friss műút

Hírek

Legfrissebb hozzászólások

  • Hamlet - Kanalas László Gábor: Úgy emlékszem, Hamlet, az idézet helynél apját ás annak gyilkosát... (2017-04-11)
  • Hamlet - M.J.L.Z.: Csak betévedtem ide, és meglepve bámulok percek óta. Megint a “helyettem... (2017-04-11)
  • Kentaur, a hegylakó - Kántor Zsolt: Biztos lélek. Jó olvasni. Szép és mégis modern. “Nem lelhet rá... (2017-04-15)
  • Idő, tér, személyesség - Fuchs Brúnó: Kozma Gyurinak? 🙂 (2014-06-03)
  • Alternatív irodalmi tények - Marosi György: Érdekes írás. Ahogy látom, az antológiák is szekértáborok... (2017-04-12)

Versmalom

...hullámvert magadba,
mint mélytengeri búvár,
újra és újra alámerülsz,
lásd magad, mint soha előtte...imprinting

az ablakon túl téli giccshajnal, bent a
szoba levendulaszagú reszketése, mint
mikor már egészen csend van. így
meghallottam, ahogy utoljára szólítasz
a saját nevemen. abbahagytam a
karácsonyfadíszítést,
ágyadhoz léptem, te pedig lehunyt
szemmel csak ennyit mondtál:
szeretnék meghalni.Epilógus

A tenger szaga ma is ott volt
a parton futkosó emberek melegítőjében.
Régebben mi is lejártunk a vízhez,
de csak azért, hogy kerülgessük
a homokba fúródó sprinteket.
Gyakran összevesztünk azon,
hogy nevezhetjük-e lábnyomoknak
a talpak hagyta szimmetriát,
vagy azon, hogy ha az egyikünk véletlenül
üledékes kőzetre lép,
akkor a másiknak gondolnia kell-e a csigák halálára.
Tengerentúli

Te Varjú és te Mérnök utca!
Te Fehérvári és Bécsi út!
Titkos központ, Ezüstfenyő tér!
Áldott Kosztolányi Dezső tér!
S drága Móricz Zsigmond, te Körtér!
Beszélő nevek

Apa, apa, a csontjaid. A csontjaid fölöttem,
A mellemen. A fűben. Azt mondtam, nem.
Megint csak nem; erre te fölémhajolsz,
Csont és fa, zöldellés sehol sem.

A fejem alatt. Átkéklik a szemem
A téli éjszakán, a rögökön.
Nem tudom, melyikünk kerekedett
Felül, apa, apa, hallasz? Azonnal
Mondd meg, melyikünk volt előbb
A földben. Pedig nem is kék a szemem,
Csak már nem tudom, hol kezdődsz te,
Hol végződöm én.
A tizenhatodik óta pontosan

dicsérjen Téged a mindörökké ámen és az itt és most is
dicsérjen a szanatórium a kórház az elfekvő a hospis
Te vagy az Alfa és Omega Mindenek Ura
dicsérjen az újszülöttosztály és a proszektúra
dicsérjen az urna a koporsó és persze a halott is benne
a nővérek kórusa az orvosi kar dicséreted zengje
a gyógyíthatatlan halálos betegek
utolsó erejükkel Téged dicsérjenek
mert Nagy Vagy Te a Legesleg s még annál is Nagyobb
dicsérjen a kómában fekvő a szív- és agyhalott

Nagyhimnusz

az ember vagyok
kinek szíve kőből
örökre mégis síkon
egyenes réten cipelem bűneim
bámulom a magasságot
egyszer még avar halom leszek
erdő élettel teli
ha ősszel tarra kopaszodom
ráhullok a tavaszra
megtelek fák szívdobogásával
feléled

kutatni rohadó csokrok között
a régi cipősdoboz se ajánlott a szürke képeken
prédára leselkedők a szürke emberek
elmaszkírozottak
pedig köztük sok van ki ringatott mesélt
és ne találd meg kiknek a matériája megváltozott
de olyanok mintha el sose mentek volna
Ilyenkor

Mint aláaknázott tavaszi mező, virágfakadásban,
vagyok szeretetlen szerető, örök cicomában,
üres tollbetét meg karcolás, levélnyi,
macskában halk dorombolás, egérnyi,
vessző és pont, pont, pont három,
a hitem a tagadásban sem találom.
Éva

a fiókok tartalma kiselejtezve
az emlékezet kukába vetve
útra készen a kidobásra szánt
dobozok ám akad még néhány
selejtezésre váró darab
Naplóversek

Erre vonul a kísérleti hadsereg,
karneváli páncélosok a folyó medrében,
egy esetlegességi forradalom felé,
sziklasírokat és lampionokat hagyva hátra.

Újpalotánál füstcsík szúrja át az eget,
ott a front, oda kell eljutni cikk-cakkban,
üldözésnek álcázva ravasz időhúzást.
Ha mindez

Iljics nagyon le volt törve
de hogy más dugta meg helyette Nagyezsda Krupszkaját
esetleg eltűnt a pártvagyon
vagy elfogyott volna a vodka a Kremlben
szobornak ez már mindegy lenne
orrát halott ilyenbe ne verje
Aznap 89 novemberében

Már nem verem a kutyámat.
Elvégre 9 éves.
Emberben hatvannégy.
Mikor kicsi volt, és behugyozott, befosott,
beszart, nem egyszer tenyérrel a fenekére ütöttem.
Pedig újsággal ajánlják a kutyakiképzők.
(Hogy ne a gazdáját, hanem a tárgyat azonosítsa az akcióval)
Egyszer — már nagyobb volt — felemeltem, és behajítottam egy hókupacba.
Mérges lettem, hogy sokadszor átszaladt az úton.
Mikor behányt, nem bántottam. Elég hamar szobatiszta lett.
Vallon u. 7.

