Három órán át feszített tüdőből
hogy jön ki hang végül a negyedik
óra határán nem tudom s hogy ebben
lehet-e még valami isteni
vagy ő se tudta mire volt a zsoltár
a kérdés hogy micsoda becsapás
mi csoda fogytán s mire az egész ha
a semmi jön víz- és vércsapolás
Huszonkettedik zsoltár

Még a hegyeket is hallom, ahogy
elkékült oldalukat fogják
kárörvendve és nevetségesek lesznek
és lent a vízben
a halak sírnak
és a víz
az ő könnyükből van.
Beteljesült Bánat

laknak bennem mindenféle lények,
papucsállatkák, férgek, bacilusok,
olyan vagyok, mint egy zsúfolt indiai vonat,
vagy a csuklós busz délben,
amikor anya lábához nyomnak a büdös kabátok...
Laknak bennem

Mások haláláról beszéltünk először.
Azóta sem merek úgy tenni,
mintha érteném, mire gondoltál.
Ezek a megfejtetlen emlékek tesznek
kevésbé halottá.Hazaút

rögzítettük a felületeket
ne zörögjön a kilincs az ajtót rázza a szél
látszatai a rendnek
csavarodunk a menetbe szótlanul

poharamból kiürül a beszéd

ezt a várost a testemmel ismerem meg
tudod mint a gyermek mikor még
olyanokat tesz
másra igazán

édesapám,
miért fújtad rám
a hideget?
dideregni
kicsi lányt
miért tanítottál meg?
didergős

nyári tábor épp éjfél után
hűvös éj a tűzmeleg kihűlt
kint sötét vacogtató hideg
ott ülünk az elhűlt tűz körül
akkor volt mikor még volt miről
volt miért beszélni lenni bárhogy
hittük van megoldás csak mi még
nem találtunk rá de ránkrohan
Tábori anzix, 1992

fény szője át a langyos kisszobát
huzat legyen gépzaj tavaszi röntgen
mindenik porszem lészen túlexponált
ha betűz a fehér fény olvasson engem
legyek az ágyneműn kócos kis kokszinell
hasamon feküdjek csillogjon verniszázs
Nuvel vaque

mind dögevők leszünk egyszer,
mert mind dögök leszünk egyszer —
mantrázod, talán hogy magadat
nyugtasd ezzel a spártai igazsággal.
kezedben vizes rongy, nekilátnál
a lelkiismeret-takarításnak, de csak
az ablakmosásig jutsz. így már
mindenki látja a hullákat. gondolod,
övék a felelősség: megúsztad.
eladó lány

Az vagy nekem, ami lehettél volna másnak,
A volna az élet örökös megrontója,
Ellenpróba nélkül fogjuk egymást szeretni,
Kapunk hideget-meleget, amíg a szív dobog,

Megosztunk egymással ágyat és ágytálat,
Kaparós sorsjegyekre kuporgatunk,
Ha lenne vidámpark, nem ülnénk otthon este,
Tudod mit, feküdj rám és aludjunk.
Az vagy

homokos löszföld.
a felszínbe kerülő nedvesség
lassan szivárog be, a talajba
kerülve már gyorsabb. kevés a
pince az utcában. a helyi
plébánia alapítójáról nevezték el.
jobb oldalán sódergödör.
kocsmában, asztalon, cuccok

Megcsúszik a kezem, ahogy a felsózott utcára lesek,
két emelet iszonya verődik vissza a hóra szórt fényekkel.
Gyerekek markolnak bele, kemény darabot gyúrnak,
ellensúlyozva félelmeiket, mikor reklámtáblák mögött
bújnak az ellenfél elől.
Taktikák

a beteljesült természetességgel
figyeli a gólyák párzását, ahogy
Juli is kezd újra hinni a gólya-
mesében, pont amikor elfolyott a
magzatvize, amikor Jánosban el-
törik valami, aminek esélye
sincs az újjászületésre...Te atyaég, János

Az első szál, amelyet az istenek a motólára
vetettek, a Hajnalvégen bomlott ki, ahol
a szegényebb istenek laktak, akiknek beljebb
nem jutott hely. Vagy máshonnan jöttek,
és itt találtak maguknak menedéket.
A paraszt Párkák

