friss műút

Hírek

Legfrissebb hozzászólások

Versmalom

Mint aláaknázott tavaszi mező, virágfakadásban,
vagyok szeretetlen szerető, örök cicomában,
üres tollbetét meg karcolás, levélnyi,
macskában halk dorombolás, egérnyi,
vessző és pont, pont, pont három,
a hitem a tagadásban sem találom.
Éva

és ne engedje hogy megmondja
ne kövesse a szabályt a határ-
időnaplót a helyességet a
koponya köré fér a bicikli
és bármilyen firka
a monostorban is és
az összes kapcsos könyvben
12 fekszik 12 pálcával kaparták
a padlóba, amit a biciklis fúj:
írjatok mindenhova
Faliratok

A sértettségtől ments meg
Most és mindörökké, Uram.
Inkább borral hígítom a vizet.
Az ereket bal kézfejemen kék tollal kirajzolom,
Vénámat addig követem,
Amíg el nem nyeli a felkarom
Barátaim!

A fecskendőtűben az egész lét elfér,
E játszmában nincsen kezdet, nincsen vég.
Az ablakrepedésbe hullott tegnap egy légy,
Felfordult és átigazolt a holtak közé.

Hány napom, hány éjjelem van hátra?
Tudom rég, nincs helyem a világban.
Ma én, holnap te, aztán mind, aki van.
Ki éli itt túl a másikat?
Ki éli, ki éli, ki éli itt túl a másikat?

A légy dala

Ott, a bárban, arcát eltakarva, orrát tenyerébe rejtve
Egy fiú alszik. Vékony, mint egy hadifogoly, szakadt farmerben.
Ebben a városban a nyári viharoktól is csak elfárad az ember.
Bár lenne Isten könyörületes és locsolna inkább maltert.
Adj össze, Misa. Engem és az én átmeneti,
De lényeges,
Virradat előtti,
Részeges
Neurózisom.
Adj össze, Misa

I.
Kirántom, mi helyett?

II.
Kés. Magyar. Zsoltár.
Két konan

összetartó borítás falaz
kényes ünnepre motoz
érdeklődése hátországi
átfénylő homlokcsillag
bereteszelt ólajtóablak
Summarium

A szemedbe akarok nézni
és csak azt látni,
és nem látni magamat, ahogyan benne tükröződöm.

A szemedbe akarok nézni
anélkül, hogy közben magamat nézném.
Zsoltár

kiállítottak a százemberes
emeleteságyas terem közepére
az ifivezetők
mert suttyomban
sutyorogtam
a csendespihenő alatt
ilyenaboksz

Nincs lelki bujócska,
szimmetria, susmus,
szájgőze a lélek —
angyalfejű krampusz.

Virgácsa kibújik,
azzal nyom a falhoz —
bámulja a követ
az angyalfejű krampusz.
Kisváros

Az épületek nem halnak.
Kilátni a testből.
Ablakok néznek rá.
A létezésre. A Kioltásra.

Fodrászüzlet volt itt.
Szőr, a haj. Ékes hulladék.
A beszéd hőkioldója.
Olló vágja hidegen.
Csillár a nap

az első szó a tavasz, a má-
sodik szó a nyár, a harma-
dik szó az ősz, bűn volna ta-
lán a folytatás, ha naplót ír-

nak az angyalok, halálában
egy másik lehetőség irányába
mutat, pócsmegyer, tizenöt de-
czember harmincz, szerda...
eredeti szöveg

uram,
a hozzád felvezető lépcső meredek,
uram, nézd, én
így, széttörve
szeretlek
az ínyemre kenni, ilyenkor
megérinthetjük egymás kezét a
a szószék
lakkozott tükröződésén
keresztül
parov stelar

„Harapj ketté egy fügét, és a harapást add nekem!”
Tükörrel szemben kiabált magának,
és a hideg hamut whiskyvel öntötte fel.

Erős volt, kérges, mint egy tengerparti fenyő.
Kidagadó gyökerek tövében egy marék tengerisün-váz.
Szépsége nem működött:
tenyérnyi törmelék, emberé.
Akartál valamit?

Egy alak, nem sokkal naplemente előtt, odafönt az égen,
elfekszik, lassan, kockavállai nyomulnak a majdnem
teljesen szétfeslett hamuszürke kabátbélésébe srégen;
ez az opálkék emberforma, vagy inkább a Cassius
bíbora zárja, öleli magához a (mozdulat) borulat utáni és
a felhőszakadást megelőző pillanatban a várost, a Titanic
Quartert közelebbről.
Rózsafüzér Királynője avagy egy utazó napjai — [Dokkok, Titanic Múzeum, Belfast, NI (GB)]

nem vagyok túl optimista
mindig másé a jövő
legalább végy szelvényt
mondta a szent
ha a lottón nyerni akarsz
rajtam ne múljon
utol ne érjen a vád
ha kérni akartál
mért nem nyitottad ki a pofád

megértem sokezer holnapot
ékesít két méternyi vágás
itt vagyok majd hetven éve
minek a rinyálás
Pályázatot írt ki a kardiológián

