friss műút

Hírek

Legfrissebb hozzászólások

Versmalom

Ez a vonat nem visz utasokat,
azaz csak utasokat visz,
csak József Attilákat, csak Öcsiket,
csak az ágyam, ahova fekszel.
És egy ideje nem tudod kialudni magad.

A leghosszabb kapcsolatom
egy szó lesz húsz év múlva, és.
Nő és férfi, ülnek fenn a várban.
És ülnek Kolozsváron, egy padon
a Matyitéren. És magányos vagyok.
És magányos vagy. És ez a
közös magány kávét főz reggel,
takarít az unalomig. És ősz.

Vér

cipellek magamban hónapok terhe.
zárványidőbe kövült szerelemmel.
üres hasam falán az izmok
gyantaszoborba temetnek.
kiolvasom mindig minden irányba
imaként apró rezzenéseid nyomát.
talán mert féltél világra jönni
csak ezt a pár remegést küldted át.
fosszília

Ne egyél többet a szobádban, mondta anyám.
Ha csak nem akarsz még több bogarat magadnak.
Akik pontosan az olyan alakok miatt szaporodnak,
mint amilyen te vagy. Egyébként éhen pusztulnának.
Különben is, kit akarsz boldoggá tenni,
egy maroknyi hangyát, vagy az anyádat?
Mit adhatnak ők neked, amit én nem?
Semmit, hiszen nincsenek érzéseik.
Morzsák

csak fehér melltartóddal harangoz
szobámban karácsonyt a pillanat
nélküled lassan térek magamhoz
jeges ünnep ragyog a szív alatt

lelkem lombjaira fagy a magány
melegséget nyúz a hiány kése
temetőben pihen apám anyám
csak a fenyőt csomagolom fénybe
Karácsonyi hiányok

amikor nincs irány hogy merre menjek
eltűnnek a kényszerképzetek
az évszakok jelentősége megsemmisül
kifejezhetném vulgárisan
de egy ideje visszazökkentem a polgári etikettbe
aminek nincs túlzott jelentősége
és érdektelen a vallásos álszemérem
Mielőtt este elhunyok

kitti — szeretlek,
csak úgy magamnak.

és kezdesz a szokásaimmá válni,
már-már szégyentelenül;

a szíved ritmusára
húzogatom a bőrt
a farkamon.
töredék egy lány mellkasára

a szüleim esküvőjéről
videófelvétel készült.

a lagzit egy káposztásmegyeri
iskolában tartották.
a kamera tulajdonosa
a család közeli barátja
volt, ezért egy időre
nem félt kölcsönadni a
kamerát unokabátyámnak,
aki értelmes gyereknek
látszott.

nagyanyámé

válladra terítettem a zakómat
így is fáztál csak a szemedből
sütött rám valami forróság
oly régen éreztem már ilyet
körülfont boldogságod hidegtől
kéklő kezed mégsem tudott
felengedni az enyémben rideg
voltam nagyon pedig reszkettél
tűnődtem most dideregsz vagy
az öröm ráz mint régen amikor
orgazmus után ugyanígy láttalak
remegni — csak néztél egyre
étcsokoládé szemekkel és én
mindjobban szégyellni kezdtem magam
mert nem érdekelsz már mert
egy másik miatt
szenvedek régen
válladra terítettem

Néha csodállak rendületlenül
s ez a néhaság nem csak néha van
mert tartósan az ami néha néha
aminek nincs valóságalkata
sőt valótlan alkata igazolja
hogy eredeti tükörkép lebeg
túl eredendő jelenléteden
s a létlen jelenlét is benne van
Efemer

Folytonos morálcsőszködés,
megint porig aláztak valakit,
ez megy, kérem, hogy ne jöjjön
vissza. Mert közéjük tartozom
én is, dérrel-dúrral belököm
az ajtót, nyakon vizelem őket.
Ettől a megaláztatástól néha.

Űr-be-utazások

azt hiszem, hatéves
lehettem, ott
álltam a kapu előtt,
vákuumszerű a látás,
mintha egy kútból
néznék ki: csak a mentőautó,
a zöld színű kapu, egy fehér
ház, egy árok
és egy képzelt
betegágy rozoga emléke
él még — nagyapámbólgyógyíthatatlan kép

Talán szeretem Martinát. Talán nem gondolni jó volt.
Játékból Jatzek Babka vagyok. Jatzek úr.
Nem fordul az arc. Jatzek úr nem fordul.
Nincs a hátában felhúzható kulcs.
Más havát ő nem őrzi meg.
LORENZO RIBEIRA — Más havát

Amikor az első jött, a szoba üres volt.
Úgyhogy az első csak bement, körülnézett, és már ment is kifelé.
De a szobának emlékezete volt.
Úgyhogy a második láthatta, amint az első bemegy, körülnéz, majd kimegy.
Ezért a második valamivel több időt töltött a szobában.
A sorra következők egyre több időt töltöttek odabenn, végignézték, mi történt, aztán
hozzáképzeltek még ezt-azt, és távoztak.
A szoba

