friss műút

Hírek

Legfrissebb hozzászólások

Versmalom

Minden este szúrnak. Nem tűvel,
de átpiszkolt, álnok szilánkkal.
És töltenek: rém-álomgázzal,
mint egy szolga lufit, aztán minden
szemét reggel még ki is szúrnak.
LORENZO RIBEIRA — A Cukor poharát

Levetett szkafanderrel, mezítláb járkálsz
egy őserdő nedves belei között,
a föld virágzó, meleg gyomrát taposod,
mint ki megszületésére várva
feszíti szét a bíborszín ölet, ahova
aztán mégis repülőjegyet vált,
és most körédborul megint egészen,
és telve lesz azzal az éjszakai erdő,
ami bennem csak kép, csak volt talán,
most levedlett szkafander vagyok.
Hol nem vagy

Az após garázst épített
az udvarban;
ki kellett vágni az öreg füzet.

Hegesztett vasrudakból
az alapszerkezet, fehér
lécek tartják a hullámos tetőt.

Egy reggel aranyló
pecsétek borították a kocsi
kék karosszériáját.
Gyanta

Ha a hegyhez készülsz, ne válassz
kerülőutakat. Felejtkezz el a falvak
és városok mesterséges fényövéről,
melyben gyakran mosdattad arcod.
Az árnyas erdő szellemei miatt kétség
vagy rémület ne tenyésszen benned,
hisz hogyan is zavarhatnád meg azt,
ami összemérhetetlenül nagyobb
és tartalmasabb mostani önmagadtól?
Zarándoklat a sziklához

Ne egyél többet a szobádban, mondta anyám.
Ha csak nem akarsz még több bogarat magadnak.
Akik pontosan az olyan alakok miatt szaporodnak,
mint amilyen te vagy. Egyébként éhen pusztulnának.
Különben is, kit akarsz boldoggá tenni,
egy maroknyi hangyát, vagy az anyádat?
Mit adhatnak ők neked, amit én nem?
Semmit, hiszen nincsenek érzéseik.
Morzsák

Ha mindez nem történt volna meg velem
egyszer már, ha vérre nem láttam volna
rá életet, földre vizet, égre mindent, amit
lehet, egy individuális mitológia
nevében azt, ami tán ott se volt,
nem tudom már, menedéktelen
csöndeket, tértelen, sötét, hibás,
zuhanytalan lelkű házak bánatát, pirosra
zöldet, zöldre mindig kéket, kékre sárgát,
szemeim fülnél fontosabb tanúk lennének.
Hullám, mollban

Hát íme, megöregedett, hogy elmesélhesse
az életét, az életet, ami végül nem lett az övé,
és azt, amelyik igen, amit megkapott,
mert azt akarta, hogy legyen egy élete,
amit majd elmesélhet, és egy másik,
amiről hallgathat, de íme, megöregedett,
és elmeséli azt is, mert csak arra nem figyelt,
hogy majd ha odaér, hogy elmesélheti,
már nem köti semmi az élethez, az életéhez
, annyit kell beszélni róla, hogy immár szabad legyen,
annyit kell beszélni a megéltről és a meg nem éltről,
hogy ne kössön tovább, hogy szabad legyen...
És akkor rendel kettő rigójancsit

A néma súgó mutogatása,
nem egyértelmű jelzései
összezavarják a színészeket,
estéről estére újraosztják
a szerepeket, de valaki
mindig önmaga marad.
A néma súgó

Hiányoztam, míg nem voltam.
Meglepett.
Pedig mindig ezt mondja,
mindig ő a kedvesebb.
Két keze feje alatt,
aztán csípője mentén, majd
csupasz hasán összefűzve.
Szerelmeink

Ha ölembe ülsz, máris rebben ujjam,
érinti állad dacos vonalát,
pittyes szádon, nózidon vonul át.
Persze fölösleges, hogy megtanuljam.
Va ka pád — Arról, hogy nem látlak

Az időutazás
lehetséges.
Látom az embereken.
A mellékhatása
a test öregedése.
Mennyi idegen,
elromlott időgép,
letakarva az agyunk
árnyas fészereiben.
Időutazás, fényképek

Historia est magistra vitae,
a történelem az élet tanítómestere,
tanultuk hajdan az iskolában,
ahol — ez rögtön a háború után volt —
még rágógumit és ami csokit lehetett kapni,
és mikor beállt a fagy az udvaron,
kórusban tüntettünk szénszünetért.
Történelmi dilemma

Antonius elhagyja Antoniust.
Ki szeresse? Ráadásul nem is
ez a legnyomasztóbb
kérdés, hanem az, hogy kit is?
Mert azt ő maga is tudja,
hogy Antonius nem a városa, a katonái,
a megfogyatkozott számú serege,
de nem is hajdani szerencséje,
és a mostani balsorsa sem.
Akkor viszont kicsoda?
Ki az?