Úgy nőtt ki a földből, akár a gaz:
elég gyorsan, csak úgy magától.
Öt éve lehetett ez.
Akkor apám nem élt már velünk.
Egyszer csak ott állt a medence mellett.
Nem akartuk kivágni,
de nem is locsoltuk.
Nem beszéltünk róla,
mintha nem is lenne.
Az ecetfa

nem ölelhet az anyaföld —
elrejtőztél inkább hogy ne kényszerítsd
hazugságra a maradókat
s hogy megkíméld őket a hamis
gyász iszonytató próbatételétől
menedék

A jövőben
könnyen előfordulhat
— bizonyos estéken —
hogy éppen senki nem lesz ott.
Bátorításként azoknak, akik nem találják magukat a saját idejükben

Ahogyan a hóembert is belepi
a friss hó, s forr a vére, mint a télnek,
úgy éreztem magamat veled, Ingrid,
közben te azt mondtad, mire várok, tapsra?
És gyilkolni tudtál volna, szánkázni
végig a testemen, áldott krétaként,
ami már maga a halhatatlanság.
Áfonyalekvár

Reménykedünk, mint kedvenc szétment álompárjaink
Második Összejövetelében. Annyira reménykedünk,
hogy még a falba belenőtt angyalok is áradoznak,
mennyire cukik vagyunk. Ez persze nem igaz, csak
fogvacogtató hideg van, összehúzódunk, és ettől
kicsinek látszunk és aranyosnak.
A békebeli mesekönyvillusztrációk természete

Túl hosszú ideig voltam elnyomva a verbális nyelv zsarnoksága alatt, ami olyan, hogy nem képes másra, mint hogy tárgyiasítson és befűzzön minket az idő lineáris dimenziójába, aztán kialakítsa bennünk azt a téves elképzelést, hogy a dolgok vagy személyek kifejezhetőek tárgyi kifejezések használatával. Én most úgy döntöttem, hogy kilépek ebből civilizálatlan állapotból.Ez a vers indokoltan provokatív, és nem reflektál a szerző nézőpontjaira

ROVIGO Állomás. Halvány asszociációk. Goethe
drámája, vagy valami Byronból. X-szer utaztam át Rovigón
és ezért ikszszer értettem meg
hogy az én belső földrajzomban ez különleges
helyet foglal el bár biztosan nem annyira mint
Firenze. Sohasem léptem életemben e város köveire
és Rovigo mindig közeledett vagy éppen hátramaradt mögöttem
ROVIGO

akit csókolunk megigazítja toalettjét
visszaszólna de mi tovább érdeklődünk
hogy ki nemzett minket
táskák vagyunk a csomagtartóban
nem lopunk szaporodunk
és gyanútlan átutazókat fosztunk ki
várjuk hogy az úr ebédet hozzon dolgozóinak
Tegnapelőtt

ritmikusan mozgó állkapocs
ütemre, kiszámítható
elfáradtál s észre sem veszed
aludni mész
kiharapsz egy darab életet
gömböt fújsz
arcodra ragad. vagy kiharapsz egy darab életet de nem lesz gömb csak nyálas cafat az íze se jó lassan elnyom az álom valami a szádban ott maradt: a kiharapott darab élet. álmodban félrenyelsz. te magad.halálra rágva

Hiányoztam, míg nem voltam.
Meglepett.
Pedig mindig ezt mondja,
mindig ő a kedvesebb.
Két keze feje alatt,
aztán csípője mentén, majd
csupasz hasán összefűzve.
Szerelmeink

Vándorlásaid útvonala mint egy tetoválás,
mit egy fekete kölyök homlokán láttam.
Fiatalon halnak errefelé

éhes hassal, és vodkára szomjazva.
A pólójukon a barátaik arcát hordják.
Tavaly egyiket a cipőjéért ölték meg.
Üreg a tenyéren