Meghal
és elengedem.
Évekbe telhet, évtizedekbe.
A ridegség ellenében
lassú
hajtások
furakodnak a küllők közé.
A gyökér ásványi anyagokat
küld a rügyek irányába.
Fának támasztott bicikli

Majd akkor, ha lesz pénzem,
ha több pénzem lesz,
határidők nem nyomorgatnak éppen,
jut az energiámból, a figyelmemből,
ha lesz hozzá lelkierőm...
A csipkevasaló

az éjszakába kavicsokat dobálok
figyelem ahogy a zavar
egyre táguló
körökben terjed
ameddig várlak

A különböző irányokba mutató beszéd
értelem-kezdeményeket csomagol ki gondolkodás közben.
S ezeket váltogatjuk, amikor magyarázzuk a bizonyítványunkat.
Lehetséges karaktereink szakadatlanul alakulnak.

A végérvényes foglalatot kizárólag az Örökkévaló látja.
Csak átlépünk ezen a tudáson, mintha benyitnánk a ködbe.
Lépéstudat, lépés-hús, hallod az összest.
Most szűnt meg benned, ami leszűkítette a látásod.
A beszéd, a nyelv s a bútorok

Miért iszunk? Azért iszunk,
mert szomorúak vagyunk,
gyönyörű állat piros ruhában,
önző állat kapucniban.
A létnek végül egy lényege van,
néha kettő, én is jártam ott,
de végül egy, én is odaértem,
sohase három, de erre nem térek ki.
Miért iszunk?

A hajnali vonat ablakából
láttam tegnap magunk:
az épp kelő nap
vércsíkot húzott arcodon.
Milyen jól áll neked a piros, mondtam,
és hányinger fogott el.
Magaddal cipelt felesleges burok,
nem is vettem eddig észre,
hogy ennyire mély benned a seb.
Mitózis

Egy hímoroszlán, követem a
hiénákat. Állkapcsom egyre
lassabban jár.
Óvatosan körbezárnak.
Préda

Úgy látszik, egyetlen dolog ragadt rád a kollégiumban,
hogy hogyan kell lustának lenni, mondta apám.
Mert otthon nem erre neveltünk, az egyszer biztos.
Ha tanultál volna amerikai történelmet,
bizonyára feltűnt volna, hogy az alapító atyáink
egyetlen helyen sem hivatkoznak rá az alkotmányban.
Sehol sincs leírva, hogy jogod van lustának lenni...
A lustaság művészete

Éjféli percben folyót képzelek,
hallod a buffanó hangot, Buffon?
Más is él itt, működik ezen az árva órán,
— éjjeli setét hullámok alatt —,
mint zavaros fejem, képzeletem magánya.

Felhős az élet, csillagtalan sors, zümmög,
tétova ujj matat a pucér klaviatúrán.
Loccsanó partitúrából játszik remegve.
A gondolat-harcsa

Te már otthont érzel a vonatútban,
én még csak hangosodó fékeket
a vállaimban. Mindketten évekre
csomagoltunk, és csak hagyjuk, hogy pár
kopott községtábla döntsön helyettünk.
Azt mondod, itt tisztább a levegő,
de szerintem a legtöbb tüdőlebeny
ugyanúgy tűpárna, mint otthon volt.
És ez is egy pontosan olyan város,
ami a halottairól lett híres.
Eldorádó ostroma

Néha véletlenül végignézem,
hogy lövik agyon
az embereket.
Olyankor annyira félek,
hogy nem tudom becsukni
a szemem.
Ha el tudnék aludni,
biztosan rosszat álmodnék.
Maja

Tudom, hogy hazudtál
Nem nekem, hanem csak
Magadat próbáltad
Becsapni, megértem
Nyakad köré fonta magát a múlt
S most kétségbeesetten
Beléd kapaszkodik
Szeszmefuttatás

Búuuúu! Bu!
Szép Ernő:
De ez mind annyi volt mint mikor a sűrű nyájban
TD: Minden a végtelenségig megy!
Bú-tiszta búza, bú-ocsu

Távol az éjjeltől, a nap közepén a tükrök és ablakok közötti
különbségről beszélgettünk. Én azt akartam (értsd: „úgy döntöttem”),
hogy a műalkotás ablak legyen egyik világból a másikba,
de te azt mondtad, nem, a műalkotás — éppúgy, mint a másik
ember — tükör. És hogy ez elég. De hát úgy csak azt látod,
amit eddig is láttál, mondtam én. Hogyan lehetne ezen
javítani?
Ablakok és tükrök

Amikor először rohantam át
úttesten, akkor kezdett követni.
Mintha tudná, hogy ki
akarnak rabolni a zárt vaskapuk.
Ha lenne időm, megfordulnék,
megragadnám rozsdafoltos kabátját,
és szögeket ordítanék arcába.
[Lecke]

És mondá az Úr: Eltörlöm az embert, a kit teremtettem, a földnek színéről; az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég madarait; mert bánom, hogy azokat teremtettem. És mondá az Úr: Ímé e nép egy, s az egésznek egy a nyelve, és munkájának ez a kezdete; és bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne vigyenek mindent, a mit elgondolnak magukban.Turbo folk

Hozzád képest férfi lesz,
velem néha férfi, néha nő,
aminek látni akarom.