A költészet úgy csúszik az álmokba
akár egy búvár a tóba.
A költészet, bátrabban bárkinél,
belecsúszik és elmerül,
mint az ólom
egy tóba, mely végtelen, akár a Loch Ness,
vagy olyan tragikusan zavaros, mint a Balaton.
Feltámadás

én szeretem, ha megbolondul
a szöveg. verbálisan basztam
már kutyát, lovat, kecskét,
és orálisan szüzet. nem hiszem,
hogy bárki nálam, vagy
bárkinél vagyok én bűnösebb
Beatcore

Ezt a nőt nem kedveltem.
Bántott, hogy kizárólag szépen lenne ábrázolható a csúnyasága.
Kínzott, hogy nem tudta, mekkora különbség van az alma
és az almát képviselő fonéma között.
Bosszantott, a méreg anyanyelvét úgy beszéli,
ahogyan a szelencében függ a nyakából az arany fondorlat.
2015.

tegnap a metróban egy srác fölszáll a kálvinon rám néz
kezébe veszi az okostelefonját a deáknál odanyomja az orrom alá
egy nyitva hagyott facebook-oldalnál születésem óta
nem néztem ilyen ostobán ő is elég idióta
fejet vág míg meglazítja világosszürke szövetkabátját
a nyakánál „be bright, beautiful and happy” ráng a monitoron
baromira nem értem mindezt miért kapom
teljes hold

látod, ami elmúlt, az mind vicinális.
apró lokációk,
tulipánnal és kiskerttel,
süvölvény dísztökkel,
és a kitépett dísztök hűlt helyével.
makrófelvételek vannak erről a szemedben.
vicinális

Nincsenek kopások és feledések
csak barátok valamennyire
akkor is egymás életében
hogyha menthetetlenül a messzeségben
múltak ki közülük az évek
Ballada a felezőidőhöz érkezőkről

nem tudom, mióta van meg ez az
IBM elektromos írógép: 12 éve
talán. legépelt ezernyi verset,
tucatnyi elbeszélést, egy-két regényt
és egy forgatókönyvet.
Mechanikus Lázár

Továbbhordják
a színeket, testarányokat,
és mivel nincs testtől
független lélek,
hordozzák a haragot,
a félelmet, és az
eredendő bűnt is...
A gének etikája

Vezényszavakba oltott trágárságokkal
összepingált deszkakerítés előtt
ismertem fel arca tündéri szabálytalanságában
az őt uraló káoszt.
Mindenféle vélt és valós bűnök
utórezgései kormányozták,
rám nézett, esdeklőn, hogy oldanám fel.
A bűnbánat természete

Még mindig lovagolnék és
reménykednék szüntelen vigyorgók és
meggyőzhetetlen, merev okosok között, bennem
a félelem, hogy ebben a városban sem
fogadnak, bepatkolom magam a
kültelki fogadóba, és reggel kezdem
elölről az egészet.
Don Quijote

A boldog emberek
mindent egyszerre látnak, ezért
ülnek a kocsmában naphosszat, és
sírnak, és nevetnek, és azt mondják
mindenkinek, aki még nem ismeri őket,
a legjobb meg se születni, s az ezután
következő legjobb: hamar meghalni.
A boldog emberek

párizs

álmomban a láp fölött
gőz száll, városok vesznek bele,
s én sárember vagyok.
otthon is lehetnék, mondhatnám
annak ezt a tüdőtépő sétát,
ahol a bokrok horzsolása,
a pernye tapadása
sejtekben elnyúlva
bölcsőként ringat el.
egy pont

Születésed után valószínűleg
nem haltál meg majdnem, mint én.
Talán elég anyatejet kaptál ahhoz,
hogy aztán később már
ne okozzon örömöt az evés...Anyatej

Uram, hallgass. Már elég sokat
beszéltél. És elég sokat hallgattál mást.
Hű vagy Te egyáltalán hozzám?
Hiszel Te bennem? Féltesz
úgy istenigazából?
CXLIII. zsoltár

Akkor van vége, amikor vége van.
És nem akkor van vége, amikor befejeződik, mert ha vége van, akkor még folytatódhat ugyan, de ez nem jelent semmit.
És nem akkor van vége, amikor másutt (máskor, mással etc.) basznak, hanem amikor vége van.
És nem akkor van vége, amikor észreveszik, hanem amikor vége van, és nem is akkor, mikor kimondják vagy kigondolják vagy elhiszik vagy meglátják, hanem amikor vége van.
Mikor van vége

