeme előtt;
A turbina pengéi erodálódnának, végül lassulna a gép,
A hamu ráolvadna a forró hajtóműre,
És eltömítve azt, sunyi keramittá kövesedne…
Légtérzár idején

Hosszú séták este —
ez, ez jót tesz a léleknek:
belesni az ablakokon,
a megfáradt feleségeket nézni,
ahogy próbálják
sörtől tajtékzó férjüket leküzdeni.
És A Hold És A Csillagok És A Világ

Mint aláaknázott tavaszi mező, virágfakadásban,
vagyok szeretetlen szerető, örök cicomában,
üres tollbetét meg karcolás, levélnyi,
macskában halk dorombolás, egérnyi,
vessző és pont, pont, pont három,
a hitem a tagadásban sem találom.
Éva

nem ugyanúgy telt a te időd is? ahogy azoké,
akiknek a fenyőgyanta illata tömjén volt,
a tűlevelek karcolása pedig figyelmeztetés:
soha meg ne feledkezzetek a halálról.

nem ugyanúgy telt a te időd is? ahogy azoké,
akiknek nem volt több lapos kavics a zsebükben,
és tétlenségükért a tenger olyan csúnyán gúnyolta ki
őket, hogy most korallá változva lengetik tagjaikat a vízben,
mintha zászló lehetne a test, és rajta címer az értelem.
Egy ikon alá

Fekete sziklák közt
a tenger emléke után rohanó kutya
vagyok, aki a kiürült medret saját
túlcsorduló vágyaival tölti fel:
így a talajtól elemelkedik,
de minél magasabbra kerül,
annál jobban érzi teste súlyát...
A kagyló ragadozó

Mátéval van egy elméletünk,
ketten találtuk ki piros pólóban,
Mátén, azt hiszem, kék volt a póló,
de mindegy,
nem ez a fontos,
szóval
Máté és én azt gondoljuk,
a tökéletes apukák a mesében léteznek...
Valóság-keksz

dicsérjen Téged a mindörökké ámen és az itt és most is
dicsérjen a szanatórium a kórház az elfekvő a hospis
Te vagy az Alfa és Omega Mindenek Ura
dicsérjen az újszülöttosztály és a proszektúra
dicsérjen az urna a koporsó és persze a halott is benne
a nővérek kórusa az orvosi kar dicséreted zengje
a gyógyíthatatlan halálos betegek
utolsó erejükkel Téged dicsérjenek
mert Nagy Vagy Te a Legesleg s még annál is Nagyobb
dicsérjen a kómában fekvő a szív- és agyhalott

Nagyhimnusz

Jövőből érkezett miskolci lány.
Oroszfejű, szöghaja kontyban.
Szemében viszi a kéket, sok lopott
tengeri mélyet.
Az álmok menyecskék, súgja,
valaki elveszi őket.
Ezer a valóság

Föllázadt a nyár, de nem volt rózsája, se indulója.
Októberben esőkbe bújtunk, az út mentén
elgázolt kutyák feküdtek. Kifordult belek,
vér és szőr. Az autóban a boldogtalanság
maratonfutóiról beszéltünk, akik, három évnyi
szerelmük kizöldült egét nikotinsárgára festve,
most öblös, öreg fotelban ülnek, és azt ismételgetik,
„itt legalább otthon vagyunk”...
A vaskorszak után

reggelente, összefüggésekből ébredünk,
mert álmunkban, egy gyűszűnyi mozsárban
összetörtük a hangszigetelő sövényt, Melkig.
s most reszket, mint egy sereg kiéheztetett zebrapinty,
a testünk. nem ülepszik le bennünk a járás.
csupa sebességváltás a nyelvünk. őrségváltás
egy másik nyelv előtt. mindig hozzáadunk, mikor
elveszünk tőle. a hullámzás szúrópróbái a parton:
a parton szobatiszta kastélyt árvereznek: a láng
ornamentikája a lekvárrá puhuló kerten: avar-
verejték csillog. reggel összefüggésre ébredünk —
sokáig a peremen vár és nem avatkozik be. kilépek
belőle, mielőtt tanulságra lelnénk.
Metapillanat XVI.