Néha kihozza belőlem a nőt,
mire én kétségbeesetten
keresem magamban a férfit.
Mint egy nőt

Transzvesztita lennék New Yorkban,
de szerv híján nem megy.
Üres a park.
És mi itt állunk, két pionír ló,
taorminai fiúkat szeretve,
élő torzókként,
antik istenek testébe zárva,
jéghideg katlanban.
Kentaur

Az ágy négy sarkához rögzített,
frissen mosott lepedőn elég volt
egyetlen apró ránc,
hogy végül képtelen legyek
elaludni rajta.

Ebből az elviselhetetlen zajból,
hogy mindenről folyton eszembe jutsz,
kimenekültem inkább
az éjszaka parkjába.
Elégiazaj

Ebben a színben, a tiszta ultramarinban
fürödjön meg a tengered,
amikor kisimulnak az álmaidat fröcskölő,
mérgezett hullámok.

És az igazmondó szájak.
Baranya, téli vadászat — Lapis Lazuli

csak eggyel és önmagukkal oszthatók
mindig ezt halljuk
szegény prímszámok valószínűtlen
hogy magányosak lennének
végtelenül sokan vannak
akkor és csak akkor

húsz év múlva a karodba csíptél és fájt.
ráeszméltél, hogy végig statiszta voltál a darabban
(álmodban forgatókönyvíró — valójában még rendezőfeleség se.)
az elejétől fogva vártad, hogy titokban átírhasd a szövegkönyvet,
és sokáig észre se vetted, hogy végig a párnád alatt hevert,
mint régen a füzetek, amikor még gimnáziumba jártál.
balra el, függöny (taps nem)

Eltűntek azok a távolságok (se távol, se közel) ahová
az utazó élesen ellátna; amit látott, a torz homályt,
a megzápult tojásgörbületet, amelyben élt és
mozgott, pontosan látta, és pontosan mozgott benne —
és ráeszmél újfent, soha nem volt ez másképpen;
vagy nem látsz, és mozogsz, vagy látsz, és nem mozogsz.
A fájdalmak teste voltam születésem óta, a fájdalomnak
adatott testet adni nekem a Rózsafüzér Királynőjétől.
A Rózsafüzér Királynője avagy egy utazó napjai — [Petőfi Sándor út, Szelevény, H]

Az éhségtől részegen tántorgott a képek között
a zsigereiből felszakadó nedves zajban,
és saját magát átölelve feszült be a torzók és aktok közé.
Kimerevítve halt el az idő, amibe tíz körmével kapaszkodott,
felsértve utolsó esélyét, hogy dohányszagún elérjen a szabad levegőre.
Az utcán fetrengve pár pocsolyán még feltörte a jeget az öklével.
Faun

Olykor energia a beszéd. A száj izgalomba jön. A nyelv életbe lép. Ahogy fogy a lélegzet, a szó is kevesebb. Bárcsak a nyelv mozgatná az egeket! A hit pedig csinálná a helyet. Képezné a tereket. A tiszta ész sem lenne ennyire jeges. A belátás pedig kikezdhetetlen volna. Szinte nemes. Mint a mű, mint a legjobb forma. Akár sós emlékfoszlányokra tapadva könnyes szemek.A füzetben alvó nyelv

Elég volt egy kis lépés, hogy
ösztönösen közeledve a képhez
örökre elvesszek a térben, melyhez éppen
a tökéletessége miatt képtelen voltam közelebb kerülni,
noha a kezemben már éreztem
a korcsolyákat az esti jéghez.
Baranya, téli vadászat

Hogy megtarthatnék bármit is; na azt (pedig
jó lenne egy s mást) nem hiszem.
S hogy politikai sarzsit viselők elűzik valaha
rosszkedvünk leginkább általuk ránk hozott telét,
azt már nagyon-nagyon rég nem hiszem.
(ha nem hangzana ellenőrizhetetlen dicsekvésnek,
hozzátenném bizonnyal: Nem tudom, hittem-e valaha.)
Ábrándkergetés (helyett)

Ezek a sziluettek Európa-szerte
Leszedték, majd újra feltették egymásnak
a rögtönzött szemkötéseket,
hogy óvjanak a füsttől és a tűzörvényektől,
melyek egyszerre lángoltak
földön is, égen is.
Baranya, téli vadászat — Angelus Novus

Máig adtam haladékot magamnak.
Megfizetem, mivel tartozom neked,
legalább te lehess elkényeztetett,
és ha a nevek még eszedbe jutnak,