Reggelenként a kertben levelek hullanak
a fákról, ellepik a földet,
ellepik a lépcsőket,
ellepik a verandát,
ellepik az ablakokat,
ellepik a házat,
azután eső hull az opál égből.Egyiptom

Ha sohasem vágytál rá, legalább egy másodpercig,
hogy Tarr Béla filmjeinek hőse legyél,
sohasem fogsz egyet sem
megérteni közülük.
Baranya, téli vadászat — Tarr Béla

túl harmincon túl a pókok
lábát egyesével tépő
játszmákon néhány megoldás
birtokában válaszokról
tudva mint arról is mennyit
érnek férfi így dicsérnek
kiknek tetszem mind a négyen
fénykoromban vagyis ennél
önzőbb gyávább és silányabb
voltam leszek nemsokára
Hullik

Tördelem a sorsot, forgatom így és forgatom úgy is,
lehet jobbrazárt, balra, no meg középre.
Zárom hol erre, hol arra, azon könyörgök:
Istenem, ne add, hogy legyek sorskizárt!
Vers a wordról

most megy vele az este
az utcán. elhagyott lámpafény
csillog az átázott csizmán.
fogatlan járdaszegélyen műanyagpohár.
forralt bor volt benne, talán
betakarja a hó.

megbotlik.
a kirakat közepén mikulásvirág.
épp lehull róla egy levél.
huszonnegyedikén

Gyűlöletével szemben csak jól vasalt ingem van,
és a morzsákat lesöprő mozdulat a mellényemen.
Minden, ami van, kiegészítésre szorul.
Továbbra sem hallgat szavaimra.
A falak összenyomnak vele egyetlen tányérra,
ahol az utolsó menedék kilétem tagadása,
minden eszközzel.

A pusztulás szervezettana

ez egy marha jó nap. jó nagy adagot kapok belőle,
egyenesen a gyomorszájamra,amitől azonnal összegörnyedek,
és majdnem elhányom magam, a fájdalomtól még a könnyem is kicsordul.
megírom, tök jó. pedig könnyezek és okádok.
ez az a nap

Akkor már régóta az óriásokkal álmodtam.
Minden éjjel jöttek, vertek és rugdostak,
át akarták vágni a torkomat.
Meghaltak, azt hittem, a rémálmoknak vége van,
az óriások összementek, nőttek helyettük férfiak.
Új óriások, nem hiányoztatok, de azért jó, hogy jöttetek,
A büntetés már hiányzott, kérlek, fegyelmezzetek.
Megijedtek maguktól, azt mondták, óriások nincsenek,
Hazudtok-hazudok harc volt, s én túlnőttem mindegyiken.
Ringató

A kisgyerekek kövekkel dobálják őket,
és amelyik túléli, azt akváriumba teszik a mólón.
Nem szólnak hozzám, akár a süketekhez,
pedig esténként átöltözöm, kibontom a hajamat,
és hallom a kövek csattanását, az üvegen sercenő csontokat.
Szürkület előtt

A ciprusokkal kézen fogva vonulunk
a partig. Minden vízbe mártott test
ránk mered. Nemrég kövekkel a zsebében
gyalogolt tengerbe a hegyoldal.
Eladósodunk a kilátásnak.
Primosten

laknak bennem mindenféle lények,
papucsállatkák, férgek, bacilusok,
olyan vagyok, mint egy zsúfolt indiai vonat,
vagy a csuklós busz délben,
amikor anya lábához nyomnak a büdös kabátok...
Laknak bennem

Színében kék.
Szitáló lombokkal vetkezik,
előbb a nadrágot,
takargatná a mellkast.

A szív körüli hús egyre gyöngébb,
fedetlenség ellen majd vattára
mondja, túlsúly.
Nem figyel oda, megkeményedik.
A halál éve

Mert ez a vérengző szerelem keresztülhajt
úgyis, ha sántán lépek a nap végén. Keresztül-
hajt tekintet nélkül a viseltes ruhákra és
félbehagyott ebédekre, mert egy tóparti
stéggel hiteget, egy üveg sörrel, és
hogy nem volt hiábavaló,
és mindegy, a fogak mozognak-e majd,
ahogy a mozgólépcsőn dülöngélünk a kis
szatyrainkkal a piacról hazafelé.
kacsakövek

Arcom íve, pofonbalkon,
szőrös, erdőktől erdőkig.
Ezt hoztam és a láncot,
az ideges mitokondriumokat.

