friss műút

Hírek

Legfrissebb hozzászólások

Versmalom

azt mondd meg nekem, ati, mondtam.
a tabánnál ültünk valahol, egy éjszakai buszra várva,
98 novembere.
hogy van az, hogy körülöttem mindenki beteg,
én meg az evésről gyakorlatilag lemondtam,
viszont éjjel-nappal iszom,
és vigyorogva rohangálok.
megálló

A medvefóka-vadászat hagyományosan
női munka Tasmaniában, és úgy képzeld
el, hogy az asszonyok kiúsznak a fókák
sziklájához, ahol valamilyen tompa
tárggyal hátulról, lesből agyonverik
az állatot.
Lisztet osztottak

a hadtörténetiben esett meg velem
sápkóros vitrinek között
hogy körbekorzóztak az egyenruhák
-ingek és -öltönyök
anyámmal voltam aki lemaradt
nem sokkal egy teremmel
apróság kötötte figyelmét
le rólam aki mentem
előre vagy hátra az időben
habár ez jelentéktelen
de végeredményként
a jelenbe érkeztem meg
vázlatvers

Nyáréjszaka, sűrű zivatar. Rémország fölött
villámlik az ég. Nincsen út, de még van irány.
Az ablaktörlő vadul kalimpál, mint egy madárijesztő
kabátujja. Ketten ülnek a kocsiban. Nem szólnak
egymáshoz, a nő vezet. Előttük a fényszóró bizonytalan,
szűk udvara, körben a sötétség átázott, sűrű szövésű
drapériái. A szemek e madár nélküli tájon sosem voltak
elég élesek. Későn villannak föl az útszéli karók
vörös, foszforeszkáló csíkjai. A nő lassan hajt.
Burok

Még mindig lovagolnék és
reménykednék szüntelen vigyorgók és
meggyőzhetetlen, merev okosok között, bennem
a félelem, hogy ebben a városban sem
fogadnak, bepatkolom magam a
kültelki fogadóba, és reggel kezdem
elölről az egészet.
Don Quijote

meg kéne javítani
a tetőt meg anyádat
mondta apám

soha nem laktunk
a nagyranőtt háztömbök
tetején
Tetőfok

Prérifarkasok a táblahegyen,
a holdra vonítanak.
Csillagszórás, fagyban.
Antilop legel a kiapadt patakparton.
A farönkök mély
álomban az alföldön.
Megtettünk mindent
a bánatért, sikertelenül, újra.

Szerelmes vers

Túl hosszú ideig voltam elnyomva a verbális nyelv zsarnoksága alatt, ami olyan, hogy nem képes másra, mint hogy tárgyiasítson és befűzzön minket az idő lineáris dimenziójába, aztán kialakítsa bennünk azt a téves elképzelést, hogy a dolgok vagy személyek kifejezhetőek tárgyi kifejezések használatával. Én most úgy döntöttem, hogy kilépek ebből civilizálatlan állapotból.Ez a vers indokoltan provokatív, és nem reflektál a szerző nézőpontjaira

Tompával nem a gólyát szólítom meg
csak Attilát akit két évtizede
valahogy majdnem fiunkká fogadtunk
Zsóka kezdte de végül átragadt
rám testálódott ez a hihetetlen
megnevezetlen szótlan apaság
belénk hasított akkor az a kéthazás lét
két városos mert Miskolc és Fülek
ekkor került szoros társas viszonyba
a tudatunkban egy valódi sors
folytán
Neked két hazát…

ahogy egy anya hallgatja kétéves
gyerekének szabályos levegővételét
és kifújását, amint az mászik
fel egy három méter magas
csúszdára a létra túl szellős fokai
között, úgy hallgatok én is minden
megérkezett üzeneted előtt, amint
féllábon egyensúlyozva egyre
magasabbra mászol a facebook chat-
listámon.
csúszda

amikor nincs irány hogy merre menjek
eltűnnek a kényszerképzetek
az évszakok jelentősége megsemmisül
kifejezhetném vulgárisan
de egy ideje visszazökkentem a polgári etikettbe
aminek nincs túlzott jelentősége
és érdektelen a vallásos álszemérem
Mielőtt este elhunyok

galléros sárkány
őrzi a barlang
száját meghalt
az összes legkisebb
királyfi benn
a barlang mélyén
a sok csontváz egy
kupacba halmolta
elég gonosz megesz
téged is de egyet
a végén beenged
Zsúr

titokban a szellem irányít mindent a test semmire se jó
ezt ösztönösen
tudod tizennégy évesen, és tizenhat évesen, ha poklot is idéz,
még emlékszel rá. Ezt az igazságot festették
a gimnázium hosszanti falára éjszaka, mielőtt elindultak Hádész felé.
XI. Hádész