árulkodj, hittan után ki vert meg,
panaszkodj, hogy éhes vagy meg álmos,
és az agyadra megy már ez a város,
csak megdöntenek, de nem szeretnek,

vagy mondd, ami jön, ezzel tartozom.Árnyékanya

és arra eszméltem hogy a gyorshívóba tettél
aztán néha már köszönni is elfelejtettünk egymásnak
mert sosem kellett búcsúzni vagy megérkezni igazán
és most úgy vagy bennem mint jövő a tenyérben
és holnap ha felébredünk talán már nem lesz te meg én
elfogynak a különérdekek
egy csípő leszünk rajta egy ölelés
egy fárasztó nap utáni forró zuhany leszünk
elnyújtott szóköz egy Pilinszky-kötetben
szóköz

azt éreztem, hogy ha a nyelvet a megfelelő módon
használjuk,
akkor az lehet sziporkázó és gyönyörű,
de azt is éreztem, hogy vannak ennél fontosabb
dolgok, melyeket
meg kellene
tanulnom
előbb.
Homokvihar után

Lopott pillantást vetek a képre:
háttal állsz a lencsének, karod széttárod,
mint egy női krisztus a levegő keresztjén.
Pocsolyák pompáznak a nyári verőfényben.

Az özönvízre gondolok.
Ha téged bízna meg az Isten bárkaépítéssel,
mi keresnivalóm lehetne
kihullott hajszálaid között.
Eső után

A szavak szegények mindig velünk maradnak
a földárnyék piramis abba temetkezünkPiramis

Háttal a konyhaablaknak megcsillan
a reggeli napfény kávéscsészéden, csak
szemedben ül a másnap étcsoki színű
bánata, s vállad lejtői a csüggedést
sugallják...
Tiltott zóna

A hold a láthatatlan vak óriás
feje, akinek csak a csupasz teste
láthatatlan, a feje nem, az bizony
világít egészen, egész a világ
végéig, ahogy elnézem, reggelre
lefejezi privát büszkeségem, majd
jól kivehető egy krumplisveremből,
ahová a rossz gyerekeket zárják...Látszatra

Ahogy két feladat közt, de mégis
fák és madarak társaságában leültem,
kicsit beleolvadtam már erkélyestül a tájba,
és megállt egy autó bőgő motorral odalent,
és a srác hosszan pakolt ki-be szerszámokat,
végül egy mini gázpalackkal visszaült,
és az öngyújtójával ellenőrizte, ég-e...
Ahogy két feladat közt

Levetett szkafanderrel, mezítláb járkálsz
egy őserdő nedves belei között,
a föld virágzó, meleg gyomrát taposod,
mint ki megszületésére várva
feszíti szét a bíborszín ölet, ahova
aztán mégis repülőjegyet vált,
és most körédborul megint egészen,
és telve lesz azzal az éjszakai erdő,
ami bennem csak kép, csak volt talán,
most levedlett szkafander vagyok.
Hol nem vagy

Diktátor, az illempropaganda híve.
Én, mint Berlin, központod, irányításod szíve.
Eszméiddel bombáztál, s kitartottál mellettük.
Növekedésem után lettem bukásod íve.
Hát én temettelek el.
Éreztem, szavaid emelnek bennem falat.
Két égtájra szakadtam,
Mire felfogtam.
De lényed ismeretlen maradt.
1945

Még mindig lovagolnék és
reménykednék szüntelen vigyorgók és
meggyőzhetetlen, merev okosok között, bennem
a félelem, hogy ebben a városban sem
fogadnak, bepatkolom magam a
kültelki fogadóba, és reggel kezdem
elölről az egészet.
Don Quijote

A boldog emberek
mindent egyszerre látnak, ezért
ülnek a kocsmában naphosszat, és
sírnak, és nevetnek, és azt mondják
mindenkinek, aki még nem ismeri őket,
a legjobb meg se születni, s az ezután
következő legjobb: hamar meghalni.
A boldog emberek

ötvenhat éves lettem én ebből
nem lesz se jambikus se virtuóz
költemény s nem is meglepetés:
naplóvers csupán egy a sok közül
a sorban a krisztusi élet-
évekhez pedig már rég nincs közöm
legfeljebb annyi hogy túléltem
mint téged s azóta mennyi mindent
Naplóversek

Sokszor hiányzik még az a móló,
a széles kagylók, az üres térképek,
a partra vetett fiú és a hideg víztől lila ajka.

Tenyeremben tengernyi bőrök, teleírt füzetek,
iránytű helyett a neonfénnyel zizegő csillagok.

