friss műút

Hírek

Legfrissebb hozzászólások

Versmalom

és ne engedje hogy megmondja
ne kövesse a szabályt a határ-
időnaplót a helyességet a
koponya köré fér a bicikli
és bármilyen firka
a monostorban is és
az összes kapcsos könyvben
12 fekszik 12 pálcával kaparták
a padlóba, amit a biciklis fúj:
írjatok mindenhova
Faliratok

Ha méreggel is elmúltál egy reggel
és ki is fosod mind az összeset,
megénekled, hogy ennyi volt az éjjel
és hálás vagy, hogy újrakezdheted,
hogy élhettél itt kávéval, befőttel,
hogy éltél bőven — gyomrodban remeg,
hogy amfetamin nincsen és egy nő kell,
a változásban jó lesz majd neked.
A kolozsvári váltás

Két híres fa állott a Paradicsom közepén:
a keserű gyökerű tudás- és a halhatatlanságé.
Onnan széledtek szét az emberek,
hogy más tájakat is megismerjenek.
És ahol sok gyümölcsöt találtak vadon,
azt elkerítették, hogy legyen otthonuk,
legyen kert a Paradicsomkert emlékére.
Kis mese gyümölcsökről

Ott, a bárban, arcát eltakarva, orrát tenyerébe rejtve
Egy fiú alszik. Vékony, mint egy hadifogoly, szakadt farmerben.
Ebben a városban a nyári viharoktól is csak elfárad az ember.
Bár lenne Isten könyörületes és locsolna inkább maltert.
Adj össze, Misa. Engem és az én átmeneti,
De lényeges,
Virradat előtti,
Részeges
Neurózisom.
Adj össze, Misa

Prérifarkasok a táblahegyen,
a holdra vonítanak.
Csillagszórás, fagyban.
Antilop legel a kiapadt patakparton.
A farönkök mély
álomban az alföldön.
Megtettünk mindent
a bánatért, sikertelenül, újra.

Szerelmes vers

Ridley Scott a filmes tájlíra egyik
legnagyobb alakja. Ott van például
a Szárnyas fejvadász nyitóképe
ezerkilencszáznyolcvankettőből,
az eljövendő poszt-Los Angeles
olajmezőként lángoló, sötét és
beláthatatlan víziója, melynek
külön neve van a filmtörténetben:
The Hades Landscape, vagyis hádészi
látkép. De eszünkbe juthat mondjuk a
hetvenkilences Alien-film éppúgy,
mint legújabb előzménye is, a nem
kevésbé mitikus Prometheus.
Ridley Scott tévedése

aznap beülsz egy moziba és megnézed
háromdés felbontásban a múltadat
azt a hatvannyolcas koncertet
amiről hatvannyolcban nem is hallottál
másról sem ami azt illeti pedig
hatvannyolcban történt egy s más
amiről később épp eleget beszéltek ahhoz
hogy akkor is kissrác maradj amikor
az én már nem volt kissrác valaki más
mert az én az mindig valaki más
és ma beültök ketten moziba háromdében
adják a múltat persze le is töltheted
ezen vagy már rég letöltötted és töltöd
csak töltöd és töltöd nincs feltételes
csak megállóban lehet szabadulás
torz vigasz hogy ezt már nem seedeled
Classic Rock 1–6. track

Most már minden mozgásnak ki tudjuk következtetni
a lehetséges eredményét, mint egy nagyívű kanyar elején,
hogy az árnyékok hogyan vetülnek majd a busz ülésére,
ha a végén irányba áll.
Összehangoljuk izmaink nyúlásának, összehúzódásának erősségét,
ha egy pohár vízért nyúlunk, karlendítések, térhajlatok szögét
az árok túlpartjának távolságával.
Szinkron

Újrarendezi a csillagképeket,
miként a kaleidoszkóp csillámait.
Megpróbálok alkalmazkodni
az újabb és újabb konstellációkhoz,
míg ő olcsó nylon öltönyében varázsol.
Ripityára törik a hold,
míg arra gondolok, hogy megduplázzam,
vagy levonjam magamhoz,
hogy felérjek hozzá.
A mágus

Hosszú séták este —
ez, ez jót tesz a léleknek:
belesni az ablakokon,
a megfáradt feleségeket nézni,
ahogy próbálják
sörtől tajtékzó férjüket leküzdeni.
És A Hold És A Csillagok És A Világ

Azt álmodtam, hogy rájöttek,
hogy figyeljük őket, úgyhogy
a nő nem jött el. Egy másik nő
jött helyette, és ő várt a férfira.
A férfi végül meg is érkezett,
pontosabban megérkezett egy
férfi, de ő sem az volt, akire
számítottunk, hanem egy másik.Csere

tél van, egyszerre meghalt a beszéd,
itt hagyott, elsunnyogott, itt hagyott
a szöveggel, sír valami, talán a szék
alatt, vagy mögött, nézd meg felette
is, de nincs már: hang. tél van, zúgás.

beteg vagyok, szólok magamhoz és
fejemhez nyúlok, lábamhoz, újra
megfogom a kezemet, akkora most
a súlya, mint apró szívem, jaj fel-
adom, feladom magamra a kabátot...Kosztolányi Prelude

Mások — ártatlanok vagy puhány figurák —
Az erdőn zsongító varázslatokra lelnek,
Friss légre, langymeleg szagokra. Boldog lelkek!
Misztikus rémület borzong másokon át.

Boldog lelkek! Míg én, idegbeteg, kit folyton
Aggaszt és tébolyít homályos bűntudat,
Remegve kutatok az erdőn át utat,
S félő, hogy csapda les rám vagy holtakba botlom.

Az erdőben

Előbb üres kráter:
bemélyedés, kapocs a
látható és mondhatatlan
között. Úgy fedi fel
otthonát, mi előbb a kráterben
pusztulásra vágyott:
a város partjain apró,
metszésnyi gázlángok gyúlnak.