Az asztalodon rend lakik, szívem.
Mint egy naptárban, elválasztva a hetek, az órák.
A pontosságod híre New Yorkig elér.
A pisszenést megtiltod nekem, ha dolgozol.
A morzsa is elfut előled a klaviatúrán.
Olyan vagy, mint a negatív logaritmus.
Nélkülözhetően badar. De kunszt.
Id küldi Sz.-nek

ezt a délutánt latyakos undor emelte karjára
és ringatja mint egy Szamosz felé tartó bárka
a legénységét akik épp kifogtak egy aranygyűrűt
és nem tudják
hogy épp ezt a smaragdköves kincset
kellett volna Polükratész szakácsának megtalálnia
egy hal gyomrában
hogy ez az istenek üzenete a türannosznak
aki így nem tudja meg az istenek haragszanak-e még
és talán nem mer majd elmenni Lüdiába
lemond inkább a perzsa kincsekről úgy is van neki elég
kb. i. e. 538–522

Hétéves lehettem, amikor az apám elővett egy kazettát.
Ez a változás szele, ez rap, súgta,
mert akkor a változásról csak suttogva lehetett,
és nekem akkor mindegy volt, hogy mi, de változás kellett,
mert már kínos volt a család előtt a Modern Talkingra ugrálni.
Végre férfi akartam lenni, nem aranyos.
Vanília égbolt

A hajnali vonat ablakából
láttam tegnap magunk:
az épp kelő nap
vércsíkot húzott arcodon.
Milyen jól áll neked a piros, mondtam,
és hányinger fogott el.
Magaddal cipelt felesleges burok,
nem is vettem eddig észre,
hogy ennyire mély benned a seb.
Mitózis

Rakéta indul a bolygóról el,
hosszú órákon keresztül csak
számoltak, mértek, minden panel,
mint ajkak vonala, összeillik. Űrt csak
a hasfalakként találkozó ablaküvegek
hagynak.
Tűzijáték, giccs

Mátéval van egy elméletünk,
ketten találtuk ki piros pólóban,
Mátén, azt hiszem, kék volt a póló,
de mindegy,
nem ez a fontos,
szóval
Máté és én azt gondoljuk,
a tökéletes apukák a mesében léteznek...
Valóság-keksz

Ahogyan kérész súrolja a víztükröt,
nem is sejtve, hogy talán hamarabb
elhal, mint az általa gerjesztett hullám,
úgy szívtájékon sem lehet biztosan tudni,
hogy a felgerjedt fájdalom, vagy maga
a szív hal el hamarabb.
Érintő

Gyermeket szerettem volna tőled.
Csillogó szemű, tündérhajú lánygyermeket,
akinek a szíve tiszta és folyton kacag,
akit nem lehet bántani,
aki nem bánthat senkit sem.
Pont olyan gyermeket, amilyen te vagy.
Ha belenézhetnék, most is őt
látnám tenger-vörös szemedben.
Mikor már nem

Hogy jussak ki ebből a házból
a mész beszivárog a bőröm alá
arcom, mint vakolat pereg.
A hajamat húzza le a lefolyó,
a konyha léket kapott és süllyed.

Próbálok kimászni az ablakon,
de az ablakok valójában tükrök,
miken át önmagába néz a táj.
Minden éjszakán a kockakő
sakktábláján a saját kísértetem áll.
Kőművesfeleség

felgyulladnak az utca-
lámpák. a háztömböt
bekebelezi a köd. mint
egy kád forró víz,
kedvesen hívogat
a derengő úttest.
malom

Nosztalgiakerek szemek. Így nosztalgiázni nem is merek.
Az arcporcelán felett alig hullámos, hátranyalt, sárga haj.
Szicíliai citrom. A szája meg málna, harapott málna.
Sárgahajú, fehérbőrű: a villamos színei ezek.
De nincsen remíz: ízlelgetem a szót, mint egy habrolót;
akarom mondani, eddig nem volt.
LORENZO RIBEIRA — Martina mondja

pár éve kibővítettük a konyhát:
a helyet addig a fürdőszoba vette
el. apám döntött falakat, levert
pár csempét, a maradékot letakarta
lambériával. az új fürdőszoba ennek
került a másik oldalára. nemrég anyám észrevette,
hogy vizesedik a lambéria.
ápol s eltakar

Az ágy négy sarkához rögzített,
frissen mosott lepedőn elég volt
egyetlen apró ránc,
hogy végül képtelen legyek
elaludni rajta.