tegnap óta tudom milyen lesz
elsimítani a tested egy üveglapon
minden nyomás nélkül adod fel magad
csukott szemmel próbálsz emlékezni
nem félsz tőlem
azt mondod nekem kellene
miközben keresem a keresztmetszeted
nem tudom élsz-e még
csak a mosolyod érzem
mikor ajkad már nem kivehetőboncolni tanulok

Nie ufam obcym,
ale kosmitów, jeśli mają ręce,
chętnie przytuliłbym do piersi.
Lepiej, żeby obcy nie mieszkali
w sąsiedztwie. Skośnoocy —
tych nie cierpię najbardziej.
Wstają wcześnie i późno
wieczorem cicho zamykają drzwi.
Cztery, trzy, dwa

„Harapj ketté egy fügét, és a harapást add nekem!”
Tükörrel szemben kiabált magának,
és a hideg hamut whiskyvel öntötte fel.

Erős volt, kérges, mint egy tengerparti fenyő.
Kidagadó gyökerek tövében egy marék tengerisün-váz.
Szépsége nem működött:
tenyérnyi törmelék, emberé.
Akartál valamit?

Mint szerenádkor diáknak dobott borosüveg
A kifeszített pokrócot,
Úgy görbíted meg bennem a teret.
Egyre kisebb leszek.

Mint egymásnak csapódó elemi részecskék,
Véletlen ütközünk.
Üveg nem tört soha,
Mi hullunk darabokra.
Atomok tánca

mikor a lámpa zöldre vált
egy pillanatra összeállunk
egy közös lélegzetvétellé
az agyunkból eljut az információ a lábunkig
egyszerre lépünk le a járdáról
ebben a rövid együttgondolkodásban
ikon

Már régóta nem történt semmi,
ahogy akkor sem. Ültél az asztalnál,
semmiségekről beszélgettünk, míg én
a tűzhelynél álltam, és egy lábasban
kavargattam a kávét, ugyanis elromlott
a kávéfőző. Figyelnem kellett erősen.
Elromlott a kávéfőző

Az erdőbe akartam eljutni. Azt mondták, elmenni
oda nem lehet, csak megengedni, hogy közeledjen,
kérgében fut a jelen, ágáról hullik a múlt, üres madárfészkei:
a jövő. A gyep- és cserjeszint állatai így kívül rekednek
az időn.
A kastély

...Úgy mosott

el, mint a tavaszi ár, kiöntött, dehát
miféle anyag vagyok én, és miféle
anyag az áradás készülő némasága. Egyedül

sötétedik. Gázlómadár röpte, szépséged
irtózatos közönye. Ág a vízhez. Így sodort
el.

A víznél

Láttam megrészegedett nimfákat kivetkőzni
földöntúli szépségükből, gyönyörű romlás fátyla
borította üveges azúr tekintetüket.
Fejbőrükről millió napsugár zuhant alá sűrűn
a vak mélybe kebleik közé, mind piros színűre
festve, mint egy tétova vágy.
Corvin

mint hajamból a vörös
úgy koptál ki belőlem
nem festettem négy hete
lenövés a töveknél — ez vagy te
tincsekbe zárt nosztalgia
kádban narancsos csík
akciós termék a dm-ben
egy szenvedélytelen szín
a női lélekről

A fák beterítik a parti kertet,
halomsírt a megnevezetlen pillanatok.
Hevernek az éjek és a nappalok
illír fedelemként, olykor visszajárnak
a szüntelen cserélődő lakók,
miként a délutáni nappal a délutáni árnyak
és melyekre nőttek a holdfényszárnyak
az éjszakaiakkal, azok.
…csendje.

én néha nem tudok mit szólni.
olyankor mintha nem lenne holnap
úgy lopdosom vissza a csuklódról
magam. sóhajtok és megmarkollak.

és te nagyon próbálsz nem észrevenni,
kiserkenő véred némán nyalod fel,
aztán csak hunyorgod a pernyét előttünk;
nem vagyunk se távol, se elég közel.
augusztus

Ne hadonássz a boltban az esernyőddel,
mondta anyám. Különben az összes
spagettiszószos üveg a fejedre
hullhat és bele is halhatsz.
Lőttek akkor a ma esti partinak,
és a tekeklubba se mehetsz el holnap.
Nem lesz több szülinap tortával meg
limonádéval, mert helyette a halálod
évfordulójára emlékezünk majd keksszel
és teával.
Nem lesz több szülinap

Ez itt a várunk. Deszkából épült. Meg pár lopott tégla is van benne. Lopott műfű van a földre borítva is. Az ott kávéfolt. Nem az enyém, tudod, hogy nem kávézom. Azt ott kiégettük, amikor egyszer főztünk. Ez itt vér, igen, az én vérem. Nekem Norbika volt az első.Várunk

a szirének énekeltek,
te egyre többet beszéltél a hajóidról
meg a városról, amiben már nem tudsz többé élni,
így írtad körül, hogy hamarosan elhagysz minket.
Tagadás helyett