Most is érzem még apám tenyerét,
félszigetekre a haláltól,
teleírtuk a bőröm,
tintakék pigmentek a tengerek alatt.
Képek

A jobb oldaladra fordulsz,
és csak azt kéred,
hogy ne beszéljek többet az átszoktatott balkezesekről.
Talán segít, ha felteszem azt a régi lemezt,
aminek első számában a refrén többször ismétlődik,
mint kellene.
Vagy elmagyarázom,
hogy miért szoktam átmásolni éjjelente
ugyanazt a hanganyagot tőled.
Pszichés

szatyrom a biciklikormányon,
tej, kenyér, karfiol, alma,
nézem az utat,
rázkódnak bennem a szavak,
szépek, frissek, üdék,
mint a zellerlevelek,
mégsem állnak össze,
mint zöldséglevesem.
piacról haza

Teljes díszben mintha
randevúra készen
mintha arra mennék
figyelmez az észen-
lét nem baj ha késem
megvár az a nem-lét
Évforduló

Tört fényű
langyos víz
locskod
puhán
a haltetem körül

a foszló húst
óvni kímélni
akarón.
Várakozás

A vécésnéni beszélt néhány másodpercet
a hírekben, azt mondta, látszott rajta,
hogy maga alatt van. Állítása szerint földig
ereszkedtek a vállai, és mikor utána szólt,
hogy fizetni is kellene, a férfi kelletlenül
fordult vissza. Aztán a kamera a sárga szalaggal
lezárt vécé bejáratát mutatta, a háttérben toporgó
utasok, szinte minden hímnek dolga lenne itt,
látszik az arcukon, nem érdekli őket,
csak hugyozhassanak a pesti busz előtt.
Illemhely

A poros földön állok az alkonyatban.
Távolabb egy görnyedt alak, méregzöld
palántákat locsol. Egy ezüst locsolókannát
csobogtatok tele vízzel az örökkévalóságig.
Mintha mindig is ez lett volna a dolgom.
Munkadal

Tompával nem a gólyát szólítom meg
csak Attilát akit két évtizede
valahogy majdnem fiunkká fogadtunk
Zsóka kezdte de végül átragadt
rám testálódott ez a hihetetlen
megnevezetlen szótlan apaság
belénk hasított akkor az a kéthazás lét
két városos mert Miskolc és Fülek
ekkor került szoros társas viszonyba
a tudatunkban egy valódi sors
folytán
Neked két hazát…

nem ugyanúgy telt a te időd is? ahogy azoké,
akiknek a fenyőgyanta illata tömjén volt,
a tűlevelek karcolása pedig figyelmeztetés:
soha meg ne feledkezzetek a halálról.

nem ugyanúgy telt a te időd is? ahogy azoké,
akiknek nem volt több lapos kavics a zsebükben,
és tétlenségükért a tenger olyan csúnyán gúnyolta ki
őket, hogy most korallá változva lengetik tagjaikat a vízben,
mintha zászló lehetne a test, és rajta címer az értelem.
Egy ikon alá

Kimenni a földekre, nézni az
embereket, ahogy hajlonganak.
Ha emberek. Nézni a kukoricát is,
meg a távoli hegyhátat, ahogy
éppen megtörik rajta a végtelen.
Hamvas Béla/film/nap/vízöntő/háború

Én a hótól féltem. Most aztán hideg esőben
vesztek irányt. S itt lélek nem jár még. Rossz, kopott
botom ütlegel, csépel, dönget, püföl erőtlen
dühében bokrot, nyálkás fakaput, oszlopot.
Ernyőm összecsuktam. Őt okolom: ponyvakúpja
alatt minden ismerős nesz csalóka, tompa
sistergés lesz. Ázzak inkább ronggyá. Morcba bújva
gázolok még mélyebben a tócsa-vadonba.
Va ka pád — November

Megint elmondtad valakinek,
hogy megfogantál.
Mintha cigizés közben találnád meg a szavakat:
én részegen ülök az asztalnál,
te meg a kocsma elé füstölöd, ami szar.
Vaklárma

A régi hálózatok még mindég élnek.
Sorompóikat sosem törjük át,
csapdáikba újból és újból belehullunk.
Módszerváltás ez, nem lakosságcsere.
Na meg a temetők gyűlölettöbblete.
LORENZO RIBEIRA — 1992

miattad költöztem földszintre
így merek szellőztetni éjszakánként
te tartasz a korábbi lakók szagától
én már csak a festéket érzem

nem akartam lecserélni a járólapot
mert állítólag műemlék a ház
de felszedted mielőtt hazaértem volna
másnap már a vakolatot bontottad
földszint

Haragszom rád,
mert itt hagytál minket, asszonyt,
gyerekeket, tanítványokat, a temetésedre
sem mentem ki a csepegő esőben, csak
hónapok múlva, kerékpárral, virágot
vittem neked a napsütésben.
Haragszom rád

A hajnali vonat ablakából
láttam tegnap magunk:
az épp kelő nap
vércsíkot húzott arcodon.
Milyen jól áll neked a piros, mondtam,
és hányinger fogott el.
Magaddal cipelt felesleges burok,
nem is vettem eddig észre,
hogy ennyire mély benned a seb.
Mitózis

Nem kellene vele többet beszélned.
Igaz.