Ebből az elviselhetetlen zajból,
hogy mindenről folyton eszembe jutsz,
kimenekültem inkább
az éjszaka parkjába.
Elégiazaj

Bemerészkedett a városba, egy messzi,
délre eső tartomány fővárosába, ott dobogott
patáival a középkori kockaköveken, nézte a
pompás épületeket, az elegáns luxusüzleteket,
éttermeket, kávézókat, a gyönyörű latin lányokat
és férfiakat, miközben sóvárgott saját hegycsúcsaira,
erdeire, vágyott a magasba és a magányra, így
jutott a több száz márványlépcsőn fel az égig...
Kentaur, a megalkuvó

felőled,
parázsló felejtés
puha esőben, mint
a Côte d’Azur-os éj,
mely reggel újra csak
fel-felsír tebenned,
s vizes hajadról
a gyász a szádra rebben.
Mehetünk

Pár sörrel a gyomorban
véget nem érő napokat élünk —
azt hiszem — és felzabál a rutin,
mint az egy sör, két sör, három
sör és így tovább. A vér csahol
mint ijedt kutyák.
Október 13, Kedd

És most megnyugszik minden.
Csak te állsz dideregve, de
a levelek átmosnak egy
divatosabb lakásba.
Belőlem, máshová. Nem bánom,
mert nincs a világon
nálad modernebb, és az én
ódivatú magányom
nem túl stílusos.Őszi divat

azt mondják, bátyám húzta a nyakamra a kis wc-ülőkét.
ám a szar hogyan kenődött az arcomra,
senki nem emlékszik már.
nem mondják, de úgy sejtik, attól
a szartól lettem ilyen rohadt mázlista.
a kis felkent, szinte hallom.
nagyítás

Az egész környéket lezárták. Más nem
maradt állva, csak a rendőrség
kordonjai, a szeretők
szobáikba zárkóztak,
a bárpultos közönyös és kopasz,
a tetőablakban világít a hold.
Egy hétvége

Ha ölembe ülsz, máris rebben ujjam,
érinti állad dacos vonalát,
pittyes szádon, nózidon vonul át.
Persze fölösleges, hogy megtanuljam.
Va ka pád — Arról, hogy nem látlak

meglep e tétova mérték: lépve az őszi határban,
távol opálos a kékség, karnyújtásnyira még nyár van,
s messzire már az Egésztől. tájakká lett, ami távlat
— fények, a légi derengés —, válladdá váltak a szárnyak.
addig a táj, puha háttér, évei szín-vonulása,
egy, egyenetlen vakhossz, de egy snitt: ez lényegi bája.
zebegény, szeptemberi snitt

Azért ez a félszázad úgy tűnik fel most már,
mint földi életünkben átszakítható
célszalag (bár vannak fájó kivételeink, akiknek
nem sikerülhetett), még én is számítok a nagy pillanatra.
Most megnézem, te hogy csinálod, aztán rövid idő múlva
megnézhetem magam. Nem lesz ugyanolyan.
Van egy ötvenesed?

Ridley Scott a filmes tájlíra egyik
legnagyobb alakja. Ott van például
a Szárnyas fejvadász nyitóképe
ezerkilencszáznyolcvankettőből,
az eljövendő poszt-Los Angeles
olajmezőként lángoló, sötét és
beláthatatlan víziója, melynek
külön neve van a filmtörténetben:
The Hades Landscape, vagyis hádészi
látkép. De eszünkbe juthat mondjuk a
hetvenkilences Alien-film éppúgy,
mint legújabb előzménye is, a nem
kevésbé mitikus Prometheus.
Ridley Scott tévedése

Az éhségtől részegen tántorgott a képek között
a zsigereiből felszakadó nedves zajban,
és saját magát átölelve feszült be a torzók és aktok közé.
Kimerevítve halt el az idő, amibe tíz körmével kapaszkodott,
felsértve utolsó esélyét, hogy dohányszagún elérjen a szabad levegőre.
Az utcán fetrengve pár pocsolyán még feltörte a jeget az öklével.
Faun

Mikor megérzem a nyakadon
a halottaim kiguberált kölnijét,
kedvem támad üveget fújni a tüdőbe,
majd gyöngyöző tenyérrel tudni, hogy
összetöröm, amikor már a hullámok
alján nézed, ahogy a levegő és a víz
érintésén lebegek.
(családillat)

A királynő hálóingben kóborol az utcán,
közben a tudattalanja folyton hívogat.
Tolvajkulccsal lépek az álmába,
s szól: be akarnak törni,
úgy mozog az ajtó előtt a sámli,
mint asztaltáncoltatás alatt.
Lear királynő

nyaralásra menet minden évben
megálltunk egy pihenőhelyen. azóta
rájöttem, hogy azért, mert ott volt
legmélyebb a víz. a parton egy búvár a
korlátnak dőlt és az odaútra szóló jegyét
szorongatta.
korlát

sokat festettünk együtt délutánonként
egy parkban ülve
én is kaptam tőle festékeket
öblös üvegtégelyekben
és megszerettem ezt az egészet
az elméleteit hogy a világ egy hatalmas lap
meg a mi szerelmünk is
és hogy együtt mindennel telefesthetjük
és hogy ez a lényeg
a fröccsenő színek
kontúrok
fény–árnyék-hatás
klimt: remény II.

