friss műút

Hírek

Legfrissebb hozzászólások

Versmalom

Ha méreggel is elmúltál egy reggel
és ki is fosod mind az összeset,
megénekled, hogy ennyi volt az éjjel
és hálás vagy, hogy újrakezdheted,
hogy élhettél itt kávéval, befőttel,
hogy éltél bőven — gyomrodban remeg,
hogy amfetamin nincsen és egy nő kell,
a változásban jó lesz majd neked.
A kolozsvári váltás

Hosszú kötelet kell fonnia képzeletben
annak, aki igyekszik nem gondolni
saját köldökére. Aki tenyerét hasán pihentetve
inkább gondolna megbűvölt állatokra.

A festő ecsettel hímezi az abroszba saját nevét,
mintha. Aztán megfesti a lakomát
döglött nyúllal, üres kehellyel, narancshéjjal.
Mintha

négyen vagyunk. egyikünk éppen mesél.
mi hárman a székeinkben előredőlve várjuk,
hogy mondjon valami ostobaságot. és akkor nevethetnénk rajta.
de most épp nem mond semmi ilyet. most a világ úgy-jön megy
körülöttünk, mintha kezdeni akarna velünk valamit.
ahogy öregszünk, egyre többször ül be közénk. olyankor elhitetjük vele,
hogy szívesen látjuk, nevetünk a poénjain, ha néha kérdez,
nagy szavakkal válaszolunk. a székében előredőlve várja, hogy hibázzunk.
előredőlve

a Hemiplégián vasárnap van
mennybe mennek a betegek
a boldogság kibírhatatlan
egyszerre történik meg veled életed

a légyszaros ablakon betűz a nap
nedves szempár habzsolja a fényt
kívülről nézvést ez egy kirakat
amely mögött szervizelik a reményt
Csipetnyi só a sebre

az est kivirul. mint langyos csillag
forog vagy kering. lustán vonszoljuk
valami köldökeinken áthaladó, merev
tengely körül. végpontok vagyunk, így
születtünk s körré vágyunk, ahogy minden
alakzat gömbölyödni kíván, s minden
sík csak félmegoldás. létezésünk a másikhoz
simul, akár egymásba írt testek, összes
mozdulatomban téged kereslek, ahogy egy
egyenes keresi merőlegesét.
egymásba írt testek

Mivel egy társalgási téma éppen egy pitch,
Fogásonként negyvenszer zsilipelnek át.
Időben föl kell venni ezt a ritmikát,
Mert bármi itt akár egy perc alatt lehet giccs.
Szonett a Francia Nemzeti Frontnak a helyhatósági választásokon aratott nagy arányú győzelme után

ez a cella az otthonod
ez a sötétség a tiéd
ebben eligazodsz ezt
ismered és voltaképp szereted is
ha ezen az elfogadást értjük
elfogadni azt ami csak most
van készülőben csak úgy mintha
szibériai messzeségből kéklene rád
egy ismeretlen szempár vagy egy barlang
némasága szólítana meg
Csak azért

Szar a járdán.

Balkáni gerlék
fészkelődnek a padláson.

A szellőzőablakokon
jutottak be.

Egész nap hallani az ideg-
tépő sipítozást.

Padláscsend

Amit szívedbe rejtesz, belül szorítasz,
szorongatsz - arca szorongatott, csüggedt,
maró világos, nejlonreggel, csupasz
plafon, szagos, salakos szél-, elment
vöröses hajával, salakos szél leheletével,
szemeddel, az éggel. Ott állsz, vagy fekszel,
kimeredsz magadból, mint akit
meglegyintettek. Mit kezdesz ezzel?
Let your heart

ha teljesen önkéntelenül és előzetes indok
nélkül képes vagyok a rettenetes napoknak —
munkahelyi elidegenedés, általános boldog-
talanság, anyám, anyám — ellentmondani,
az általános leépülés helyett visszapillantani,
csupán a kényszer kedvéért, az érdemem
nélküli hajnalokért, akkor érezni fogom, hogy
nem volt hiábavaló a hosszas időzés az ágyam
mellett, ülve és gondolkodva, miképpen
a hangszóróból Chopin prelűdje hullámzik,
minden egyszeri hang leüt bennem egy újat
Chopin Prelude

Ha mindez nem történt volna meg velem
egyszer már, ha vérre nem láttam volna
rá életet, földre vizet, égre mindent, amit
lehet, egy individuális mitológia
nevében azt, ami tán ott se volt,
nem tudom már, menedéktelen
csöndeket, tértelen, sötét, hibás,
zuhanytalan lelkű házak bánatát, pirosra
zöldet, zöldre mindig kéket, kékre sárgát,
szemeim fülnél fontosabb tanúk lennének.
Hullám, mollban

koordinátává lettél bennem,
és valahol az eseményhorizontomon innen,
mélyen a réseimben ülve
adataid helyetted is meghatároznak.
gondolat és hang között

Esténként meglátogat
az origami ember.
Kisimít és összegyűr.
A kezével barkóbázik:
kő, papír, olló,
állat vagy növény?