Néha mikor felöltözöl, nem hiszem
el, hogy ez a szemed. Már itt se
vagy. Az utcán nem tudok lábnyomodba
lépni. Pedig mindenhol jártál már
te is. Egy öngyújtót forgatok ujjaim
között, mintha a kezemet fognád.
Eszembe jut, egyszer kivetted
cigidet a számból. Néha mondataink
összetalálkoznak mégis, olyankor
régóta hiányzom. Aztán elmész.
Most kérhetsz tüzet mástól.
Kivetted a számból

ha úgy vesszük, te azzal a történettel vagy egyenlő, amit majd elmesélek másoknak rólad.
például azt az esti veszekedést. te szexelni akartál, én meg nyomtatni.
kifogyott a patron, a kérdés így hamar eldőlt.
szóval ezek a történetek színekké és szavakká tömöríthetőek és
rájöttem, hogy az is lefesthető és az is kimondható, ami nem létezik.
kereszthuzat

Hazamész oda, ahonnan sokszor el.
Felülvizsgálod a tájat, ahol annyi tűz
Égett az ősz beálltával, hogy nem maradhatott
Sok szín. Senki sem kérdezte legyen-e
Fekete-fehér a kép, mégis egyszerre megérkeznek
A régi érzelmek, a fáradt földművesek.
És ami egyszer eltűnt, újra felszínre ér
Az örökös emésztésben. De már nem lesz könnyebb
A sűrűség, selymekről meg nem kell álmodni.

Egy táj felülvizsgálata

A sírhelykupec kérdezte az urnafalra mutatva,
hogy így jó lesz-e, azt mondtam,
inkább nézzünk valami személyesebbet,
pedig tudtam, szét akarta szóratni
a hamvait, hogy végre mehessen,
amerre fújja a szél, és amikor a férfi odavezetett
egy sűrűn parcellázott
területre, ahol a sírok akkorák voltak,
hogy épp csak belefért egy urna...Panel

Onnan ered a fény, onnan küldik.
Fénytározók, szem mögötti plakátok.
Erdő mögötti napnézés. A látás koronái.
Kapsz vizet is, felszíni csillogás a tiéd.

Mintha ajtót nyitnának a felhőkre.
Mert a sírban is vannak lépcsők, altornyok.
A világítás megkövül. Csend lesz vele.
Mint kézfogással az elengedés.
Altorony

nézd eltűnünk együtt utazunk két szemed két ellipszis bennük
gyújtópont minden tükröződés elcsendesedünk mint földhöz
vágott állatok megfeszül bennünk minden ín vonalaink túlmutatnak
a testen most arra gondolunk hogy a görcsök szorításában valóban
megpuhul a tér — szakad a hús óvatos mozdulataid alatt tárj fel
ne csak elnevezd szólítsd meg a szerveket törött madár markodban
függőleges hajítás felfelé

engem ez érdekel: hogy lehet beolvadni egy székbe.
nekem ez számít: párhuzamos-e az ajkunk.
én ezt látom: kibontott hajad a fény.
én ezt várom: seperjük ki az időt.
én ezt félem: hajnali hatkor a csendet.
én ezt kérem: eltűnni úgy, mintha várnál.
én ezt állom: szememben köt már a beton.
én ezt írom: torkomon ragadt morajlást.
én ez vagyok: hála és végtelen szégyen.
önmagam margójára

Az após garázst épített
az udvarban;
ki kellett vágni az öreg füzet.

Hegesztett vasrudakból
az alapszerkezet, fehér
lécek tartják a hullámos tetőt.

Egy reggel aranyló
pecsétek borították a kocsi
kék karosszériáját.
Gyanta

micsoda idők voltak
nagy volt a nagy
nagyon nagy
mondhatni nagyszerű

kifürkészhetetlen
bámulatos
felmérhetetlen
rettentő
nagyság

Idén nem barnul le senki.
Nem tudjuk, törvény szerint-e,
de vörösödünk, dagadunk
és üvöltve áruljuk el
egymást, másként nem hallanánk
meg mi sem.Hallgat

semmi gond mondtam
bár éreztem számban a keserű ízt
amit nem tudtam mihez hasonlítani
sem a testemen átfutó hagyd-abba érzést
a régi időkből
mikor még nem volt trendi a depresszió
Fölösleges egy délelőtt ízét magyarázni

én nem undorodom mások vérétől.
mégis, tudom, te láttad, amit láttál.
és azóta, mikor megnyalom a karom,
már én sem a tenger ízét érzem.
helyette égettszag dörzsöli az orrom.
szikes talajjá perzseltek a napszítta szemek.
roncsok és fuldoklók

úgyhogy ne add oda magad hogy elhagyhassalak
hogy beleengedhesselek a téli kába
szélbe hogy emlékezzek arra ami nem volt
hogy alaktalan felhők nőjenek a pupillákba
és tömör hullámok a fülüregekbe
Elhagyni

