friss műút

Hírek

Legfrissebb hozzászólások

Versmalom

mint hajamból a vörös
úgy koptál ki belőlem
nem festettem négy hete
lenövés a töveknél — ez vagy te
tincsekbe zárt nosztalgia
kádban narancsos csík
akciós termék a dm-ben
egy szenvedélytelen szín
a női lélekről

belédhalál. puha törzsed elomlik.
vörös agyag amivel barlangrajzot.
belédtalál a szemcsék nyoma. lándzsa
repedés-falak közt szanaszét pattog.
mindent a kettőnk számrendszere mozdít.
minket otthon-szagú amőbatábla.
binárisan berovátkázott meder.
lassan átfolyunk óceánegymásba.
egyensúly

Menjek má’ el anyámba. De előbb
borotválkozzak meg. Nem? Akkor keressek
mást. Büdös vagyok, zuhanyozzak le.
Egyek máskor nemfokhagymásat.
Ne horkoljak má’. Hallom? Forduljak el,
ha lehet. Ne nyúlkáljak sehova. Vagy
előbb fürödjek meg. Vegyek másik
pizsamanadrágot, mert így, ebben,
biztos nem. Meg ne próbáljam.
Akkor meg igyekezzek. Hallom?
Mrs. Cabdriver

itt szélesül el minden.
felénk füstöl az avar és
két part közt reng a föld.
fátyolt köhög a völgy ilyenkor,
hogy ne kérdezd,
mit ér háton a tekintet.
felező

Elesett az éjszaka, és amíg a koncertre várunk,
kielégülésed is ritmust akar.
Akkor a karmester arabeszkjeit tépi, gúnyt játszik egész röviden,
majd álmában emelkedni kezd, de a küzdelem átfajzik
egy rétté, amelynek tagjait kőből formázták.
Íme, a dombból feltörő láva, és a pázsit, ahogy kileng előre és hátra,
akár az égő éjjeli lámpa, mozgásom rendezi el.
1008. emeleti szonáta

A lakás látszólag tiszta.
Csak a falak mögött sistereg a kosz
Csak az arcok mögött lüktet
zsírosan és forrón a harag és a bánat
mélyen, vakon
mosolyognak megszokásból.Csontváz

Hugi térde közé ült az a vak diák
a gitárral, a zsúfolt, dél-londoni pubban.
Nagyon összeszorultunk — úgy szardíniák
módján, majd még szorosabban

pszichésen. Imákat meg népdalokat
játszott a csoportnak, s úgy jött el az újév,
hogy bár alig ittunk, nótára fakadt
mindenki...Migránsbuli

beépülni a világ rendszerébe,
ebbe a gyönyörű, pocakos testbe,
apró, elhaló sejtként, ficánkolva,
rácsodálkozva a csontokra és izmokra,
szövetté olvadva szerelmesen,

és rádöbbenni, milyen könnyű,
milyen szép csak résznek lenni,
résznek egy nagy egészben,
amely egy még nagyobbnak apró csücske...
Anaximandrosz mondása

Gyermeket szerettem volna tőled.
Csillogó szemű, tündérhajú lánygyermeket,
akinek a szíve tiszta és folyton kacag,
akit nem lehet bántani,
aki nem bánthat senkit sem.
Pont olyan gyermeket, amilyen te vagy.
Ha belenézhetnék, most is őt
látnám tenger-vörös szemedben.
Mikor már nem

Talán szeretem Martinát. Talán nem gondolni jó volt.
Játékból Jatzek Babka vagyok. Jatzek úr.
Nem fordul az arc. Jatzek úr nem fordul.
Nincs a hátában felhúzható kulcs.
Más havát ő nem őrzi meg.
LORENZO RIBEIRA — Más havát

A félelem, hogy elfelejtem, jól vagyok,
számba kúszik, mint egy szó,
ami megbánta, hogy kimondták;
keserű mondatokat szorít
fogamhoz, nyelvemhez, ínyemhez.
Hagyja abba, azt akarom,
mert jól vagyok,
mert vérem a vérem.
Vannak ilyen reggelek

Ha mindez nem történt volna meg velem
egyszer már, ha vérre nem láttam volna
rá életet, földre vizet, égre mindent, amit
lehet, egy individuális mitológia
nevében azt, ami tán ott se volt,
nem tudom már, menedéktelen
csöndeket, tértelen, sötét, hibás,
zuhanytalan lelkű házak bánatát, pirosra
zöldet, zöldre mindig kéket, kékre sárgát,
szemeim fülnél fontosabb tanúk lennének.
Hullám, mollban

olyan vagy, mint a jó helyen
kimondott szó. ott van valami
véletlen okból, mintha nem is
létezne, ha én nem ejteném ki
a számon, de ahogy van, az nem
miattam olyan, hanem mert magával
hozza az összes olyan helyet,
ahol már jó volt kimondani.
dor

Nem hívtam föl sosem nemhogy az Elnökét, de
a Főigazgatóét és az Adminiszt
-ratív Igazgató-helyettesét se, mint
ahogy a Rektorét, a Tárnokmesterét se.

