friss műút

Hírek

Legfrissebb hozzászólások

Versmalom

rajtad minden elindulás eltévedés
is egyben. köldöködből kiinduló
labirintusaidban bolygómozgás vagyok,
puszta egyensúlyozás céltalan sodródás
és világgámenés között. lábnyomaink
hóba taposott galaxisok, testeink összes
rángása kagylóba szorult tengerdorombolás.
anyajegyeink

A telefont nem tudod kezelni.
Mellette elmosódva egy régi taxiállomás száma,
elöntötte a víz.

Az újságot ledobod a rekamiéra,
apróbetűs, félfamentes papír,
ehhez egy sírkőolvasó türelmére lenne szükség.
Reggel

fényesre nyalt eresztékeim újra és újra megnyalják
a permethideg hullámok, erőből körbemosnak,
kilúgoznak minden kapupántot, szívlakatot, ölelő
csavaranyát. vén kecske, sós lével folyik a rozsdás föld,
patakokban erózió, egyedül a kilátótorony
marad, kikezdhetetlen fémtest. mozdíthatatlan,
ledobták egyszer a horgonyt, és lenn maradt,
tapossa a tengerfenék homokját, ha tudnám, mi tartja ott.
a lélek kész, a test erőtelen. újra nekifut.
Belvedere

Közeledtek egy ideje, mire észrevettem.
Őket néztem, de a gyomromra figyeltem,
ugye nem? De igen, épphogy megéreztem,
jegyzetembe hajoltam a kezdődő félelemben.
Jelenés

— Számozhatnánk, dátumozhatnánk…
talán a legegyszerűbb, ha számozzuk.
— Jó, de milyen számrendszerben?
Bináris, oktális?

— A kettest nem ajánlom, mert az hosszú lenne.
Mint az ETA Nulladalában:
„Néha nulla vagyok, / Néha meg egy,
Nem osztok, nem szorzok, / Nekem egyre megy”...
Hexa

Sokszor hiányzik még az a móló,
a széles kagylók, az üres térképek,
a partra vetett fiú és a hideg víztől lila ajka.

Tenyeremben tengernyi bőrök, teleírt füzetek,
iránytű helyett a neonfénnyel zizegő csillagok.

Mögöttem a tengereim, előttem az óceán,
az út mentén hídpillérek, teleírt oszlopok
— képzelt híd a cetek és a parfümszag között.
Ámbra

A hetvenötösség a
hetvenöttelenség!
Minden a
hetvenöttelenségig
hetvenöt!
(seventy-side)

kettészakadnak az árnyékok,
egymásra fekve vetik hullámaikat
a sötétségben.
miért e tompa sietség? kinyílnak
majd a kapuk, eléd jönnek a kutyák;
néha kilép egy-egy tétova alak, elnyeli
a köd, ahogy célja felé halad
felhúzott vállakkal, a kiszámított lépések
biztonságával.
El a köd

Két híres fa állott a Paradicsom közepén:
a keserű gyökerű tudás- és a halhatatlanságé.
Onnan széledtek szét az emberek,
hogy más tájakat is megismerjenek.
És ahol sok gyümölcsöt találtak vadon,
azt elkerítették, hogy legyen otthonuk,
legyen kert a Paradicsomkert emlékére.
Kis mese gyümölcsökről

micsoda idők voltak
nagy volt a nagy
nagyon nagy
mondhatni nagyszerű

kifürkészhetetlen
bámulatos
felmérhetetlen
rettentő
nagyság

Hogy jussak ki ebből a házból
a mész beszivárog a bőröm alá
arcom, mint vakolat pereg.
A hajamat húzza le a lefolyó,
a konyha léket kapott és süllyed.

Próbálok kimászni az ablakon,
de az ablakok valójában tükrök,
miken át önmagába néz a táj.
Minden éjszakán a kockakő
sakktábláján a saját kísértetem áll.
Kőművesfeleség

A halál uszálya úgy lobog,
mint a habzó fekete tej.
A tengert mozgatja maga után.
Fekete rúzs tapad fogai közé,
megbillen a pillanat, mikor a mellkasomra lép.
Halálhölgy

nyaralásra menet minden évben
megálltunk egy pihenőhelyen. azóta
rájöttem, hogy azért, mert ott volt
legmélyebb a víz. a parton egy búvár a
korlátnak dőlt és az odaútra szóló jegyét
szorongatta.
korlát

S két napon át csak fogtam a kezét
és semmi más csak fogtam a kezét
ahogy a vendéglőben is ebéd
után mindig csak fogtam a kezét
azt a felém esőt a bal kezét
azt a meleg édes puha kezét
Fogtam a kezét

Ez nem az a kert.
Gyümölcsei rohadnak.
Az utcalányok szemei sikamlósak.
Lámpasor szegélyezi az utat
és figyelnek a térkamerák szemei.
Most légy fegyelmezett,
ha nem is annyira nehéz —
próba ez, a tiéd —
hiába rohadnak a gyümölcsök,
az utcalányok érted is sírnak.
Bevonulás

a szüleim esküvőjéről
videófelvétel készült.

a lagzit egy káposztásmegyeri
iskolában tartották.
a kamera tulajdonosa
a család közeli barátja
volt, ezért egy időre
nem félt kölcsönadni a
kamerát unokabátyámnak,
aki értelmes gyereknek
látszott.

nagyanyámé

Ahogy egymással szólunk
kottázni kellene
pedig zenéről szó sincs
ez zenétlen zene
valami körvonalzik
de nincs hozzá közeg
és nincs érzék se hozzá
hallani nem lehet
Ahogy egymással szólunk