Rohan az idő és vele a város is, ami úgy csap
az izzadt hóna alá, mint egy megtermett, török
nevű ex-kidobó. Most is csak a hajam hosszán
érzem, hogy megint három hónap telt el
egyben. A Délinél a mozgólépcső rozsda-
türelemmel nyöszörög, a felszínre érve
egy népdal üti meg a fülem, amit mímelt
tájszólással énekel egy lány a placc közepén.
Lélekszakadva

Nyüszítenél, mint egy kutya.
De a kísértetcsend kígyói nyakad körül.
Nem félsz a fulladásos haláltól,
se a viperák méregfogától.
A kígyóbőr jó meleg, mint egy nagykabát.
Évvég

izzad a busz apád helyett
én ülök rajta hozzád
visz
letesz
ház előtt
lépcsőn fel
elmagyarázni neked
a meneküljbazdmeg
értelmes magyar szó
a harminckettesek terét is rólunk

Hazafelé tartottam. Az út hosszában sötét volt,
keresztben utcalámpák fénye és fák árnyéka rajta.
Már semmi közünk sem volt egymáshoz.
Régen elhúztál mellettem — kövér gáz,
kurva nagy fekete batár, az útról mindent lesöprő.
Pedig jóval kecsesebben indultál valaha, halkan duruzsolva.
Te voltál az, szívem?

Persze önző vagyok, miért is tagadnám.
Semmilyen közösség ne köszönjön nekem
semmit: a sikerbe, ha rángattam, a magam
kedvéért rángattam őket. Szükségem volt rájuk,
ahogy szükség van statisztákra egy filmben.
Önazonosság

Nyárdelen érik a mák
rásüt a napszagú fény,
nehéz a csillagos ég-
válladon véres ruhák;

kalászba gyűlik a rozs
szerelmes pillangó száll
szellőnyi, suhanó táj:
kőhideg áldozat most.Nyárdelen érik

Vörösek vagyunk és
savasan marók,
ha tekintetünk egymást keresztezi.
Kémiailag misztikusak,
ahogy saccolom,
a hetest-nyolcast
megütjük egymáson
pH-skálán mérve.
Mákverés idején

minden széttörik millió darabra
s úgy tűnünk el a roppant egészben
ahogy csillagparányok a tejútködökbe
hűl a reggeli nyárfény
csak a pillanat létező
az mindenünk örökje
Kínvokáció

Nagysám, ne hagyjon itt; itt lelegelnek csorda-népek!
Óh, hadd kísérjem el, ha aerobikra megy.
Hadd szolgáljam, miként költőt ceruzahegy;
Másként megfúlok itt, s a szemem borba réved…
Fohászfenyegetés

Ezeket a száraz vacsorákat kellene
megszeretni, hogy azt együk,
amire igazán éhesek vagyunk,
ne csak a morzsálódó és ne csak
a karikára vágott anyagot,
mely telített gyomorral ültet aztán
a tévé elé, elégedettséget színlelni.
A közös dolgok tőkéje

Jácint falatjain éltem túl.
Éhségem meg nem hunyászkodott.

Simára nyalt porzók, beporzott
torok; a Szépségtől fulladoztam.
Szolgaság

Ahogy falaidhoz közeledek,
úgy tűnnek egyre nagyobbnak.
Ez természetes, gondolom.
A perspektíva egy vonal,
előre-hátra mozgok rajta,
de a távlat ugyanakkora marad.
Arcod még csak egy pont.
Pixelfal

Temperával kört rajzolok a köldököm köré,
és áthúzom:
akit nem jelöl meg más, az megjelöli magát,
villogva hordja,
és csattogva mutogatja a többi meg nem jelöltnek,
így mutat fel mindent, amit tud, mert nem tehet mást,
minden élet a jelek rabszolgája:
képek és szagok és teremtésmítoszok.
Mindent, amit tudok

Magyarázatok, mesék, rossz szokások,
a lehetséges irányok mérlegelése,
elmaradó barátok és szemrehányásaik,
amik nem tudni, kinek az érdekeit szolgálják.
Elnyűtt test az unalmas napokban,
idegenek, akikhez semmi közöm, mégis megszólítanak.
Estenként alakom önmaga lesz,
a szobában tátog körben tipodva.
A dúvad éjszakája

Folytonos morálcsőszködés,
megint porig aláztak valakit,
ez megy, kérem, hogy ne jöjjön
vissza. Mert közéjük tartozom
én is, dérrel-dúrral belököm
az ajtót, nyakon vizelem őket.
Ettől a megaláztatástól néha.