Tíz éve mindnek itt az elérhetősége,
a hatalom kísértő képeként, amit
lenéztem, félve, hogy mit szólnak majd, akik —
vagy erényből netán? Hogy nagy lehessek végre.
Pakli

nézd eltűnünk együtt utazunk két szemed két ellipszis bennük
gyújtópont minden tükröződés elcsendesedünk mint földhöz
vágott állatok megfeszül bennünk minden ín vonalaink túlmutatnak
a testen most arra gondolunk hogy a görcsök szorításában valóban
megpuhul a tér — szakad a hús óvatos mozdulataid alatt tárj fel
ne csak elnevezd szólítsd meg a szerveket törött madár markodban
függőleges hajítás felfelé

A sarokban fehér liliomok
Állnak. Egészen
Idegenek. A szobát
Belepik. A porzókról a virágpor
Tapad — összemázolt a tenyér, a tüdő,
Lemoshatatlan, csak elkenhető
Közhelyesség. Minden eleme
Vádol. A szimbólum egésze
Zaklat. A jelentés miérteket
Maszatol. A fehér liliomok
Rémületesek. Egészen
Fehér

ma felsértem magam
hogy lássam, érzek-e még
most nézd a fájdalmam
az a legőszintébb
a szög szakít egy rést
egy régi meghitt hős
én mindet megölném
de minden túl jó ismerős
Sértések

beszélgetünk, a konyhaasztalra zsúfolt tárgyakat nézem közben, direkt nem téged.
fegyelmezésről van szó meg gyereknevelésről.
a szakadékaim próbálom betemetni, melyeket te ástál belém,
ki akarlak hasogatni magamból.
óvatosan jegyzem meg, hogy a könyvek szerint a büntetés bosszúvágyat ébreszt,
és hogy fontos az erőszakmentes kommunikáció.
vallomás

Ki ez a jóasszony? Hamut visz
Egyenes derékkal, mint egy körmenetben,
Két kézre fogja a serpenyőt

Csurig tele a sparhelt platnija
Alól kiszedett friss, súlyos parázzsal,
Fehér tűzporral, még izzik a pernye,
Páratlan

Historia est magistra vitae,
a történelem az élet tanítómestere,
tanultuk hajdan az iskolában,
ahol — ez rögtön a háború után volt —
még rágógumit és ami csokit lehetett kapni,
és mikor beállt a fagy az udvaron,
kórusban tüntettünk szénszünetért.
Történelmi dilemma

szemétkosár mellett papírgolyók.
nem bírták el a nevek súlyát vagy az
ürességet. ahogy a csikkekből
rakott kazal. összegyűrt szárnyaim.
papírcsónak merül pocsolyába.
funkciótlan két íve összering.
mintha-jelentéses mozdulatokba
kapaszkodom. felveszem gesztusaid
tartályát. hagyni könnyebb.
bukás

mindegyik fényképen látom
magam mindentől messze,
a szívhez közel.
ami esedékes

Jácint falatjain éltem túl.
Éhségem meg nem hunyászkodott.

Simára nyalt porzók, beporzott
torok; a Szépségtől fulladoztam.
Szolgaság

izzad a busz apád helyett
én ülök rajta hozzád
visz
letesz
ház előtt
lépcsőn fel
elmagyarázni neked
a meneküljbazdmeg
értelmes magyar szó
a harminckettesek terét is rólunk

ROVIGO Állomás. Halvány asszociációk. Goethe
drámája, vagy valami Byronból. X-szer utaztam át Rovigón
és ezért ikszszer értettem meg
hogy az én belső földrajzomban ez különleges
helyet foglal el bár biztosan nem annyira mint
Firenze. Sohasem léptem életemben e város köveire
és Rovigo mindig közeledett vagy éppen hátramaradt mögöttem
ROVIGO

Látom, ahogy tömpe, dohánytól barna ujjaiddal
Dallamot faragsz.
Mert együgyűn hiszed, mesterségedbe olvadhatsz.
De nem mesterember vagy!
Csak mesterkélten éled álhitét mesterien
Űzött szakmádnak.
S mégis belőlem hangszert faragsz.Basszuskulcs.

mióta szeretlek szinesztézia a reggel
refrén a szombat fokozás az éj metafora a melled
enjambement a szád és én költő vagyok —

mióta szeretlek a kézírásom vagy memória sejtmembrán
idegpálya a szívem ujjlenyomata testem receptora a túlsó part
m9

Groteszk leszel, mint egy rosszul preparált állat.
Próbálok erre nem gondolni.
Sokáig fekszünk mozdulatlanul,
mint a kutyák, ha
párzás után összeragadva maradnak egy ideig.
Valahol most épp egy beszédhibással
gyakoroltatják a taxidermia szó kiejtését.
Nekem meg a te neved miatt kellene
logopédushoz járnom.Taxidermia

Tárkány, az Elvis-frizurás főpolgármester
Megnézte az óráját: már öt is elmúlt.
Késik a vásárból, de úgyse kezdik nélküle
A gyertyagyújtó ceremóniát, igaz?
Az önkormányzat mutatós párkányzatán
Fölgyulladt a színes lámpasor:
Hókristályfüggöny, koronával ráadásul!
Hópaplanos fenyődísz és világító pehely!
Ízléses fénypalást meg lampion!
Vásárban

Apa, apa, a csontjaid. A csontjaid fölöttem,
A mellemen. A fűben. Azt mondtam, nem.
Megint csak nem; erre te fölémhajolsz,
Csont és fa, zöldellés sehol sem.

