friss műút

Hírek

Legfrissebb hozzászólások

  • 10.06. - Milák Piroska: de jó! (2018-01-19)
  • Kubista Lajos sírköve - Szili József: Eccer mán elkültem. (2018-01-18)
  • Kubista Lajos sírköve - Szili József: Bölcs. A hungarizmust is kifelejtetted. Meg a mai hazafizmust.... (2018-01-18)
  • Mikor van vége - kabai lóránt: A szöveg a szerző előadásában: https://www.youtube.com/wat... (2014-03-14)
  • Mire leérünk - Abdai Gyöngyvér: Régóta nemismerjük mi egymást. Fogalmam sincs,miért írok most ide.Vagy... (2015-11-29)

Versmalom

Megebédelni ezen az ötödosztályú helyen
— még jó, hogy rosszabbat, mint főz a feleségem —,
panel aljában, véglények között
— ami nem jelenti azt, hogy én nem az vagyok, sőt —,
rálátással a saját házunkra,
játszótérre, ahol hintázni szoktak,
és a szánkózódombra, ahonnan csaknem idáig csúsztunk —
amit úgy fedeztem föl, hogy a télen
(vagy tán az előzőn) betértünk ide
egy teára: szinte illetlenség.

Egynyári jegyzetek (2013)

Egy farmon nőttem fel, mondta.
Minden hajnalban tehénfejéssel kezdtem a napot.
Pontosan ezek az idők jutnak eszembe,
valahányszor csak a mellemet szorongatod.
Persze nem a régi szép emlékekre gondolok,
hanem arra, hogy a tehened vagyok.
Vissza a farmra

torkomban örvénylenek a szálkáid —
mintha toporgó galambok a csatornafedélen,
mocsokba dörgölődző kölyökkutyák.
a nedves fának is van szaga:
mélybarnára sötétedik a levegő.
metsző élességgel

hadd higgyenek halottnak
végül mindenki otthagy
ha halott vagy poshadj
te meg narancsleved
virágföldbe rothadt
hitreményszeretet
(narancslé)

hölderlint látom kint a folyóban, mellettem látom, a vízfelület peremén ül, hullámokkal, fodrokkal játszik. odaszegzi a molnárkákat, a lepkéket meg a himbálózó város rácsozatát, a sok utcát, görbe sikátort, azokat rászegzi a vízre; de rajta az épületek vonalvezetése megfordul és összekuszálódik; súlyuktól a víz kisimul és a téboly tovalendül a széllel: hozzám közelebb jön.#őrület

...Tudtam, hogy te is
arra gondolsz, milyen lenne, ha most felvenném,
és akkor egymásra nevettünk. Aztán arra gondoltam,
milyen lesz, ha majd egyedül ülök és várok,
hogy megszólaljon végre, de néma marad.
A telefon

láttam élni a városotok lakóit
láttam a koldusaitokat elhagyni reggel a házaikat
eggyel több lábbal és eggyel jobban fésülten, mint máskor
háborúba indultak — sorkatonaságba —
ebédidőre nyomorult lett belőlük
láttam őket délután is: pszichiáterhez járnak
kideríteni, valóban tébolyultak-e
vagy csak ti látjátok őket annak
városotok

felkészülni a télre, aztán nagykabátban
állni a napon. ez az izzadságszagú
várakozás közös bennünk. amikor meg-
unod, a törölköződ az árnyékba teríted,
oda fekszel. mert te is úgy szeretsz fázni,
ha kitakarózol, vagy nyitott ajtóból
integetsz. a vacogást ilyenkor felváltja
a tisztaság érzete. a többi csak hideg.
nem vettük észre

akit csókolunk megigazítja toalettjét
visszaszólna de mi tovább érdeklődünk
hogy ki nemzett minket
táskák vagyunk a csomagtartóban
nem lopunk szaporodunk
és gyanútlan átutazókat fosztunk ki
várjuk hogy az úr ebédet hozzon dolgozóinak
Tegnapelőtt

Egy egész estét betöltő baleset zenéje, ez lett hát,
mondja magában az utazó, a Nick Cave & The Bad Seeds
a Rózsafüzér Királynője által várva várt koncertje,
ki tehet róla? Már túl van a gúnnyal telt önsajnálaton,
amellyel hallgatta; már túl van a „push the sky away”
refrénje alatt a pult előtt ragyogva terülő száznyi gyöngy
megható és egyúttal dermesztő látványvilágán is. Itt
kint, a nyárutói szélben, mielőtt fölfalnák a táncoló, zörgő
szeszek és kávék, az utazó úgy vélekedik a jövőről,
hogy az valójában szükségtelen, megint egy értelmetlen lépés
volna lefelé, a szennyen át…, esetleg más (világ)látással hab,
szeszek és kávék fölé a tajték...A Rózsafüzér Királynője avagy egy utazó napjai

meg kéne javítani
a tetőt meg anyádat
mondta apám

soha nem laktunk
a nagyranőtt háztömbök
tetején
Tetőfok

galléros sárkány
őrzi a barlang
száját meghalt
az összes legkisebb
királyfi benn
a barlang mélyén
a sok csontváz egy
kupacba halmolta
elég gonosz megesz
téged is de egyet
a végén beenged
Zsúr