össze kell raknom
a tegnapi napot
(s ezzel azt a néhány évet
amivel szerettelek)
miközben
a ma is szétesőben
és már lassan este lesz
ennek is véget
vet a test...(örök tegnap)

A nyelv, mint a tudás pupillája,
éles képeket archivál. És hozzáad az ész.
A puhán ringó, mátrix-
szerű barlang: vízzel és kavicsokkal telt,
áttetsző terepasztal. Pixelhuszár fürdik benne.
Közben azt álmodja, hogy felébredt.
Mert minden pozicionálás
a visszájára fordulhat, ha a sztereotípiák
szétrágják a műgondot, a találékonyság lefagy.
Egy zsilettpenge az emberi szem felé közelít.
A rutin genealógiája

A kisgyerekek kövekkel dobálják őket,
és amelyik túléli, azt akváriumba teszik a mólón.
Nem szólnak hozzám, akár a süketekhez,
pedig esténként átöltözöm, kibontom a hajamat,
és hallom a kövek csattanását, az üvegen sercenő csontokat.
Szürkület előtt

Ha maholnap jóízűen elfogyasztom magam,
vajon duplámra növök, vagy eltűnök örökre?
Agyam újfent tréfás oroszrulettet játszik.
A tárban csupán túlélési ösztönöm — csörögve.
Önetető

A fájdalomnak nincsenek tájai.
Te jó szobrász vagy.
Hétfő szajhaság, kedden vagy másé,
szerdára elveszítelek.
A halál rám adja nászruháját,
csöndbe öltöztet, nem rám szabták.
Csontig vetkőzöm, vacogok,
mint a csempepadlón, háttal
míg te a forró vizet szeretgetted.
Hétköznapok

nos, remélem, hogy én nem esem beléd
mert attól úgy lelombozódom én
a zene szól, s feltárod itt
legmélyebb titkaid
sört rendeltem, s most hallgatom,
hogy hívnál valakit
s remélem, hogy én nem esem beléd
Remélem, hogy nem esem beléd

Apám helyett apám vagyok,
megütöm és fegyelmezem magam.
Nem szeretem a jámborságomat.
Az iskolában kicsúfolnak, a fiúk
nem barátkoznak velem, a lányokkal
én nem barátkozok.
Apám helyett

Apám tanított meg horgászni, persze halat biz’ sose fogtunk, ideje nem volt rá, hogy igazi horgot vegyen, mert akkor nem tudott volna kivinni a közeli kavicstóhoz, ezért aztán meghajlított nekünk egy gombostűtSárfoltok

onnantól csak ült egy szobában
amit neki rendeztek be
nem beszélt
nem mosolygott
nem énekelt
nem evett
nagyanyám

ahogy téged csípővel tollak,
majd térdekkel, talppal,
amikor egy miérted
sem érdekel
és messze vagy, unásig ismételt
szöveg és dallam,
villamoszörej az éjszakában
— túl csendben, hogy érezzem,
túl hangosan, hogy ne halljam.
ambivalencia

ma kaptam egy e-mailt egy HR-es nőtől
csalódott volt amiért eddig még egy „gyakornoki eseményen” sem vettem részt
a „gyakornoki események” ugyanis olyanok mint az ebédszünet
és én egyedül akarok ebédelni
remekül belejöttem abba hogyan kerüljek el más gyakornokokat
leírhatatlan okból sírtam el magam tegnap este

olyan vagy, mint a jó helyen
kimondott szó. ott van valami
véletlen okból, mintha nem is
létezne, ha én nem ejteném ki
a számon, de ahogy van, az nem
miattam olyan, hanem mert magával
hozza az összes olyan helyet,
ahol már jó volt kimondani.
dor

Olykor energia a beszéd. A száj izgalomba jön. A nyelv életbe lép. Ahogy fogy a lélegzet, a szó is kevesebb. Bárcsak a nyelv mozgatná az egeket! A hit pedig csinálná a helyet. Képezné a tereket. A tiszta ész sem lenne ennyire jeges. A belátás pedig kikezdhetetlen volna. Szinte nemes. Mint a mű, mint a legjobb forma. Akár sós emlékfoszlányokra tapadva könnyes szemek.A füzetben alvó nyelv

Rohan az idő és vele a város is, ami úgy csap
az izzadt hóna alá, mint egy megtermett, török
nevű ex-kidobó. Most is csak a hajam hosszán
érzem, hogy megint három hónap telt el
egyben. A Délinél a mozgólépcső rozsda-
türelemmel nyöszörög, a felszínre érve
egy népdal üti meg a fülem, amit mímelt
tájszólással énekel egy lány a placc közepén.
Lélekszakadva

