Kislány koromban — mondta —,
döglött medúzáknak hittem a tenger partján
eldobált kotongumikat. Miután néhányat
hazavittem & anyám meglátta őket,
szó nélkül kihajította. Soha többé nem engedett le
egyedül a tengerpartra. Félt, hogy csupa olyan dolgot
mutat nekem, amitől meg kell majd védenie.A tengerparton

Pár nap múlva, mikor nap váltotta az esőt,
teljesen másmilyennek hatott,
semmit sem láttam rajta abból
a kozmikus magányból és földi porból,
melyről azon az esős éjjelen gondolkodtam.
Itt állt, egyre több és több napfényben fürödve,
a járókelők pedig úgy haladtak el mellette,
mintha nem is lenne, valószínűleg már teljesen megszokták
a közelségét.
Baranya, téli vadászat — Kopernikusz szobra Varsóban

Álltam a nyilvános WC-ben.
Csak kezet akartam mosni.
Szükségét éreztem,
mert aznap minden korlátot megérintettem.
Megengedtem a csapból a vizet,
a mosdókagyló sírni kezdett.
Aztán ránéztem a szappanra,
amibe ismeretlen férfiak szőrszálai ragadtak,
mint borostyánkőbe a bogarak lábai.
Megbánásba ragadtam

és ellovagolt a cool punk, a jó punk,
a rossz punk is, iggy pop öreg lett,
mégse csúf, itt vagyunk.
szürke gandalf eljött értem,
hogy elvigyen a dombon túl.
Bruthalia blues

minden széttörik millió darabra
s úgy tűnünk el a roppant egészben
ahogy csillagparányok a tejútködökbe
hűl a reggeli nyárfény
csak a pillanat létező
az mindenünk örökje
Kínvokáció

mióta szeretlek szinesztézia a reggel
refrén a szombat fokozás az éj metafora a melled
enjambement a szád és én költő vagyok —

mióta szeretlek a kézírásom vagy memória sejtmembrán
idegpálya a szívem ujjlenyomata testem receptora a túlsó part
m9

szeretem az elsimultságot,
lebillenő arc a koponyáról,
beléd nevelt nyugalom dermeszt
körém. áramszünetes villanykörte-
szobában lakunk. reggelente két
kézzel integetek neked, hogy biztosan
ne hiányozzak. tudom, úgy végzed
majd, mint bármelyik felhő, vízbefúlt
gyerekek lebegnek az Oktogon felett.
egyszer talán majd én is ott veled.
egyszer talán majd én is nélküled.
sötét van

szürkületkor végül
elhullanak a madarak,
lassú dermedésbe merednek,
mint elhasznált percek
a fölösleges térben.
nyikorog, majd megáll a
huzatban egy villanykörte.
zúg egy vezeték.
ficam

Vezényszavakba oltott trágárságokkal
összepingált deszkakerítés előtt
ismertem fel arca tündéri szabálytalanságában
az őt uraló káoszt.
Mindenféle vélt és valós bűnök
utórezgései kormányozták,
rám nézett, esdeklőn, hogy oldanám fel.
A bűnbánat természete

Hatkor keltünk fel, mert a srác azt mondta,
akkor jönnek a villába a burkolók.
Egy évig élt itt mint építésvezető és főkertész.
Addig én vittem a közös lakásunkat Pesten.
Tehát fél hétkor már a strandon feküdtünk,
hálózsákban, hárman egymás mellett,
mint a csigákban alvó remeterákok.
Szép volt a világ.
Verybestof

eleinte azt hittem, ismerni fogsz,
úgy ismerni, ahogyan szétoszlik a tekintetem,
ahogyan felolvad a körülötted vibráló
elektromosságban, a hétköznapi csapadékban,
meg ebben a remegő láthatatlanban,
amely beborítja az egész bolygót...
mint a patakok, a folyók

írtam egy verset gondolatban,
de reggelre nem maradt más,
csak egy asztal.

Hiába próbáltam visszaidézni
képeket és szavakat:
szoba nőtt az asztal köré,
ablakok, és egy másik Nap fénye
nálam is erőszakosabbnak bizonyult
— ragyogott.