A fejem alatt. Átkéklik a szemem
A téli éjszakán, a rögökön.
Nem tudom, melyikünk kerekedett
Felül, apa, apa, hallasz? Azonnal
Mondd meg, melyikünk volt előbb
A földben. Pedig nem is kék a szemem,
Csak már nem tudom, hol kezdődsz te,
Hol végződöm én.
A tizenhatodik óta pontosan

Nem sok,
kis kevés.
Konyhakerti növényen
az első penész-
folt is lassan terjed
szét, mondhatni: még
majdnem ép, csak
épp van az a kevés,
ha kivágod,
hiányos lesz az egész.
Bagatell

A lányok olyanok,
mint a villámhárító,
ügyesen hárítják el
a fiúk bókjait, dicsérő
szavaik elől kitérnek, akár
egy éles kanyarban az autó-
versenyző az akadályok elől,
s a lányok néha maguk is
villámként viselkednek, megcsíp
a fiúkra szórt gúnyos megjegyzésük,
hogy ennek nagy a hasa,
az túl ronda,
az ott béna,
ez itt unalmas...
Lányok

Kék ér
a hófehér, telt,
gazdag mellen:
mondat a papíron,
egészen tapintatlanul
vad ártatlanság.
Kunstkamera

Hátul
a nyerőgépek mögött
a budi előtti síkos kövezeten
térdeltek egymással szemben
láthatták —
nem lehet segíteni rajtuk
mindenki kikerüli őket
a részegek mentegetőzve motyognak
valamit a fal mellett elsurranva
A budinál

fészekaljnyi csibe úgy tud csipogni, hogy az szinte
fáj a fülnek. tavasz lesz csorgó eresszel, bent még
melegít a kályha — vagy nem is! áprilisibb idő az,
mikor a kamrában a kotlós költi majd a kiscsirkéket.
a kotlós teste forró, és csőrével kezemre csap,
ha feléje nyúlok. nagyanyám néha meglámpázza
a tojásokat. nézi, lesz-e belőlük valami, vagy
elzápultak. a csirkéknek, amíg meg nem erősödnek,
a konyhában kerítünk zugot.Tyúkszaros

cipellek magamban hónapok terhe.
zárványidőbe kövült szerelemmel.
üres hasam falán az izmok
gyantaszoborba temetnek.
kiolvasom mindig minden irányba
imaként apró rezzenéseid nyomát.
talán mert féltél világra jönni
csak ezt a pár remegést küldted át.
fosszília

És a krónikus lalofóbiás irtózik a néma
olvasástól, mert a torok részei úgy is
mozgolódnak. Retteg az állapottól, melyben a közlő
már nem egy szelf, mert a tudattalanjában gyökeret vert,
hogy nekünk folyton rohamunk van, és hogy a beszéd már
mindig is halálba vezet.
Lalophóbia

torkomban örvénylenek a szálkáid —
mintha toporgó galambok a csatornafedélen,
mocsokba dörgölődző kölyökkutyák.
a nedves fának is van szaga:
mélybarnára sötétedik a levegő.
metsző élességgel

Isten megbocsát a bestiának bennem,
és Isten megbocsát a baromnak.

Soha nem terveztem így.

Isten megsegíti, akiket bántottam,
és a halott madarakat a parton.

Soha nem terveztem így,
ámbár a madárügyhöz
nincs közöm.

Megbocsátás

ez a cella az otthonod
ez a sötétség a tiéd
ebben eligazodsz ezt
ismered és voltaképp szereted is
ha ezen az elfogadást értjük
elfogadni azt ami csak most
van készülőben csak úgy mintha
szibériai messzeségből kéklene rád
egy ismeretlen szempár vagy egy barlang
némasága szólítana meg
Csak azért

I.
Kirántom, mi helyett?

II.
Kés. Magyar. Zsoltár.
Két konan

szatyrom a biciklikormányon,
tej, kenyér, karfiol, alma,
nézem az utat,
rázkódnak bennem a szavak,
szépek, frissek, üdék,
mint a zellerlevelek,
mégsem állnak össze,
mint zöldséglevesem.
piacról haza

Lebegve lépek, hogy hozzád szegődjem észrevétlen
te jössz puha léptekkel,
fekete haj, szivar, rózsaszín angóra pulóver:
a rózsaszín párduc és a porcica —
karmolászom a torkodat.
Rózsaszín párduc

A halál uszálya úgy lobog,
mint a habzó fekete tej.
A tengert mozgatja maga után.
Fekete rúzs tapad fogai közé,
megbillen a pillanat, mikor a mellkasomra lép.
Halálhölgy

Az erőszak ma
új arcát mutatja
beletanulok
simulékonyan
alárendeződöm
mire megszokom
változik megint
a tegnapi pofon
arcról a köpet
hiányozni fog.
Fúga

Akkor már régóta az óriásokkal álmodtam.
Minden éjjel jöttek, vertek és rugdostak,
át akarták vágni a torkomat.
Meghaltak, azt hittem, a rémálmoknak vége van,
az óriások összementek, nőttek helyettük férfiak.
Új óriások, nem hiányoztatok, de azért jó, hogy jöttetek,
A büntetés már hiányzott, kérlek, fegyelmezzetek.
Megijedtek maguktól, azt mondták, óriások nincsenek,
Hazudtok-hazudok harc volt, s én túlnőttem mindegyiken.
Ringató

A költészet úgy csúszik az álmokba
akár egy búvár a tóba.
A költészet, bátrabban bárkinél,
belecsúszik és elmerül,
mint az ólom
egy tóba, mely végtelen, akár a Loch Ness,
vagy olyan tragikusan zavaros, mint a Balaton.
Feltámadás

Éjlidérc emeli balját:
éjfélt dobban így az ország.

Tátott szájjal hallgat a tó.
Halk kutyahörgés hallható.

Madár nyújtózik a nádban.
Béka kémlel lent a lápban.

Csiga fülel a házában,
s krumpliföldi egér, párban.
Az Éjlidérc

Az épületek nem halnak.
Kilátni a testből.
Ablakok néznek rá.
A létezésre. A Kioltásra.