Az erőszak ma
új arcát mutatja
beletanulok
simulékonyan
alárendeződöm
mire megszokom
változik megint
a tegnapi pofon
arcról a köpet
hiányozni fog.
Fúga

Ne hadonássz a boltban az esernyőddel,
mondta anyám. Különben az összes
spagettiszószos üveg a fejedre
hullhat és bele is halhatsz.
Lőttek akkor a ma esti partinak,
és a tekeklubba se mehetsz el holnap.
Nem lesz több szülinap tortával meg
limonádéval, mert helyette a halálod
évfordulójára emlékezünk majd keksszel
és teával.
Nem lesz több szülinap

csak rá ne jöjjön anyád, hogy hiába szült; felesleges ember,
nem néz rá senki. mi történhet rosszabb, mint mikor hátra-
fordulsz és a tengelyeden maradsz. keresztülfeszül, kinyúlsz,
beléd erőlteti a hibáztathatóságot. ki akartál bújni bőröm alól,
még időben hazaszaladni. letéptem körmeid, ne kaparhass.
tengelyferdülés

A sarokban fehér liliomok
Állnak. Egészen
Idegenek. A szobát
Belepik. A porzókról a virágpor
Tapad — összemázolt a tenyér, a tüdő,
Lemoshatatlan, csak elkenhető
Közhelyesség. Minden eleme
Vádol. A szimbólum egésze
Zaklat. A jelentés miérteket
Maszatol. A fehér liliomok
Rémületesek. Egészen
Fehér

Én a hótól féltem. Most aztán hideg esőben
vesztek irányt. S itt lélek nem jár még. Rossz, kopott
botom ütlegel, csépel, dönget, püföl erőtlen
dühében bokrot, nyálkás fakaput, oszlopot.
Ernyőm összecsuktam. Őt okolom: ponyvakúpja
alatt minden ismerős nesz csalóka, tompa
sistergés lesz. Ázzak inkább ronggyá. Morcba bújva
gázolok még mélyebben a tócsa-vadonba.
Va ka pád — November

Azért ez a félszázad úgy tűnik fel most már,
mint földi életünkben átszakítható
célszalag (bár vannak fájó kivételeink, akiknek
nem sikerülhetett), még én is számítok a nagy pillanatra.
Most megnézem, te hogy csinálod, aztán rövid idő múlva
megnézhetem magam. Nem lesz ugyanolyan.
Van egy ötvenesed?

Túl hosszú ideig voltam elnyomva a verbális nyelv zsarnoksága alatt, ami olyan, hogy nem képes másra, mint hogy tárgyiasítson és befűzzön minket az idő lineáris dimenziójába, aztán kialakítsa bennünk azt a téves elképzelést, hogy a dolgok vagy személyek kifejezhetőek tárgyi kifejezések használatával. Én most úgy döntöttem, hogy kilépek ebből civilizálatlan állapotból.Ez a vers indokoltan provokatív, és nem reflektál a szerző nézőpontjaira

Ideje, azt hiszem, nincs semminek,
teste van, és tömege van,
kering bele a messzeségbe,
egy óvóhely, annyi sincs,
csak más testek és felfoghatatlan
súlyok, oldják és törik
a mozdulatlant, az egyhelyben állót.
térélmény

Holdludakat láttam éjjel. Fehér folt, keresztutak a szárnyak mögött. Az erdő felett zuhan alá a rézfény, lábnyomok a betonon. Csak két karom van, lomha vállaim beleolvadnak az ágyba. Földhöz kötött fekete testemnek színtelen az árnya. Nézem őket. Kecses alakjuk átsiklik a pasztellre kent álmon, karcolják az eget, a horizontot.Varratok

Álltam a nyilvános WC-ben.
Csak kezet akartam mosni.
Szükségét éreztem,
mert aznap minden korlátot megérintettem.
Megengedtem a csapból a vizet,
a mosdókagyló sírni kezdett.
Aztán ránéztem a szappanra,
amibe ismeretlen férfiak szőrszálai ragadtak,
mint borostyánkőbe a bogarak lábai.
Megbánásba ragadtam

Közeledtek egy ideje, mire észrevettem.
Őket néztem, de a gyomromra figyeltem,
ugye nem? De igen, épphogy megéreztem,
jegyzetembe hajoltam a kezdődő félelemben.
Jelenés

Folyton rágta a ceruza végét. Ezt akkor is lehetett tudni,
ha épp nem volt a szájában semmi. Úgy tartotta az ajkait.
A grafit, mert amúgy mindig csak ceruzával írt,
a tinta ízét nem szerette, sötétszürkére színezte a szegletet,
ahol normálisan mosoly szokott bujkálni a nőknél.