Ökölbe szorítva hallgatok,
de nem érdekli. Így figyel.
Ahogy a kezével játszik:
precíz mozdulatokkal,
feszes élekkel
hajtogat.
Origami ember

Mennyi idő múlik el,
a konyhakövön állok mezítláb,
lekvárt eszem csavaros üvegből,
nézem az utcát,
nézem az utcát.
Délután kutyával

Haragszom rád,
mert itt hagytál minket, asszonyt,
gyerekeket, tanítványokat, a temetésedre
sem mentem ki a csepegő esőben, csak
hónapok múlva, kerékpárral, virágot
vittem neked a napsütésben.
Haragszom rád

és repülők jöttek,
bombákat tátogott az ég.
a méhedben éltem akkor,
szó nélkül, ahogy
a talaj rezonál;
ellenkezik.
siet

a székemen ül és felnevet
én persze nem vagyok szerelmes
nem is tudom, hogyan kell azzá válni
vagy hogy milyen szálak fűznek a nőhöz
akinek mellét most blúzából kicsomagoltam
és tartom a kezemben, hogy csodálhassam még egy darabig
Eső utánig

nincsen bennem érzés vagy nem tudok róla
lelkem mint avarban meglapuló róka
levél alatt alszik belefagy az álom
ülünk egy ideje mindketten az ágyon
elhallgattál te is én sem jutok szóhoz
egyikünk sem talál el az utolsóhoz

mehetsz előre nézhetsz hátra
beváltható vagyok de látra
nemversek

A tűzhely fölött szögre akasztott lélek
lobogó vízbe dobom,
hogy megnézzem mi fő ki belőle.

Macskák jönnek,
kéregetik a lelkemet
mondják: micsoda boszorkány,
kéncsövekkel lötyböl
lelkekkel pancsol

Én csak megkavarom a kozmoszt,
s meredek a forgó örvénybe.
- Úgy dobnak fel a máglyára egy nap,
mint az összeszáradt, vén gallyat –
mondtad.
A konyharuhába belehímeztem az arcodat: akkorát ordítasz, a fél világ összeszalad, mikor a tűzről lekapom a fazekat.Konyhatündér

nyárszagú pocsolyagőzöket inhalálok,
hogy legalább emlékezzem. de nem megy.
se születésre, se halálra,
se halálra, se a határra,
se a határra, se a tengerre,
se a tengerre, se érkezésre,
se érkezésre, se eltűnésre,
se eltűnésre és se korán,
se korán, se nagy késésben,
se késésben, se időben.
mégis belezuhanok

reggel felé esni kezd,
derengenek a kikötő fényei,
víz hull a vízbe,

közelebb hajózva kirajzolódik az írás,
elmész, visszajössz, nem halsz meg soha,

partot ért, lába a pallón megremeg,
ahogy lüktetni kezd benne
valami lassú, nehéz anyag biztonsága
Hullámtörő

ha a szerelem lángos, akkor
menjünk a balatonra,
de ne várd, hogy ott bármit
is könnyebben levetkőzhetünk.

látod, azok, ott, mintha jobb ötlet híján
feküdtek volna a partra lemeztelenedni,
és semmiképp sem egymáshoz.
Balaton

az a tenyér amit rád eresztek másé is lehetne erre gondolsz
miközben lefelé haladok a hasadon mindjárt felhúzom az óvszert
meg foglak kérni rá azt mondod soha nem kaptál törődést
azok a szemét férfiak aranyhallá akarok változni ami fel-alá úszkál
menetirány

Te már otthont érzel a vonatútban,
én még csak hangosodó fékeket
a vállaimban. Mindketten évekre
csomagoltunk, és csak hagyjuk, hogy pár
kopott községtábla döntsön helyettünk.
Azt mondod, itt tisztább a levegő,
de szerintem a legtöbb tüdőlebeny
ugyanúgy tűpárna, mint otthon volt.
És ez is egy pontosan olyan város,
ami a halottairól lett híres.
Eldorádó ostroma

Árva voltam, szőke és román,
rideg krumplilevest ettem
reggel, délben, este.
Csak húsvétkor engedtek ki a városba,
de a Főtérnél tovább sohasem jutottam.

Néztem a földön a fonott sarat,
a patikából kilépett elém egy öregasszony,
valami nagyanyaféle.
Nem tudom, hogy ő adott nekem pénzt,
vagy én neki,
csak a kezekre emlékszem, meg pénzcsörgésre.
Kimenő

azt hittem nem maradt több kétely
s hogy magamból örökre kiírtalak
kikoptak mellőlem a barátok is
elfogytak a bűvös koccintások
s végül a poharakat is összetörtem
de az önzés labirintusában sem találtam a lényeget
lapos lettem és öntelt mint a plakátok
melyek felkúsznak a falra
s már nem számolom
hány álmot aludtam át nélküled
mióta csak halott emlékeket tudok szeretni…
csak azt számolom

Ilyenkor reggel tényleg az enyém vagy,
leszöszölöm az arcod, kipihézem a tüdőd,
mint egy anya, hozok helyetted
döntéseket. A kontaktlencsém helyett —
eltűnt a szem álommozgásában —
újat teszek be, elválasztja a tekintetem,
lesimítok egy ráncot, nem berendezni
próbállak, csak kiélvezem a halk kudarcot.
Határ

nézd eltűnünk együtt utazunk két szemed két ellipszis bennük
gyújtópont minden tükröződés elcsendesedünk mint földhöz
vágott állatok megfeszül bennünk minden ín vonalaink túlmutatnak
a testen most arra gondolunk hogy a görcsök szorításában valóban
megpuhul a tér — szakad a hús óvatos mozdulataid alatt tárj fel
ne csak elnevezd szólítsd meg a szerveket törött madár markodban
függőleges hajítás felfelé

néha megijeszt, hogy a zártságban
milyen sűrű a végtelen. a test köteg,
vakon kezdődő fémcsövek. befalazott
ösztönök kongása vagyok, rozsdásodó
vértestek. a keringés ellehetetlenít, egy
pillanatra együttállnak a szervek, a távolodás
első mozzanataként megérintik egymást a
vérkörök. mint üres üzemanyagtartály, a
nyújtózkodó végtagoktól elszakad, hazahull a törzs.
függő teher

kettészakadnak az árnyékok,
egymásra fekve vetik hullámaikat
a sötétségben.
miért e tompa sietség? kinyílnak
majd a kapuk, eléd jönnek a kutyák;
néha kilép egy-egy tétova alak, elnyeli
a köd, ahogy célja felé halad
felhúzott vállakkal, a kiszámított lépések
biztonságával.
El a köd