Álmomban elaludtam a házunk mögött a kertben
közben megérkeztek akiket vártam
szégyelltem hogy elaludtam rohantam be a házba
háttal álltak némán pakoltak
azután megfordultak egyenként
apám anyám és egy nő akit nem ismertem
kontytalan sápadt viaszbábszerű
nem szóltak hozzám
Álomszintek

és akkor letakartuk a tükröket,
elmosogattuk és bedobozoltuk
az edényeket, feltekertük a sző-
nyeget, betűrendbe állítottuk a
könyveket, majd bepakoltunk mindent
a nagyszekrénybe és beragasztottuk
az ajtaját.
Visszavert sötét

Hogy megtarthatnék bármit is; na azt (pedig
jó lenne egy s mást) nem hiszem.
S hogy politikai sarzsit viselők elűzik valaha
rosszkedvünk leginkább általuk ránk hozott telét,
azt már nagyon-nagyon rég nem hiszem.
(ha nem hangzana ellenőrizhetetlen dicsekvésnek,
hozzátenném bizonnyal: Nem tudom, hittem-e valaha.)
Ábrándkergetés (helyett)

einstein nagy tömegű csillagokról beszél
hogy hogyan görnyed köréjük a tér
eddig azt hittem nincs is ennél szebb
összeroskadás
de te két napja nem eszel
és még mindig lázas vagy
Catullus csókjaira

valamilepukkantbudaikocsma
ezerkilencszázhetvennyolcősz
: zene / füstköd / zene
esztendőkkelkésőbbesőstél
versekremosolygótelihold
: bor / pálinka / bor
újabbévtizedekmúltán
meghittbeszélgetésutolszor
: szívütés / imacsend / szívütés
gyászsutagyávasutagyász
nemelőttesemnemazótasem
: ésnincs / ésésés / nincsés


Nappalvanéj

Az apró öklökre támasztott szemekben
egyszer csak megláttam az Istent.
Különös nap volt, a házak mögötti
szeméttelep felett izgatott alakzatokban
repkedtek a varjak, talán a közelgő
vihart érezték, amely később bekáromkodott
a tetőkön és acsarkodva szaggatta le
az ajtónyílásokat fedő takarókat.
Legkisebb

eltévedek és soká nézem, ahogy lüktet a kupola.
ez valami élethez hasonló: kiszáradt ajakra a víz.
mint mikor felfeslettem a sziget sziklaszirtjére
és a hullám hozzácsapódott a fodrozott kőhöz.
most jó. keresztbe fekszem a szívdobogásodban.
a sziget

Ablaktalan falak,
falhoz tapasztott fülek,
ablaktalan falak,
süket szerszámkaristolás.

Sötét épületek szabályai,
falhoz tapasztott fülek,
ablaktalan falak,
süket szerszámkaristolás.
Hallgatózás

Ilyenkor reggel tényleg az enyém vagy,
leszöszölöm az arcod, kipihézem a tüdőd,
mint egy anya, hozok helyetted
döntéseket. A kontaktlencsém helyett —
eltűnt a szem álommozgásában —
újat teszek be, elválasztja a tekintetem,
lesimítok egy ráncot, nem berendezni
próbállak, csak kiélvezem a halk kudarcot.
Határ

Az időutazás
lehetséges.
Látom az embereken.
A mellékhatása
a test öregedése.
Mennyi idegen,
elromlott időgép,
letakarva az agyunk
árnyas fészereiben.
Időutazás, fényképek

Végül is tényleg elég lusta vagyok. Persze
diszgráfia, meg a többi kifogás. Azért
a házak között az utcákat jól ismerem,
harminc éve járok rajtuk. Láttam már őket
hóban lehugyozva gőzölögni, véresen,
láttam, ahogy forró sínek emelkednek ki
az aszfaltból, mint bálnák a jégtáblák közül
és láttam tízezreket ünnepelni repedt
hátukon.
cselekvésképtelen

Maszat van az ablaküvegen és
idegenfejbőr-szagú a fűtött levegő.

Szeretném az öklöm oldalával ledörzsölni,
ne zavarja a kilátást,
de nem teszem — nem tudni, ki ülhetett itt előttem.
Csak azt, hogy rádőlt a napnyugtára.
MSL-113

Ne hadonássz a boltban az esernyőddel,
mondta anyám. Különben az összes
spagettiszószos üveg a fejedre
hullhat és bele is halhatsz.
Lőttek akkor a ma esti partinak,
és a tekeklubba se mehetsz el holnap.
Nem lesz több szülinap tortával meg
limonádéval, mert helyette a halálod
évfordulójára emlékezünk majd keksszel
és teával.
Nem lesz több szülinap

a hadtörténetiben esett meg velem
sápkóros vitrinek között
hogy körbekorzóztak az egyenruhák
-ingek és -öltönyök
anyámmal voltam aki lemaradt
nem sokkal egy teremmel
apróság kötötte figyelmét
le rólam aki mentem
előre vagy hátra az időben
habár ez jelentéktelen
de végeredményként
a jelenbe érkeztem meg
vázlatvers

