friss műút

Hírek

Versmalom

Hétéves lehettem, amikor az apám elővett egy kazettát.
Ez a változás szele, ez rap, súgta,
mert akkor a változásról csak suttogva lehetett,
és nekem akkor mindegy volt, hogy mi, de változás kellett,
mert már kínos volt a család előtt a Modern Talkingra ugrálni.
Végre férfi akartam lenni, nem aranyos.
Vanília égbolt

Állok az ablakban, kurvahidegben, minden cigaretta felesleges.
Visszasétálok az időben régi, rossz napokba, mint aki ezredszer
izgulja végig ugyanazt a filmet, a minden kisgyerekbe belenevelt
katonadolog reflexével leplezve a reszketést, hogy milyen apró
nüanszok menthetnek meg egész életeket...Ilyesmik történnek

Süvít a sószagú szél,
egy régi hajós belebeszél:

„Lám, szívemnek a haza
az úton levés maga.

Azért utazom vészjós vizeken,
hogy ne a parton legyek idegen.”Felismerés

kutatni rohadó csokrok között
a régi cipősdoboz se ajánlott a szürke képeken
prédára leselkedők a szürke emberek
elmaszkírozottak
pedig köztük sok van ki ringatott mesélt
és ne találd meg kiknek a matériája megváltozott
de olyanok mintha el sose mentek volna
Ilyenkor

Teletölteni a vödröt vízzel. Azt a vödröt.
Azzal a vízzel. Tiszta forrás értelmező
cseppjeivel mosni az arcot, mosakodni
meg; először félmeztelenre vetkőzni,
és úgy. Félénk háborús sebeket simogatni
vele. Majd a fészer mögött építeni új
jövőt, legalább belegondolni, mitől
távolodik az ember. Ha ember.
Hamvas Béla/film/nap/kert/vödör

laknak bennem mindenféle lények,
papucsállatkák, férgek, bacilusok,
olyan vagyok, mint egy zsúfolt indiai vonat,
vagy a csuklós busz délben,
amikor anya lábához nyomnak a büdös kabátok...
Laknak bennem

visszatérnek a türkiz tetőtérben töltött reggelek.
lengyel virágok keménykötésben. a félelem,
hogy alvás közben a számba mászik egy apró, páncélos bogár.
a nagyanyám, ahogy harcol a kerttel. a nagyapám a pszichés betegségével
és a műhellyel. én magammal és a halállal.
ha álmodtam is valaha, hát igazából soha.
gyerekség

Közeledtek egy ideje, mire észrevettem.
Őket néztem, de a gyomromra figyeltem,
ugye nem? De igen, épphogy megéreztem,
jegyzetembe hajoltam a kezdődő félelemben.
Jelenés

Egy égre kent kis zsírpaca a hold ma.
Hatalmas, hozzá mérem öklömet.
Közben a láthatatlan égi cérna
lezárt szememre fátylat öltöget.
Reggel talán majd rántottát sütünk,
tenyérnyi éjszakába: serpenyőbe.
Dinner for two

két éve lehányták a lépcsőnket
nem tudtam leülni
vacogva álltam a túlcsordult
szemetes mellett és a foltot
bámultam
a fák üresen zúgtak
egyenes sorban a fal mellett
vissza nem váltott üvegek
a bolt előtt
ázott címke nélküli
kopasz fák
üvegvisszaváltó

Talán minket is elbeszélnek
s nem mi leszünk azok
elvásnak szét a semmiben
ezek a pillanatok
semmiben semmivé
hiszed vagy nem hiszed
nincs se szó se beszéd
ami onnan kiszed
Talán minket is elbeszélnek

Hosszú séták este —
ez, ez jót tesz a léleknek:
belesni az ablakokon,
a megfáradt feleségeket nézni,
ahogy próbálják
sörtől tajtékzó férjüket leküzdeni.
És A Hold És A Csillagok És A Világ

Végül a részletek maradnak: a háton-
alvás, az ügyetlenkedés a cipzárral,
a katéter nyoma a könyökhajlatban.
Tetovált pontok, két rövid heg.
Egy beavatás közelképei.
Végül

Az orvosoknak csak egy szám
vagyok a kórlapon.