Fodrászüzlet volt itt.
Szőr, a haj. Ékes hulladék.
A beszéd hőkioldója.
Olló vágja hidegen.
Csillár a nap

A kisgyerekek kövekkel dobálják őket,
és amelyik túléli, azt akváriumba teszik a mólón.
Nem szólnak hozzám, akár a süketekhez,
pedig esténként átöltözöm, kibontom a hajamat,
és hallom a kövek csattanását, az üvegen sercenő csontokat.
Szürkület előtt

Anyám nem hisz a feltámadásban.
Ebéd után vagyunk, szomorú emésztés
Vette kezdetét, a test ellassul.
Nem hisz, mert a parcella
Ki lett fizetve húsz évre.
Majd fizessétek tovább, mikor
Már nem leszek, és vállvonogatva
Eltünteti a terített asztalról a tor
Szemnek kibírhatatlan, földi
Maradványait.
Tedeum

Annyit láttam csak.
A talpad alatt megolvadt linóleumot.
Te meg észre sem vetted. Ott álltál,
majd megindult alattad minden.

Nem mertem, pedig megérinthettelek volna.
Inkább csak néztem, ahogy
a kettőnk közti szintkülönbségtő
l felszökik benned a tériszony.
Elérni a szótlanságot

Tudom, hogy hazudtál
Nem nekem, hanem csak
Magadat próbáltad
Becsapni, megértem
Nyakad köré fonta magát a múlt
S most kétségbeesetten
Beléd kapaszkodik
Szeszmefuttatás

ha teljesen önkéntelenül és előzetes indok
nélkül képes vagyok a rettenetes napoknak —
munkahelyi elidegenedés, általános boldog-
talanság, anyám, anyám — ellentmondani,
az általános leépülés helyett visszapillantani,
csupán a kényszer kedvéért, az érdemem
nélküli hajnalokért, akkor érezni fogom, hogy
nem volt hiábavaló a hosszas időzés az ágyam
mellett, ülve és gondolkodva, miképpen
a hangszóróból Chopin prelűdje hullámzik,
minden egyszeri hang leüt bennem egy újat
Chopin Prelude

Szar a járdán.

Balkáni gerlék
fészkelődnek a padláson.

A szellőzőablakokon
jutottak be.

Egész nap hallani az ideg-
tépő sipítozást.

Padláscsend

azon az éjjelen
mindent összevissza nem az órák vertek
a holdból a padlón kis foltok hevertek
betakarva hideg vázacserepekkel
azt hittem már soha nem jön el a reggel
azon az éjjelen
felkelt mint akit a döbbenet lassan ér
erősebb volt, mint a rozoga vaszsanér
és jobban imbolygott, mint a lámpa fénye
mi részegen borult a fali gyékényre
Azon az éjjelen

Elpattant egy ér a szememben,
fátyol borítja a szemfehérjét,
homályosan látom a képernyőt:
rezeg a betűkkel aládúcolt,
rozoga épület.

Kopnak a tárgyak körvonalai,
foltosodnak a történetek.
Nincs már karnyújtásnyira,
nehezen reprodukálható
a nagyszülői kép.
Relikviák

nyárszagú pocsolyagőzöket inhalálok,
hogy legalább emlékezzem. de nem megy.
se születésre, se halálra,
se halálra, se a határra,
se a határra, se a tengerre,
se a tengerre, se érkezésre,
se érkezésre, se eltűnésre,
se eltűnésre és se korán,
se korán, se nagy késésben,
se késésben, se időben.
mégis belezuhanok

Eljátszom egy haldokló szerepét,
és hogy hitelesebb legyen,
egy tölcsérben szűröm le
a megfáradt szív lepedékét.
Bedörgölöm vele az összes szavam.
Ezt elvadult körökben úgy hívják:
mimikri.
Az is egy álca, ahogy magamra húzom
a takarót.
Igazából fázni akarok.
Meghasonlás

Ha méreggel is elmúltál egy reggel
és ki is fosod mind az összeset,
megénekled, hogy ennyi volt az éjjel
és hálás vagy, hogy újrakezdheted,
hogy élhettél itt kávéval, befőttel,
hogy éltél bőven — gyomrodban remeg,
hogy amfetamin nincsen és egy nő kell,
a változásban jó lesz majd neked.
A kolozsvári váltás

Kész versek mestere,
minden rossz sort megigazít.
Vajon mit mondanál?
Csak az jár a fejemben, hogy
nem vagyok méltó tanítvány.
Tiszta lap

Nincsenek kopások és feledések
csak barátok valamennyire
akkor is egymás életében
hogyha menthetetlenül a messzeségben
múltak ki közülük az évek
Ballada a felezőidőhöz érkezőkről

Elképzelem legelső éjszakánk.
Világos délután, három körül.
Te munkahelyről jössz, ebéd után.
Akták hideg nyugalma leng körül.
A kulcscsomó nehézkesen kerül
elő a farmered hátsó zsebéből,
tekinteted leszegve nyúlsz a zár
után, talán még biztonságot ad.
Értelek

Erre a világra nem érdemes…
Szád csak vékony csík — börtönablak
Magányába mártod
Karcsú cigarettád.

