friss műút

Hírek

Legfrissebb hozzászólások

  • Szent Pál levele a helybeliekhez - Mikata: OK, én is lejövök egy sörre, hátha épp ott leszel. (2016-12-06)
  • Nemzet. Védelem. - Bíró András: Megneventetted az ősgombászt. De hol a kárpátdunanagyhaza? Csak a kúszó... (2016-11-08)
  • Az elemektől meg kell szabadulnunk - Marsiné Giricz Erzsébet: Ezen még el kell gondolkodnom! Lehet, hogy... (2016-11-02)
  • malom - Mátyus Lídia: Nahát! 🙂 Elismerésem, azt hittem a szabadverses forma sosem fog tetszeni, de ha... (2016-11-07)
  • Gyertya - penkaur: Ügyes! Kedves karakterek, megnyerő, részletgazdag gondolatmenetek. Érdekes, hogy... (2016-09-25)

Versmalom

A konyhádban láttalak utoljára.
Vártad, hogy kipattanjon egy
valószínűleg égett pirítós és
hogy az izzószálak felmelegítsék
az arcodat, ahogy föléjük hajolsz.
Szokatlan volt még ez az egész,
új lakás, költözés, a titkolózás,
meg hogy az a kigombolt ing rajtad
az enyém, de a friss barátod máris
odáig van érte, a balfasz.
Konyha

eleinte azt hittem, ismerni fogsz,
úgy ismerni, ahogyan szétoszlik a tekintetem,
ahogyan felolvad a körülötted vibráló
elektromosságban, a hétköznapi csapadékban,
meg ebben a remegő láthatatlanban,
amely beborítja az egész bolygót...
mint a patakok, a folyók

pár éve kibővítettük a konyhát:
a helyet addig a fürdőszoba vette
el. apám döntött falakat, levert
pár csempét, a maradékot letakarta
lambériával. az új fürdőszoba ennek
került a másik oldalára. nemrég anyám észrevette,
hogy vizesedik a lambéria.
ápol s eltakar

Holdtalan éj a sziklaperemen, megfosztott minket
a tengertől. Ami zafír volt a durva kék mögött,

üvöltés csak: csukott szemhéjaknál sötétebb hullámok
rombolják a sziklákat, de ezt se látjuk. A napfény

itt felejtett kettőnket.Miután a nap lement

Emberek indulnak a ház felé szamárral,
ahogy kirohan a kutya, visszafordulnak,
jönnek felénk a köves úton,
kendős nők és alacsony, fekete férfiak,
életükben először látnak autót,
és rám nevet egy lány foghíjasan.
Látva megsejt valamit

Nincs az a sebesség,
hogy elérjelek,
nincs az a rövid tető, kerülőút,
hogy elébed vágjak,
hogy újra beleugorjak az öledbe,
és simogattassam magam.
Gazdátlanul

ez a kulcs nem nyit semmit
nincs ajtó mi innen elvezet
mégis megremegtetett
honnan tudja mi van a tenyeremben
egy kulcs az ő nevével
honnan tudja
Balogné

a csésze jobbról álljon
reggel nyitott ablak mögött
kimosdva ürítés után
autózaj vagy kutya nem zavar
a papíron könnyen járjon a toll
legyen a levegő kemény
és készséges a homloklebeny
májusi capriccio

az önvád és az önsajnálat energiái gőgjében és magányában erősítik a saját fájdalmából táplálkozót | a légtestű függetlenségének záloga a légtestű kolónia kohéziójának ereje és rugalmassága melyet az egyed a látszólag idegen organizmusok megismerésével ápolásával és elengedésével biztosít | aki gyöngeségét várható élettartamának derekán elfogadja a tehetetlenség a függés és az önzés testébe száműzi egyszersmind képmutatásra ítéli önmagátNyolcadik nap: a bolygó kifosztása

Kitépett csend.
Jött vele az ablakkeret is.
Én meg ott ültem a bezacskózott szennyeseid közt.
Közben arra gondoltam, hogy milyen lehet
páraként megjelenni egy olyan kisfiú szemüveglencséjén,
kinek tegnap haltak meg a szülei.
Gondolom, ugyanolyan rossz, mint látnod engem megborotváltan.
Hiányzik, hogy azt mondd: „mintha ezer darázs
költözött volna az arcodra… úgy szúrsz”.
Telítetlen

A reggeli égbolt a Bláfjöll fölött gyanúsan emlékeztet
a Velence fölött 1491-ben megfigyelhető ég kékségére
(lásd a reneszánsz mesterek munkáit). Ami aggasztó
kérdéseket vet föl a szerzői jogok tekintetében.
1491–2013

A poros földön állok az alkonyatban.
Távolabb egy görnyedt alak, méregzöld
palántákat locsol. Egy ezüst locsolókannát
csobogtatok tele vízzel az örökkévalóságig.
Mintha mindig is ez lett volna a dolgom.
Munkadal

A fesztivál első napja törvényszerű csalódás.
Épphogy leverjük a sátrakat, máris elered az eső.
Egy fedett standnál kikérjük az első kört,
és levetett széldzsekikkel pótoljuk ki az egymás közti teret.
Két húszévesforma srác barátkozni próbál a lányokkal,
azok elnézően nevetnek a vicceiken. Nem kellenek ide:
közepesen jóképű borostásoknak itt vagyunk mi;
ilyenekből kár megismerni újakat. Második kör?
A fesztivál…

vihar szel ketté egy fát
kisfiú szaladgál oroszlánüvöltés
egy idősebb segít a kezekből mancs
és karom játszom veled mondja
egy női is ül ott anyaalak
a haja nagy kóc mint egy állat
ül ott ez nem film
nem kitalált jelenet
hárman nézik a vihart futnak
a villámok között
családost játszanak
Faliratok

mint hajamból a vörös
úgy koptál ki belőlem
nem festettem négy hete
lenövés a töveknél — ez vagy te
tincsekbe zárt nosztalgia
kádban narancsos csík
akciós termék a dm-ben
egy szenvedélytelen szín
a női lélekről