Űr-be-utazások

laknak bennem mindenféle lények,
papucsállatkák, férgek, bacilusok,
olyan vagyok, mint egy zsúfolt indiai vonat,
vagy a csuklós busz délben,
amikor anya lábához nyomnak a büdös kabátok...
Laknak bennem

valamilepukkantbudaikocsma
ezerkilencszázhetvennyolcősz
: zene / füstköd / zene
esztendőkkelkésőbbesőstél
versekremosolygótelihold
: bor / pálinka / bor
újabbévtizedekmúltán
meghittbeszélgetésutolszor
: szívütés / imacsend / szívütés
gyászsutagyávasutagyász
nemelőttesemnemazótasem
: ésnincs / ésésés / nincsés


Nappalvanéj

A családot a nők intézik.
Leszarom, ha lekéssük a buszt.
Gyűlölöm az utazást,
mint apám és nagyapám,
kérdés, hogy kerültünk ilyen távol egymástól.
Zsidók és elvált apák party

pár éve kibővítettük a konyhát:
a helyet addig a fürdőszoba vette
el. apám döntött falakat, levert
pár csempét, a maradékot letakarta
lambériával. az új fürdőszoba ennek
került a másik oldalára. nemrég anyám észrevette,
hogy vizesedik a lambéria.
ápol s eltakar

Olykor energia a beszéd. A száj izgalomba jön. A nyelv életbe lép. Ahogy fogy a lélegzet, a szó is kevesebb. Bárcsak a nyelv mozgatná az egeket! A hit pedig csinálná a helyet. Képezné a tereket. A tiszta ész sem lenne ennyire jeges. A belátás pedig kikezdhetetlen volna. Szinte nemes. Mint a mű, mint a legjobb forma. Akár sós emlékfoszlányokra tapadva könnyes szemek.A füzetben alvó nyelv

akit csókolunk megigazítja toalettjét
visszaszólna de mi tovább érdeklődünk
hogy ki nemzett minket
táskák vagyunk a csomagtartóban
nem lopunk szaporodunk
és gyanútlan átutazókat fosztunk ki
várjuk hogy az úr ebédet hozzon dolgozóinak
Tegnapelőtt

mostanában sokat gondolok magára.
kezdem belátni, hogy hiába futok,
magam elől nem fogok elmenekülni sehogyan.
a vérnyomásom csak nő,
és már nem fogom elhinni,
hogy meg bírok élni a a rossz szokásaim nélkül.
szeretem az elbaszott életemet,
arra is rájöttem. szeretem, hogy így el van baszva.
Kedves Irén!

épp indultam
loholtam nappal nyugatra
ünnepízű múltak voltak a mélybarna szelvények
most már — mondják — csomós kemény
moníliás életfák öle
estére oda a határig érni
abból a fájdalmat kiharapni
rebeca testvérei

A légcsavar még nyikorogva pörgött,
egy vonat állt meg a kapum előtt,
váratlanul betoppant vele a régi asszony.
Se szó, se beszéd az egész májust
bepakolta szarvasbőr retiküljébe.
Lesz, ami lesz.
(Csupán a kakukkórában elrejtett
cigaretta maradt rám.)
Köszönés helyett a hajamba túrt szemölcsös kezével,
az árbocokat felhúzni, hallottam kintről a pattogó parancsot,
az ég hirtelen kék lett.
A légcsavar még

A lakás látszólag tiszta.
Csak a falak mögött sistereg a kosz
Csak az arcok mögött lüktet
zsírosan és forrón a harag és a bánat
mélyen, vakon
mosolyognak megszokásból.Csontváz

Mint akire nem kevesebbet bíztak,
mint a világegyetem titkait. Úgy ülsz
előttem, az illatod betölti a nappalit.
Azon aggódsz, hogy elszaladnak
a percek, amiket csak nekem
tettél félre. Kitöltöd az életem.
Mint én a vizet néha a pohárba,
ha engeded, csak azt iszol, a többi
drága, mondod. Majd aztán azt
közlöd velem, hogy én meg a tiédet,
de teljesen, mosolygás a képeken.
Valaki