Függő

Idén nem barnul le senki.
Nem tudjuk, törvény szerint-e,
de vörösödünk, dagadunk
és üvöltve áruljuk el
egymást, másként nem hallanánk
meg mi sem.Hallgat

Gyerekkorában nevezték el
Dávidnak a zsidót,
mert alacsony volt és vékony
és szerette az állatokat, az
eltévedteknek kitörte a nyakát,
irgalmasságot gyakorolva.
Bújócska

Először a fotókat mutattad ebédnél,
ahogy érdes nyelvével az ablakot
nyalja, később súlytalan lábnyomait
követtük a friss hóban. Éjjel jött újra,
körmeit fenni az álom kérgén, hogy
hajnalig a szűnni nem akaró kaparászást
figyelhesd. Valósága bekúszott minden
résbe, minden hézagot kitöltött a födém
és az üveggyapot között.Nyest

mióta szeretlek sokszor kérdezed hittem-e hogy mással lesz az ami veled
számon kéred tőlem a múltat hányszor tagadjam meg érted
vallom versben vég nélküli vágyban anyám előtt tagadva apám előtt szégyellve
szívömleny szívokádék szívöklend cet köpi jónást régi köpi a régit mióta szeretlek
m10

A telihold arcára
mered
A reggel hamutálja
Gondolatokkal teli erkély,
Egy roncs hajója
egy távoli Atlanti-parton.
Lisszaboni versek

életben maradtam,
fájdalmam végül is nem volt
inkább a megalázottság és a
kapaszkodás önmagamba, ami
feszült bennem, s ahogy ez a
feszület tartott, ahogy ez megtartott
értettem meg természetünk
érzéseink jelöletlenségét
hullámzását, meghittségét
fizikai biztonságát;
bizonyosság ez, mint a tér, mint
az ember az összes hordalékával
ahogy megvilágosul az egymás
előtti szégyen diadala
mert megszülettél
ébren

Nincsenek jól elosztva a dolgok,
és ez még hagyján,
de nem is jól vannak elosztva,
mert egyszer valaki beszélt nekem
a láthatatlan istenről,
és akkor arra gondoltam, hogy
nincsenek jól elosztva a dolgok,
de ez még hagyján,
mert nem is jól vannak elosztva,
mert beteg a lányom,
és kirúgtam a szeretőmet,
és összevesztem a feleségemmel.
Karácsony

fekete autóban ülök nem olvasok nehogy hányingerem legyen
könyvet égetek agatha christie holttest a könyvtárszobában fulladozok
pinokkió vagyok letörött az orrom vissza akarom növeszteni
ördög ügyvédje vagyok skizofrén perelte be én énIdea

összetartó borítás falaz
kényes ünnepre motoz
érdeklődése hátországi
átfénylő homlokcsillag
bereteszelt ólajtóablak
Summarium

odakozmált ég, sarkain zsemlemorzsa,
míg oszlopok gyöngysora alatt didereg,
a pékség felé meghűlt térdű nyáron át,
bérházakat számol, parkolók fészkeit.

a megállóban még kába, bódítják
a grafit égen poroszkáló műholdak,
a mellette ülőből áradó uszodaszag.
Pék

A netről térképeket tölt, a forrást keresi,
embereket, akik már hallottak róla.
Ha úgy teszel, érted, miről beszél,
akkor kérdez és jegyzetel, hogy közelebb
kerüljön, de ha bevallod az igazat,
szóba se áll veled. Ölni tudna érte,
ha lenne kit, de nincs más, aki ennyire
egyedül lenne. Bejárja a távoli hegyeket,
mert a kincs mindig messze van.Gyűjtő

Figyelj, mert könnyen beleeshetsz
abba, hogy bizonyos részleteket
önkényesen pakolsz halomra, mintha
jelentéssé állhatna össze bármi. Napi-
lapokból, rutinból aprított kollázs,
hunyorgó szemmel a szemcsés szöveg.
Jóslat, vakfolt

Egy hete már, hogy nyugodtan alszom.
Nem fojt semmi éjszaka.
Nem horkolok úgy, mint aki inkább megfulladna,
de feltör benne a REM-fázisba rejtett életösztön
minden lélegzetvétel előtt.
Csak lefekszem, és kitárulok,
mint álmoskönyv a fogaknál.
Bevert szögek

egyszer majdnem tagja lettem egy színjátszókörnek
a kései siratót bízták rám
és annyira megviselt a harminchat fokos láz
hogy sokáig nem mentem a szilágyi dezső tér környékére sem
évtizedek múlva is azok a sorok szakadtak föl
ha néztem az erkély mögötti ablakokat
cigány vagy mondtam az utolsó órán
köpök a legendára
káromkodni kél kedvem
de mi az az átok amit utánad kiáltsak
Egy színjátszókör emlékére

Upadła w pokoju dziecięcym.
Czuła tylko, że się w niej nie rusza.
Ze szpitala odesłali ją już następnego dnia, potrzebowali miejsca dla innego chorego.
Po trzecim
chciała urodzić pod gołym niebem,
żeby zwierzęta wylizały jej ranę.
Macica perłowa

Nem sok,
kis kevés.
Konyhakerti növényen
az első penész-
folt is lassan terjed
szét, mondhatni: még
majdnem ép, csak
épp van az a kevés,
ha kivágod,
hiányos lesz az egész.
Bagatell

Látod, túléltük ezt is.
Egymásra csúsztak a tömbök az uszályok alatt.
A bokrok inai feszülnek, rugóra jár a kéz,
de végül mindig olyan esetlenül ejted magad mellé.
Föntről zajokat merít az éjjel, Krakkóból nincs tovább.
Mindig ugyanaz a szivarfüst, ugyanaz a nagykabát,
mintha az állandó gyűrűzések elnémíthatnák a tengert.
Búgócsiga

A hold a láthatatlan vak óriás
feje, akinek csak a csupasz teste
láthatatlan, a feje nem, az bizony
világít egészen, egész a világ
végéig, ahogy elnézem, reggelre
lefejezi privát büszkeségem, majd
jól kivehető egy krumplisveremből,
ahová a rossz gyerekeket zárják...Látszatra