Amíg jó volt, addig nem csináltam semmit,
csak a jóságot elemeztem.
Most majd apránként siratok el mindent,
ami eltűnt veled.
Kezdem magammal.
Aztán jön a házad, a kutyád, a családod.
Most viszont még nem tudom elkülöníteni,
hogy miért sírok.
Talán hogy zászlóként a szívedre tűztél,
és meghagytad, hogy lobogjak; legyek feltűnő.
És én lobogtam és feltűntem,
nem hoztam rád szégyent,
de te csak tartottál engem, a zászlót,
és a zászlórúd takarásában ásítottál.
Lobogás

Nem sok,
kis kevés.
Konyhakerti növényen
az első penész-
folt is lassan terjed
szét, mondhatni: még
majdnem ép, csak
épp van az a kevés,
ha kivágod,
hiányos lesz az egész.
Bagatell

sokkal később természetesen megtudtam a mese végét,
és már hallgatózni sem akartam.
hiányoztak a barátnőim, akiket régen mindig át tudtam hívni,
népszavazásost játszani a barbie-jaimmal.
anyám kertészkedés közben titokban egy százszorszép szirmait tépkedte,
és zokogott; koalíció, szuverenitás, koalíció, szuverenitás.
lakosság

Az egész környéket lezárták. Más nem
maradt állva, csak a rendőrség
kordonjai, a szeretők
szobáikba zárkóztak,
a bárpultos közönyös és kopasz,
a tetőablakban világít a hold.
Egy hétvége

mársemnemtudom is
mársemnemértem is
— :
márdehogynemértem is
márdehogynemtudom is
Nemelégia is

Kislány koromban — mondta —,
döglött medúzáknak hittem a tenger partján
eldobált kotongumikat. Miután néhányat
hazavittem & anyám meglátta őket,
szó nélkül kihajította. Soha többé nem engedett le
egyedül a tengerpartra. Félt, hogy csupa olyan dolgot
mutat nekem, amitől meg kell majd védenie.A tengerparton

belégzés és beszédkezdés még ha nem is tudni mi lesz a vége
belégzés majd szavak — a levegő erőfeszítései

belégzés mert a belégzés csereeszközei vagyunk
mi ketten (mi másé ha énekelni nem tudok)

belégzés mert ha átlátszóságunk bármely oldalról
megmutatjuk onnantól izgatja majd a nézőket
belégzés

reggelente, összefüggésekből ébredünk,
mert álmunkban, egy gyűszűnyi mozsárban
összetörtük a hangszigetelő sövényt, Melkig.
s most reszket, mint egy sereg kiéheztetett zebrapinty,
a testünk. nem ülepszik le bennünk a járás.
csupa sebességváltás a nyelvünk. őrségváltás
egy másik nyelv előtt. mindig hozzáadunk, mikor
elveszünk tőle. a hullámzás szúrópróbái a parton:
a parton szobatiszta kastélyt árvereznek: a láng
ornamentikája a lekvárrá puhuló kerten: avar-
verejték csillog. reggel összefüggésre ébredünk —
sokáig a peremen vár és nem avatkozik be. kilépek
belőle, mielőtt tanulságra lelnénk.
Metapillanat XVI.

szerelmes verset kellene írni
soha nem tettem ezt

ideje lenne ennek
eljött az órája
talán hamarosan
elpatkolok
kutyafutta

A végére akartam járni
valami nagy titoknak,
mihez hozzáférhetek, ha van,
vagy biztosra vélthez élni,
akár egy elvakult,
ki istenről papol,
s rögeszmét dajkál
szívének gondolt tájon.
Testvért s világit különít,
elszigetelt részekre oszt,
és meg se kérdezi,
kit hazudtoljon.
Hasonulás

Talán szeretem Martinát. Talán nem gondolni jó volt.
Játékból Jatzek Babka vagyok. Jatzek úr.
Nem fordul az arc. Jatzek úr nem fordul.
Nincs a hátában felhúzható kulcs.
Más havát ő nem őrzi meg.
LORENZO RIBEIRA — Más havát

Éjlidérc emeli balját:
éjfélt dobban így az ország.

Tátott szájjal hallgat a tó.
Halk kutyahörgés hallható.

Madár nyújtózik a nádban.
Béka kémlel lent a lápban.

Csiga fülel a házában,
s krumpliföldi egér, párban.
Az Éjlidérc

A lakás látszólag tiszta.
Csak a falak mögött sistereg a kosz
Csak az arcok mögött lüktet
zsírosan és forrón a harag és a bánat
mélyen, vakon
mosolyognak megszokásból.Csontváz

Én a hótól féltem. Most aztán hideg esőben
vesztek irányt. S itt lélek nem jár még. Rossz, kopott
botom ütlegel, csépel, dönget, püföl erőtlen
dühében bokrot, nyálkás fakaput, oszlopot.
Ernyőm összecsuktam. Őt okolom: ponyvakúpja
alatt minden ismerős nesz csalóka, tompa
sistergés lesz. Ázzak inkább ronggyá. Morcba bújva
gázolok még mélyebben a tócsa-vadonba.
Va ka pád — November

Lopott pillantást vetek a képre:
háttal állsz a lencsének, karod széttárod,
mint egy női krisztus a levegő keresztjén.
Pocsolyák pompáznak a nyári verőfényben.