Mögöttem a tengereim, előttem az óceán,
az út mentén hídpillérek, teleírt oszlopok
— képzelt híd a cetek és a parfümszag között.
Ámbra

Bágyadt a délutáni nap. Gyógyszer-
s hypószag. Az infúzió
apatikusan csöpög.
„Ne ezt az adót, keress másikat!”
Fél-rejtve ágytál, sárgult műanyag.
Úgy múlik az idő, hogy nem telik.
Istápolj, ispotály!

mind dögevők leszünk egyszer,
mert mind dögök leszünk egyszer —
mantrázod, talán hogy magadat
nyugtasd ezzel a spártai igazsággal.
kezedben vizes rongy, nekilátnál
a lelkiismeret-takarításnak, de csak
az ablakmosásig jutsz. így már
mindenki látja a hullákat. gondolod,
övék a felelősség: megúsztad.
eladó lány

Mint anya a magzatot, hordozom
magamban egy kényszerbeteg
emlékeit; a lépcsőházat, az ajtót, amit
hatévesen az ujjamra csuktam, a kocsiban
a régi zenelejátszót, a felszeletelt éveket.
Minden szakasznál kötök egy
csomót a köldökzsinórra,
arra emlékeztet, hogy felejtek.
Csomók

Te Varjú és te Mérnök utca!
Te Fehérvári és Bécsi út!
Titkos központ, Ezüstfenyő tér!
Áldott Kosztolányi Dezső tér!
S drága Móricz Zsigmond, te Körtér!
Beszélő nevek

Ötvenéves elmúltam.
Apám ennyi idősen már bácsi volt.
Amit most nem teszünk meg egymással,
sosem fogjuk. Amit nem adunk oda,
azt magunkkal visszük.
Amit most nem mondunk ki,
az nem hangzik el.
Ötvenéves elmúltam

az ember vagyok
kinek szíve kőből
örökre mégis síkon
egyenes réten cipelem bűneim
bámulom a magasságot
egyszer még avar halom leszek
erdő élettel teli
ha ősszel tarra kopaszodom
ráhullok a tavaszra
megtelek fák szívdobogásával
feléled

Lelkemmel jártuk Párizst,
otthon is voltunk márist
– olyan ez csak, mint Pécses „tt”,
vagy Székesfehérvár is „tt”.

Párizsi mindenszentek

Nyugtalanul ébredtem.
Különös álmom volt,
de nem emlékeztem semmire,
csak arra, hogy különös volt,
és te sem tudtál segíteni.

Azt mondtad, beszéltem álmomban,
és — ha jól értetted —, azt ismételgettem
hogy „az esetet jelenteni kell”.
„De hát miféle esetet?
És kinek?” — kérdeztem tanácstalanul,
mire megvontad a vállad,
„azt hittem, innen már tudni fogod”.
Az esetet jelenteni kell

Upadła w pokoju dziecięcym.
Czuła tylko, że się w niej nie rusza.
Ze szpitala odesłali ją już następnego dnia, potrzebowali miejsca dla innego chorego.
Po trzecim
chciała urodzić pod gołym niebem,
żeby zwierzęta wylizały jej ranę.
Macica perłowa

A végére akartam járni
valami nagy titoknak,
mihez hozzáférhetek, ha van,
vagy biztosra vélthez élni,
akár egy elvakult,
ki istenről papol,
s rögeszmét dajkál
szívének gondolt tájon.
Testvért s világit különít,
elszigetelt részekre oszt,
és meg se kérdezi,
kit hazudtoljon.
Hasonulás

Szellőztetem a szívem, és visszafelé
mozgok ezen az úton, ami persze nem
hibás. Mi rontottuk el. A rosszul odatett
evőeszközök nem adhattak táplálékot ebbe
a köldökzsinórba. Elvágtuk, lengjen
körülöttünk, mint néhány fa körül a gyökerek,
sehol nem lesz földjük. Ha összekapaszkodunk,
segíthetett volna, de a fantomkezek csak
gondolatban mozdultak. Ezért mindig éjjel,
a sötétben ébresztettük fel egymás mellkasában
a kis zenélő dobozokat, melyek már évek óta
hallgattak...Üres doboz, ennyi maradt

A lakás látszólag tiszta.
Csak a falak mögött sistereg a kosz
Csak az arcok mögött lüktet
zsírosan és forrón a harag és a bánat
mélyen, vakon
mosolyognak megszokásból.Csontváz

az ablakon túl téli giccshajnal, bent a
szoba levendulaszagú reszketése, mint
mikor már egészen csend van. így
meghallottam, ahogy utoljára szólítasz
a saját nevemen. abbahagytam a
karácsonyfadíszítést,
ágyadhoz léptem, te pedig lehunyt
szemmel csak ennyit mondtál:
szeretnék meghalni.Epilógus

A lázadómesternek, Oszip
Mandelstamnak ajánlott
zsoltár, aki a maga Sztálinját
gúnyversbe száműzte, nem is
várt már rá semmi: börtön,
száműzetés, kitelepítés, Gulag.
Nem tudom, Dávid király kire gondolt,
amikor ezt a zsoltárt írta, köztünk
szólva maga is nagy zsarnok volt.
CXL. zsoltár

Az asztalon felfordult
lapok, a visszavonuló
idő csapta le.
A hűtőben az üres
üvegekre
Vadász árnya hull:
íját feszítve, söröskupakkal
lő át az űrödön.
Véletlen ez.
Holt tér

az általános iskolában tanultam németórán, hogy
ne az igazat mondd, hanem azt, amihez elég szót ismersz.
eleinte fura volt, aztán már fel se tűnt.
akkor éreztem, hogy baj van, amikor
neked se tudtam megmondani, amit gondoltam valójában,
csak a betanult szövegek foszlányai jutottak eszembe,
és rájöttem: nem segít, hogy a nyelvvizsgán nem ellenőrzik,
tényleg együtt ebédel-e a család.
nyelvóra