Amikor az első jött, a szoba üres volt.
Úgyhogy az első csak bement, körülnézett, és már ment is kifelé.
De a szobának emlékezete volt.
Úgyhogy a második láthatta, amint az első bemegy, körülnéz, majd kimegy.
Ezért a második valamivel több időt töltött a szobában.
A sorra következők egyre több időt töltöttek odabenn, végignézték, mi történt, aztán
hozzáképzeltek még ezt-azt, és távoztak.
A szoba

végy pár hetes malacot,
a néhány malacot aprítsd
kanál zsírban, zsírban
pirítsd, ahol túl piros, ha
a bőr piros, vizes kendővel
borogasd, lázad enyhítsd.
éhségtől haloványak

sosem gondoltam volna így magamra,
a függönyön túl kiabálta valaki alig érhetően
(a maszk miatt), hogy elő vagyok készítve.
a hordágy széléről lepattogzott a festék,
olyan volt, mint a liftajtóba karcolt nevek,
mindenki után, aki itt járt, lepattan egy darab.
karc

A lényeg a következő: olyan sok lehetséges vers van
a világban, de olyan kevés, ami szükséges is. Ez utóbbiakat
a Milói Vénusz egy kezén meg lehet megszámolni.
Vénusz ujjai

én nem undorodom mások vérétől.
mégis, tudom, te láttad, amit láttál.
és azóta, mikor megnyalom a karom,
már én sem a tenger ízét érzem.
helyette égettszag dörzsöli az orrom.
szikes talajjá perzseltek a napszítta szemek.
roncsok és fuldoklók

a szirének énekeltek,
te egyre többet beszéltél a hajóidról
meg a városról, amiben már nem tudsz többé élni,
így írtad körül, hogy hamarosan elhagysz minket.
Tagadás helyett

Mit mondjak, fiam, méhemnek gyermeke, akiért fogadalmat tettem?

Ne vesztegesd erődet nőkre, ne járj azokhoz, akik királyokat rontanak meg, amiképpen én tettem, amikor még sudár termetem fényei sötétségbe borították a palotát és foglyul ejtették erényességéről híres apádat, akinek az én karjaim között kellett kilehelnie önbecsülése utolsó páráját.Betsabé anyakirálynő hiábavaló intelmei fiához, Salamonhoz,

Gyerekkorában nevezték el
Dávidnak a zsidót,
mert alacsony volt és vékony
és szerette az állatokat, az
eltévedteknek kitörte a nyakát,
irgalmasságot gyakorolva.
Bújócska

Ha kimozdulna, éppen esni fog,
nem is nagyon, ez most csak kismosás,
csodálnám (hogyha élne), hogy mozog,
csodálnám érte; mennyi változás!

Szeretne otthon lenni ott, ha nem
piszkálnák érte, miért épp van, és
nem mondanák meg, mi miként legyen.
Ha lehető lehetne a levés.
Ha kimozdulna

Mikor gyermek voltam,
úgy gondolkoztam, mint a gyermek.
Mikor férfivá értem,
elhagytam a gyermek szokásait.
Már nem gondolkozom.
Porosz gyermekversek

tejszínhabos volt a szád széle
és valahogy nem zavart ez a tömény cukor
a szenvedélyek meg a ragacs egybeturmixolva
van a szerelemben néhány olyan óra
amikor egy naplementés festmény
amit a józsefvárosi piacon árulnak
az is elsodró és eredeti és dinamikus
vagy tudod olyan szóval hogy
gyönyörű
tiszta

Az ihlet spirituális, olykor mégis: akár egy kanális. Átszabja az ember, felismerés után máris. Az intuíció csillag az égen. Most parázslik a cigarettavégen. Az inspiráció a motívumot kinyírja épp. Az inger emlékműve kész. Le lehet szívni róla a vizet és a zsírt. Majd kijön a papírhalmaz alól a hír. Párizsban szétlőtték a termet. Kétszáz halott. Sok szép gyermek. Az idő szaván fogja a nyelvet. A pillanat a tervet. A baj lerázta az elvet. Elegem van, herceg!Az idő szaván fogja a nyelvet

Mereven nézek egy bokrot,
különféle sárga széleket,
itt-ott előtűnik a zöld is,
levelek rejtett címere,
s egy másik látvány emögött:
összehajló fák tövében
drótkerítésbe fut
eperbokor-övezte fehér.
Visszaszámolás

Már régóta nem történt semmi,
ahogy akkor sem. Ültél az asztalnál,
semmiségekről beszélgettünk, míg én
a tűzhelynél álltam, és egy lábasban
kavargattam a kávét, ugyanis elromlott
a kávéfőző. Figyelnem kellett erősen.
Elromlott a kávéfőző

szörnyeteggé lett az a reggel
s már csöppet sem mulatságos két
kérdés közt a folytonos áramszünet
eltanulható a csönd — s hogy a békesség
néha többet ér mint az igazság
hogy lehettél ennyire hazug
elloptad tőlem az arcodat
csak gipsz vagy és márvány
mégis téged kereslek szakadatlanul
pedig már rég háttal állunk egymásnak
áramszünet

109 éves lettem én
belefér néhány rémregény
meglepett? és?
mi van akkor
ha meglepem e kávéházi szegleten
szögletes arcú emberem,
kevély, kevély
lehettem volna
de nem lettem,
mert eltanácsolt a
jánusz arcú pannóniusz
egyetemlegesen
fura ura intelme
villámlassan, hogy alázhasson,
mint szokott, hogy mért?
Szárszónak is egy…