Az özönvízre gondolok.
Ha téged bízna meg az Isten bárkaépítéssel,
mi keresnivalóm lehetne
kihullott hajszálaid között.
Eső után

azt mondják, bátyám húzta a nyakamra a kis wc-ülőkét.
ám a szar hogyan kenődött az arcomra,
senki nem emlékszik már.
nem mondják, de úgy sejtik, attól
a szartól lettem ilyen rohadt mázlista.
a kis felkent, szinte hallom.
nagyítás

Távol az éjjeltől, a nap közepén a tükrök és ablakok közötti
különbségről beszélgettünk. Én azt akartam (értsd: „úgy döntöttem”),
hogy a műalkotás ablak legyen egyik világból a másikba,
de te azt mondtad, nem, a műalkotás — éppúgy, mint a másik
ember — tükör. És hogy ez elég. De hát úgy csak azt látod,
amit eddig is láttál, mondtam én. Hogyan lehetne ezen
javítani?
Ablakok és tükrök

Annyit láttam csak.
A talpad alatt megolvadt linóleumot.
Te meg észre sem vetted. Ott álltál,
majd megindult alattad minden.

Nem mertem, pedig megérinthettelek volna.
Inkább csak néztem, ahogy
a kettőnk közti szintkülönbségtő
l felszökik benned a tériszony.
Elérni a szótlanságot

Nem esik nehezemre elképzelni,
hogy világinak neveznek a hátam mögött,
mert olyan lehetek nekik,
akár egy farfekvéses gyerek:

most születne meg, seggel a fény felé.
Szerintük egy igaz vallás van,
minden más tévútra visz,
vagyis a gyehennába.Őrtorony

Azóta nem zavarnak téged,
amióta rájöttél, hogy
a kertben bolyongó állatok
hasán egy egész élővilág van.
Miközben figyeled az élősködőket,
amik a drótszőrű mellső lábak
közelében lapulnak,
én olyan menhelyekről mesélek,
ahol a kérdések válaszokat fogadnak be.
Befogadva

úgyhogy ne add oda magad hogy elhagyhassalak
hogy beleengedhesselek a téli kába
szélbe hogy emlékezzek arra ami nem volt
hogy alaktalan felhők nőjenek a pupillákba
és tömör hullámok a fülüregekbe
Elhagyni

Sejtjeim csak hálni jártak
testembe előtted is,
a városban, vagy az erdőben

bolyongva visszafordultam,
vagy elfordítottam fejem,
mikor kéz ért a vállamhoz.
Mintha te lennél

száll föl a szomorúság,
úgyhogy megpróbálom kivenni a számból,
mert ez olyan város, amin nem beszélhetek hozzád,
hiszen nem értenéd
a só,
a villám
szavát.
rekedten

torkomban örvénylenek a szálkáid —
mintha toporgó galambok a csatornafedélen,
mocsokba dörgölődző kölyökkutyák.
a nedves fának is van szaga:
mélybarnára sötétedik a levegő.
metsző élességgel

Hogy hogy csak ez az egy nap az övék
száznyolcvankét és fél az járna ki
vagy minden napból minden éjszaka
vagy minden másnap a nappal s az éj
szökőnapok múlt századok miatt
vagy nincs tovább nem nem nem felezünk
ők mi vagyunk mi ők a rettenet
ez a megosztás ez a felezés
a véglényektől föl az emberig
vagy le mert végül mi is a különbség
bélflóra nélkül kihagy ez az agy
Nőnap

Reggelenként a kertben levelek hullanak
a fákról, ellepik a földet,
ellepik a lépcsőket,
ellepik a verandát,
ellepik az ablakokat,
ellepik a házat,
azután eső hull az opál égből.Egyiptom

Emberek másznak elő a házból,
a kerítés mögötti bokrok közül,
csíkos kabátjukat széttárva
testüket az izzó korongnak kínálják.

És a négy felnőtt a két gyerekkel a járdán:
a srácok sikítva kergetik a varjakat,
a fekete árnyak újra és újra leereszkednek,
mint beteg lelkek a kórházból.
Mint beteg

elképzelhető mindez, ha egy szempár bentről
figyel. vagyok, Aki vagyok, és pislog.
vagyok, Aki forró árnyék. vagyok, Aki árnyéka nem ereszt le.
vagyok, Aki a fülben az a két kis tócsa, az egyensúlyé:
könyörtelenül fodrozódnak, ha valami megdől.
vagyok, Aki pókháló a szemöldökön.
az éjszaka tetszhalott szemek feletti boltozat.
Metapillanat

Meglőtt, összeszurkált katona
vagyok, vékony nadrágban,
leszakadt talpú bakancsban
vánszorgok át életem világ-

háborújának telén, mert a röpke
nyárnak, azta!, nem is emlékszem,
milyen régen vége már...
Élő-pontszám

Ezek a sziluettek Európa-szerte
Leszedték, majd újra feltették egymásnak
a rögtönzött szemkötéseket,
hogy óvjanak a füsttől és a tűzörvényektől,
melyek egyszerre lángoltak
földön is, égen is.
Baranya, téli vadászat — Angelus Novus

elaludt hajjal indulsz el egy alkalmi otthonról,
délebben van, de a szél miatt kurva hideg,
szádon hirtelen kibújt minden benned lappangó szörny,
leginkább valaki más ujjaival nyomnád vissza.
Francia

Mert lehet az inget gombról gombra, óvatosan,
mint a találkozás első napján a szavakkal,
és lehet cafatokban is, mint jóval azután.
A nedvesség lecsapódik, mint a pára az éjjel kint felejtett ruhára.