Még a hegyeket is hallom, ahogy
elkékült oldalukat fogják
kárörvendve és nevetségesek lesznek
és lent a vízben
a halak sírnak
és a víz
az ő könnyükből van.
Beteljesült Bánat

Rajzoltam rá egy farkasfejet,
kétágú kígyónyelve szárnyas pinát nyal.
Ezek a találkozások egyértelműek.
Vannak fesztiválok, ahol el vagy veszve,
aztán csak úgy találkozol magaddal.
Azt mondta ez a csaj, hogy az első fiúja
tudott csak így csókolni. Persze,
ő is még fiatal. Még ő is meg szokta lesni
a férfiakat, ha pisilnek. Főleg ha álló fasszal.
Ami lefoglal

A súlyosabb fronémofóbiást iszony és remegés, szorongás,
pánikroham kínozza akkor, hogyha a gondolatokra gondol.
Szeretne állandóan aktív lenni, tevékenyen élni: fél a
gondolkodástól, fél, ha gondolkodnia kell, ha a gondolattal
magára kényszerül maradni. Kényszeresen cseverészgetünk, hogy
belső beszédünket ne halljuk. Olykor erős lalofóbiánk is
van, és iszonytatóan egymagunk maradunk tudatunkban élő
öntükröző gondolkodásunk gondolatával.Phronemophóbia

Ezek a színek könnyűek
és késve hűtik a tavaszt
. Estére vihar készül, aztán mégsem
és így könnyű beleszeretni bárkibe.
Könnyű fenntartani az emlékezést,
ha csak játék az egész, titok
és valóságos történetek nincsenek.
(De vannak, mondanám erre, pont ezek.)
Óvakodva vagy nem, de milyen finoman
terülnek szét, fordulnak meg, bomlanak ki.
Egyéb dolgom nincs is, csak ülni csendben
és néha mondani valami mocskosat.
Ha kell, könnyed mozdulattal
elhalasztani. Kivenni a kezem
egy bugyiból és csak úgy megindulni
hazafelé, a világnak neki.
A tetszőleges part

Haragszom rád,
mert itt hagytál minket, asszonyt,
gyerekeket, tanítványokat, a temetésedre
sem mentem ki a csepegő esőben, csak
hónapok múlva, kerékpárral, virágot
vittem neked a napsütésben.
Haragszom rád

Gőz sistergett. Valaki torkát köszörülte.
Senki sem szállt le és nem volt ott
Egy lélek sem a kihalt állomáson.
Csak a nevet láttam — Adlestrop.

És fűzfák, füvek, füzikék,
És bakszakáll és szénakazlak,
Éppoly csöndes-magányosak,
Mint bárányfelhők fönn, a magasban.
Adlestrop

Minden történet ott kezdődik,
hogy az egyik testvért jobban szeretik a másiknál.
Nekem csak egy lányom van.
De a szülés utáni első hetekben
visszatérő álmom volt, hogy ikreket szültem,
és hogy az egyiket elhanyagolom a másik miatt.
Bronz és réz

Egyszerre nyúltunk a kilincshez
ajtót nyitott valamelyikünk
hiába szeretném felfogni
Van, mihez nem találsz foghatót
és van, mit többé nem foghatsz már
Azt hittem, hogy nem alku tárgya
ha te felsegítesz a földről
én felsegítem a kabátod
s többé nem zárunk kulcsra ajtót
Jobban szeretlek, mint szeretnéd
de azt hittem, hogy ez nem nagy bűn
Kiírom, kihúzom, átírom
áthúzom — kezdem megérteni
Legalább majdnem megpróbáltuk
megpróbálta valamelyikünk
S bár nem vagy itt, de ajtóidat
nyitva tartod a szemeimen
Valamelyikünk

mikor a lámpa zöldre vált
egy pillanatra összeállunk
egy közös lélegzetvétellé
az agyunkból eljut az információ a lábunkig
egyszerre lépünk le a járdáról
ebben a rövid együttgondolkodásban
ikon

A lombfúvó zajára ébredek.
Te még alszol. Nem akarom, hogy zavarjon,
és tudom, hogy a hangom megnyugtat,
ezért hosszasan mesélek a labdaszedők feladatairól
és a rovarbeporzású növényekről.
Meg hogy a galaxisok a namíbiai égbolton
ránézésre ugyanolyanok, mint a korallzátonyok csalánozói.
Holtág

Nagyné azt mondja, ez a máriaüveg.
Oroszországból hozzák.
Nem vissza, olyat már a férjével sem csináltak.
Vékony és át lehet rajta látni,
legalábbis ha ránézünk, látunk valamit,
ami akár a túloldal is lehet.
Ilyenkor hiszünk.
Jobb híján.
Muszkovit

Azért ez a félszázad úgy tűnik fel most már,
mint földi életünkben átszakítható
célszalag (bár vannak fájó kivételeink, akiknek
nem sikerülhetett), még én is számítok a nagy pillanatra.
Most megnézem, te hogy csinálod, aztán rövid idő múlva
megnézhetem magam. Nem lesz ugyanolyan.
Van egy ötvenesed?

nézd eltűnünk együtt utazunk két szemed két ellipszis bennük
gyújtópont minden tükröződés elcsendesedünk mint földhöz
vágott állatok megfeszül bennünk minden ín vonalaink túlmutatnak
a testen most arra gondolunk hogy a görcsök szorításában valóban
megpuhul a tér — szakad a hús óvatos mozdulataid alatt tárj fel
ne csak elnevezd szólítsd meg a szerveket törött madár markodban
függőleges hajítás felfelé

Emberek másznak elő a házból,
a kerítés mögötti bokrok közül,
csíkos kabátjukat széttárva
testüket az izzó korongnak kínálják.