Van egy pagodám.
Állok a pagodám előterében,
és várok egy járműre,
amely majd elém kanyarodik.
Lehet, nem is pagoda ez,

pláne nem az enyém,
de jogom van itt állni,
és jogom lesz felszállni arra a járműre,
amely majd idekanyarodik.
A pagoda

Tárkány, az Elvis-frizurás főpolgármester
Megnézte az óráját: már öt is elmúlt.
Késik a vásárból, de úgyse kezdik nélküle
A gyertyagyújtó ceremóniát, igaz?
Az önkormányzat mutatós párkányzatán
Fölgyulladt a színes lámpasor:
Hókristályfüggöny, koronával ráadásul!
Hópaplanos fenyődísz és világító pehely!
Ízléses fénypalást meg lampion!
Vásárban


Az első képkivágás: egyenlő oldalú, négyzetes puszta.
Szakadt függöny mögött a főszerepben nyikorogva fordul
a zsinórpadlásról belógó homokóra: két végénél belapított nyolcas.
A lepergő fekete homok helyére fehér homok csurog alulról felfelé.

A második képen egy fehér hattyú és egy másik, fekete.
Egymással tökéletes szinkronban, apránként falják föl egymást.
Gömbölyű, szürke madár lesz kettejük góleméből. Gömböc,
vagy padlásra lógatott zsák, tenyérnyi, foltozatlan lyukakkal.
Animált szárnyasoltár

kitti — szeretlek,
csak úgy magamnak.

és kezdesz a szokásaimmá válni,
már-már szégyentelenül;

a szíved ritmusára
húzogatom a bőrt
a farkamon.
töredék egy lány mellkasára

az ablakon túl téli giccshajnal, bent a
szoba levendulaszagú reszketése, mint
mikor már egészen csend van. így
meghallottam, ahogy utoljára szólítasz
a saját nevemen. abbahagytam a
karácsonyfadíszítést,
ágyadhoz léptem, te pedig lehunyt
szemmel csak ennyit mondtál:
szeretnék meghalni.Epilógus

éjjelente szaggatott kép vagyok melletted
ahogy a sziluetted pontjait összekötve nézem
hullámzó mellkasodon a tengert
és amikor nem figyelsz lebukom a bordáid mögé
mellkasodon a tengert

A sértettségtől ments meg
Most és mindörökké, Uram.
Inkább borral hígítom a vizet.
Az ereket bal kézfejemen kék tollal kirajzolom,
Vénámat addig követem,
Amíg el nem nyeli a felkarom
Barátaim!

ritmikusan mozgó állkapocs
ütemre, kiszámítható
elfáradtál s észre sem veszed
aludni mész
kiharapsz egy darab életet
gömböt fújsz
arcodra ragad. vagy kiharapsz egy darab életet de nem lesz gömb csak nyálas cafat az íze se jó lassan elnyom az álom valami a szádban ott maradt: a kiharapott darab élet. álmodban félrenyelsz. te magad.halálra rágva

Belülről puhább lehetett.
Finomabb, hiszen a füstölőszag is benne aludt el.
De a természete olyan volt, mint a gyermekbénulás.
Torzult.
A gondnok felesége

a háromféle könnyből az úgynevezett
érzelmi könnyek tartalmazzák a legtöbb hormont,
és a tehetetlenség törvénye ereszti meg a csapokat
a balansz helyreállását elősegítvén.
gyerekként elhúztam a függönyt közvetlen
a legszebb történetek előtt,
így a varázs tovább lebeghetett, kiiktatván a felismerést,
hogy a boldog élet közel sem biztos,
viszont a halálban a vallások java és a tudomány is
egyetért.
tudom

Folyton rágta a ceruza végét. Ezt akkor is lehetett tudni,
ha épp nem volt a szájában semmi. Úgy tartotta az ajkait.
A grafit, mert amúgy mindig csak ceruzával írt,
a tinta ízét nem szerette, sötétszürkére színezte a szegletet,
ahol normálisan mosoly szokott bujkálni a nőknél.

Függő

Ha maholnap jóízűen elfogyasztom magam,
vajon duplámra növök, vagy eltűnök örökre?
Agyam újfent tréfás oroszrulettet játszik.
A tárban csupán túlélési ösztönöm — csörögve.
Önetető

Tegnap tudtam meg, hogy meghalt.
Szerveit szétette a füst.
Persze hazudok, hogy tegnap,
a szavak nem voltak együtt
még akkor. Eltelt egy hét, és
a temetés is megvolt már.
Bent tisztasági meszelés,
kívül a nyár nyúlik tovább.
harmadik emelet

A hetvenötösség a
hetvenöttelenség!
Minden a
hetvenöttelenségig
hetvenöt!
(seventy-side)

Hazamész oda, ahonnan sokszor el.
Felülvizsgálod a tájat, ahol annyi tűz
Égett az ősz beálltával, hogy nem maradhatott
Sok szín. Senki sem kérdezte legyen-e
Fekete-fehér a kép, mégis egyszerre megérkeznek
A régi érzelmek, a fáradt földművesek.
És ami egyszer eltűnt, újra felszínre ér
Az örökös emésztésben. De már nem lesz könnyebb
A sűrűség, selymekről meg nem kell álmodni.