Egészen más lesz az illatod, ahogy megkapod, amit akarsz.
Azt hinnéd, könnyebb így, de egészen elnehezít.
Ujjaid vattaként simítanak végig, mintha csak le akarnál mosni
valamit, ami nem illik hozzád.
Szavak nélkül

állunk a hegyen
szemedből nézem a tájat
bárcsak beleillenék
s arcom átúszik nagytotálba
tisztán értjük

itt sok fekszik meséli a fák alatt ide
már nem lehet rakni újat csak ha tényleg
előkelőség nem akar rohadni megmondta
otthon is rakják a szerveit ami még jó másba
a maradék menjen a szőlőbe ott az utolsó
gyökere visszajön ide jó neki nagyon tetszik
a temetőben az egyik a történelemről
a másik a nagyanyjáról egyik sem veszi át
a másik nyelvét aztán beül a porcelán mögé
Made in Slovakia

aznap beülsz egy moziba és megnézed
háromdés felbontásban a múltadat
azt a hatvannyolcas koncertet
amiről hatvannyolcban nem is hallottál
másról sem ami azt illeti pedig
hatvannyolcban történt egy s más
amiről később épp eleget beszéltek ahhoz
hogy akkor is kissrác maradj amikor
az én már nem volt kissrác valaki más
mert az én az mindig valaki más
és ma beültök ketten moziba háromdében
adják a múltat persze le is töltheted
ezen vagy már rég letöltötted és töltöd
csak töltöd és töltöd nincs feltételes
csak megállóban lehet szabadulás
torz vigasz hogy ezt már nem seedeled
Classic Rock 1–6. track

A kisgyerekek kövekkel dobálják őket,
és amelyik túléli, azt akváriumba teszik a mólón.
Nem szólnak hozzám, akár a süketekhez,
pedig esténként átöltözöm, kibontom a hajamat,
és hallom a kövek csattanását, az üvegen sercenő csontokat.
Szürkület előtt

Nyugtalanul ébredtem.
Különös álmom volt,
de nem emlékeztem semmire,
csak arra, hogy különös volt,
és te sem tudtál segíteni.

Azt mondtad, beszéltem álmomban,
és — ha jól értetted —, azt ismételgettem
hogy „az esetet jelenteni kell”.
„De hát miféle esetet?
És kinek?” — kérdeztem tanácstalanul,
mire megvontad a vállad,
„azt hittem, innen már tudni fogod”.
Az esetet jelenteni kell

Ketten vagyunk. A földön a hamvas szilvák
csendje, és rajtuk két emberi rovar. A termés
ritka, súlyos esőként potyog. Kézzel megsérteni
minden szem érintetlenségét. Némelyikből
arany lé, vörös belsőség csorog.
Munkadal

Egy egész estét betöltő baleset zenéje, ez lett hát,
mondja magában az utazó, a Nick Cave & The Bad Seeds
a Rózsafüzér Királynője által várva várt koncertje,
ki tehet róla? Már túl van a gúnnyal telt önsajnálaton,
amellyel hallgatta; már túl van a „push the sky away”
refrénje alatt a pult előtt ragyogva terülő száznyi gyöngy
megható és egyúttal dermesztő látványvilágán is. Itt
kint, a nyárutói szélben, mielőtt fölfalnák a táncoló, zörgő
szeszek és kávék, az utazó úgy vélekedik a jövőről,
hogy az valójában szükségtelen, megint egy értelmetlen lépés
volna lefelé, a szennyen át…, esetleg más (világ)látással hab,
szeszek és kávék fölé a tajték...A Rózsafüzér Királynője avagy egy utazó napjai

Ridley Scott a filmes tájlíra egyik
legnagyobb alakja. Ott van például
a Szárnyas fejvadász nyitóképe
ezerkilencszáznyolcvankettőből,
az eljövendő poszt-Los Angeles
olajmezőként lángoló, sötét és
beláthatatlan víziója, melynek
külön neve van a filmtörténetben:
The Hades Landscape, vagyis hádészi
látkép. De eszünkbe juthat mondjuk a
hetvenkilences Alien-film éppúgy,
mint legújabb előzménye is, a nem
kevésbé mitikus Prometheus.
Ridley Scott tévedése

Megcsúszik a kezem, ahogy a felsózott utcára lesek,
két emelet iszonya verődik vissza a hóra szórt fényekkel.
Gyerekek markolnak bele, kemény darabot gyúrnak,
ellensúlyozva félelmeiket, mikor reklámtáblák mögött
bújnak az ellenfél elől.
Taktikák

csak fehér melltartóddal harangoz
szobámban karácsonyt a pillanat
nélküled lassan térek magamhoz
jeges ünnep ragyog a szív alatt

lelkem lombjaira fagy a magány
melegséget nyúz a hiány kése
temetőben pihen apám anyám
csak a fenyőt csomagolom fénybe
Karácsonyi hiányok

Az az arc az a fény az a csend ragyogás
az az íveivel lágy metszetű száj
szemek tavi mélység kék lagunás
s bennük a késve színlelt viszály

valami lejtő vitt közelebb
valami mélység vonzata volt
vágy soha nem volt elevenebb
ilyen közelség még sose volt
Az az arc az a fény