A sarokban fehér liliomok
Állnak. Egészen
Idegenek. A szobát
Belepik. A porzókról a virágpor
Tapad — összemázolt a tenyér, a tüdő,
Lemoshatatlan, csak elkenhető
Közhelyesség. Minden eleme
Vádol. A szimbólum egésze
Zaklat. A jelentés miérteket
Maszatol. A fehér liliomok
Rémületesek. Egészen
Fehér

fullasztó nápolyitörmelék
utolsó darabja
zacskó sarkából a nápolyiport
míg utolsó szemcséje is kifolyt
öntöd magadba
hiába mondják kár beléd
(még mennyi mindent)

kiállítottak a százemberes
emeleteságyas terem közepére
az ifivezetők
mert suttyomban
sutyorogtam
a csendespihenő alatt
ilyenaboksz

Tojáshéj-tengerről írtam egy novellában
tíz évvel ezelőtt. Konyhai jelenet, két szereplő.
Az egyik mosogat és sír, a másik ezt nem veszi észre.
Úgy tűnhet, hogy férfi és nő a két szereplő,
pedig egy gyerekről és az anyjáról van szó.
A bántalmazó párkapcsolatban az áldozat úgy
érzi, tojáshéjon kell járnia mindennap — ezt olvastam
a könyvben, amit a pszichológusom ajánlott.
Levél a pszichológusomnak

Évek teltek el, mire torok alá bírtuk fojtani a
félelmeinket, hogy átmásszunk azon a düledező
kerítésen egy esőáztatta szürkületben.
Borostyánok pikkelybőre fedte a házát
saroktól sarokig, terméskőalaptól födémig.
A kertje maradékvízben rohadó parabolatányér,
drótbogok, egy lánc leszúrt vége.
Született özvegy

Hogy hogy csak ez az egy nap az övék
száznyolcvankét és fél az járna ki
vagy minden napból minden éjszaka
vagy minden másnap a nappal s az éj
szökőnapok múlt századok miatt
vagy nincs tovább nem nem nem felezünk
ők mi vagyunk mi ők a rettenet
ez a megosztás ez a felezés
a véglényektől föl az emberig
vagy le mert végül mi is a különbség
bélflóra nélkül kihagy ez az agy
Nőnap

lámpafény egy keskeny ajtón,
keresztülhasít a repedéseken, ahogy
kitalált fegyencek bújnak
rácsok között át. motyognak
celláikban a zakkantak, önmagukat
rángatják végig az akaraton,
körkörös folyosón...
kongás

Ítéletidő: ha ideér, ez lesz az utolsó.
Nem maradt semmink, a megmaradt szó
a körívbe rendezett vérlemezkéink
kiugró vastartalmát illeti. Boltíves
erővonalak hordozzák el a terület
nehézkes terhét. Mágnes vagy,
állítom egy üveglemezre szórva.
Fejem fölött az ég, akár az érc,
alattam a föld, akár a fém.
Körkörös erőterek

Hogy megtarthatnék bármit is; na azt (pedig
jó lenne egy s mást) nem hiszem.
S hogy politikai sarzsit viselők elűzik valaha
rosszkedvünk leginkább általuk ránk hozott telét,
azt már nagyon-nagyon rég nem hiszem.
(ha nem hangzana ellenőrizhetetlen dicsekvésnek,
hozzátenném bizonnyal: Nem tudom, hittem-e valaha.)
Ábrándkergetés (helyett)

Mellé feküdtem, átkaroltam,
forgatni próbáltam, ölelkezve
gurulni vele a betonon.
Nehézkes volt,
tudattalanul visszautasító.
Akarta, hogy mozgassam,
de nem őszintén.
Az arcomat a kéregbe nyomtam.
Fájt. Üreget nem találtam a testén.
Akkor döntöttem úgy,
inkább csak
melléfekszem.
Hajnalban a fával

Úgy látszik, egyetlen dolog ragadt rád a kollégiumban,
hogy hogyan kell lustának lenni, mondta apám.
Mert otthon nem erre neveltünk, az egyszer biztos.
Ha tanultál volna amerikai történelmet,
bizonyára feltűnt volna, hogy az alapító atyáink
egyetlen helyen sem hivatkoznak rá az alkotmányban.
Sehol sincs leírva, hogy jogod van lustának lenni...
A lustaság művészete

nem ugyanúgy telt a te időd is? ahogy azoké,
akiknek a fenyőgyanta illata tömjén volt,
a tűlevelek karcolása pedig figyelmeztetés:
soha meg ne feledkezzetek a halálról.