Te már otthont érzel a vonatútban,
én még csak hangosodó fékeket
a vállaimban. Mindketten évekre
csomagoltunk, és csak hagyjuk, hogy pár
kopott községtábla döntsön helyettünk.
Azt mondod, itt tisztább a levegő,
de szerintem a legtöbb tüdőlebeny
ugyanúgy tűpárna, mint otthon volt.
És ez is egy pontosan olyan város,
ami a halottairól lett híres.
Eldorádó ostroma

Álmomban elaludtam a házunk mögött a kertben
közben megérkeztek akiket vártam
szégyelltem hogy elaludtam rohantam be a házba
háttal álltak némán pakoltak
azután megfordultak egyenként
apám anyám és egy nő akit nem ismertem
kontytalan sápadt viaszbábszerű
nem szóltak hozzám
Álomszintek

Tárkány, az Elvis-frizurás főpolgármester
Megnézte az óráját: már öt is elmúlt.
Késik a vásárból, de úgyse kezdik nélküle
A gyertyagyújtó ceremóniát, igaz?
Az önkormányzat mutatós párkányzatán
Fölgyulladt a színes lámpasor:
Hókristályfüggöny, koronával ráadásul!
Hópaplanos fenyődísz és világító pehely!
Ízléses fénypalást meg lampion!
Vásárban

Most is csak a víz simogat.
Túl rég óta nem ért már hozzám senki,
és ez már így marad.
Fél éve kényszerítetted rám
ezt a kínos szabadságot.
Hiányod kiszorít valamennyi
vizet a kádból — a sötétség ott kezdődik,
ahol már behunyt szemmel sem látlak.
A fürdőzők

Jövőt látott maga előtt,
egy kockázatoktól mentes,
könnyű lélegzésű
jövőt.
Ő igazán nem akart
nagy dolgot,
csak egyszerűen feloldódni
egy olyan közegben,
ahol őt
senki nem veszi észre...
Didajka

Ülök szokott zugomban.
Nem kocsma, hisz lány vagyok,
a kanapé sarokban.
Lankás párnám dűnéin
dűlt boroknak bíbora,
enyhül tünde, búgó kéj,
disznó szóid dallama,
s hónaljad sós illata.
Kerge Mancika verseiből

homokos löszföld.
a felszínbe kerülő nedvesség
lassan szivárog be, a talajba
kerülve már gyorsabb. kevés a
pince az utcában. a helyi
plébánia alapítójáról nevezték el.
jobb oldalán sódergödör.
kocsmában, asztalon, cuccok

Három órán át feszített tüdőből
hogy jön ki hang végül a negyedik
óra határán nem tudom s hogy ebben
lehet-e még valami isteni
vagy ő se tudta mire volt a zsoltár
a kérdés hogy micsoda becsapás
mi csoda fogytán s mire az egész ha
a semmi jön víz- és vércsapolás
Huszonkettedik zsoltár

Nincs más irány, csak követni, amit tudsz,
Nincs más irány, csak bízni a döntésében,
Nincs más irány, csak ne harcolj az árral,
Nincs más irány, csak hinni a végső úticélban.
Idegen vagy, míg nem súgja, maradhatsz.
Idegen vagy, míg nem súgja, az utadnak vége.
Zöld Völgy

ha a szerelem lángos, akkor
menjünk a balatonra,
de ne várd, hogy ott bármit
is könnyebben levetkőzhetünk.

látod, azok, ott, mintha jobb ötlet híján
feküdtek volna a partra lemeztelenedni,
és semmiképp sem egymáshoz.
Balaton

lengethettem volna
vakmerő,
csipkés kompromisszumot
ráhajolva egy hajnali légre
az ismeretlenségig húzva, míg
szétszakad az anyag.
de mennyi
az annyi? csak
pucér tények
vagyunk.bolyongó

Reggelenként a kertben levelek hullanak
a fákról, ellepik a földet,
ellepik a lépcsőket,
ellepik a verandát,
ellepik az ablakokat,
ellepik a házat,
azután eső hull az opál égből.Egyiptom