Amiről nincs idő

Mióta Szalay Lajos újra hazát fogott magának
itthon, hazaköltözött a nagyvilágból, napjai
ugyanannak a városnak füstös zajából rebbenek el,
amelyben magam is fogyasztom az életem.
Nem tudják

...Úgy mosott

el, mint a tavaszi ár, kiöntött, dehát
miféle anyag vagyok én, és miféle
anyag az áradás készülő némasága. Egyedül

sötétedik. Gázlómadár röpte, szépséged
irtózatos közönye. Ág a vízhez. Így sodort
el.

A víznél

részegnek kéne lenni talán, és akkor nem így kanyarogna az utcánk fölött feszülő tejút. felhasítják az utolsó ház kéményébe akadt csillagok, és ugyan nem reped, de bal és jobb lábam között felnyílik az aszfalt, üveggolyó pereg, hogy az égből, vagy belőlem hullik, és én fogyok el egészen ezen a jelentéktelen, és túlsötét estén, azt nem tudom. de egyszerre pattan, mennydörög az összes, ha lenne lelkem, biztos az remegne meg most, nem a gyomrom.csoda

ritmikusan mozgó állkapocs
ütemre, kiszámítható
elfáradtál s észre sem veszed
aludni mész
kiharapsz egy darab életet
gömböt fújsz
arcodra ragad. vagy kiharapsz egy darab életet de nem lesz gömb csak nyálas cafat az íze se jó lassan elnyom az álom valami a szádban ott maradt: a kiharapott darab élet. álmodban félrenyelsz. te magad.halálra rágva

A sötét és a fényes között
annál a vastagnak tűnő falnál
folyamatosak a kivégzések
és biztos a másik oldalon is
odaállítják azokat, akik
a másik oldalra gondolnak
A remény beköti a szemeket
a fényes és a sötét között
mozdulatlan aggodalmakon
lassan elfogynak a magunkfajták
Körbeforgók

A légcsavar még nyikorogva pörgött,
egy vonat állt meg a kapum előtt,
váratlanul betoppant vele a régi asszony.
Se szó, se beszéd az egész májust
bepakolta szarvasbőr retiküljébe.
Lesz, ami lesz.
(Csupán a kakukkórában elrejtett
cigaretta maradt rám.)
Köszönés helyett a hajamba túrt szemölcsös kezével,
az árbocokat felhúzni, hallottam kintről a pattogó parancsot,
az ég hirtelen kék lett.
A légcsavar még

Egy egész estét betöltő baleset zenéje, ez lett hát,
mondja magában az utazó, a Nick Cave & The Bad Seeds
a Rózsafüzér Királynője által várva várt koncertje,
ki tehet róla? Már túl van a gúnnyal telt önsajnálaton,
amellyel hallgatta; már túl van a „push the sky away”
refrénje alatt a pult előtt ragyogva terülő száznyi gyöngy
megható és egyúttal dermesztő látványvilágán is. Itt
kint, a nyárutói szélben, mielőtt fölfalnák a táncoló, zörgő
szeszek és kávék, az utazó úgy vélekedik a jövőről,
hogy az valójában szükségtelen, megint egy értelmetlen lépés
volna lefelé, a szennyen át…, esetleg más (világ)látással hab,
szeszek és kávék fölé a tajték...A Rózsafüzér Királynője avagy egy utazó napjai

Az első szál, amelyet az istenek a motólára
vetettek, a Hajnalvégen bomlott ki, ahol
a szegényebb istenek laktak, akiknek beljebb
nem jutott hely. Vagy máshonnan jöttek,
és itt találtak maguknak menedéket.
A paraszt Párkák

A telefont nem tudod kezelni.
Mellette elmosódva egy régi taxiállomás száma,
elöntötte a víz.

Az újságot ledobod a rekamiéra,
apróbetűs, félfamentes papír,
ehhez egy sírkőolvasó türelmére lenne szükség.
Reggel

Látod, túléltük ezt is.
Egymásra csúsztak a tömbök az uszályok alatt.
A bokrok inai feszülnek, rugóra jár a kéz,
de végül mindig olyan esetlenül ejted magad mellé.
Föntről zajokat merít az éjjel, Krakkóból nincs tovább.
Mindig ugyanaz a szivarfüst, ugyanaz a nagykabát,
mintha az állandó gyűrűzések elnémíthatnák a tengert.
Búgócsiga

Ezek a színek könnyűek
és késve hűtik a tavaszt
. Estére vihar készül, aztán mégsem
és így könnyű beleszeretni bárkibe.
Könnyű fenntartani az emlékezést,
ha csak játék az egész, titok
és valóságos történetek nincsenek.
(De vannak, mondanám erre, pont ezek.)
Óvakodva vagy nem, de milyen finoman
terülnek szét, fordulnak meg, bomlanak ki.
Egyéb dolgom nincs is, csak ülni csendben
és néha mondani valami mocskosat.
Ha kell, könnyed mozdulattal
elhalasztani. Kivenni a kezem
egy bugyiból és csak úgy megindulni
hazafelé, a világnak neki.
A tetszőleges part

Hozzád képest férfi lesz,
velem néha férfi, néha nő,
aminek látni akarom.

Néha kihozza belőlem a nőt,
mire én kétségbeesetten
keresem magamban a férfit.
Mint egy nőt

Szar a járdán.

Balkáni gerlék
fészkelődnek a padláson.

A szellőzőablakokon
jutottak be.

Egész nap hallani az ideg-
tépő sipítozást.

Padláscsend

reggelente, összefüggésekből ébredünk,
mert álmunkban, egy gyűszűnyi mozsárban
összetörtük a hangszigetelő sövényt, Melkig.
s most reszket, mint egy sereg kiéheztetett zebrapinty,
a testünk. nem ülepszik le bennünk a járás.
csupa sebességváltás a nyelvünk. őrségváltás
egy másik nyelv előtt. mindig hozzáadunk, mikor
elveszünk tőle. a hullámzás szúrópróbái a parton:
a parton szobatiszta kastélyt árvereznek: a láng
ornamentikája a lekvárrá puhuló kerten: avar-
verejték csillog. reggel összefüggésre ébredünk —
sokáig a peremen vár és nem avatkozik be. kilépek
belőle, mielőtt tanulságra lelnénk.
Metapillanat XVI.