És a négy felnőtt a két gyerekkel a járdán:
a srácok sikítva kergetik a varjakat,
a fekete árnyak újra és újra leereszkednek,
mint beteg lelkek a kórházból.
Mint beteg

Lopott pillantást vetek a képre:
háttal állsz a lencsének, karod széttárod,
mint egy női krisztus a levegő keresztjén.
Pocsolyák pompáznak a nyári verőfényben.

Az özönvízre gondolok.
Ha téged bízna meg az Isten bárkaépítéssel,
mi keresnivalóm lehetne
kihullott hajszálaid között.
Eső után

Persze önző vagyok, miért is tagadnám.
Semmilyen közösség ne köszönjön nekem
semmit: a sikerbe, ha rángattam, a magam
kedvéért rángattam őket. Szükségem volt rájuk,
ahogy szükség van statisztákra egy filmben.
Önazonosság

Folyton rágta a ceruza végét. Ezt akkor is lehetett tudni,
ha épp nem volt a szájában semmi. Úgy tartotta az ajkait.
A grafit, mert amúgy mindig csak ceruzával írt,
a tinta ízét nem szerette, sötétszürkére színezte a szegletet,
ahol normálisan mosoly szokott bujkálni a nőknél.

Függő

Emberek indulnak a ház felé szamárral,
ahogy kirohan a kutya, visszafordulnak,
jönnek felénk a köves úton,
kendős nők és alacsony, fekete férfiak,
életükben először látnak autót,
és rám nevet egy lány foghíjasan.
Látva megsejt valamit

Ki vett rólad mértéket
Számba véve minden testrészed
Tudod jól
Vett cipőt, új ruhát
Írt könyvet, s te még csak meg sem nézted
Tudod jól
Dögösek vagyunk, drágám

pár éve kibővítettük a konyhát:
a helyet addig a fürdőszoba vette
el. apám döntött falakat, levert
pár csempét, a maradékot letakarta
lambériával. az új fürdőszoba ennek
került a másik oldalára. nemrég anyám észrevette,
hogy vizesedik a lambéria.
ápol s eltakar

Egy, megérett a meggy,
kettő, kisült a tepertő,
három, éber álom,
négy, zümmög a légy,
öt, tejfehér köd,
hat, add meg magad,
hét, nem fog a fék,
nyolc, koppan a porc...
Számoló

Amikor a magas férfi belépett a tanáriba,
nemcsak amiatt súgtak össze a tanárnők, hogy milyen sudár
ember keresi Ádámot a 6/b-ből, hanem hogy biztos a rendőrségtől jött,
mert aki olyan eleven, mint én, az egyszer úgyis olyat csinál,
hogy hívni sem kell a rendőrt, jön magától.
Repülőrajt

Állok az ablakban, kurvahidegben, minden cigaretta felesleges.
Visszasétálok az időben régi, rossz napokba, mint aki ezredszer
izgulja végig ugyanazt a filmet, a minden kisgyerekbe belenevelt
katonadolog reflexével leplezve a reszketést, hogy milyen apró
nüanszok menthetnek meg egész életeket...Ilyesmik történnek

Azt mondja, ez a baj a tanárokkal:
„Mit fog egy gyerek tanulni valakitől,
aki úgy döntött, hogy a legjobb, amit az életével tehet,
az, ha tanárnak megy?”
Aztán emlékezteti a többi vacsoravendéget arra,
hogy milyen igaz, amit a tanárokról szoktak mondani:
„Aki tudja, csinálja; aki nem tudja, tanítja.”
Úgy döntök, hogy inkább megharapom a nyelvem (az övé helyett),
ellenállok a kísértésnek, és nem emlékeztetem a vacsoravendégeket
arra, hogy az is igaz, amit az ügyvédekről szoktak mondani.
Mert ugyebár mégiscsak eszünk, és ez egy udvarias beszélgetés.
Mit csinálnak a tanárok

Már megint akkor hívtál, mikor
vert az éhség, kivételesen hagytalak,
hadd mesélj arról, ahogy beleharaptál
tegnapodba, kétségeket tépve ki
fogaiddal.
Sznekkbár

Te már otthont érzel a vonatútban,
én még csak hangosodó fékeket
a vállaimban. Mindketten évekre
csomagoltunk, és csak hagyjuk, hogy pár
kopott községtábla döntsön helyettünk.
Azt mondod, itt tisztább a levegő,
de szerintem a legtöbb tüdőlebeny
ugyanúgy tűpárna, mint otthon volt.
És ez is egy pontosan olyan város,
ami a halottairól lett híres.
Eldorádó ostroma

Meglőtt, összeszurkált katona
vagyok, vékony nadrágban,
leszakadt talpú bakancsban
vánszorgok át életem világ-

háborújának telén, mert a röpke
nyárnak, azta!, nem is emlékszem,
milyen régen vége már...
Élő-pontszám

Múlt éjjel más volt. Helikopterben ültem, odaszíjazva
valaki mellé, akit nem ismertem eléggé, hogy szeressem.