Ez az én döntésem is kellene hogy…
Pillantásod beleolvad
A virrasztó alkony fényébe.
Elvetéltek vágyaink.
Parfüm

tudod, a félelmeink közösek.
hogy elvirágzás után mi történik velünk,
még hányan nem pillantanak hátra távozáskor.
együtt reménykedünk, hogy a viasz lassan szilárdul meg,
mert közben egyre barázdáltabbá válunk.
el is engedném a bütykös ujjaidat, de szánlak —
túlságosan elmélyült köztünk a kimondatlan.
szőranya

Csak a harmadikig, válaszoltad.
Így tudtam meg, hány méterről
éled ezt a környéket. Számolni
kezdtem, és arra jutottam, hogy
onnan még mindenki másmilyen
lehet. Aztán az éjszakákra
gondoltam. Errefelé egy ház
tele van órákkal, amikor
a mellkasodon érzed, ha valaki
pontosan feletted alszik.A harmadikig

Délután lementem a vízhez. Vittem
törülközőt a szúnyogok miatt. Eltörölni és
legyűrni. És tizennyolc percig egyedül voltam, de
akkor odatelepedett egy nő, és kisvártatva
elkezdett csapkodni. Nagyokat csapott magára, mert,
úgy látszik, megszállták a szúnyogok...
Én igazítom el

épp egy előrajzolt kiscsibét és három tojást
színeztem zsírkrétával mikor leült mellém
az óvónéni
rám nézett és mélyet sóhajtott és a körömlakott kapargatta az ujjairól
akkor még azt hittem hogy kimegyek a vonalból
és az a baj
egy másik húsvét előtt

A végére akartam járni
valami nagy titoknak,
mihez hozzáférhetek, ha van,
vagy biztosra vélthez élni,
akár egy elvakult,
ki istenről papol,
s rögeszmét dajkál
szívének gondolt tájon.
Testvért s világit különít,
elszigetelt részekre oszt,
és meg se kérdezi,
kit hazudtoljon.
Hasonulás

engem ez érdekel: hogy lehet beolvadni egy székbe.
nekem ez számít: párhuzamos-e az ajkunk.
én ezt látom: kibontott hajad a fény.
én ezt várom: seperjük ki az időt.
én ezt félem: hajnali hatkor a csendet.
én ezt kérem: eltűnni úgy, mintha várnál.
én ezt állom: szememben köt már a beton.
én ezt írom: torkomon ragadt morajlást.
én ez vagyok: hála és végtelen szégyen.
önmagam margójára

Kimenni a földekre, nézni az
embereket, ahogy hajlonganak.
Ha emberek. Nézni a kukoricát is,
meg a távoli hegyhátat, ahogy
éppen megtörik rajta a végtelen.
Hamvas Béla/film/nap/vízöntő/háború

miből lesznek emlékek? buta kérdés. mindenből, amit megélünk, ami nem hal túl minket. és kezdünk kutakodni. sokasodnak, tágulnak a fehér foltok. eltűnik egy arcél, egy illat, ami hozzá tartozott, a hangok. előgurul egy szivárványos üveggolyó, hatalmas, gyönyörű. belobbannak a fények, fölcsendülnek a rég űrbeszaladt hangok, nevetések. érezni a készülő vasárnapi ebédek konyhaablakon át udvarra úszó illatát.California Blues

Sárcsótány, a be- és leszakadt szakadt város.
Be- és leszakadt mentálisan, történelmileg,
beszakadt hamisan, meg valódian,
de erkölcsileg mindenképp. Hiszen ő volt
egykoron egy feslett régió legmagasabbra
szögelt büszke csillaga. Kis Moszkva, hívták
és ő jött, polkázott az ideológia közepén,
Kis Moszkva egymaga hatvanezer lakos.
Kolónia

Üres a Margit néni melletti ágy,
nem tudni, az alzheimeres
tornatanárnő szökött-e ki újra
a kórteremből, vagy ma ő lett az
egyike annak a két-háromnak,
akit naponta tolnak ki az elfekvőről...
Kérem a következőt

Az út kikövezett szarvasbogár (fussunk neki még
egyszer, írom föl jegyzetfüzetembe) az út, ami nem
vezet sehová, és nem is repít innen el, mert annyira lassú
és nehéz és visszataszító, hogy azt hihetnénk, e helyt
a Magyar Nagy Alföldet vizionáljuk…, hogy e helyt
az embernek nincs is több gondolni valója; vagy nincs
tovább vagy nem halad vagy bogarászik.
A Rózsafüzér Királynője avagy egy utazó napjai — [Kurca, Kórházkert, Szentes, H]

Ha maholnap jóízűen elfogyasztom magam,
vajon duplámra növök, vagy eltűnök örökre?
Agyam újfent tréfás oroszrulettet játszik.
A tárban csupán túlélési ösztönöm — csörögve.
Önetető

kiállítottak a százemberes
emeleteságyas terem közepére
az ifivezetők
mert suttyomban
sutyorogtam
a csendespihenő alatt
ilyenaboksz

az ablakon túl téli giccshajnal, bent a
szoba levendulaszagú reszketése, mint
mikor már egészen csend van. így
meghallottam, ahogy utoljára szólítasz
a saját nevemen. abbahagytam a
karácsonyfadíszítést,
ágyadhoz léptem, te pedig lehunyt
szemmel csak ennyit mondtál:
szeretnék meghalni.Epilógus

Most már minden mozgásnak ki tudjuk következtetni
a lehetséges eredményét, mint egy nagyívű kanyar elején,
hogy az árnyékok hogyan vetülnek majd a busz ülésére,
ha a végén irányba áll.
Összehangoljuk izmaink nyúlásának, összehúzódásának erősségét,
ha egy pohár vízért nyúlunk, karlendítések, térhajlatok szögét
az árok túlpartjának távolságával.
Szinkron

nyári tábor épp éjfél után
hűvös éj a tűzmeleg kihűlt
kint sötét vacogtató hideg
ott ülünk az elhűlt tűz körül
akkor volt mikor még volt miről
volt miért beszélni lenni bárhogy
hittük van megoldás csak mi még
nem találtunk rá de ránkrohan
Tábori anzix, 1992