Máig adtam haladékot magamnak.
Megfizetem, mivel tartozom neked,
legalább te lehess elkényeztetett,
és ha a nevek még eszedbe jutnak,

árulkodj, hittan után ki vert meg,
panaszkodj, hogy éhes vagy meg álmos,
és az agyadra megy már ez a város,
csak megdöntenek, de nem szeretnek,

vagy mondd, ami jön, ezzel tartozom.Árnyékanya

amint leért a gép kereke a kifutóra,
a nehézkedéssel te is a
tüdőmre térdeltél, vagy lehet, hogy
még beljebb, lélekebb.
soha. többé. nélküled.
Lisszaboni esemesek

melankóliát formál a jobb kéz
balkézben dübörgő szívverés
mesél kezedben az üveg
csak egy üres háromnegyedes
ütem az ember
felütés feszültség
nocturne

torkomban örvénylenek a szálkáid —
mintha toporgó galambok a csatornafedélen,
mocsokba dörgölődző kölyökkutyák.
a nedves fának is van szaga:
mélybarnára sötétedik a levegő.
metsző élességgel

Még a hegyeket is hallom, ahogy
elkékült oldalukat fogják
kárörvendve és nevetségesek lesznek
és lent a vízben
a halak sírnak
és a víz
az ő könnyükből van.
Beteljesült Bánat

gyerekkoromban a malterban hagytam kéznyomom
még mindig látszik a falon bár kezem már nem akkora
vizek testvéreként keresi bennem hajlatát az anyag
formára vágott keveréke vagyok
a kapcsolatokból leülepedett sódernak
és egyedüllétben halmozódott cementnek
a magány nem szervetlen adalékanyag
concretus

Odakint ömlik az eső,
csak hallgatom,
úgyse láthatom a szmogtól.
Kövekről álmodom.
Becsukom a szemem és köveket cipelek,
örökké, egyik sarokból a másikba.
Aztán mindet vissza egyesével.
Másra gondolok.
Palakék

— én vagyok Czinki Feri legaktívabb instagramos ismerőse
— Zolika, aki belőtte magát a buzibárban (a Hír24 kommentelője szerint)
— volt csajom szerint „téma”, akiről azt beszélik, hogy kicsi a farka („de én megvédtelek”), ójee
— én vagyok az Árgus utolsó főszerkesztője
Hogy ki vagyok én?

futás közben
cipőtalpad surrogása
barlangi csend-zörej

dühös az ég
mert nem ér utol
billiónyi éves trükkjeivel
pusztán

ha leesik a Jézus feje szerencsét hoz
12 nő megy alatta minden nap angliába
mert ott ezt nem engedik
aztán visszaragasztják a lába alá 50-est
tesznek hogy vigyázzon este
a templomokban ragasztott jézusfejek
kevesebb anyagot a nyakába
hogy magától leessen
Faliratok — Dublini mise

Néha telefonált, recsegő, öregemberi hangon,
elmondta, hogy van, s mit evett aznap ebédre —
és már csak azt remélte, nem fog nagyon fájni,
ha csöndesen ajtót nyit utolsó látogatója, Mr. Death,
hogy elfújja az élet 97 éve égő, reszketeg lángú kanócát.
Egy sokakat túlélő ember halálára

A puhaarcú lány, akit
túl megrögzötten kezdtem el szeretni
egy októberben, nem engem választ.
Apró, lesből szúró fájdalom,
az összerezzenés szégyene
mosoly előtt. Függöny.
A puhaarcú lány

végy pár hetes malacot,
a néhány malacot aprítsd
kanál zsírban, zsírban
pirítsd, ahol túl piros, ha
a bőr piros, vizes kendővel
borogasd, lázad enyhítsd.
éhségtől haloványak

rögzítettük a felületeket
ne zörögjön a kilincs az ajtót rázza a szél
látszatai a rendnek
csavarodunk a menetbe szótlanul

poharamból kiürül a beszéd

ezt a várost a testemmel ismerem meg
tudod mint a gyermek mikor még
olyanokat tesz
másra igazán

A megbánás toronyterhét
pakolod fejemre, cipeljem,
amíg meglátom
a mondatot szemedben: Combok itt ki
nem fehérednek,
ha szúr a Nap. Esőerdő képű
sivatagban
összeégni nem szokás.
Látószög

tapogatok forró a vörös cserépkályha
befűtöttek mielőtt elmentek a bálba
nem mondták elmennek nem mondták tudom hova
az ajtót nyitva hagyták sötét a nagyszoba

ujjam dugom a résbe rángatom nem tárul
egy fényszilánk se válik le a spalettáról
alul nyitom de felül is bereteszelve
reménytelen nézek fekete mennyezetre
Bezárt kisfiú

mint a parton talált
apró hal gerince
kövek közé szorulva,
a dagály a hátán kivitte,
az apály meg otthagyta,
velünk játszanak ilyet napjaink,
nappal még csak-csak,
de éjjelünk, az nincs...
halgerinc