Egy táj felülvizsgálata

Mindannyian ismerjük a napba nézés tárgyilagos,
Fenséges veszélyét, ami vakságot okoz. Ki bír
Ellenállni, s fogyatkozáskor szobája sötétjébe
Bújik a sötétülő fény vizsgálata helyett? Majd
Később, mikor a vakság, mint ok és okozat
Kényszerpihenőre ítéli. Magadat okold és ne
A sugárzást, részecskék helyett anyag és lélek
Kapcsolatát vizsgálhatod a szuterénben, ahol
Azt sem veszed észre, ha a villanykörte kiég.
A sötét szoba

én szeretem, ha megbolondul
a szöveg. verbálisan basztam
már kutyát, lovat, kecskét,
és orálisan szüzet. nem hiszem,
hogy bárki nálam, vagy
bárkinél vagyok én bűnösebb
Beatcore

felkészülni a télre, aztán nagykabátban
állni a napon. ez az izzadságszagú
várakozás közös bennünk. amikor meg-
unod, a törölköződ az árnyékba teríted,
oda fekszel. mert te is úgy szeretsz fázni,
ha kitakarózol, vagy nyitott ajtóból
integetsz. a vacogást ilyenkor felváltja
a tisztaság érzete. a többi csak hideg.
nem vettük észre

én nem undorodom mások vérétől.
mégis, tudom, te láttad, amit láttál.
és azóta, mikor megnyalom a karom,
már én sem a tenger ízét érzem.
helyette égettszag dörzsöli az orrom.
szikes talajjá perzseltek a napszítta szemek.
roncsok és fuldoklók

Visszajött a városba, talált
albérletet és állást,
munkahelyi íróasztalát rendben
tartotta, számlák balra,
levelek jobbra. Bár a dohányzóban
mindenkit megkínált, a kapcsolatépítő
takarításban nem vett részt, ezért
a közösség bomlasztása miatt
elbocsátották.Értékrend

Mosolygó anyát láttam
magam fölött megrepedni.
Szépen születtem.
Komilfócsecsemő.

Apámtól meghalni tanultam.
A végén felült az ágyon,
keresztet vetett,
és visszahanyatlott.
Holtidő

eltévedek és soká nézem, ahogy lüktet a kupola.
ez valami élethez hasonló: kiszáradt ajakra a víz.
mint mikor felfeslettem a sziget sziklaszirtjére
és a hullám hozzácsapódott a fodrozott kőhöz.
most jó. keresztbe fekszem a szívdobogásodban.
a sziget

Gőz sistergett. Valaki torkát köszörülte.
Senki sem szállt le és nem volt ott
Egy lélek sem a kihalt állomáson.
Csak a nevet láttam — Adlestrop.

És fűzfák, füvek, füzikék,
És bakszakáll és szénakazlak,
Éppoly csöndes-magányosak,
Mint bárányfelhők fönn, a magasban.
Adlestrop

és akkor
bepárásodott az üvegtest
hogy elolvadhasson
a hó
a Csomolungmáról

aztán megfeszültek
az ér-vitorlák
hogy elszabaduljon
az agyamban
a neveda Csomolungmáról

— Számozhatnánk, dátumozhatnánk…
talán a legegyszerűbb, ha számozzuk.
— Jó, de milyen számrendszerben?
Bináris, oktális?

— A kettest nem ajánlom, mert az hosszú lenne.
Mint az ETA Nulladalában:
„Néha nulla vagyok, / Néha meg egy,
Nem osztok, nem szorzok, / Nekem egyre megy”...
Hexa

eleinte azt hittem, ismerni fogsz,
úgy ismerni, ahogyan szétoszlik a tekintetem,
ahogyan felolvad a körülötted vibráló
elektromosságban, a hétköznapi csapadékban,
meg ebben a remegő láthatatlanban,
amely beborítja az egész bolygót...
mint a patakok, a folyók

Zuhogott az eső mindkét nap.
És hónapok, vagy talán évek óta
nem éreztem magam annyira
boldognak, mint épp a Sóstó környékén,
ahol hat-nyolc éve
utoljára láttam anyát.
Égszakadás

Anyám nem hisz a feltámadásban.
Ebéd után vagyunk, szomorú emésztés
Vette kezdetét, a test ellassul.
Nem hisz, mert a parcella
Ki lett fizetve húsz évre.
Majd fizessétek tovább, mikor
Már nem leszek, és vállvonogatva
Eltünteti a terített asztalról a tor
Szemnek kibírhatatlan, földi
Maradványait.
Tedeum

Nincs más irány, csak követni, amit tudsz,
Nincs más irány, csak bízni a döntésében,
Nincs más irány, csak ne harcolj az árral,
Nincs más irány, csak hinni a végső úticélban.
Idegen vagy, míg nem súgja, maradhatsz.
Idegen vagy, míg nem súgja, az utadnak vége.
Zöld Völgy

János éppen a számítógép előtt
ücsörgött, mikor úgy félvállról apja
megkérdezte tőle, hogy hány kiló is
valójában, nem tudott hazudni, így
egyenes választ adott, mire apja
ráfelelte, milyen kicsi a világ...
Cölöpök