Egyik pillanatban még együtt helikoptereztünk,
majd zúgó tölcsérbe perdültünk, mintha zuhannánk.
Név

Látod, túléltük ezt is.
Egymásra csúsztak a tömbök az uszályok alatt.
A bokrok inai feszülnek, rugóra jár a kéz,
de végül mindig olyan esetlenül ejted magad mellé.
Föntről zajokat merít az éjjel, Krakkóból nincs tovább.
Mindig ugyanaz a szivarfüst, ugyanaz a nagykabát,
mintha az állandó gyűrűzések elnémíthatnák a tengert.
Búgócsiga

A szavak szegények mindig velünk maradnak
a földárnyék piramis abba temetkezünkPiramis

Ahogyan a szikla megküzd a vízzel
térforma a végtelen térrel
nehezéknek a kiszögelésre ülő
mintha ott lenne a világ vége
s fél métert nyugatnak elbicegő
az egyensúlyt ekként meglelő
sirály segítségével
és a talpsúlyt egy kagylóval kiegészítve
akként.
…ahogyan.

tél van, egyszerre meghalt a beszéd,
itt hagyott, elsunnyogott, itt hagyott
a szöveggel, sír valami, talán a szék
alatt, vagy mögött, nézd meg felette
is, de nincs már: hang. tél van, zúgás.

beteg vagyok, szólok magamhoz és
fejemhez nyúlok, lábamhoz, újra
megfogom a kezemet, akkora most
a súlya, mint apró szívem, jaj fel-
adom, feladom magamra a kabátot...Kosztolányi Prelude

Boszorkányszombat a Faust Kettőből — a másik
Szombat, mely rendkívül ritmikus, igazán
Ritmikus. — Nézd csak, itt Lenôtre műkertje látszik,
Klasszikus Walpurgis-éjjel

Mindannyian ismerjük a napba nézés tárgyilagos,
Fenséges veszélyét, ami vakságot okoz. Ki bír
Ellenállni, s fogyatkozáskor szobája sötétjébe
Bújik a sötétülő fény vizsgálata helyett? Majd
Később, mikor a vakság, mint ok és okozat
Kényszerpihenőre ítéli. Magadat okold és ne
A sugárzást, részecskék helyett anyag és lélek
Kapcsolatát vizsgálhatod a szuterénben, ahol
Azt sem veszed észre, ha a villanykörte kiég.
A sötét szoba

A fémlény feje ipari gyémánt,
szándéka pedig meginni bennünket
bármiféle indok és cukor nélkül.

Hétrét görnyed, füst dől a szeméből,
hasra fektetted, vonszolja magát,
az olajszúnyogot nem lehet csak úgy,
örvénylánggal, földgázkitöréssel
elintézni.
Olajszúnyog

valamilepukkantbudaikocsma
ezerkilencszázhetvennyolcősz
: zene / füstköd / zene
esztendőkkelkésőbbesőstél
versekremosolygótelihold
: bor / pálinka / bor
újabbévtizedekmúltán
meghittbeszélgetésutolszor
: szívütés / imacsend / szívütés
gyászsutagyávasutagyász
nemelőttesemnemazótasem
: ésnincs / ésésés / nincsés


Nappalvanéj

Amit szívedbe rejtesz, belül szorítasz,
szorongatsz - arca szorongatott, csüggedt,
maró világos, nejlonreggel, csupasz
plafon, szagos, salakos szél-, elment
vöröses hajával, salakos szél leheletével,
szemeddel, az éggel. Ott állsz, vagy fekszel,
kimeredsz magadból, mint akit
meglegyintettek. Mit kezdesz ezzel?
Let your heart

amint leért a gép kereke a kifutóra,
a nehézkedéssel te is a
tüdőmre térdeltél, vagy lehet, hogy
még beljebb, lélekebb.
soha. többé. nélküled.
Lisszaboni esemesek

végy pár hetes malacot,
a néhány malacot aprítsd
kanál zsírban, zsírban
pirítsd, ahol túl piros, ha
a bőr piros, vizes kendővel
borogasd, lázad enyhítsd.
éhségtől haloványak

Historia est magistra vitae,
a történelem az élet tanítómestere,
tanultuk hajdan az iskolában,
ahol — ez rögtön a háború után volt —
még rágógumit és ami csokit lehetett kapni,
és mikor beállt a fagy az udvaron,
kórusban tüntettünk szénszünetért.
Történelmi dilemma

Hatalmas, súlyos ezüst lufik
szálltak a szobában.
Utánuk ugrált, azt játszva,
hogy teste van és neme,
és hogy mindez számít.
Fekete-fehér

Betekerni a fantáziát: bepólyálni az embert:
hogy folyamatosan lehessen: újszülött: veréb-
függő: akut medvemániás: lélekből brummogó
költőparádé a gangon: eseti párbeszéd Istennel:

Kosztondori bácsi szár nélküli szemüvege

Erre vonul a kísérleti hadsereg,
karneváli páncélosok a folyó medrében,
egy esetlegességi forradalom felé,
sziklasírokat és lampionokat hagyva hátra.

Újpalotánál füstcsík szúrja át az eget,
ott a front, oda kell eljutni cikk-cakkban,
üldözésnek álcázva ravasz időhúzást.
Ha mindez

Az vagy nekem, ami lehettél volna másnak,
A volna az élet örökös megrontója,
Ellenpróba nélkül fogjuk egymást szeretni,
Kapunk hideget-meleget, amíg a szív dobog,

Megosztunk egymással ágyat és ágytálat,
Kaparós sorsjegyekre kuporgatunk,
Ha lenne vidámpark, nem ülnénk otthon este,
Tudod mit, feküdj rám és aludjunk.
Az vagy

Föllázadt a nyár, de nem volt rózsája, se indulója.
Októberben esőkbe bújtunk, az út mentén
elgázolt kutyák feküdtek. Kifordult belek,
vér és szőr. Az autóban a boldogtalanság
maratonfutóiról beszéltünk, akik, három évnyi
szerelmük kizöldült egét nikotinsárgára festve,
most öblös, öreg fotelban ülnek, és azt ismételgetik,
„itt legalább otthon vagyunk”...
A vaskorszak után

lámpafény egy keskeny ajtón,
keresztülhasít a repedéseken, ahogy
kitalált fegyencek bújnak
rácsok között át. motyognak
celláikban a zakkantak, önmagukat
rángatják végig az akaraton,
körkörös folyosón...
kongás

a radiátor váltott lágékban nevetett,
a száraz ködön át tisztán láttam
a beton ablakos csillanását.
üres voltam, mint a markom és
mustársárga, mint az erkély
diszkószín, fényorgonáló
drótüvege. villogtak a város
szemei, akár a furcsa fények.
mustársárga

Erre a világra nem érdemes…
Szád csak vékony csík — börtönablak
Magányába mártod
Karcsú cigarettád.

