friss műút

Hírek

Legfrissebb hozzászólások

  • Trauma és utópia - Kovácsné Nagy Etelka: Ehhez a kritikához képest semmiség volt az 1200 oldalas Világló... (2017-11-06)
  • Mőbiusz - Rózsa Efit: ❤ (2017-11-09)
  • Úti napló - Zöme: Asszem a legszebb napló az idén, ha lehetek ennyire elfogult. (2017-10-18)
  • a merev komponista - Körösztös Jánosko: Gratulálok! Folytasd elkezdett irodalmári ténykedésedet. (2017-09-23)
  • A múlt idő jele - Bársony András: Megértem téziseit kedves írónő és értem hogy mit akar mondani ,DE... (2016-12-15)

Versmalom

Scully ügynök, ne engedj így fájni!
Legyek, mint te vagy, hűvös ballonkabát,
konok koponya, ne bánjam, akárki
alakítja bennem idegenné magát.

Szívem bodzavirág, párolgó
szerelemtányérnak ha érzem,
törj le, kérlek, egészen.Könyörgés Scully ügynökhöz

Nyüszítenél, mint egy kutya.
De a kísértetcsend kígyói nyakad körül.
Nem félsz a fulladásos haláltól,
se a viperák méregfogától.
A kígyóbőr jó meleg, mint egy nagykabát.
Évvég

Talán szeretem Martinát. Talán nem gondolni jó volt.
Játékból Jatzek Babka vagyok. Jatzek úr.
Nem fordul az arc. Jatzek úr nem fordul.
Nincs a hátában felhúzható kulcs.
Más havát ő nem őrzi meg.
LORENZO RIBEIRA — Más havát

Ebben a színben, a tiszta ultramarinban
fürödjön meg a tengered,
amikor kisimulnak az álmaidat fröcskölő,
mérgezett hullámok.

És az igazmondó szájak.
Baranya, téli vadászat — Lapis Lazuli

galléros sárkány
őrzi a barlang
száját meghalt
az összes legkisebb
királyfi benn
a barlang mélyén
a sok csontváz egy
kupacba halmolta
elég gonosz megesz
téged is de egyet
a végén beenged
Zsúr

tegnap bekerültem a kórházba, azért mondom
el neked, mert mindig azt mondtad, hogy az úttörő
mindig igazat mond és igazságosan cselekszik,
tegnap megtaláltalak, megfogtad a kezemet,
aztán itt ébredtem ebben az ágyban, ismerős minden,
érzem a szagodat a párnán, fehér csíkok vezetnek
az éjbe, nem tudok az ablakhoz menni, odaszíjaztak
az álmaimhoz, bárcsak soha nem ébrednék fel.
branül

Megint elmondtad valakinek,
hogy megfogantál.
Mintha cigizés közben találnád meg a szavakat:
én részegen ülök az asztalnál,
te meg a kocsma elé füstölöd, ami szar.
Vaklárma

Gyűlöletével szemben csak jól vasalt ingem van,
és a morzsákat lesöprő mozdulat a mellényemen.
Minden, ami van, kiegészítésre szorul.
Továbbra sem hallgat szavaimra.
A falak összenyomnak vele egyetlen tányérra,
ahol az utolsó menedék kilétem tagadása,
minden eszközzel.

A pusztulás szervezettana

A tengeren szörnyek vannak.
Ismertek a hiedelmek vízi kígyókról,
óriáspolipról, vagy akár sellőkről,
akik miatt a mélybe néztél:
nem kísértenek éppen utánad.
Gyerekként hallottál először
magyarázat nélkül eltűnt férfiakról,
egy fulladozó családfőről, akiről
az átok mindig eggyel továbbszáll:
később vele jártál ki
folyópartokra horgászni,
ő mesélt a vízről, elrettentésképpen.
Tengertagadások 4.

Éjféli percben folyót képzelek,
hallod a buffanó hangot, Buffon?
Más is él itt, működik ezen az árva órán,
— éjjeli setét hullámok alatt —,
mint zavaros fejem, képzeletem magánya.

Felhős az élet, csillagtalan sors, zümmög,
tétova ujj matat a pucér klaviatúrán.
Loccsanó partitúrából játszik remegve.
A gondolat-harcsa

Lapzárta után érkezett a hír,
hogy megkezdődött a hanyatlás.
A hanyatlásügyi minisztert
azonnal kinevezték
miniszterelnök-helyettesnek.
Aznap több bolt ki sem nyitott.
A gazdák aratás helyett
felgyújtották az érett gabonát.
Összeomlás

A végére akartam járni
valami nagy titoknak,
mihez hozzáférhetek, ha van,
vagy biztosra vélthez élni,
akár egy elvakult,
ki istenről papol,
s rögeszmét dajkál
szívének gondolt tájon.
Testvért s világit különít,
elszigetelt részekre oszt,
és meg se kérdezi,
kit hazudtoljon.
Hasonulás

Nem beszél, odébb sem áll;
magának bólint, dúdol. Helyesli
ezt a szórt fényt, a beállítás időtlen dicsőségét,
hogy megnevezni sem kell, elmúlni nem fog.
a merev komponista

Hazamész oda, ahonnan sokszor el.
Felülvizsgálod a tájat, ahol annyi tűz
Égett az ősz beálltával, hogy nem maradhatott
Sok szín. Senki sem kérdezte legyen-e
Fekete-fehér a kép, mégis egyszerre megérkeznek
A régi érzelmek, a fáradt földművesek.
És ami egyszer eltűnt, újra felszínre ér
Az örökös emésztésben. De már nem lesz könnyebb
A sűrűség, selymekről meg nem kell álmodni.