Föllázadt a nyár, de nem volt rózsája, se indulója.
Októberben esőkbe bújtunk, az út mentén
elgázolt kutyák feküdtek. Kifordult belek,
vér és szőr. Az autóban a boldogtalanság
maratonfutóiról beszéltünk, akik, három évnyi
szerelmük kizöldült egét nikotinsárgára festve,
most öblös, öreg fotelban ülnek, és azt ismételgetik,
„itt legalább otthon vagyunk”...
A vaskorszak után

Látom, ahogy tömpe, dohánytól barna ujjaiddal
Dallamot faragsz.
Mert együgyűn hiszed, mesterségedbe olvadhatsz.
De nem mesterember vagy!
Csak mesterkélten éled álhitét mesterien
Űzött szakmádnak.
S mégis belőlem hangszert faragsz.Basszuskulcs.

itt sok fekszik meséli a fák alatt ide
már nem lehet rakni újat csak ha tényleg
előkelőség nem akar rohadni megmondta
otthon is rakják a szerveit ami még jó másba
a maradék menjen a szőlőbe ott az utolsó
gyökere visszajön ide jó neki nagyon tetszik
a temetőben az egyik a történelemről
a másik a nagyanyjáról egyik sem veszi át
a másik nyelvét aztán beül a porcelán mögé
Made in Slovakia

Tojáshéj-tengerről írtam egy novellában
tíz évvel ezelőtt. Konyhai jelenet, két szereplő.
Az egyik mosogat és sír, a másik ezt nem veszi észre.
Úgy tűnhet, hogy férfi és nő a két szereplő,
pedig egy gyerekről és az anyjáról van szó.
A bántalmazó párkapcsolatban az áldozat úgy
érzi, tojáshéjon kell járnia mindennap — ezt olvastam
a könyvben, amit a pszichológusom ajánlott.
Levél a pszichológusomnak

hölderlint látom kint a folyóban, mellettem látom, a vízfelület peremén ül, hullámokkal, fodrokkal játszik. odaszegzi a molnárkákat, a lepkéket meg a himbálózó város rácsozatát, a sok utcát, görbe sikátort, azokat rászegzi a vízre; de rajta az épületek vonalvezetése megfordul és összekuszálódik; súlyuktól a víz kisimul és a téboly tovalendül a széllel: hozzám közelebb jön.#őrület

Azt álmodtam, hogy a világ fából volt,
és te is ott voltál.
Fából voltak a tárgyak, fából a táj —
minden, ameddig a szem ellát, fából.
— Nem hiszem el! — mondtam.
— Látod, milyen vagy — mondtad.
Nem láttam, de téged láttalak, és te is
fából voltál.
Félreértés

Ritkán ringatjuk egymást,
anyám már nem dúdol altatót.
Tabletták pattannak
zsugorfóliából.

Darabos mondat zörög lakatlan
párkányon. Súlyos kövek
dőlnek pillámra. El sem
alszom, fel sem ébredek.
Altató

vihar szel ketté egy fát
kisfiú szaladgál oroszlánüvöltés
egy idősebb segít a kezekből mancs
és karom játszom veled mondja
egy női is ül ott anyaalak
a haja nagy kóc mint egy állat
ül ott ez nem film
nem kitalált jelenet
hárman nézik a vihart futnak
a villámok között
családost játszanak
Faliratok

Folytonos morálcsőszködés,
megint porig aláztak valakit,
ez megy, kérem, hogy ne jöjjön
vissza. Mert közéjük tartozom
én is, dérrel-dúrral belököm
az ajtót, nyakon vizelem őket.
Ettől a megaláztatástól néha.

Űr-be-utazások

Apám rendelt neki egy pikolót, magának
egy korsóval, én meg egy málnaszörpöt
kértem, mert olyan szép habja volt
a mellettünk álló férfi poharában,
amilyet a konyhánkban álmodtam a
szörpöm tetejére, de valahogy soha
nem sikerült ilyen keményre,
pedig túl is nyomtam a szódát,
hátha azon múlik.
Sörhabos égbolt

ha a szomszéd szobában alszol is
ásításaid próbálom kihallani
a szél karcolásából folyosónkon
átjárókat emeltünk kétes emeletek árnyékában
korlátokkal védve egymást a megszólalástól
érzem nélküled is óvnál
engednél messze keresni a hangokat
melyeket elástam
gyengület

megúsztam
miért ő
a töpörtyű
miért nem én
de miért is szorongok
hiszen alig szorongatja
torkomat ez a mosolygó
bájos frakkba öltözött
sorozatgyilkos
elbizonytalanodik
megtorpanva
tétováz
töpörtyű

az első szó a tavasz, a má-
sodik szó a nyár, a harma-
dik szó az ősz, bűn volna ta-
lán a folytatás, ha naplót ír-

nak az angyalok, halálában
egy másik lehetőség irányába
mutat, pócsmegyer, tizenöt de-
czember harmincz, szerda...
eredeti szöveg