A halál uszálya úgy lobog,
mint a habzó fekete tej.
A tengert mozgatja maga után.
Fekete rúzs tapad fogai közé,
megbillen a pillanat, mikor a mellkasomra lép.
Halálhölgy

Amit szívedbe rejtesz, belül szorítasz,
szorongatsz - arca szorongatott, csüggedt,
maró világos, nejlonreggel, csupasz
plafon, szagos, salakos szél-, elment
vöröses hajával, salakos szél leheletével,
szemeddel, az éggel. Ott állsz, vagy fekszel,
kimeredsz magadból, mint akit
meglegyintettek. Mit kezdesz ezzel?
Let your heart

ezt nem lehet ezt te
nem tudod hogy ne legyen
csak azért ha mégis
sikerül belekezdeni az jó
nagyon biztató ha úgy
marad félbe hogy rátapadt a
verítéked mégse volt hiába
Szerszám

Az a horogként a homlokodba lógó,
fekete tincs — ott sincs, míg ki nem nyitod
az angol–román szótárt,
hogy kikeresd az alapvető igéket,
és ahogy a lapra nézel, a hajszálak
csigavonala árnyékot vet a szó
fordítására: kell.
Vágy

Végül a boncasztalon végzed,
a kés könyörtelensége emlékeztet,
értelmetlen az egész.
Apádtól örökölt megfelelési kényszer
üldöz, kimondatja veled:
Játsszunk ismerkedőset?
A fal felé fordulva rám hagyod
a boncmester szerepét.szekunder

Láttam megrészegedett nimfákat kivetkőzni
földöntúli szépségükből, gyönyörű romlás fátyla
borította üveges azúr tekintetüket.
Fejbőrükről millió napsugár zuhant alá sűrűn
a vak mélybe kebleik közé, mind piros színűre
festve, mint egy tétova vágy.
Corvin

Pár nap múlva, mikor nap váltotta az esőt,
teljesen másmilyennek hatott,
semmit sem láttam rajta abból
a kozmikus magányból és földi porból,
melyről azon az esős éjjelen gondolkodtam.
Itt állt, egyre több és több napfényben fürödve,
a járókelők pedig úgy haladtak el mellette,
mintha nem is lenne, valószínűleg már teljesen megszokták
a közelségét.
Baranya, téli vadászat — Kopernikusz szobra Varsóban

Lapzárta után érkezett a hír,
hogy megkezdődött a hanyatlás.
A hanyatlásügyi minisztert
azonnal kinevezték
miniszterelnök-helyettesnek.
Aznap több bolt ki sem nyitott.
A gazdák aratás helyett
felgyújtották az érett gabonát.
Összeomlás

görgő kavicsok,
avar alatt por, kutyaszar,
megoldatlan energia —
vagyok még sugár,
görbülő ingerület.
rugalmas feszültség az
izmokban, nem oldja fel
az elernyedés,
csak elpattanás óvatlanul,
őrizetlenül.
ostrom

Azt mondja, ez a baj a tanárokkal:
„Mit fog egy gyerek tanulni valakitől,
aki úgy döntött, hogy a legjobb, amit az életével tehet,
az, ha tanárnak megy?”
Aztán emlékezteti a többi vacsoravendéget arra,
hogy milyen igaz, amit a tanárokról szoktak mondani:
„Aki tudja, csinálja; aki nem tudja, tanítja.”
Úgy döntök, hogy inkább megharapom a nyelvem (az övé helyett),
ellenállok a kísértésnek, és nem emlékeztetem a vacsoravendégeket
arra, hogy az is igaz, amit az ügyvédekről szoktak mondani.
Mert ugyebár mégiscsak eszünk, és ez egy udvarias beszélgetés.
Mit csinálnak a tanárok

Ahogy egymással szólunk
kottázni kellene
pedig zenéről szó sincs
ez zenétlen zene
valami körvonalzik
de nincs hozzá közeg
és nincs érzék se hozzá
hallani nem lehet
Ahogy egymással szólunk

Mégis addig tartottam
számban az utolsó szót,
magamnál a
kimondás jogát,
míg szétmállva,
nyelvem két végén
lett belőle
keserű és édes.
vegyrokonság

zene a fülben. kinézek a buszablakon —
megtorpanok képlékeny valóságom üvegperemén.
f-molltól betépve kanalazom az ideggyenge pillanatot,
míg sárga fakarmok kaparásszák a sötét felhőajtót.
az előbb még üres ülés voltam, maroknyi rátévedt napfénnyel,
mostanra egy madárörvény magja lettem.
a nyugalom tűkön ülve lebeg bennem.
rezignált pszichózis, 69 dB