Az építőmunkásra gondolok,
aki a legfelső emelettel kezdi
és onnan halad sorjában lefelé
— egész a pincéig.
A házépítés következő szintje

a kövekre ráomlott tavasz
forgácsol, omlaszt
és keresztbe fúj a délelőtti héven
mikor a Duna keskeny a hullámhoz
szemet szűkít, könnyet présel
és hordja az elmúlt évek hiábavalóságát
de érzed azért, hogy élni
fontosabb másnak, hogy aztán a szél
mint homokszemet hordjon szét

eltolódás

Az asztal sarkánál, a függöny mögött
sosem porszívózok, itt elrejtőzhetsz.
Kifordított lényed már örökre
a házhoz tartozik. Senki másnak
nem kell tudnia rólad.
Hálót fonok én

fordulj csak el nyugodtan
ne furdaljon lelkiismeret mert
úgyis én rágom magam a miérten
pedig okot nem adtam de azt hiszem
nem furdal téged semmi csak a
nagy büdös üresség és a pótszerek
magány ellen macska hamburger
és barátnőknek hitt csajokegy színházi jegypénztárosra

Mi volt a legnagyobb a szerelemben
az az őrület mint az állatok
ahogy bennük is égig csap a láng
ahogy villámként sújt le hirtelen
ahogy a csúcs a megsemmisülés
rövid álom jótét elgyöngülés
s a figyelem ami már fegyelem
A legnagyobb

Csináltam friss csalánteát reggel,
nem fizettem a vonaton,
ötven plusznál fel tudtam állni,
nem mentem sehova taxival,
egy hónapra elég füvet vettem,
írtam egy verset hazafelé,
de nem ébresztelek fel.
A nap, amikor tökéletes vagyok

Mint aláaknázott tavaszi mező, virágfakadásban,
vagyok szeretetlen szerető, örök cicomában,
üres tollbetét meg karcolás, levélnyi,
macskában halk dorombolás, egérnyi,
vessző és pont, pont, pont három,
a hitem a tagadásban sem találom.
Éva

koordinátává lettél bennem,
és valahol az eseményhorizontomon innen,
mélyen a réseimben ülve
adataid helyetted is meghatároznak.
gondolat és hang között

azt mondd meg nekem, ati, mondtam.
a tabánnál ültünk valahol, egy éjszakai buszra várva,
98 novembere.
hogy van az, hogy körülöttem mindenki beteg,
én meg az evésről gyakorlatilag lemondtam,
viszont éjjel-nappal iszom,
és vigyorogva rohangálok.
megálló

Túl nagy hévvel akartam azt a tripla
lutz-ugrást. Ikarusz-szerű elánnal
szúrtam, hogy Nyikoláj szavával éljek.
Így bírálta a pengetechnikám a
kínnal nyert juniorselejtezőkön.
Jégtánc VB

görgő kavicsok,
avar alatt por, kutyaszar,
megoldatlan energia —
vagyok még sugár,
görbülő ingerület.
rugalmas feszültség az
izmokban, nem oldja fel
az elernyedés,
csak elpattanás óvatlanul,
őrizetlenül.
ostrom

nyárszagú pocsolyagőzöket inhalálok,
hogy legalább emlékezzem. de nem megy.
se születésre, se halálra,
se halálra, se a határra,
se a határra, se a tengerre,
se a tengerre, se érkezésre,
se érkezésre, se eltűnésre,
se eltűnésre és se korán,
se korán, se nagy késésben,
se késésben, se időben.
mégis belezuhanok

A néma súgó mutogatása,
nem egyértelmű jelzései
összezavarják a színészeket,
estéről estére újraosztják
a szerepeket, de valaki
mindig önmaga marad.
A néma súgó

...Tudtam, hogy te is
arra gondolsz, milyen lenne, ha most felvenném,
és akkor egymásra nevettünk. Aztán arra gondoltam,
milyen lesz, ha majd egyedül ülök és várok,
hogy megszólaljon végre, de néma marad.
A telefon

A nyelvtani szerkezetek sémáiban
mindig biztonságot találtam.
A boltban jó napot kívánok
és ereszkedő hangsúlyt használva
a kérdéseim is csak nehezen érzékelhetők.
Talán ezért voltál velem kapcsolatban
mindig kijelentés.
A boltban mindenkit tegeztél.
Nyelvtan

ez a kulcs nem nyit semmit
nincs ajtó mi innen elvezet
mégis megremegtetett
honnan tudja mi van a tenyeremben
egy kulcs az ő nevével
honnan tudja
Balogné