Egy táj felülvizsgálata

néha megijeszt, hogy a zártságban
milyen sűrű a végtelen. a test köteg,
vakon kezdődő fémcsövek. befalazott
ösztönök kongása vagyok, rozsdásodó
vértestek. a keringés ellehetetlenít, egy
pillanatra együttállnak a szervek, a távolodás
első mozzanataként megérintik egymást a
vérkörök. mint üres üzemanyagtartály, a
nyújtózkodó végtagoktól elszakad, hazahull a törzs.
függő teher

Hosszú kötelet kell fonnia képzeletben
annak, aki igyekszik nem gondolni
saját köldökére. Aki tenyerét hasán pihentetve
inkább gondolna megbűvölt állatokra.

A festő ecsettel hímezi az abroszba saját nevét,
mintha. Aztán megfesti a lakomát
döglött nyúllal, üres kehellyel, narancshéjjal.
Mintha

Tárgyak egyre kevésbé,
inkább a tulajdonságaik
vesznek körül.

A ház, a lakás, a szoba
kocka. A vécé ovális, fehér.
A tévé poros.

Az a-moll harmonika
műanyag doboza
sötétbarna.
A-moll

Miért oly sok a szertartás, ránk erőltetve,
Alattomos döfések, luxuskiadások,
Füstfüggöny vagy a mocsok takar el,
Egy lecsupaszított mondat: Én nem látom,
Vagy ki nem állhatom.
Az udvariasság kézikönyve

Esténként meglátogat
az origami ember.
Kisimít és összegyűr.
A kezével barkóbázik:
kő, papír, olló,
állat vagy növény?

Ökölbe szorítva hallgatok,
de nem érdekli. Így figyel.
Ahogy a kezével játszik:
precíz mozdulatokkal,
feszes élekkel
hajtogat.
Origami ember

sokat festettünk együtt délutánonként
egy parkban ülve
én is kaptam tőle festékeket
öblös üvegtégelyekben
és megszerettem ezt az egészet
az elméleteit hogy a világ egy hatalmas lap
meg a mi szerelmünk is
és hogy együtt mindennel telefesthetjük
és hogy ez a lényeg
a fröccsenő színek
kontúrok
fény–árnyék-hatás
klimt: remény II.

Ilyenkor reggel tényleg az enyém vagy,
leszöszölöm az arcod, kipihézem a tüdőd,
mint egy anya, hozok helyetted
döntéseket. A kontaktlencsém helyett —
eltűnt a szem álommozgásában —
újat teszek be, elválasztja a tekintetem,
lesimítok egy ráncot, nem berendezni
próbállak, csak kiélvezem a halk kudarcot.
Határ

Eljátszom egy haldokló szerepét,
és hogy hitelesebb legyen,
egy tölcsérben szűröm le
a megfáradt szív lepedékét.
Bedörgölöm vele az összes szavam.
Ezt elvadult körökben úgy hívják:
mimikri.
Az is egy álca, ahogy magamra húzom
a takarót.
Igazából fázni akarok.
Meghasonlás

A gyomor megtelik velük:
ha már kifáradtak, az agy villámcsapásokkal kíséri le
a gondolatokat a hasba, és vérrel melegíti fel nekik a nyálkás szervet.
Minden ebéd után megfulladnak a vérben és az ételben,
eggyé válnak az állati tetemekkel.
Csak azok a gondolatok engedik magukat megismerni,
amik öngyilkosok akarnak lenni.
Zarándoklat a cédrusokhoz

meglep e tétova mérték: lépve az őszi határban,
távol opálos a kékség, karnyújtásnyira még nyár van,
s messzire már az Egésztől. tájakká lett, ami távlat
— fények, a légi derengés —, válladdá váltak a szárnyak.
addig a táj, puha háttér, évei szín-vonulása,
egy, egyenetlen vakhossz, de egy snitt: ez lényegi bája.
zebegény, szeptemberi snitt

Reggelenként a kertben levelek hullanak
a fákról, ellepik a földet,
ellepik a lépcsőket,
ellepik a verandát,
ellepik az ablakokat,
ellepik a házat,
azután eső hull az opál égből.Egyiptom

az est kivirul. mint langyos csillag
forog vagy kering. lustán vonszoljuk
valami köldökeinken áthaladó, merev
tengely körül. végpontok vagyunk, így
születtünk s körré vágyunk, ahogy minden
alakzat gömbölyödni kíván, s minden
sík csak félmegoldás. létezésünk a másikhoz
simul, akár egymásba írt testek, összes
mozdulatomban téged kereslek, ahogy egy
egyenes keresi merőlegesét.
egymásba írt testek

Mint régről fojtott irtózat
attól, ami zárt.

Miként az elemi paplan lett hirtelen
koporsó, akár a pánik,
gabalyodott a szájra, a lábon.