Porcelán teáskannák, gyertyát tartó gyertyatartók
sorakoztak már az asztalon.
De ez nem az én versem volt,
hanem az egyik első kalotípia:
William Henry Fox Talbot
reggelizőasztala.
Elalvás előtt

beraktam valamit a mikróba,
három percre, hogy jelezze,
meddig kell várni.

persze kár érte.
ami kihűlt, az rosszabb,
mint ami eleve hideg.
kihűlt

A puhaarcú lány, akit
túl megrögzötten kezdtem el szeretni
egy októberben, nem engem választ.
Apró, lesből szúró fájdalom,
az összerezzenés szégyene
mosoly előtt. Függöny.
A puhaarcú lány

Burnbank végigment a városháza melletti főúton,
és félhangosan beszélt magában: — Nem valószínű,
hogy Isten újraéled, vagy ha mégis, nem biztos,
hogy tudni fog mindenről — mormolta, miközben
átvágott a megálló felé —, arról a sok szörnyűségől,
ami a halála alatt történt és a sok érvről, ami azóta
merült fel ellene — tette hozzá és felszállt a villamosra.
Burnbank hazaútja

ezt a délutánt latyakos undor emelte karjára
és ringatja mint egy Szamosz felé tartó bárka
a legénységét akik épp kifogtak egy aranygyűrűt
és nem tudják
hogy épp ezt a smaragdköves kincset
kellett volna Polükratész szakácsának megtalálnia
egy hal gyomrában
hogy ez az istenek üzenete a türannosznak
aki így nem tudja meg az istenek haragszanak-e még
és talán nem mer majd elmenni Lüdiába
lemond inkább a perzsa kincsekről úgy is van neki elég
kb. i. e. 538–522

...Úgy mosott

el, mint a tavaszi ár, kiöntött, dehát
miféle anyag vagyok én, és miféle
anyag az áradás készülő némasága. Egyedül

sötétedik. Gázlómadár röpte, szépséged
irtózatos közönye. Ág a vízhez. Így sodort
el.

A víznél

és ne engedje hogy megmondja
ne kövesse a szabályt a határ-
időnaplót a helyességet a
koponya köré fér a bicikli
és bármilyen firka
a monostorban is és
az összes kapcsos könyvben
12 fekszik 12 pálcával kaparták
a padlóba, amit a biciklis fúj:
írjatok mindenhova
Faliratok

Az egyetlen HIV-vírus, a vírus meg kell
A név minden vírus:
A vírusok és a vírus
Azonban a vírus nem tud rajta.

Akkor azt gondolta: nincs vírus nem létezik
De még lehet, hogy egy vírus?
Lezárása a vakok Vírusként vírus
Bechettouirusu megundorodtan vár.
A Kaspersky Virus

Mellé feküdtem, átkaroltam,
forgatni próbáltam, ölelkezve
gurulni vele a betonon.
Nehézkes volt,
tudattalanul visszautasító.
Akarta, hogy mozgassam,
de nem őszintén.
Az arcomat a kéregbe nyomtam.
Fájt. Üreget nem találtam a testén.
Akkor döntöttem úgy,
inkább csak
melléfekszem.
Hajnalban a fával

Az após garázst épített
az udvarban;
ki kellett vágni az öreg füzet.

Hegesztett vasrudakból
az alapszerkezet, fehér
lécek tartják a hullámos tetőt.

Egy reggel aranyló
pecsétek borították a kocsi
kék karosszériáját.
Gyanta

nyaralásra menet minden évben
megálltunk egy pihenőhelyen. azóta
rájöttem, hogy azért, mert ott volt
legmélyebb a víz. a parton egy búvár a
korlátnak dőlt és az odaútra szóló jegyét
szorongatta.
korlát

A szemedbe akarok nézni
és csak azt látni,
és nem látni magamat, ahogyan benne tükröződöm.

A szemedbe akarok nézni
anélkül, hogy közben magamat nézném.
Zsoltár

A tűzhely fölött szögre akasztott lélek
lobogó vízbe dobom,
hogy megnézzem mi fő ki belőle.