A kép égéstermék — a széleket szavak perzselik.
Kifényesedik a szén, az ellenállás rajzolata a felejtés rendje ellen.
Az egyiket nézem, a másik a tarkómat szúrja.
Nemesfémmé hevíti a nyelvet a látás, gyerekek játszanak így nagyítóval,
kikerekedett szemekkel néznek a göndör füst után.
Szögletes

Az ihlet spirituális, olykor mégis: akár egy kanális. Átszabja az ember, felismerés után máris. Az intuíció csillag az égen. Most parázslik a cigarettavégen. Az inspiráció a motívumot kinyírja épp. Az inger emlékműve kész. Le lehet szívni róla a vizet és a zsírt. Majd kijön a papírhalmaz alól a hír. Párizsban szétlőtték a termet. Kétszáz halott. Sok szép gyermek. Az idő szaván fogja a nyelvet. A pillanat a tervet. A baj lerázta az elvet. Elegem van, herceg!Az idő szaván fogja a nyelvet

célba köpnek
merev testére
szotyolával
harmadosztályú
csibészekfőnixveréb

lassan eltűnsz mindenhonnan,
ezzel erősödik az érzés, hogy nem
te tehetsz róla. ettől felgyorsul az eltűnésed, egyre
szélsőségesebb leszel.
mérgeket és ellenmérgeket keversz magadban.
rájössz, a lassú halál
kitesz egy hosszú életet. aztán
a fordítottjában reménykedsz.
önnekrológ, hogy újrakezdhesse

Valaki mindent lát —
nem gondolod?
Lebuk, megijed, kacsint.
Messzi testek —
melyek mi vagyunk,

épít, helyrehoz, Florida,
vacsora a tengernél.
Nézz magadra.
A hullámok sebesen
elhagyják a láthatárt...
Peep Show

Az apró öklökre támasztott szemekben
egyszer csak megláttam az Istent.
Különös nap volt, a házak mögötti
szeméttelep felett izgatott alakzatokban
repkedtek a varjak, talán a közelgő
vihart érezték, amely később bekáromkodott
a tetőkön és acsarkodva szaggatta le
az ajtónyílásokat fedő takarókat.
Legkisebb

Nagyné azt mondja, ez a máriaüveg.
Oroszországból hozzák.
Nem vissza, olyat már a férjével sem csináltak.
Vékony és át lehet rajta látni,
legalábbis ha ránézünk, látunk valamit,
ami akár a túloldal is lehet.
Ilyenkor hiszünk.
Jobb híján.
Muszkovit

És most megnyugszik minden.
Csak te állsz dideregve, de
a levelek átmosnak egy
divatosabb lakásba.
Belőlem, máshová. Nem bánom,
mert nincs a világon
nálad modernebb, és az én
ódivatú magányom
nem túl stílusos.Őszi divat

a háromféle könnyből az úgynevezett
érzelmi könnyek tartalmazzák a legtöbb hormont,
és a tehetetlenség törvénye ereszti meg a csapokat
a balansz helyreállását elősegítvén.
gyerekként elhúztam a függönyt közvetlen
a legszebb történetek előtt,
így a varázs tovább lebeghetett, kiiktatván a felismerést,
hogy a boldog élet közel sem biztos,
viszont a halálban a vallások java és a tudomány is
egyetért.
tudom

Árva voltam, szőke és román,
rideg krumplilevest ettem
reggel, délben, este.
Csak húsvétkor engedtek ki a városba,
de a Főtérnél tovább sohasem jutottam.

Néztem a földön a fonott sarat,
a patikából kilépett elém egy öregasszony,
valami nagyanyaféle.
Nem tudom, hogy ő adott nekem pénzt,
vagy én neki,
csak a kezekre emlékszem, meg pénzcsörgésre.
Kimenő

összetartó borítás falaz
kényes ünnepre motoz
érdeklődése hátországi
átfénylő homlokcsillag
bereteszelt ólajtóablak
Summarium

mostanában sokat gondolok magára.
kezdem belátni, hogy hiába futok,
magam elől nem fogok elmenekülni sehogyan.
a vérnyomásom csak nő,
és már nem fogom elhinni,
hogy meg bírok élni a a rossz szokásaim nélkül.
szeretem az elbaszott életemet,
arra is rájöttem. szeretem, hogy így el van baszva.
Kedves Irén!

Eltűntek azok a távolságok (se távol, se közel) ahová
az utazó élesen ellátna; amit látott, a torz homályt,
a megzápult tojásgörbületet, amelyben élt és
mozgott, pontosan látta, és pontosan mozgott benne —
és ráeszmél újfent, soha nem volt ez másképpen;
vagy nem látsz, és mozogsz, vagy látsz, és nem mozogsz.
A fájdalmak teste voltam születésem óta, a fájdalomnak
adatott testet adni nekem a Rózsafüzér Királynőjétől.
A Rózsafüzér Királynője avagy egy utazó napjai — [Petőfi Sándor út, Szelevény, H]

azonos magával. tovább’. azonos val. azonos valval.
no persze. tehát az árnyék. az viszont. kitüremkedik.
ím. árnyéka. merthogy az is van. neki is van. szóval.
valamiért eltér. eltérő. pedig olyan ő. szó – mi – szó.
kicsinyt más. eltérő. jó szókkal szólván. ’más – más.
Szócikk

Célirányos mozdulattal törlöm le
az ablakpárkányról a lenyomatodat.