Belépsz, szellemszemmel a konyhád,
valami poharat veszel.
Lázár

Apám tanított meg horgászni, persze halat biz’ sose fogtunk, ideje nem volt rá, hogy igazi horgot vegyen, mert akkor nem tudott volna kivinni a közeli kavicstóhoz, ezért aztán meghajlított nekünk egy gombostűtSárfoltok

Nyelvetlen csókod íze reggel:
kakukkfű, gyömbér, és talán
egy leheletnyi bors.
Rájátszol a rekedtségre és kérsz,
hogy a vörösfenyős halom tetejéről
kesztyűbe kanalazott hóból
főzzek kávét az ébredéshez.
Mikor már nem ölelsz, de nincs
is még erőm kitakarózni,
a vállamhoz dőlsz és elhúzódsz.
Medveének

mint aki halálára készül, rám jött a
rendrakhatnék, kipakoltam a komódot,
selejteztem és kimostam a felfedezett
fehér ágyneműhuzatokat, melyek
évtizedek óta elfeledve aludtak
a sötétben, szépen összehajtva, mert egy
időben csak a színes dolgokat szerettük...
mint aki…

az ablakon túl téli giccshajnal, bent a
szoba levendulaszagú reszketése, mint
mikor már egészen csend van. így
meghallottam, ahogy utoljára szólítasz
a saját nevemen. abbahagytam a
karácsonyfadíszítést,
ágyadhoz léptem, te pedig lehunyt
szemmel csak ennyit mondtál:
szeretnék meghalni.Epilógus

ha úgy vesszük, te azzal a történettel vagy egyenlő, amit majd elmesélek másoknak rólad.
például azt az esti veszekedést. te szexelni akartál, én meg nyomtatni.
kifogyott a patron, a kérdés így hamar eldőlt.
szóval ezek a történetek színekké és szavakká tömöríthetőek és
rájöttem, hogy az is lefesthető és az is kimondható, ami nem létezik.
kereszthuzat

fészekaljnyi csibe úgy tud csipogni, hogy az szinte
fáj a fülnek. tavasz lesz csorgó eresszel, bent még
melegít a kályha — vagy nem is! áprilisibb idő az,
mikor a kamrában a kotlós költi majd a kiscsirkéket.
a kotlós teste forró, és csőrével kezemre csap,
ha feléje nyúlok. nagyanyám néha meglámpázza
a tojásokat. nézi, lesz-e belőlük valami, vagy
elzápultak. a csirkéknek, amíg meg nem erősödnek,
a konyhában kerítünk zugot.Tyúkszaros

minden naprakész
soha nem voltunk többen
ez a világ rendje
ez a kevés változás a fölkelő nap azonosságában
mikor a hideg megül a völgyben és elkülönül
el innen, nem leszek szomszéd
jöttment leszek
a fejéből kinéző ember

utolsó nap a városban

Mint elfelejtett bádogedénybe,
rúg a szétfolyó dimenziókon
éjjel átütő evidenciákba,
alszik a dermedt nyilvánvalóban,
szemhéjait a holt fény cibálja.
Az álom

Hátul
a nyerőgépek mögött
a budi előtti síkos kövezeten
térdeltek egymással szemben
láthatták —
nem lehet segíteni rajtuk
mindenki kikerüli őket
a részegek mentegetőzve motyognak
valamit a fal mellett elsurranva
A budinál

12 másodperccel mélyebben egy
nagybőgő szólal meg. A két sötét,
mégis öntudatos hang között
vonal képződik. Aztán egyszerre
egy brácsa és egy hegedű kezd
szintén C-t, oktávnyival magasabban.
Egy szimfónia tervezete

izzad a busz apád helyett
én ülök rajta hozzád
visz
letesz
ház előtt
lépcsőn fel
elmagyarázni neked
a meneküljbazdmeg
értelmes magyar szó
a harminckettesek terét is rólunk

A megismerés fája elveszi tőlünk az élet fáját,
jó napot kívánok! Vagy mi a helyes napszak?
Te utánam kutatsz, én meg benned.
Elindulnak felém a bibliai nippek.
Persze, hogy játék vagyok. Szépséghalász.
Szörpöt iszunk, a vitrinben együtt a család.
LORENZO RIBEIRA — Vendetta

Ritkán ringatjuk egymást,
anyám már nem dúdol altatót.
Tabletták pattannak
zsugorfóliából.

Darabos mondat zörög lakatlan
párkányon. Súlyos kövek
dőlnek pillámra. El sem
alszom, fel sem ébredek.
Altató

ROVIGO Állomás. Halvány asszociációk. Goethe
drámája, vagy valami Byronból. X-szer utaztam át Rovigón
és ezért ikszszer értettem meg
hogy az én belső földrajzomban ez különleges
helyet foglal el bár biztosan nem annyira mint
Firenze. Sohasem léptem életemben e város köveire
és Rovigo mindig közeledett vagy éppen hátramaradt mögöttem
ROVIGO

Amíg jó volt, addig nem csináltam semmit,
csak a jóságot elemeztem.
Most majd apránként siratok el mindent,
ami eltűnt veled.
Kezdem magammal.
Aztán jön a házad, a kutyád, a családod.
Most viszont még nem tudom elkülöníteni,
hogy miért sírok.
Talán hogy zászlóként a szívedre tűztél,
és meghagytad, hogy lobogjak; legyek feltűnő.
És én lobogtam és feltűntem,
nem hoztam rád szégyent,
de te csak tartottál engem, a zászlót,
és a zászlórúd takarásában ásítottál.
Lobogás

Ott volt benne még harminc éve a második háború furcsa vége,
ott volt benne még egy híján hússzal a szörnyű kincs is egybevéve,
ott bújt benne a hét esztendő, a nagy groteszket felmentendő,
ott volt benne a senki se látta tizennégy év múlva látomása,
ott volt benne, hogy fordul végre az ezerkilencszáz kétezrébe,
ott repültek már fent az égen a nagy tornyok ellen a nyilak régen,
és ott volt már, hogy rovancsolnak, milyen jövője lesz a múltnak.
1975