9 karakterből álló kód ez
az egész purgatóriumi lét.
Kihúzom a katétert a
hasamból, félrecsúsztak
a szótagok, gyors pittyegés.
9 karakter

A fesztivál első napja törvényszerű csalódás.
Épphogy leverjük a sátrakat, máris elered az eső.
Egy fedett standnál kikérjük az első kört,
és levetett széldzsekikkel pótoljuk ki az egymás közti teret.
Két húszévesforma srác barátkozni próbál a lányokkal,
azok elnézően nevetnek a vicceiken. Nem kellenek ide:
közepesen jóképű borostásoknak itt vagyunk mi;
ilyenekből kár megismerni újakat. Második kör?
A fesztivál…

Ha mindez nem történt volna meg velem
egyszer már, ha vérre nem láttam volna
rá életet, földre vizet, égre mindent, amit
lehet, egy individuális mitológia
nevében azt, ami tán ott se volt,
nem tudom már, menedéktelen
csöndeket, tértelen, sötét, hibás,
zuhanytalan lelkű házak bánatát, pirosra
zöldet, zöldre mindig kéket, kékre sárgát,
szemeim fülnél fontosabb tanúk lennének.
Hullám, mollban

aznap beülsz egy moziba és megnézed
háromdés felbontásban a múltadat
azt a hatvannyolcas koncertet
amiről hatvannyolcban nem is hallottál
másról sem ami azt illeti pedig
hatvannyolcban történt egy s más
amiről később épp eleget beszéltek ahhoz
hogy akkor is kissrác maradj amikor
az én már nem volt kissrác valaki más
mert az én az mindig valaki más
és ma beültök ketten moziba háromdében
adják a múltat persze le is töltheted
ezen vagy már rég letöltötted és töltöd
csak töltöd és töltöd nincs feltételes
csak megállóban lehet szabadulás
torz vigasz hogy ezt már nem seedeled
Classic Rock 1–6. track

ha lecsúszik egy sorom a papírról,
visszasimítod, mint azt a hajtincset,
ami tizennégy éves koromig
a szemembe lógott — most átlóg az álmaimba.

nehéz észrevenni, mert nekem természetes,
hogy ugyanaz az angyal ül a homlokodon,
mint aki azelőtt altatott.
nagy kő ült a lelkén, énekelt, mikor legördült róla.
támasz

Eljátszom egy haldokló szerepét,
és hogy hitelesebb legyen,
egy tölcsérben szűröm le
a megfáradt szív lepedékét.
Bedörgölöm vele az összes szavam.
Ezt elvadult körökben úgy hívják:
mimikri.
Az is egy álca, ahogy magamra húzom
a takarót.
Igazából fázni akarok.
Meghasonlás

Zuhogott az eső mindkét nap.
És hónapok, vagy talán évek óta
nem éreztem magam annyira
boldognak, mint épp a Sóstó környékén,
ahol hat-nyolc éve
utoljára láttam anyát.
Égszakadás

homokos löszföld.
a felszínbe kerülő nedvesség
lassan szivárog be, a talajba
kerülve már gyorsabb. kevés a
pince az utcában. a helyi
plébánia alapítójáról nevezték el.
jobb oldalán sódergödör.
kocsmában, asztalon, cuccok

Ezek a sziluettek Európa-szerte
Leszedték, majd újra feltették egymásnak
a rögtönzött szemkötéseket,
hogy óvjanak a füsttől és a tűzörvényektől,
melyek egyszerre lángoltak
földön is, égen is.
Baranya, téli vadászat — Angelus Novus

mindegyik fényképen látom
magam mindentől messze,
a szívhez közel.
ami esedékes

Hatkor keltünk fel, mert a srác azt mondta,
akkor jönnek a villába a burkolók.
Egy évig élt itt mint építésvezető és főkertész.
Addig én vittem a közös lakásunkat Pesten.
Tehát fél hétkor már a strandon feküdtünk,
hálózsákban, hárman egymás mellett,
mint a csigákban alvó remeterákok.
Szép volt a világ.
Verybestof

Ha ölembe ülsz, máris rebben ujjam,
érinti állad dacos vonalát,
pittyes szádon, nózidon vonul át.
Persze fölösleges, hogy megtanuljam.
Va ka pád — Arról, hogy nem látlak

későre járt és beütöttek a drogok
a testemet gyengének vagy kifacsartnak éreztem
elfordultál tőlem
a kezem épphogy végigszántotta a karod
csomó érthetetlen gondolatom támadt tegnap este

beszélgetünk, a konyhaasztalra zsúfolt tárgyakat nézem közben, direkt nem téged.
fegyelmezésről van szó meg gyereknevelésről.
a szakadékaim próbálom betemetni, melyeket te ástál belém,
ki akarlak hasogatni magamból.
óvatosan jegyzem meg, hogy a könyvek szerint a büntetés bosszúvágyat ébreszt,
és hogy fontos az erőszakmentes kommunikáció.
vallomás