nem ugyanúgy telt a te időd is? ahogy azoké,
akiknek nem volt több lapos kavics a zsebükben,
és tétlenségükért a tenger olyan csúnyán gúnyolta ki
őket, hogy most korallá változva lengetik tagjaikat a vízben,
mintha zászló lehetne a test, és rajta címer az értelem.
Egy ikon alá

Éjféli percben folyót képzelek,
hallod a buffanó hangot, Buffon?
Más is él itt, működik ezen az árva órán,
— éjjeli setét hullámok alatt —,
mint zavaros fejem, képzeletem magánya.

Felhős az élet, csillagtalan sors, zümmög,
tétova ujj matat a pucér klaviatúrán.
Loccsanó partitúrából játszik remegve.
A gondolat-harcsa

Akármilyen szép volt, nem tagadom, rút is,
pamacsos hópelyhek lassú olvadása,
sárral keveredtek, résekbe tapadtak,
gyom nőtt ki belőlük, nagyvárosi flóra.
Ha merném, letépném, ilyen virág jutott,
de miről álmodjon az, akit az út kísér haza,
szagoljon bokrokat az autópálya mentén,
zümmögjön fülébe a távollevők szava.
A keserű utóíz természete

felkészülni a télre, aztán nagykabátban
állni a napon. ez az izzadságszagú
várakozás közös bennünk. amikor meg-
unod, a törölköződ az árnyékba teríted,
oda fekszel. mert te is úgy szeretsz fázni,
ha kitakarózol, vagy nyitott ajtóból
integetsz. a vacogást ilyenkor felváltja
a tisztaság érzete. a többi csak hideg.
nem vettük észre

mint egy kései.
magányos.
megfáradt.
hajnali.
merevedés.

szép.
hiába. valóság.

éjjelente szaggatott kép vagyok melletted
ahogy a sziluetted pontjait összekötve nézem
hullámzó mellkasodon a tengert
és amikor nem figyelsz lebukom a bordáid mögé
mellkasodon a tengert

kitti — szeretlek,
csak úgy magamnak.

és kezdesz a szokásaimmá válni,
már-már szégyentelenül;

a szíved ritmusára
húzogatom a bőrt
a farkamon.
töredék egy lány mellkasára

Szabályosan keresztbe szelt hang
ütközik meg egy zongora áramvonalán,
és köré máris hálót sző az előszivárgó
sötétség. A tér első pillanatában

fekete szálak törlik el egy steril táj
tisztaságát — miként kozmosz méretű
papírlapot az ősrobbanás után, teleírják.
Sodrás

ők ketten — ron és hermione — most fiúkba szerelmesek az egyetemeikről,
egymásnak nem hiányoznak és ez mégiscsak engem zavar.
utolsó üzenetemben erőtlen próbálkozásként még „minden jót,
granger” formulával köszöntem el a lánytól, de akkor már nem pisiltem állva én sem
és nem karcoltam faággal sebhelyet a homlokomra. ha bemutatkozom,
ezt az idegen, anyakönyvezett nevem mondom, a füzeteim címkéjén is ez áll,
— bár a pizzát még mindig potter névre kérem.
nem csak a hetedik

Színében kék.
Szitáló lombokkal vetkezik,
előbb a nadrágot,
takargatná a mellkast.

A szív körüli hús egyre gyöngébb,
fedetlenség ellen majd vattára
mondja, túlsúly.
Nem figyel oda, megkeményedik.
A halál éve

Könyörögj Guiterriez-ért, kapzsin siet hatalomért,
Boudinért, szétszakadt cafatokra,
Ezért, ki megcsinálta saját szerencséjét,
És azért, ki saját útját járta.
Könyörögj Floret-ért, egy nagy dög tépte szét a tiszafák alatt,
Könyörögj érettünk most és születésünk óráján.
Animula

Ne egyél többet a szobádban, mondta anyám.
Ha csak nem akarsz még több bogarat magadnak.
Akik pontosan az olyan alakok miatt szaporodnak,
mint amilyen te vagy. Egyébként éhen pusztulnának.
Különben is, kit akarsz boldoggá tenni,
egy maroknyi hangyát, vagy az anyádat?
Mit adhatnak ők neked, amit én nem?
Semmit, hiszen nincsenek érzéseik.
Morzsák