és akkor
bepárásodott az üvegtest
hogy elolvadhasson
a hó
a Csomolungmáról

aztán megfeszültek
az ér-vitorlák
hogy elszabaduljon
az agyamban
a neveda Csomolungmáról

Mi volt a legnagyobb a szerelemben
az az őrület mint az állatok
ahogy bennük is égig csap a láng
ahogy villámként sújt le hirtelen
ahogy a csúcs a megsemmisülés
rövid álom jótét elgyöngülés
s a figyelem ami már fegyelem
A legnagyobb

Mert úgy tudsz szólni hozzám
ha semmit akkor is
korábban senki semmi
de te már akkor is
a teljesség ilyen lett
ketten így létezünk
drámai végkifejlet
foglalkozik velünk
Viszonos

Talán nem komor ez a húsvét hétfő
a Schwesterek fehér rajának,
akik a koranyári napmelegben, ártó
szilfek váratlan fuvallatai közt
a kórházudvaron üldögélnek
délben, s beburkolóznak szinte
a forzíciák példás rigók tompította
sárga derűjébe.
A bruderholzi forzíciák

A lombfúvó zajára ébredek.
Te még alszol. Nem akarom, hogy zavarjon,
és tudom, hogy a hangom megnyugtat,
ezért hosszasan mesélek a labdaszedők feladatairól
és a rovarbeporzású növényekről.
Meg hogy a galaxisok a namíbiai égbolton
ránézésre ugyanolyanok, mint a korallzátonyok csalánozói.
Holtág

Stílszerűen (ami a piát illeti) egy kocsmában ért a hír.
Meghalt az atyám. Valami
cigicsutkába, sörbe morogtam negyedhangosan, a héten
harmadik ízben már, szerdán, hogy mert fiatal, túl fiatal vagyok
alkoholistának: a törzshelyemen töltött időt, otthon inkább, amikor
hívott a nagynénikém, hogy „Szia”, hogy „Nem zavarlak?”, hogy „Tata
meghalt”, hogy csak „Gondoltam, akarod tudni”, hogy „Mindegy is”.
Tata

és akkor letakartuk a tükröket,
elmosogattuk és bedobozoltuk
az edényeket, feltekertük a sző-
nyeget, betűrendbe állítottuk a
könyveket, majd bepakoltunk mindent
a nagyszekrénybe és beragasztottuk
az ajtaját.
Visszavert sötét

A régi hálózatok még mindég élnek.
Sorompóikat sosem törjük át,
csapdáikba újból és újból belehullunk.
Módszerváltás ez, nem lakosságcsere.
Na meg a temetők gyűlölettöbblete.
LORENZO RIBEIRA — 1992

Nem hívtam föl sosem nemhogy az Elnökét, de
a Főigazgatóét és az Adminiszt
-ratív Igazgató-helyettesét se, mint
ahogy a Rektorét, a Tárnokmesterét se.

Tíz éve mindnek itt az elérhetősége,
a hatalom kísértő képeként, amit
lenéztem, félve, hogy mit szólnak majd, akik —
vagy erényből netán? Hogy nagy lehessek végre.
Pakli

zene a fülben. kinézek a buszablakon —
megtorpanok képlékeny valóságom üvegperemén.
f-molltól betépve kanalazom az ideggyenge pillanatot,
míg sárga fakarmok kaparásszák a sötét felhőajtót.
az előbb még üres ülés voltam, maroknyi rátévedt napfénnyel,
mostanra egy madárörvény magja lettem.
a nyugalom tűkön ülve lebeg bennem.
rezignált pszichózis, 69 dB

Ebben a színben, a tiszta ultramarinban
fürödjön meg a tengered,
amikor kisimulnak az álmaidat fröcskölő,
mérgezett hullámok.

És az igazmondó szájak.
Baranya, téli vadászat — Lapis Lazuli

A mozdonyvezető
az ülések közt
hátrafele rohan.
42

Tudom én, hogy ez nem így megy,
hogy az ember csak úgy kér valamit.
Valami bármily kicsi apróságot is, ami egy
— tegyük föl — létező istennek, egyébként,
kis jószándékkal és minimális erőbefektetéssel
könnyűszerrel elintézhető lenne.
Föltevés ide vagy oda.
Tudom én, hogy

Továbbhordják
a színeket, testarányokat,
és mivel nincs testtől
független lélek,
hordozzák a haragot,
a félelmet, és az
eredendő bűnt is...
A gének etikája

Elég volt egy kis lépés, hogy
ösztönösen közeledve a képhez
örökre elvesszek a térben, melyhez éppen
a tökéletessége miatt képtelen voltam közelebb kerülni,
noha a kezemben már éreztem
a korcsolyákat az esti jéghez.
Baranya, téli vadászat

Minthogy pedig a redőnyön is Isten
Napja sugárzik át, megszorongatnak
ezek a szavak: van és nincsen

is Ő. Minthogy pedig a redőnyön át
kapni onnan a fény-beoltást, kopik
még, mert használtatik a lélek, nohát.
Lélekzet

Galéria

A diavetítéshez telepítsd a Flash Lejátszó bővítményt.