A gyomor megtelik velük:
ha már kifáradtak, az agy villámcsapásokkal kíséri le
a gondolatokat a hasba, és vérrel melegíti fel nekik a nyálkás szervet.
Minden ebéd után megfulladnak a vérben és az ételben,
eggyé válnak az állati tetemekkel.
Csak azok a gondolatok engedik magukat megismerni,
amik öngyilkosok akarnak lenni.
Zarándoklat a cédrusokhoz

a fák mellett a sínek élei, a villamos átme-
neti geometriája. sínek ráérős elágazásai.
a talpfák között vegytiszta kavics, kivi-
lágított váltószerkezet, olajfoltok széles
csillogása. melegen zúgó transzformáto-
rok. hátul végig a fák amorf csöndje, ta-
pintható, függőleges fal. a hőhatárt átfod-
rozza a menetszél. oldalt elkavar, kanyart
húz a sínbe, az út görbéje kibillent.
határ_út

Három órán át feszített tüdőből
hogy jön ki hang végül a negyedik
óra határán nem tudom s hogy ebben
lehet-e még valami isteni
vagy ő se tudta mire volt a zsoltár
a kérdés hogy micsoda becsapás
mi csoda fogytán s mire az egész ha
a semmi jön víz- és vércsapolás
Huszonkettedik zsoltár

A sötét és a fényes között
annál a vastagnak tűnő falnál
folyamatosak a kivégzések
és biztos a másik oldalon is
odaállítják azokat, akik
a másik oldalra gondolnak
A remény beköti a szemeket
a fényes és a sötét között
mozdulatlan aggodalmakon
lassan elfogynak a magunkfajták
Körbeforgók

én néha nem tudok mit szólni.
olyankor mintha nem lenne holnap
úgy lopdosom vissza a csuklódról
magam. sóhajtok és megmarkollak.

és te nagyon próbálsz nem észrevenni,
kiserkenő véred némán nyalod fel,
aztán csak hunyorgod a pernyét előttünk;
nem vagyunk se távol, se elég közel.
augusztus

Tölgyfaszekrény tetején rakott
fészket egy madár. Talán
agyagból készült, talán húst
húztak ritkuló csontokra.
Átrepült

Hátul
a nyerőgépek mögött
a budi előtti síkos kövezeten
térdeltek egymással szemben
láthatták —
nem lehet segíteni rajtuk
mindenki kikerüli őket
a részegek mentegetőzve motyognak
valamit a fal mellett elsurranva
A budinál

A sértettségtől ments meg
Most és mindörökké, Uram.
Inkább borral hígítom a vizet.
Az ereket bal kézfejemen kék tollal kirajzolom,
Vénámat addig követem,
Amíg el nem nyeli a felkarom
Barátaim!

Az apró öklökre támasztott szemekben
egyszer csak megláttam az Istent.
Különös nap volt, a házak mögötti
szeméttelep felett izgatott alakzatokban
repkedtek a varjak, talán a közelgő
vihart érezték, amely később bekáromkodott
a tetőkön és acsarkodva szaggatta le
az ajtónyílásokat fedő takarókat.
Legkisebb

felgyulladnak az utca-
lámpák. a háztömböt
bekebelezi a köd. mint
egy kád forró víz,
kedvesen hívogat
a derengő úttest.
malom

A lázadómesternek, Oszip
Mandelstamnak ajánlott
zsoltár, aki a maga Sztálinját
gúnyversbe száműzte, nem is
várt már rá semmi: börtön,
száműzetés, kitelepítés, Gulag.
Nem tudom, Dávid király kire gondolt,
amikor ezt a zsoltárt írta, köztünk
szólva maga is nagy zsarnok volt.
CXL. zsoltár

Akkor már régóta az óriásokkal álmodtam.
Minden éjjel jöttek, vertek és rugdostak,
át akarták vágni a torkomat.
Meghaltak, azt hittem, a rémálmoknak vége van,
az óriások összementek, nőttek helyettük férfiak.
Új óriások, nem hiányoztatok, de azért jó, hogy jöttetek,
A büntetés már hiányzott, kérlek, fegyelmezzetek.
Megijedtek maguktól, azt mondták, óriások nincsenek,
Hazudtok-hazudok harc volt, s én túlnőttem mindegyiken.
Ringató

Jácint falatjain éltem túl.
Éhségem meg nem hunyászkodott.

Simára nyalt porzók, beporzott
torok; a Szépségtől fulladoztam.
Szolgaság

cipellek magamban hónapok terhe.
zárványidőbe kövült szerelemmel.
üres hasam falán az izmok
gyantaszoborba temetnek.
kiolvasom mindig minden irányba
imaként apró rezzenéseid nyomát.
talán mert féltél világra jönni
csak ezt a pár remegést küldted át.
fosszília

Hajnalodott, a váróterem kéklő falai
akváriumot vetítettek köré.
Fuldoklott, de már megszokta.
Alkalmazkodik, ahogy a szülei nem,
az épülő szocializmus féltéglái alatt.
Várakozott, a mosdóban egy
apját feljelentő kétéltű pislogott rá.
A kopoltyúk eleven fésűi
vörös nedvet eregettek.Nekropolisz