Mert sosem kedvelte a középutat,
vonzódott a szélsőségekhez, a fent
és a lent kettőssége hívta megmártózni
a mocsokban, ápolatlanul fetrengeni a
kocsmai mámor alkoholbűzös fertőiben,
máskor pedig borotvált orcával, illatosan,
elegáns öltözékben forgolódni tárlatok
megnyitóin, színházi premiereken...
Kentaur, a menekülő

belédhalál. puha törzsed elomlik.
vörös agyag amivel barlangrajzot.
belédtalál a szemcsék nyoma. lándzsa
repedés-falak közt szanaszét pattog.
mindent a kettőnk számrendszere mozdít.
minket otthon-szagú amőbatábla.
binárisan berovátkázott meder.
lassan átfolyunk óceánegymásba.
egyensúly

a fák mellett a sínek élei, a villamos átme-
neti geometriája. sínek ráérős elágazásai.
a talpfák között vegytiszta kavics, kivi-
lágított váltószerkezet, olajfoltok széles
csillogása. melegen zúgó transzformáto-
rok. hátul végig a fák amorf csöndje, ta-
pintható, függőleges fal. a hőhatárt átfod-
rozza a menetszél. oldalt elkavar, kanyart
húz a sínbe, az út görbéje kibillent.
határ_út

A megbánás toronyterhét
pakolod fejemre, cipeljem,
amíg meglátom
a mondatot szemedben: Combok itt ki
nem fehérednek,
ha szúr a Nap. Esőerdő képű
sivatagban
összeégni nem szokás.
Látószög

A fesztivál első napja törvényszerű csalódás.
Épphogy leverjük a sátrakat, máris elered az eső.
Egy fedett standnál kikérjük az első kört,
és levetett széldzsekikkel pótoljuk ki az egymás közti teret.
Két húszévesforma srác barátkozni próbál a lányokkal,
azok elnézően nevetnek a vicceiken. Nem kellenek ide:
közepesen jóképű borostásoknak itt vagyunk mi;
ilyenekből kár megismerni újakat. Második kör?
A fesztivál…

Nyárdelen érik a mák
rásüt a napszagú fény,
nehéz a csillagos ég-
válladon véres ruhák;

kalászba gyűlik a rozs
szerelmes pillangó száll
szellőnyi, suhanó táj:
kőhideg áldozat most.Nyárdelen érik

A két figura, az egyik nyúlánk-vaskos, a másik sovány-izmos,
belenéz a mélységes mély kútba.

Nem ez az első testük, nézésük, nem is
az utolsó. De most a maximumot hozzák ki belőle.
A két figura, az egyik nyúlánk-vaskos

Most már minden mozgásnak ki tudjuk következtetni
a lehetséges eredményét, mint egy nagyívű kanyar elején,
hogy az árnyékok hogyan vetülnek majd a busz ülésére,
ha a végén irányba áll.
Összehangoljuk izmaink nyúlásának, összehúzódásának erősségét,
ha egy pohár vízért nyúlunk, karlendítések, térhajlatok szögét
az árok túlpartjának távolságával.
Szinkron

Betekerni a fantáziát: bepólyálni az embert:
hogy folyamatosan lehessen: újszülött: veréb-
függő: akut medvemániás: lélekből brummogó
költőparádé a gangon: eseti párbeszéd Istennel:

Kosztondori bácsi szár nélküli szemüvege

Harmadnapra megmásztuk a szükségletpiramist.
Legomboltad kabátodat,
de nem bomlott ki szitakötőszárnyad.
Hajlott hátadról
lefaragta a húst az éhség.
Az utolsó kőkocka nem jelentett határt.
A levegő ritka volt, mégis jól vezette
lentről a csorda hangját.
A csúcson

Üres országút, roncstemető a szélén,
Egy fiú a volánnál, a kormányt
Rángatja, a kerekeket elgurítja a többi,
Nincs más, játszhatnak autópályásat.

Nem szól rájuk senki, a vidék kihalt,
A napsütés csak néma tátogás, nem
Táplál semmit, azt a néhány kórót
Lent a porban estig eltiporják.
(Üres országút)

nem ölelhet az anyaföld —
elrejtőztél inkább hogy ne kényszerítsd
hazugságra a maradókat
s hogy megkíméld őket a hamis
gyász iszonytató próbatételétől
menedék

Három vénasszony él együtt. Előttem ülnek egy kanapén,
közöttünk egy asztal. Még alig van tavasz, csak résnyire
nyitva az ablakok. „Mi újság errefelé?” „Nyomorúság
van, Petikém.” „Szánalmas szarok vagyunk mi már,
akire a légy se száll.” Hárman ülnek, kint a szélben,
a vezetéken a seregélyek, visszafütyülik, amit a házból
kivisz a szél.
Három vénasszony

Először háromévesen lehettem részeg.
Családi összejövetel volt,
a szüleim éppen társalogtak,
vagy indulni készült egy rokon,
mindenesetre nem figyeltek
a poharak alján hagyott kortyokra.
Nagybátyám vette észre,
valami nincsen rendjén,
kérdezett, én meg furcsán feleltem.
Először csalódtam magamban.
Alkohol

Elpattant egy ér a szememben,
fátyol borítja a szemfehérjét,
homályosan látom a képernyőt:
rezeg a betűkkel aládúcolt,
rozoga épület.