Nem kellett ez a reggel ez az ébredés
Mit kezdjek egy nappal
Ha olyan éjszakát álmot arcot hord magában
Ami rég a föld alatt pihen
Elástalak
Hideg kétméteres tömb fölötted
Betont döngöltem rád
Nem mintha bármit is
Nem az az arc

párizs

gyerekkoromban a malterban hagytam kéznyomom
még mindig látszik a falon bár kezem már nem akkora
vizek testvéreként keresi bennem hajlatát az anyag
formára vágott keveréke vagyok
a kapcsolatokból leülepedett sódernak
és egyedüllétben halmozódott cementnek
a magány nem szervetlen adalékanyag
concretus

Csak a harmadikig, válaszoltad.
Így tudtam meg, hány méterről
éled ezt a környéket. Számolni
kezdtem, és arra jutottam, hogy
onnan még mindenki másmilyen
lehet. Aztán az éjszakákra
gondoltam. Errefelé egy ház
tele van órákkal, amikor
a mellkasodon érzed, ha valaki
pontosan feletted alszik.A harmadikig

Milyen lehet nőként
hallgatózni a sötétben? A csend fekete palástja kifeszült köztük,
akár a geotermikus nyomás.
Az erőszaktevő oly lassan kúszik fel a lépcsőn, mint a láva. A nő hallgatja,
hogy mozdul felé az üres tér
a férfi öntudatával. A láva van, hogy kilenc óra alatt
tesz meg egy hüvelyknyi távolságot.
XII. Láva

mint a parton talált
apró hal gerince
kövek közé szorulva,
a dagály a hátán kivitte,
az apály meg otthagyta,
velünk játszanak ilyet napjaink,
nappal még csak-csak,
de éjjelünk, az nincs...
halgerinc

Az emberek végül gőgössé váltak, fel akartak
érni az égig, meghúzni az Isten szakállát.
Ezért elkezdtek angyalokat ölni, szárnyaikat
pedig a habarcsba keverték. Olyan anyagot
senki nem látott: izzott, mint a fény és magától
emelkedett. Esténként dalolt is, szantál illata
burkolta be. Ez az éber rosszakarat szülte meg
az Istent, aki az emberek felét vakká, felét
süketté ijesztette rögtön...
Kijárat

bárcsak tiszta szerelmet érezhetnék feléd, kitti.
örökké elhagynálak, egy szót se szólnék hozzád.
elfelejtenélek, lezárnálak.
ehelyett folyvást visszatérek fájó lényedhez
és ugyanott találom már megint magam;
a kiürült testközelség érzetében
és semmitmondó szavaid tükrében.
töredék a mellkasomra

kutatni rohadó csokrok között
a régi cipősdoboz se ajánlott a szürke képeken
prédára leselkedők a szürke emberek
elmaszkírozottak
pedig köztük sok van ki ringatott mesélt
és ne találd meg kiknek a matériája megváltozott
de olyanok mintha el sose mentek volna
Ilyenkor

Fogai nem voltak hozzá ugyan,
de így is kislányos mosoly terült szét
az öregasszony barázdált arcán,
a könnye is kicsordult,
amikor az új hallókészüléket
feltette neki a fia.
Csont és csőr

húszéves vagyok. ismerem a halált.
mégis, mint egy rossz gyerek,
guggolva egy omladékfal mellett,
ki tíz centi félelmet és rettegést talált,
gyomokat tépve túrom szét a

védtelen hangyák
védtelen hadát.
gyermekláncfű

Mint mikor egy nagymama
eldobja gombolyagját,
már nem kötök többet, mondja,
a fal felé fordul,
és ahogy átkel a fonalak szőtte
sötétségen, egyre inkább
emlékké változik át.
Mentális okozás

Akkor van vége, amikor vége van.
És nem akkor van vége, amikor befejeződik, mert ha vége van, akkor még folytatódhat ugyan, de ez nem jelent semmit.
És nem akkor van vége, amikor másutt (máskor, mással etc.) basznak, hanem amikor vége van.
És nem akkor van vége, amikor észreveszik, hanem amikor vége van, és nem is akkor, mikor kimondják vagy kigondolják vagy elhiszik vagy meglátják, hanem amikor vége van.
Mikor van vége

fény szője át a langyos kisszobát
huzat legyen gépzaj tavaszi röntgen
mindenik porszem lészen túlexponált
ha betűz a fehér fény olvasson engem
legyek az ágyneműn kócos kis kokszinell
hasamon feküdjek csillogjon verniszázs
Nuvel vaque