Mint akire nem kevesebbet bíztak,
mint a világegyetem titkait. Úgy ülsz
előttem, az illatod betölti a nappalit.
Azon aggódsz, hogy elszaladnak
a percek, amiket csak nekem
tettél félre. Kitöltöd az életem.
Mint én a vizet néha a pohárba,
ha engeded, csak azt iszol, a többi
drága, mondod. Majd aztán azt
közlöd velem, hogy én meg a tiédet,
de teljesen, mosolygás a képeken.
Valaki

Csak a harmadikig, válaszoltad.
Így tudtam meg, hány méterről
éled ezt a környéket. Számolni
kezdtem, és arra jutottam, hogy
onnan még mindenki másmilyen
lehet. Aztán az éjszakákra
gondoltam. Errefelé egy ház
tele van órákkal, amikor
a mellkasodon érzed, ha valaki
pontosan feletted alszik.A harmadikig

...hullámvert magadba,
mint mélytengeri búvár,
újra és újra alámerülsz,
lásd magad, mint soha előtte...imprinting

ha a szívet felhangosítaná valami,
befogott füllel menekülne a város,
ketten fognak eltévedni a széttépett,
újraragasztott térképen, a fényes ragasztócsíkok
és a perforációtól alig elváló utak között,
ketten fognak beleveszni a fonódásba,
de a ruha pántja még a helyén, alatta a járatlan út
és az ujjbegyek, sőt az egész tenyér belekövül a pillanatba,
ahogy a váll is, ez a gömbölyű gomb, késleltet, kívánja a hosszú záridőt,
Pastorale

Ítéletidő: ha ideér, ez lesz az utolsó.
Nem maradt semmink, a megmaradt szó
a körívbe rendezett vérlemezkéink
kiugró vastartalmát illeti. Boltíves
erővonalak hordozzák el a terület
nehézkes terhét. Mágnes vagy,
állítom egy üveglemezre szórva.
Fejem fölött az ég, akár az érc,
alattam a föld, akár a fém.
Körkörös erőterek

Ketten vagyunk. A földön a hamvas szilvák
csendje, és rajtuk két emberi rovar. A termés
ritka, súlyos esőként potyog. Kézzel megsérteni
minden szem érintetlenségét. Némelyikből
arany lé, vörös belsőség csorog.
Munkadal

Jól funkcionál a kínai napágy.
Nekem legyen mondva, én így szeretnék élni.
Dehát így is élsz — mondom magamnak,
amit egyszer tündöklő napsütésben
már mondtak nekem.
De ezt meséltem.
Boldog magány

úgyhogy ne add oda magad hogy elhagyhassalak
hogy beleengedhesselek a téli kába
szélbe hogy emlékezzek arra ami nem volt
hogy alaktalan felhők nőjenek a pupillákba
és tömör hullámok a fülüregekbe
Elhagyni

itt szélesül el minden.
felénk füstöl az avar és
két part közt reng a föld.
fátyolt köhög a völgy ilyenkor,
hogy ne kérdezd,
mit ér háton a tekintet.
felező

Tegnap tudtam meg, hogy meghalt.
Szerveit szétette a füst.
Persze hazudok, hogy tegnap,
a szavak nem voltak együtt
még akkor. Eltelt egy hét, és
a temetés is megvolt már.
Bent tisztasági meszelés,
kívül a nyár nyúlik tovább.
harmadik emelet

mióta szeretlek szinesztézia a reggel
refrén a szombat fokozás az éj metafora a melled
enjambement a szád és én költő vagyok —

mióta szeretlek a kézírásom vagy memória sejtmembrán
idegpálya a szívem ujjlenyomata testem receptora a túlsó part
m9

Mert ez a vérengző szerelem keresztülhajt
úgyis, ha sántán lépek a nap végén. Keresztül-
hajt tekintet nélkül a viseltes ruhákra és
félbehagyott ebédekre, mert egy tóparti
stéggel hiteget, egy üveg sörrel, és
hogy nem volt hiábavaló,
és mindegy, a fogak mozognak-e majd,
ahogy a mozgólépcsőn dülöngélünk a kis
szatyrainkkal a piacról hazafelé.
kacsakövek

Van negyedmilliód,
Ádámka.
Azok a gyors eszű szépfiúk kölcsönözték,
amikor meghallották,
hogy végre élni akarsz,
ha már olyan régóta kevered a maltert.
Tudták, hogy nem tudod,
hány nulla van a negyedmillióban,
és elneveztek kliensnek.
Körvonal