Először háromévesen lehettem részeg.
Családi összejövetel volt,
a szüleim éppen társalogtak,
vagy indulni készült egy rokon,
mindenesetre nem figyeltek
a poharak alján hagyott kortyokra.
Nagybátyám vette észre,
valami nincsen rendjén,
kérdezett, én meg furcsán feleltem.
Először csalódtam magamban.
Alkohol

ezt nem lehet ezt te
nem tudod hogy ne legyen
csak azért ha mégis
sikerül belekezdeni az jó
nagyon biztató ha úgy
marad félbe hogy rátapadt a
verítéked mégse volt hiába
Szerszám

Nyüszítenél, mint egy kutya.
De a kísértetcsend kígyói nyakad körül.
Nem félsz a fulladásos haláltól,
se a viperák méregfogától.
A kígyóbőr jó meleg, mint egy nagykabát.
Évvég

Mert nem hagytam hogy elégessenek
az alakod féltettem csontjaid
ott voltak mindig ők voltak a váz
mozdulataid moccanásaid
hordozták rejtetten de mindig is
ők legyenek tanúk hogy volt ilyen
hogy minden lehettél szerves egész
voltod pazar tündérjátékai
Requies

Erre a világra nem érdemes…
Szád csak vékony csík — börtönablak
Magányába mártod
Karcsú cigarettád.

Ez az én döntésem is kellene hogy…
Pillantásod beleolvad
A virrasztó alkony fényébe.
Elvetéltek vágyaink.
Parfüm

azt hiszem, hatéves
lehettem, ott
álltam a kapu előtt,
vákuumszerű a látás,
mintha egy kútból
néznék ki: csak a mentőautó,
a zöld színű kapu, egy fehér
ház, egy árok
és egy képzelt
betegágy rozoga emléke
él még — nagyapámbólgyógyíthatatlan kép

hogy legalább emlékétől ne fossz meg
a negatívot lenyelem mire indulsz.
vetítőgép-tartozék minden szervem.
szédülésig kergetőzünk. farkaskölykök.

az a nap mikor megszülettem.
az a nap mikor belédhaltam.
az a nap mikor megszültelek.
az a nap mikor meghaltalak.
elengedő

Néha telefonált, recsegő, öregemberi hangon,
elmondta, hogy van, s mit evett aznap ebédre —
és már csak azt remélte, nem fog nagyon fájni,
ha csöndesen ajtót nyit utolsó látogatója, Mr. Death,
hogy elfújja az élet 97 éve égő, reszketeg lángú kanócát.
Egy sokakat túlélő ember halálára

Miért oly sok a szertartás, ránk erőltetve,
Alattomos döfések, luxuskiadások,
Füstfüggöny vagy a mocsok takar el,
Egy lecsupaszított mondat: Én nem látom,
Vagy ki nem állhatom.
Az udvariasság kézikönyve

Menjek má’ el anyámba. De előbb
borotválkozzak meg. Nem? Akkor keressek
mást. Büdös vagyok, zuhanyozzak le.
Egyek máskor nemfokhagymásat.
Ne horkoljak má’. Hallom? Forduljak el,
ha lehet. Ne nyúlkáljak sehova. Vagy
előbb fürödjek meg. Vegyek másik
pizsamanadrágot, mert így, ebben,
biztos nem. Meg ne próbáljam.
Akkor meg igyekezzek. Hallom?
Mrs. Cabdriver

A borítóra ragasztott
bélyeg esete: a hivalkodó fehéren minden
fontosabb, ott mindennek
halmozott funkciója van.
A tárgyilagosság felé haladó levél
ha túlírt is, ehhez képest szótalan.
Ha a hajnal nem elég tárgyilagos

A néma súgó mutogatása,
nem egyértelmű jelzései
összezavarják a színészeket,
estéről estére újraosztják
a szerepeket, de valaki
mindig önmaga marad.
A néma súgó

Sárcsótány, a be- és leszakadt szakadt város.
Be- és leszakadt mentálisan, történelmileg,
beszakadt hamisan, meg valódian,
de erkölcsileg mindenképp. Hiszen ő volt
egykoron egy feslett régió legmagasabbra
szögelt büszke csillaga. Kis Moszkva, hívták
és ő jött, polkázott az ideológia közepén,
Kis Moszkva egymaga hatvanezer lakos.
Kolónia

ha leesik a Jézus feje szerencsét hoz
12 nő megy alatta minden nap angliába
mert ott ezt nem engedik
aztán visszaragasztják a lába alá 50-est
tesznek hogy vigyázzon este
a templomokban ragasztott jézusfejek
kevesebb anyagot a nyakába
hogy magától leessen
Faliratok — Dublini mise

Prérifarkasok a táblahegyen,
a holdra vonítanak.
Csillagszórás, fagyban.
Antilop legel a kiapadt patakparton.
A farönkök mély
álomban az alföldön.
Megtettünk mindent
a bánatért, sikertelenül, újra.

Szerelmes vers

A telihold arcára
mered
A reggel hamutálja
Gondolatokkal teli erkély,
Egy roncs hajója
egy távoli Atlanti-parton.
Lisszaboni versek

Mivel a fej kevésbé érdekes, nézzük nyaktól lefelé:
a vállak finomak, puhák, a kar vékony, bőr hamvas lefelé,
a bimbók pontos tükrössége, ahogy a novemberi dérben előbújnak,
drágakövek, miken nem látszik a véső nyoma,
az időé, a forma homokóra, a csípőnél szűkül,
a láb között tágul a látótér.
Jamie Cromwell a testről

109 éves lettem én
belefér néhány rémregény
meglepett? és?
mi van akkor
ha meglepem e kávéházi szegleten
szögletes arcú emberem,
kevély, kevély
lehettem volna
de nem lettem,
mert eltanácsolt a
jánusz arcú pannóniusz
egyetemlegesen
fura ura intelme
villámlassan, hogy alázhasson,
mint szokott, hogy mért?
Szárszónak is egy…