én nem akarok felejteni, mert attól az első lánytól,
akivel végleg bemocskoltam magam,
akivel gonosz voltam és kisstílű,
akivel magamat elhibáztam,
és akit újabb lányok lábnyoma sem írt felül,
őtőle is lettem mostani.
tisztaság kútjai

szerelmes verset kellene írni
soha nem tettem ezt

ideje lenne ennek
eljött az órája
talán hamarosan
elpatkolok
kutyafutta

Lapzárta után érkezett a hír,
hogy megkezdődött a hanyatlás.
A hanyatlásügyi minisztert
azonnal kinevezték
miniszterelnök-helyettesnek.
Aznap több bolt ki sem nyitott.
A gazdák aratás helyett
felgyújtották az érett gabonát.
Összeomlás

Vacsora után
hársfateát főztünk
a Mamával,
hogy megidézzük
az éjszakát,
amikor utoljára
az anyanyelvén álmodott,
és a falut,
ahol mindenkinek
volt valami különös neve...
Családfakutatás

Ezek a sziluettek Európa-szerte
Leszedték, majd újra feltették egymásnak
a rögtönzött szemkötéseket,
hogy óvjanak a füsttől és a tűzörvényektől,
melyek egyszerre lángoltak
földön is, égen is.
Baranya, téli vadászat — Angelus Novus

Menjek má’ el anyámba. De előbb
borotválkozzak meg. Nem? Akkor keressek
mást. Büdös vagyok, zuhanyozzak le.
Egyek máskor nemfokhagymásat.
Ne horkoljak má’. Hallom? Forduljak el,
ha lehet. Ne nyúlkáljak sehova. Vagy
előbb fürödjek meg. Vegyek másik
pizsamanadrágot, mert így, ebben,
biztos nem. Meg ne próbáljam.
Akkor meg igyekezzek. Hallom?
Mrs. Cabdriver

mikor a lámpa zöldre vált
egy pillanatra összeállunk
egy közös lélegzetvétellé
az agyunkból eljut az információ a lábunkig
egyszerre lépünk le a járdáról
ebben a rövid együttgondolkodásban
ikon

ez a cella az otthonod
ez a sötétség a tiéd
ebben eligazodsz ezt
ismered és voltaképp szereted is
ha ezen az elfogadást értjük
elfogadni azt ami csak most
van készülőben csak úgy mintha
szibériai messzeségből kéklene rád
egy ismeretlen szempár vagy egy barlang
némasága szólítana meg
Csak azért

Mit mondjak, fiam, méhemnek gyermeke, akiért fogadalmat tettem?

Ne vesztegesd erődet nőkre, ne járj azokhoz, akik királyokat rontanak meg, amiképpen én tettem, amikor még sudár termetem fényei sötétségbe borították a palotát és foglyul ejtették erényességéről híres apádat, akinek az én karjaim között kellett kilehelnie önbecsülése utolsó páráját.Betsabé anyakirálynő hiábavaló intelmei fiához, Salamonhoz,

Ki vett rólad mértéket
Számba véve minden testrészed
Tudod jól
Vett cipőt, új ruhát
Írt könyvet, s te még csak meg sem nézted
Tudod jól
Dögösek vagyunk, drágám

Vállamra veszlek, mint egy kamerát.
Mostan konyha ám igazán a konyha,
Hogy kacagtatón szép szögeit ontja
Szemedbe. Tudom, szörnyen kimerít
az únt porcica-falka, a boka
Körül tekergő szöszös zokniredő,
a sok fölfelé egyre keskenyedő
alak feje alján a dús toka,
s hogy minden roggyant székláb magasra tör.
Va ka pád — Perspektívák

Egy négyszög lehetőségeit számba véve
a tökéletes megismerésig juthatunk.
Egy négyszög körülírható, mérhető,
mint a világ. Egy menetoszlop
legvédettebb helye, kegyhely nélküli
zarándoklat. Egy értéktelen terület a sivatagban.
Egy négyszög határai

hogy legalább emlékétől ne fossz meg
a negatívot lenyelem mire indulsz.
vetítőgép-tartozék minden szervem.
szédülésig kergetőzünk. farkaskölykök.