Ez az én döntésem is kellene hogy…
Pillantásod beleolvad
A virrasztó alkony fényébe.
Elvetéltek vágyaink.
Parfüm

hogy legalább emlékétől ne fossz meg
a negatívot lenyelem mire indulsz.
vetítőgép-tartozék minden szervem.
szédülésig kergetőzünk. farkaskölykök.

az a nap mikor megszülettem.
az a nap mikor belédhaltam.
az a nap mikor megszültelek.
az a nap mikor meghaltalak.
elengedő

Ítéletidő: ha ideér, ez lesz az utolsó.
Nem maradt semmink, a megmaradt szó
a körívbe rendezett vérlemezkéink
kiugró vastartalmát illeti. Boltíves
erővonalak hordozzák el a terület
nehézkes terhét. Mágnes vagy,
állítom egy üveglemezre szórva.
Fejem fölött az ég, akár az érc,
alattam a föld, akár a fém.
Körkörös erőterek

Végre a tenger ma tökéletes,
Összes sátrát lebontotta már.
Érkezik a nappali sirály
Szótlan, éjszakás nővére helyett.

Rejtegetve az ébrenlétemet,
A házban ne jöjjön senki rá,
Kába lépteimbe gyűjtök át
Mindent, ami már táncol vagy rezeg.
Reggel

Előbb üres kráter:
bemélyedés, kapocs a
látható és mondhatatlan
között. Úgy fedi fel
otthonát, mi előbb a kráterben
pusztulásra vágyott:
a város partjain apró,
metszésnyi gázlángok gyúlnak.

Amiről nincs idő

tegnap óta tudom milyen lesz
elsimítani a tested egy üveglapon
minden nyomás nélkül adod fel magad
csukott szemmel próbálsz emlékezni
nem félsz tőlem
azt mondod nekem kellene
miközben keresem a keresztmetszeted
nem tudom élsz-e még
csak a mosolyod érzem
mikor ajkad már nem kivehetőboncolni tanulok

A reggeli égbolt a Bláfjöll fölött gyanúsan emlékeztet
a Velence fölött 1491-ben megfigyelhető ég kékségére
(lásd a reneszánsz mesterek munkáit). Ami aggasztó
kérdéseket vet föl a szerzői jogok tekintetében.
1491–2013

Gyermeket szerettem volna tőled.
Csillogó szemű, tündérhajú lánygyermeket,
akinek a szíve tiszta és folyton kacag,
akit nem lehet bántani,
aki nem bánthat senkit sem.
Pont olyan gyermeket, amilyen te vagy.
Ha belenézhetnék, most is őt
látnám tenger-vörös szemedben.
Mikor már nem

A tengeren szörnyek vannak.
Ismertek a hiedelmek vízi kígyókról,
óriáspolipról, vagy akár sellőkről,
akik miatt a mélybe néztél:
nem kísértenek éppen utánad.
Gyerekként hallottál először
magyarázat nélkül eltűnt férfiakról,
egy fulladozó családfőről, akiről
az átok mindig eggyel továbbszáll:
később vele jártál ki
folyópartokra horgászni,
ő mesélt a vízről, elrettentésképpen.
Tengertagadások 4.

Süvít a sószagú szél,
egy régi hajós belebeszél:

„Lám, szívemnek a haza
az úton levés maga.

Azért utazom vészjós vizeken,
hogy ne a parton legyek idegen.”Felismerés

szemétkosár mellett papírgolyók.
nem bírták el a nevek súlyát vagy az
ürességet. ahogy a csikkekből
rakott kazal. összegyűrt szárnyaim.
papírcsónak merül pocsolyába.
funkciótlan két íve összering.
mintha-jelentéses mozdulatokba
kapaszkodom. felveszem gesztusaid
tartályát. hagyni könnyebb.
bukás

reggel felé esni kezd,
derengenek a kikötő fényei,
víz hull a vízbe,

közelebb hajózva kirajzolódik az írás,
elmész, visszajössz, nem halsz meg soha,

partot ért, lába a pallón megremeg,
ahogy lüktetni kezd benne
valami lassú, nehéz anyag biztonsága
Hullámtörő

két kezem és két lábam van, ami nem furcsa,
de csak egy fejem és az se furcsa mégse,
mert a többieknek is két kezük meg két lábuk van,
és nekik is csak egy fejük van hozzá,

de ha csak egy kezem és egy lábam lenne,
akkor furcsa lennék a két kezekhez
meg a két lábakhoz képest, és ha két fejem is lenne,
akkor a furcsábbnál is furcsább lennék...
Két kezem

Múlt éjjel álmomban véletlenül megetettelek
valamivel, amire allergiás voltál.

Azonnal meghaltál.