Harminc kilométerre van innen a város.
Elhagyott faházat találtunk itt.
Lányommal maradtunk,
amikor feleségem meghalt AIDS-ben.
Az országút mellett eldobott holmikat gyűjtöm,
néha pénzt adnak értük.
Marihuánát termesztek, a füst öli a szorongást.
Ha dühös vagyok, pisztollyal lövök palackokra,
van, hogy Elizára hasonlít, van, hogy rám.
Jason dala

látod, hogy mélyül köztünk a
tudodmi, és nem lehet megtörni
finoman vagy szépen.
ma nagy itt a tömeg, de
mégis félek, hogy elfutsz,
és te is félsz, pedig szinte

egyszerre mozdulunk, csak
egy félmosoly a spion.
(nevetsz; tudod, hogy már értem.)
pepita ofélia

Mikor a kabátom
szájamhoz
tapad,
pilláim csukom —
úgy húzom
a ravaszt,
hígítom
a kötelet,
nyakam köré fonott
lövegek:
kápráznak,
s minden szeret
egymásba,
villanás csorog
egy horpadt réz-
kádba.Koszos kabát miatt

Azóta nem zavarnak téged,
amióta rájöttél, hogy
a kertben bolyongó állatok
hasán egy egész élővilág van.
Miközben figyeled az élősködőket,
amik a drótszőrű mellső lábak
közelében lapulnak,
én olyan menhelyekről mesélek,
ahol a kérdések válaszokat fogadnak be.
Befogadva

Annak érdekében, hogy az emberek
többet nézzenek egymás szemébe,
és kedvezzenek a némáknak,
a kormány úgy döntött,
minden embernek kioszt pontosan
százhatvanhét szót naponta.
A csendes világ

A csésze aljára kövült, már mindig ott marad.
Fogva tartom az idejét, szemcséit egyenként imádkozom vissza,
ha lefelé fordítva a földre hullna.

Ő az agyából vasalná ki a ráncokat,
legyen felfüggesztett lepedő, tiszta lap,
túlvilági szél libbenti, és égeti a tintafekete nap.
Lélekmeleg

Halvány bőrrel születtem,
rajtad állt, mennyit barnulok,
te vittél játszani a napra.
Akkor szoktam meg,
hogy otthon vagyok.
Későn égtem le először,
végre nem védtem
a számat naptejjel,
próbáltam beszélni.
Fokozatosan

Ha tíz éve másképp döntesz, ha nem fekszel fel arra
a kórházi asztallapra, ha nem terítenek ki, ha nem zsibbasztanak el,
ha nem hoznak ki tolószékben, ha nincs hóvirág a párnádon,
ha nem gyűrött arcú nők a kórházi szobatársaid,
ha hamarabb felépülsz, és szeretkezni tudsz,
tán nem cserélnek le egy szűzkurvával,
ha megtartod, és mégis lecserélnek, vigasztalhatna,
van egy már iskoláskorú lányod,
felnőne látszatapaságban, ahogy te.
Szombat. Hétvége. Délutáni napló.

Csak játszanak a bácsik, mondták nekem,
amikor még volt nyár, és ijesztő
árnyékok nyúltak el a lomha homokban.
Kis kupacokba hordta a szél a nyírfagallyakat,
közéjük keveredett egy gumicukros zacskó foszlánya,
és elvoltak így, földszínek meg egy harsány nejloncafat.
A melankólia természete

Hány szerzőt is átültettem,
"kit-mit-valamit,
százával, emlék megretten,
jut félezerig.

A műfordulás

mársemnemtudom is
mársemnemértem is
— :
márdehogynemértem is
márdehogynemtudom is
Nemelégia is

mint hajamból a vörös
úgy koptál ki belőlem
nem festettem négy hete
lenövés a töveknél — ez vagy te
tincsekbe zárt nosztalgia
kádban narancsos csík
akciós termék a dm-ben
egy szenvedélytelen szín
a női lélekről

mint egy kései.
magányos.
megfáradt.
hajnali.
merevedés.

szép.
hiába. valóság.

amint leért a gép kereke a kifutóra,
a nehézkedéssel te is a
tüdőmre térdeltél, vagy lehet, hogy
még beljebb, lélekebb.
soha. többé. nélküled.
Lisszaboni esemesek

építkezzünk, mondja, és szamárhátíves ablakot akar,
meg magasgerincű tetőt,
gyűjtsük alá a gabonát és gondjainkat és pótalkatrészt mindenhez, mint nagyapám,
hátha hozzánk is megjönnek lesöpörni,
akkor meglesz nekünk is a legvidámabb világ.
fogunkon korcsolyázik

Ez vagyok én, ez itt a Rottenbiller utca,
április van, hajnali öt óra kettő.
Eszembe jut, egy versben valahol itt
dobott pénzt az éjszaka vízébe egy nő,
és fogadkozott, hogy nem jön ide vissza.

Előre dőlök, egy vers címére gondolok:
Fogadkozás a Rottenbiller utcában.
Ez a cím mennyire jó már.