Macskák jönnek,
kéregetik a lelkemet
mondják: micsoda boszorkány,
kéncsövekkel lötyböl
lelkekkel pancsol

Én csak megkavarom a kozmoszt,
s meredek a forgó örvénybe.
- Úgy dobnak fel a máglyára egy nap,
mint az összeszáradt, vén gallyat –
mondtad.
A konyharuhába belehímeztem az arcodat: akkorát ordítasz, a fél világ összeszalad, mikor a tűzről lekapom a fazekat.Konyhatündér

Az építőmunkásra gondolok,
aki a legfelső emelettel kezdi
és onnan halad sorjában lefelé
— egész a pincéig.
A házépítés következő szintje

Az első szál, amelyet az istenek a motólára
vetettek, a Hajnalvégen bomlott ki, ahol
a szegényebb istenek laktak, akiknek beljebb
nem jutott hely. Vagy máshonnan jöttek,
és itt találtak maguknak menedéket.
A paraszt Párkák

Attila, Atilla,
vezeklő, teremtő,

ha ember maradtál:
küzdj, bízz és bízzál,
ember, ha maradtál,

mosdat csillámporos eső;
hátadat veri hét —
csipkebokorvessző.
Barátságra

Fél évet bepótolni
és úgy csinálni, hogy
az a pár százezer perc
belesűríthető egyetlen napba.
Egy reggelbe, egy ebédbe, délutánba,
vacsorába, estébe.
Egy gyertya fényébe az ünnepek,
egyszerre négy vagy hat.
Majdnem

Mint mikor egy nagymama
eldobja gombolyagját,
már nem kötök többet, mondja,
a fal felé fordul,
és ahogy átkel a fonalak szőtte
sötétségen, egyre inkább
emlékké változik át.
Mentális okozás

Úgy három éve elromlott a december.
Csak jött és elment, félig letépett
Hideg neonfényeket hagyva
A villanypóznák betonállványain.
Zárlatot kapott valami bennem is,
Kiégett mindkét szemem fénye.
Azóta is csak lógok — a vakokat felakasztják, ugye —
Lógok, mint szikrázó villanyvezeték az esőben.
Reflektorhalál

akik
sikeresek
ismerik
ezt a titkot
ami nem
létezik
A versengésről

Kitépett csend.
Jött vele az ablakkeret is.
Én meg ott ültem a bezacskózott szennyeseid közt.
Közben arra gondoltam, hogy milyen lehet
páraként megjelenni egy olyan kisfiú szemüveglencséjén,
kinek tegnap haltak meg a szülei.
Gondolom, ugyanolyan rossz, mint látnod engem megborotváltan.
Hiányzik, hogy azt mondd: „mintha ezer darázs
költözött volna az arcodra… úgy szúrsz”.
Telítetlen

Egy négyszög lehetőségeit számba véve
a tökéletes megismerésig juthatunk.
Egy négyszög körülírható, mérhető,
mint a világ. Egy menetoszlop
legvédettebb helye, kegyhely nélküli
zarándoklat. Egy értéktelen terület a sivatagban.
Egy négyszög határai

A gyomrod
benne
hosszú órák
kavargó füstje
lecsapódott kátrányból
épült utak
hajléktalanokkal
akik odaköltöztek
nem rajtad

Most már minden mozgásnak ki tudjuk következtetni
a lehetséges eredményét, mint egy nagyívű kanyar elején,
hogy az árnyékok hogyan vetülnek majd a busz ülésére,
ha a végén irányba áll.
Összehangoljuk izmaink nyúlásának, összehúzódásának erősségét,
ha egy pohár vízért nyúlunk, karlendítések, térhajlatok szögét
az árok túlpartjának távolságával.
Szinkron

Demencia

Üres a Margit néni melletti ágy,
nem tudni, az alzheimeres
tornatanárnő szökött-e ki újra
a kórteremből, vagy ma ő lett az
egyike annak a két-háromnak,
akit naponta tolnak ki az elfekvőről...
Kérem a következőt

Van negyedmilliód,
Ádámka.
Azok a gyors eszű szépfiúk kölcsönözték,
amikor meghallották,
hogy végre élni akarsz,
ha már olyan régóta kevered a maltert.
Tudták, hogy nem tudod,
hány nulla van a negyedmillióban,
és elneveztek kliensnek.
Körvonal

Tegnap tudtam meg, hogy meghalt.
Szerveit szétette a füst.
Persze hazudok, hogy tegnap,
a szavak nem voltak együtt
még akkor. Eltelt egy hét, és
a temetés is megvolt már.
Bent tisztasági meszelés,
kívül a nyár nyúlik tovább.
harmadik emelet

A megbánás toronyterhét
pakolod fejemre, cipeljem,
amíg meglátom
a mondatot szemedben: Combok itt ki
nem fehérednek,
ha szúr a Nap. Esőerdő képű
sivatagban
összeégni nem szokás.
Látószög

Az épületek nem halnak.
Kilátni a testből.
Ablakok néznek rá.
A létezésre. A Kioltásra.