Nosztalgiakerek szemek. Így nosztalgiázni nem is merek.
Az arcporcelán felett alig hullámos, hátranyalt, sárga haj.
Szicíliai citrom. A szája meg málna, harapott málna.
Sárgahajú, fehérbőrű: a villamos színei ezek.
De nincsen remíz: ízlelgetem a szót, mint egy habrolót;
akarom mondani, eddig nem volt.
LORENZO RIBEIRA — Martina mondja

Amikor a magas férfi belépett a tanáriba,
nemcsak amiatt súgtak össze a tanárnők, hogy milyen sudár
ember keresi Ádámot a 6/b-ből, hanem hogy biztos a rendőrségtől jött,
mert aki olyan eleven, mint én, az egyszer úgyis olyat csinál,
hogy hívni sem kell a rendőrt, jön magától.
Repülőrajt

Egyszerre nyúltunk a kilincshez
ajtót nyitott valamelyikünk
hiába szeretném felfogni
Van, mihez nem találsz foghatót
és van, mit többé nem foghatsz már
Azt hittem, hogy nem alku tárgya
ha te felsegítesz a földről
én felsegítem a kabátod
s többé nem zárunk kulcsra ajtót
Jobban szeretlek, mint szeretnéd
de azt hittem, hogy ez nem nagy bűn
Kiírom, kihúzom, átírom
áthúzom — kezdem megérteni
Legalább majdnem megpróbáltuk
megpróbálta valamelyikünk
S bár nem vagy itt, de ajtóidat
nyitva tartod a szemeimen
Valamelyikünk

Az út kikövezett szarvasbogár (fussunk neki még
egyszer, írom föl jegyzetfüzetembe) az út, ami nem
vezet sehová, és nem is repít innen el, mert annyira lassú
és nehéz és visszataszító, hogy azt hihetnénk, e helyt
a Magyar Nagy Alföldet vizionáljuk…, hogy e helyt
az embernek nincs is több gondolni valója; vagy nincs
tovább vagy nem halad vagy bogarászik.
A Rózsafüzér Királynője avagy egy utazó napjai — [Kurca, Kórházkert, Szentes, H]

Ha végigmegyünk a híres emberek
listáján, az derül ki, hogy először
mindegyik dolgozott. Mondjuk George Bush
nem úgy néz ki, mint aki
bármit is csinált volna, viszont egy ideig ő volt az elnök.
Játék a hírnévvel

Velem szemben ült le a buszon.
Azt mondom neki:
„A fák sokkal zöldebbnek tűnnek
az országnak ezen a tájékán. New
Yorkban minden halványabb.”
Végül sikerült megszólítanom

Tompával nem a gólyát szólítom meg
csak Attilát akit két évtizede
valahogy majdnem fiunkká fogadtunk
Zsóka kezdte de végül átragadt
rám testálódott ez a hihetetlen
megnevezetlen szótlan apaság
belénk hasított akkor az a kéthazás lét
két városos mert Miskolc és Fülek
ekkor került szoros társas viszonyba
a tudatunkban egy valódi sors
folytán
Neked két hazát…

azt hittem nem maradt több kétely
s hogy magamból örökre kiírtalak
kikoptak mellőlem a barátok is
elfogytak a bűvös koccintások
s végül a poharakat is összetörtem
de az önzés labirintusában sem találtam a lényeget
lapos lettem és öntelt mint a plakátok
melyek felkúsznak a falra
s már nem számolom
hány álmot aludtam át nélküled
mióta csak halott emlékeket tudok szeretni…
csak azt számolom

A látómezőben egy látható mező.
A mezőn két láthatatlan állat legel.
Az egész mögött tudni vélünk egy pásztort.
Akiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni.
Hiszen nem látjuk az állatait sem.
Horizont

Nem csináltam semmit, itt vagyok,
nézz rám.
Hazudsz. Minden szavad hasznavehetetlen
gyémánt.
Boldogok voltunk egykor, de már nem
vagyunk.
Azért egy-két évig még lesz egymáshoz egy-két
szavunk.
Ezeket el fogjuk mondani. Mondjuk, hogy
érdekellek.
Folyamatábra

Könyörögj Guiterriez-ért, kapzsin siet hatalomért,
Boudinért, szétszakadt cafatokra,
Ezért, ki megcsinálta saját szerencséjét,
És azért, ki saját útját járta.
Könyörögj Floret-ért, egy nagy dög tépte szét a tiszafák alatt,
Könyörögj érettünk most és születésünk óráján.
Animula

Galéria

A diavetítéshez telepítsd a Flash Lejátszó bővítményt.