Mikor mentem hazafelé, kinyílt az ég
háromfelé. Láttam egy távoli galaxis
kéken derengő spirálját, ahogy lassan,
lassan mozog. Búgott a fülem.
Ragyogtak rám a csillagok.
Lassú

kutatni rohadó csokrok között
a régi cipősdoboz se ajánlott a szürke képeken
prédára leselkedők a szürke emberek
elmaszkírozottak
pedig köztük sok van ki ringatott mesélt
és ne találd meg kiknek a matériája megváltozott
de olyanok mintha el sose mentek volna
Ilyenkor

Az asztal sarkánál, a függöny mögött
sosem porszívózok, itt elrejtőzhetsz.
Kifordított lényed már örökre
a házhoz tartozik. Senki másnak
nem kell tudnia rólad.
Hálót fonok én

Tördelem a sorsot, forgatom így és forgatom úgy is,
lehet jobbrazárt, balra, no meg középre.
Zárom hol erre, hol arra, azon könyörgök:
Istenem, ne add, hogy legyek sorskizárt!
Vers a wordról

Továbbhordják
a színeket, testarányokat,
és mivel nincs testtől
független lélek,
hordozzák a haragot,
a félelmet, és az
eredendő bűnt is...
A gének etikája

Sörhasú, elvált apa a múlt,
akinek minden második hét-
végén van láthatási joga,
aztán csak elráncigál ide-
oda, igazi vasárnapi
apuka, a lehetőséget,
a trolijegyet átlyukasztja,
ellenben kérkedni, felvágni
szeretne inkább, pontosan az
ellenkezőjét cselekedni,
hadd bámulják a szarháziak,
mily vakmerő és hogy baromi
jó fej, nem mint a sunyi jelen,
kinek be kell kötni a szemét,
hogy megláthassa az éjszakát.
Fényrosta

A sötét és a fényes között
annál a vastagnak tűnő falnál
folyamatosak a kivégzések
és biztos a másik oldalon is
odaállítják azokat, akik
a másik oldalra gondolnak
A remény beköti a szemeket
a fényes és a sötét között
mozdulatlan aggodalmakon
lassan elfogynak a magunkfajták
Körbeforgók

Süvít a sószagú szél,
egy régi hajós belebeszél:

„Lám, szívemnek a haza
az úton levés maga.

Azért utazom vészjós vizeken,
hogy ne a parton legyek idegen.”Felismerés

Hazafelé tartottam. Az út hosszában sötét volt,
keresztben utcalámpák fénye és fák árnyéka rajta.
Már semmi közünk sem volt egymáshoz.
Régen elhúztál mellettem — kövér gáz,
kurva nagy fekete batár, az útról mindent lesöprő.
Pedig jóval kecsesebben indultál valaha, halkan duruzsolva.
Te voltál az, szívem?

A látómezőben egy látható mező.
A mezőn két láthatatlan állat legel.
Az egész mögött tudni vélünk egy pásztort.
Akiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni.
Hiszen nem látjuk az állatait sem.
Horizont

Végül a részletek maradnak: a háton-
alvás, az ügyetlenkedés a cipzárral,
a katéter nyoma a könyökhajlatban.
Tetovált pontok, két rövid heg.
Egy beavatás közelképei.
Végül

A lázadómesternek, Oszip
Mandelstamnak ajánlott
zsoltár, aki a maga Sztálinját
gúnyversbe száműzte, nem is
várt már rá semmi: börtön,
száműzetés, kitelepítés, Gulag.
Nem tudom, Dávid király kire gondolt,
amikor ezt a zsoltárt írta, köztünk
szólva maga is nagy zsarnok volt.
CXL. zsoltár

Aztán a Teniszkébe mentünk.
Emlékezni tulajdonképpen,
de ezt csak később vettem észre.
Egy jelentéktelen estére mentünk emlékezni,
amikor először ültünk ott,
amikor másokkal beszélgettünk
egymás helyett.
Teniszke

A borítóra ragasztott
bélyeg esete: a hivalkodó fehéren minden
fontosabb, ott mindennek
halmozott funkciója van.
A tárgyilagosság felé haladó levél
ha túlírt is, ehhez képest szótalan.
Ha a hajnal nem elég tárgyilagos

Apa, apa, a csontjaid. A csontjaid fölöttem,
A mellemen. A fűben. Azt mondtam, nem.
Megint csak nem; erre te fölémhajolsz,
Csont és fa, zöldellés sehol sem.