Először háromévesen lehettem részeg.
Családi összejövetel volt,
a szüleim éppen társalogtak,
vagy indulni készült egy rokon,
mindenesetre nem figyeltek
a poharak alján hagyott kortyokra.
Nagybátyám vette észre,
valami nincsen rendjén,
kérdezett, én meg furcsán feleltem.
Először csalódtam magamban.
Alkohol

csak eggyel és önmagukkal oszthatók
mindig ezt halljuk
szegény prímszámok valószínűtlen
hogy magányosak lennének
végtelenül sokan vannak
akkor és csak akkor

tegnap bekerültem a kórházba, azért mondom
el neked, mert mindig azt mondtad, hogy az úttörő
mindig igazat mond és igazságosan cselekszik,
tegnap megtaláltalak, megfogtad a kezemet,
aztán itt ébredtem ebben az ágyban, ismerős minden,
érzem a szagodat a párnán, fehér csíkok vezetnek
az éjbe, nem tudok az ablakhoz menni, odaszíjaztak
az álmaimhoz, bárcsak soha nem ébrednék fel.
branül

A cigányok már kiskorukban
megtanulták a lóval való bánásmódot.
Ereje és tanulékonysága miatt ez volt
a legbecsesebb jószág, a sörény meg a szőr
fényessége a tulajdonost is minősítette.
Babonagond

szeretem az elsimultságot,
lebillenő arc a koponyáról,
beléd nevelt nyugalom dermeszt
körém. áramszünetes villanykörte-
szobában lakunk. reggelente két
kézzel integetek neked, hogy biztosan
ne hiányozzak. tudom, úgy végzed
majd, mint bármelyik felhő, vízbefúlt
gyerekek lebegnek az Oktogon felett.
egyszer talán majd én is ott veled.
egyszer talán majd én is nélküled.
sötét van

Nagysám, ne hagyjon itt; itt lelegelnek csorda-népek!
Óh, hadd kísérjem el, ha aerobikra megy.
Hadd szolgáljam, miként költőt ceruzahegy;
Másként megfúlok itt, s a szemem borba réved…
Fohászfenyegetés

Az űrkapszulában
töltött keringés közben
keletkezett ritkulás

térfogata a zsúfoltsággal
sem csökken, csak
közénk helyeződik...
Csontok

az éjszakába kavicsokat dobálok
figyelem ahogy a zavar
egyre táguló
körökben terjed
ameddig várlak

Mint mikor egy nagymama
eldobja gombolyagját,
már nem kötök többet, mondja,
a fal felé fordul,
és ahogy átkel a fonalak szőtte
sötétségen, egyre inkább
emlékké változik át.
Mentális okozás

Széthull, s mint a dörgés, elenyészik.
Űr marad utána, kopár, semmi tája.
Vadak jönnek, dúvad falkák, becserkészik,
éhesek, hát megharapják. De csak pára.
Utcai valkűr

Fekete sziklák közt
a tenger emléke után rohanó kutya
vagyok, aki a kiürült medret saját
túlcsorduló vágyaival tölti fel:
így a talajtól elemelkedik,
de minél magasabbra kerül,
annál jobban érzi teste súlyát...
A kagyló ragadozó

az önvád és az önsajnálat energiái gőgjében és magányában erősítik a saját fájdalmából táplálkozót | a légtestű függetlenségének záloga a légtestű kolónia kohéziójának ereje és rugalmassága melyet az egyed a látszólag idegen organizmusok megismerésével ápolásával és elengedésével biztosít | aki gyöngeségét várható élettartamának derekán elfogadja a tehetetlenség a függés és az önzés testébe száműzi egyszersmind képmutatásra ítéli önmagátNyolcadik nap: a bolygó kifosztása

Aki lelép a pirosnál, a környéken lakik,
aki csak erre jár, a zöldnél is körbenéz.

Egy elhaladó teherautó oldaláról család mosolyog,
olyan ütnivalón.
Ilyen ez, idiótán vigyorgunk nyolcötvenért óránként, hogy mások
tonhalkonzervet akarjanak venni bármi áron.
Tonhal

Ott volt benne még harminc éve a második háború furcsa vége,
ott volt benne még egy híján hússzal a szörnyű kincs is egybevéve,
ott bújt benne a hét esztendő, a nagy groteszket felmentendő,
ott volt benne a senki se látta tizennégy év múlva látomása,
ott volt benne, hogy fordul végre az ezerkilencszáz kétezrébe,
ott repültek már fent az égen a nagy tornyok ellen a nyilak régen,
és ott volt már, hogy rovancsolnak, milyen jövője lesz a múltnak.
1975

szerelmes verset kellene írni
soha nem tettem ezt

ideje lenne ennek
eljött az órája
talán hamarosan
elpatkolok
kutyafutta

Nem épült itt semmi,
nincs mire letenni,
amit mutatnék neked.
Azok ott romok,
ezek itt sebek,
folyton nekiütődök valaminek.
Haraggal jöttem,
ne suttogj mögöttem.
Siva