Erről a Peer jut az eszembe, ahogy magyarázza,
hogy mennyire jó már a Nihil
című verse Karinthynak,
és idéz is belőle néhány versszakot,
hogy higgyem el neki.
Három vers

reggelente, összefüggésekből ébredünk,
mert álmunkban, egy gyűszűnyi mozsárban
összetörtük a hangszigetelő sövényt, Melkig.
s most reszket, mint egy sereg kiéheztetett zebrapinty,
a testünk. nem ülepszik le bennünk a járás.
csupa sebességváltás a nyelvünk. őrségváltás
egy másik nyelv előtt. mindig hozzáadunk, mikor
elveszünk tőle. a hullámzás szúrópróbái a parton:
a parton szobatiszta kastélyt árvereznek: a láng
ornamentikája a lekvárrá puhuló kerten: avar-
verejték csillog. reggel összefüggésre ébredünk —
sokáig a peremen vár és nem avatkozik be. kilépek
belőle, mielőtt tanulságra lelnénk.
Metapillanat XVI.

mindenkivel szemben ül, sosem suttog,
beszéde, mint egy kád meleg víz — mire
összeesne rajta a hab, már úgyis kihűlt
(ugyanakkor a sör felmelegedett a
szóbuborékok pattogása alatt:
így érkeztünk végül mindannyian
egy langyos hullámhosszra).
Társasági lény

Nem kellett ez a reggel ez az ébredés
Mit kezdjek egy nappal
Ha olyan éjszakát álmot arcot hord magában
Ami rég a föld alatt pihen
Elástalak
Hideg kétméteres tömb fölötted
Betont döngöltem rád
Nem mintha bármit is
Nem az az arc

ma kaptam egy e-mailt egy HR-es nőtől
csalódott volt amiért eddig még egy „gyakornoki eseményen” sem vettem részt
a „gyakornoki események” ugyanis olyanok mint az ebédszünet
és én egyedül akarok ebédelni
remekül belejöttem abba hogyan kerüljek el más gyakornokokat
leírhatatlan okból sírtam el magam tegnap este

Az egész környéket lezárták. Más nem
maradt állva, csak a rendőrség
kordonjai, a szeretők
szobáikba zárkóztak,
a bárpultos közönyös és kopasz,
a tetőablakban világít a hold.
Egy hétvége

Bináris rendszerekbe
szűkíti magát, mintha
egy térképen létezne.
Hajózási ismeretek

Vacsora után
hársfateát főztünk
a Mamával,
hogy megidézzük
az éjszakát,
amikor utoljára
az anyanyelvén álmodott,
és a falut,
ahol mindenkinek
volt valami különös neve...
Családfakutatás

fordulj csak el nyugodtan
ne furdaljon lelkiismeret mert
úgyis én rágom magam a miérten
pedig okot nem adtam de azt hiszem
nem furdal téged semmi csak a
nagy büdös üresség és a pótszerek
magány ellen macska hamburger
és barátnőknek hitt csajokegy színházi jegypénztárosra

Vasárnap a kislányok felsorakoztak egymás mellé,
a várkertben, a domboldalon.
Esténként lovakért sírtak,
és féltek, hogy ha lefekszenek,
nem kelnek fel soha többé.
Most szoborszerűen emelkedő ruhákba bújva
mosolyogtak, csupasz testű öregasszonyok.
A fotós egy utolsó pillantást vetett
ködlő hajukra.
A sétánnyá változott kislányok

Nem sok,
kis kevés.
Konyhakerti növényen
az első penész-
folt is lassan terjed
szét, mondhatni: még
majdnem ép, csak
épp van az a kevés,
ha kivágod,
hiányos lesz az egész.
Bagatell

haszontalan feslett szépség
túletettél hízelgő karjaid között
elhájasodtam szűk lett rám a valóság
szürke csuhája hát arany palástot
terítettél rám koturnuszt húztál lábaimra
hogy játsszam el s ne éljem életemet
Szépség

A villanypóznák
a villanypóznák az okai mindennek
az őket körülvevő mágneses tér
mint a narancs gerezdjei
közrefogják
mindig is szerettem volna
mágneses karkötőt
meg ágybetétet
tele apró mágneslapokkal
azt mondják jót tesz az idegeknek
A villanypóznák…

Látod, túléltük ezt is.
Egymásra csúsztak a tömbök az uszályok alatt.
A bokrok inai feszülnek, rugóra jár a kéz,
de végül mindig olyan esetlenül ejted magad mellé.
Föntről zajokat merít az éjjel, Krakkóból nincs tovább.
Mindig ugyanaz a szivarfüst, ugyanaz a nagykabát,
mintha az állandó gyűrűzések elnémíthatnák a tengert.
Búgócsiga

az éjszakába kavicsokat dobálok
figyelem ahogy a zavar
egyre táguló
körökben terjed
ameddig várlak

bárcsak tiszta szerelmet érezhetnék feléd, kitti.
örökké elhagynálak, egy szót se szólnék hozzád.
elfelejtenélek, lezárnálak.
ehelyett folyvást visszatérek fájó lényedhez
és ugyanott találom már megint magam;
a kiürült testközelség érzetében
és semmitmondó szavaid tükrében.
töredék a mellkasomra

Isten megbocsát a bestiának bennem,
és Isten megbocsát a baromnak.