Erre vonul a kísérleti hadsereg,
karneváli páncélosok a folyó medrében,
egy esetlegességi forradalom felé,
sziklasírokat és lampionokat hagyva hátra.

Újpalotánál füstcsík szúrja át az eget,
ott a front, oda kell eljutni cikk-cakkban,
üldözésnek álcázva ravasz időhúzást.
Ha mindez

Mit mondjak, fiam, méhemnek gyermeke, akiért fogadalmat tettem?

Ne vesztegesd erődet nőkre, ne járj azokhoz, akik királyokat rontanak meg, amiképpen én tettem, amikor még sudár termetem fényei sötétségbe borították a palotát és foglyul ejtették erényességéről híres apádat, akinek az én karjaim között kellett kilehelnie önbecsülése utolsó páráját.Betsabé anyakirálynő hiábavaló intelmei fiához, Salamonhoz,

Esténként meglátogat
az origami ember.
Kisimít és összegyűr.
A kezével barkóbázik:
kő, papír, olló,
állat vagy növény?

Ökölbe szorítva hallgatok,
de nem érdekli. Így figyel.
Ahogy a kezével játszik:
precíz mozdulatokkal,
feszes élekkel
hajtogat.
Origami ember

Lelkemmel jártuk Párizst,
otthon is voltunk márist
– olyan ez csak, mint Pécses „tt”,
vagy Székesfehérvár is „tt”.

Párizsi mindenszentek

Te, aki letéped a csillagokat, szomorú ember,
Lángnyelvekkel övezett a fejed,
Borzas krizantém, szára egy tetemben,
Kiontotta vérét, az ősz összes színét.

Te, aki letéped és felfalod a csillagokat,
És tovább foltozod az eget — helyüket —
Éjszakával, a legtéliesebbel,
Akár az utcák, amelyeken át
Szöktünk és róttuk át a januárt, februárt,
Hogy a diadal tavaszra pocsolyába hulljon.
Újpalotai elégia

Ha mindez nem történt volna meg velem
egyszer már, ha vérre nem láttam volna
rá életet, földre vizet, égre mindent, amit
lehet, egy individuális mitológia
nevében azt, ami tán ott se volt,
nem tudom már, menedéktelen
csöndeket, tértelen, sötét, hibás,
zuhanytalan lelkű házak bánatát, pirosra
zöldet, zöldre mindig kéket, kékre sárgát,
szemeim fülnél fontosabb tanúk lennének.
Hullám, mollban

Hány szerzőt is átültettem,
"kit-mit-valamit,
százával, emlék megretten,
jut félezerig.

A műfordulás

Talán nem komor ez a húsvét hétfő
a Schwesterek fehér rajának,
akik a koranyári napmelegben, ártó
szilfek váratlan fuvallatai közt
a kórházudvaron üldögélnek
délben, s beburkolóznak szinte
a forzíciák példás rigók tompította
sárga derűjébe.
A bruderholzi forzíciák

Amit szívedbe rejtesz, belül szorítasz,
szorongatsz - arca szorongatott, csüggedt,
maró világos, nejlonreggel, csupasz
plafon, szagos, salakos szél-, elment
vöröses hajával, salakos szél leheletével,
szemeddel, az éggel. Ott állsz, vagy fekszel,
kimeredsz magadból, mint akit
meglegyintettek. Mit kezdesz ezzel?
Let your heart

Föllázadt a nyár, de nem volt rózsája, se indulója.
Októberben esőkbe bújtunk, az út mentén
elgázolt kutyák feküdtek. Kifordult belek,
vér és szőr. Az autóban a boldogtalanság
maratonfutóiról beszéltünk, akik, három évnyi
szerelmük kizöldült egét nikotinsárgára festve,
most öblös, öreg fotelban ülnek, és azt ismételgetik,
„itt legalább otthon vagyunk”...
A vaskorszak után

Kabátot veszel
Kabátot veszel
Kabátot veszel meg sapkát.
Elmész?
Elmész?
Ha már elmész, hozol tejet?
Nem tudom a
Nem tudom a
Nem tudom a napját
Mikor téged
Mikor téged
Mikor téged megismertelek
Ahogyan gurulok

Nyáréjszaka, sűrű zivatar. Rémország fölött
villámlik az ég. Nincsen út, de még van irány.
Az ablaktörlő vadul kalimpál, mint egy madárijesztő
kabátujja. Ketten ülnek a kocsiban. Nem szólnak
egymáshoz, a nő vezet. Előttük a fényszóró bizonytalan,
szűk udvara, körben a sötétség átázott, sűrű szövésű
drapériái. A szemek e madár nélküli tájon sosem voltak
elég élesek. Későn villannak föl az útszéli karók
vörös, foszforeszkáló csíkjai. A nő lassan hajt.
Burok

Ahol találkoztunk: üres terek.
Múltba süppedtetek.
Halálotok puha fotel.
Ki nem mozdultok
a fiatalon távozók otthonából.

Káromkodtam nektek álmomban.
Megvetően pillantottatok rám.
Novemberi, korán temetett napok.
Nézzétek, mennyi levéltetem,
mennyi nyárszemét.
Korán temetett napok

Ez a vonat nem visz utasokat,
azaz csak utasokat visz,
csak József Attilákat, csak Öcsiket,
csak az ágyam, ahova fekszel.
És egy ideje nem tudod kialudni magad.

A leghosszabb kapcsolatom
egy szó lesz húsz év múlva, és.
Nő és férfi, ülnek fenn a várban.
És ülnek Kolozsváron, egy padon
a Matyitéren. És magányos vagyok.
És magányos vagy. És ez a
közös magány kávét főz reggel,
takarít az unalomig. És ősz.