Kopnak a tárgyak körvonalai,
foltosodnak a történetek.
Nincs már karnyújtásnyira,
nehezen reprodukálható
a nagyszülői kép.
Relikviák

Lankás domboldalon kanyargunk a tóhoz —
a télvégi bozótos tetszés szerinti virág rügyébe
kezdett. Ha most kiszállnánk, taposhatnánk
a levelekkel borzolt talajt, de — mint bálákba gyűrt
nyári selymet — ilyenkor még keresni kell,
mi minden jut eszünkbe a Napról.
Üvegház

Ráfordulok egy hibára, elengedem a kormányt,
amit talán meg se fogtam, el a vendettát,
elegyszerűsödöm. Tölcsérörvény húz le.
Csúszókezűek közt pisztolytalan éltem.
Mit jelent az, hogy szurony és géppuskafészek?
Mit jelent az, hogy álom verte élet?
Bolygók hullanak, biztos elszakadtak az idegek,
lóg a Plútó, meg minden, már látom a fényfácánt.
LORENZO RIBEIRA — Omerta

üres koponyában járkál egy állat,
a szemgödrön néha kitekint,
hogy félreismerjen valamit,
napok óta ruhában alszok, és este
a mosdókagylóba rázom az aznapi zsebpiszkot,
mindig ebből a zaccból jósolok holnapot...
Sz. kimunkált hétköznapjai

Velem szemben ült le a buszon.
Azt mondom neki:
„A fák sokkal zöldebbnek tűnnek
az országnak ezen a tájékán. New
Yorkban minden halványabb.”
Végül sikerült megszólítanom

Menjek má’ el anyámba. De előbb
borotválkozzak meg. Nem? Akkor keressek
mást. Büdös vagyok, zuhanyozzak le.
Egyek máskor nemfokhagymásat.
Ne horkoljak má’. Hallom? Forduljak el,
ha lehet. Ne nyúlkáljak sehova. Vagy
előbb fürödjek meg. Vegyek másik
pizsamanadrágot, mert így, ebben,
biztos nem. Meg ne próbáljam.
Akkor meg igyekezzek. Hallom?
Mrs. Cabdriver

hogy merre jársz, én is tudni akarom,
megolvasnám ősz hajszálaid,
szemed körüli ráncokat,
ha véletlenül velem szembem ülnél le
a vonaton...
Hamlet

Apám rendelt neki egy pikolót, magának
egy korsóval, én meg egy málnaszörpöt
kértem, mert olyan szép habja volt
a mellettünk álló férfi poharában,
amilyet a konyhánkban álmodtam a
szörpöm tetejére, de valahogy soha
nem sikerült ilyen keményre,
pedig túl is nyomtam a szódát,
hátha azon múlik.
Sörhabos égbolt

Egy hímoroszlán, követem a
hiénákat. Állkapcsom egyre
lassabban jár.
Óvatosan körbezárnak.
Préda

A varjak nem alszanak ma
éjjel sem, felszállnak,
ellepik a teliholdat,
kimetszeni a krátereket,
mint visszanövő daganatot
a koponyacsont alól,
de nem enged, áttétről jelent
minden holdtöltekor.Fekete zaj

A lakás látszólag tiszta.
Csak a falak mögött sistereg a kosz
Csak az arcok mögött lüktet
zsírosan és forrón a harag és a bánat
mélyen, vakon
mosolyognak megszokásból.Csontváz

egyszer majdnem tagja lettem egy színjátszókörnek
a kései siratót bízták rám
és annyira megviselt a harminchat fokos láz
hogy sokáig nem mentem a szilágyi dezső tér környékére sem
évtizedek múlva is azok a sorok szakadtak föl
ha néztem az erkély mögötti ablakokat
cigány vagy mondtam az utolsó órán
köpök a legendára
káromkodni kél kedvem
de mi az az átok amit utánad kiáltsak
Egy színjátszókör emlékére

Fölényes hangú vezércikkeikben
Évekkel később sokan úgy vélték,
Hogy a több hónapos európai légtérzár
Indokolatlan volt, afféle pániktünet:
A forgalomirányítók attól tartottak,
Hogy a vulkáni por összekarcolná
A pilótafülkék szélvédőjét, s a hamufelhőtől
Elhomályosulna a táj a pilóta szeme előtt;
A turbina pengéi erodálódnának, végül lassulna a gép,
A hamu ráolvadna a forró hajtóműre,
És eltömítve azt, sunyi keramittá kövesedne…
Légtérzár idején

Az éhségtől részegen tántorgott a képek között
a zsigereiből felszakadó nedves zajban,
és saját magát átölelve feszült be a torzók és aktok közé.
Kimerevítve halt el az idő, amibe tíz körmével kapaszkodott,
felsértve utolsó esélyét, hogy dohányszagún elérjen a szabad levegőre.
Az utcán fetrengve pár pocsolyán még feltörte a jeget az öklével.
Faun

hogy legalább emlékétől ne fossz meg
a negatívot lenyelem mire indulsz.
vetítőgép-tartozék minden szervem.
szédülésig kergetőzünk. farkaskölykök.

az a nap mikor megszülettem.
az a nap mikor belédhaltam.
az a nap mikor megszültelek.
az a nap mikor meghaltalak.
elengedő

A tömbházak erdejében
lehúzza a tavasz a cipzárokat,
és ez feledteti a hányásszagot a liftben.
A lakás és az edzőterem között félúton
egy kislány cseresznyefát
rajzol az egyik panel falára.
Én nem festek semmit,
de megbocsátod, ismersz.
A telepen rügyezni

nincsen bennem érzés vagy nem tudok róla
lelkem mint avarban meglapuló róka
levél alatt alszik belefagy az álom
ülünk egy ideje mindketten az ágyon
elhallgattál te is én sem jutok szóhoz
egyikünk sem talál el az utolsóhoz

mehetsz előre nézhetsz hátra
beváltható vagyok de látra
nemversek

azon a nyolc milliméteres filmen a hajógyári szigeten
akkor május kilenc park volt a neve
kardoztunk és fociztunk a felvevőgépnek
mert se te se én
nem voltunk oda igazán az olyan dolgokért
Keskenyfilm

Iljics nagyon le volt törve
de hogy más dugta meg helyette Nagyezsda Krupszkaját
esetleg eltűnt a pártvagyon
vagy elfogyott volna a vodka a Kremlben
szobornak ez már mindegy lenne
orrát halott ilyenbe ne verje
Aznap 89 novemberében

Ezek a drága gyerekek.
Ezek a drága, drága gyerekek —
csinálj rendet.