Soha nem terveztem így.

Isten megsegíti, akiket bántottam,
és a halott madarakat a parton.

Soha nem terveztem így,
ámbár a madárügyhöz
nincs közöm.

Megbocsátás

földbecsapódást,
porfelhőt,
lángoló szérűt
mutat
a vágytalan
mozdulatlan
keresője...
A lebegés

Az aszteroidák
zuhanása nem
saját

megnyugvás.
Ércek, jég és
energia.
Földi leletek

Nincsenek kopások és feledések
csak barátok valamennyire
akkor is egymás életében
hogyha menthetetlenül a messzeségben
múltak ki közülük az évek
Ballada a felezőidőhöz érkezőkről

Velem szemben ült le a buszon.
Azt mondom neki:
„A fák sokkal zöldebbnek tűnnek
az országnak ezen a tájékán. New
Yorkban minden halványabb.”
Végül sikerült megszólítanom

Muszáj volt megszokni a hullámpalák réseit,
egy fészeroldal nyirkos lesállását, a zsibbadt
görnyedést. Ha el akartam kapni, muszáj volt.
Alig fáztam. Elég szénhalmokat látni,
hogy kályhameleg járjon át.
Köteg

Nyáréjszaka, sűrű zivatar. Rémország fölött
villámlik az ég. Nincsen út, de még van irány.
Az ablaktörlő vadul kalimpál, mint egy madárijesztő
kabátujja. Ketten ülnek a kocsiban. Nem szólnak
egymáshoz, a nő vezet. Előttük a fényszóró bizonytalan,
szűk udvara, körben a sötétség átázott, sűrű szövésű
drapériái. A szemek e madár nélküli tájon sosem voltak
elég élesek. Későn villannak föl az útszéli karók
vörös, foszforeszkáló csíkjai. A nő lassan hajt.
Burok

Gyerekkorában nevezték el
Dávidnak a zsidót,
mert alacsony volt és vékony
és szerette az állatokat, az
eltévedteknek kitörte a nyakát,
irgalmasságot gyakorolva.
Bújócska

Te már otthont érzel a vonatútban,
én még csak hangosodó fékeket
a vállaimban. Mindketten évekre
csomagoltunk, és csak hagyjuk, hogy pár
kopott községtábla döntsön helyettünk.
Azt mondod, itt tisztább a levegő,
de szerintem a legtöbb tüdőlebeny
ugyanúgy tűpárna, mint otthon volt.
És ez is egy pontosan olyan város,
ami a halottairól lett híres.
Eldorádó ostroma

össze kell raknom
a tegnapi napot
(s ezzel azt a néhány évet
amivel szerettelek)
miközben
a ma is szétesőben
és már lassan este lesz
ennek is véget
vet a test...(örök tegnap)

semmi gond mondtam
bár éreztem számban a keserű ízt
amit nem tudtam mihez hasonlítani
sem a testemen átfutó hagyd-abba érzést
a régi időkből
mikor még nem volt trendi a depresszió
Fölösleges egy délelőtt ízét magyarázni

Elképzelem legelső éjszakánk.
Világos délután, három körül.
Te munkahelyről jössz, ebéd után.
Akták hideg nyugalma leng körül.
A kulcscsomó nehézkesen kerül
elő a farmered hátsó zsebéből,
tekinteted leszegve nyúlsz a zár
után, talán még biztonságot ad.
Értelek

Ki vett rólad mértéket
Számba véve minden testrészed
Tudod jól
Vett cipőt, új ruhát
Írt könyvet, s te még csak meg sem nézted
Tudod jól
Dögösek vagyunk, drágám

ez ugyanaz, mint a múltkor
vagy mint azelőtt
vagy mint máskor.
itt egy fasz
és itt egy pina
és itt a baj.

csak te gondolod
mindig, hogy
most végre megtanultam:
hagyom hadd csinálja,
én majd mást csinálok,
én már nem erre vágyom,
csak egy kis kényelem
és egy kis szex
és csak egy kevéske
szerelem.
Akkor ez

Műút a social világában!