Vér

két kezem és két lábam van, ami nem furcsa,
de csak egy fejem és az se furcsa mégse,
mert a többieknek is két kezük meg két lábuk van,
és nekik is csak egy fejük van hozzá,

de ha csak egy kezem és egy lábam lenne,
akkor furcsa lennék a két kezekhez
meg a két lábakhoz képest, és ha két fejem is lenne,
akkor a furcsábbnál is furcsább lennék...
Két kezem

Magyarázatok, mesék, rossz szokások,
a lehetséges irányok mérlegelése,
elmaradó barátok és szemrehányásaik,
amik nem tudni, kinek az érdekeit szolgálják.
Elnyűtt test az unalmas napokban,
idegenek, akikhez semmi közöm, mégis megszólítanak.
Estenként alakom önmaga lesz,
a szobában tátog körben tipodva.
A dúvad éjszakája

Sárcsótány, a be- és leszakadt szakadt város.
Be- és leszakadt mentálisan, történelmileg,
beszakadt hamisan, meg valódian,
de erkölcsileg mindenképp. Hiszen ő volt
egykoron egy feslett régió legmagasabbra
szögelt büszke csillaga. Kis Moszkva, hívták
és ő jött, polkázott az ideológia közepén,
Kis Moszkva egymaga hatvanezer lakos.
Kolónia

fényesre nyalt eresztékeim újra és újra megnyalják
a permethideg hullámok, erőből körbemosnak,
kilúgoznak minden kapupántot, szívlakatot, ölelő
csavaranyát. vén kecske, sós lével folyik a rozsdás föld,
patakokban erózió, egyedül a kilátótorony
marad, kikezdhetetlen fémtest. mozdíthatatlan,
ledobták egyszer a horgonyt, és lenn maradt,
tapossa a tengerfenék homokját, ha tudnám, mi tartja ott.
a lélek kész, a test erőtelen. újra nekifut.
Belvedere

Hogy hogy csak ez az egy nap az övék
száznyolcvankét és fél az járna ki
vagy minden napból minden éjszaka
vagy minden másnap a nappal s az éj
szökőnapok múlt századok miatt
vagy nincs tovább nem nem nem felezünk
ők mi vagyunk mi ők a rettenet
ez a megosztás ez a felezés
a véglényektől föl az emberig
vagy le mert végül mi is a különbség
bélflóra nélkül kihagy ez az agy
Nőnap

és akkor letakartuk a tükröket,
elmosogattuk és bedobozoltuk
az edényeket, feltekertük a sző-
nyeget, betűrendbe állítottuk a
könyveket, majd bepakoltunk mindent
a nagyszekrénybe és beragasztottuk
az ajtaját.
Visszavert sötét

amint leért a gép kereke a kifutóra,
a nehézkedéssel te is a
tüdőmre térdeltél, vagy lehet, hogy
még beljebb, lélekebb.
soha. többé. nélküled.
Lisszaboni esemesek

Ha mögé ülök le,
hogy ne válaszoljon,
és lépteimmel elkerülöm,
az este az Ő színében
lesz felettem, és úgy
búcsúzom tőle, hogy
egyedül vagyok.
Még sosem

Amikor az első jött, a szoba üres volt.
Úgyhogy az első csak bement, körülnézett, és már ment is kifelé.
De a szobának emlékezete volt.
Úgyhogy a második láthatta, amint az első bemegy, körülnéz, majd kimegy.
Ezért a második valamivel több időt töltött a szobában.
A sorra következők egyre több időt töltöttek odabenn, végignézték, mi történt, aztán
hozzáképzeltek még ezt-azt, és távoztak.
A szoba

laknak bennem mindenféle lények,
papucsállatkák, férgek, bacilusok,
olyan vagyok, mint egy zsúfolt indiai vonat,
vagy a csuklós busz délben,
amikor anya lábához nyomnak a büdös kabátok...
Laknak bennem

beépülni a világ rendszerébe,
ebbe a gyönyörű, pocakos testbe,
apró, elhaló sejtként, ficánkolva,
rácsodálkozva a csontokra és izmokra,
szövetté olvadva szerelmesen,

és rádöbbenni, milyen könnyű,
milyen szép csak résznek lenni,
résznek egy nagy egészben,
amely egy még nagyobbnak apró csücske...
Anaximandrosz mondása

Az asztalodon rend lakik, szívem.
Mint egy naptárban, elválasztva a hetek, az órák.
A pontosságod híre New Yorkig elér.
A pisszenést megtiltod nekem, ha dolgozol.
A morzsa is elfut előled a klaviatúrán.
Olyan vagy, mint a negatív logaritmus.
Nélkülözhetően badar. De kunszt.
Id küldi Sz.-nek

Gőz sistergett. Valaki torkát köszörülte.
Senki sem szállt le és nem volt ott
Egy lélek sem a kihalt állomáson.
Csak a nevet láttam — Adlestrop.

És fűzfák, füvek, füzikék,
És bakszakáll és szénakazlak,
Éppoly csöndes-magányosak,
Mint bárányfelhők fönn, a magasban.
Adlestrop

ROVIGO Állomás. Halvány asszociációk. Goethe
drámája, vagy valami Byronból. X-szer utaztam át Rovigón
és ezért ikszszer értettem meg
hogy az én belső földrajzomban ez különleges
helyet foglal el bár biztosan nem annyira mint
Firenze. Sohasem léptem életemben e város köveire
és Rovigo mindig közeledett vagy éppen hátramaradt mögöttem
ROVIGO

Ezeket a száraz vacsorákat kellene
megszeretni, hogy azt együk,
amire igazán éhesek vagyunk,
ne csak a morzsálódó és ne csak
a karikára vágott anyagot,
mely telített gyomorral ültet aztán
a tévé elé, elégedettséget színlelni.
A közös dolgok tőkéje