az a nap mikor megszülettem.
az a nap mikor belédhaltam.
az a nap mikor megszültelek.
az a nap mikor meghaltalak.
elengedő

Jövőt látott maga előtt,
egy kockázatoktól mentes,
könnyű lélegzésű
jövőt.
Ő igazán nem akart
nagy dolgot,
csak egyszerűen feloldódni
egy olyan közegben,
ahol őt
senki nem veszi észre...
Didajka

Citrom- és narancsillat. Szicíliai minőség.
A csendéletbe belép: tervet hoz üvegtálon.
Nem mondtam, hogy olajvászon,
száz meg száz meg száz kéz festette.
Mokkacukrokkal kockázik.
Nem mondanám koffeinmentesnek.
A kávé maga Szervezet?
LORENZO RIBEIRA — A hó bódító vaníliája

Börtönből szabadulhat az ember így,
ahogyan én utaztam vissza hozzád.
Amiből csak a térkép hátuljára írt,
később elvesztett vers maradt,
meg a frissen nyírt fű szaga,
amit Bristol egyik parkjában éreztem.
És a vonaton hallgatott rádióadás,
és a két engem útbaigazító walesi lány.
Meg a szűnni nem tudó bőrönd-zakatolás, persze.
Vissza

A villanypóznák
a villanypóznák az okai mindennek
az őket körülvevő mágneses tér
mint a narancs gerezdjei
közrefogják
mindig is szerettem volna
mágneses karkötőt
meg ágybetétet
tele apró mágneslapokkal
azt mondják jót tesz az idegeknek
A villanypóznák…

Néha telefonált, recsegő, öregemberi hangon,
elmondta, hogy van, s mit evett aznap ebédre —
és már csak azt remélte, nem fog nagyon fájni,
ha csöndesen ajtót nyit utolsó látogatója, Mr. Death,
hogy elfújja az élet 97 éve égő, reszketeg lángú kanócát.
Egy sokakat túlélő ember halálára

koordinátává lettél bennem,
és valahol az eseményhorizontomon innen,
mélyen a réseimben ülve
adataid helyetted is meghatároznak.
gondolat és hang között

ahogy egy anya hallgatja kétéves
gyerekének szabályos levegővételét
és kifújását, amint az mászik
fel egy három méter magas
csúszdára a létra túl szellős fokai
között, úgy hallgatok én is minden
megérkezett üzeneted előtt, amint
féllábon egyensúlyozva egyre
magasabbra mászol a facebook chat-
listámon.
csúszda

Csak a harmadikig, válaszoltad.
Így tudtam meg, hány méterről
éled ezt a környéket. Számolni
kezdtem, és arra jutottam, hogy
onnan még mindenki másmilyen
lehet. Aztán az éjszakákra
gondoltam. Errefelé egy ház
tele van órákkal, amikor
a mellkasodon érzed, ha valaki
pontosan feletted alszik.A harmadikig

Mint aláaknázott tavaszi mező, virágfakadásban,
vagyok szeretetlen szerető, örök cicomában,
üres tollbetét meg karcolás, levélnyi,
macskában halk dorombolás, egérnyi,
vessző és pont, pont, pont három,
a hitem a tagadásban sem találom.
Éva

Apám rendelt neki egy pikolót, magának
egy korsóval, én meg egy málnaszörpöt
kértem, mert olyan szép habja volt
a mellettünk álló férfi poharában,
amilyet a konyhánkban álmodtam a
szörpöm tetejére, de valahogy soha
nem sikerült ilyen keményre,
pedig túl is nyomtam a szódát,
hátha azon múlik.
Sörhabos égbolt

ma felsértem magam
hogy lássam, érzek-e még
most nézd a fájdalmam
az a legőszintébb
a szög szakít egy rést
egy régi meghitt hős
én mindet megölném
de minden túl jó ismerős
Sértések

lengethettem volna
vakmerő,
csipkés kompromisszumot
ráhajolva egy hajnali légre
az ismeretlenségig húzva, míg
szétszakad az anyag.
de mennyi
az annyi? csak
pucér tények
vagyunk.bolyongó

mint a parton talált
apró hal gerince
kövek közé szorulva,
a dagály a hátán kivitte,
az apály meg otthagyta,
velünk játszanak ilyet napjaink,
nappal még csak-csak,
de éjjelünk, az nincs...
halgerinc