De fogtok még kávézni.
Igaz.
Hazugságvizsgáló

A színes széncinegéket nézem, amint
megszokott időben ellepik a balkont,
esznek-isznak, fürgén tovaröppennek
a szemközti fák csupasz ágaira, újabban
verebek is csapódnak hozzájuk, s ha
olykor ismeretlen okból elmaradnak,
szinte hiányoznak.
Már nem

Mereven nézek egy bokrot,
különféle sárga széleket,
itt-ott előtűnik a zöld is,
levelek rejtett címere,
s egy másik látvány emögött:
összehajló fák tövében
drótkerítésbe fut
eperbokor-övezte fehér.
Visszaszámolás

Háttal a konyhaablaknak megcsillan
a reggeli napfény kávéscsészéden, csak
szemedben ül a másnap étcsoki színű
bánata, s vállad lejtői a csüggedést
sugallják...
Tiltott zóna

Burnbank végigment a városháza melletti főúton,
és félhangosan beszélt magában: — Nem valószínű,
hogy Isten újraéled, vagy ha mégis, nem biztos,
hogy tudni fog mindenről — mormolta, miközben
átvágott a megálló felé —, arról a sok szörnyűségől,
ami a halála alatt történt és a sok érvről, ami azóta
merült fel ellene — tette hozzá és felszállt a villamosra.
Burnbank hazaútja

mint hajamból a vörös
úgy koptál ki belőlem
nem festettem négy hete
lenövés a töveknél — ez vagy te
tincsekbe zárt nosztalgia
kádban narancsos csík
akciós termék a dm-ben
egy szenvedélytelen szín
a női lélekről

anyu hogyan mondjam hát nem látod nem én vagyok ott az a
fiú ki megjön lopva lefekszik anyu ne mondd hogy ismered
anyu hagyjál le tudok vetkőzni már nem vagyok kisgyerek
már nagy vagyok már nem vagyok levágják rólam a pizsamát
anyu most hol vagy mindig azt mondtad csak ezt az éjszakát izzadd át
körülöttem vödörvizek már semmi sincs én sem de víz az van
már el se férek anyu dicsérj meg egyedül húztam föl én izzadtam
Vödörvizek a múltkútból

Füvet nem nyírtak többé.
Fogytak a zajok, muszáj volt felébredni
a harkályra, amit egyikünk sem látott,
de reméljük, az kopogtatott
a szobánk falán éjszakánként.
Évszakváltás

kiállítottak a százemberes
emeleteságyas terem közepére
az ifivezetők
mert suttyomban
sutyorogtam
a csendespihenő alatt
ilyenaboksz

Nincs az a sebesség,
hogy elérjelek,
nincs az a rövid tető, kerülőút,
hogy elébed vágjak,
hogy újra beleugorjak az öledbe,
és simogattassam magam.
Gazdátlanul

Meglőtt, összeszurkált katona
vagyok, vékony nadrágban,
leszakadt talpú bakancsban
vánszorgok át életem világ-

háborújának telén, mert a röpke
nyárnak, azta!, nem is emlékszem,
milyen régen vége már...
Élő-pontszám

Hazamész oda, ahonnan sokszor el.
Felülvizsgálod a tájat, ahol annyi tűz
Égett az ősz beálltával, hogy nem maradhatott
Sok szín. Senki sem kérdezte legyen-e
Fekete-fehér a kép, mégis egyszerre megérkeznek
A régi érzelmek, a fáradt földművesek.
És ami egyszer eltűnt, újra felszínre ér
Az örökös emésztésben. De már nem lesz könnyebb
A sűrűség, selymekről meg nem kell álmodni.

Egy táj felülvizsgálata

Kék ér
a hófehér, telt,
gazdag mellen:
mondat a papíron,
egészen tapintatlanul
vad ártatlanság.
Kunstkamera

Az egész környéket lezárták. Más nem
maradt állva, csak a rendőrség
kordonjai, a szeretők
szobáikba zárkóztak,
a bárpultos közönyös és kopasz,
a tetőablakban világít a hold.
Egy hétvége

Apám tanított meg horgászni, persze halat biz’ sose fogtunk, ideje nem volt rá, hogy igazi horgot vegyen, mert akkor nem tudott volna kivinni a közeli kavicstóhoz, ezért aztán meghajlított nekünk egy gombostűtSárfoltok

Nem beszélünk egymással,
Már hónapok óta.
Idült kór
A szánkon, túlzó egyszerűség,
Megsemmisítő erejű
Gyaloglás külön-csöndjeinkben,
Legyen, mi egymástól
Távol tart mindörökké, ámen.
A dadogók

A néma súgó mutogatása,
nem egyértelmű jelzései
összezavarják a színészeket,
estéről estére újraosztják
a szerepeket, de valaki
mindig önmaga marad.
A néma súgó

Ki ez a jóasszony? Hamut visz
Egyenes derékkal, mint egy körmenetben,
Két kézre fogja a serpenyőt

Csurig tele a sparhelt platnija
Alól kiszedett friss, súlyos parázzsal,
Fehér tűzporral, még izzik a pernye,
Páratlan

Nem tudom lehet-e kezdete egy pillanatnak,
de ha igen, ez most az. Kezdek elveszíteni
valamit. Egy ideje kevesebbet képzelgek
a saját halálomról. Korábban egész gyakran
eszembe jutott valami jópofa halálnem,
ahogy az ötös busz ablakán csorgott az eső
egy korán sötétedő késő őszi délután,
fülemben a dead kennedys vagy nomeansno talán
és meghaltam a balesetben.
feldolgozható veszteség

azonos magával. tovább’. azonos val. azonos valval.
no persze. tehát az árnyék. az viszont. kitüremkedik.
ím. árnyéka. merthogy az is van. neki is van. szóval.
valamiért eltér. eltérő. pedig olyan ő. szó – mi – szó.
kicsinyt más. eltérő. jó szókkal szólván. ’más – más.
Szócikk