Nem kellett ez a reggel ez az ébredés
Mit kezdjek egy nappal
Ha olyan éjszakát álmot arcot hord magában
Ami rég a föld alatt pihen
Elástalak
Hideg kétméteres tömb fölötted
Betont döngöltem rád
Nem mintha bármit is
Nem az az arc

reggelente, összefüggésekből ébredünk,
mert álmunkban, egy gyűszűnyi mozsárban
összetörtük a hangszigetelő sövényt, Melkig.
s most reszket, mint egy sereg kiéheztetett zebrapinty,
a testünk. nem ülepszik le bennünk a járás.
csupa sebességváltás a nyelvünk. őrségváltás
egy másik nyelv előtt. mindig hozzáadunk, mikor
elveszünk tőle. a hullámzás szúrópróbái a parton:
a parton szobatiszta kastélyt árvereznek: a láng
ornamentikája a lekvárrá puhuló kerten: avar-
verejték csillog. reggel összefüggésre ébredünk —
sokáig a peremen vár és nem avatkozik be. kilépek
belőle, mielőtt tanulságra lelnénk.
Metapillanat XVI.

Ellensúlyozhatja a szagot a látvány?
Színes fák és gyárkémények:
Újpalota képes lehet erre.
Te a hétvégére hazamentél,
ahogy a lakótársaim is.
Lemaradtatok a havi kötelező öngyilkosságról.
Most a szomszéd panel nyolcadikjáról
ugrott ki valaki.
Ma örömmel mosogatok.
Front

Kiedy się rodziłem, nad Caesars Palace
w Las Vegas, świeciło jasne słońce.
Ray „Boom-boom” Mancini, mistrz świata
wagi lekkiej, bronił właśnie tytułu,
z Południowokoreańczykiem.
Duk Koo Kim trafił na ring
jako nieznany pucybut i jeden po drugim
wygrywał azjatyckie mecze. Kim walczył tak,
jakby był lustrzanym odbiciem Manciniego.
Mecz

Ezt a nőt nem kedveltem.
Bántott, hogy kizárólag szépen lenne ábrázolható a csúnyasága.
Kínzott, hogy nem tudta, mekkora különbség van az alma
és az almát képviselő fonéma között.
Bosszantott, a méreg anyanyelvét úgy beszéli,
ahogyan a szelencében függ a nyakából az arany fondorlat.
2015.

akkor maga nagyon érzékeny
lehet váltott magázódásra a skype-on
amikor bevallottam neki hogy
körül vagyok metélve egy
csecsemőkori fitymaszűkület miatt
s küldött hozzá egy kacsintást
százharminchét szó

kockákba száradt sár, andezitzónák, a kő
lúgos illata. a fák dőlésszöge, hátadba ta-
padt mélység. balra duna, jobbra duna, az
ösvény körbeér. helyetted folyik össze az
alig könyéknyi csúcsig...
világos_tér

I.
Kirántom, mi helyett?

II.
Kés. Magyar. Zsoltár.
Két konan

Minthogy pedig a redőnyön is Isten
Napja sugárzik át, megszorongatnak
ezek a szavak: van és nincsen

is Ő. Minthogy pedig a redőnyön át
kapni onnan a fény-beoltást, kopik
még, mert használtatik a lélek, nohát.
Lélekzet

Mint anya a magzatot, hordozom
magamban egy kényszerbeteg
emlékeit; a lépcsőházat, az ajtót, amit
hatévesen az ujjamra csuktam, a kocsiban
a régi zenelejátszót, a felszeletelt éveket.
Minden szakasznál kötök egy
csomót a köldökzsinórra,
arra emlékeztet, hogy felejtek.
Csomók

Valaki megkarcolta az eget. Az aszfalton
fekszem és úgy nézem, ahogy a hiátusokban
átszivárog a mindenség, de közben
puha fűről álmodom, meg arról, hogy velem
van egy macska, akit rólad neveznék el, ha
valódi lenne. Talán akkor valamelyikünket szeretni
tudnám...Jövőkép

A látómezőben egy látható mező.
A mezőn két láthatatlan állat legel.
Az egész mögött tudni vélünk egy pásztort.
Akiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni.
Hiszen nem látjuk az állatait sem.
Horizont

Arcom íve, pofonbalkon,
szőrös, erdőktől erdőkig.
Ezt hoztam és a láncot,
az ideges mitokondriumokat.

Most is érzem még apám tenyerét,
félszigetekre a haláltól,
teleírtuk a bőröm,
tintakék pigmentek a tengerek alatt.
Képek

én szeretem, ha megbolondul
a szöveg. verbálisan basztam
már kutyát, lovat, kecskét,
és orálisan szüzet. nem hiszem,
hogy bárki nálam, vagy
bárkinél vagyok én bűnösebb
Beatcore

nem ugyanúgy telt a te időd is? ahogy azoké,
akiknek a fenyőgyanta illata tömjén volt,
a tűlevelek karcolása pedig figyelmeztetés:
soha meg ne feledkezzetek a halálról.

nem ugyanúgy telt a te időd is? ahogy azoké,
akiknek nem volt több lapos kavics a zsebükben,
és tétlenségükért a tenger olyan csúnyán gúnyolta ki
őket, hogy most korallá változva lengetik tagjaikat a vízben,
mintha zászló lehetne a test, és rajta címer az értelem.
Egy ikon alá

Hugi térde közé ült az a vak diák
a gitárral, a zsúfolt, dél-londoni pubban.
Nagyon összeszorultunk — úgy szardíniák
módján, majd még szorosabban

pszichésen. Imákat meg népdalokat
játszott a csoportnak, s úgy jött el az újév,
hogy bár alig ittunk, nótára fakadt
mindenki...Migránsbuli

Tárgyak egyre kevésbé,
inkább a tulajdonságaik
vesznek körül.