Hugi térde közé ült az a vak diák
a gitárral, a zsúfolt, dél-londoni pubban.
Nagyon összeszorultunk — úgy szardíniák
módján, majd még szorosabban

pszichésen. Imákat meg népdalokat
játszott a csoportnak, s úgy jött el az újév,
hogy bár alig ittunk, nótára fakadt
mindenki...Migránsbuli

vettem virágmagokat
de nem vetettem el őket
azt mondtad lusta vagyok
azt feleltem mi van ha nem nőnek ki
azt mondtad csak képzelődöm
de nekem
elég ha a valóságot
lehetővé teszem
a józan ész virágzik majd
a hátad mögött
A látvány

Színében kék.
Szitáló lombokkal vetkezik,
előbb a nadrágot,
takargatná a mellkast.

A szív körüli hús egyre gyöngébb,
fedetlenség ellen majd vattára
mondja, túlsúly.
Nem figyel oda, megkeményedik.
A halál éve

„Most nem ígérek semmit” mondtad s most tart ez a semmi-ígéret kietlen így de te betartod pontosan ezt a semmiséget megértem végül ezt az arcod s büszke leszek rá hogy megértem az az idő már elviharzott amikor azt hihettem értemNem ígér semmit

Arcom íve, pofonbalkon,
szőrös, erdőktől erdőkig.
Ezt hoztam és a láncot,
az ideges mitokondriumokat.

Most is érzem még apám tenyerét,
félszigetekre a haláltól,
teleírtuk a bőröm,
tintakék pigmentek a tengerek alatt.
Képek

Amit szívedbe rejtesz, belül szorítasz,
szorongatsz - arca szorongatott, csüggedt,
maró világos, nejlonreggel, csupasz
plafon, szagos, salakos szél-, elment
vöröses hajával, salakos szél leheletével,
szemeddel, az éggel. Ott állsz, vagy fekszel,
kimeredsz magadból, mint akit
meglegyintettek. Mit kezdesz ezzel?
Let your heart

János szerint egy szülés előtt álló
asszonyszobor a vers, a benne meg-
búvó csecsemő azonban tisztában
van azzal a biztos ténnyel, hogy annak
a szobornak meg üres a belseje,
mint a legtöbb csokoládényuszinak...
Gólyamese

Fölényes hangú vezércikkeikben
Évekkel később sokan úgy vélték,
Hogy a több hónapos európai légtérzár
Indokolatlan volt, afféle pániktünet:
A forgalomirányítók attól tartottak,
Hogy a vulkáni por összekarcolná
A pilótafülkék szélvédőjét, s a hamufelhőtől
Elhomályosulna a táj a pilóta szeme előtt;
A turbina pengéi erodálódnának, végül lassulna a gép,
A hamu ráolvadna a forró hajtóműre,
És eltömítve azt, sunyi keramittá kövesedne…
Légtérzár idején

Talán minket is elbeszélnek
s nem mi leszünk azok
elvásnak szét a semmiben
ezek a pillanatok
semmiben semmivé
hiszed vagy nem hiszed
nincs se szó se beszéd
ami onnan kiszed
Talán minket is elbeszélnek

A sarokban fehér liliomok
Állnak. Egészen
Idegenek. A szobát
Belepik. A porzókról a virágpor
Tapad — összemázolt a tenyér, a tüdő,
Lemoshatatlan, csak elkenhető
Közhelyesség. Minden eleme
Vádol. A szimbólum egésze
Zaklat. A jelentés miérteket
Maszatol. A fehér liliomok
Rémületesek. Egészen
Fehér

Eljátszom egy haldokló szerepét,
és hogy hitelesebb legyen,
egy tölcsérben szűröm le
a megfáradt szív lepedékét.
Bedörgölöm vele az összes szavam.
Ezt elvadult körökben úgy hívják:
mimikri.
Az is egy álca, ahogy magamra húzom
a takarót.
Igazából fázni akarok.
Meghasonlás

Idegenek közt, fémfedős, nagy edényben,
Narancsszín szőnyegpadló, dizájnolt fatárgyak,
Felfogható egy óceánjáró hasának,
Szóval az FNK ismert díszletében,

Mint mikor az ember elbóbiskol éppen
(Angyal is lehet, ki elalszik, nem csak állat),
Összes őrült tervem falkába gyűlve támad,
Világ, akarat, bármi, csak munka még nem.
42 évesen a Francia Nemzeti Könyvtárban

Csak a kezére emlékszem
kemény durva
kérges keze volt
hüvelykujján ezernyi
fekete csík vagy metszet
mintha mindig darabolt volna
(nagyanyám simogató keze)

presszókban kezdtünk új családi életet
amikor te a volt férjedből már kizárólag engem kértél
én meg belőle kizárólag téged nem
úgyhogy diplomatikusan
két csend közötti kortyokká lettem
déryné

Elbúcsúztunk, mondtam, hogy
nincsen.
Fogta a kezem, és jött
utánam.
Mondta, hogy igazán
sajnálja.
Mondtam, hogy vége, de
tudta ő is.
Az ateista első napja

egyszer majdnem tagja lettem egy színjátszókörnek
a kései siratót bízták rám
és annyira megviselt a harminchat fokos láz
hogy sokáig nem mentem a szilágyi dezső tér környékére sem
évtizedek múlva is azok a sorok szakadtak föl
ha néztem az erkély mögötti ablakokat
cigány vagy mondtam az utolsó órán
köpök a legendára
káromkodni kél kedvem
de mi az az átok amit utánad kiáltsak
Egy színjátszókör emlékére