A halál uszálya úgy lobog,
mint a habzó fekete tej.
A tengert mozgatja maga után.
Fekete rúzs tapad fogai közé,
megbillen a pillanat, mikor a mellkasomra lép.
Halálhölgy

nem géppuska. valaki klopfol odakinn.
szép karaj. egy tökéletes párkapcsolat.
ilyen lehet a heroin is, ha abdem
lakásán veszed. abdem jemenből jött és

nagy szüksége volt a pénzre. rendszerint a
parlamenti belépőjével mérte ki
a szinte mindig tökéletes pakkokat.
végtelen ták, és sehol az apró titik.
Rendrakás

Akkor van vége, amikor vége van.
És nem akkor van vége, amikor befejeződik, mert ha vége van, akkor még folytatódhat ugyan, de ez nem jelent semmit.
És nem akkor van vége, amikor másutt (máskor, mással etc.) basznak, hanem amikor vége van.
És nem akkor van vége, amikor észreveszik, hanem amikor vége van, és nem is akkor, mikor kimondják vagy kigondolják vagy elhiszik vagy meglátják, hanem amikor vége van.
Mikor van vége

A lehetetlent letetni lehet
úgy álltunk ketten a gleccser alatt
a csúcsról a Montblanc alján a jég
piszkos rétegek sziklamély csapok
csorog csorog nádas kunyhóeresz
a jeges árok s lesz kristálypatak
felhőben fönt a csúcs a láthatatlan
csak egy hiányzott csak a mi hiányunk
egymás mellett is mindig akkor is
átjárt amikor ő még meg se volt
Húsz év után

Historia est magistra vitae,
a történelem az élet tanítómestere,
tanultuk hajdan az iskolában,
ahol — ez rögtön a háború után volt —
még rágógumit és ami csokit lehetett kapni,
és mikor beállt a fagy az udvaron,
kórusban tüntettünk szénszünetért.
Történelmi dilemma

Az após garázst épített
az udvarban;
ki kellett vágni az öreg füzet.

Hegesztett vasrudakból
az alapszerkezet, fehér
lécek tartják a hullámos tetőt.

Egy reggel aranyló
pecsétek borították a kocsi
kék karosszériáját.
Gyanta

Nincs más irány, csak követni, amit tudsz,
Nincs más irány, csak bízni a döntésében,
Nincs más irány, csak ne harcolj az árral,
Nincs más irány, csak hinni a végső úticélban.
Idegen vagy, míg nem súgja, maradhatsz.
Idegen vagy, míg nem súgja, az utadnak vége.
Zöld Völgy

Erre a világra nem érdemes…
Szád csak vékony csík — börtönablak
Magányába mártod
Karcsú cigarettád.

Ez az én döntésem is kellene hogy…
Pillantásod beleolvad
A virrasztó alkony fényébe.
Elvetéltek vágyaink.
Parfüm

valamilepukkantbudaikocsma
ezerkilencszázhetvennyolcősz
: zene / füstköd / zene
esztendőkkelkésőbbesőstél
versekremosolygótelihold
: bor / pálinka / bor
újabbévtizedekmúltán
meghittbeszélgetésutolszor
: szívütés / imacsend / szívütés
gyászsutagyávasutagyász
nemelőttesemnemazótasem
: ésnincs / ésésés / nincsés


Nappalvanéj

Menjek má’ el anyámba. De előbb
borotválkozzak meg. Nem? Akkor keressek
mást. Büdös vagyok, zuhanyozzak le.
Egyek máskor nemfokhagymásat.
Ne horkoljak má’. Hallom? Forduljak el,
ha lehet. Ne nyúlkáljak sehova. Vagy
előbb fürödjek meg. Vegyek másik
pizsamanadrágot, mert így, ebben,
biztos nem. Meg ne próbáljam.
Akkor meg igyekezzek. Hallom?
Mrs. Cabdriver

Boszorkányszombat a Faust Kettőből — a másik
Szombat, mely rendkívül ritmikus, igazán
Ritmikus. — Nézd csak, itt Lenôtre műkertje látszik,
Klasszikus Walpurgis-éjjel

Azt álmodtam, hogy a világ fából volt,
és te is ott voltál.
Fából voltak a tárgyak, fából a táj —
minden, ameddig a szem ellát, fából.
— Nem hiszem el! — mondtam.
— Látod, milyen vagy — mondtad.
Nem láttam, de téged láttalak, és te is
fából voltál.
Félreértés

Akkor kettőnknek Sète volt a Tető
Gibraltár sírbolt védműveivel
minden kilátás a tengerre nyílt
fénybő tengerre s galambok galambok
szemfényvesztés a tündöklet vakít
de semmi bú csak hosszú keresés
Sète: a Tengerparti temető

A lázadómesternek, Oszip
Mandelstamnak ajánlott
zsoltár, aki a maga Sztálinját
gúnyversbe száműzte, nem is
várt már rá semmi: börtön,
száműzetés, kitelepítés, Gulag.
Nem tudom, Dávid király kire gondolt,
amikor ezt a zsoltárt írta, köztünk
szólva maga is nagy zsarnok volt.
CXL. zsoltár

most megy vele az este
az utcán. elhagyott lámpafény
csillog az átázott csizmán.
fogatlan járdaszegélyen műanyagpohár.
forralt bor volt benne, talán
betakarja a hó.

megbotlik.
a kirakat közepén mikulásvirág.
épp lehull róla egy levél.
huszonnegyedikén

Öblöket kerestem, hátha kitapinthatnak. Öblöket kerestem, hátha kitapinthatnak.
Gomb. Lassú korsó. Vagy üveggolyó méhe.
Hajnalra lettem védtelen,
mikor a lift húzódzkodni kezdett.
Forgó

szűkre vagy bőre hangoljam
váratlanul ért ez a kérdés
ennyi év alatt
a sok Debussy, Bach, Chopin után
egy hangoló sem tette még föl soha sem
és már mutatta is
fényes akkordokon
hogy mit jelent
szűkre, bőre
közben mesélt mellékesen
hogy a Steinway sem ugyanaz
mióta leégett a régi gyár
a fát nem két év
hanem egy nap alatt
szárítják ki különleges
körülmények között
Zongoralecke

Isten megbocsát a bestiának bennem,
és Isten megbocsát a baromnak.