Fodrászüzlet volt itt.
Szőr, a haj. Ékes hulladék.
A beszéd hőkioldója.
Olló vágja hidegen.
Csillár a nap

landol. a fénypontok várost alkotnak, a homokszemek
a repülőtér színkörét. szintje van, padlója,
melyre két gyertyát helyez egy srác éppen,

hogy a légiforgalmat irányítsa. ma este sikerül is, az engedelmes
levegő oszloppá nő, megtartja a szárnyakat,
melyek megfeszítve éneklik: „alija, alija”...
ide írd a szín nevét, ide a melléknevet

engem ez érdekel: hogy lehet beolvadni egy székbe.
nekem ez számít: párhuzamos-e az ajkunk.
én ezt látom: kibontott hajad a fény.
én ezt várom: seperjük ki az időt.
én ezt félem: hajnali hatkor a csendet.
én ezt kérem: eltűnni úgy, mintha várnál.
én ezt állom: szememben köt már a beton.
én ezt írom: torkomon ragadt morajlást.
én ez vagyok: hála és végtelen szégyen.
önmagam margójára

csörög a telefonom, épp tésztát gyúrok,
az orrommal veszem fel, majd ugyanúgy
kihangosítalak, másodszor is meghívsz magadhoz,
áttörés, talán viszek pogácsát, de most valahogy
másra nem tudok gondolni, mint anyám
kérges tenyerére, a rászáradt rétegre
a tenyerem alján, egyforma a kettő, még a recept is,
de akkor nekem miért nem jön le a kézmosástól.
Három üledékes

Az asztalodon rend lakik, szívem.
Mint egy naptárban, elválasztva a hetek, az órák.
A pontosságod híre New Yorkig elér.
A pisszenést megtiltod nekem, ha dolgozol.
A morzsa is elfut előled a klaviatúrán.
Olyan vagy, mint a negatív logaritmus.
Nélkülözhetően badar. De kunszt.
Id küldi Sz.-nek

Azt álmodtam, hogy a világ fából volt,
és te is ott voltál.
Fából voltak a tárgyak, fából a táj —
minden, ameddig a szem ellát, fából.
— Nem hiszem el! — mondtam.
— Látod, milyen vagy — mondtad.
Nem láttam, de téged láttalak, és te is
fából voltál.
Félreértés

a tengeren kezdtek el zavarni a hegyek
— tört kagylót forgattam ujjaim között —,
amelyekre mindig büszke voltam,
s amelyek tempóját magukba itták a lábizmaim,
egész természetem,
s úgy tűnt (lebontott horizontnál,
aprócska, csonka kagylótükörben), a pupillám is
Hab

Ott volt benne még harminc éve a második háború furcsa vége,
ott volt benne még egy híján hússzal a szörnyű kincs is egybevéve,
ott bújt benne a hét esztendő, a nagy groteszket felmentendő,
ott volt benne a senki se látta tizennégy év múlva látomása,
ott volt benne, hogy fordul végre az ezerkilencszáz kétezrébe,
ott repültek már fent az égen a nagy tornyok ellen a nyilak régen,
és ott volt már, hogy rovancsolnak, milyen jövője lesz a múltnak.
1975

Bágyadt a délutáni nap. Gyógyszer-
s hypószag. Az infúzió
apatikusan csöpög.
„Ne ezt az adót, keress másikat!”
Fél-rejtve ágytál, sárgult műanyag.
Úgy múlik az idő, hogy nem telik.
Istápolj, ispotály!

nem tudom, hogy ez most már ősz,
vagy csak a nyár vége. az ágak
ropognak a lítiummal töltött
gesztenyehéjak súlyától. egyszer
majd én is alaktalanná öregszem,
eltörlöm a poharakat, a bögrét
nem, mert kávézni még fogok
aznap. egyszer majd mindenki
elalszik, és ha senki nem lesz ébren,
véget ér a világ.
a végén

kiállítottak a százemberes
emeleteságyas terem közepére
az ifivezetők
mert suttyomban
sutyorogtam
a csendespihenő alatt
ilyenaboksz