A ház, a lakás, a szoba
kocka. A vécé ovális, fehér.
A tévé poros.

Az a-moll harmonika
műanyag doboza
sötétbarna.
A-moll

Ha akkor ott bent
mégis megfojt
a köldökzsinór.

És így, hogy mégsem,
maradtam volna
lebegni benned,
míg meg nem halsz.
Bent

A fecskendőtűben az egész lét elfér,
E játszmában nincsen kezdet, nincsen vég.
Az ablakrepedésbe hullott tegnap egy légy,
Felfordult és átigazolt a holtak közé.

Hány napom, hány éjjelem van hátra?
Tudom rég, nincs helyem a világban.
Ma én, holnap te, aztán mind, aki van.
Ki éli itt túl a másikat?
Ki éli, ki éli, ki éli itt túl a másikat?

A légy dala

Bemerészkedett a városba, egy messzi,
délre eső tartomány fővárosába, ott dobogott
patáival a középkori kockaköveken, nézte a
pompás épületeket, az elegáns luxusüzleteket,
éttermeket, kávézókat, a gyönyörű latin lányokat
és férfiakat, miközben sóvárgott saját hegycsúcsaira,
erdeire, vágyott a magasba és a magányra, így
jutott a több száz márványlépcsőn fel az égig...
Kentaur, a megalkuvó

Születésed után valószínűleg
nem haltál meg majdnem, mint én.
Talán elég anyatejet kaptál ahhoz,
hogy aztán később már
ne okozzon örömöt az evés...Anyatej

Mások — ártatlanok vagy puhány figurák —
Az erdőn zsongító varázslatokra lelnek,
Friss légre, langymeleg szagokra. Boldog lelkek!
Misztikus rémület borzong másokon át.

Boldog lelkek! Míg én, idegbeteg, kit folyton
Aggaszt és tébolyít homályos bűntudat,
Remegve kutatok az erdőn át utat,
S félő, hogy csapda les rám vagy holtakba botlom.

Az erdőben

Meglepően kevés holmit találtam anyám ruhaszekrényében,
szegényes látványuk zavarba ejtett,
fakó virágminták, foszlásnak indult nyak,
külön helyen a féltve őrzött parfümjei, kámfor és levendula,
a kardigánok és a pongyolák egészen összementek,
indigó, égszínkék, fakó, tengerkék, és további árnyalatai a kéknek...
ruhák

Nem magamat, őt védtem, amikor megpróbáltam
elrángatni magam, zsinóron lógó, szomorú
tört könyök, a helyzet élessége marasztalt,
hegyesszögű asztal.
Botlott a tánc mikor, erőt véve magamon
(vagy teremtett bábomon) felhívtalak,
igazoltam az ő veszteségét, akire különben valahol,
rajtad keresztül vigyázni akartam.
Hazafelé

én nem kívánok csak betontörmeléket.
csak sót szopni és kiköpni egy tengert.
én nem emlékszem, csak visszanézek,
mit lophatnék magamból, amit az én magában elnyelt.
ha voltam, ha leszek

kelet felől, az északi oldalon vagy a leg-
közelebb a vízhez. az árnylétra ritmu-
sában, a korlát vasrudai mentén, a víz
feszes felszíne felett. part és tükörképe, az
épülő meder. a homokágy régmerev hul-
lámai. a hídra lépsz. lábán a hordalék, a
sovány hab. a híd véknyuló pillérei, két
távolodó part között ritkuló sziluett. ebben
az olvadt napsütésben egyre szűkebb ne-
ked a földsáv.
újpesti_vasúti_híd

és akkor letakartuk a tükröket,
elmosogattuk és bedobozoltuk
az edényeket, feltekertük a sző-
nyeget, betűrendbe állítottuk a
könyveket, majd bepakoltunk mindent
a nagyszekrénybe és beragasztottuk
az ajtaját.
Visszavert sötét

Temperával kört rajzolok a köldököm köré,
és áthúzom:
akit nem jelöl meg más, az megjelöli magát,
villogva hordja,
és csattogva mutogatja a többi meg nem jelöltnek,
így mutat fel mindent, amit tud, mert nem tehet mást,
minden élet a jelek rabszolgája:
képek és szagok és teremtésmítoszok.
Mindent, amit tudok

akik
sikeresek
ismerik
ezt a titkot
ami nem
létezik
A versengésről

Egy svájci irodalmi összeállításból
egyelőre csak a címeket olvasom,
megpróbálom azok alapján elképzelni a verseket.
„Ha”, „Emlékül”, „A kis Eloisának” —
hát, nem kecsegtetnek túl sok sikerrel.