A tűzifát utoljára még kupacokba raktad,
tekinteted elárulta, hogy a fejsze helye
nem a legfelső rönkben van.

Kezed nyomát otthagytad a lambérián,
csak úgy, mint az arcomon.
Lenyomat

Emberek másznak elő a házból,
a kerítés mögötti bokrok közül,
csíkos kabátjukat széttárva
testüket az izzó korongnak kínálják.

És a négy felnőtt a két gyerekkel a járdán:
a srácok sikítva kergetik a varjakat,
a fekete árnyak újra és újra leereszkednek,
mint beteg lelkek a kórházból.
Mint beteg

Akkor kettőnknek Sète volt a Tető
Gibraltár sírbolt védműveivel
minden kilátás a tengerre nyílt
fénybő tengerre s galambok galambok
szemfényvesztés a tündöklet vakít
de semmi bú csak hosszú keresés
Sète: a Tengerparti temető

Minden este szúrnak. Nem tűvel,
de átpiszkolt, álnok szilánkkal.
És töltenek: rém-álomgázzal,
mint egy szolga lufit, aztán minden
szemét reggel még ki is szúrnak.
LORENZO RIBEIRA — A Cukor poharát

Az a horogként a homlokodba lógó,
fekete tincs — ott sincs, míg ki nem nyitod
az angol–román szótárt,
hogy kikeresd az alapvető igéket,
és ahogy a lapra nézel, a hajszálak
csigavonala árnyékot vet a szó
fordítására: kell.
Vágy

mint amikor meg akarom nézni neten
a kedvenc csapatom meccsét pedig tudom
hogy vírusos az oldal aztán mégis rákattintok
ilyen mikor itt fekszel mellettem nekem meg
már a szuszogásodtól feláll
nincs kedved hozzám bújni? kérdezed
szerinted nincs? szorítom össze a fogam
aztán meggyőzöm magam ráfogom az udvariasságra
Kimegy belőlem

Galéria

A diavetítéshez telepítsd a Flash Lejátszó bővítményt.

Szépírás

Medvészet

Webképregény

Kikötői hírek

Kiskáté

Esszé

Kollegiális napló

Nőtérfél

Kritika

Can Togay János

Can Togay János verse

Balogh Gergő

Balogh Gergő tanulmánya az újabb német médiatudomány magyarországi recepciójáról

Lakatos István

Lakatos István webképregényének ötödik oldala

Tímár Benjamin: Tengerentúli
16.06.30.Timar Benjamin_thumb

Gyakran összevesztünk azon,
hogy nevezhetjük-e lábnyomoknak
a talpak hagyta szimmetriát,
vagy azon, hogy ha az egyikünk véletlenül
üledékes kőzetre lép,
akkor a másiknak gondolnia kell-e a csigák halálára.

Tovább »
Szekrényes Miklós: Ötvenhatvan
16.06.30.szekrenyes_slide

Tisztul a kép. Egy kórházi ágyon fekszel. Arra emlékszel, hogy egy füzetért szaladtál le a háztartási boltba. Hazafelé láttad, hogy néhány fiú, köztük ő is, cserebogarakat hajkurász a parkban. Aztán a zebra közepén a szél kitépte a kezedből a füzetet — a toronyház közelében mindig fúj a szél —, te utánaszaladtál. Fékcsikorgás, deréktájon éles fájdalom. Az utolsó, amit látsz, egy füzetlap száll a toronyház mellett a felhők felé.

Tovább »
eS Kiss Judit: A lista
16.06.30.eS Kiss Judit_slide

Henrik már kétszer átnézte a recepciós pultban a fiókokat, nem találja azt a listát, amit minden reggel kinyomtat az aznapi érkezők kéréseivel. Hédi biztos tudná, hova tette. Számtalanszor előfordult már, nem is érti sose, amikor ő percekig keres egy anyagot, átnéz minden mappát, aztán felhívja Hédit, ott van, ahol lenni szokott, kapja a választ. Pár perc múlva Hédi megjelenik a pultban, kihúzza azt a fiókot, amit Henrik is átnézett már, belenyúl és kiveszi a papírokat a helyéről. Úgy megy tovább a dolgára, hogy rá sem néz Henrikre.

Tovább »
Ragnar Helgi Ólafsson: A házépítés következő szintje
16.06.29.Ragnar Helgi Olafsson_slide

Az építőmunkásra gondolok,
aki a legfelső emelettel kezdi
és onnan halad sorjában lefelé
— egész a pincéig.

Tovább »
Jenei László: Az író, fizikai igénybevétel után
16.06.29.Jenei_slide2

Kollegiális naplónkban.

Tovább »
Juhász Erika: Hálót fonok én
16.06.28.Juhasz Erika_thumb

Az asztal sarkánál, a függöny mögött
sosem porszívózok, itt elrejtőzhetsz.
Kifordított lényed már örökre
a házhoz tartozik. Senki másnak
nem kell tudnia rólad.

Tovább »
Bazsányi Sándor: Akinek mókusok kölykeznek a fejében

Nagyon erős írással indul Papp-Zakor Ilka elsőre talán édeskésnek ható címmel ékesített, bemutatkozó novelláskötete, az Angyalvacsora. Merthogy a nyitó darab szintúgy édeskésen hangzó címe, a Nagyapó kesztyűcskéje egyrészt könnyen félretájolhat minket, azaz becézős és kicsinyítőképzős szóválasztásaival erősen befolyásolhatja olvasói érzületünket, másrészt meg éppen hogy így vezet be minket a szerző jellegzetes prózavilágába, ahol mézes, már-már a túlcsordulásig mézes nyelven, zabolátlan képzelőerővel és fáradhatatlan mesélőkedvvel előadott, ámde meghökkentőnél meghökkentőbb, nem ritkán borzongatónál borzongatóbb látomásokkal találkozunk.