Az ősrobbanás számukra tölcsér-veszély alakját ölti magára,
mesterségünk a kavargó,
fosszilis fény feltárása.
Hagyd nyitva az ajtót, kérlek.
Az elemi ég bináris, harcban áll.
Egy fal fele

össze kell raknom
a tegnapi napot
(s ezzel azt a néhány évet
amivel szerettelek)
miközben
a ma is szétesőben
és már lassan este lesz
ennek is véget
vet a test...(örök tegnap)

Haljunk meg együtt mondta szó szerint
érteni véltem tudtam hogy miért
kibúvó nem volt de a habozást
nem titkolhattam
ha lezuhannánk mondta de sosem
azért vettünk jegyet és amikor
közel voltunk hozzá elfelejtettük
halálközeli volt mégis az évszak
Haljunk meg együtt

azonos magával. tovább’. azonos val. azonos valval.
no persze. tehát az árnyék. az viszont. kitüremkedik.
ím. árnyéka. merthogy az is van. neki is van. szóval.
valamiért eltér. eltérő. pedig olyan ő. szó – mi – szó.
kicsinyt más. eltérő. jó szókkal szólván. ’más – más.
Szócikk

Persze önző vagyok, miért is tagadnám.
Semmilyen közösség ne köszönjön nekem
semmit: a sikerbe, ha rángattam, a magam
kedvéért rángattam őket. Szükségem volt rájuk,
ahogy szükség van statisztákra egy filmben.
Önazonosság

Talán nem komor ez a húsvét hétfő
a Schwesterek fehér rajának,
akik a koranyári napmelegben, ártó
szilfek váratlan fuvallatai közt
a kórházudvaron üldögélnek
délben, s beburkolóznak szinte
a forzíciák példás rigók tompította
sárga derűjébe.
A bruderholzi forzíciák

És a krónikus lalofóbiás irtózik a néma
olvasástól, mert a torok részei úgy is
mozgolódnak. Retteg az állapottól, melyben a közlő
már nem egy szelf, mert a tudattalanjában gyökeret vert,
hogy nekünk folyton rohamunk van, és hogy a beszéd már
mindig is halálba vezet.
Lalophóbia

Elesett az éjszaka, és amíg a koncertre várunk,
kielégülésed is ritmust akar.
Akkor a karmester arabeszkjeit tépi, gúnyt játszik egész röviden,
majd álmában emelkedni kezd, de a küzdelem átfajzik
egy rétté, amelynek tagjait kőből formázták.
Íme, a dombból feltörő láva, és a pázsit, ahogy kileng előre és hátra,
akár az égő éjjeli lámpa, mozgásom rendezi el.
1008. emeleti szonáta

át kell a boltba szaladni tejért,
zörög a kanna, a vázhoz ütöm,
ázott ruha, szétázott papiros,
itt lenni, nem, és nem tudni, miért,
itt én biciklizem, és nem tudom,
tej, föld, eper, szavak, víz, összemos.
Ha nem szabad

Historia est magistra vitae,
a történelem az élet tanítómestere,
tanultuk hajdan az iskolában,
ahol — ez rögtön a háború után volt —
még rágógumit és ami csokit lehetett kapni,
és mikor beállt a fagy az udvaron,
kórusban tüntettünk szénszünetért.
Történelmi dilemma

Az első szál, amelyet az istenek a motólára
vetettek, a Hajnalvégen bomlott ki, ahol
a szegényebb istenek laktak, akiknek beljebb
nem jutott hely. Vagy máshonnan jöttek,
és itt találtak maguknak menedéket.
A paraszt Párkák

ez ugyanaz, mint a múltkor
vagy mint azelőtt
vagy mint máskor.
itt egy fasz
és itt egy pina
és itt a baj.

csak te gondolod
mindig, hogy
most végre megtanultam:
hagyom hadd csinálja,
én majd mást csinálok,
én már nem erre vágyom,
csak egy kis kényelem
és egy kis szex
és csak egy kevéske
szerelem.
Akkor ez

Folytonos morálcsőszködés,
megint porig aláztak valakit,
ez megy, kérem, hogy ne jöjjön
vissza. Mert közéjük tartozom
én is, dérrel-dúrral belököm
az ajtót, nyakon vizelem őket.
Ettől a megaláztatástól néha.

Űr-be-utazások

A félelem, hogy elfelejtem, jól vagyok,
számba kúszik, mint egy szó,
ami megbánta, hogy kimondták;
keserű mondatokat szorít
fogamhoz, nyelvemhez, ínyemhez.
Hagyja abba, azt akarom,
mert jól vagyok,
mert vérem a vérem.
Vannak ilyen reggelek

Ha valakinek túl sokáig szorítod a kezét,
elhúzza. Így lesz vége. Tuják tisztelegnek.
Kinyújtott, kifeszített mozdulattal az égnek.
De ez nem szerencsétlenség. Kapitulál egy napszak.