A fejem alatt. Átkéklik a szemem
A téli éjszakán, a rögökön.
Nem tudom, melyikünk kerekedett
Felül, apa, apa, hallasz? Azonnal
Mondd meg, melyikünk volt előbb
A földben. Pedig nem is kék a szemem,
Csak már nem tudom, hol kezdődsz te,
Hol végződöm én.
A tizenhatodik óta pontosan

Tompával nem a gólyát szólítom meg
csak Attilát akit két évtizede
valahogy majdnem fiunkká fogadtunk
Zsóka kezdte de végül átragadt
rám testálódott ez a hihetetlen
megnevezetlen szótlan apaság
belénk hasított akkor az a kéthazás lét
két városos mert Miskolc és Fülek
ekkor került szoros társas viszonyba
a tudatunkban egy valódi sors
folytán
Neked két hazát…

Amikor a magas férfi belépett a tanáriba,
nemcsak amiatt súgtak össze a tanárnők, hogy milyen sudár
ember keresi Ádámot a 6/b-ből, hanem hogy biztos a rendőrségtől jött,
mert aki olyan eleven, mint én, az egyszer úgyis olyat csinál,
hogy hívni sem kell a rendőrt, jön magától.
Repülőrajt

Nem épült itt semmi,
nincs mire letenni,
amit mutatnék neked.
Azok ott romok,
ezek itt sebek,
folyton nekiütődök valaminek.
Haraggal jöttem,
ne suttogj mögöttem.
Siva

einstein nagy tömegű csillagokról beszél
hogy hogyan görnyed köréjük a tér
eddig azt hittem nincs is ennél szebb
összeroskadás
de te két napja nem eszel
és még mindig lázas vagy
Catullus csókjaira

Ha kimozdulna, éppen esni fog,
nem is nagyon, ez most csak kismosás,
csodálnám (hogyha élne), hogy mozog,
csodálnám érte; mennyi változás!

Szeretne otthon lenni ott, ha nem
piszkálnák érte, miért épp van, és
nem mondanák meg, mi miként legyen.
Ha lehető lehetne a levés.
Ha kimozdulna

Az a horogként a homlokodba lógó,
fekete tincs — ott sincs, míg ki nem nyitod
az angol–román szótárt,
hogy kikeresd az alapvető igéket,
és ahogy a lapra nézel, a hajszálak
csigavonala árnyékot vet a szó
fordítására: kell.
Vágy

Születésed után valószínűleg
nem haltál meg majdnem, mint én.
Talán elég anyatejet kaptál ahhoz,
hogy aztán később már
ne okozzon örömöt az evés...Anyatej

A sarokban fehér liliomok
Állnak. Egészen
Idegenek. A szobát
Belepik. A porzókról a virágpor
Tapad — összemázolt a tenyér, a tüdő,
Lemoshatatlan, csak elkenhető
Közhelyesség. Minden eleme
Vádol. A szimbólum egésze
Zaklat. A jelentés miérteket
Maszatol. A fehér liliomok
Rémületesek. Egészen
Fehér

A konyhádban láttalak utoljára.
Vártad, hogy kipattanjon egy
valószínűleg égett pirítós és
hogy az izzószálak felmelegítsék
az arcodat, ahogy föléjük hajolsz.
Szokatlan volt még ez az egész,
új lakás, költözés, a titkolózás,
meg hogy az a kigombolt ing rajtad
az enyém, de a friss barátod máris
odáig van érte, a balfasz.
Konyha

Azt álmodtam, hogy rájöttek,
hogy figyeljük őket, úgyhogy
a nő nem jött el. Egy másik nő
jött helyette, és ő várt a férfira.
A férfi végül meg is érkezett,
pontosabban megérkezett egy
férfi, de ő sem az volt, akire
számítottunk, hanem egy másik.Csere

Hosszú séták este —
ez, ez jót tesz a léleknek:
belesni az ablakokon,
a megfáradt feleségeket nézni,
ahogy próbálják
sörtől tajtékzó férjüket leküzdeni.
És A Hold És A Csillagok És A Világ

válladra terítettem a zakómat
így is fáztál csak a szemedből
sütött rám valami forróság
oly régen éreztem már ilyet
körülfont boldogságod hidegtől
kéklő kezed mégsem tudott
felengedni az enyémben rideg
voltam nagyon pedig reszkettél
tűnődtem most dideregsz vagy
az öröm ráz mint régen amikor
orgazmus után ugyanígy láttalak
remegni — csak néztél egyre
étcsokoládé szemekkel és én
mindjobban szégyellni kezdtem magam
mert nem érdekelsz már mert
egy másik miatt
szenvedek régen
válladra terítettem

tegnap egy indiai srác odaáll hozzám az utcán hogy
which part is the best of budapest kérdezem mit keres
egy városrészt egy fancy éttermet a fekete arcával betemet
míg megtalálom az ideillő szabatos kifejezéseket
azt mondja délután fél háromkor nekem
which party is the best ne mondjam
hogy a városliget az valami félreértés lehet és egyébként is ott a helyem
délután fél háromkor abban a nem létező buliban
olvadáspont

micsoda idők voltak
nagy volt a nagy
nagyon nagy
mondhatni nagyszerű

kifürkészhetetlen
bámulatos
felmérhetetlen
rettentő
nagyság

A telihold arcára
mered
A reggel hamutálja
Gondolatokkal teli erkély,
Egy roncs hajója
egy távoli Atlanti-parton.
Lisszaboni versek