Tovább »
András László: A pokol tornácáról
16.06.28.A pokol tornaca_slide

nevezett Arany Évek otthon. Kétségtelen, hogy van, akinek a számára ez a lehető legjobb megoldás, ugyanakkor nem szeretnék abba a helyzetbe kerülni, hogy ez legyen számomra a lehető legjobb megoldás. A Pokol Tornáca név sokkal valószínűbb, mint az Arany Évek. Akaratlanul tolult az agyamba, mikor végigjártam a kellemes kis parkban megbújó barátságos épületet, és megpillantottam a társalgó három különböző sarkában három egyforma fotelben ülő három egyforma öregasszonyt.

Tovább »
Jill Battson: ruhák
16.06.27.Jill Battson_thumb

Meglepően kevés holmit találtam anyám ruhaszekrényében,
szegényes látványuk zavarba ejtett,
fakó virágminták, foszlásnak indult nyak,
külön helyen a féltve őrzött parfümjei, kámfor és levendula,
a kardigánok és a pongyolák egészen összementek,
indigó, égszínkék, fakó, tengerkék, és további árnyalatai a kéknek…

Tovább »
Sopotnik Zoltán: Életmelír
16.06.27.sopotnik zoltan_slide

Kimegyek, mert befelé tartok. Vagy fordítva. A polgárlakás főfestményén meg az irónia állatai legelésznek búsan. Nem is búsan, inkább egykedvűen. Mintha értenék, hogy az egész élet — amit sötét zakós bűnözők létnek szoktak nevezni — nem más, mint Isten hajában egy vékony csík. Sötét vagy világos. Attól függ, azt a hajat milyennek képzeljük el. Egyébként az irónia állatai értik.

Tovább »
Szekrényes Miklós: Hattyúdalárda

Amíg a srácok öltöztek, megkerestük az egyetlen pályaközeli árnyékos helyet. Az egyik kapu mögé telepedtünk a fűbe, egy diófa alá. Előttünk melegítettek a varbóiak. Az utolsó pillanatban megsérült a kapusuk, mire beöltöztettek egy mezőnyjátékost. Az első félidőben aztán felénk támadtak. Látszott, hogy a gyors csatáraikban bíznak. No meg a 4-es számmal játszó játékosukban. Már az első beívelés üresen találta, de fölé fejelt. A következő szögletnél üvöltve követeltem a védőinktől, hogy tolják már ki a 4-est a kapu elől. Megint üresen maradt. Befejelte.

Tovább »
Tímár Benjamin: Taxidermia
16.06.26.Timar Benjamin_thumb

Groteszk leszel, mint egy rosszul preparált állat.
Próbálok erre nem gondolni.
Sokáig fekszünk mozdulatlanul,
mint a kutyák, ha
párzás után összeragadva maradnak egy ideig.

Tovább »
Áfra János: A szférák zenéje
Torok Sándor: Esős nap Flandriában (1973, pasztell, 50×65 cm)

Egy a helyszín által legitimált kis méretű rézkarc, a Miskolc (1970), számos élénk színkontrasztokra épülő pasztellkép, néhány olajfestmény és tusrajz, valamint egy faliszőnyeg is helyet kapott a Miskolci Galéria Torok Sándor (1936–2006) életművéből különösebb koncepció nélkül válogató, de szép anyagot felvonultató kiállításán. A Vajdaságból Debrecenbe áttelepült képzőművész munkásságával kapcsolatban inkább csak kérdéseket tesz fel és hagy nyitva a tárlat, mintsem válaszokat keresne a vizuális anyag részletesebb elemzésén, kontextusba helyezésén keresztül. Érezhetően nem voltak ilyen ambíciói a szervezőknek, így értelmező szövegek nem kísérik a képeket, nem magyarázzák a formanyelvi sajátságokat, s ennek alakulási folyamatát az elrendezés meg sem próbálja érzékeltetni, pedig ez a lezárult és a kiérdemeltnél kevesebb figyelmet kapó életmű minden bizonnyal megérett már egy komolyabb újragondolásra.

Tovább »
Kassai Zsigmond: Répás nyúl
16.06.26.Kassai Zsigmond_slide

Szóval eljött az ideje, hogy felelevenítsem Tamás Évi alakját, akit már az életem legelején sikerült magamra haragítanom. Sokan emlékezhetnek rá, hogy az óvodában mindenkinek van valamilyen jele. Van, akinek vödör a jele, van, akinek szívecske vagy csillag. Az én jelem viszont nyúl volt. Répás nyúl. Ami azt jelenti, hogy a szépen megrajzolt nyúl mellé oda kellett rajzolni egy kicsike répát is. Erre azért volt szükség, mert amikor az anyám az első nap elvitt az óvodába, ellentmondást nem tűrő hangon kijelentettem, hogy az én jelem nyúl lesz, semmi más, csakhogy a nyúl éppenséggel már foglalt volt. Tamás Évi jele volt a nyúl, és Tamás Évi ragaszkodott hozzá. Hát legyen nyúl, ha neki az a jó, mondta az anyám, és egy kis répát rajzolt az én nyulam mellé.

Tovább »