Ahogy a fényt meg tudják festeni. Az árnyékot.
A visszafordulást. Úgy kellene nekem is.
Szemben a mólón egy férfi alszik.
Ujjbegyére damil kötve. Így akarok érzékelni.
Kapitulál egy napszak

fényesre nyalt eresztékeim újra és újra megnyalják
a permethideg hullámok, erőből körbemosnak,
kilúgoznak minden kapupántot, szívlakatot, ölelő
csavaranyát. vén kecske, sós lével folyik a rozsdás föld,
patakokban erózió, egyedül a kilátótorony
marad, kikezdhetetlen fémtest. mozdíthatatlan,
ledobták egyszer a horgonyt, és lenn maradt,
tapossa a tengerfenék homokját, ha tudnám, mi tartja ott.
a lélek kész, a test erőtelen. újra nekifut.
Belvedere

Akkor van vége, amikor vége van.
És nem akkor van vége, amikor befejeződik, mert ha vége van, akkor még folytatódhat ugyan, de ez nem jelent semmit.
És nem akkor van vége, amikor másutt (máskor, mással etc.) basznak, hanem amikor vége van.
És nem akkor van vége, amikor észreveszik, hanem amikor vége van, és nem is akkor, mikor kimondják vagy kigondolják vagy elhiszik vagy meglátják, hanem amikor vége van.
Mikor van vége

Igen, most az ígéretre várnék, hogy majd jössz,
látlak, beszélünk, de nem ma, így, hanem akkor,
ha egyszer még újra lehetünk együtt úgy, ahogy.
Másképp, mint amit most egymásra kényszerítünk.
Ölelést, csendes odafordulást, önfeledt nyugalmat
és beteljesülő ígéreteket várnék — de nincs mire,
mert rád telepszik és megrémiszt vágyakozásom,
ami, érzed, valamit megint követelni kezd.
Körkörös romok

válladra terítettem a zakómat
így is fáztál csak a szemedből
sütött rám valami forróság
oly régen éreztem már ilyet
körülfont boldogságod hidegtől
kéklő kezed mégsem tudott
felengedni az enyémben rideg
voltam nagyon pedig reszkettél
tűnődtem most dideregsz vagy
az öröm ráz mint régen amikor
orgazmus után ugyanígy láttalak
remegni — csak néztél egyre
étcsokoládé szemekkel és én
mindjobban szégyellni kezdtem magam
mert nem érdekelsz már mert
egy másik miatt
szenvedek régen
válladra terítettem

I.
Kirántom, mi helyett?

II.
Kés. Magyar. Zsoltár.
Két konan

Sokszor hiányzik még az a móló,
a széles kagylók, az üres térképek,
a partra vetett fiú és a hideg víztől lila ajka.

Tenyeremben tengernyi bőrök, teleírt füzetek,
iránytű helyett a neonfénnyel zizegő csillagok.

Mögöttem a tengereim, előttem az óceán,
az út mentén hídpillérek, teleírt oszlopok
— képzelt híd a cetek és a parfümszag között.
Ámbra

lassan eltűnsz mindenhonnan,
ezzel erősödik az érzés, hogy nem
te tehetsz róla. ettől felgyorsul az eltűnésed, egyre
szélsőségesebb leszel.
mérgeket és ellenmérgeket keversz magadban.
rájössz, a lassú halál
kitesz egy hosszú életet. aztán
a fordítottjában reménykedsz.
önnekrológ, hogy újrakezdhesse

November végi, enyhe ősz, nem érzem jól magam, fáradt
vagyok, sétálok egyet a faluban, ki a Táncsicson, el a
park mellett, be az olajosházak közé, odaérek a régi
házunkhoz a Zsigmondy utcában, szolgálatinak kapta
meg apa, születésemtől az iskolakezdésemig laktunk
itt, most látom csak, hogy a temető mellett van, bemegyek,
a golf egyes a bejáróban, a disznóólakhoz vezető útnál ott
az elvadult facsoport, szegény Bodri a láncon, bemegyek...
Ház

hamar fölénk nő a táj és
köd leszel — vakfoltot ölelő látás.
elfütyül mellettünk a szél.
aztán mind elfelejtünk újra
megszületni.
váróterem

Ezeket a száraz vacsorákat kellene
megszeretni, hogy azt együk,
amire igazán éhesek vagyunk,
ne csak a morzsálódó és ne csak
a karikára vágott anyagot,
mely telített gyomorral ültet aztán
a tévé elé, elégedettséget színlelni.
A közös dolgok tőkéje

Tudatlanok vagyunk, hogy egy nyelv
Tartományát félig is birtokoljuk,
Lehetetlen, hogy a szavak megmutassák,
A világ és a költészet lényegét.
Senkiföldje

A lányok olyanok,
mint a villámhárító,
ügyesen hárítják el
a fiúk bókjait, dicsérő
szavaik elől kitérnek, akár
egy éles kanyarban az autó-
versenyző az akadályok elől,
s a lányok néha maguk is
villámként viselkednek, megcsíp
a fiúkra szórt gúnyos megjegyzésük,
hogy ennek nagy a hasa,
az túl ronda,
az ott béna,
ez itt unalmas...
Lányok

cipellek magamban hónapok terhe.
zárványidőbe kövült szerelemmel.
üres hasam falán az izmok
gyantaszoborba temetnek.
kiolvasom mindig minden irányba
imaként apró rezzenéseid nyomát.
talán mert féltél világra jönni
csak ezt a pár remegést küldted át.
fosszília

én néha nem tudok mit szólni.
olyankor mintha nem lenne holnap
úgy lopdosom vissza a csuklódról
magam. sóhajtok és megmarkollak.