Kimentem veled az állomásra. Hűvös volt az idő.
A szokatlanul korán nyíló orgonavirágokon remegett
a harmat, nedves szél fújt. Megborzongtunk. Aztán
elbúcsúztunk, te felszálltál a vonatra, én autóba ültem.
Arra gondoltam, kár volt. Negyedóra múlva sorompót
kaptam. Talán te jössz — feldobogott a szívem.
Sorompó

Mire jössz, kiürítem a kertet.
A szőke lonc közt elgereblyézem
az árvahajat és tövig a zavaros
zöldeket. Felhizlalok minden
lombot, hogy árnyékuk a húsba,
mint köröm, nőjön be szótlan.
Kicsontozom rendre a fákat,
legyen mit enned. A vizet
elzárom, a falban hűs csövek
pulzálása testedbe ne zavarjon.
A varázsló kertje

a tengeren kezdtek el zavarni a hegyek
— tört kagylót forgattam ujjaim között —,
amelyekre mindig büszke voltam,
s amelyek tempóját magukba itták a lábizmaim,
egész természetem,
s úgy tűnt (lebontott horizontnál,
aprócska, csonka kagylótükörben), a pupillám is
Hab

Ne válasszunk magunknak csillagot?

Kérdeztem talán tavaly,
akkor jegyeztem meg a neved —
nem a Vénuszra mutattál.

Két héttel később kiderült, hogy szűz vagy,
ennek pedig nem én tulajdonítottam
a nagyobb jelentőséget.
Adopt

A cserkészkunyhó előtti udvaron
mindig egyszerre egy lány volt
az amőba, és vezette a többieket.
Nem tudtuk, mik azok az amőbák,
csak hogy nem emberek, nem is állatok,
és ezer vak lábként taposnak
át a melaszon.
Az amőba

És nem lesznek elég kíváncsiak,
és áltapintatból elfordul majd az önjelölt közönség.
És megmarad az önkéntelen hallójáratnak annyi,
mint amennyit a tájjal szelfiző turista észlel a rablásból a tavon.
Rablás

Kék ér
a hófehér, telt,
gazdag mellen:
mondat a papíron,
egészen tapintatlanul
vad ártatlanság.
Kunstkamera

Nincs az a sebesség,
hogy elérjelek,
nincs az a rövid tető, kerülőút,
hogy elébed vágjak,
hogy újra beleugorjak az öledbe,
és simogattassam magam.
Gazdátlanul

kinyitja az ablakot.
karja vékony, rajta kék foltok.

vár.
szikraeső hull.

lent valaki kiált.
himnusz után

Úgy nőtt ki a földből, akár a gaz:
elég gyorsan, csak úgy magától.
Öt éve lehetett ez.
Akkor apám nem élt már velünk.
Egyszer csak ott állt a medence mellett.
Nem akartuk kivágni,
de nem is locsoltuk.
Nem beszéltünk róla,
mintha nem is lenne.
Az ecetfa

Fél évet bepótolni
és úgy csinálni, hogy
az a pár százezer perc
belesűríthető egyetlen napba.
Egy reggelbe, egy ebédbe, délutánba,
vacsorába, estébe.
Egy gyertya fényébe az ünnepek,
egyszerre négy vagy hat.
Majdnem

odakozmált ég, sarkain zsemlemorzsa,
míg oszlopok gyöngysora alatt didereg,
a pékség felé meghűlt térdű nyáron át,
bérházakat számol, parkolók fészkeit.

a megállóban még kába, bódítják
a grafit égen poroszkáló műholdak,
a mellette ülőből áradó uszodaszag.
Pék

Az orvosoknak csak egy szám
vagyok a kórlapon.

9 karakterből álló kód ez
az egész purgatóriumi lét.
Kihúzom a katétert a
hasamból, félrecsúsztak
a szótagok, gyors pittyegés.
9 karakter

Galéria

A diavetítéshez telepítsd a Flash Lejátszó bővítményt.

Műút a Facebookon is!

Szépírás

Medvészet

Webképregény

Kikötői hírek

Kiskáté

Esszé

Kollegiális napló

Nőtérfél

Kritika

Kőrizs Imre

Kőrizs Imre verse

Antal Balázs

Antal Balázs bejegyzése kollegiális naplónkban

Ijjas Tamás

Ijjas Tamás verse

András László: Várakozás az Adventre

Kezdek ingerült lenni. Eszembe jut egy hajdani plakát: Nyerjen Volvót! — és a dac: Nem nyerek! Aztán azon kapom magam, hogy azt mondogatom: Nem én vagyok a célcsoport, nem én vagyok a célcsoport. Mint amikor a sorosplakátokkal találom szembe magam, vagy József Attila szárszói emlékvonatról olvasok. Nem én vagyok a célcsoport.