Műút a Facebookon is!

Szépírás

Medvészet

Webképregény

Kikötői hírek

Kiskáté

Esszé

Kollegiális napló

Nőtérfél

Kritika

Új Krisztina

Új Krisztina: nem a tél búcsúzik

Sinkovicz László

Sinkovicz László kritikája Závada Péter Roncs Szélárnyékban című kötetéről

Juhász Róbert

Juhász Róbert: Fényváltás

Csete Soma: A felhám apoteózisa — Hozzászólás Závada Péter kötetéhez 2.

A fentebb vázolt hibák Závadánál nem precedens nélküliek, a Mész két verse is segíthet felismerni a problémák gyökerét.

Tovább »
Fitos Adrián: Vissza

Nem értette Rúfuszt, miért akarja a könyvet, ha egyáltalán nem akar magáról semmit elárulni. André szenvedett tőle, és mérhetetlenül izgatta.

Tovább »
Szijj Márton: Függetlenek függősége

Benne voltunk, és ő már nincsen benne, én meg még mindig, de ő még mindig bennem van és itt is fog maradni. És nem csak ő, hanem mások is, még korábbról előtte, mert aki egyszer be, az többet ki már nem. Én minden esetre így működök.

Tovább »
Szabó Gergely: Tűr

Ha csak a pupillára erősítek,
cseszhetem, ellebegsz. Az ürességben
nem tisztul a köd, se a szoba,
de azért megszokjuk.

Tovább »
Szabó Dárió: Lincoln-emlékmű

Whiskey-t szürcsölsz, a hónaljadat
szaglászod. Két hónapja csak a pornó megy
és a tengerentúli sorozatok.

Tovább »
Hartay Csaba: Paplan alatt olvastam zseblámpával

Ezért olvass. Aki nem olvas, azon meglátszik, amint megszólal. Az olvasás csak a hasznodra válhat. És mindent olvass el. Újságcikket, ponyvát, krimit, szépirodalmat, mikor mihez van kedved. Elkalandozol olvasás közben? Akkor pihenj kicsit. Nem muszáj egyszerre ötven oldallal végezned, ha úgy érzed, sok, akkor csukd be a könyvet, és foglalkozz valami más, hasznos dologgal.

Tovább »
Oláh András: következetlenségeink

emlékeink idegenségét méregettük
és romjainkkal bajlódtunk a régi
kaszárnya lepusztult falai közt

Tovább »
Ureczky Eszter: Vadorzás és vándorlás a brit irodalom erdejében

Lábass Endre trilógiája témája, tartalomjegyzéke és külleme által is igen nagy reményeket kelt az olvasóban, ám az Árnyékkereskedő egyik legfőbb tanulsága éppen az, hogy nem érdemes túlzott előzetes elvárásokkal megterhelve a kezünkbe venni egy ilyen hatalmas volumenű vállalkozást.

Tovább »
Mesévé oldott emlékezés

Mindezt leginkább az teszi indokolttá, hogy az utóbbi években megjelent számos, a magyar hagyományokból levezethetetlen első kötettel szemben a Csendélet sárkánnyal esetében egy, a hazai irodalmiságban gyökerező olvasat látszólag evidens módon működtethető, amely a traumaelbeszélések és a „diktatúra gyermekszemmel” tematikájú szövegek kontextusában helyezi el az alkotást.

Tovább »
Fehér Renátó: Volkswagen Sisyphus

Mert járókelőt erre nem látna a drón,
sofőrt sem, csak kóbor kutyát alkalmi életveszélyben,
meg a határsávot, amit domb takar ki
a szélvédő elől.

Tovább »
Veszprémi Szilveszter: Az ecetmuslicák elmenekülnek a széndioxid elől

A korlátnál az apa fogja a gyerekét.
Együtt nézik a szökőkutat,
és a világoslazac járólapot.

Tovább »
Szabó Gábor: Szemben a Medúzával

Mindezért tehát Bán kötete — jóllehet legszűkebben vett tárgya az idő — alapvetően térképzeteken, jelesül különböző mélységmetaforákon keresztül argumentál.

Tovább »
Nemes Z. Márió: Kritikus tanulságok 11. Hozzászólás a Mohácsi–Lapis-vitához

Azt gondolom, hogy az újkomoly perspektíva egy olyan reduktív esztétikai ideológia, amely valahol a kritikai beszédmód(ok) és a történő irodalom közti „megkülönböztethetetlenségi zónában” (Gilles Deleuze) képződött meg a kétezres évek közepén.

Tovább »
Fehér Miklós: Reinerék világa

Mindketten örültek a mozgásnak, egyetlen edzést sem hagytak ki igazolatlanul, olykor alacsony hőemelkedés ide vagy oda, dobták és rúgták a bőrt.

Tovább »