és te nagyon próbálsz nem észrevenni,
kiserkenő véred némán nyalod fel,
aztán csak hunyorgod a pernyét előttünk;
nem vagyunk se távol, se elég közel.
augusztus

kiállítottak a százemberes
emeleteságyas terem közepére
az ifivezetők
mert suttyomban
sutyorogtam
a csendespihenő alatt
ilyenaboksz

Szökőár előtt az óceán
több száz métert visszahúzódik.
Látni az algával benőtt sziklákat,
a sziklákra tekeredett halászhálót,
ahogy egy turistacsoport a tengerfenéken
a víz felé sétál, hogy az iszapba süppedt
jelzőbóják közt pózoljanak —
később közülük néhányat
csak a nyakukba akasztott fényképezőgépek
fotói alapján tudtak azonosítani.
A víz felé

mint amikor meg akarom nézni neten
a kedvenc csapatom meccsét pedig tudom
hogy vírusos az oldal aztán mégis rákattintok
ilyen mikor itt fekszel mellettem nekem meg
már a szuszogásodtól feláll
nincs kedved hozzám bújni? kérdezed
szerinted nincs? szorítom össze a fogam
aztán meggyőzöm magam ráfogom az udvariasságra
Kimegy belőlem

Újpesten már sötét van.
A beton nem akar tőlem semmit,
gyűlöli az idegen anyagot.
Aszfalt-mezőkön nem szedek virágot.
Már Nietzsche is halott.
himnusz

szürkületkor végül
elhullanak a madarak,
lassú dermedésbe merednek,
mint elhasznált percek
a fölösleges térben.
nyikorog, majd megáll a
huzatban egy villanykörte.
zúg egy vezeték.
ficam

csak fehér melltartóddal harangoz
szobámban karácsonyt a pillanat
nélküled lassan térek magamhoz
jeges ünnep ragyog a szív alatt

lelkem lombjaira fagy a magány
melegséget nyúz a hiány kése
temetőben pihen apám anyám
csak a fenyőt csomagolom fénybe
Karácsonyi hiányok

Búuuúu! Bu!
Szép Ernő:
De ez mind annyi volt mint mikor a sűrű nyájban
TD: Minden a végtelenségig megy!
Bú-tiszta búza, bú-ocsu

Ülök szokott zugomban.
Nem kocsma, hisz lány vagyok,
a kanapé sarokban.
Lankás párnám dűnéin
dűlt boroknak bíbora,
enyhül tünde, búgó kéj,
disznó szóid dallama,
s hónaljad sós illata.
Kerge Mancika verseiből

ő minden bizonnyal ott volt
és bőségesen jóllakott a lőpor
szagával. nem éhes —
ezt mondogatta, ha pecázás után
hazaértünk: utálta azokat a halakat.
és utálta a kovácsműhelyeket...
A tó eredete

kinyitja az ablakot.
karja vékony, rajta kék foltok.

vár.
szikraeső hull.

lent valaki kiált.
himnusz után

Föllázadt a nyár, de nem volt rózsája, se indulója.
Októberben esőkbe bújtunk, az út mentén
elgázolt kutyák feküdtek. Kifordult belek,
vér és szőr. Az autóban a boldogtalanság
maratonfutóiról beszéltünk, akik, három évnyi
szerelmük kizöldült egét nikotinsárgára festve,
most öblös, öreg fotelban ülnek, és azt ismételgetik,
„itt legalább otthon vagyunk”...
A vaskorszak után

Galéria

A diavetítéshez telepítsd a Flash Lejátszó bővítményt.

Szépírás

Kikötői hírek

Esszé

Kollegiális napló

Nőtérfél

Kritika

Patak Márta

Greetings from Aleppo – Patak Márta prózája

Kerber Balázs

Kerber Balázs stratégiai versprózájának részlete

Kupa Júlia

Kupa Júlia írása a Nőtérfélen

Kállay Eszter: Határ
15.07.29.Kallay Eszter_thumb

Ilyenkor reggel tényleg az enyém vagy,
leszöszölöm az arcod, kipihézem a tüdőd,
mint egy anya, hozok helyetted
döntéseket.

Tovább »
kabai lóránt: Az a hülye sün
15.07.29.Az a hulye sun_slide

„el is vagyok veszítve, / meg is vagyok találva, / van is párom meg nincs is, / egyedül mint az ujjam, / akármelyik az ötből, / mert nem jelentek semmit, / de mégse lehet mindent / a véletlenre fogni”

Tovább »
András László: Érzelmi és gazdasági közösség
15.07.28.Erzelmi es gazdasagi kozosseg_slide

Volt a Pride. Eredetét és célját tekintve polgárjogi mozgalom. Hátrányos megkülönböztetés felszámolásáért, egyenlő jogokért. A kulcsa a figyelemfelhívás. A többség figyelmének felhívása arra, hogy egy kisebbség hátrányosan megkülönböztetett. Holott. Holott ugyanolyan emberek, mint bárki más. Mindössze valamit másként csinálnak. De hát mindannyian másként csinálunk valamit. Ezt-azt.

Tovább »
Turi Márton: Az utolsó lepkevadászat
15.07.27.Turi Marton_slide

A felhőtlen türkizkék égbolt úgy borult a davosi hegyekre, mint egy hatalmas, kristálytiszta ölőüveg. A tengerszint feletti közel kétezer méteres magasságban, a túláradó nyári napsütés földöntúli ragyogásába burkolózott fenyőfák között sárgásbarna folt úszott. Egy nagy ökörszemlepke volt, amely épp megfelelő nyugvópont után kutatott hosszú és kalandos útjának kipihenéséhez.