Ebben a versben
nagyon sok a táncoló férfi:
már itt, az elején
legalább egy tucat orosz balettáncos!
Andrej, Borisz és Szergej, itt mind,
Igor, Jurij és Jevgenyij!
És persze, Pavel: a legtündöklőbb csillag
az orosz balett egén. És még csak 18 éves.
Azt mondják, ha így folytatja, ő lehet
az első ember, aki megtanul repülni.
Táncoló férfiak

hintázó kopasz nyárfa
kéményekből a satnya füstöt szél ráncigálja
ezek már nem azok az évek
fekete gomolygása az ócska szén füstjének
kazánok sunyi konvektorok
huszonegyedik századi január
s még itt vagyok
Havatlan januárfényben

…  kimegyek a konyhába  …
kóválygok  …  rágyújtok  /  kávézok
…  azt mondja  /  a  HITVESEM  …
:   á l l a n d ó a n   k a s z i n ó z o l
Itthonotthon

A tűzhely fölött szögre akasztott lélek
lobogó vízbe dobom,
hogy megnézzem mi fő ki belőle.

Macskák jönnek,
kéregetik a lelkemet
mondják: micsoda boszorkány,
kéncsövekkel lötyböl
lelkekkel pancsol

Én csak megkavarom a kozmoszt,
s meredek a forgó örvénybe.
- Úgy dobnak fel a máglyára egy nap,
mint az összeszáradt, vén gallyat –
mondtad.
A konyharuhába belehímeztem az arcodat: akkorát ordítasz, a fél világ összeszalad, mikor a tűzről lekapom a fazekat.Konyhatündér

Tündi már több mint
tíz éve bent a bársonyos
szanatóriumban.
Elvileg él, öt éve
beszéltünk telefonon
véletlenül. Vagy csak
álmodtam, nem tudom.
Ahogy őt sem
megmenteni.
Tündi országa

azt mondják, bátyám húzta a nyakamra a kis wc-ülőkét.
ám a szar hogyan kenődött az arcomra,
senki nem emlékszik már.
nem mondják, de úgy sejtik, attól
a szartól lettem ilyen rohadt mázlista.
a kis felkent, szinte hallom.
nagyítás

Tojáshéj-tengerről írtam egy novellában
tíz évvel ezelőtt. Konyhai jelenet, két szereplő.
Az egyik mosogat és sír, a másik ezt nem veszi észre.
Úgy tűnhet, hogy férfi és nő a két szereplő,
pedig egy gyerekről és az anyjáról van szó.
A bántalmazó párkapcsolatban az áldozat úgy
érzi, tojáshéjon kell járnia mindennap — ezt olvastam
a könyvben, amit a pszichológusom ajánlott.
Levél a pszichológusomnak

Talán szeretem Martinát. Talán nem gondolni jó volt.
Játékból Jatzek Babka vagyok. Jatzek úr.
Nem fordul az arc. Jatzek úr nem fordul.
Nincs a hátában felhúzható kulcs.
Más havát ő nem őrzi meg.
LORENZO RIBEIRA — Más havát

Te nem jöttél olyan messziről, hogy
elítélj, hiába hasonlítok arra,
aki elől menekülsz. Konfettiként
ragadtak hajadba a zajok, a sáladdal
takartad, hogy csak fázni tudsz. Amiket
akkor mondtál, nem szavak voltak,
szájpadlásig felcipelt kacatok,
gondatlanság milligrammról
milligrammra. Ahogyan a poharadat
fogtad, abból jöttem rá, hogy
mindkettőnknek mást jelent eltörni.Ahogy a poharadat

fekete autóban ülök nem olvasok nehogy hányingerem legyen
könyvet égetek agatha christie holttest a könyvtárszobában fulladozok
pinokkió vagyok letörött az orrom vissza akarom növeszteni
ördög ügyvédje vagyok skizofrén perelte be én énIdea

Elhajítani, mintha szabad lenne,
nem lenne benne semmi súly, se fék,
üres testét dobni bele a végtelenbe,
aprózza majd a vízmérték,
a lágyan ringó fejből kisimogatni
az űröket, álmában vetni el,
akár egy kósza ötletet,
és megállni.
Merülő kő

Ha maholnap jóízűen elfogyasztom magam,
vajon duplámra növök, vagy eltűnök örökre?
Agyam újfent tréfás oroszrulettet játszik.
A tárban csupán túlélési ösztönöm — csörögve.
Önetető

Harminc kilométerre van innen a város.
Elhagyott faházat találtunk itt.
Lányommal maradtunk,
amikor feleségem meghalt AIDS-ben.
Az országút mellett eldobott holmikat gyűjtöm,
néha pénzt adnak értük.
Marihuánát termesztek, a füst öli a szorongást.
Ha dühös vagyok, pisztollyal lövök palackokra,
van, hogy Elizára hasonlít, van, hogy rám.
Jason dala

A fecskendőtűben az egész lét elfér,
E játszmában nincsen kezdet, nincsen vég.
Az ablakrepedésbe hullott tegnap egy légy,
Felfordult és átigazolt a holtak közé.