Vonnák Diána

Vonnák Diána prózája a legutóbbi Műútból

Kazsimér Soma

Kazsimér Soma verse

B. Kiss Mátyás

B. Kiss Mátyás kritikája Tóth Kinga: Holdvilágképűek c. könyvéről a legutóbbi Műútból

Isztin Péter: Radikális piacok

A piac sokak számára „csúnya szónak” számít — a „laikusok” és a véleményformáló értelmiségiek körében egyaránt. A „piaci fundamentalizmus” és a „neoliberalizmus” gyakran használt szitokszavak a nyilvánosságban; mi több, az utóbbi időkben egyre-másra születnek politika- és gazdaságfilozófiai szakmunkák, amelyek a piac erkölcsi korlátaival foglalkoznak.

Tovább »
Persányi Norina: Bőrönd

Én nem nyögök. Vagy ha igen, nem úgy, mint aki élvezi. Csak befelé. És befelé is zokogok már régóta. Egyre némább vagyok. Előbb csak, mint a növények. Aztán, mint a kövek.

Tovább »
Antal Balázs: Köpünk egymásra blues

Gyapja nő mohából zuzmóból
a földbe kelésként belemart betonnak
a beleállított hegesztett vasaknak
tavaszi nyári vad esőben eső után és minden éjjel

Tovább »
Farkas Arnold Levente: Alázatos is-

Huszadik cetli. Pócs-
megyer, tizennyolc áp-
rilis huszonkettő, vasár-
nap. Tegnap hibáztam.

Tovább »
Csécsei Dorottya: „Amiről nem lehet beszélni… az csupán némán visszhangzik”

1933-ban a párizsi Orbes folyóiratban Jean van Heeckeren és Jacques-Henry Lévesque Duchamp híres ajtajáról írott cikke mellett a művész két rajza is szerepelt. „A rajzok, amelyek a folyóirat egyik lapjának elülső és hátsó oldalán helyezkedtek el, Duchamp lakásának egy absztrakt alaprajzát ábrázolják. […]

Tovább »
Nemes Z. Márió: „A nyelv egy faj”

A kortárs költészetben mindmáig uralkodónak mondható az a modernista eredetű esztétikai ideológia, miszerint a médiakonfigurációk monomediális leszűkítései mentén válik stabilizálhatóvá az irodalmi tér szerkezete.

Tovább »
Szekrényes Miklós: Pszichopuzzle

Elunom aztán ezt is, kezdek megéhezni. Félrehajtom a nyitott erkélyajtót takaró függönyt, belépek a nagyszobába. Apám teste a heverőn fekszik, feje lelóg az ágyról. Szája és szeme nyitva, mintha hirtelen egyszerre akarnák befogadni azt a sok mindensemmit, amit eddig elmulasztottak.

Tovább »
Zsellér Anna: Mennyi különféle esztétika!

Seregi Tamás Művészet és esztétika című könyve a tanítás gesztusait viseli magán: mind az általa tárgyalt elméletekhez való közelkerülésében — a problematikák viszonylag rövid felületen történő, gyors kibontása —, mind az azoktól való távolságtartásban, amely nem ritkán kritikus, néhol szarkasztikus távolságtartást jelent.

Tovább »
Biró Zsombor Aurél: Egy bodza tövében

Remélem, Petrus áthív a szomszédba. Náluk zsömle van. Púpos tetejű. Úgy hívják, császár. Ha áthív, el kell fogadnom. Anyu mondta. Különben kapok a seggemre. Sose kapok, de mindig elfogadom. Nem szeretem a majonézt.

Tovább »
Kemény István: Versek

Kergettem egy pocsolyát,
mire utolértem, mindig kiszáradt,
és egy másik horpadásban
keletkezett újra.
Én fáradtam el előbb.

Tovább »
Csehy Zoltán: Bevezetés a líraelmélet labirintusába

Kevés jó líraelemzést, versértelmezést olvasni: a legjobbakat még mindig költőktől, szakmabeliektől, akik gyakran ugyan tudományos viszonylatban homályos apparátussal, de végeredményben a szoros olvasás hagyományát követik.

Tovább »
Hegedüs Benjámin Jutas: Átirat

Ha sejtésem nem csalna,
tapasztalat híján
csak fogalmam lenne,
hogy az idézett rész
kiket jelöl,
mekkora sugarú
az a bizalmi kör.

Tovább »
Antal Balázs: Ballada az ember fiáról

„ide érkezett meg vele az anyja az apja
a két nagyapja nagyanyja
azoknak anyja-apja és az amazoké
az összes mindenkié aki zsigerét vérét
minden baj ellenére megtartotta”

Tovább »
Lapis József: Kritikus tanulságok 13. Hozzászólás a Mohácsi—Lapis-vitához

A Mohácsi Balázzsal folytatott levélváltásunk után, a Műút szerkesztőjének ösztönzésére érkezett hozzászólásokat azért tartom hasznosnak és fontosnak, mert zömében olyan vitakultúrát képviselnek, amely közel áll saját értékrendemhez.

Tovább »