Addigra az őszológus már végleg háttérbe húzódik:
védőruháját vastagabbra cseréli, úgy merészkedik csak ki,
bár bosszúból élvezetet talál a beöltözésben,
sőt még a tél misztikumának is hajlandó örülni,
de persze ez csak még fájóbbá teszi a tényt, hogy ő a
ráció nyelvén képtelen megragadni ezt a bináris világot.
A tökéletes hit évszaka

amit mondtál bár igaznak tűnt
és szépnek is főleg szépnek talán
nem kellett volna mondanod
mert így más mederbe terelted
ezt az egészet pedig nyilvánvaló
a természet vájta meder az igazi
szabad folyást enged a dolgoknak
és én most bizonytalan vagyok nagyon
bizonyos mértékben szomorú is
Másik meder

Ha valakinek túl sokáig szorítod a kezét,
elhúzza. Így lesz vége. Tuják tisztelegnek.
Kinyújtott, kifeszített mozdulattal az égnek.
De ez nem szerencsétlenség. Kapitulál egy napszak.

Ahogy a fényt meg tudják festeni. Az árnyékot.
A visszafordulást. Úgy kellene nekem is.
Szemben a mólón egy férfi alszik.
Ujjbegyére damil kötve. Így akarok érzékelni.
Kapitulál egy napszak

Onnan ered a fény, onnan küldik.
Fénytározók, szem mögötti plakátok.
Erdő mögötti napnézés. A látás koronái.
Kapsz vizet is, felszíni csillogás a tiéd.

Mintha ajtót nyitnának a felhőkre.
Mert a sírban is vannak lépcsők, altornyok.
A világítás megkövül. Csend lesz vele.
Mint kézfogással az elengedés.
Altorony

Van a tárgyaknak lelke érzem olykor
van és a mienknél is örökebb
mikor húsz éve idejöttünk akkor
a nagy szobába csak csupa öreg
bútort vett Zsóka mert soha nem én
ő nézte ki majd én is megjelenve
mint egy bútorszakértő fenomén
döntöttem
Lacrimae rerum

egyszer majdnem tagja lettem egy színjátszókörnek
a kései siratót bízták rám
és annyira megviselt a harminchat fokos láz
hogy sokáig nem mentem a szilágyi dezső tér környékére sem
évtizedek múlva is azok a sorok szakadtak föl
ha néztem az erkély mögötti ablakokat
cigány vagy mondtam az utolsó órán
köpök a legendára
káromkodni kél kedvem
de mi az az átok amit utánad kiáltsak
Egy színjátszókör emlékére

A hitem hogy világ-nagy ügy
pusztán az hogy vagyok
ily hitből vallástrendeket
kreáltak ős nagyok
Hitelv

„Ami elveszhet, az el is fog veszni.”
A barátunk egy szerelmi történetről mesélt,
amelynek egyik szereplője épp ő.
Arról, hogy a szerelem mindent legyőző ereje
mellette áll a körülményekkel szembeni harcban…
Micsoda önhittség, gondoltam, de nem mondtam semmit.
Ami elveszhet

Először háromévesen lehettem részeg.
Családi összejövetel volt,
a szüleim éppen társalogtak,
vagy indulni készült egy rokon,
mindenesetre nem figyeltek
a poharak alján hagyott kortyokra.
Nagybátyám vette észre,
valami nincsen rendjén,
kérdezett, én meg furcsán feleltem.
Először csalódtam magamban.
Alkohol

mióta szeretlek sokszor kérdezed hittem-e hogy mással lesz az ami veled
számon kéred tőlem a múltat hányszor tagadjam meg érted
vallom versben vég nélküli vágyban anyám előtt tagadva apám előtt szégyellve
szívömleny szívokádék szívöklend cet köpi jónást régi köpi a régit mióta szeretlek
m10

„Másképp is lehet”,
mégis mindig ugyanúgy
csináljuk, kivéve, amikor
másképp csináljuk, mert
ugyanúgy már nem lehet.
Ellen tétek

Mert sosem kedvelte a középutat,
vonzódott a szélsőségekhez, a fent
és a lent kettőssége hívta megmártózni
a mocsokban, ápolatlanul fetrengeni a
kocsmai mámor alkoholbűzös fertőiben,
máskor pedig borotvált orcával, illatosan,
elegáns öltözékben forgolódni tárlatok
megnyitóin, színházi premiereken...
Kentaur, a menekülő

Mint elfelejtett bádogedénybe,
rúg a szétfolyó dimenziókon
éjjel átütő evidenciákba,
alszik a dermedt nyilvánvalóban,
szemhéjait a holt fény cibálja.
Az álom

ez ugyanaz, mint a múltkor
vagy mint azelőtt
vagy mint máskor.
itt egy fasz
és itt egy pina
és itt a baj.