Ezek a drága gyerekek,
ezek a drágák —
fejezz be valamit.
Etűd

Elképzelem legelső éjszakánk.
Világos délután, három körül.
Te munkahelyről jössz, ebéd után.
Akták hideg nyugalma leng körül.
A kulcscsomó nehézkesen kerül
elő a farmered hátsó zsebéből,
tekinteted leszegve nyúlsz a zár
után, talán még biztonságot ad.
Értelek

Trója költői
Semmi ami a tiétek lehetett volna
Nem létezik többé

Se templomok se kertek
Se költészet

Szabadok vagytok
Trója nagyszerű költői
A legyek között

hadd higgyenek halottnak
végül mindenki otthagy
ha halott vagy poshadj
te meg narancsleved
virágföldbe rothadt
hitreményszeretet
(narancslé)

Irgalmatlanul sűrűre főzöd, kelbimbóval.
Takarékosan felhasználsz mindent.
A csimbókot levágod. A mócsingos okoskodást.
S összegyúrod a liszttel a darált szubsztanciát.
S hálásan egyesülnek ujjaid között a nyűgös anyagok.
Leberknödelsuppé

Kislány koromban — mondta —,
döglött medúzáknak hittem a tenger partján
eldobált kotongumikat. Miután néhányat
hazavittem & anyám meglátta őket,
szó nélkül kihajította. Soha többé nem engedett le
egyedül a tengerpartra. Félt, hogy csupa olyan dolgot
mutat nekem, amitől meg kell majd védenie.A tengerparton

Búuuúu! Bu!
Szép Ernő:
De ez mind annyi volt mint mikor a sűrű nyájban
TD: Minden a végtelenségig megy!
Bú-tiszta búza, bú-ocsu

mindenkivel szemben ül, sosem suttog,
beszéde, mint egy kád meleg víz — mire
összeesne rajta a hab, már úgyis kihűlt
(ugyanakkor a sör felmelegedett a
szóbuborékok pattogása alatt:
így érkeztünk végül mindannyian
egy langyos hullámhosszra).
Társasági lény

A gyárak nem várnak a verseinkre.
A kémények hiába égetik szivarjaikat. Az acél
öntudatlanul tölti ki formáit.
A nép elfoglalta a belvárost
és már senkinek nincs szüksége ránk.
Milyen kár.
A zsebeim két világa.
A zsebeim két üres világa.
A proletárok égkék szeme

Nem esik nehezemre elképzelni,
hogy világinak neveznek a hátam mögött,
mert olyan lehetek nekik,
akár egy farfekvéses gyerek:

most születne meg, seggel a fény felé.
Szerintük egy igaz vallás van,
minden más tévútra visz,
vagyis a gyehennába.Őrtorony

itt szélesül el minden.
felénk füstöl az avar és
két part közt reng a föld.
fátyolt köhög a völgy ilyenkor,
hogy ne kérdezd,
mit ér háton a tekintet.
felező

Haragszom rád,
mert itt hagytál minket, asszonyt,
gyerekeket, tanítványokat, a temetésedre
sem mentem ki a csepegő esőben, csak
hónapok múlva, kerékpárral, virágot
vittem neked a napsütésben.
Haragszom rád

Ha tíz éve másképp döntesz, ha nem fekszel fel arra
a kórházi asztallapra, ha nem terítenek ki, ha nem zsibbasztanak el,
ha nem hoznak ki tolószékben, ha nincs hóvirág a párnádon,
ha nem gyűrött arcú nők a kórházi szobatársaid,
ha hamarabb felépülsz, és szeretkezni tudsz,
tán nem cserélnek le egy szűzkurvával,
ha megtartod, és mégis lecserélnek, vigasztalhatna,
van egy már iskoláskorú lányod,
felnőne látszatapaságban, ahogy te.
Szombat. Hétvége. Délutáni napló.

alig vártad a hajnalhasadást, hogy végleg kiléphess ebből
az ördögi körből, lemenj cigiért és ásványvízért a kisüzletbe.
fagyjon össze orrlyukad a hidegtől. mártsd bele a kezed a tűzhóba,
hogy aztán vörösre karcolja a bőröd.
mindegy, hogyan, csak szellőzzön már ki belőled
ez a konzervált kényszermosoly.
újév reggele

A temetők fűvel,
mohával benőtt
átjárói még nem

nyíltak meg. Talán
az összes utazót
felveszik előbb.
A várakozás kamrái

Kabátot veszel
Kabátot veszel
Kabátot veszel meg sapkát.
Elmész?
Elmész?
Ha már elmész, hozol tejet?
Nem tudom a
Nem tudom a
Nem tudom a napját
Mikor téged
Mikor téged
Mikor téged megismertelek
Ahogyan gurulok