Pedig még allergiás sem vagy,
mégis. Az álom megreccsent...Reggeli szerelmes vers

szörnyeteggé lett az a reggel
s már csöppet sem mulatságos két
kérdés közt a folytonos áramszünet
eltanulható a csönd — s hogy a békesség
néha többet ér mint az igazság
hogy lehettél ennyire hazug
elloptad tőlem az arcodat
csak gipsz vagy és márvány
mégis téged kereslek szakadatlanul
pedig már rég háttal állunk egymásnak
áramszünet

a fiókok tartalma kiselejtezve
az emlékezet kukába vetve
útra készen a kidobásra szánt
dobozok ám akad még néhány
selejtezésre váró darab
Naplóversek

Ketten vagyunk. A földön a hamvas szilvák
csendje, és rajtuk két emberi rovar. A termés
ritka, súlyos esőként potyog. Kézzel megsérteni
minden szem érintetlenségét. Némelyikből
arany lé, vörös belsőség csorog.
Munkadal

vihar szel ketté egy fát
kisfiú szaladgál oroszlánüvöltés
egy idősebb segít a kezekből mancs
és karom játszom veled mondja
egy női is ül ott anyaalak
a haja nagy kóc mint egy állat
ül ott ez nem film
nem kitalált jelenet
hárman nézik a vihart futnak
a villámok között
családost játszanak
Faliratok

János szerint egy szülés előtt álló
asszonyszobor a vers, a benne meg-
búvó csecsemő azonban tisztában
van azzal a biztos ténnyel, hogy annak
a szobornak meg üres a belseje,
mint a legtöbb csokoládényuszinak...
Gólyamese

Vasárnap a kislányok felsorakoztak egymás mellé,
a várkertben, a domboldalon.
Esténként lovakért sírtak,
és féltek, hogy ha lefekszenek,
nem kelnek fel soha többé.
Most szoborszerűen emelkedő ruhákba bújva
mosolyogtak, csupasz testű öregasszonyok.
A fotós egy utolsó pillantást vetett
ködlő hajukra.
A sétánnyá változott kislányok

— Csak mert úgy tűnt, mintha egy fehér galamb volna —
sóhajt a férfi. Mutatja, hová, hogyan képzelte a galambot.
Az asszony hallgat, pedig most már ő is majdnem
galambnak látja azt, amit a férje mutat, mintsem csak
egy kis fémcsúcsocskának a szemközti ház tetején.
Az onkológián átvilágításra várva.
Onkológia

A gyomrod
benne
hosszú órák
kavargó füstje
lecsapódott kátrányból
épült utak
hajléktalanokkal
akik odaköltöztek
nem rajtad

nyárszagú pocsolyagőzöket inhalálok,
hogy legalább emlékezzem. de nem megy.
se születésre, se halálra,
se halálra, se a határra,
se a határra, se a tengerre,
se a tengerre, se érkezésre,
se érkezésre, se eltűnésre,
se eltűnésre és se korán,
se korán, se nagy késésben,
se késésben, se időben.
mégis belezuhanok

Kitépett csend.
Jött vele az ablakkeret is.
Én meg ott ültem a bezacskózott szennyeseid közt.
Közben arra gondoltam, hogy milyen lehet
páraként megjelenni egy olyan kisfiú szemüveglencséjén,
kinek tegnap haltak meg a szülei.
Gondolom, ugyanolyan rossz, mint látnod engem megborotváltan.
Hiányzik, hogy azt mondd: „mintha ezer darázs
költözött volna az arcodra… úgy szúrsz”.
Telítetlen

János éppen a számítógép előtt
ücsörgött, mikor úgy félvállról apja
megkérdezte tőle, hogy hány kiló is
valójában, nem tudott hazudni, így
egyenes választ adott, mire apja
ráfelelte, milyen kicsi a világ...
Cölöpök

Fölényes hangú vezércikkeikben
Évekkel később sokan úgy vélték,
Hogy a több hónapos európai légtérzár
Indokolatlan volt, afféle pániktünet:
A forgalomirányítók attól tartottak,
Hogy a vulkáni por összekarcolná
A pilótafülkék szélvédőjét, s a hamufelhőtől
Elhomályosulna a táj a pilóta szeme előtt;
A turbina pengéi erodálódnának, végül lassulna a gép,
A hamu ráolvadna a forró hajtóműre,
És eltömítve azt, sunyi keramittá kövesedne…
Légtérzár idején

Egy egész estét betöltő baleset zenéje, ez lett hát,
mondja magában az utazó, a Nick Cave & The Bad Seeds
a Rózsafüzér Királynője által várva várt koncertje,
ki tehet róla? Már túl van a gúnnyal telt önsajnálaton,
amellyel hallgatta; már túl van a „push the sky away”
refrénje alatt a pult előtt ragyogva terülő száznyi gyöngy
megható és egyúttal dermesztő látványvilágán is. Itt
kint, a nyárutói szélben, mielőtt fölfalnák a táncoló, zörgő
szeszek és kávék, az utazó úgy vélekedik a jövőről,
hogy az valójában szükségtelen, megint egy értelmetlen lépés
volna lefelé, a szennyen át…, esetleg más (világ)látással hab,
szeszek és kávék fölé a tajték...A Rózsafüzér Királynője avagy egy utazó napjai

hol is szoktak titkos kincset
elásni a régi rablók
nem is rablók hanem rablók-
tól rettegő kereskedők
nagy tölgy alá folyóparton
ha kínából mégis élve
térnek vissza megtalálják
Pohárköszöntő Nyilas Atilla ötvenedik születésnapjára

Ahogyan kérész súrolja a víztükröt,
nem is sejtve, hogy talán hamarabb
elhal, mint az általa gerjesztett hullám,
úgy szívtájékon sem lehet biztosan tudni,
hogy a felgerjedt fájdalom, vagy maga
a szív hal el hamarabb.
Érintő