csak te gondolod
mindig, hogy
most végre megtanultam:
hagyom hadd csinálja,
én majd mást csinálok,
én már nem erre vágyom,
csak egy kis kényelem
és egy kis szex
és csak egy kevéske
szerelem.
Akkor ez

S két napon át csak fogtam a kezét
és semmi más csak fogtam a kezét
ahogy a vendéglőben is ebéd
után mindig csak fogtam a kezét
azt a felém esőt a bal kezét
azt a meleg édes puha kezét
Fogtam a kezét

ma kaptam egy e-mailt egy HR-es nőtől
csalódott volt amiért eddig még egy „gyakornoki eseményen” sem vettem részt
a „gyakornoki események” ugyanis olyanok mint az ebédszünet
és én egyedül akarok ebédelni
remekül belejöttem abba hogyan kerüljek el más gyakornokokat
leírhatatlan okból sírtam el magam tegnap este

én nem kívánok csak betontörmeléket.
csak sót szopni és kiköpni egy tengert.
én nem emlékszem, csak visszanézek,
mit lophatnék magamból, amit az én magában elnyelt.
ha voltam, ha leszek

Ilyenkor reggel tényleg az enyém vagy,
leszöszölöm az arcod, kipihézem a tüdőd,
mint egy anya, hozok helyetted
döntéseket. A kontaktlencsém helyett —
eltűnt a szem álommozgásában —
újat teszek be, elválasztja a tekintetem,
lesimítok egy ráncot, nem berendezni
próbállak, csak kiélvezem a halk kudarcot.
Határ

elaludt hajjal indulsz el egy alkalmi otthonról,
délebben van, de a szél miatt kurva hideg,
szádon hirtelen kibújt minden benned lappangó szörny,
leginkább valaki más ujjaival nyomnád vissza.
Francia

ez a kulcs nem nyit semmit
nincs ajtó mi innen elvezet
mégis megremegtetett
honnan tudja mi van a tenyeremben
egy kulcs az ő nevével
honnan tudja
Balogné

Látom, ahogy tömpe, dohánytól barna ujjaiddal
Dallamot faragsz.
Mert együgyűn hiszed, mesterségedbe olvadhatsz.
De nem mesterember vagy!
Csak mesterkélten éled álhitét mesterien
Űzött szakmádnak.
S mégis belőlem hangszert faragsz.Basszuskulcs.

A csésze aljára kövült, már mindig ott marad.
Fogva tartom az idejét, szemcséit egyenként imádkozom vissza,
ha lefelé fordítva a földre hullna.

Ő az agyából vasalná ki a ráncokat,
legyen felfüggesztett lepedő, tiszta lap,
túlvilági szél libbenti, és égeti a tintafekete nap.
Lélekmeleg

Csak a kezére emlékszem
kemény durva
kérges keze volt
hüvelykujján ezernyi
fekete csík vagy metszet
mintha mindig darabolt volna
(nagyanyám simogató keze)

Rakéta indul a bolygóról el,
hosszú órákon keresztül csak
számoltak, mértek, minden panel,
mint ajkak vonala, összeillik. Űrt csak
a hasfalakként találkozó ablaküvegek
hagynak.
Tűzijáték, giccs

homokos löszföld.
a felszínbe kerülő nedvesség
lassan szivárog be, a talajba
kerülve már gyorsabb. kevés a
pince az utcában. a helyi
plébánia alapítójáról nevezték el.
jobb oldalán sódergödör.
kocsmában, asztalon, cuccok

Már megint akkor hívtál, mikor
vert az éhség, kivételesen hagytalak,
hadd mesélj arról, ahogy beleharaptál
tegnapodba, kétségeket tépve ki
fogaiddal.
Sznekkbár

Mások — ártatlanok vagy puhány figurák —
Az erdőn zsongító varázslatokra lelnek,
Friss légre, langymeleg szagokra. Boldog lelkek!
Misztikus rémület borzong másokon át.

Boldog lelkek! Míg én, idegbeteg, kit folyton
Aggaszt és tébolyít homályos bűntudat,
Remegve kutatok az erdőn át utat,
S félő, hogy csapda les rám vagy holtakba botlom.