Hány napom, hány éjjelem van hátra?
Tudom rég, nincs helyem a világban.
Ma én, holnap te, aztán mind, aki van.
Ki éli itt túl a másikat?
Ki éli, ki éli, ki éli itt túl a másikat?

A légy dala

éjjelente szaggatott kép vagyok melletted
ahogy a sziluetted pontjait összekötve nézem
hullámzó mellkasodon a tengert
és amikor nem figyelsz lebukom a bordáid mögé
mellkasodon a tengert

Halvány bőrrel születtem,
rajtad állt, mennyit barnulok,
te vittél játszani a napra.
Akkor szoktam meg,
hogy otthon vagyok.
Későn égtem le először,
végre nem védtem
a számat naptejjel,
próbáltam beszélni.
Fokozatosan

Nosztalgiakerek szemek. Így nosztalgiázni nem is merek.
Az arcporcelán felett alig hullámos, hátranyalt, sárga haj.
Szicíliai citrom. A szája meg málna, harapott málna.
Sárgahajú, fehérbőrű: a villamos színei ezek.
De nincsen remíz: ízlelgetem a szót, mint egy habrolót;
akarom mondani, eddig nem volt.
LORENZO RIBEIRA — Martina mondja

Születésed után valószínűleg
nem haltál meg majdnem, mint én.
Talán elég anyatejet kaptál ahhoz,
hogy aztán később már
ne okozzon örömöt az evés...Anyatej

épp indultam
loholtam nappal nyugatra
ünnepízű múltak voltak a mélybarna szelvények
most már — mondják — csomós kemény
moníliás életfák öle
estére oda a határig érni
abból a fájdalmat kiharapni
rebeca testvérei

a beteljesült természetességgel
figyeli a gólyák párzását, ahogy
Juli is kezd újra hinni a gólya-
mesében, pont amikor elfolyott a
magzatvize, amikor Jánosban el-
törik valami, aminek esélye
sincs az újjászületésre...Te atyaég, János

Megcsúszik a kezem, ahogy a felsózott utcára lesek,
két emelet iszonya verődik vissza a hóra szórt fényekkel.
Gyerekek markolnak bele, kemény darabot gyúrnak,
ellensúlyozva félelmeiket, mikor reklámtáblák mögött
bújnak az ellenfél elől.
Taktikák

A megbánás toronyterhét
pakolod fejemre, cipeljem,
amíg meglátom
a mondatot szemedben: Combok itt ki
nem fehérednek,
ha szúr a Nap. Esőerdő képű
sivatagban
összeégni nem szokás.
Látószög

Azért ez a félszázad úgy tűnik fel most már,
mint földi életünkben átszakítható
célszalag (bár vannak fájó kivételeink, akiknek
nem sikerülhetett), még én is számítok a nagy pillanatra.
Most megnézem, te hogy csinálod, aztán rövid idő múlva
megnézhetem magam. Nem lesz ugyanolyan.
Van egy ötvenesed?

A hold a láthatatlan vak óriás
feje, akinek csak a csupasz teste
láthatatlan, a feje nem, az bizony
világít egészen, egész a világ
végéig, ahogy elnézem, reggelre
lefejezi privát büszkeségem, majd
jól kivehető egy krumplisveremből,
ahová a rossz gyerekeket zárják...Látszatra

azt mondd meg nekem, ati, mondtam.
a tabánnál ültünk valahol, egy éjszakai buszra várva,
98 novembere.
hogy van az, hogy körülöttem mindenki beteg,
én meg az evésről gyakorlatilag lemondtam,
viszont éjjel-nappal iszom,
és vigyorogva rohangálok.
megálló

Tegnap tudtam meg, hogy meghalt.
Szerveit szétette a füst.
Persze hazudok, hogy tegnap,
a szavak nem voltak együtt
még akkor. Eltelt egy hét, és
a temetés is megvolt már.
Bent tisztasági meszelés,
kívül a nyár nyúlik tovább.
harmadik emelet

Múlt éjjel álmomban véletlenül megetettelek
valamivel, amire allergiás voltál.

Azonnal meghaltál.

Pedig még allergiás sem vagy,
mégis. Az álom megreccsent...Reggeli szerelmes vers

a tengeren kezdtek el zavarni a hegyek
— tört kagylót forgattam ujjaim között —,
amelyekre mindig büszke voltam,
s amelyek tempóját magukba itták a lábizmaim,
egész természetem,
s úgy tűnt (lebontott horizontnál,
aprócska, csonka kagylótükörben), a pupillám is
Hab

fészekaljnyi csibe úgy tud csipogni, hogy az szinte
fáj a fülnek. tavasz lesz csorgó eresszel, bent még
melegít a kályha — vagy nem is! áprilisibb idő az,
mikor a kamrában a kotlós költi majd a kiscsirkéket.
a kotlós teste forró, és csőrével kezemre csap,
ha feléje nyúlok. nagyanyám néha meglámpázza
a tojásokat. nézi, lesz-e belőlük valami, vagy
elzápultak. a csirkéknek, amíg meg nem erősödnek,
a konyhában kerítünk zugot.Tyúkszaros