Máig adtam haladékot magamnak.
Megfizetem, mivel tartozom neked,
legalább te lehess elkényeztetett,
és ha a nevek még eszedbe jutnak,

árulkodj, hittan után ki vert meg,
panaszkodj, hogy éhes vagy meg álmos,
és az agyadra megy már ez a város,
csak megdöntenek, de nem szeretnek,

vagy mondd, ami jön, ezzel tartozom.Árnyékanya

a hadtörténetiben esett meg velem
sápkóros vitrinek között
hogy körbekorzóztak az egyenruhák
-ingek és -öltönyök
anyámmal voltam aki lemaradt
nem sokkal egy teremmel
apróság kötötte figyelmét
le rólam aki mentem
előre vagy hátra az időben
habár ez jelentéktelen
de végeredményként
a jelenbe érkeztem meg
vázlatvers

Nie ufam obcym,
ale kosmitów, jeśli mają ręce,
chętnie przytuliłbym do piersi.
Lepiej, żeby obcy nie mieszkali
w sąsiedztwie. Skośnoocy —
tych nie cierpię najbardziej.
Wstają wcześnie i późno
wieczorem cicho zamykają drzwi.
Cztery, trzy, dwa

Tojáshéj-tengerről írtam egy novellában
tíz évvel ezelőtt. Konyhai jelenet, két szereplő.
Az egyik mosogat és sír, a másik ezt nem veszi észre.
Úgy tűnhet, hogy férfi és nő a két szereplő,
pedig egy gyerekről és az anyjáról van szó.
A bántalmazó párkapcsolatban az áldozat úgy
érzi, tojáshéjon kell járnia mindennap — ezt olvastam
a könyvben, amit a pszichológusom ajánlott.
Levél a pszichológusomnak

ez ugyanaz, mint a múltkor
vagy mint azelőtt
vagy mint máskor.
itt egy fasz
és itt egy pina
és itt a baj.

csak te gondolod
mindig, hogy
most végre megtanultam:
hagyom hadd csinálja,
én majd mást csinálok,
én már nem erre vágyom,
csak egy kis kényelem
és egy kis szex
és csak egy kevéske
szerelem.
Akkor ez

Jácint falatjain éltem túl.
Éhségem meg nem hunyászkodott.

Simára nyalt porzók, beporzott
torok; a Szépségtől fulladoztam.
Szolgaság

szatyrom a biciklikormányon,
tej, kenyér, karfiol, alma,
nézem az utat,
rázkódnak bennem a szavak,
szépek, frissek, üdék,
mint a zellerlevelek,
mégsem állnak össze,
mint zöldséglevesem.
piacról haza

két éve lehányták a lépcsőnket
nem tudtam leülni
vacogva álltam a túlcsordult
szemetes mellett és a foltot
bámultam
a fák üresen zúgtak
egyenes sorban a fal mellett
vissza nem váltott üvegek
a bolt előtt
ázott címke nélküli
kopasz fák
üvegvisszaváltó

Galéria

A diavetítéshez telepítsd a Flash Lejátszó bővítményt.

Szépírás

Medvészet

Webképregény

Kikötői hírek

Kiskáté

Esszé

Kollegiális napló

Nőtérfél

Kritika

Hegedűs Mária

Hegedűs Mária verse

Ferencz Mónika

Ferencz Mónika írása a nőtérfélen

Mészáros Marina

Mészáros Marina verse

Zemlényi Attila: PB 20 08
16-12-07-zemlenyi-attila_slide

Emlékszem Krisztire, a halálra is emlékszem.
Fehér prémes, fekete kapucnis kabát, hosszú, piszkosszőke haj,
14 éves szerelmem, úttörőházi Júlia.
A kamaszkor vérfagyasztó és forraló peremvidékéről,
amely egyszerre kibaszott dzsungel és kurva sivatag!
Ahol Onán a kegyetlen, vérszomjas isten!
És hosszú vonatsíneken kóborolt és kevés volt az ideje,
mégis hajtotta valami hozzád. Bazmeg!

Tovább »
Bíró József: Itthonotthon
16-12-06-biro-jozsef_slide

…  kimegyek a konyhába  …
kóválygok  …  rágyújtok  /  kávézok
…  azt mondja  /  a  HITVESEM  …
:   á l l a n d ó a n   k a s z i n ó z o l

Tovább »
Klein Dávid: Na, ide figyelj!

Bizonyára elfantáziálgattunk már arról, hogy két nagyfröccs után félrehívjuk Berkeleyt, és megkérdezzük tőle a csocsóasztal mellett, tényleg úgy hiszi-e, ha nem észlel senki, akkor nem is létezem… Sajnos a derék püspök 1753-ban elhunyt, magunkra hagyva minket mardosó kétségeinkkel. Susan Blackmore viszont felismerte az efféle beszélgetések, kérdések iránti vágyunk jelentőségét — a no nonsense kérdésfelvetés, oldott diskurzus lényegmegvilágító erejét —, és egy interjúkötetben összekapcsolta ezt az analitikus metafizika egyik legszexibb, legizgalmasabb témájával: a tudat problémájával.

Tovább »
András László: Szent Pál levele a helybeliekhez
16-12-06-szent-pal-levele-a-helybeliekhez_slide

Krisztusban szeretett Testvéreim! Joggal kérdezhetitek, miért írok nektek levelet, miért nem megyek ki inkább közétek? Joggal válaszolhatom: azért, mert belefáradtam, hogy bámuljam a savanyú pofátokat és hallgassam a siránkozásotokat. Nem arról kívánok szólni hozzátok, hogy miért bosszankodtok, ha bosszantó dolgok történnek veletek, vagy miért mérgelődtök, hogy olyasmi akad az utatokba, ami felmérgesít, mert nincs ezzel semmi baj, így van ez mindnyájunkkal. És jól van így.