Mivel a fej kevésbé érdekes, nézzük nyaktól lefelé:
a vállak finomak, puhák, a kar vékony, bőr hamvas lefelé,
a bimbók pontos tükrössége, ahogy a novemberi dérben előbújnak,
drágakövek, miken nem látszik a véső nyoma,
az időé, a forma homokóra, a csípőnél szűkül,
a láb között tágul a látótér.
Jamie Cromwell a testről

ritmikusan mozgó állkapocs
ütemre, kiszámítható
elfáradtál s észre sem veszed
aludni mész
kiharapsz egy darab életet
gömböt fújsz
arcodra ragad. vagy kiharapsz egy darab életet de nem lesz gömb csak nyálas cafat az íze se jó lassan elnyom az álom valami a szádban ott maradt: a kiharapott darab élet. álmodban félrenyelsz. te magad.halálra rágva

Ez a kiterjedt dolgok
rendeltetése. Közömbösíteni
a felülről érkező káros hatásokat,
formát adni annak, ami
egyébként elpusztítana. Minden,
ami felülettel és térfogattal
rendelkezik, immunrendszerként
működik.
Az eső ellen

Citrom- és narancsillat. Szicíliai minőség.
A csendéletbe belép: tervet hoz üvegtálon.
Nem mondtam, hogy olajvászon,
száz meg száz meg száz kéz festette.
Mokkacukrokkal kockázik.
Nem mondanám koffeinmentesnek.
A kávé maga Szervezet?
LORENZO RIBEIRA — A hó bódító vaníliája

Az első képkivágás: egyenlő oldalú, négyzetes puszta.
Szakadt függöny mögött a főszerepben nyikorogva fordul
a zsinórpadlásról belógó homokóra: két végénél belapított nyolcas.
A lepergő fekete homok helyére fehér homok csurog alulról felfelé.

A második képen egy fehér hattyú és egy másik, fekete.
Egymással tökéletes szinkronban, apránként falják föl egymást.
Gömbölyű, szürke madár lesz kettejük góleméből. Gömböc,
vagy padlásra lógatott zsák, tenyérnyi, foltozatlan lyukakkal.
Animált szárnyasoltár

kettészakadnak az árnyékok,
egymásra fekve vetik hullámaikat
a sötétségben.
miért e tompa sietség? kinyílnak
majd a kapuk, eléd jönnek a kutyák;
néha kilép egy-egy tétova alak, elnyeli
a köd, ahogy célja felé halad
felhúzott vállakkal, a kiszámított lépések
biztonságával.
El a köd

Az ég morzsolódik
fenyők ágbogán,
lehulló szóbogarak
zizegnek még kicsit —
alkonyatkor egy pillanatra
még ma is kitágul a ketrecünk.
Harsogó

Ahogy a színek kavalkádjába visszatért a szellem,
A világi tapasztalatok már nem segítenek.
Megterhel a tanúság,
Hogy minden irreálissá változott;
A fantázia most minden képzeletet éltre kelt
— És persze ezt senki sem várta.
Irrealitás

Már megint itt vagyunk.
Azt mondod,
ideje az őszinteségnek, de
rég nem tudom,
hogyan mondjak igazat.
Mint valami többfunkciós, univerzális
háztartási robotgép, cserélgetem a
szerepeimet, ahogy
egyre többféle űrt kell betöltenem.
Csak a vakok

A varjak nem alszanak ma
éjjel sem, felszállnak,
ellepik a teliholdat,
kimetszeni a krátereket,
mint visszanövő daganatot
a koponyacsont alól,
de nem enged, áttétről jelent
minden holdtöltekor.Fekete zaj

a háromféle könnyből az úgynevezett
érzelmi könnyek tartalmazzák a legtöbb hormont,
és a tehetetlenség törvénye ereszti meg a csapokat
a balansz helyreállását elősegítvén.
gyerekként elhúztam a függönyt közvetlen
a legszebb történetek előtt,
így a varázs tovább lebeghetett, kiiktatván a felismerést,
hogy a boldog élet közel sem biztos,
viszont a halálban a vallások java és a tudomány is
egyetért.
tudom

Az ihlet spirituális, olykor mégis: akár egy kanális. Átszabja az ember, felismerés után máris. Az intuíció csillag az égen. Most parázslik a cigarettavégen. Az inspiráció a motívumot kinyírja épp. Az inger emlékműve kész. Le lehet szívni róla a vizet és a zsírt. Majd kijön a papírhalmaz alól a hír. Párizsban szétlőtték a termet. Kétszáz halott. Sok szép gyermek. Az idő szaván fogja a nyelvet. A pillanat a tervet. A baj lerázta az elvet. Elegem van, herceg!Az idő szaván fogja a nyelvet

Mások — ártatlanok vagy puhány figurák —
Az erdőn zsongító varázslatokra lelnek,
Friss légre, langymeleg szagokra. Boldog lelkek!
Misztikus rémület borzong másokon át.