És mondá az Úr: Eltörlöm az embert, a kit teremtettem, a földnek színéről; az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég madarait; mert bánom, hogy azokat teremtettem. És mondá az Úr: Ímé e nép egy, s az egésznek egy a nyelve, és munkájának ez a kezdete; és bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne vigyenek mindent, a mit elgondolnak magukban.Turbo folk

Burnbank végigment a városháza melletti főúton,
és félhangosan beszélt magában: — Nem valószínű,
hogy Isten újraéled, vagy ha mégis, nem biztos,
hogy tudni fog mindenről — mormolta, miközben
átvágott a megálló felé —, arról a sok szörnyűségől,
ami a halála alatt történt és a sok érvről, ami azóta
merült fel ellene — tette hozzá és felszállt a villamosra.
Burnbank hazaútja

„Elkezdtem végre új verseket írni, tényleg újakat és tényleg írni”, mondta,
és nem sokkal később a postaládámban landolt néhány új szöveg:
csendes megfigyelések a plakátmagányban ázó plázazombik
mindennapi életéről, amikbe néha-néha, mint tévés interferencia
egy másik világból, kásásan bezavar a huszonegyedik század —
egy elhagyott mobiltelefon üzenetei és a mondatainkat katatón
papagájként megtanuló és visszaböfögő billentyűzetek.

Krizantém, avagy a költészetről

azt hittem nem maradt több kétely
s hogy magamból örökre kiírtalak
kikoptak mellőlem a barátok is
elfogytak a bűvös koccintások
s végül a poharakat is összetörtem
de az önzés labirintusában sem találtam a lényeget
lapos lettem és öntelt mint a plakátok
melyek felkúsznak a falra
s már nem számolom
hány álmot aludtam át nélküled
mióta csak halott emlékeket tudok szeretni…
csak azt számolom

szeretem az elsimultságot,
lebillenő arc a koponyáról,
beléd nevelt nyugalom dermeszt
körém. áramszünetes villanykörte-
szobában lakunk. reggelente két
kézzel integetek neked, hogy biztosan
ne hiányozzak. tudom, úgy végzed
majd, mint bármelyik felhő, vízbefúlt
gyerekek lebegnek az Oktogon felett.
egyszer talán majd én is ott veled.
egyszer talán majd én is nélküled.
sötét van

Citrom- és narancsillat. Szicíliai minőség.
A csendéletbe belép: tervet hoz üvegtálon.
Nem mondtam, hogy olajvászon,
száz meg száz meg száz kéz festette.
Mokkacukrokkal kockázik.
Nem mondanám koffeinmentesnek.
A kávé maga Szervezet?
LORENZO RIBEIRA — A hó bódító vaníliája

Mindannyian ismerjük a napba nézés tárgyilagos,
Fenséges veszélyét, ami vakságot okoz. Ki bír
Ellenállni, s fogyatkozáskor szobája sötétjébe
Bújik a sötétülő fény vizsgálata helyett? Majd
Később, mikor a vakság, mint ok és okozat
Kényszerpihenőre ítéli. Magadat okold és ne
A sugárzást, részecskék helyett anyag és lélek
Kapcsolatát vizsgálhatod a szuterénben, ahol
Azt sem veszed észre, ha a villanykörte kiég.
A sötét szoba

szörnyeteggé lett az a reggel
s már csöppet sem mulatságos két
kérdés közt a folytonos áramszünet
eltanulható a csönd — s hogy a békesség
néha többet ér mint az igazság
hogy lehettél ennyire hazug
elloptad tőlem az arcodat
csak gipsz vagy és márvány
mégis téged kereslek szakadatlanul
pedig már rég háttal állunk egymásnak
áramszünet

Galéria

A diavetítéshez telepítsd a Flash Lejátszó bővítményt.

Műút a Facebookon is!

Szépírás

Medvészet

Webképregény

Kikötői hírek

Kiskáté

Esszé

Kollegiális napló

Nőtérfél

Kritika

Lénárd László

Lénárd László képregénye

Fodor Balázs

Fodor Balázs verse

Sántha József

Sántha József prózája

Toroczkay András: Majka, pizza

Láttam, ahogy Majka szemét kiégeti
egy XI. kerületi punk.
Negyvennek néztem, lehet húsz.
Egy pizzát tartott kezében rendületlenül a pizza- és smúz-
király. Büszke volt és boldog. De nem volt őszinte
akkorra a mosolya már, amikor a szemén keresztül
lehetett látni az éjszakát.

Tovább »
Chilf Mária: Képek

Megjelentek a Műút 2017063-as számában

Tovább »
Dévai Lili: Jóslat, vakfolt

Figyelj, mert könnyen beleeshetsz
abba, hogy bizonyos részleteket
önkényesen pakolsz halomra, mintha
jelentéssé állhatna össze bármi. Napi-
lapokból, rutinból aprított kollázs,
hunyorgó szemmel a szemcsés szöveg.

Tovább »
Somogyi Aranka: Buszon

A Fazekas utcánál szállok fel a tizenegyes buszra. Üres helyet keresek, életveszélyes trip a Mechwart ligetig, vad kanyarok, fékezések, csak két megálló, vidámparki érzés, nehéz állva túlélni. Nincs szabad ülőhely, a másfélszeres méretű, hátrányos helyzetűeknek fenntartott székeket már elfoglalták a kifestett, öreg nyanyák a Batthyány téren, szemben, balra elöl egy kétszemélyes belső székén egy sovány férfi, ölében piros szatyor, hajléktalan. Mindegy. Nincs választás, melléülök, nem tudok állni. A

Tovább »
Mezei Gábor: határ_út

a fák mellett a sínek élei, a villamos átme-
neti geometriája. sínek ráérős elágazásai.
a talpfák között vegytiszta kavics, kivi-
lágított váltószerkezet, olajfoltok széles
csillogása. melegen zúgó transzformáto-
rok. hátul végig a fák amorf csöndje, ta-
pintható, függőleges fal. a hőhatárt átfod-
rozza a menetszél. oldalt elkavar, kanyart
húz a sínbe, az út görbéje kibillent.