Tovább »
Csutak Gabi: Egy lepkebáb modellje
15.07.27.Csutak Gabi_slide

Lolita kék görkorcsolyát viselt, szintén kék, ormótlan térdvédőkkel, mintha szándékosan álcázni akarná csontozatának tökéletes arányait. Ráadásul a sípcsontján jól látszott a halványrózsaszín folt, ami egy nemrég lekapart varr nyomát őrizte, mintha enyhén gyűrött selyemmel helyettesítették volna az egyébként egyenletesen homokszínű bőrt. Belehuppant az első fotelbe, ami az útjába került, és kapásból azzal az unott és fitymáló mozdulattal lapozgatta a magazinokat, mintha már órák óta nem találna más szórakozást. Én persze mindvégig egészen más irányba néztem, látóterem pereme éppen csak súrolta a térnek azt a szegletét, ahová ilyen váratlanul befészkelte magát. Később ő is végigmért, amikor pocakosan, fontoskodva előreszegezett állal átsiettem a hallon, úgy lobogtatva lepkehálómat, mint valami fehér zászlót.

Tovább »
Nagy Csilla: Demóváltozat

Egy, a kortárs (illetve a legújabb) magyar irodalomról szóló tanulmánykötet szükségszerűen egyszerre kétféle fókusszal kell, hogy tekintsen a tárgyára. Az elsődleges cél irodalomtörténeti: a szövegekkel való foglalatoskodás tétje minden bizonnyal az, hogy napjaink irodalmi irányzatait, tendenciáit, dinamizmusait feltárja, és valamilyen olvasat, elbeszélés mentén egyfajta rendszerben tegye elgondolhatóvá azokat. De míg a „hagyományos” irodalomtörténeti megközelítés számára „a múlt szövegei és jelenségei értelmezendők, jelek, a jelenéi pedig értelmezők, jelentésadó (»jelentésfeltáró«) eljárások”, addig a kortárs irodalom kutatója olyan szövegekre koncentrál, amelyek éppen most íródtak, tekintete mindig olyan eseményekre vetül, amelyek éppen most mentek végbe, és mint ilyenek, szerves részei, adott esetben előzményei a jelenleg is zajló folyamatoknak.

Tovább »
Nyirán Ferenc: Tiltott zóna
15.07.26.Nyiran Ferenc_thumb

Háttal a konyhaablaknak megcsillan
a reggeli napfény kávéscsészéden, csak
szemedben ül a másnap étcsoki színű
bánata, s vállad lejtői a csüggedést
sugallják….

Tovább »
Valastyán Tamás: A végesség távlatai

De milyen is pontosan a Lapis József által előadott halál-narratíva? A két világháború közt született verseket újrateremtő olvasással ma diakrón megelevenítő kritikai igyekezet társként tekint bizonyos bölcseleti reflexiókra, és kreatívan applikálja azokat önmagába, de fontos hangsúlyozni, hogy a poétikai törvényszerűségek vagy motivikus összefüggések és a filozófiai reflexiók mindig motiváltak, azaz magából a versszöveg dinamikus kiteljesedéséből erednek az általánosítható elvek. Az imponáló és releváns szakirodalom applikatív feldolgozottsága által Lapis egy saját narratívát teremt, amelyben a hermeneutika kérdezés-orientáltsága, a dekonstrukció szövegimmanenciája és az esztétikai tapasztalat befogadáscentrikus mozgásai egymáshoz idomulva hozzák létre az értelmezés színes játéktereit.

Tovább »
Császár László: nagyság
15.07.25.Csaszar Laszlo_slide

micsoda idők voltak
nagy volt a nagy
nagyon nagy
mondhatni nagyszerű

Tovább »
Nyilas Atilla: Beszélő nevek
15.07.24.Nyilas Attila_slide

Te Varjú és te Mérnök utca!
Te Fehérvári és Bécsi út!
Titkos központ, Ezüstfenyő tér!
Áldott Kosztolányi Dezső tér!
S drága Móricz Zsigmond, te Körtér!

Tovább »
Kardos Rozi: Jancsi és Juliska
15.07.23.Kardos Rozi_slide

Fogta magát Jancsi, azt elindult vissza. De amikor meg indult volna vissza, elkezdett esni a kénköves eső. Mondá magában, hát akkor hadd maradok még. Így hát újfent kinyitotta a nagy fehér jobbkezes szekrénynek az ajtaját, ami belül úgy világított, mint a lelkiismeret, de hideg volt az, akár a kiskonyhánk falun reggelente, amikor télvíz idején beléfagyott a moslékos vödörbe a víz. Nagy hatalmú szekrény lehet ez, nem csak egy egyszerű szekrény, mert minden hajnalban ott áll ez a Jancsi vagy egy órahosszat. És zabál.

Tovább »
Kállay Eszter: Hazafelé
15.07.22.Kallay Eszter_thumb

Nem magamat, őt védtem, amikor megpróbáltam
elrángatni magam, zsinóron lógó, szomorú
tört könyök, a helyzet élessége marasztalt,
hegyesszögű asztal.

Tovább »
Antal Balázs: Nyári képek
Thomas hittin' the afterburner at the end of a long day. Trail magic of biblical proportions over the horizon

A napégette műút kamaszkorom majd minden nyári napján cirka harminckilométeres körben Csernelyből Mogyorósdon, Szilváson, Visnyón át Dédesig, és onnan Nekézsenyen meg Darócon át Csernelybe vissza — másnap meg fordított irányban, vagy akár Dédesből neki a Lázbércnek, s onnan be majdnem Barcikáig, de legalábbis az ivánkai alállomásig, a Schwinn-Csepel nyergében, amely a Nyírségben ugyanúgy tropára ment.

Tovább »