Soha nem terveztem így.

Isten megsegíti, akiket bántottam,
és a halott madarakat a parton.

Soha nem terveztem így,
ámbár a madárügyhöz
nincs közöm.

Megbocsátás

Mikor a kabátom
szájamhoz
tapad,
pilláim csukom —
úgy húzom
a ravaszt,
hígítom
a kötelet,
nyakam köré fonott
lövegek:
kápráznak,
s minden szeret
egymásba,
villanás csorog
egy horpadt réz-
kádba.Koszos kabát miatt

a csészédben kávé van, és egy kanál.
az ablakon kívül örvénylik a köd,
ellopták a víztornyokat. az
utca nem kopog. nem remegnek, alszanak
a tócsák, lábtörlőkön hasal a sár.
porcelán

ne rohanj. várj meg az utcasarkon,
csak hadd szedjem össze azokat, amiket
elgurítottál még a nyáron. várj meg
az utcasarkon, hadd adjam át az üzenetedet
nekik, hogy ne keressenek többet, mert
nem állsz már a buszmegállóban, pont
a nagygöncöl alatt. messzire mentél,
ezt mondjam nekik, hogy téged már
annyira nem köt le ez a sok emlék, meg
törvény, ez a pár név, ami madzag volt
a köldöködben. átadom, ne aggódj, és
tudom, hogy nem vársz meg ott az utcasarkon,
a hídon, a két repedés között, ahol már
a fura nevű falvak kezdődnek. ne aggódj,
ezt is már rég tudom.a piacról kifele

Szökőár előtt az óceán
több száz métert visszahúzódik.
Látni az algával benőtt sziklákat,
a sziklákra tekeredett halászhálót,
ahogy egy turistacsoport a tengerfenéken
a víz felé sétál, hogy az iszapba süppedt
jelzőbóják közt pózoljanak —
később közülük néhányat
csak a nyakukba akasztott fényképezőgépek
fotói alapján tudtak azonosítani.
A víz felé

Sörhasú, elvált apa a múlt,
akinek minden második hét-
végén van láthatási joga,
aztán csak elráncigál ide-
oda, igazi vasárnapi
apuka, a lehetőséget,
a trolijegyet átlyukasztja,
ellenben kérkedni, felvágni
szeretne inkább, pontosan az
ellenkezőjét cselekedni,
hadd bámulják a szarháziak,
mily vakmerő és hogy baromi
jó fej, nem mint a sunyi jelen,
kinek be kell kötni a szemét,
hogy megláthassa az éjszakát.
Fényrosta

Ha nagyon akar az ember. Tényleg tud
repülni. Ha nagyon akar. Akár. Nézheti

a világot felülről. Folyókat. Mezőket.
Dombtetőn templomot. Napfény széttört

tükörszilánkjait a vízen. Hangyaembereket
levéltutajon. Sajnos nem ez a természetes

állapota. Ezért lezuhan folyton. És ebben semmi
szimbolikusság nincs. Angyal akartál lenni.
behunyt szemmel

Vizet forraltam, ahogy minden
reggel, s míg fortyogott a víz a fém-
edényben, rájöttem, hogy nincsen
időm olvasni, így aztán zenét

A forrásponton túl

ahogy egy anya hallgatja kétéves
gyerekének szabályos levegővételét
és kifújását, amint az mászik
fel egy három méter magas
csúszdára a létra túl szellős fokai
között, úgy hallgatok én is minden
megérkezett üzeneted előtt, amint
féllábon egyensúlyozva egyre
magasabbra mászol a facebook chat-
listámon.
csúszda

Hazamész oda, ahonnan sokszor el.
Felülvizsgálod a tájat, ahol annyi tűz
Égett az ősz beálltával, hogy nem maradhatott
Sok szín. Senki sem kérdezte legyen-e
Fekete-fehér a kép, mégis egyszerre megérkeznek
A régi érzelmek, a fáradt földművesek.
És ami egyszer eltűnt, újra felszínre ér
Az örökös emésztésben. De már nem lesz könnyebb
A sűrűség, selymekről meg nem kell álmodni.

Egy táj felülvizsgálata

Uram, hallgass. Már elég sokat
beszéltél. És elég sokat hallgattál mást.
Hű vagy Te egyáltalán hozzám?
Hiszel Te bennem? Féltesz
úgy istenigazából?
CXLIII. zsoltár

a szüleim esküvőjéről
videófelvétel készült.

a lagzit egy káposztásmegyeri
iskolában tartották.
a kamera tulajdonosa
a család közeli barátja
volt, ezért egy időre
nem félt kölcsönadni a
kamerát unokabátyámnak,
aki értelmes gyereknek
látszott.

nagyanyámé

Hát íme, megöregedett, hogy elmesélhesse
az életét, az életet, ami végül nem lett az övé,
és azt, amelyik igen, amit megkapott,
mert azt akarta, hogy legyen egy élete,
amit majd elmesélhet, és egy másik,
amiről hallgathat, de íme, megöregedett,
és elmeséli azt is, mert csak arra nem figyelt,
hogy majd ha odaér, hogy elmesélheti,
már nem köti semmi az élethez, az életéhez
, annyit kell beszélni róla, hogy immár szabad legyen,
annyit kell beszélni a megéltről és a meg nem éltről,
hogy ne kössön tovább, hogy szabad legyen...
És akkor rendel kettő rigójancsit

Amíg jó volt, addig nem csináltam semmit,
csak a jóságot elemeztem.
Most majd apránként siratok el mindent,
ami eltűnt veled.
Kezdem magammal.
Aztán jön a házad, a kutyád, a családod.
Most viszont még nem tudom elkülöníteni,
hogy miért sírok.
Talán hogy zászlóként a szívedre tűztél,
és meghagytad, hogy lobogjak; legyek feltűnő.
És én lobogtam és feltűntem,
nem hoztam rád szégyent,
de te csak tartottál engem, a zászlót,
és a zászlórúd takarásában ásítottál.
Lobogás

az est kivirul. mint langyos csillag
forog vagy kering. lustán vonszoljuk
valami köldökeinken áthaladó, merev
tengely körül. végpontok vagyunk, így
születtünk s körré vágyunk, ahogy minden
alakzat gömbölyödni kíván, s minden
sík csak félmegoldás. létezésünk a másikhoz
simul, akár egymásba írt testek, összes
mozdulatomban téged kereslek, ahogy egy
egyenes keresi merőlegesét.
egymásba írt testek

Barátom viccből a sínre fekszik,
vagy hősködésből vagy szánalomkeltés végett.