Boldog lelkek! Míg én, idegbeteg, kit folyton
Aggaszt és tébolyít homályos bűntudat,
Remegve kutatok az erdőn át utat,
S félő, hogy csapda les rám vagy holtakba botlom.

Az erdőben

az otthon az ahová betettek mikor megszülettél
mert az anyád lemondott rólad az otthon az ahol
nevelőd van és mostohád az otthon az egy intézet
ahol árva vagy ahol a nagyobbak mondják meg
mit lehet és mit nem szabad az otthon az ahonnan
szabadulnál egy családba ahol van saját gyerekkorod
az otthon az egy kicsi kép a szívedben plakát a falakon
az újságokban az otthon az amit majd megcsinálsz magadnak
négy gyereked lesz és soha nem fogod beadni őket otthonba
Kötések

Hatalmas, súlyos ezüst lufik
szálltak a szobában.
Utánuk ugrált, azt játszva,
hogy teste van és neme,
és hogy mindez számít.
Fekete-fehér

ők ketten — ron és hermione — most fiúkba szerelmesek az egyetemeikről,
egymásnak nem hiányoznak és ez mégiscsak engem zavar.
utolsó üzenetemben erőtlen próbálkozásként még „minden jót,
granger” formulával köszöntem el a lánytól, de akkor már nem pisiltem állva én sem
és nem karcoltam faággal sebhelyet a homlokomra. ha bemutatkozom,
ezt az idegen, anyakönyvezett nevem mondom, a füzeteim címkéjén is ez áll,
— bár a pizzát még mindig potter névre kérem.
nem csak a hetedik

Azért ez a félszázad úgy tűnik fel most már,
mint földi életünkben átszakítható
célszalag (bár vannak fájó kivételeink, akiknek
nem sikerülhetett), még én is számítok a nagy pillanatra.
Most megnézem, te hogy csinálod, aztán rövid idő múlva
megnézhetem magam. Nem lesz ugyanolyan.
Van egy ötvenesed?

tejszínhabos volt a szád széle
és valahogy nem zavart ez a tömény cukor
a szenvedélyek meg a ragacs egybeturmixolva
van a szerelemben néhány olyan óra
amikor egy naplementés festmény
amit a józsefvárosi piacon árulnak
az is elsodró és eredeti és dinamikus
vagy tudod olyan szóval hogy
gyönyörű
tiszta

Ma reggel háromnegyed hatkor apám
ébresztett, egymás után kétszer mondta,
Károly ébredj, s én tényleg felébredtem,
megkérdezve anyámtól, nem ő szólt-e
hozzám, hiszen az apám két hete kór-
házban fekszik, gép lélegezteti,
miután a combnyaktörést követő
műtétje után tüdőgyulladással
kezelik, már mozdulni sem bír...
Jel

fénycsóvák, egymásba ölelkező autók sora.
ez is addig tiszta, amíg nem beszél,
csak a cigifüst, a vágóhíd melege.
apára várok, mocskos éjszakák jönnek,
anyára várok, lépcsőházban vacogok,
a levegőben arzén, túlélem, még azért is.
tiszteld a fára kötött tetemet, a tied.
Soulbitch

állunk a hegyen
szemedből nézem a tájat
bárcsak beleillenék
s arcom átúszik nagytotálba
tisztán értjük

Az asztal sarkánál, a függöny mögött
sosem porszívózok, itt elrejtőzhetsz.
Kifordított lényed már örökre
a házhoz tartozik. Senki másnak
nem kell tudnia rólad.
Hálót fonok én

amit mondtál bár igaznak tűnt
és szépnek is főleg szépnek talán
nem kellett volna mondanod
mert így más mederbe terelted
ezt az egészet pedig nyilvánvaló
a természet vájta meder az igazi
szabad folyást enged a dolgoknak
és én most bizonytalan vagyok nagyon
bizonyos mértékben szomorú is
Másik meder

Bár a felmentés nem a ferde vágynak
szólt (trikóját még le se húzta, máris
felfigyeltek rá, hogy a törzse el van
pikkelyesedve),

kint a busznál ülve — midőn lenyúl egy
tűlevélért, hogy a sorozóbizottság
által írott cetlire karcolásszon —
ez jut eszébe.Sorozás után

Elpattant egy ér a szememben,
fátyol borítja a szemfehérjét,
homályosan látom a képernyőt:
rezeg a betűkkel aládúcolt,
rozoga épület.