De Giorgio Orelli utolsó versének címe ez:
A bruderholzi forzíciák.
A Bruderholzhoz jegyzet is tartozik,
bár az rögtön nyilvánvaló, hogy földrajzi név,
feltehetően valamelyik német kantonból.
Le forsizie del Bruderholz

Keresztanyám lehetett az első.
Szegénynek túl jó szíve volt,
vett nekünk lakást, nyaralót,
míg végül a vérét is kiszívtuk,
legalábbis ezt mondta férje,
apám meg azt, hogy szívroham.
Szerettem őt, illik sírni ilyenkor,
de én csak benyálaztam az arcom,
és gombócba gyűrtem az öklöm.
Anyám látott, és szégyenkezett.
Játszani akartam

Előbb üres kráter:
bemélyedés, kapocs a
látható és mondhatatlan
között. Úgy fedi fel
otthonát, mi előbb a kráterben
pusztulásra vágyott:
a város partjain apró,
metszésnyi gázlángok gyúlnak.

Amiről nincs idő

át kell a boltba szaladni tejért,
zörög a kanna, a vázhoz ütöm,
ázott ruha, szétázott papiros,
itt lenni, nem, és nem tudni, miért,
itt én biciklizem, és nem tudom,
tej, föld, eper, szavak, víz, összemos.
Ha nem szabad

Azt mondja, ez a baj a tanárokkal:
„Mit fog egy gyerek tanulni valakitől,
aki úgy döntött, hogy a legjobb, amit az életével tehet,
az, ha tanárnak megy?”
Aztán emlékezteti a többi vacsoravendéget arra,
hogy milyen igaz, amit a tanárokról szoktak mondani:
„Aki tudja, csinálja; aki nem tudja, tanítja.”
Úgy döntök, hogy inkább megharapom a nyelvem (az övé helyett),
ellenállok a kísértésnek, és nem emlékeztetem a vacsoravendégeket
arra, hogy az is igaz, amit az ügyvédekről szoktak mondani.
Mert ugyebár mégiscsak eszünk, és ez egy udvarias beszélgetés.
Mit csinálnak a tanárok

109 éves lettem én
belefér néhány rémregény
meglepett? és?
mi van akkor
ha meglepem e kávéházi szegleten
szögletes arcú emberem,
kevély, kevély
lehettem volna
de nem lettem,
mert eltanácsolt a
jánusz arcú pannóniusz
egyetemlegesen
fura ura intelme
villámlassan, hogy alázhasson,
mint szokott, hogy mért?
Szárszónak is egy…

Ha maholnap jóízűen elfogyasztom magam,
vajon duplámra növök, vagy eltűnök örökre?
Agyam újfent tréfás oroszrulettet játszik.
A tárban csupán túlélési ösztönöm — csörögve.
Önetető

Távol az éjjeltől, a nap közepén a tükrök és ablakok közötti
különbségről beszélgettünk. Én azt akartam (értsd: „úgy döntöttem”),
hogy a műalkotás ablak legyen egyik világból a másikba,
de te azt mondtad, nem, a műalkotás — éppúgy, mint a másik
ember — tükör. És hogy ez elég. De hát úgy csak azt látod,
amit eddig is láttál, mondtam én. Hogyan lehetne ezen
javítani?
Ablakok és tükrök

Hogy megtarthatnék bármit is; na azt (pedig
jó lenne egy s mást) nem hiszem.
S hogy politikai sarzsit viselők elűzik valaha
rosszkedvünk leginkább általuk ránk hozott telét,
azt már nagyon-nagyon rég nem hiszem.
(ha nem hangzana ellenőrizhetetlen dicsekvésnek,
hozzátenném bizonnyal: Nem tudom, hittem-e valaha.)
Ábrándkergetés (helyett)

Tudatlanok vagyunk, hogy egy nyelv
Tartományát félig is birtokoljuk,
Lehetetlen, hogy a szavak megmutassák,
A világ és a költészet lényegét.
Senkiföldje

Délután lementem a vízhez. Vittem
törülközőt a szúnyogok miatt. Eltörölni és
legyűrni. És tizennyolc percig egyedül voltam, de
akkor odatelepedett egy nő, és kisvártatva
elkezdett csapkodni. Nagyokat csapott magára, mert,
úgy látszik, megszállták a szúnyogok...
Én igazítom el

Végre a tenger ma tökéletes,
Összes sátrát lebontotta már.
Érkezik a nappali sirály
Szótlan, éjszakás nővére helyett.

Rejtegetve az ébrenlétemet,
A házban ne jöjjön senki rá,
Kába lépteimbe gyűjtök át
Mindent, ami már táncol vagy rezeg.
Reggel

És mondá az Úr: Eltörlöm az embert, a kit teremtettem, a földnek színéről; az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég madarait; mert bánom, hogy azokat teremtettem. És mondá az Úr: Ímé e nép egy, s az egésznek egy a nyelve, és munkájának ez a kezdete; és bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne vigyenek mindent, a mit elgondolnak magukban.Turbo folk

Galéria

A diavetítéshez telepítsd a Flash Lejátszó bővítményt.

Szanyi Borbála munkái a friss Műútból

További galériáink…

Műút a Facebookon is!

Szépírás

Medvészet

Webképregény

Kikötői hírek

Kiskáté

Esszé

Kollegiális napló

Nőtérfél

Kritika

Lengyel Zoltán

Lengyel Zoltán: Argo Navis (regényrészlet)

Kustos Júlia

Kustos Júlia: 10.06.

Branczeiz Anna

Branczeiz Anna: A gumiabroncs

Nemes Péter: Csipkevetület

Vannak tárgyak, melyekről a lelkét egyre inkább elvesztő jelenből nosztalgikusan gondolunk vissza gyerekkorunk felhőtlen világára, egy olyan, lassan kézzelfoghatatlan múltba, amiben mi is ott gyökerezünk valahol, de valahogy a távolodás mégis elhomályosítja az emlékezetet.