Vörösek vagyunk és
savasan marók,
ha tekintetünk egymást keresztezi.
Kémiailag misztikusak,
ahogy saccolom,
a hetest-nyolcast
megütjük egymáson
pH-skálán mérve.
Mákverés idején

vasárnap az úr megpihent de azért hagyta járjon a hév meg a metró
kinyitva fekete ernyőm elindulok kies csepelről lágymányosra
kiengedett a tegnapi ónos eső maradéka
de óvatosan araszolva a csigolyatörés emléke meghatározó
odaérek tíz órára
nem tudom mióta nyomaszt a kényszer ne késsek el ha úgy ígértem
megérdemelne egy emlékmélyrétegi búvárkodást
A 17-es

Vasárnap a kislányok felsorakoztak egymás mellé,
a várkertben, a domboldalon.
Esténként lovakért sírtak,
és féltek, hogy ha lefekszenek,
nem kelnek fel soha többé.
Most szoborszerűen emelkedő ruhákba bújva
mosolyogtak, csupasz testű öregasszonyok.
A fotós egy utolsó pillantást vetett
ködlő hajukra.
A sétánnyá változott kislányok

azt hittem nem maradt több kétely
s hogy magamból örökre kiírtalak
kikoptak mellőlem a barátok is
elfogytak a bűvös koccintások
s végül a poharakat is összetörtem
de az önzés labirintusában sem találtam a lényeget
lapos lettem és öntelt mint a plakátok
melyek felkúsznak a falra
s már nem számolom
hány álmot aludtam át nélküled
mióta csak halott emlékeket tudok szeretni…
csak azt számolom

ahol combjaim nem érnek össze
görbületen túl találkoznak térdeim
egymással
göcsörtös tölgyekként fonódnak
egymásba
lépéseim susognak halkan
egymástól
eltávoznak ahogyan széttárom
Köz

Elpattant egy ér a szememben,
fátyol borítja a szemfehérjét,
homályosan látom a képernyőt:
rezeg a betűkkel aládúcolt,
rozoga épület.

Kopnak a tárgyak körvonalai,
foltosodnak a történetek.
Nincs már karnyújtásnyira,
nehezen reprodukálható
a nagyszülői kép.
Relikviák

Trója költői
Semmi ami a tiétek lehetett volna
Nem létezik többé

Se templomok se kertek
Se költészet

Szabadok vagytok
Trója nagyszerű költői
A legyek között

Azt álmodtam, hogy a világ fából volt,
és te is ott voltál.
Fából voltak a tárgyak, fából a táj —
minden, ameddig a szem ellát, fából.
— Nem hiszem el! — mondtam.
— Látod, milyen vagy — mondtad.
Nem láttam, de téged láttalak, és te is
fából voltál.
Félreértés

Kiedy się rodziłem, nad Caesars Palace
w Las Vegas, świeciło jasne słońce.
Ray „Boom-boom” Mancini, mistrz świata
wagi lekkiej, bronił właśnie tytułu,
z Południowokoreańczykiem.
Duk Koo Kim trafił na ring
jako nieznany pucybut i jeden po drugim
wygrywał azjatyckie mecze. Kim walczył tak,
jakby był lustrzanym odbiciem Manciniego.
Mecz

Galéria

A diavetítéshez telepítsd a Flash Lejátszó bővítményt.

Szépírás

Medvészet

Webképregény

Kikötői hírek

Kiskáté

Esszé

Kollegiális napló

Nőtérfél

Kritika

Nyirán Ferenc

Nyirán Ferenc verse

Csutak Gabi

Csutak Gabi prózája

András László

András László verse

Szolláth Dávid: Korlátozott mágia

Darvasi László áltörténelmi regényeit fel lehet úgy fogni, mint Mészöly Miklós kései poétikájának alternatív továbbírásait. Egészen leegyszerűsítve, Mészöly és Darvasi közös kérdése a következő: hogyan lehet a térség soknézőpontú, szabdalt, konfliktusos közösségi emlékezeteit úgy nagyepikai formába foglalni, hogy az elbeszélés ne redukálja a soknézőpontúságot, a töredezettséget, azaz ne legyen totalizáló.

Tovább »
Lénárd László: A padon 4.

A webképregény tizedik csíkja

Tovább »
Kállay Eszter: Gép, gőz

Hosszan kanyargó versek az éjjeliszekrényen, vérvételekről, postáról, egyetemi felvételikről és ügyfélkapukról szólnak. Reggel fél nyolc és fél kilenc között szoktam szétszálazni őket, de most ehelyett híreket görgetek — paralizálnak. Alattomosan egyre nagyobb szeletet mutat magából a fáradtság, szépen lassan egymásba csúszik a feladatlistám a verssorokkal, melyeket feljegyzek magamnak a buszon, hazafelé jövet, vagy alvásból felriadva. Az alváson kívüli rekreációt az utolsó másodpercig ki kell használni, ha leállok, akkor belülről kifelé billen valami, elmozdul a tőkesúly, mintha a szerveim kifelé igyekeznének. Ahelyett, hogy a kibírásra koncentrálnék, vagyis hogy mindent le kell nyelni, megpróbálok elengedni egy-két dolgot, ez azonban azonnali émelygéshez vezet.