Kopnak a tárgyak körvonalai,
foltosodnak a történetek.
Nincs már karnyújtásnyira,
nehezen reprodukálható
a nagyszülői kép.
Relikviák

ahol combjaim nem érnek össze
görbületen túl találkoznak térdeim
egymással
göcsörtös tölgyekként fonódnak
egymásba
lépéseim susognak halkan
egymástól
eltávoznak ahogyan széttárom
Köz

Miért az egyik élete és miért a másé,
mi része a beszédé és mi a hallgatásé,
mi az ott bent, mi kint már mindig hívja,
mi az, mi ő, övé, s azt mégsem bírja?
Sigmund Freud rejtvénye

Eltűntek azok a távolságok (se távol, se közel) ahová
az utazó élesen ellátna; amit látott, a torz homályt,
a megzápult tojásgörbületet, amelyben élt és
mozgott, pontosan látta, és pontosan mozgott benne —
és ráeszmél újfent, soha nem volt ez másképpen;
vagy nem látsz, és mozogsz, vagy látsz, és nem mozogsz.
A fájdalmak teste voltam születésem óta, a fájdalomnak
adatott testet adni nekem a Rózsafüzér Királynőjétől.
A Rózsafüzér Királynője avagy egy utazó napjai — [Petőfi Sándor út, Szelevény, H]

sokat festettünk együtt délutánonként
egy parkban ülve
én is kaptam tőle festékeket
öblös üvegtégelyekben
és megszerettem ezt az egészet
az elméleteit hogy a világ egy hatalmas lap
meg a mi szerelmünk is
és hogy együtt mindennel telefesthetjük
és hogy ez a lényeg
a fröccsenő színek
kontúrok
fény–árnyék-hatás
klimt: remény II.

Folyton rágta a ceruza végét. Ezt akkor is lehetett tudni,
ha épp nem volt a szájában semmi. Úgy tartotta az ajkait.
A grafit, mert amúgy mindig csak ceruzával írt,
a tinta ízét nem szerette, sötétszürkére színezte a szegletet,
ahol normálisan mosoly szokott bujkálni a nőknél.

Függő

nem vagyok túl optimista
mindig másé a jövő
legalább végy szelvényt
mondta a szent
ha a lottón nyerni akarsz
rajtam ne múljon
utol ne érjen a vád
ha kérni akartál
mért nem nyitottad ki a pofád

megértem sokezer holnapot
ékesít két méternyi vágás
itt vagyok majd hetven éve
minek a rinyálás
Pályázatot írt ki a kardiológián

Három vénasszony él együtt. Előttem ülnek egy kanapén,
közöttünk egy asztal. Még alig van tavasz, csak résnyire
nyitva az ablakok. „Mi újság errefelé?” „Nyomorúság
van, Petikém.” „Szánalmas szarok vagyunk mi már,
akire a légy se száll.” Hárman ülnek, kint a szélben,
a vezetéken a seregélyek, visszafütyülik, amit a házból
kivisz a szél.
Három vénasszony

Mikor mentem hazafelé, kinyílt az ég
háromfelé. Láttam egy távoli galaxis
kéken derengő spirálját, ahogy lassan,
lassan mozog. Búgott a fülem.
Ragyogtak rám a csillagok.
Lassú

Háttal a konyhaablaknak megcsillan
a reggeli napfény kávéscsészéden, csak
szemedben ül a másnap étcsoki színű
bánata, s vállad lejtői a csüggedést
sugallják...
Tiltott zóna

a fiókok tartalma kiselejtezve
az emlékezet kukába vetve
útra készen a kidobásra szánt
dobozok ám akad még néhány
selejtezésre váró darab
Naplóversek

azon a nyolc milliméteres filmen a hajógyári szigeten
akkor május kilenc park volt a neve
kardoztunk és fociztunk a felvevőgépnek
mert se te se én
nem voltunk oda igazán az olyan dolgokért
Keskenyfilm

Ha lefelé indulsz, önmagadba érkezel. Ennyi hát az elmerülés:
a damilt elengedi egy rosszul rögzített ólomgolyó.
Újra horgászni kellene. Várni a mozdulást, a lehetőséget, az épp megfelelőt.
Azt, amelyiktől egy gyermek arca felragyog.
Villanyoltás után

Színében kék.
Szitáló lombokkal vetkezik,
előbb a nadrágot,
takargatná a mellkast.