Még látszólag együtt vagyunk,
oda kell figyelni az ágyválasztásra, mondom,
ahol fekszel, fontosabb, mint a fogmosás.

Mától semmilyen befolyással nem bírunk arra,
ami velünk történik, egymással is leszámoltunk,
azért ez a leküzdhetetlen kimerültség,
hogy csak vánszorgunk a porban.
Fekszel, fontosabb

November végi, enyhe ősz, nem érzem jól magam, fáradt
vagyok, sétálok egyet a faluban, ki a Táncsicson, el a
park mellett, be az olajosházak közé, odaérek a régi
házunkhoz a Zsigmondy utcában, szolgálatinak kapta
meg apa, születésemtől az iskolakezdésemig laktunk
itt, most látom csak, hogy a temető mellett van, bemegyek,
a golf egyes a bejáróban, a disznóólakhoz vezető útnál ott
az elvadult facsoport, szegény Bodri a láncon, bemegyek...
Ház

Emberek másznak elő a házból,
a kerítés mögötti bokrok közül,
csíkos kabátjukat széttárva
testüket az izzó korongnak kínálják.

És a négy felnőtt a két gyerekkel a járdán:
a srácok sikítva kergetik a varjakat,
a fekete árnyak újra és újra leereszkednek,
mint beteg lelkek a kórházból.
Mint beteg

Nehézfémből öntik ki a nyelvet.
Az ólom és az öntőformák zaja
idegen, a falfehér hallgatás saját.
Tapogatod a csendet, melleket
vagy kilincset keresel rajta.
Fogódzót legalább, szobáról
szobára, folyosókon át hallod
erősödni a nyomdagép zaját.
Perisztaltikák

madarak leszünk mind,
rigók vagy varjak. mikor
a sarokba gyűlnek a fények,
egymás mögött kialszanak
a lámpák és eltűnnek az
árnyékok is, csak a szárny-
csapások maradnak, az
üreges csontok, amiken sípol
a szél, kifesti még egyszer az
éjszakát, felragyog, megijeszt,
egymáshoz bújunk, becsukom
a szemem és átölelem, akire
gondolok.
madarak leszünk mind

Éjlidérc emeli balját:
éjfélt dobban így az ország.

Tátott szájjal hallgat a tó.
Halk kutyahörgés hallható.

Madár nyújtózik a nádban.
Béka kémlel lent a lápban.

Csiga fülel a házában,
s krumpliföldi egér, párban.
Az Éjlidérc

Gyermeket szerettem volna tőled.
Csillogó szemű, tündérhajú lánygyermeket,
akinek a szíve tiszta és folyton kacag,
akit nem lehet bántani,
aki nem bánthat senkit sem.
Pont olyan gyermeket, amilyen te vagy.
Ha belenézhetnék, most is őt
látnám tenger-vörös szemedben.
Mikor már nem

Mire jössz, kiürítem a kertet.
A szőke lonc közt elgereblyézem
az árvahajat és tövig a zavaros
zöldeket. Felhizlalok minden
lombot, hogy árnyékuk a húsba,
mint köröm, nőjön be szótlan.
Kicsontozom rendre a fákat,
legyen mit enned. A vizet
elzárom, a falban hűs csövek
pulzálása testedbe ne zavarjon.
A varázsló kertje

Folytonos morálcsőszködés,
megint porig aláztak valakit,
ez megy, kérem, hogy ne jöjjön
vissza. Mert közéjük tartozom
én is, dérrel-dúrral belököm
az ajtót, nyakon vizelem őket.
Ettől a megaláztatástól néha.

Űr-be-utazások

minden naprakész
soha nem voltunk többen
ez a világ rendje
ez a kevés változás a fölkelő nap azonosságában
mikor a hideg megül a völgyben és elkülönül
el innen, nem leszek szomszéd
jöttment leszek
a fejéből kinéző ember

utolsó nap a városban

Napok óta nem vagyok magamnál.
A fejemben lakó aranyásó
kedd óta egyetlen nevet hoz fel
a vízbe mártott szitáján,
s a név hallatán, mintha áramütés érne,
összeszorul a gyomrom, s a szívem liftje
megőrül és fel le jár,
a gyomromtól a torkomig,
a torkomtól a gyomromig szalad...Szerelem

Galéria

A diavetítéshez telepítsd a Flash Lejátszó bővítményt.

Szépírás

Képzőművészet

Kikötői hírek

Esszé

Kollegiális napló

Nőtérfél

Kritika

Tudósítás

Tanulmány

Kishonthy Zsolt

Kishonthy Zsolt videóbejegyzése kollegiális naplónkban

András László

András László a változásról — amikor nem történik semmi

Gilbert Edit

Gilbert Edit kikötői hírei Oroszországból

Vörös István: CXLIII. zsoltár
14.07.20.Voros Istvan_thumb

Uram, hallgass. Már elég sokat
beszéltél. És elég sokat hallgattál mást.
Hű vagy Te egyáltalán hozzám?
Hiszel Te bennem? Féltesz
úgy istenigazából?

Tovább »
Fehér Renátó: A vas és Aczél országa?