Amíg jó volt, addig nem csináltam semmit,
csak a jóságot elemeztem.
Most majd apránként siratok el mindent,
ami eltűnt veled.
Kezdem magammal.
Aztán jön a házad, a kutyád, a családod.
Most viszont még nem tudom elkülöníteni,
hogy miért sírok.
Talán hogy zászlóként a szívedre tűztél,
és meghagytad, hogy lobogjak; legyek feltűnő.
És én lobogtam és feltűntem,
nem hoztam rád szégyent,
de te csak tartottál engem, a zászlót,
és a zászlórúd takarásában ásítottál.
Lobogás

hadd higgyenek halottnak
végül mindenki otthagy
ha halott vagy poshadj
te meg narancsleved
virágföldbe rothadt
hitreményszeretet
(narancslé)

az általános iskolában tanultam németórán, hogy
ne az igazat mondd, hanem azt, amihez elég szót ismersz.
eleinte fura volt, aztán már fel se tűnt.
akkor éreztem, hogy baj van, amikor
neked se tudtam megmondani, amit gondoltam valójában,
csak a betanult szövegek foszlányai jutottak eszembe,
és rájöttem: nem segít, hogy a nyelvvizsgán nem ellenőrzik,
tényleg együtt ebédel-e a család.
nyelvóra

minden kettő egybefagy.
a fákon a vörös heg is egybe fagy.
egybe fagy a hóval,
vér egybe a hóval.
kettő az élet száma

Hogy remegek, hogy fázom,
neked nem róhattam fel.
Pedig akkor is éppen kabátért
meg valami koptatható íróeszközért indultam.

Az egészet kívülről néztem.
Nem zavart a tekintete vagy a karja,
ahogy rám fonódott,
csak leültem magam mellé és bólogattam:
igen-igen, rám fonódott.
Bólogató

Mit mondjak, fiam, méhemnek gyermeke, akiért fogadalmat tettem?

Ne vesztegesd erődet nőkre, ne járj azokhoz, akik királyokat rontanak meg, amiképpen én tettem, amikor még sudár termetem fényei sötétségbe borították a palotát és foglyul ejtették erényességéről híres apádat, akinek az én karjaim között kellett kilehelnie önbecsülése utolsó páráját.Betsabé anyakirálynő hiábavaló intelmei fiához, Salamonhoz,

Az a horogként a homlokodba lógó,
fekete tincs — ott sincs, míg ki nem nyitod
az angol–román szótárt,
hogy kikeresd az alapvető igéket,
és ahogy a lapra nézel, a hajszálak
csigavonala árnyékot vet a szó
fordítására: kell.
Vágy

Galéria

A diavetítéshez telepítsd a Flash Lejátszó bővítményt.

Szépírás

Medvészet

Webképregény

Kikötői hírek

Kiskáté

Esszé

Kollegiális napló

Nőtérfél

Kritika

Szekrényes Miklós

Szekrényes Miklós budifoci prózaciklusának új darabja

Polák Péter

Polák Péter verse

Mechiat Zina

Mechiat Zina prózája

Márjánovics Diána: „Eva Szeretlek ’91”

Csaknem huszonöt éve, hogy kitört a délszláv térséget alapjaiban megrengető háború. A trauma emléke elevenen él — erről tanúskodhat két tavalyi prózakötet: Danyi Zoltán és Sirbik Attila regényei. Számos bosnyák, horvát, montenegrói és szerb szerző foglalkozott a háborús kataklizma eseményeivel, következményeivel. Miljenko Jergović, Igor Štiks, Slavenka Drakulić vagy Dubravka Ugrešić Szarajevó ostromáról, a hágai bírósági tárgyalásokról vagy az emigráns léthez kötődő identitáskrízisről szóló írásai hozzájárulnak a történelmi félmúlt megrázó történéseinek feldolgozásához. Csakúgy, mint Sirbik Attila első prózakötete, amely a háborús léttapasztalatról egy vajdasági kamasz nézőpontjából ad hírt.

Tovább »
Olty Péter: Stigma
16.07.23.Olty Peter_thumb

Ha nincsen Isten, akkor a létezők
szerint kerestem. Minthogy az elme csak
a létezőket bírja tagadni. Ám
ha létező, akkor csacsiság azon
zokogni, hogy meghalt.

Tovább »
Sajó László: (mondóka)
16.07.22.Sajo Laszlo_thumb

isten sincs
itt lenn is-
tentelen

sötét van
legyetek
éberek

Tovább »
Patak Márta: Nicrophorus vespillo
16.07.22.Patak Marta_slide

Május volt, vizsgaidőszak, Bence a diplomamunkáját már megvédte, a legnagyobb mumusnak tartott büntetőjog vizsgáján is túlvolt, csak az alkotmányjog vizsga volt még neki hátra, akkor mondta a barátainak, azt már úszva is megcsinálja, úgyhogy menjenek le a hosszú hétvégére egy kicsit lazítani az arácsi nyaralójukba. Motorral, merthogy a motor volt a mindene. A többiek is imádták a motort, Yamaha, Honda vagy Kawasaki, ez volt a legfőbb vitatémájuk, aztán mosolyogva megegyeztek, hogy Harley Davidson, de első a költséghatékonyság, és ennyiben maradtak.

Tovább »
Vörös István: Egy szimfónia tervezete
16.07.21.Voros Istvan_thumb

12 másodperccel mélyebben egy
nagybőgő szólal meg. A két sötét,
mégis öntudatos hang között
vonal képződik. Aztán egyszerre
egy brácsa és egy hegedű kezd
szintén C-t, oktávnyival magasabban.

Tovább »
Kocsis Noémi: A harmincéves háború kezdete
16.07.21.Kocsis Noemi_slide

Minden hétvégén nála ebédeltek, laktatókat főzött, krumplit, tésztásakat. A szomszédasszony nővére tyúkokat tartott háznál, néha abból is kapott. Nem szabad válogatni, kislányom, látod, a nagymama kiteszi a lelkét is, mondta a veje az asztalnál. Bár lenne egy kicsit ügyesebb ez a Jani. Mentek volna ki németbe, mikor még annyi volt a lehetőség. És helyette: egy újabb kislány. Elnézte az öthónapos kicsit, most jöhetnek a fogai, mindent összenyálaz. A nagyobbik meg rugdosódik az asztal alatt, hiába szólnak rá.