Tovább »
Kishonthy Zsolt: Téli október. Lövéte (Hargita megye)

Kollegiális naplónkban…

Tovább »
Lakatos István: S láttam, egy kígyó tekereg

Ugyan sötét volt, amikor tegnap megérkeztünk, de lámpafényben azért nagyjából meg tudtam nézni a ház környékét. És tisztán emlékeztem, hogy a fák messzebb voltak. Hiszen amikor papírt kerestem, még egy picit be is merészkedtem közéjük. Most egészen a kunyhó mellett álltak, bokrostól, csalitostól, mindenestől. Mintha maga az erdő jött volna közelebb.

Tovább »
Csehy Zoltán: Aki a zongorából jött haza

Az egykori híd nem csak a valóságreferencia és a nyelvi tárgy anyaga közti retorikai távolságban/felett/on át feszült ki, hanem azt a folyamatos terheléspróbát is szimbolizálta, melynek e telített versnyelv mindenkori élvezője ki van szolgáltatva. Teherből most sincs kevesebb: ráadásul az architektúra egzaktságát az álom és ébrenlét közt lebegő nyelv bizonytalansága váltja fel. Térkép helyett marad a költői diagnózis, jobban mondva a nyelv mozgásait a kifejezés szenvedélye mentén dokumentáló kedélypartitúra.

Tovább »
Gilbert Edit: A dimenziódoboz mélysége

Havasréti József második regényében a kritikám címébe emelt motívum foglalkoztatott a legjobban, amit spoilerezés nélkül nem tudok megmagyarázni. A homályos célú kísérlet egyik szereplője, Szaszkó egy ismeretlen rovart tartogat sokáig a konyhájában, amit végül elpusztít és berak indigókék könyvébe. Bepréseli valamiképp, bár addig úgy tűnt, nagyobb annál, hogy beleférjen egy könyvbe. Bármilyen nagy is az a könyv, amit egy még nagyobb bőröndben lehet hordozni. Ugyan korábban sem kapunk még megközelítőleges méretleírást sem a rovarról; lehet, hogy rútsága, visszataszító mivolta olyan mértékű, hogy hosszát és szélességét is tetemesnek véltük. Nem beszélve teljes térfogatáról, ami nem fér azóta sem a fejembe: hogy lehet egy dobozt, ami az állat koporsója, egy könyvbe tenni, amibe addig csak feljegyzéseit, lázálmait, fantáziáit, látomásait dokumentálta, és aminek oldalaira képeket ragasztott a szerző. Valami különös történik itt a mélységgel. „[…] precízen kivájt üregben roppant méretű ocsmány rovar feküdt, odaragasztva”. (253)

Tovább »
Dévai Lili: Ne turkáld az ételt,

…a nézéséből tudom,
hiába bólogat lassan, egyenletes ütemben
némán velem szemben, ismerem mondatait.
Amit mesélek, arra általában lesüt, hallgat.
Jó, te tudod… Ismerem a folyamot, ami beáll
ilyenkor. Hártyás csöndjének elég egy repedés,
mélyén a sodrása állhatatlan. Egy utcára tőlünk,
a körúton elhalad valami nagy.

Tovább »
Fodor Balázs: Én-csapda

Mire sejtenként beépül egy,
mire reagál a szervezet,
már késő. Már az előző

pillanatba burkolt évezred
csillanását önti csontba,
hogy elvesszen a porhüvelyben.

Tovább »
Toroczkay András: Arany karika

kérdezi el tudnám-e
képzelni az ujjamon
nem tudom miért kérdezi
de eszembe jut egyik barátom
aki szerint ez biztos jele annak
hogy az aki kérdi el tudná képzelni
a másik illetve saját ujján…

Tovább »
Hegedűs Ágota: Mőbiusz

Misi csak addig kellett, amíg tejelt. Míg húzta a multinál az igát, a menő háeressel lehetett dicsekedni, bár az oviban csak egyszer látták, este hatkor még fogta az asztal szélét, és a szeme sarkából leste, ki mer fölállni előbb, mert a főnök strigulázta. Misi egy kedd délután fél négykor fölállt, és elment a fia elé az oviba. A gyerek a mászóka tetejéről vette észre, fülig szaladó szájjal, hangosan vijjogva érkezett az udvar túlfeléről, széttárt karokkal, apucikámat ordítva. Misi szorítást érzett mellkas tájon, és érzékenységét tekintve azt gondolta, hogy simán infarktusa van, ezért többé nem mert a gyerek elé menni.

Tovább »
Keresztesi József: Az „Omerta” margójára

Az Omerta négy könyvében négy szereplő beszéli el a saját életét: a férjétől megszökött, majd szolgálónak álló parasztasszony, Szabó Ződ Kali, a rózsanemesítő Décsi Vilmos, a félárva parasztlány, Butyka Annuska, valamint a nővére, a ferences rendi szerzetesnő Róza (szerzetesi nevén Eleonóra). Az elbeszélések itt már összekapcsolódnak, kiegészítik vagy átértelmezik egymást, és ennek folytán egy-egy alak új és új fénytörésben képes megjelenni — nem csupán a gesztusai, a reakciói, de maga a figura egészében is.

Tovább »