Az erdőben

tejszínhabos volt a szád széle
és valahogy nem zavart ez a tömény cukor
a szenvedélyek meg a ragacs egybeturmixolva
van a szerelemben néhány olyan óra
amikor egy naplementés festmény
amit a józsefvárosi piacon árulnak
az is elsodró és eredeti és dinamikus
vagy tudod olyan szóval hogy
gyönyörű
tiszta

Az építőmunkásra gondolok,
aki a legfelső emelettel kezdi
és onnan halad sorjában lefelé
— egész a pincéig.
A házépítés következő szintje

Gyermeket szerettem volna tőled.
Csillogó szemű, tündérhajú lánygyermeket,
akinek a szíve tiszta és folyton kacag,
akit nem lehet bántani,
aki nem bánthat senkit sem.
Pont olyan gyermeket, amilyen te vagy.
Ha belenézhetnék, most is őt
látnám tenger-vörös szemedben.
Mikor már nem

ez egy marha jó nap. jó nagy adagot kapok belőle,
egyenesen a gyomorszájamra,amitől azonnal összegörnyedek,
és majdnem elhányom magam, a fájdalomtól még a könnyem is kicsordul.
megírom, tök jó. pedig könnyezek és okádok.
ez az a nap

A költészet úgy csúszik az álmokba
akár egy búvár a tóba.
A költészet, bátrabban bárkinél,
belecsúszik és elmerül,
mint az ólom
egy tóba, mely végtelen, akár a Loch Ness,
vagy olyan tragikusan zavaros, mint a Balaton.
Feltámadás

Csak én bocsáthatom meg, amit magammal tettem.
Hasadék tátong bűneim térkövén.
Testem hátat fordít, macskakő
borításán rövid kopogás
és teavíz sistergése visszhangzik.
A vonagló hús lassan
mindent beborít, ahogy szétmállik,
égése lélegzik forró víz bilincsétől.
Isten koplal a zsigereimben.
Reváns

Az ágy négy sarkához rögzített,
frissen mosott lepedőn elég volt
egyetlen apró ránc,
hogy végül képtelen legyek
elaludni rajta.

Ebből az elviselhetetlen zajból,
hogy mindenről folyton eszembe jutsz,
kimenekültem inkább
az éjszaka parkjába.
Elégiazaj

az általános iskolában tanultam németórán, hogy
ne az igazat mondd, hanem azt, amihez elég szót ismersz.
eleinte fura volt, aztán már fel se tűnt.
akkor éreztem, hogy baj van, amikor
neked se tudtam megmondani, amit gondoltam valójában,
csak a betanult szövegek foszlányai jutottak eszembe,
és rájöttem: nem segít, hogy a nyelvvizsgán nem ellenőrzik,
tényleg együtt ebédel-e a család.
nyelvóra

A kisgyerekek kövekkel dobálják őket,
és amelyik túléli, azt akváriumba teszik a mólón.
Nem szólnak hozzám, akár a süketekhez,
pedig esténként átöltözöm, kibontom a hajamat,
és hallom a kövek csattanását, az üvegen sercenő csontokat.
Szürkület előtt

Még mindig lovagolnék és
reménykednék szüntelen vigyorgók és
meggyőzhetetlen, merev okosok között, bennem
a félelem, hogy ebben a városban sem
fogadnak, bepatkolom magam a
kültelki fogadóba, és reggel kezdem
elölről az egészet.
Don Quijote

Anyuka hálóingét kirágták a molyok.
Anyuka olyan sokat feküdt az ágyban mozdulatlanul,
hogy már hallani vélte a folytonos monoton zizgést
a ruhaszövetben, s mikor félálomban ledobta magáról
a tömött dunyhát, hogy lebegve körüljárja a lakást,
szövet szövethez simult, és a véráram bugyogva sodorta
magával a rágcsálást a szíve felé.
A sírásig terjedő sávban

dicsérjen Téged a mindörökké ámen és az itt és most is
dicsérjen a szanatórium a kórház az elfekvő a hospis
Te vagy az Alfa és Omega Mindenek Ura
dicsérjen az újszülöttosztály és a proszektúra
dicsérjen az urna a koporsó és persze a halott is benne
a nővérek kórusa az orvosi kar dicséreted zengje
a gyógyíthatatlan halálos betegek
utolsó erejükkel Téged dicsérjenek
mert Nagy Vagy Te a Legesleg s még annál is Nagyobb
dicsérjen a kómában fekvő a szív- és agyhalott

Nagyhimnusz

Meghalok egy csókodért
Egy csókodért meghalok
Egy: meghalok csókodért
Csókodért (egy) meghalok.
Kedvesemnek

Nem hívtam föl sosem nemhogy az Elnökét, de
a Főigazgatóét és az Adminiszt
-ratív Igazgató-helyettesét se, mint
ahogy a Rektorét, a Tárnokmesterét se.

Tíz éve mindnek itt az elérhetősége,
a hatalom kísértő képeként, amit
lenéztem, félve, hogy mit szólnak majd, akik —
vagy erényből netán? Hogy nagy lehessek végre.
Pakli

Rajzoltam rá egy farkasfejet,
kétágú kígyónyelve szárnyas pinát nyal.
Ezek a találkozások egyértelműek.
Vannak fesztiválok, ahol el vagy veszve,
aztán csak úgy találkozol magaddal.
Azt mondta ez a csaj, hogy az első fiúja
tudott csak így csókolni. Persze,
ő is még fiatal. Még ő is meg szokta lesni
a férfiakat, ha pisilnek. Főleg ha álló fasszal.
Ami lefoglal

Galéria

A diavetítéshez telepítsd a Flash Lejátszó bővítményt.