Tovább »
Farkas Péter: A létezés igéi (3. rész)
16.07.20.Farkas Peter_slide

Ismerős hangokat hallani egy üres szobából. Elsurranó léptek árnyékát látni egy ajtó alatti, világos résben, egy üres lakásban. Hallani vélt csengőszóra ajtót nyitni. A nyitott ablakhoz lépni, mintha valaki a nevünkön szólította volna. Várni valakire, aki nem érkezik meg. Visszainteni egy nem nekünk szóló intésnek.

Tovább »
Zemlényi Attila: K I ϟ ϟ

Te édesszájú ifjúkommunista!
Képzelj el egy virágzó nagyközséget
az emberarcú államszocializmus idején!
Dolce Víta! Dolce stil novo! Egyenesen Dolce&Gabbana!
Szerencsi, 603-as Boci voltam Csokiországban, barátom,
ahol a csókok íze hol karamella, hol konyakos meggy volt a szájban,
és cukorsüveg a mézeskalácsházak tetején.

Tovább »
Olty Péter: Sorozás után
16.07.19.Olty Peter_thumb

Föltekint. Meg kell valahogy köszönni
azt a páncélt. Hátha a Láthatatlan
adta kölcsönbe, hogy a durvaságtól
megmenekítse.

Tovább »
András László: A hűlt hely
16.07.19.A hult hely_slide

Azokon a helyeken, ahol régebben a dolgok voltak, most másvalamik vannak. Olyan valamik, amelyek egészen másmilyenek, mint azok, amiknek a helyén vannak. Vagy nagyon is hasonlóak, de semmiképpen sem AZOK. Az is előfordul, hogy nincs is ott semmi, csak üresen van hagyva a hely, rá lehet mutatni: itt volt ez és ez. De mégis gyakoribb, hogy itt van ez, de ez nem az, hanem csak ahelyett van itt, mert az már nincsen. Nem tudom, hogyan lesz innen tovább. Talán ülök majd valahol, egy helyen, (annak a helynek a helyén, ami már nincsen, de én még tudom, hogy itt volt), és akkor majd még jönnek talán valakik, és egyikük rám mutat, és azt mondja: ült itt egy ember, ahol most ő ül (én), nem, nem ő az, nagyon hasonlít, igaz, majdnem olyan, de mégsem egészen, szóval itt ült, pont itt, de tulajdonképpen nem is fontos — teszi majd hozzá zavartan, és a többiek is zavarban vannak, mert érzik, hogy valami nagyon fontosat akart mondani, de azt is érzik, hogy nem sikerült, és egy darabig még néznek rám tanácstalanul, hátha mégis sikerül meglátniuk azt, aki helyett csak én vagyok itt most, de persze nem sikerül és végül lehangoltan továbbmennek.

Tovább »
Sajó László: (még mennyi mindent)
16.07.18.Sajo Lazlo_slide

fullasztó nápolyitörmelék
utolsó darabja
zacskó sarkából a nápolyiport
míg utolsó szemcséje is kifolyt
öntöd magadba
hiába mondják kár beléd

Tovább »
Lukácsi Margit: KH — olasz (2016. július 18.)
kh_lead

úlius 8-án immár hetvenedik alkalommal adták át a kortárs olasz irodalom legnagyobb presztizsű díját, a Stregát: az idei nyertes a Rizzoli Kiadó jelöltje, Edoardo Albinati lett a La scuola cattolica (A katolikus iskola) című monumentális — közel 1300 oldalas — esszé- vagy dokumentumregényével. Albinati (Róma, 1956) költő, író, forgatókönyvíró, az angol-amerikai irodalom fordítója, 1994 óta a római Rebibbia büntetésvégrehajtási intézetben dolgozik olasztanárként. A La scuola cattolicát mind az olvasóközönség, mind a kritika egyöntetű lelkesedéssel fogadta, még a díj előtt többen korszakos jelentőségű műnek nevezték.

Tovább »
Vörös István: Belső irigység
16.07.17.Voros istvan_thumb

Mindaz, amit Sz.-ben szerettünk,
benned ellenszenves már.
Pedig alig különböztök. Na, ez is baj.
Ezt a szelíd Sz.-séget ő már elvitte.
Talán egy picit halkszavúbb és egy picit
erőszakosabb volt, te komolyan is
veszed, amibe ő csak belehalt.
Mindazt, amit G.-ben szeretünk, benned
keveselljük. Ő olyan képzett, olyan pontosan
mondja az előre tudhatót. Te meg ágálsz,
nem akarsz úgy okos lenni, ahogyan kell.

Tovább »
„ricsésnek bölcsész, bölcsésznek punk”
16.07.17.Garaczi_portre_thumb

A prózát gondolom alapműfajomnak, de tényleg szeretek elkalandozni. Nem mondom, hogy megunom, de frissítő hatású, ha egy ideig verssel, színházzal, fordítással, esetleg filmmel foglalkozom, mondjuk két regény közt. Lehet emögött tényleg valamiféle szabadságigény vagy változatosság iránti vágy. Szeretem az új kihívásokat. A prózán belül is látszik ez: rövid szövegekkel kezdtem, utána hosszabb novellákat, regényeket írtam, de vissza-visszatérek a töredékesebb formákhoz. Nem akarom mindig ugyanazt csinálni, ismételni magam. Valószínűleg azért választottam ezt a pályát, hogy legalább akkor, amikor dolgozom, szabadnak érezzem magamat.

Tovább »