Csináltam friss csalánteát reggel,
nem fizettem a vonaton,
ötven plusznál fel tudtam állni,
nem mentem sehova taxival,
egy hónapra elég füvet vettem,
írtam egy verset hazafelé,
de nem ébresztelek fel.
A nap, amikor tökéletes vagyok

Mikor megérzem a nyakadon
a halottaim kiguberált kölnijét,
kedvem támad üveget fújni a tüdőbe,
majd gyöngyöző tenyérrel tudni, hogy
összetöröm, amikor már a hullámok
alján nézed, ahogy a levegő és a víz
érintésén lebegek.
(családillat)

A visszhangomra
figyeltem helyetted.
Mindig én kerestem,
de akkor itta szavaimat,
a részegségtől csak
ismételni tudott.
Kurzor

ez ugyanaz, mint a múltkor
vagy mint azelőtt
vagy mint máskor.
itt egy fasz
és itt egy pina
és itt a baj.

csak te gondolod
mindig, hogy
most végre megtanultam:
hagyom hadd csinálja,
én majd mást csinálok,
én már nem erre vágyom,
csak egy kis kényelem
és egy kis szex
és csak egy kevéske
szerelem.
Akkor ez

én nem undorodom mások vérétől.
mégis, tudom, te láttad, amit láttál.
és azóta, mikor megnyalom a karom,
már én sem a tenger ízét érzem.
helyette égettszag dörzsöli az orrom.
szikes talajjá perzseltek a napszítta szemek.
roncsok és fuldoklók

micsoda idők voltak
nagy volt a nagy
nagyon nagy
mondhatni nagyszerű

kifürkészhetetlen
bámulatos
felmérhetetlen
rettentő
nagyság

Közben arra gondoltam,
hogy amikor fenn voltál nálam,
addig nyikorgott az ágy,
amíg össze nem roskadt alattunk;
feküdtél a résben,
mint egy gyűrött lepedő.
Roskadásig

Az a horogként a homlokodba lógó,
fekete tincs — ott sincs, míg ki nem nyitod
az angol–román szótárt,
hogy kikeresd az alapvető igéket,
és ahogy a lapra nézel, a hajszálak
csigavonala árnyékot vet a szó
fordítására: kell.
Vágy

Trója költői
Semmi ami a tiétek lehetett volna
Nem létezik többé

Se templomok se kertek
Se költészet

Szabadok vagytok
Trója nagyszerű költői
A legyek között

Ha méreggel is elmúltál egy reggel
és ki is fosod mind az összeset,
megénekled, hogy ennyi volt az éjjel
és hálás vagy, hogy újrakezdheted,
hogy élhettél itt kávéval, befőttel,
hogy éltél bőven — gyomrodban remeg,
hogy amfetamin nincsen és egy nő kell,
a változásban jó lesz majd neked.
A kolozsvári váltás

És mondá az Úr: Eltörlöm az embert, a kit teremtettem, a földnek színéről; az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég madarait; mert bánom, hogy azokat teremtettem. És mondá az Úr: Ímé e nép egy, s az egésznek egy a nyelve, és munkájának ez a kezdete; és bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne vigyenek mindent, a mit elgondolnak magukban.Turbo folk

Diktátor, az illempropaganda híve.
Én, mint Berlin, központod, irányításod szíve.
Eszméiddel bombáztál, s kitartottál mellettük.
Növekedésem után lettem bukásod íve.
Hát én temettelek el.
Éreztem, szavaid emelnek bennem falat.
Két égtájra szakadtam,
Mire felfogtam.
De lényed ismeretlen maradt.
1945

Ha kimozdulna, éppen esni fog,
nem is nagyon, ez most csak kismosás,
csodálnám (hogyha élne), hogy mozog,
csodálnám érte; mennyi változás!