Tovább »
Kókai János: fehér szó

Egyre közelebb ülsz hozzám. A jégfehér abroszt mintha szemedben látnám tükröződni. Nem mondasz semmit. Csak a mozdulataid fájnak.

Tovább »
Vida Gábor: Tengerleves

Azon a napon Öreg Zanót egy fényképet talált, amelyen kissé homályosan és barna szépiában álldogált a Fekete-tenger partján, a Marcus Aureliusról elnevezett utcában. Ő volt akkor és ott a világ legsoványabb óvodása, bár nem volt ez feltűnő. Akkoriban minden óvodás sovány volt, mert a hízlaló ételeket és táplálékkiegészítőket azon a vidéken még nem forgalmazták, és […]

Tovább »
András László: Illat

Világéletében diszkrét volt. 37 év után is csak véletlenül szagolta meg a felesége parfümjét — a felesége nélkül.

Tovább »
Benedek Szabolcs: Mindegyik egyforma

Balázsnak eleinte esze ágában sem volt elköltözni. Internetes oldalakat mutogatott, amelyek a nyitott házasság előnyeit ecsetelték: változatosság, rugalmasság, szenvedély — csupa olyasmi, amit haza lehet vinni, a megszokottba becsempészni és ezáltal föllendíteni. Szerzett egy magazint is, abban ugyancsak volt egy cikk arról, hogy amennyiben odahaza már minden szertefoszlani látszik, és semmi nem olyan, mint volt, […]

Tovább »
Deák Botond: Szerelemvéső

Miként elveszíted az órád, és elkésel a szokásos, éppen őrült, boldog táncból, mikor ezt természetesnek veszed, ahogy szinte direkt így nem látod jónak a másik lelkét. Ez olyan, mint halálesetről elkésni, mikor kevéssel azután már régen késő.

Tovább »
Purosz Leonidasz: Ny.

Kapsz inkább te is egy betűt, mondom a puha arcú lánynak, azaz Ny.-nek. Hogy beleírhass a könyvedbe, kérdezi. Egyszerűen csak nem érsz többet, mondom a tükörnek, mert persze Ny. nincs ott az átnevezéskor.

Tovább »
Aczél Géza: (szino)líra

amputál annyira felkavaró a téma hogy semmiképp sem merészkednék a kórházi veszélyes hulladékba hisz már egy bolhacsípésnyi injekciótól is fejre állnék ha széles ívben nem kerülném a lelkileg erős embereket akik mint a központi fűtést tapogatják ha tapogatják a lázba görbült betegeket és kezükben úgy siklik a szike mint az elmúlással békülékeny bánatos szemű öregemberek […]

Tovább »
András László: Póráz

Fehér spaletták, kőkerítések, teraszok, enyhe esésű cseréptetők, meredek lépcsők,

Tovább »
Deák Botond: Diagnózis

Önhibáink óhatatlanok, a végletek pedig egyre csúcsosodnak. Amilyen szépek a fiatal pszichiáternők, annyira keményítik és pontosítják, sőt leginkább saját lidércfényeiket világítják betegeikre. Ez leblokkolja a pácienst és csöndes, belső ellenállasra készteti. Gyakorlatilag mindenki elégedetlen, sikertelen. Aztán az életétől, az életterveitől eltávolodva próbál élni TOVÁBB.

Tovább »
Mechiat Zina: Díszletezés

A fjordok nem találkoznak, mert elmesélhetetlenek. Elmesélhetetlen mama temetése is, amire évek óta gyűjtöget. Rendelt koszorút, íriszből, hetente új érkezik, hátha pont most fog kelleni. A komódra helyezzük, igazgatjuk, családi program, hétfőnként díszletezünk.

Tovább »
Visy Beatrix: Visy Beatrix: „nincsekből él a nincstelen”

Az Üdvözlet a kontinens belsejéből olyan kötetcím, ami nem hagy nyugodni. Első mondatom megfogalmazásáig napról napra, óráról órára viaskodtam, hogy a cím melyik komponensével nyissam írásomat, melyik vezethet be a legeredményesebben a kötet belsejébe.

Tovább »
Lapis József: Lapis József: Közelítések a magányhoz

Bedecs László kritikusi érdemei elvitathatatlanok. Mindenekelőtt azt kell említenünk, hogy sokat és megbízhatóan dolgozik — ez önmagában sem lebecsülendő akkor, amikor lasszóval kell fogni az érthetően író, erőteljes ízléssel, valamint az ízlést megalapozó olvasottsággal és műveltséggel rendelkező, a nagy lózungokat kerülő, ám a határozott vélemény előadását nem hanyagoló lírakritikust. Bedecs megteszi nekünk azt a szívességet, […]

Tovább »
Sebesi Viktória: Young prisoners — Spenót, Snoopy, Lópata és Toll (majdnem) lázadása

A címben felbukkanó nevek alapján akár egy mesekönyv szereplőit is magunk elé képzelhetnénk. Ám ha elkötelezzük magunkat Orcsik Roland első regényének olvasása mellett, éppen az ehhez hasonló prekoncepciókról és az olvasói elvárásainkkal megegyező narratív sémákról kell lemondanunk.

Tovább »