Varga Ágota 2009-es, Aczél Györgyről szóló dokumentumfilmje nem volt előzmény nélküli a rendező pályáján: Leszármazottak című munkája Endre László fiát és unokáit mutatta be. A bűnösök, hatalmasok utódainak megszólaltatása egyébként is jellemző technikája a múltfeldolgozásnak: néhány éve készült portréműsor Horváth Márton gyerekeivel, efféle alaptapasztalatokból fakadhatott meg Révai Gábor memoárja is, a Bemutatkozásaim története, január óta fut az On The Spot legújabb szezonja Diktátorok gyermekei címmel, az idei Élet Menetén pedig német nácik unokái kértek bocsánatot.

Tovább »
Kollár Árpád: Laknak bennem
14.07.18.Kollar_thumb

laknak bennem mindenféle lények,
papucsállatkák, férgek, bacilusok,
olyan vagyok, mint egy zsúfolt indiai vonat,
vagy a csuklós busz délben,
amikor anya lábához nyomnak a büdös kabátok…

Tovább »
Fenyvesi Orsolya: Kommentárok meg nem írt versekhez I.
14.07.17.Fenyvesi Orsi_slide

Építészeti tervrajzoknak, elveszett műveknek és a valótlannak kiállításokat, könyveket szentelnek. Ki fogja siratni a meg nem született verseket, ha az alkotóik felejtéssel vigasztalták őket?
Először arról szeretnék írni, amit egyszer már ismertem, de most elfelejtettem.

Tovább »
Zemlényi Attila: Meder
14.07.16.Zemlenyi_thumb

Hajón fogantam, meséli,
húsz vagon árú berakodása után,
azért, azóta ringok.

Tovább »
András László: Kulturáltan, értelemszerűen
14.07.15.Kulturaltan, ertelemszeruen_thumb

A seregben (Magyar Néphadsereg, –1990), az előfelvett egyetemistákkal (táposok) szemben folyamatosan kisebbségi komplexussal küzdő tisztek egyik kedvenc szava volt ez: „kulturáltan”. Ez a szó vonatkozott arra, hogy ha bebaszol, mint a disznó, árokba hugyozol, de nem fordulsz bele és össze sem hányod magad, hanem csak a kukát, az üti (Ügyeletes Tiszt) félrenéz, mikor visszaérsz a laktanyába, tehát nem csukat le, valahogy bejutsz a hálókörletbe, és életben maradsz ébresztőig, nos, akkor valószínűleg kulturáltan szórakoztál. De ezt a szót használták akkor is, amikor azt kérdezted, hogyan díszítsed föl a klubhelyiséget a tíz méter piros szalaggal, a két zászlóval és egy rozsdás táblával, amely a hatvanas évekből maradt a raktárban, és arra buzdított, hogy sose feledkezzünk meg a kellő óvatosságról (éberségről?), de hogy mivel kapcsolatban, arra már nem emlékszem. Esetleg hozzátették másik kedvenc szavukat, ha nyomatékot akartak adni mondandójuknak: „értelemszerűen”. Akkor is így tettek, amikor az erdőben kellett több száz méter hosszan kábeleket kihúzni fák, bokrok között nyilván (erdőben, ugye), és szerették volna, ha 90 fokos szögek dominálnak a kábel irányváltásainál.

Tovább »
Hegedűs Ágota: Mrs. Cabdriver
14.07.14.hegedus agota_thumb

Menjek má’ el anyámba. De előbb
borotválkozzak meg. Nem? Akkor keressek
mást. Büdös vagyok, zuhanyozzak le.

Tovább »
Persányi Norina: A fal
14.07.13.persanyi_slide

Az üdülőtelep egy félbevágott domb oldalába épült, onnan meredtek szocreál, emeletes házai az ég felé. Voltak házak fönt a dombon, és a leomlás ellen egy betonfallal elválasztva körülbelül négyemeletnyi szintkülönbséggel lejjebb is. Mi lent laktunk. A szüleim folyton olvastak, napoztak, úsztak. Én pedig, ha épp nem a parton voltunk, folyton egy gyerekcsapatot figyeltem a hatodik emeleti erkélyünkről. Kis csapatban fel-le masíroztak az emeletes házak között fent a dombon, mint a katonák, akik mindig bevetésre készülnek. Irigyeltem őket.

Tovább »
Dévai Lilla: A varázsló kertje
14.07.12.devai lilla_thumb

Mire jössz, kiürítem a kertet.
A szőke lonc közt elgereblyézem
az árvahajat és tövig a zavaros
zöldeket. Felhizlalok minden
lombot, hogy árnyékuk a húsba,
mint köröm, nőjön be szótlan.

Tovább »
Michel Onfray: Még élve haljunk meg
14.07.11.Onfray_thumb

Hol olvastam a sír szélén állók apokalipszisének azt a részletét, amely leírja, hogy abban a bizonyos a gázkamrában, két ujjnyira a halált hozó gáz zuhanyrózsájától némelyek a falra másztak, körmeikkel a vasbetont kaparva, hogy még ma is látszik körmeik nyoma, míg mások utoljára kiürítették beleket, ismét mások még egy utolsó, tragikus nemi aktusba kezdtek? A pusztulás előtt, a semmi tőszomszédságában az emberek elkeseredetten viselkednek, elszabadul az őrület, a testi hisztériák diadalmaskodnak. Ez a tanulsága az Érosz és Thanatosz viszonyát ábrázoló festményeknek vagy allegóriáknak is. Mi lehet az oka, hogy az emberek olyan kevéssé vannak tudatában a ténynek, hogy néhány másodperc vagy évtized múltán, az örökkévalóság szempontjából ez már mindegy, mindannyian halálra vannak ítélve és ennek tudatában kell élniük?

Tovább »
N. Tóth Anikó: Úti jegyzetek — Csomagmegőrző
14.07.10.N. Toth Aniko_thumb

Vigyázna rá, asszonyom?
Persze, szívesen.
Csak elugrok…
Menjen nyugodtan.
Köszönöm…

Tovább »
kabai lóránt: innen és túl

Kollegiális naplónkban ezúttal fotóbejegyzés szerkesztőnktől.

Tovább »