Tovább »
Antal Balázs: Játszótér éjjel

Nincs szomorúbb a lelakatolt kapujú, elhagyatott éjjeli játszótérnél. Még ott jár a gyerekek lépte, akik boldogok voltak itt, vagy legalábbis örültek, hogy bejöhettek ide. A kerekek még forognak, a hinta még halványan inog. A csúszdák, a libikókák, a mászókák, a kormánnyal hajtható körsürgők egy darabig biztosan várják még a régi vendégeik, aztán majd megtudják, hogy azok nem jönnek hozzájuk vissza. Vagy nem tudják meg, mert a dolgok talán örökké képesek várni, vagy még azután is — mégha nem is tarthatnak ki olyan sokáig. Szóval a remény még nem hagyta el a helyet, a hit dolgában azonban ki mondhatna itt ma biztosat? Vagy fordítva.

Tovább »
András László: Küzdelem a világosságért

Hogy ne legyen sötét. Hogy ne szívja el a lelkünket az üresség, hogy ne haljunk meg kishalállal, ne vesszünk bele az éjjeli öntudatlanságba, hanem virrasszunk, és megvárjuk az új fényt. Hogy ne dermessze meg a szívünket a hideg és a sötétség, amiben amúgy is bőven lesz részünk, hogy legyen meleg és világosság, amíg lehet.

Tovább »
Szekrényes Miklós: Szétesik, összeáll

Elképesztően sűrű programban fuldokoltak mosolyogva. Iskola, hegymászás, iskola, templom. Busz, buszból ki, nézelődés, túrázás, bátorságpróba, buszba be. Kovácsolódás. A cél: összeedzeni őket. Este hosszú műsor. Könnyfacsaró versek elesettségükben is cuki gyerekek szájából. Egy, kettő, három, négy, öt, hat. A hetediknél már mind sírtak. Talán a fáradtság, a befogadhatatlanul sok élmény, az egyéni sorsokból felvillanó közösségi fájdalom tette ezt velük. A fájdalom, a kisemmizettség, a magára hagyottság érzése, ha hosszan érzik, könnyen giccsbe hajlik. De nem őszintétlen a már-már profi önsajnáltatás.

Tovább »
Hal Sirowitz: Játék a hírnévvel

Ha végigmegyünk a híres emberek
listáján, az derül ki, hogy először
mindegyik dolgozott. Mondjuk George Bush
nem úgy néz ki, mint aki
bármit is csinált volna, viszont egy ideig ő volt az elnök.

Tovább »
András László: Horizont

A látómezőben egy látható mező.
A mezőn két láthatatlan állat legel.
Az egész mögött tudni vélünk egy pásztort.
Akiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni.
Hiszen nem látjuk az állatait sem.

Tovább »
Nyirán Ferenc: Kentaur, a hegylakó

…ott volt fölötte
a hidegen lángoló Nap körül úszó égbolt
kékje, csak borús napokon talált enyhet
és némi megnyugvást, ilyenkor meditált
és faragással töltötte idejét, s már szép
kis halomban gyűltek a borovi fenyőből
faragott nyílvesszők.

Tovább »
Nyilas Atilla: Egy régi-régi töredék

Mert be van írva a nevem a Tisztaság Könyvébe,
és mert nem lehet onnan nevet kitörölni —

kitörölni, kitörölni.

Tovább »
Fodor Balázs: Az utolsó lakó

Habár nem tudod felidézni, az indulás
a szertartásos mozdulatsorának egyetlen
eleme sem hiányzott. A kapu felé tartasz
a száraz tenyeredben minden lépésre
megcsörrenő kulcscsomóval, széttaposott
papucsodban a zoknin keresztül lábujjaid
a beton illesztések között áttört fűszálakat
tapogatják.

Tovább »
Can Togay János: Burnbank hazaútja

Burnbank végigment a városháza melletti főúton,
és félhangosan beszélt magában: — Nem valószínű,
hogy Isten újraéled, vagy ha mégis, nem biztos,
hogy tudni fog mindenről — mormolta, miközben
átvágott a megálló felé —, arról a sok szörnyűségől,
ami a halála alatt történt és a sok érvről, ami azóta
merült fel ellene — tette hozzá és felszállt a villamosra.

Tovább »
Vida Kamilla: Magyar álmok, magyar ébredések (5.)

Április 4., ébredés életem harmadik Tinder-randija után, élő parlamenti közvetítés nézése, lex CEU, semmi romantika, rohanás az egyetemre, a Mester utcai villamosmegállónál az állami pályázaton nyert laptopom a táskából a járdaszegélyre zuhanása. Még működik, lásd: épp írom ezt. Se forradalmi hangulat, se bűntudat, a többletjelentések keresésének maximális elutasítása. Néhány illem-lájk kiosztása, világirodalom kurzus, feltűnően drága bor, Duna-part, hazaérés, újabb match egy Soros névre hallgató profillal, kajarendelés, lakótárs-keresés, nagy semmi. 23:15, ébresztő beállítása 7:30-ra. Alvásra szánt idő: 8 óra 15 perc.

Tovább »
Bárány Tibor: Alternatív irodalmi tények

A marslakó azt várná, hogy a két antológia együttesen megjelenít majd valamiféle kritikai konszenzust: ha eltekintünk a szerkesztők személyes ízlésének különbségétől, a megcélzott olvasótábort képező értelmező közösségek tagjainak részlegesen eltérő esztétikai preferenciáitól, valamint a sajátos kiadói stratégiától, egyszóval ha megfelelően súlyozzuk az adatokat, végül csak összeáll a kép a kortárs magyar próza élvonaláról és legfontosabb szerzőiről.

Tovább »