Szanyi Borbála munkái a friss Műútból

További galériáink…

Műút a Facebookon is!

Szépírás

Medvészet

Webképregény

Kikötői hírek

Kiskáté

Esszé

Kollegiális napló

Nőtérfél

Kritika

Nyíri Katalin

Nyíri Katalin: A leves

Hódsági János

Hódsági János: Lettek enyémek

Kovács-Lőczi Zsolt

Kovács-Lőczi Zsolt verse

Kántor Zsolt: A műgond és a nyűgös ego

A tökéletes nem tudás volna a teljes nyugalom? Feküdni a tengerparton és bámulni a vitorlás hajókat.

Tovább »
Hartay Csaba: Megvolt már?

Reszelni meg nyögni közben. De nem biztos, hogy mernék hangosan nyögni egy lakásban. Lehet, hogy ezek a nyögések nincsenek is, csak a pornófilmekben, franc tudja.

Tovább »
Sylvia Plath: Detektív

Halál völgye ez, a tehéncsorda mégis jóllakott.

Tovább »
Forrai Gábor: Amit ingyen megtehetsz, megteheted pénzért is

A könyv legérdekesebb eszmefuttatásai a szemiotikai ellenvetéssel kapcsolatosak. Ez az ellenvetés alapvetően különbözik a többitől: míg a többi bizonyos dolgok vagy tevékenységek adásvételének cselekedetét tartja erkölcsileg kárhozatosnak, a szemiotikai ellenvetés szerint a cselekedet nem önmagában, hanem jelentésénél fogva elítélendő.

Tovább »
Eszenyi Fanni: Ezerjó utca 2.

anyám megtanított hogy ha ezt veszem észre
erről is mint arról ha a papa dohányzik
mindig szólnom kell

Tovább »
Bodó Angéla: invázió

a medence üledékes szélén állunk
korallokat mutatsz nekem míg a hurrikánt várjuk
pusztító hullámzásra ébredünk
mészvázak közt indulunk útnak
a vulkán holnapig alszik

Tovább »
Kovács Dominik és Viktor: Mit csinált a postás Csilla?

A Csilla ilyenkor sem tudott nyugton maradni. Matatott, zörgött. Irtotta a szöszöket, a száraz kenyérmorzsákat az ágyterítőn, fésülgette az összegubancolódott szőnyegrojtokat, rászólt a Robira, hogy reggel borotválkozzon meg, mert a szoba sötétjében is látszik, milyen szőrös a képe.

Tovább »
Dezső Katalin: Képlékeny

Harminc perc van az ujjelszorítás és az amputáció között
megszűnik a véráramlás az alsó boltban

Tovább »
Claudia Rankine: Polgártárs: egy amerikai költemény (részlet)

I. Mikor egyedül vagy, és túl fáradt, hogy bármit bekapcsolj, párnáid között tűnődsz a múlton. Általában bevackolsz egy takaró alá, a ház üres. Néha nincs ott a Hold, és elérhetőnek tűnik az ablakon túli alacsony, szürke mennybolt. Sötét fénye fokozatosan, a felhők sűrűségének függvényében halványul, és te visszazuhansz oda, amit metaforaként rekonstruálsz. Az út gyakran […]

Tovább »
Béres Ákos: Belsős story

most nem vagyok egy ideje már nem mozgok zenékre
bennem nő a felesleg és a dekkek szűrőhamuig szívják
maguk a tálban mint egy megkomponált műben pár félre

Tovább »
András László: Medvészet, gombászat, fenomenológia

Abban az időben Krementz – többek között – fenomenológusokkal is levelezett, mert kedvelte az interdiszciplínát, és úgy vélte, a fenomenológusok azok, akik a leginkább érdeklődést mutatnak a tapasztalatok iránt, ami nálunk, medvészeknél is elsőrendű fontosságú.

Tovább »
Élő Csenge Enikő: Zajom

A langyos aszfalton fekve üvöltöttük a kedvenc számunk.
Azt a képet évekig követtem,
az emlékek maradékát folyton átszitáltam,
nem lett csend.

Tovább »
Horváth Eve: a látogató

többször is megtervezi a menetrendet
amelyet aztán egy random kifogásra
támaszkodva lemond vagy elodáz
kifogás lehet a bármikor belobbanó rossz

Tovább »
Purosz Leonidasz: Mi, akik autókulccsal rendelkezünk

nyomatékosítjuk, hogy mikor
az első áldozat előbújt, igenis
részvét és döbbenet volt bennünk.
Nevezd meg a tettest, mondtuk,
hogy példás büntetést róhassunk ki rá.

Tovább »