Tovább »
Kiss Dávid: Családfakutatás
16-12-05-kiss-david_thumb

Vacsora után
hársfateát főztünk
a Mamával,
hogy megidézzük
az éjszakát,
amikor utoljára
az anyanyelvén álmodott,
és a falut,
ahol mindenkinek
volt valami különös neve…

Tovább »
Szabó Marcell: KH — francia (2016. december 5.)
kh_lead

Dominique Meens ciklusokban szerveződő életművének első nagyobb egységét, a 90-es évekbeli A sétáló ornitológiáját (Ornitologie du promeneur I–V.) a kétezres években az Aujourd’hui-sorozat kötetei követték, melynek 2012-es lezáró darabja, az Aujourd’hui tome [Gudrum Gudrum] deux után, ha hihetünk az idei Mes langues ocelles alcímszerű kiegészítésének (Du signifiant dans la nature, 1. — A jelölőről a természetben 1.), most újabb ciklus veszi kezdetét. Ennek a következetesen, lassan harminc éve épülő írói-költői pályának egyes állomásai mindig — a kifejezés legtisztább értelmében — vizsgálódások, kutatások, poétikai nyomozások lenyomatai voltak.

Tovább »
Aczél Géza: (szino)líra
16-12-04-aczel-geza_thumb

amikor már elég sokat dőlt a lőre akár egy gyengécske kabaré is kezdődhetne belőle mondván
maga szürrealista netán futurista — én kérem inkább alkoholista de hagyjuk el az olcsó gegeket hisz nincs az a tudomány mely felmérhetné ezeket az undorító jóléttől a szesz-féle pancsolásig melybe a hajléktalan állatként belemászik és ájultságukban közel kerülnek egymáshoz a kóros figurák legfeljebb stílusuk más itt esetleg sárga selyem pongyolába burkolózva villant a dáma odébb négykézláb állva mereng bele a pocsolyába a nyomorúságára gyönyört hajszoló na már most barátaim ki a jó és a motiváltságnak merre lézeng szocializált alapja alkoholmentes ürge viszont fel se készülődjön erre a szellemi kalandra úgysem közelíthetné a magány s a szeretet eme kétségbe ejtő stációit melyek között a szesztestvéri hit gyilkol és ölel miközben az ördög vinne el minden szereplőt most épp oldalról egy özvegyet lesek aki bódultan korcs kutyájával odanőtt a kocsmaszékhez az imént még heherészett de később árva taglózottságában valahogy angyali az álságos közegészségügynek látványa nem épp hallali ám akkor lelkét ki menti meg

Tovább »
Bíró József: Well 46–50.
16-12-04-biro-jozsef_slide

Újabb vizuális költemények

Tovább »
Smid Róbert: Szunnyadó csalimese

Németh Gábor új regénye tényleges műfaji pozicionálásának kérdését nemhiába boncolgatja már a fülszöveg is — az olvasónak igazi extravaganzával akad dolga az Egy mormota nyara esetében. Tudniillik ugyanannyira lehet parainesis, amennyire emlékirat, ugyanannyira irodalomterápiás értelmezés-pastiche, amennyire a The Cure első maxija (I’m a Stranger) Killing an Arab című számának parafrázisa. Hogy ezek a rétegek miként építik fel a regényt, illetve milyen regény kerekedik ki ebből egyáltalában, a kritikám leginkább erre fókuszálna.

Tovább »
Fellinger Károly: Sárfoltok
16-12-03-fellinger-karoly_thumb

Apám tanított meg horgászni, persze
halat biz’ sose fogtunk, ideje nem
volt rá, hogy igazi horgot vegyen, mert
akkor nem tudott volna kivinni a
közeli kavicstóhoz, ezért aztán
meghajlított nekünk egy gombostűt

Tovább »
Császár László: kutyafutta
16-12-02-csaszar-laszlo_thumb

szerelmes verset kellene írni
soha nem tettem ezt

ideje lenne ennek
eljött az órája
talán hamarosan
elpatkolok

Tovább »
Simon Bettina: Levél a pszichológusomnak
16-12-02-simon-bettina_thumb

Tojáshéj-tengerről írtam egy novellában
tíz évvel ezelőtt. Konyhai jelenet, két szereplő.
Az egyik mosogat és sír, a másik ezt nem veszi észre.
Úgy tűnhet, hogy férfi és nő a két szereplő,
pedig egy gyerekről és az anyjáról van szó.
A bántalmazó párkapcsolatban az áldozat úgy
érzi, tojáshéjon kell járnia mindennap — ezt olvastam
a könyvben, amit a pszichológusom ajánlott.

Tovább »
Lénárd László: A fekete mappa 20.
161202_lenard_slide

A képregény huszadik része

Tovább »
Laura Lamb Brown-Lavoie: emberem, johnnie
16-12-01-laura-lamb-brown-lavoie_thumb

folyadékokban beszélünk,
én és az emberem, johnnie,
„jó reggelt”,
mondja a kávé, amit ágyba hoztam neki,
„hogy van a fejed?”,
kérdezi az Alka-Seltzer,

felkel, és kimegy a fürdőszobába,
„jó reggelt, édes, hogy aludtál”,
mondja a vizelete, ahogy a csészéhez ér…

Tovább »