Műút a Facebookon is!

Szépírás

Medvészet

Webképregény

Kikötői hírek

Kiskáté

Esszé

Kollegiális napló

Nőtérfél

Kritika

Szabó Gábor

Szabó Gábor kritikája Bán Zsófia Turul és dínó című kötetéről

Nemes Z. Márió

Kritikus tanulságok 11. Hozzászólás a Mohácsi–Lapis-vitához

Fehér Miklós

Fehér Miklós: Reinerék világa

Sopotnik Zoltán: Palóc (részletek)

A Vásártéren, ahol az ’56-os tömegbelövetés volt, a nem is tudom már, milyen cukrászda előtt játszottak a bácsik, azokkal a félemberes sakkfigurákkal. Mindig csodálattal figyeltem, ahogy hosszú gondolkodás és néhány olaszrizling nagyfröccs után olyan könnyedén rakták másik helyre a bazi nagy figurákat.

Tovább »
Vajna Ádám: Leszek lent a zoknigyárban

A szőlődombok fölött suhanó madarak már rég a textilgyár kapuja fölé fészkelnek.

Tovább »
Kiss András: Lemezek

A megrekedt mondataink közé
hegységek gyűrődnek fel.

Tovább »
Radnóti Sándor: „Az emlékezet érték-közömbös mézében mumifikálva”

Az idő állandó zuhogásának ára valamiféle elmosódottság, antropológiai megragadhatatlanság, ami azonban nem hiba, hanem költői eszköz vagy sajátosság.

Tovább »
Fekete I. Alfonz: Prédikátorok Imbrium tengerén

A teremtmény látványa lassan leereszkedett a talajra. A fortyogó káosz tisztulni kezdett, az egyenként látható részek összeolvadtak és formát adtak az ormótlan testnek. Darabok kapcsolódtak együvé és villództak át egyik állapotból a másikba.

Tovább »
Visy Beatrix: Vesztegzár a Barázda Hotelben

Mert nem tünteti el, nem iktatja ki az Ént, de az ábrázolásmód által háttérbe helyezi, másodlagosként „tételezi” az Én — világban, létezésben való — szerepét, jelentőségét.

Tovább »
Szvoren Edina: Áruházi blues

Lógnak az emberről a vezetékek, csipog a gép, húsz kérdésre kell válaszolni. A látásvizsgálat egy komédia, az orvos ott sincs. Az asszisztens meg előre ikszeli be a válaszainkat. Mindenki tudja, mit kell mondani, hogy alkalmasnak találják.

Tovább »
László Liza: A szorongásban lakni a legjobb

Azon az estén tálcán hozták a puha ételt, meleg tejet egy zománcos
bögrében, tálcán a kiemelt figyelmet, miközben testem egy darabjával
a kezemben tudtam, ilyen a vedlés, ahogy egy kislány átélheti.

Tovább »
Pataki Viktor: Héjak helyzete

Ez persze nem zárná ki teljesen a „személytelenség” általános megnyilvánulási formáit, azonban mindenképpen túlmutat azon, hogy a kötet költészettörténeti helyét kizárólag a „hermetikus” líra felől lehetne elgondolni.

Tovább »
Csehy Zoltán: Kritikus tanulságok 10. Hozzászólás a Mohácsi–Lapis-vitához

Az ablakom előtt két, egymás mellett álló, rozzant, furcsa módon szinte egymásba görbülő, szeméttel megrakott kuka. Ha egy múzeumban állnának, és az lenne melléjük írva, hogy Hektor és Andromakhé, mindez máris művészetté emelked(het)ne.

Tovább »
Csernus Júlia: A fiúk nem

Annyit értettem meg, hogy köpcös, kalapos felnőttek és egy túlmozgásos nyúl keresnek valami Jessicát. És most jön a lényeg. Hogy is magyarázzam el, mit éreztem, amikor Jessica végül csillogón és hullámzón előúszott a kék függöny mögül. Először elakadt a lélegzetem, hogy ennyi szépség létezhet a világon, egyetlen testbe sűrítve.

Tovább »
Norman Jope: Tavasz

Aztán nemsokára hajnal hasad. Csípi a fagy a kaput, a kerítést, a tetőcserepeket. Az egyszeri ember veszi a subáját, és elindul éhesen a hidegben, míg magában egy hegedű félénk és mélabús dünnyögését hallgatja.

Tovább »
Kiss Tibor Noé: el akarok veszni

az átlagom hét perc harmincöt másodperc
per kilométer
annak ellenére sem romlik
hogy minden lépésnél úgy érzem
nincs következő lépés

Tovább »
Turczi István: Szaniszló szerint a másvilág

Sokkal kisebb dolgok is akadnak,
például a képzelt írógépkattogás.
Szaniszlónk szerint költőknél
a képzet kényszeres vonás.

Tovább »