A szív körüli hús egyre gyöngébb,
fedetlenség ellen majd vattára
mondja, túlsúly.
Nem figyel oda, megkeményedik.
A halál éve

amikor nincs irány hogy merre menjek
eltűnnek a kényszerképzetek
az évszakok jelentősége megsemmisül
kifejezhetném vulgárisan
de egy ideje visszazökkentem a polgári etikettbe
aminek nincs túlzott jelentősége
és érdektelen a vallásos álszemérem
Mielőtt este elhunyok

görgő kavicsok,
avar alatt por, kutyaszar,
megoldatlan energia —
vagyok még sugár,
görbülő ingerület.
rugalmas feszültség az
izmokban, nem oldja fel
az elernyedés,
csak elpattanás óvatlanul,
őrizetlenül.
ostrom

A megismerés fája elveszi tőlünk az élet fáját,
jó napot kívánok! Vagy mi a helyes napszak?
Te utánam kutatsz, én meg benned.
Elindulnak felém a bibliai nippek.
Persze, hogy játék vagyok. Szépséghalász.
Szörpöt iszunk, a vitrinben együtt a család.
LORENZO RIBEIRA — Vendetta

megúsztam
miért ő
a töpörtyű
miért nem én
de miért is szorongok
hiszen alig szorongatja
torkomat ez a mosolygó
bájos frakkba öltözött
sorozatgyilkos
elbizonytalanodik
megtorpanva
tétováz
töpörtyű

amitől félek, testet ölt:
ketten vagyunk már megint.
az egyik beszél, és közben
imbolyog, mint egy csecsemő,
mert nehéz neki a nyelv.
a másik ott lapít, ahol elfordul
a test, ahol az árnyékok tövei
fekszenek.
egyre nagyobb hajók

mostanában sokat gondolok magára.
kezdem belátni, hogy hiába futok,
magam elől nem fogok elmenekülni sehogyan.
a vérnyomásom csak nő,
és már nem fogom elhinni,
hogy meg bírok élni a a rossz szokásaim nélkül.
szeretem az elbaszott életemet,
arra is rájöttem. szeretem, hogy így el van baszva.
Kedves Irén!

Napok óta nem vagyok magamnál.
A fejemben lakó aranyásó
kedd óta egyetlen nevet hoz fel
a vízbe mártott szitáján,
s a név hallatán, mintha áramütés érne,
összeszorul a gyomrom, s a szívem liftje
megőrül és fel le jár,
a gyomromtól a torkomig,
a torkomtól a gyomromig szalad...Szerelem

Temperával kört rajzolok a köldököm köré,
és áthúzom:
akit nem jelöl meg más, az megjelöli magát,
villogva hordja,
és csattogva mutogatja a többi meg nem jelöltnek,
így mutat fel mindent, amit tud, mert nem tehet mást,
minden élet a jelek rabszolgája:
képek és szagok és teremtésmítoszok.
Mindent, amit tudok

Kimenni a földekre, nézni az
embereket, ahogy hajlonganak.
Ha emberek. Nézni a kukoricát is,
meg a távoli hegyhátat, ahogy
éppen megtörik rajta a végtelen.
Hamvas Béla/film/nap/vízöntő/háború

kutatni rohadó csokrok között
a régi cipősdoboz se ajánlott a szürke képeken
prédára leselkedők a szürke emberek
elmaszkírozottak
pedig köztük sok van ki ringatott mesélt
és ne találd meg kiknek a matériája megváltozott
de olyanok mintha el sose mentek volna
Ilyenkor

Azt álmodtam, hogy rájöttek,
hogy figyeljük őket, úgyhogy
a nő nem jött el. Egy másik nő
jött helyette, és ő várt a férfira.
A férfi végül meg is érkezett,
pontosabban megérkezett egy
férfi, de ő sem az volt, akire
számítottunk, hanem egy másik.Csere