Tovább »
Szili József: Efemer

Néha csodállak rendületlenül
s ez a néhaság nem csak néha van
mert tartósan az ami néha néha
aminek nincs valóságalkata
sőt valótlan alkata igazolja
hogy eredeti tükörkép lebeg
túl eredendő jelenléteden
s a létlen jelenlét is benne van

Tovább »
Mezei Gábor: újpesti_vasúti_híd

kelet felől, az északi oldalon vagy a leg-
közelebb a vízhez. az árnylétra ritmu-
sában, a korlát vasrudai mentén, a víz
feszes felszíne felett. part és tükörképe, az
épülő meder. a homokágy régmerev hul-
lámai. a hídra lépsz. lábán a hordalék, a
sovány hab. a híd véknyuló pillérei, két
távolodó part között ritkuló sziluett. ebben
az olvadt napsütésben egyre szűkebb ne-
ked a földsáv.

Tovább »
Lénárd László: Mire leérsz

Képregény a friss Műútból

Tovább »
Fodor Balázs: A-moll

A spirálok kidobálják magukból
csillagjaikat, a naprendszerek
megbomlanak, és elengedik
egymást, mint vízben foszló
moszat.

Tovább »
Sántha József: Homogenizáció

Mivel a szavaink már rég eladósodtak, és megfizethetetlenül sokkal tartoznak a valóságnak, sőt a törlesztés összes lehetséges módja is csődöt mondott, így képtelenség rendet tartani, és szinte vak dühvel kéne belerohannunk a mondanivalónk legintenzívebb kifejtésébe, mondtam azon a napon az óvónőnek, aki az irodájába hivatott, és sejtésem szerint egy újabb csínytevésem miatt szeretett volna a sarokba állítani. Ezt már régóta megalázónak éreztem, hiszen közben nagycsoportos lettem, és bizonyos rangot szereztem a társaim között, különösen a lánykák körében volt feltűnően nagy a respektusom, és éppen ezért éreztem, hogy nem megfelelő pedagógiai elbánásban részesülök.

Tovább »
Toroczkay András: Majka, pizza

Láttam, ahogy Majka szemét kiégeti
egy XI. kerületi punk.
Negyvennek néztem, lehet húsz.
Egy pizzát tartott kezében rendületlenül a pizza- és smúz-
király. Büszke volt és boldog. De nem volt őszinte
akkorra a mosolya már, amikor a szemén keresztül
lehetett látni az éjszakát.

Tovább »
Chilf Mária: Képek

Megjelentek a Műút 2017063-as számában

Tovább »
Dévai Lili: Jóslat, vakfolt

Figyelj, mert könnyen beleeshetsz
abba, hogy bizonyos részleteket
önkényesen pakolsz halomra, mintha
jelentéssé állhatna össze bármi. Napi-
lapokból, rutinból aprított kollázs,
hunyorgó szemmel a szemcsés szöveg.

Tovább »
Somogyi Aranka: Buszon

A Fazekas utcánál szállok fel a tizenegyes buszra. Üres helyet keresek, életveszélyes trip a Mechwart ligetig, vad kanyarok, fékezések, csak két megálló, vidámparki érzés, nehéz állva túlélni. Nincs szabad ülőhely, a másfélszeres méretű, hátrányos helyzetűeknek fenntartott székeket már elfoglalták a kifestett, öreg nyanyák a Batthyány téren, szemben, balra elöl egy kétszemélyes belső székén egy sovány férfi, ölében piros szatyor, hajléktalan. Mindegy. Nincs választás, melléülök, nem tudok állni. A

Tovább »
Mezei Gábor: határ_út

a fák mellett a sínek élei, a villamos átme-
neti geometriája. sínek ráérős elágazásai.
a talpfák között vegytiszta kavics, kivi-
lágított váltószerkezet, olajfoltok széles
csillogása. melegen zúgó transzformáto-
rok. hátul végig a fák amorf csöndje, ta-
pintható, függőleges fal. a hőhatárt átfod-
rozza a menetszél. oldalt elkavar, kanyart
húz a sínbe, az út görbéje kibillent.

Tovább »
Kishonthy Zsolt: Téli október. Lövéte (Hargita megye)

Kollegiális naplónkban…

Tovább »
Lakatos István: S láttam, egy kígyó tekereg

Ugyan sötét volt, amikor tegnap megérkeztünk, de lámpafényben azért nagyjából meg tudtam nézni a ház környékét. És tisztán emlékeztem, hogy a fák messzebb voltak. Hiszen amikor papírt kerestem, még egy picit be is merészkedtem közéjük. Most egészen a kunyhó mellett álltak, bokrostól, csalitostól, mindenestől. Mintha maga az erdő jött volna közelebb.

Tovább »
Csehy Zoltán: Aki a zongorából jött haza

Az egykori híd nem csak a valóságreferencia és a nyelvi tárgy anyaga közti retorikai távolságban/felett/on át feszült ki, hanem azt a folyamatos terheléspróbát is szimbolizálta, melynek e telített versnyelv mindenkori élvezője ki van szolgáltatva. Teherből most sincs kevesebb: ráadásul az architektúra egzaktságát az álom és ébrenlét közt lebegő nyelv bizonytalansága váltja fel. Térkép helyett marad a költői diagnózis, jobban mondva a nyelv mozgásait a kifejezés szenvedélye mentén dokumentáló kedélypartitúra.

Tovább »