Szeretne otthon lenni ott, ha nem
piszkálnák érte, miért épp van, és
nem mondanák meg, mi miként legyen.
Ha lehető lehetne a levés.
Ha kimozdulna

egy tízéves
kislány cipeli
részeg édesapját
és a biciklit
a térdig érő hóban
nincs semmi

én szeretem, ha megbolondul
a szöveg. verbálisan basztam
már kutyát, lovat, kecskét,
és orálisan szüzet. nem hiszem,
hogy bárki nálam, vagy
bárkinél vagyok én bűnösebb
Beatcore

Nem kellene vele többet beszélned.
Igaz.

De fogtok még kávézni.
Igaz.
Hazugságvizsgáló

azt éreztem, hogy ha a nyelvet a megfelelő módon
használjuk,
akkor az lehet sziporkázó és gyönyörű,
de azt is éreztem, hogy vannak ennél fontosabb
dolgok, melyeket
meg kellene
tanulnom
előbb.
Homokvihar után

A temetők fűvel,
mohával benőtt
átjárói még nem

nyíltak meg. Talán
az összes utazót
felveszik előbb.
A várakozás kamrái

Nincsenek jól elosztva a dolgok,
és ez még hagyján,
de nem is jól vannak elosztva,
mert egyszer valaki beszélt nekem
a láthatatlan istenről,
és akkor arra gondoltam, hogy
nincsenek jól elosztva a dolgok,
de ez még hagyján,
mert nem is jól vannak elosztva,
mert beteg a lányom,
és kirúgtam a szeretőmet,
és összevesztem a feleségemmel.
Karácsony

Rawa Rawa Rawa királynak építek üvegpiramist.
És flottaépítés és hódítás. Bő búzatermés, két
bronzszobor. Diplomáciai diskurzus a szomszéd királlyal.
Adsz utat és boldog leszel, két körig kapsz hatvan tallért.
De vidd odébb a munkásodat a területemről. Kaphatok
Right of Passage Agreementet? Ezért a lóért? Nem!
Conquest

Miért nem néztem a vattacukrokat az égen?
Miért imádkoznak hozzám, hogy lehet,
hogy egy másik században is segíthetek?
Miért neveznek el verset rólam?
Miért száll annyi veréb fölébem?
Miért tagadják, hogy voltam?
LORENZO RIBEIRA — Posztmortem nevetek

amit mondtál bár igaznak tűnt
és szépnek is főleg szépnek talán
nem kellett volna mondanod
mert így más mederbe terelted
ezt az egészet pedig nyilvánvaló
a természet vájta meder az igazi
szabad folyást enged a dolgoknak
és én most bizonytalan vagyok nagyon
bizonyos mértékben szomorú is
Másik meder

A látómezőben egy látható mező.
A mezőn két láthatatlan állat legel.
Az egész mögött tudni vélünk egy pásztort.
Akiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni.
Hiszen nem látjuk az állatait sem.
Horizont

szatyrom a biciklikormányon,
tej, kenyér, karfiol, alma,
nézem az utat,
rázkódnak bennem a szavak,
szépek, frissek, üdék,
mint a zellerlevelek,
mégsem állnak össze,
mint zöldséglevesem.
piacról haza

Hatkor keltünk fel, mert a srác azt mondta,
akkor jönnek a villába a burkolók.
Egy évig élt itt mint építésvezető és főkertész.
Addig én vittem a közös lakásunkat Pesten.
Tehát fél hétkor már a strandon feküdtünk,
hálózsákban, hárman egymás mellett,
mint a csigákban alvó remeterákok.
Szép volt a világ.
Verybestof

Nem. Nem egészen. Thézeusz vagyok. Aki
Athénból származott, királyi sarj, Aigeusz fia.
Magamtól jöttem, hogy megküzdjek a
félig ember, félig bika Minotaurusszal.
Hiszen labirintusba zárt pusztulás. Lakomára vár.
Igazi szörnyeteg. Az ösztönei élnek.
Nincs benne más. Csak az ösztönök. Éh és öl.
A húga. Igen, a húga gyanús volt.
Körüllengte valamilyen vadság. Izgató,
de veszélyes. Mint a félig ember, félig bika.
Minotaurusz